Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-13 / 86. szám

Gondok, eredmények a megyei labdarúgás második vonalában Sokak szerint a labdarúgó szövetség jól »• ráijesztett« a megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályának csapataira. Persze nem csupán ennek kö­vetkezménye az, hogy szinte példás rendben folyik most ez a bajnokság. Az egyesületek nagy része megértette, hogy a megyei II. osztály jövőjének kulcsa a sportkörök kezében van. Ezek bizonyíthatják, hogy szükség van továbbra is a me­gyei II. osztályra Ha így men­nének a küzdelmek, mint most a legutolsó fordulóban, akkor bizonyára mindenki a fennma­radás mellett tenné le a vok- sát Van ugyan gond jelenleg is a második vonalbelieknél. Problémát okoz az utazások megszigorítása Ezt azonban gondos előkészítéssel áthidal­ták a csapatvezetők. A héten utazási nehézségekből adódóan semmi fennakadás nem volt. Zavaró viszont, hogy játékve­zetőinknek nem egységes a szemlélete. Siófokon történt, hogy a járási sportorvos kül­földre utazott szabadságra. Helyettese nincs, így az egyik cáapat lejárt orvosi engedé­lyét a körzeti orvossal hosz- szabbítatta meg. Az egyik bíró — az ifjúságiak mérkőzésén — ezt az orvosi igazolást nem fogadta el. A felnőtt csapatok találkozóján viszont Ignáczy Iván játékvezető megadta a jelet a mérkőzés megkezdésé­re. Ez utóbbi tette helyesen. Az előző csak szaporította a szövetség és a csapatok gond­ját, nem fogadva el a szük­ségmegoldást. De nemcsak nehézségek ta­lálhatók megyei labdarúgás második vonalában. Jelentkez­nek az eredmények is. Egyre több a jól felkészült csapat. Érződik a játékon, hogy a kedvező tavaszi (és tél végi) időjárás a kisebb csapatok szá­mára is lehetővé tette, hogy a játékosok jól felkészülten vág­janak neki a bajnoki küzdel­meknek. Az erőviszonyok kiegyensú­lyozottsága szintén - a pozitív oldalra kívánkozik. Szerencsé­re ma már alig van előre lefu­tott mérkőzés. A legtöbb ta­lálkozón szoros küzdelemben dől el a két bajnoki pont sor­sa. Az is gyakori, hogy a se­reghajtók sorába tartozók megtépázzák a bajnokjelölt sikerét. Ezért került sör a déli csoportban is a táblázat élén helycserére. Jóval több pozitív vonás je­lentkezik a megyei II. osztály­ban, mint az őszi idény során. Ez örvendetes az osztály jö­vőjével kapcsolatban. K. S. Színvonalas döntők az asztalitenisz minősítő versenyen I. osztályú férfi és női mi­nősítő versenyt rendezett Ka­posváron a So­mogy megyei -Asztalitenisz Szakszövetség. A harmincket­tes mezőnyben általában az esélyesek győz­tek. A mieink csak a tizenhat közé tudtak kerülni. A Du­nántúl verse­nyen a pécsi Balázs legyőz­te kaposvári névrokonát. A minősítő verseny ered­ményei: 1. osztályú férfi egyes: 1. Asztalos (Ganz MÁVAG), 2. Faházi (Ganz MÁVAG), 3. Papp (Buda­pesti Sparta­cus), 4. Kollár (Aknamélyítő). I. osztályú férfi páros: 1. Papp, Marosfi (Bp. Spartacus), 2. Gutmayer,. Asztalos (Ganz MÁVAG), 3. Balázs, Ivusza (Kaposvár), 4. Szederkényi, Szeiíert (Pécs). I. osztályú női egyes: 1. Schneller (HSC), 2. Papp (Sta­tisztika), 3. Zacher (VM Kö­zért), 4. Juhos (Statisztika). I. osztályú női páros: 1. Ju­hos, Papp (Statisztika), 2. Schneller, Menyhárt (HSC), 3. Vízilabda A fővárosban folytatódott az országos úttörő és serdülő Bu­dapest vízilabda-bajnokság, amelyen részt vesznek a leg­fiatalabb kaposvári vízilabda­csapatok is. A héten egy vere­ség és egy döntetlen a -mér­leg. Serdülök K. Rákóczi—Csepeli MSK 1:1. Ü ttörök: Központi Sportiskola- Kaposvári Rákóczi 14:4, A Dunántúl-verseny győztese Balázs Árpád (Pécs). Magyar, Szepes (VM Közért), 4. Sóra, Márton (Postás). Dunántúl férfi egyes: 1. Ba­lázs A. (Pécs), 2. Balázs M. (Ka­posvár), 3. Péter (Kaposvár), 4. Haiser (Pécs). Ez történt a megyei II, osztályban ÉSZAKI CSOPORT Tab-r-Göae 2:1 (1:0) Tab, 200 néző.' Vezette: An­tal. G.: Mázi, Vendl (11-esből), illetve Bíró. Szerencsés góllal nyertek a hazaiak. Balatonszemes— Balatonkeresztúr 3:2 (1:0) Balatonszemes, 200 néző. Ve­zettet Bozsik. G.: Czellár (2), Kelemen, illetve Bállá. Gál. A végén elfáradt a balatonsze- mesi védelem. A keresztúriak viszont későn kezdtek hajráz­ni. Buzsák—Balatonfenyves 0:0 Buzsák, 300 néző. Vezette. Fenyvesi. A vendégcsapat állt közelebb a győzelemhez. SzőUősgyörök—Táska 1:1 (1:0) Szőlősgyörök, 100 néző. Ve­zette: Erdélyi János. Sportsze­rű mérkőzés volt. Balatonszárszó— Balatonlelle 1:0 (0:0) Balatonlelle, 400 néző. Ve­zette: Vajda. Kovács , gólja döntöte el a mérkőzés sorsát, no meg az a tény, hogy a ha­zaiak elhibáztak egy 11-est. Tapsony—K. Gazdász 2:0 (1:0) Kaposvár, 100 néző. Vezette: Németh. G.: Horváth, Lutor. A vendégcsapat jobban futballo­zott Siófoki MED ŐSZ— Siófoki Bányász II. 1:0 (1:0) K. Táncsics II.—Somogyvár 7:1 (1:0) DÉLI CSOPORT Vese—Porrog 2:1 (1:0) Vése, 100 néző. Vezette. Szöllősi. G.: Bausz (2), illetve Horváth. Sportszerű mérkőzés, biztos hazai győzelem. Felsöbogát—Gékényes 3:0 (3:0) Felsőbogát, 200 néző. Vezet­te: Komái. G.: Mándi, Krizsa- nics, Gergelics. Az első félidő­ben a hazaiak kihasználták a szél támogatását. Csokonyavisonta— Iharosberény 2:1 (1:0) Iharosberény, 200 néző. Ve­zette: Gelencsér. G.: Molnár (2), illetve Dergecz. Egysége­sebb volt a vendégcsapat, mint a megfiatalított hazai együt­tes. Somogysárd—rLakócsa 2:0 (1:0) Somogysárd, 100 néző. Ve­zette: Zsalakó. Sportszerű, jó mérkőzés. Mesztegnyfi— Kadarkút 3:2 (1:1) Kadarkút, 200 néző. Vezet­te: Tóth I. G.: Bors (2), Lassú, illetve Bakonyi, Keslovics. Bár a vendégcsapat játszott jobban, a hazaiak kapushiba miatt nem szereztek pontot. Kutas—Szülök 4:1 (2:1) Kutas, 600 néző. Vezette: Horváth II. László. G.: Vidus (2), Fülöp, Légrádi, illetve Bo­ros. A bajnokjelölt félgőzzel játszva is biztosan győzött K. Rákóczi II.—Böhönye 13:1 (4:0) Nagybajom—K. Vasas II. 3:2 (2:2) Az Északi csoport állás*: A Déli csoport állása 1. B.-lelle 17 10 5 2 38:17 25 L Kutas 16 11 1 3 43:21 23 2l B.-fenyves 16 10 4 2 28:11 24 2. Gyékényes 17 10 2 5 39:26 22 3. Tapsony 17 9 4 4 39:20 22 3. Lakócsa 17 8 5 4 36:21 21 4. Tab (—1) 16 8 s 3 33:19 20 4. Cs.-visomtia 17 9 3 5 39:24 21 5. Somogyvár (-« s. s.-sárd lő 9 2 5 38:26 20 16 7 3 4 17:10 18 6. Váse 17 7 3 7 39:32 17 6. K. Gazdász (­1) 7. Nagybajom 15 6 4 5 25:36 16 17 8 1 8 37:26 16 8. Saulok 17 7 2 8 31:43 16 7. B.-fcereaztúr (-4) 3. Felsőbogát —1) 16 8 1 7 33:28 16 lő 6 3 7 29 :27 14 8. S. MEDÓSZ 16 5 H 5 30:30 16 ML Mesabegnyő 17 5 4 8 31:38 14 0. Táska 17 4 6 7 21:35 14 11. Böhönye 1Ő 5 3 8 27:28 13 10. B.-szeme* 1)6 3 3 8 21:27 11 12. Kadarkút (­-i>) 11. Gölle (-3) 16 6 1 9 24:29 19 N S 4 8 24 :36 13 12. B.-szárszó (­-m 13. Porrog (—» w 4 4 9 20:37 9 17 f 3 8 36:33 11 13. Buasak <—*) 14. Iharosborény (­-1) 16 4 4 6 14 je 8 16 1 1 14 22:56 2 14. Szöldsgyórók (—2) K. Rákóczi IL wr 2 f14 16 ISI 3 19 13 3 3 96:41 29 Táncsics IL 19 lő 1 3 86:13 31 K. Vasas H. (—rfíf) Siófok IL 18 U 3 4 61:26 25 19 9 2 8 51:90 18 BIRKÓZÁS Kaposvári sikerek a pécsi területi bajnokságon Pécs volt a színhelye vasár­nap a birkózók kötöttfogású területi bajnokságának. A ver­senyen Kaposvár versenyzői általában sikeresen szerepel­tek. Jól mutatkoztak be az ITSK versenyzői. 48 kg: 1. Ambrus József (812. ITSK). 52 kg: 1. Gergely! István (K. Dózsa). 57 kg: 2. Tapolczai János (512. ITSK), 3. Illés József (K. Dózsa). 62 kg: 2. Farkas József (512. ITSK), 4. Rácz József (K. Dó­zsa). 68 kg: I. Szabó László (K. Dózsa). 74 kg; 2. Csepregi Gábor (K. Dózsa), 3. Kiss László (K. Dó­zsa). 100 kg: 2. Bokor Sándor (K. Dózsa). Nehézsúly: 1. Tmusz Miklós (K. Dózsa). Érdekes, jó mérkőzések a megyei teke rangadókon H Sőniögyi Néplap A sors szeszélye folytán az összevont megyei teke csapat­bajnokság 6. fordulóján há­rom-három somogyi csapat ke­rült szembe egymással. A rangadósorozat bizonyította, hogy formába lendültek leg­jobb csapataink. Különösen a Fáklya—Volán összecsapás mozgott magas szinten. A köz­lekedésiek 2708 fát ütöttek, a csapatversenyt mégsem sike­rült megnyerniük. Becskor, a Volán versenyzője 510 fával új megyei csúcsot állított fel. Míg az első számú rangadó döntetlent hozott, addig a Va­sas—Spartacus mérkőzésen a szövetkezetiek kiharcolták a győzelmet. Pedig a Vasasnak is nagyon jól ment. Kelemen például 480 fát dobott. A K. Vasutas—K. Közút összecsa­páson elég mérsékelt eredmé­nyek születtek. Ez a találkozó 4 színvonalban messze az előző kettő mögött járt. A K. Volán döntetlenje és a K. Spartacus győzelme azt jelenti, hogy a bajnoki táblá­zat élén helycsere történt. Most a Spartacus áll a táblá­zat élén. A Volán egy ponttal lemaradva második. K. Fáklya—K. Volán 3:3 (2690:2708) Ld.: Németh T. 475, Ker­tész 466, ill. Bocskor 510, Peltzer 462. K. Spartacus—K. Vasas 4:2 (2641:3591) Ld.: Haász 466, ifj. Bélavá- ri 461, ill. Kelemen 480, Nagy L. 432. K, Vasutas—K. Közút 4:2 (2416:2315) Ld.: Bárány 428, Klein 418, ilL Juhász 406, Herczeg 394. Ferencváros — Tatabánya döntő az MNK-ban Szerdán Tatabányán es Szé­kesfehérvárott az MNK dön­tőjébe jutásért játszottak. A vidékre látogatott fővárosi csapatok közül a Ferencváros sikerrel vette az újabb aka­dályt. A kupét és a bajnoki címet védő Ü. Dózsa azonban vereséget szenvedett Tataibá­nyán. Júliusban így az MNK dön­tőt a Ferencváros és a Tata­bánya játssza. TATABÁNYA—Ü. DÓZSA 2:1 (1:1) Tatabánya, 7000 néző. Vezet­te: Katona. Góllövőik: Lódi, Toth K., il­letve Be ne. FERENCVÁROS— VIDEOTON 3:2 (1:2) Székesfehérvár, 15 000 néző Vezette: Müncz. Géíllövők: Bálint, Kü és Al­bert, illetve Szabó II. és Wol- lek. ÁPRILIS 13 Milyen lesz az időjárás? A várható idöj árás ma estig: Erősen felhős i&6, sokfelé esővel, k eleten néhány helyen zivatarral. CSÜTÖRTÖK Mérsékelt déli, délnyugati, majd később nyugati, északnyugatira forduló és időnként megélénkülő Ida szél. Keleten is h üvösebb idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet m 11—16 fok között lesz. — Kortársáramlatok a szobrászatban címmel ma délután Nagy Ildikó művé­szettörténész előadást tart a TIT-székházban. — Két clsö^dij Szegedről. Az általános iskolások orszá­gos tehetségkutató versenyé­ről, melyet a fafúvósok és a hegedűsök részére rendeztek, a nyolc kaposvári zeneisko­lás közül ketten első díjjal tértek haza tegnap. Szegeden már a legjobb száz ifjú ze­nész versenyzett, a fafúvósak ötvenöt fős mezőnyéből ke­rült első helyre Bokor Pál fagottos és Halász László fu- volista. — Rendkívül nagy forgal­mat bonyolított le hétfőn— kedden az OTP Somogy me­gyei Igazgatósága. A hét első két napján 1113 békekölcsön­kötvényre összesen 178 465 forintot fizettek ki. — A tehénállomány 25,3 százaléka nevel bikát a so- mogyszili Petőfi Termelőszö­vetkezet telepén. — «-Visszhang« címmel is­kolaújság látott napvilágot az 503. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézetben. A lap az intézet KISZ-bizottságának támogatósával indult. — Négyezer forintos kárt okozott a tűz, amely gyer­mekjáték következtében ke­letkezett Göllén, Kovács Im­re portáján. Elégett egy 5x3,5 méteres nyitott pajta, meg a benne lévő mezőgazdasági fölszerelés és 3 mázsa széna. — Polgár István nagymes­ter ma szimultán sakkver­senyt tart az ÉDOSZ Műve­lődési Otthoniban. A verse­nyen előreláthatóan harmin­cán indulnak ellene. • — Kaposvári ipari tanuló 10 000 forintos IBUSZ-utat nyert. Nagy Miklós, a So­mogy megyei Nyomdaipari Vállalat ipari tanulója az egyik nyertese a Képes Sport »■Az ön 11-e« pályázatának. Nagy Miklósnak április 20-án Budapesten adják át a nyere­ményt. — 20 év a somogyi szarvas- marha-tcnycsztcsben címmel figyelemreméltó cikk jelent meg a Magyar Mezőgazdaság legutóbbi számában. Az írás az ágazat húszéves fejlődését, a tenyésztői munka tapaszta­latait összegezi. — A zöldborsó vetésterüle­te három-négyszeresére emel­kedett a megyében az utóbbi években a termelés gépesíté­sének hatására. 1968-ban 3600, tavaly már több mint 9600 mázsa zöldborsót dol­gozott fel a konzervipar, — Hetenként két alkalom­mal szállítanak primőr zöld­paprikát Szentesről Kapos­várra. Naponta 6—7000 da­rab fogyott el, de az Élelmi­szer-, Háztartási és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalatnál a kereslet növekedésére szá- mitanak, mert a paprika ára fokozatosan csökken. — Közlemény. A Kapos­vári Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy a néphadse­reg alakulatai 1972. április 15-től április 30-ig éjjel-nap­pal éleslövészetet hajtanak végre a sántosú katonai lőté­ren. Kéri a város (község) lakosságát és az erdészet dolgozóit, hogy a fenti idő­ben a lőtéren és annak biz­tonsági területén ne tartóz­kodjanak, mert életveszélyes. A biztonsági őrök felszólítá­sának tegyenek eleget Egy évvel ezelőtt, 1971. április 13-án halt meg — 76 éves korában — Igor Tamm Nobel-díjas fizikus kiváló szov­jet tudós. Tamm dolgozta ki a magenergia és a részecskesu­gárzás elméletét, valamint to­vábbfejlesztette a fényszóródás kvantumelméletét. A fizika kü­lönböző ágaiban elért kiváló eredményeiért 1965-ben Lenin- renddel tüntették ki. Hosszú ideig vezette a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Lebe- gyevről elnevezett fizikai in­tézetének elméleti osztályát; 1958-ban a Cserenkov—Vavilov - féle sugárzás elméleti magya­rázatáért nyerte el a fizikai Nobel-dijat. Az említett atom­fizikai fénysugárzás akkor ke­letkezik, ha valamelyik közeg­ben haladó, elektromos töltésű részecske (elektron, proton stb.) sebessége nagyobb, mini a fény terjedési sebessége az Illető anyagban. A Cserenkov— Vavilov-féle sugárzás a ré­szecske haladási irányában küp alakban terjed; intenzitása egyenesen arányos az elektro­mos töltésű részecske sebessé­gével, elektromos töltésének négyzetével, és függ a közeg törésmutatójától. Az úgyneve­zett Cserenkov-számláló segít­ségévéi mutatják * i a nagy energiájú, elektromosan töltött részecskéket, ezzel sikerült például az antiproton kísérleti kimutatása is. — VI. bélyegaukció kiállí­tását szerdán délután a Ki­nizsi utcai központjában megnyitotta a ' Bizományi Áruház Vállalat. Az aukcióra 88 tétel bélyeg kerül, össze­sen több mint kétszázezer fo­rint kikiáltási áron. Az auk­ció sztárja a 47-es szám alatt nyilvántartott gyűjtemény — 20 000 forintért bocsátják ka­lapács alá —, amelynek ka­talógus értéke több mint 87 000 forint. Az aukcióra ke­rülő bélyegek április 15-ig tekinthetők meg. Az áiverést vasárnap 10 órától tartják. — Különösen tragikusan végződött egy iakástűz a hollandiai Den Boschban, ahol kedden éjjel kigyulladt egy kétszintes' lakóház. A tűzoltóknak sikerült a föld­szintről kimenteni az ott alvó két kislányt, de a mandzárd- szobában alvó két kisfiún már nem tudtak segíteni. — A levegőben összeütkö­zött, majd lezuhant a svájci légierő két repülőgépe. Az első jelentések szerint mind­két gép gyakorlórepülést haj­tott végre. A pilóták sorsa egyelőre nem ismeretes, — Tüzelő! Barcsi fűrészüze­münkben kemény, csurgói fűrész­üzemünkben lágy, kemény fű­részhulladék kedvezményes áron vásárolható. Vagontételes szállí­tást i& vállalunk. Megrendelés es befizetés a fűrészüzemeknél. Er­dőgazdaság, — Méhészek, figyelem! a Kutas! Állami Gazdaság értesíti a méhé­szeket, hogy gazdaságunk egész területén a növényvédelmi mun­kák miatt méhekkel 1 letelepedni csak központunk külön engedé­lyével 1 ellet. — A Kaposvári Városi Tanács V B. termelés-, ellátásfelügyeleti osztálya értesíti Kaposvár érde­kelt lakosságát, hogy a Szabadság Vadásztársaság 1972. ápTilis 18- tól május 15-ig Kaposvár északi területe és Zarany-erdő, továbbá a toponári városrész és a kapós- füredi városrész határában mér­gezett tojással kártékony vad-ir­tást végez. A mérgezett tojások halálfejjel és »Mérgezett» felirat­tal varrnak megjelölve, azokhoz nyúlni vagy azokat elfogyasztani életveszély es.

Next

/
Thumbnails
Contents