Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
Damjanich tábornok özvegyének fényképe Kaposváron Diáhszínjátsző napolt „Emíliámnak vigasztalásul” 1849. október 5-én levelet vitt a császári küldönc Damjanich Jánosáénak. A pecsétes papíron annyi állt, a parancsnokság engedélyezi, hogy Damjanichné meglátogassa férjét a börtönben. Az asszony nem tudta mire vélni a parancsnokság »engedékenységét«, hiszen addig csak pár percre, a császárbérencek megvesztegetése révén láthatta súlyosan sebesült férjét Lélekszakadva ért a börtönbe. A cellában alig hallatszottak a hős tábornok szavai: — Reggel hétkor kihirdették az ítéletet. Siralomházba jöttél, holnap kivégeznek. Damjanich tábornok című könyvében Ordas Iván így idézi az utolsó találkozáson elhangzottakat: — ígérd meg nekem, hogy holnap minden körülmények között otthon maradsz. Nagy könnyebbséget szerzel ve'le. Alig két éve voltak házasok. A szerb származású Damjanich negyvenhárom éves korában vezette oltár elé az ifjú Csernovits Emíliát. Emília édesanyja hosszú ideig ellenezte, hogy lánya a szerény körülmények között élő katonatisztnek adja a kezét. Ahogy föl jegyezték: »Csernovitsék, ha akarják, megvásárolhatták yalna az egész vármegyét«. • Damjanich nem kedvelte különösebben feleségének családját, látogatóba is csak felesége kedvéért indult. 1848 nyarától keveset találkoztak. Damjanich az elsők között vetette le a császári gúnyát, s a magyar honvédséghez csatlakozott. A szegedi zászlóalj, majd a temesközi sereg parancsnoka lett. A tavaszi hadjárat idején Emília egyre-másra kapott hírt férje dicső tetteiről; a szolnoki, a hatvani, az isaszegi, a tápió- bicskei, a váci és a nagysallói győzelmekről. Damjanich aradi várparancsnok volt, amikor a bosz- szúért lihegő ellenség karmaiba jutott. Igaz, hitét és hidegvérét az utolsó pillanatig megőrizte. Utóbbira példa beszélgetése a hóhérral. — Szolgálatára! Meyer vagyok Brünnből! —; Katona vagy civil? — Uram, erre sajnos nem válaszolhatok! — Jó. Hány embert akasztott már Magyarországon? — Sajnos, erre sem szabad felelnem. — De érti a mesterségét? Kiss Ernőt, házár Vilmost, Dessewffy Arisztidet és Schweidel Józsefet Haynau golyó általi halálra ítélte. Kilenc tábornokra kötél várt. Egymás után vezették a bitó alá Aulich Lajost, Vécsey Károlyt, Török Ignácot, Lahner Györgyöt, Pöltenberg Ernőt, Nagy-Sándor Józsefet, Knézich Károlyt, Leining en-W esterburg Károlyt. Amikor Damjanich megtudta, hogy utolsónak marad, felkiáltott: »Mi az, hát én leszek az utolsó? Hiszen a csatában mindig az első voltam!« Emília ekkor olvasta férje búcsúlevelét. Részlet a szívszorító sorokból: »Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra. Mindenség ura! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen, s mint férfiú állhassam ki. Oltalmazd meg, Mindenható az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelmektől! Adj erőt, 6 Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét, hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.« S az aláírás: »Damjanich, Emíliámnak vigasztalásul.« A bitó alatt ezek voltak az utolsó szavai: »Szegény Emíliám! ... Éljen a haza!« Damjanichné Csernovits Emília örökké hű maradt, nem ment férjhez. Ezt már egy kaposvári lakásban egy nyugdíjas tanárnőtől, Vér Ferencné- től tudtuk meg. — Nagyanyámnak, Krem- niczky Máriának Csernovits Emília volt a nagynénje. Kislánykorában — különösen a téli hónapokban — gyakran volt vendége Pesten a szeretett Mili néninek. Nagyanyám élete végéig emlegette Csernovits Emíliát. Sokat mesélt az együtt megtekintett színi előadásokról, a kirándulásokról. Nagyanyámat először Damjanichné adta férjhez 1878-ban Jánky Dénes erdélyi földbirtokoshoz. Házasságuk szerencsétlenül végződött: öt hónap után Jánky Dénest tüdővérzés vitte el. Amikor másodszor férjhez ment — ez 1884-ben volt —, Damjanichné már nem élt. Kremniczky Mária gyakran mesélte, hogy Csernovits Emíliát igaz barátság fűzte Bat- thyánynéhoz. (Batthyány Lajost, az első magyar független felelős minisztérium elnökét, Damjanich kivégzése napján, október 6-án lőtték agyon Pesten.) Damjanichné élete végén jómódú családok leánygyermekeinek nevelésével foglalkozott — feltehetően a megélhetés is erre kényszerítette. Vér Ferencnétől kölcsönkaptuk a féltve őrzött családi ereklyét: Csernovits Emília fényképét. Damjanichné akkor ajándékozta Kremniczky Máriának, amikor az házasságot kötött Jánky Dénessel. A Vér család tudomása szerint a hős tábornok özvegyének hamvai a Kerepesi temetőben nyugszanak. Hagyatékából ez a fénykép maradt a kaposvári családnak. Pintér Dezső Álljunk meg a víztoronynál Tegnap reggel a vonathoz siettem át egy falun. Egy ideig a kerti úton a falu fölött, s erről a dombháti gerincről napfénybe olvasztott, zöld, eleven térképnek tetszett minden. Nem írom le a falu nevét, mert alapjában véve olyan, mint a többi somogyi nagyobb község. így tavasszal • supa lélegzet minden, virágai borult kiskertekkel, udvakai, menyasszonyfehérbe ■űzött gyümölcsfákkal. .Mégis, a térkép nem állan- ió. Tavasza sem. Ha térképeket kellene rajtolni, pókhasú hidroglóbuszt kell vázolnunk a házak fölé, de úgy, hogy jól fölé rnaga• ,djon mindennek: mert a taaj új erezetében, a csatornádon át juttatja az éltető vizet a házakhoz. Álljunk csak meg a hidroglóbusznál! Hányszor megyünk el megszokottan mellette, természetesnek véve létezését. Pedig akik tervezték, építették — tudják, nemegyszer valóságos történelme van. Legtöbbször a tanácsházán őrzik ezt a krónikát. Hogyan született meg a gondolata, mennyit töprengtek, méricskéltek fölötte gondolatban, számokban, papíron és fejben. Mennyi meggyőzés, fáradozás kellett ahhoz, hogy mindenki belássa: icell a tiszta víz, az egészséges tiszta víz. Hogyan írta József Attila? ... »kőház, iskoláit, kutak__* öreglakon v alóságos cselt alkalmaztak, hogy elfogadtassák az emberekkel a víztoronyépítés gondolatát. Persze, akkor még kevés volt a megyében. De aztán gomba módra, különös, hosszú szárú gömbkalapú gomba módjára magasodtak. Egyik falu követte a másik jó példáját. Már majdnem mindenütt fellelhető; általános térképjellé vált, éppen ezért legföljebb a községi kataszteri térkép őrzi csak. Az országos vagy a megyei térkép nem. S ez érthető is. De az nem, hogy csak úgy természetesnek vesz- szük ezeket a térképjeleket. Űj meg új térképjelek hiányára panaszkodva állandóan. Miért nincs még higanygőz világítás, miért sáros még a külső utca? Nem, nem arról van szó, mintha mindez nem lenne szóvátehető élő gond, hanem arról, hogy álljunk meg néha a víztornyoknál és örüljünk nekik! örüljünk annak, hogy természetesen illeszkedik a fák zöldjébe, a háztetők pirosába. Persze ezt a megállást nemcsak a körülötte élőktől kérhetjük. Hiányolom én ezt a megállást az irodalomból. Sőt, általában a művészetekből. Könyvből, folyóiratból, képernyőről. Szinte divat lett manapság az elnéptelendő kisközség. Az, ami az elmúlást jelenti. A mohos deszkájú kút, amelyikből senki sem húz már vizet A vályú, ahova nem hajtanak állatot A víztorony az természetes csupán. Még »•programköltészetnek« névez- nék talán, ha arról írnának a költők. Persze, az irodalomnak nem kell receptet adni, de mégis kötelesség szóvá tenni, ha úgy tetszik, túlságosan kimarad a programból! Igaz, látványosabb és talán izgalmasabb egy kihaló falu utcáit járni merész asszociációkra ragadtatva, filmeseknek, riportereknek, mint a meglevőt, a gazdagodét visszaadni. Azon legföljebb átmegy a kocsi, legföljebb megállnak a presz- szónál inni egy colát (egy újabb térképjel), vagy hűtővízért az útmenti vízcsapnál. A faluvégi benzinkútnál. Vásárolni a fogyasztási szövetkeze: boltjában. Pedig a presszónak I is, a boltnak is, a kőhazaknak | is van legendájuk, történeti hitelük, éppúgy, mint az üresedő zsúpos háznak. S nem túlzók, ha azt mondom: iga- : zibb jelen az, ami a mában a 1 jövőt ígéri, s nem a tegnapot idézi. Ezt a jÖVÖt, ezt a jó vi- j zet adó kutat idézte vágyón j József Attila — akinek neve j fémjelzi költészetünk napját. Érdemes megállni a víztorony- náL S talán nem ünneprontás hivatkozni erre — a költészet napja előtt, éppen az ő példázatánál maradva. Befejeződtek a bemutatók A Siófoki Perczel Mór Gimnázium és Szakközépiskola színjátszó csoportjának Mo- liere-évforduló alkalmával bemutatott Botcsinálta doktor című vígjáték előadásával tegnap befejeződött a csurgói diákszínjátszó napok bemutatósorozata. Csütörtöktől mintegy harminc produkciót láttunk a járási művelődési központ színpadán. Adósok vagyunk még a péntek délutáni előadások rövid ismertetésével. A parasztlázadás dokumentumaiból állította össze Dózsa című oratórikus műsorát a debreceni Bethlen Gábor szak- középiskola. A téma aktualitása sokat ígért, azonban éppen Dózsa szelleme hiányzott az összeállításból. Ezt követően lépett színpadra a kaposvári Táncsics gimnázium a Kale- vala-részlettel, melyről már egy más előadás alkalmával írtunk. Végh Antal: Egyedül a kastélyban című regényéből Vihart vetettél, kedvesem címmel adaptációt mutattak be a miskolci gimnazisták. Az irodalmi mag erősen kifogásolható, a főszereplő tanítónő pedig önmagát sajnáló, szenvelgő figurává sikerült. A budapesti Földes Ferenc szakközépiskola Haláltánc New Yorkban című összeállítása pedig rossz értelemben sokkolta a nézőket. Bornemisza Péter, Bessenyei György is kedvelt szerzői a mai diákszínpadoknak. A nagykanizsai Landler Jenő gimnázium a Magyar Elektrát vitte színre, sajnos, lassú tempóban, szituációktól mentesen. A filozófust a hajdúszobosz- lóiak választották, de náluk meg kell jegyeznünk, hogy nem értelmezték a darabot. A péntek este igazi élménye — melyre szívesen emlékezünk — Cervantes: Csodaszínpad című vidám közjátéka volt a 314. számú tatabányai szakmunkásképző előadásában. Sok ötlet volt a játékban, a vásári komédiák hangulatát éreztük a színpadon. A veszprémi vegyipari technikum Radnóti irodalmi színpada mai szerzőt választott, Páskándi Géza: Az eb olykor emeli lábát című romantikus mesejátékát keltették életre. Az előadásnak elsősorban stílusbeli problémái voltak. Szombat a vígjátékok napja volt. Az utolsó órákat mégis általában álmosság jellemezte. A székesfehérvári József Attila gimnázium tanulói Csokonai: Karnyóné, avagy a vénasz- szony szerelme című darabját egykedvűen, fáradtan játszották. A kiskőrösiek Hans Sachs-a, a szombathelyiek Welsh-e is ártól árulkodott, amiről az előadások egyik szünetében dr. Bécsy Tamással, a zsűri elnökével beszélgettem. — A színpadi játékkal, tehát a nem irodalmi színpadi produkciók színvonalával adósok maradtak a középiskolai együttesek rendezői — mondotta. — Hiányzott a színpadiasság. Problémás az epikus művek színpadra alkalmazása is. Mégis, a kevésbé sikeres produkciókból is csak tanultak a gyerekek. Más szempont, ból ismerkednek meg művekkel, mint az irodalom órán és a könyvekben. Minden jó, ha a vége jó — ez a Shakespeare-vígjáték jutott eszembe a siófokiak Mo- liere-produkcióján. A tegnap délelőtt élményét ők nyújtották. Kiemelkedő egyéni játékkal hívta föl magára a figyelmet Iby Klára Rebék asszony szerepébén. Befejeződtek a bemutatók. Ügy érezzük, vendégeink jól érezték magukat Csurgón. Nagy Andor, a sikeres szekszárdi együttes vezetője legalább is így vélekedett: — A gyerekek megszerették Csurgót, sok-sok élménnyel utazunk haza innen, ahol példás szervezésben folyt le a diákszínjátszók országos találkozója. Tegnap este jelmezes karnevállal és bállal ért véget az utolsó előtti nap programja. Ma délelőtt kerül sor a zárszóra, a produkciók értékelésére és a jutalmak átadására. H órányi Barna A statisztika tükrében Somogyi diákok a felsőoktatási intézményekben A KÖZELMÚLTBAN tette felvételi eredménnyel »dicse-bizonyítvány nem mindig feközzé a Művelődésügyi Minisztérium az egyetemi számítóközpont útján készített fölmérését a felsőoktatási intézmények 1971. évi felvételeiről. Somogy megyéből mindössze 672 tanuló tett felvételi vizsgát a különböző felsőoktatási intézményekben (egyetemek, főiskolák, technikumok, tanító- és óvónőképzők). Ez a szám még akkor is kevés, ha tudjuk, hogy nagyon sok somogyi középiskolás tanul Budapesten és más megyék nagyvárosaiban. Jellemző például, hogy a 105 000 lakosú Győrből többen jelentkeztek felvételi vizsgára, mint a három és félszer annyi lakosú Somogybái. De nézzük a felvételi vizsgák eredményességét. A vizsgázott tanulók 44,3 százalékát vették föl a felsőoktatási intézményekbe, míg a többiek helyhiány vagy sikertelen vizsga miatt nem tanulhattak tovább. Ez az arány nem tartozik a legjobbak közé. Igaz ugyan, hogy Budaipest, Pest megye, Zala még rosszabb kedhet«. De ha azt nézzük, hogy a főváros és Pest megye sokkal több vizsgázót adott, romlik a kép. A somogyi gimnáziumokban érettségizettek közül fölvették a vizsgázók 45,6 százalékát, ugyanakkor szakközépiskoláinkból 37,5 százalékot, a még működő technikumi osztályokból 46,3 százalékot. Ez azt mutatja, hogy jelenleg a gimnáziumi oktatás tananyaga és szintje jobban megfelel a felsőoktatási intézmények vizsgakövetelményeinek, mint a szakközépiskoláké. A jelesen érettségizettek közül fölvették a vizsgázók 70,7 százalékát, a jók- 46,7 százalékát, a közepesek 21,7 százalékát, s még az elégséges érettségivel vizsgázók közül is bejutott bizonyos százalék a felsőoktatási intézményekbe. Ezekből a tényekből sok mindent ki lehet olvasni. Az első az, hogy bár nagy az aránytalanság a jó és a gyengébb érettségi között a vizsgaeredményekben, mégis meg lehet állapítani, hogy az érettségi Diákszobrászok Szegeden jezi ki a tanuló képességeit. Különben nem volna lehetséges, hogy míg 100 jelesen érettségizett közül mintegy 30 lemarad a versenyben, addig 100 közepes diák közül kb. 22 mégiscsak megfelel a követelményeknek. Természetesen számításba kell vennünk, hogy egyrészt nem minden jeles érettségi takar azonos tudást és képességet, hisz iskoláink között számottevő különbségek vannak, másrészt pedig a jelesen érettségizők főleg a tudomány- és orvosi egyetemekre, a műszaki egyetemekre, a tanárképző főiskolákra kívánnak bejutni, s ott átlagosan három-négyszeres a túljelentkezés. Vessünk most egy pillantást a különféle felsőoktatási intézményekbe fölvett somogyi diákok arányszámaira. 100 fölvett somogyi diák közül mintegy 14 a tudományegyetemre, 10 az orvosi egyetemre, 23 a műszaki, 8 az agráregyetemre kerül. A főiskolák közül a tanárképzőbe 14, a tanítóképzőbe 10, az óvónőkép- .zőbe 4, mezőgazdasági technikumiba 8, egyéb intézményekbe 7 kerül. Megyénk munkaerő-gazdálkodása szempontjából természetesen mindenkire szükség van, mégis azt lehet mondani, hogy jó lenne, i ha több agrármérnök, orvos, tanár és óvónő kerülne So- ' mogyba, a műszaki egyetemen végzőkről nem is beszélve. AZ EGYIK LEGFŐBB célunk, hogy a felsőoktatási intézményekben több munkás- paraszt hallgatót találjunk, mint jelenleg. Országos adat, hogy 100 közül 44 kerül be a fizikai dolgozók gyermekei közül a felsőoktatási intézményekbe: Leggyengébb az arányszámuk a tudomány-, a műszaki és az orvosi egyetemeken, legmagasabb a tanító-, a tanár- és az óvónőképzőkben, tehát a viszonylag rövidebb tanidejű intézményekben. T. J. A szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola művészeti tagozatán díszítő szobrászatot is tanulnak a diákok. A jól fölszerelt tanműhelyben Tóth Sándor szobrászművész. tanár foglalkozik a fiatalokkal. T. T.
