Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-30 / 101. szám

Példájukat a gépkocsivezetők is követik Postás bácsi, hiányozni fog.. Kék rendőrautó robog el szirénázva az ablakom alatt. Kinézek utána, vajon, hova siet Talán közúti balesethez vagy máshova. Mindegy, ne­kem most elsősorban azok jár­nak az eszemben, akik ezeket a gépkocsikat javítják, kar­bantartják. Nagyon kevesen ismerik őket pedig igen fon­tos és felelősségteljes a mun­kájuk Először egy fél évvel ezelőtt hallottam róluk. Meg­fogott az utcán régi ismerő­söm, dr. Légrádi Lajos, a BM Somogy megyei Rendőr-főka­pitányságának szakszervezeti titkára, • elmondta, hogy szo­cialista címért küzdő brigád alakult a gépkocsi javító-mű­hely ben. Amikor össze-öesze- találkoztunk, mindig szóba hozta a brigádot — Hajtanak ám a fiúk, biz­tosan kiérdemlik * címet... Egy nap nylon borító», sö­tétvörös könyvet nyújtott át nekem as Irodájában, s meg­kért, olvassam el, ha lesz egy kis időm. Sok brigádnaplót láttam már, ilyen puritánt még nem: ebbe nem rajzoltak, ebbe nem ragasztottak újsá­gokból, hetilapokból kivágott fotókat Mégis olyan izgalmas volt ez a krónika, amilyet rit­kán olvashat az ember. Szán­té átéltem, hogyan határozták el a javítóműhelybeliek a bri­gád megalakítását Tapaszta­latok persze nagyon kevés le­hetett hiszen a Közalkalma­zottak Szakszervezetének me­gyei alapsaervezetei közül el­sőként vágták ilyen nagy fába a fejszéjüket Más megyében azonban már alakultak szocia­lista brigádok a rendőr-főka­pitányságok javítóműhelyé­ben, ezért úgy határoztak, el­mennek tsparrtalaitcserére Pécsin. Tavaly sadrchtwai akkuit meg a brigád, s a titkos szava­zás eredménye alapján Petőfi Sándor nevét vette AH, bri- gádvesetőnek Csendes Lászlót választották, helyetteseinek p^cjig Heiszter Jánost és Far­kas Károlyt Sokan ék kjftA.ua nemmel figyelték, vajon mit vállal a brigád, s kötelezettségeinek hogyan tesz eleget Az autó­szerelők, szervizesek összefog­tak, s ahogy mondani szokás, kivágták a rezet Ha szükség úgy hozta, túlóra nélkül, mun­kaidő után is elvégeztek a legsürgősebb Javításokat első­sorban a vidéki kapitányságok kocsijain. Lebet hogy prózai­nak tetszik, mégis nagyon fontos, hogy tizennyolc nappal csökkentették a kocsik üzem- képtelen napjainak a számát leszorították az egy kilométer­re jutó anyagfelhasználást Az utóbbinak a kimutatható hasz­na több mint négyezer forint­ra rúgott Ez is horzá járult ahhoz, hogy s műhely az első, illetve s második helyen vég­zett a járműszolgálat országos versenyén. szerűsítéssel rukkoltak ki. Ezek a kéziszerszámok meg­könnyítették és meggyorsítot­ták a gépkocsik javítását Rendszeresen növelték a szakmai és politikai tudásu­kat is. Az előzőre jó példa, hogy Csendes László, Csima János szaktanfolyamon vett részt a fővárosban, Korcz Im­re letette a gépkocsivezetői vizsgát, Rigó Imrét most ké­pezik szakmunkássá. Farkas Károly elvégezte az általános iskolát Tóth Gyula szintén a fővárosban gyarapította szak­mai tudását Előfordult hogy a brigád közösen képezte ma­gát például fölkészültek a Moszkvics 412-es, a Polski Fiat az új Volga váltóáramú generátorának javítására Dé­kán István műhelyvezető el­méleti és gyakorlati előadása alapján. Társadalmi munkájukra kü­lönösen büszkék a műhely dolgozói. Készítettek gyü­mölcskosarat az óvoda dolgo­zóinak nőnapra, amikor pedig megkérték őket, lefestették a forgalomirányító dobogókat botokat Gadár István, Projcs Sándor virágot ültetett az ud­varon, hogy barátságosabban nézzen ki a műhely környéke Amit elmondtam, csak töredé­ke a végzett munkának. Ne­velték egymást a színház- és mozilátogatások pedig még jobban összekovácsolták a bri­gád tizenöt tagját Amikor összeült az önértékelő bizott­ság (mert ilyen is van), min­den oka megvolt hogy azt ajánlja a munkaértekezletnek, ítélje oda a Petőfi brigádnak a szocialista címet Ezzel mj,n- denki egyetértett s egymás után gratuláltak a javítómű­hely dolgozóinak a meghívot­tak, közöttük dr. Sólyom Gá­bor rendőrfőkapitány, Hollósi József, a BM - pártbizottság tit­kára. — A brigád tagjai a múlt év­ben többet tettek, mint ami munkaköri kötelességük volt — mondta dr. Sólyom Gábor. A műhelyben kint van az oklevél a falon. A kis irodá­ban Dékán "István műhelyve­zetővel, Csima Jánossal be­szélgettem, aki október óta vezeti a brigádot. Dr. Légrádi Lajos szb-titkár elmondta, hogy a közelmúltban részt vett a BM szocialista brigádpk vezetőinek országos tanácsko­zásán. — Az egyik felszólaló meg­kérdezte, nem vállalunk-e so­kat. Azt feleltem neki, lehet, hogy sok, de mi teljesítettük. A kék munkaruhái beszél­getőtársak helyeslőén bóiogat- Mk — Azt hiszi az ember az elején, hogy könnyű dolog fel­ajánlásokat tenni. Amikor az­tán beüt egy-egy betegség meg egyéb, bizony szorul a kapca. Még az a szerencse, hogy a szerelők, szervizesek, segéd­brigád. Nyugodtan kiteheti a lábát, hiszen figyelmeztetik egymást mindenre Azt pedig senki sem szereti, ha az orra alá dörzsölik viselt dolgait a brigádértekezleteken. — S megmondják a vélemé­nyüket? — Hajaj ... Persze elisme­résüket is, s ez nagy fejlődés. A műhelyvezető tizenki­lenc, a brigádvezető pedig ti­zennégy éve dolgozik a mű­helyben. Jól ismeri, kinek mi az erénye és a hibája. Ez nagy segítség olyankor, amikor kö­zösen vállalt feladatuk egy­más nevelése. A jó példa már házon belül is terjed. A gépkocsivezetők elhatározták, hogy a Petőfi brigád tapasztalatait haszno­sítva szintén megalakítják a szocialista címért küzdő bri­gádot Azt hiszem, ha gondol­nak is erre tavaly márciusban, ennél szebb eredményt akkor sem remélhettek volna. Lajos Géza ostások. Nagyon várjuk őket valamennyien, hogy időben hozzák reggelenként az újsá­got, s gyakran megkérdezzük tőlük, nincs-e számunkra levél, pénz, vagy más küldemény. S azokat, akik régóta járnak hoz­zánk, szinte már családtagnak tekintjük. Bizony nehéz a búcsú, amikor utoljára kopog­tatnak be ajtónkon ... Marcali belterületén tizen­három utca tartozik Csicskár Imre kézbesítőhöz. A családok és házak számát ha nem is tudja, de ismer mindenkit, még a legapróbb gyerekeket is, név szerint. Nehéz szívvel járja most vé­gig a körzetét. Még azokba a házakba is bekopog, ahová ép­pen nem visz valamilyen kül­deményt, s megilletődve keres­géli a szavakat, kezet szorít az otthoni év őkkel. — Holnap már nem én jö­vök, más veszi át ezt a terüle­tet. Én nyugdíjba megyek, rám fér a pihenés, hiszen 35 éven T „Rendben van, megyek. Mire odaérnek, én is ott le­szek. Súlyos?-« Honnan is tud­hatná, még ő sem volt a hely­színen. Szólok a szerkesztő­nek, hely kellene. Súlyos? ö is megkérdi. Még ott érjük a mentőket. Mondom a főhadnagynak, nézze meg a sérültet, szeret­ném tudni, milyen állapotban van. Elszégyellem magam, és a hordágy végéhez állok. A vasrudak mellől vér csurog az aszfaltra. El kell mennem on­nan. A férfi halkan jajgat, rekedt hangját húsz méterről hallom. De lehet, hogy a me­móriám játssza vissza örökö­sen ugyanazokat a hangokat. Nagy a csődület, de egy pillanat alatt megtalálom azo­kat, akiket nem a kíváncsiság szegezett a járdára. Ott áll egy nő, fényes, barna mű­anyag kabátban, félrecsúszott fejkendőben. Retikült és zöld­kockás szatyrot szorongat. Nem az összetört motort fi­gyeli, nem is a férfit. Ügy érzem, vezethet a férje vagy a fia. Aztán a tömeg mögött a villanyoszlopnak támaszkodik egy srác. Az autóra néz. Az apja tárgyalásán találkoz­tunk, foglalkozás körében el­követett halált okozó, s a többi. Az ő apjának is Volks­wagené volt. Ajtó csapódik, megszólal a sziréna, már nem is látni a fe­hér kocsik Csalódott csönd. em p Ores a kereszteződés. Egy ideig még senki sem mozdul, aztán ketten-hárman elindul­nak. Egy svájcisapkás, mal- teros nadrágos nem hagyja abba a kiabálást. »Hülye hely ez, uraim, itt majdnem min­dennap nekimegy valaki a másiknak. Én nem értem, hogy itt nem tud a rendőrség csinálni valamit." Egyszerre többnek szól, van, aki bólint, más hátrább húzódik. Megyek a Volkswagen ve­zetőjéhez. Halottsápadt, a homlokán megindult az első verejtékcsepp. Kezet nyújtok, ismerősök vagyunk. Nem néz rám, a háta mögé mondja. »Megvártam, míg hat elmegy előttem. Nem bírtam tovább, gázt adtam. Láttam a moto­rost, ő is félrekapta a kor­mányt, de ebben a helyzetben már nincs megoldás. Nagyon elkapta az eleje." A bámészkodók közé sza­lad, keresztnevén szólít egy lányt. A feleségéért küldi. Becsukódnak a szomszédos házak ablakai, a rendőrök a tokba igazgatják a mérőszala­got. Negyedórája áll a forga­lom, nem is látom a kocsisor végét. Az elsők nyugodtak, a vége nem tudja, mi történt. A vezetők tülkölnek, kihajol­nak, hadonásznak. Sietnek. Sötét az ég, kedvetlenül, kényszeredetten esni kezd. Az esőcseppek szélesítik, meg­nyújtják a vértócsát. I : HATVANI DÁNIEL Előre megfontolt szándékkal munkások több mint fele ; A at hiszem, hogy ki tettek magukért, amikor nyolc ász­törzs gárdatag. Persze sok ter­het levesz az ember válláról a ORGüszcsúmm. MOTDRTEST, KIELBOOT, ÉS KfllBK különböző méretben és minőségben, nagy választékban kapható a iNépstadion 'ffpcrtáruházban BUDAPEST, VIL, ROTTENBILLER U. 4. | II. : Udvarlás — a banda „segédletével" A kisfái szakiskola kollégiu­mának folyosóján — 1071. no- : vember 5-én déltájban — pil- ; lanatok alatt híre megy, hogy az igazgató másnapra engedé­lyezte a tanítási szünetet, így a vidékiek hazautazhatnak. Kiss Aranka másodéves ta- nuló gyorsan csomagol: fél : 2-re már a városközpontban : szeretne lenni. Édesanyja két : nappal ezelőtt járt itt, akkor mondta neki, hogy valószínű­leg »szabadszombat« lesz, így pénteken délután hazamegy. :: Hagyott nála pénzt, s egy cé- : dulát, amire ráírta, hogy haza­jövetele előtt mit vásároljon. Fél kettőkor a városháza sarkáig hozza a busz. Körül lsem néz, indul vásárolni Azt ! számitgatja, hogy a fél hár- : mast mái nem éri el, de megy később a gyors járat, majd az­zal hazajut. __Horváth Zoltán eközben a nagytemplom sarkánál áll- , t dogál, egy kimé gelte mögé húzódva. Aranka tehát haza­megy — állapítja meg. Előre kell hozni az akció időpont­ját. Abban bizakodik, hogy Aranka nem a fél hármassal megy, hanem vagy a koráb­bival, vagy a későbbivel. Nem szabad most találkozniuk, így este annál nagyobb lesz majd a meglepetés ... Hatodiktól kezdve osztály­társak voltak az ágasegyházi iskolában. Szokásos iskolai pajtásság volt közöttük, semmi több. 1970. július 27-én kezdő­dött ... Arankát meglátogatta egy ménteleki barátnője, édes­anyjával este kikísérte az állo­másra. Visszafelé jövet Zoli hozzájuk szegődött, s enge­délyt kért, hogy velük mehes­sen. Az anyja ezt mondta neki: — Ahogy akarod... Nemsoká moziban is találkoz­tak. Zoli kileste, hogy mikor maradhat vele kettesben, s eldadogta, hogy komolyan szeretne vele beszélni, vagyis hát udvarolni. Aranka erre ne­vetgélni kezdett, lesütötte a szemét és vállait vonogatta. Kecskemétre kerültek mind­ketten. Zoli délutánonként és 114 napon át róttam az utcá­kat. Egy-egy nap 30—40 kilo­métert is gyalogoltam ... Hát jó egészséget mindenkinek! És megy lassan házról ház­ra. Elbúcsúzik a kedves isme­rősöktől, és elkíséri a nagyon jóleső, ám mégis fájdalmas né­hány szó: Jó pihenést,' postás bácsi! Imre bácsi hiányozni fog... Nagyatádon kezdte 1937. ja­nuár elsején a kézbesítői mun­kát. Tíz évig dolgozott ott, a többit Marcaliban töltötte el. A bizonytalan cselédsorsot hogy ott, hogy a postánál biz­tos kenyere legyen — neki, a feleségének és hat gyermeké­nek. Marcaliban lett kommunista. Éveken át a községi pártbizott­ság gazdasági felelőseként dol­gozott, jelenleg a posta párt- szervezetének titkára. A felsza­badulás első pillanatától részt vesz a munkásmozgalomban; tulajdonosa a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek. ó Az egyik rendőr int, indul­jon a forgalom. A gumik szét­hordják a vért. Míg a kórházba érünk, a rendőrtiszt elmondja néhány­szor: »Meglátja, ma lesz még néhány." Sóhajt, a feje tete­jére tolja a sapkát. A motoros már a műtőasz­talon fekszik, az arca rákvö­rös. Válaszol az orvosnak, a rendőrnek. »Hazafelé indultam, már otthon lennék. Otthon." Töb­bet nemigen lehet kérdezni tőle, az asztalhoz tolják az altatókészüléket. A férfi te­kintetével szinte húzza a gépet magához. Nagyon fájhat. Csicskár Imre a posta két­szeres kiváló dolgozója. S ha rá fér is a pihenés, nagyon hiány­zik majd neki a mindennapos találkozás volt körzetének la­kóival, s ő is hiányzik majd mindenkinek... Nézem a halomnyi oklevelet, az elismerő sorokat, a kiváló­jelvényeket, (három alkalom­mal kapott kiválójelvényt), amelyek mind azt bizonyítják, hogy Laskay Imre főellenőr, a marcali posta hírlapfelelőse lelkiismeretesen ellátta nehéz munkáját. Még annak idején a Szabad Nép terjesztésében há­rom alkalommal is országosan elsők lettek. S a kiválójelvények és más elismerések mellett ott van két díszoklevél is, amit az eredmé­nyes hírlapterjesztésért kapott. — Táviratkézbesítőként kezd­tem postai munkámat, 1944- ben Szekszárdon. A felszabadu­lás után jöttem Somogyba, Marcaliba. Amikor a posta át­vette 1949-ben a hírlapterjesz­tést, akkor tanfolyamot végez­tem, s azóta látom el ezt a munkát Nem volt könnyű, hi­szen kezdetben alig néhány száz lap járt csak a községbe, most pedig ötezernél is több napi- és hetilap meg képes új­ság jár Marcaliba, nem szólva az áruspéldányokróL Laskay Imrével közvetlenül igen ritkán találkoztak az elő­fizetők és olvasók. Mégis első­sorban az ő munkájától füg­gött, hogy mindenki időben és pontosan megkapja az újságot, ö osztotta el, ő csoportosította a kézbesítőknek a lapokat; 5 számolt el velük. S bizony na­gyon sok vasárnapja, pihenő­ideje ment el otthon is azzal, hogy a számadásokat elkészít­se. Amikor mások a Balatonra mentek fürdeni, ő — a félesé­gével együtt — otthon ezer­szám írta a kartonokat So­mogybán Laskay Imre az egyetlen, aki ezt a munkát ilyen hosszú időn keresztül — s egyetlen hiba nélkül — látta Sebére pezsgő folyadékot öntöttek, az orvos tekintete parancsoló. Elköszönünk hát. Mondom a tisztnek, nem kell a kocsi, bemegyek gyalog is. Félig elnyelt »ugyanmár" a válasz. Míg a sarkon várjuk, hogy mi is kikanyarodhas­sunk, megszólal az URH. A hívó hang türelmetlen. Vá­rom, hogy mondja a főhad­nagy: »Na, mit mondtam." Semmit nem szól, a kezét nyújtja. A kereszteződésnél, ahol az előbb a motoros feküdt, az eső már a krétanyomokat is elmosta. Autók, motorok so­rakoznak az utcán, vezetőik villogtatnak, ütögetik a dudát. Sietnek. Pintér Dezső el. H a az előfizetők és olva­sók ritkán találkoztak Is vele, ő »találkozott« min­denkivel. Ha másként nem, úgy, hogy kezébe került egy- egy újabb előfizető neve. S olyankor még nagyobb öröm­mel végezte munkáját, hiszen a különböző újságok mind több emberhez jutottak eL Kedves ünnepség lesz ma a marcali postán Csicskár Imrét, Laskay Imrét, Márkus Lenk Ferenc hivatalvezetőt és fele­ségét búcsúztatják munkatár­saik, s a községi pártszervezet képviselői. Valamennyien több évtizeden át álltak a posta s a község szolgálatában. Mindnyájuknak jó pihenést, jó egészséget kívánunk! Szalai László fel-feltünedezett a kisfái szakiskola bejáró útján, mint a holdkóros járkált alá és fel, majd leült az út szélére és szemeit merően az ablakokra szegezte. Aranka végülis le­ment ilyenkor, de csak azért, hogy véget vessen a lányok csúfolkodásának. Inkább csak akkor találkoz­tak, amikor hétvégeken együtt utaztak haza Ágasegyházára. Egy Slkalommal a fiú azt kezdte fejtegetni, hogy disszi­dál, öt évig kinn marad »né­metben«, szakmát tanul, aztán hazajön és vesz házat meg kocsit. Aranka erre azt mondta; — Ezt itthon is épp úgy elérheted. Majd levelezni kezdtek. Ez abból állt, hogy Zoli irkálta a leveleket egyre-másra. A levélpapírokat átlósan megcsí­kozta és a csíkoknál törte meg a sorokat Aranka az 1970. de­cember 2-án 22 és 23 óra kö­zött keltezett levelet nem kis döbbenettel olvasta: »... El is mentünk a határig. Bementünk az Orion Étterem­be, megpihenni. Igazoltattak bennünket. Minden rendben, elhitték a mesénket. Az unó» katestvéremnél voltunk... De hülyén csináltuk. Egymásra néztünk, mielőtt feleletet ad­tunk. Erre a rendőr azt mondta, ne hazudozzunk, mert mindjárt elvitet Erre mi: Menjünk, kérdezzük meg a rokonokat is. De a rendőr erre nem állt rá. Azt mondta: Nem szeretne bennünket Itt látni tovább. Azonnal lelécel- tünk az étteremből. Megyünk? Ügy értette az Imre, hogy át a határon. Elkezdtünk kúszni, mint a kiképzésen. Azt hitte, hogy én is megyek utána, és csinálom azt, amit ő. De mit csináltam? Sírtam, mint egy kölyök. Ügy mint most. Csak akkor azért sírtam, hogy mi lesz otthon, most meg azért, hogy mi lesz velem. Az Imre már átért a magyar határon, s nem sok kellett ahhoz, hogy a jugó határon is. És én csak sírtam, sírtam, és csak rád gondoltam. Mert nem voltál mellettem, akihez odabújjak. Ez mind reggel volt, mivel ak­kor értünk a határhoz. Imre átért sikeresen. De intett, hogy vigyázzak, jönnek, öngyilkos akartam lenni, de pem volt erőm, hogy elővegyem a ké­sem ...« Aranka még majd egy évig ezután abban a tudatban élt, hogy mindez így meg is tör­tént ... Csak az eset után de­rült ki, akkor sem mindjárt, hogy az egészből egy szó sem igaz. A lány mindenesetre meg­mutatta a levelet édesanyjá­nak. Veronka asszony, amikor legközelebb találkozott Zoli­val, ezt mondta neki: — Fiam, ha szereted a lányomat, ígérd meg, hogy ilyesmit nem csi­nálsz máskor és nem fogsz disszidálni. — A fiú meg­ígérte, de szándékosan kimu­tatta, hogy ez nehezére esik. (Folytatjuk^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents