Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-26 / 97. szám
Élő kapcsolatot! Műsorpolitika és politikus műsor A zt hiszem, nem tévedek, amikor azt mondom: ma sokkal könnyebb és sokkal nehezebb színházat csinálni, mint bármikor régebben. A magyarázat, remélem, feloldja a paradoxont. Vegyük először a »sokkal könnyebbet« ! Huszonöt-huszonét év alatt új közönség »nőtt fel« Magyarországon ^ S . ami még fontosabb: fogékony közönség. Ami »nehézséget« jelent: naponta olyan nagy a kínálat minden műfajban, hogy nemegyszer a kényelmesebb megoldást választják sokan. Inkább nézik a televízió egyes — közepesnél is alacsonyabb nívójú műsorát —, mint a színház sokszor kiváló előadását. S közben jóleső tévedésben ringatják magukat: »Ma is hasznosan, művelődve töltöttem el az estémet.« Természetesen legalább ennyire veszélyesnek tartom azt a közönségréteget, amelyik a »plebs« szórakozási, művelődési lehetőségének tartva a televíziót, mozit — nem hajlandó egy-egy műsort, filmet megnézni. Csak a »csemegékre« vadászik a színházban is. »Értőnek« adva ki magát tetszeleg a szerepben, de semmi érdemlegeset nem tud mondani a látottakról. A sznobság — úgy vélem — ma nagyobb veszélyt jelent, mint bármikor. (Főként, ha egyes alkotók hamis illúziókat táplálva támaszkodnak is erre a »bázisra«.) A viták korát éljük. Nemrégen hangosan csattogtak a pengék: az író darabját játsz- szák-e a színházak, vagy a rendezőét? Szerintem: esete válogatja. Azt azonban nem tévesztheti egy színház sem szem elöl: közönségének igazi élményt kell adnia, közönségét nevelnie kell! Megalkuvás nélkül, ám a fokozatokat betartva. Mi kell ehhez? Jó műsorpolitika elsősorban. A színháznak korához s gyakran: koráról kell szólnia. Nem napilap- frisseségű színművekre gondolok. De feltétlenül olyanokra, melyek korunk általános konfliktusait dolgozzák fel az egyed szintjén. Politikus, orientáló színházat kell csinálni. Ez nem jelenti a klasszikusok háttérbe szorításának szándékát. A mindenáron való aktualizálást sem. A színházban azonban ott kell lüktetnie korának kora gondolkodásának, moráljának, konfliktusainak. Az élő színház viszont minden időben egyet jelentett a politikus színházzal. Nem egy klasszikus színmű is bizonyíték erre. Ügy gondolom, hogy a Csi- ky Gergely Színház jó úton halad. Ez már az idei évad első bemutatójánál, a Sirálynál is éreztette hatását. Az igazi művészet és a látványos, de annál felszínesebb »művészet« közé húztak éles határvonalat a Zsámbéki Gábor rendezte előadásban. Sütő Andris Pompás Gedeonéval pedig már közvetlenül szóltak a nézőhöz: engedhetjük-e, hogy fölénk nőjenek a pompás gedeonok, akik visszaélnek pozíciójukkal? Igazi ünnep volt Brecht Koldúsoperájának bemutatója is. Nemcsak Brecht győzelmét jelentette Kaposváron, Zalaegerszegen és Nagykanizsán, hanem azt is: a közönség együtt tudott élni a darab politikai mondanivalójával. S lapunk kritikájából tudom: a Trójában nem lesz háború bemutatásával is a »nagy szürkéket«, az átlagembert igyekeztek meggyőzni a hódító háború értelmetlenségéről. A műsor titka és a színrevitel egységet alkot. M :ncs szándékomban mérleget készíteni az idei évad bemutatóiról, csupán a színház műsorpolitikájának egyik világos irányvonalára akartam utalni. Ügy gondolom: sokkal inkább vonzó ez a fajta, egyértelmű orientáló szándék, mint a napjainkban egyre divatosabbá váló, sokkolni akaró színház. Az idei színházi találkozó, úgy vélem — bár talán fölösleges jóslásba bocsátkozni — A magyar nyelv hete Tisztán, magyarul NÉPÜNK FIAI közül már a régmúltban is sokan foglalkoztak ösztönös szeretettel nyelvünkkel, őrködtek tisztasága fölött.' Nem egy régi írónk vagy költőnk már évszázadokkal ezelőtt szükségét látta nyelvművelő társaság megalakításának, hitet tett mellette. Többen nyelvtani müvek írásával is próbálkoztak. Gelejt Katona Istvánt már a XVII. század közepe előtt foglalkoztatta a nyelv művelése. Kazinczytól Kosztolányi Dezsőn át Radnóti Miklósig szinte minden írónk, költőnk nyelvünk rajongója volt. Mai költőink, íróink, publicisztáink nagy része az éppen napjainkban százéves születését ünneplő Magyar Nyelvőr fejtegetései, tudományos megállapításai alapján foglalkozott és fogtartalma, egész civilizációnk, kultúránk. Éppen ezért igen gondosan kell vigyáznunk arra, hogy a nyelvrontás, az idegen szavak túltengése, helytelen alkalmazása, ilyen átültetése ne hódítson tért. A nyelv születik és meghal. Avul és megújul. Nem kell sajnálnunk rosszul képzett, alkotott szavaink visszafejlődését, elmúlását, de joggal vehetjük használatba helyettük újabb, tudományos alapozottsággal alkotott szavainkat. Ugyanez áll az irodalmi művek stílusára is. Nyelv és stílus nem választhatók el egymástól. Éppen ezért igen sajnálatos, hogy napjainkban egyre több a homályos, nehezen érthető vers, prózai írás. Éppen ama oknál fogva, mert csúcsa lesz minden eddiginek. A magyar dráma igazi ünnepe lesz. Németh László írta: »A magyar irodalomnak nincs nagyobb érdeke, mint hogy a színpadot szószékül megkapja.-« S hadd szólalhasson meg egy mondat erejéig a szubjektum is: fogadjuk nagy szeretettel, előlegezett bizalommal ezeket az előadásokat! Az eddigi találkozók sokszor egy- egy jó rendezés, egy-egy jó alkotói gárda, kiugró színészi alakítás sikerét hozták. A mostaninál már előre elkönyvelhetjük sikerként azt, hogy magyar írók alkotásai kerülnek színre. Egyetemes színházi‘életünk nyeresége ez. Hogyan tovább a »hétköznapokon«? Rideg Gábor lapunk vasárnapi számában közölt cikkében már érintette a témát: »A színházi ismeretterjesztést kell erősíteni — és ez már művelődési feladat is — vagy talán megteremteni. Elsősorban ismeretek terjesztésével kell agitálni a színházba járás mellett.« A széles körű közönségszervező munka, a jó előadások meghozzák eredményüket A kísérletező kedvnek is nagy szerep juthat. Sok a Csiky Gergely Színházban a fiatal művész — ez biztosítéknak látszik. De elkedvetlenedésről is hallottunk már. Ügy vélem: minden színháznak szüksége van arra, hogy az »élettel«, annak konfliktusaival ne csak írók darabjaiban találkozzék. A film már profitált az alkotók üzemlátogatásaiból, a munkásokkal való ismerkedésből. Elég, ha csak Bacsó Jelenidőjére utalok. A színháznak is ezen az úton kell haladnia. Feltérképezni a »való világot«, s a benne tapasztalt mozgások, erők irányáról, ütközéseiről kérni darabot arra alkalmas íróktól. Magyarul: íratni! A színház tehát csak úgy töltheti be maradéktalanul feladatát, ha orientál is. Ez is ismérve a politizáló színháznak. E nnek az »életbe kirándulásnak« vagyok inkább híve, mint az úgynevezett közönségtalálkozóknak. Félek, hogy ez utóbbiak inkább a »sznobnevelést« szolgálják. Szembehízelgéssé válhatnak, »jól értesülteket« szülhetnek. Lehet, hogy nincs igazam, szívesen olvasnám a meggyőző ellenérveket. A szélesebb közönségrétegekkel való találkozáson kívül feltétlenül hasznosnak tartanám azt a fajta kapcsolatot, melyet a színház a valódi érdeklődőkkel építhetne ki. Akiknek tanácsait, észrevételeleit kamatoztathatja. Akik maguk is alkotók. Az évad elején tettek erre vonatkozóan bátortalan lépéseket Kaposváron is. Megkerestek néhány festőt, írót, talán zenészt is. Aztán — íehet, hogy a szervezés hiányosságai miatt — abbamaradt az egész. Több energia van az itt élő alkotókban, mint azt feltételezzük néha. Csak éppen a közös hang megtalálása okoz gondot. A mérce tehát magas. A színház milyenségét az határozza meg: hogyan tudott segíteni közönségén át a társadalom gondjaiban. Leskó László Három asszony a Poligrám kombinát élén Apró hópelyheket kavar- gat a szél. Fázunk. Kalinyin- ban vagyunk, a Poligrám kombinát előtt. Bent barátságos meleggel és meleg barátsággal fogadnak benünnket, a somogyi békevonat utasainak egy csoportját. Járjuk a három- szintes épületet. Nagy, téglalap alakú termek, világos ablakok, a mennyezeten neoncsövek. A termekben óriási gépek. Az egyik szórja, egy másik összefűzi a könyvek, újságok, folyóiratok fehér lapjait, amelyek magas oszlopokban sorakoznak a teremben. A gépek zakatolnak, nem engedik megállni, nem hagyják beszélni az embert. Továbbmegyünk. Megnézzük a nagy, világos éttermet, majd az ízlésesen berendezett tanácsteremben Galina Alekszandrovna Zsesztkova igazgatónő tájékoztat bennünket. Megtudjuk, hogy nők vezetik az üzemet. Bemutatja a párttitkárnőt, a szakszervezeti titkárt. Elmondja, hogy 1954 óta működik a gyár. Kétezer- százán dolgoznak az üzemben, ötvenöt százalékuk nő. Tizenhétmillió rubel értékű munkát végeznek. Évente háromszáz- ezer rubellel segítik a dolgozók lakásépítését. Három bölcsőde, ugyanennyi óvoda könnyíti a gyerekek gondozását, nevelését. Van úttörőtáboruk is. Megkezdték egy szanatórium építését, s ez hétszáz embernek nyújt majd gyógyulást. Most is évente kétszer küldik szanatóriumba a gyár költségén a hosszabb idő óta beteg embereket. Segítik a dolgozók képzését. Évente ötezer rubelt fordítanak idegennyelvek oktatására. Háromszáz ember vesz részt az öntevékeny művészeti csoportok munkájában. Kórus, néptánc, zenekar, színjátszó és balettcsoport is működik a gyárban. Az igazgatónőt arra kérem, beszéljen önmagáról. — Ezerkilencszázötvenben Moszkvában végeztem az egyetemet. Majd a Moldvai Köztársaságba kerültem, rám bízták egy üzem vezetését- Nemsokára — 1954-ben — Kalinyinba helyeztek. Itt is üzemvezető, később főtechnológus, majd főmérnök lettem. Ezerkilencszáz- hatvanhét óta igazgató vagyok. Milyen érzés volt átvenni az üzemet? Hát... nagyon örültem, hogy rám bízták. Ismertem a munkát, az embereket, tudtam, hogy bízhatom bennük. Nem is csalódtam. Már többször elnyertük a Munka Vörös Zászlaja kitüntetést, s ti zenhétezer rubelt kaptunk vele. Szeretnénk újra elérni ezt. Az igazgatónő tagja a városi tanácsnak és a nőszövetségnek is. — A gyár igazgatója és a sok társadalmi tennivaló nem akadályozza otthoni munkáját? — Nem. Szerencsére három férfi van a családban. A férjem, aki ugyancsak mérnök, itt dolgozik az üzemben, és a két fiam. Az egyik egyetemi hallgató, gépészmérnöknek készül, a másik még középiskolás. De sokat segítenek otthon. Ismét a munkára terelődik a szó. — Hogy mit szeretnék? Korszerűsíteni a gyárat Sokkal több gépet, kevesebb emberi munkát. Szemében fény csillan, talán már látja a képzeletben az új óriási üzemet. A párttitkár kedves arcú, mézszőke hajú asszony. Tamara Vlagyimirommá Vorovnová- nak hívják. — Itt kezdtem fiatalon — mondja. — Itt voltam kétkezi munkás az üzemben, itt végeztem az egyetemet. Természetesen munka mellett. Itt lettem főtechnológus, és öt év óta vagyok a pártszervezet titkára. A gyár munkásainak több mint fele munka mellett szerzett technikusi vagy mérnöki oklevelet. Most sincs olyan munkás, aki ne tanulna. Tamara a családjáról beszél. Elmondja, hogy férje munkás, itt dolgozik a gyárban. Két lánya Moszkvában egyetemen tanul. A szakszervezeti titkár Zujeva Jekatyerina Mihajlov- na. Világoskék szemű asszony, simán, egyszerűen hátrafésüli szőke haját. Acélkék pulóvere kiemeli arcának fehérségét. — Kalinyinban végeztem a pedagógiai főiskolát — mondja. — Tizenöt évig dolgoztam, munkás voltam a gyárban. Fél éve választottak meg szakszervezeti titkárnak. Minden kezdet nehéz, nem megy úgy minden, mint a karikacsapás. Sokat segít munkámban a pedagógia és a pszichológia. Férje munkás az üzemben, fia katonai főiskolán tanul. : A jövőről beszél: — Megállni a helyemet, rendszeresen tanulni, segíteni másokat. Csökkenteni az emberek gondjait. Minden erőmet gyárunknak, a közösségnek szentelni. Ezt szeretném. Ezt akarom. Szakács Erzsébet lalkozik nyelvünkkel. Nyelvünk nagyon sokat köszönhet ma is ennek a kitűnő nyelvészeti folyóiratnak. Szelleme, iránya, tartalma jegyében folynak ezen a héten országszerte nyelvművelő előadások, emlékeznek meg nyelvünkről legkiválóbb nyelvészeink. Ha már a múltban is igaz volt a szólásmondás, hogy »nyelvében él a nemzet«, úgy ez ma százszorosán, ezerszeresen áll. Anyanyelvűnk a legdrágább kincsünk, mely egybekapcsolja egész nemzeti életünket, történelmünket, hagyományaikat. Általa kapcsolódunk be az európai és az egész egyetemes emberi kultúrába. Benne tükröződik szellemi életünk mindenkori foka, fiatal, új íróink .között vannak egész tehetségesek is, ezeknek arra kell törekedniük, hogy írásaikat minél világosabbá, vonzóbbá tegyék. Csak ezzel gazdagíthatják ősi, a legfinomabb árnyalatokat is kifejező, hangzásszépségére, dallamosságára nézve a világ összes nyelve között harmadik helyet elfoglaló, szép anyanyelvűnket. (Ezt a sorrendet Párizsban egy negyventagú zsűri állapította meg. Az első helyen a francia, a második helyen az olasz áll.) SZELLEMI életünk e most már évről évre visszatérő eseménye, a magyar nyelv he' csak ezen az úton érheti el igazi célját, töltheti be nemes rendeltetését! Gyenes Zoltán istató jövő Dr. Lillynek, a bostoni egyetem idegfiziológusának sikerült elérnie, hogy két del- fine telefonon beszélgessen egymással. Tekintve, hogy manapság nálunk két ember telefonkapcsolatának felvétele is csodaszámba megy, már e hír hallatán is el kell ismernie mindenkinek, hogy dr. Lilly világraszóló dolgokat müveit az ő két delfinjével. Hát még a hír folytatása: a kitűnő bostoni professzor szerint, a delfin magas értelmi képességeit tekintve, nincs messze az az idő, mikor az ember beszélni tud majd a delfinnel. A delfin megérti az embert, s az ember megérti a delfint. Valahogy így: — Hogy van, uram? — Maga kis csacsi — fütytyög majd emberi szóval, ám egy kissé delfines fejhangon a csodálatos tengeri emlős ... — Maga kis csacsi. Én nő vagyok! — Pardon — mondja zavarában az ember. — Nem tesz semmit, víz alatt voltam. Csak a fejem volt kinn a vízből. De itt van a férjem, Dore. Vele váltson szót... — Ki keres? — bukik ki Dore orra a vízből. — Parancsoljon velem. Miben állhatok, azazhogy, miben úszhatok a rendelkezésére? — Szeretném a véleményét hallani az ember és a delfin viszonyát illetően — így az ember, aki kíváncsi, és imádja a másik véleményét. — Én azt hiszem.,, ugye, hitvesem... szóval úgy vélem, hogy ezek a kapcsolatok mind gyümölcsözőbbek. Igen sokat tanultunk az emberektől, önöktől. Igaz, kedvesem? Telefonálni például. Eddig csak ultrahangon érintkezhettünk egymással, most már telefonálni is tudunk. Aztán most már katonai szolgálatra is bevonnak bennünket. Megismertük a mélytengeri kábeleket, a mélytengeri fel nem robbant bombák felszínre hozásának módozatait... Ja, igen... És megtanultunk szórakoztatni is ... igaz, kedvesem? Azt hiszem, kitűnően szórakoztunk. Nemdebár? — De igen! Valóban nagyszerű látvány, amint ti, azazhogy önök, kiugranak a vízből és • „ — A, nem különösebb dolog az nekünk, de szívesen tesszük, mert szeretjük, és immáron kölcsönösen megértjük egymást az emberrel... Nos, valahogy így zajlik majd le, talán nem is sokára, egy kötetlen, baráti csevegés egy ember és egy delfin házaspár között. Vagy legalábbis majdnem így. Mert az ember már megérti a madár, a kutya, a majom és a delfin nyelvét. S minden bizonnyal eljön az az idő is, amikor egy bostoni vagy prágai profesz- szor bátran kijelentheti: — A tudomány jelenlegi állása szerint már csak rövid idő kell, és az ember beszélni tud majd — az emberrel! Megértik egymást! Gyurkó Géza Somogyi Néplap II
