Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-21 / 93. szám
N agyon sokat beszéltünk, írtunk a közelmúltban a közművelő (népművelő) színházról. Színházművészeti életünk jelesei okos, aggódó és ugyanakkor előre tekintő nyilatkozatokban, írásokban szögezték le, hogy a ma színháza, a korszerű eszközökkel, formákban dolgozó, szocialista eszmeiséget valló és megvalósító színház nem élhet »felhőkakukkvárban«. Nem dolgozhat, produkálhat a sznoboknak, nem elégítheti ki a kispolgári-polgári ízlés szülte igényeket, de nem tevékenykedhet eszmevilága, témái, eszközei következtében légüres térben, csak a vájtfü- lűeknek ajánlva akár magas színvonalú produkcióit. Tanulmányokat, irányelveket írtunk és adtunk ki arról, hogy miképpen kell a színházművészet és a közművelődés sokoldalú kapcsolatrendszerét megteremteni. Így a színházi élet és a közművelődés ösz- szefüggései elég széles körben ismertek, mozgolódások, tettek vannak, s akad olyan színház is — a 25. Színházra gondolunk —, amely a színházra nevelés egészen új formáival kísérletezik, évtizedes vagy akár évszázados falakat dönt le a színházi tevékenység körül. Szinte már megunhatóan sokat nyilatkoztunk, értekeztünk — éppen itt, Kaposváron is — a körzetesítésről, amelynek főbb jellemzőit az érdekeltek lassanként hibátlanul fújják, s nem kevesen akadnak — szerencsére — olyanok is, akik máris nagyon sokat tettek a körzetesített működés megvalósításáért (s éppen Kaposváron, Somogy és Zala megyében). A körzetesítes és a közművelődés összekapcsolását azonban kevésbé deklaráltuk, írtuk meg eddig, bár maga a körze- tesítési koncepció elválaszthatatlan a színház közművelődési tevékenységének, szerepének elvétől, s egyáltalán: a koncepció kidolgozói és megvalósítói mindig is vallották, írták, hogy az újfajta vidéki Színházi működés fogja leginkább szolgálni az egységes közművelődés ügyét. Szükséges azonban most e két fogalom ösz- szekapcsolására nagyobb figyelmet szentelnünk mind elméletben, mind gyakorlatban, mert egyrészt einangzanak és nyomtatásban is megjelennek különböző aggodalmait; ezeK egy része a kellő informáltság hiányának következménye. Másreszt az is, hogy némely vidéki színházunknál valóban előfordult a közelmúltban bizonyos arisztokratikus »kivonulás« a közvetlen pátriából, környezetből, kisközséges anyarúegyéből és így tovább. A teljes igazság kedvéért meg kell Egyeznünk, hogy a szórványos esetekből se mindegyik írható a körzetesítés számlájára, hanem inkább egyéni (irányítói-igazgatói) elképzelés és megvalósítás volt. Mindenesetre a körzetesítés köz- művelődési aspektusát, vonatkozásait fennen kell hirdetnünk, legfőképpen pedig meg kell valósítanunk, mert — mint az alábbiakból is kiderül — egyébként nem is érdemes, sőt nem is lehet csinálni. A zzal kell kezdenünk — ue hát ez egyelőre csak deklaráció eooen a gondolatsor oan —, hogy a körzetesítésről szóló irányelvek megfogalmazói határozottan rögzítették: a játszási tevékenység koncentrálása (azaz ke vese ob, de megfelelő helyeken játszani) nem járhat a nézőszám csökkenésével, sőt az összes alapelv megvalósítása egyenesen a nézők számának növekedését fogja eredményezni. Gyurkó László a közelmúltban felszólalt a Munkaerő és Életszínvonal Távlati Tervezési Bizottság kulturális albizottságának ülésén1 (felszólalása meg is jelent a Kritika márciusi számában), s tiszteletre méltó okfejtéssel, nagyon rokonszenves aggódással éppen ezt vonja kétségbe: »Az elv (ti. a játszási tevékenység koncentrálása) helyes, hiszen a színházi előadás művészi produkció, melyet a rendező egy adott térre, világításra, díszletekre stb. komponál... A körzetesítés megszünteti a vidéki színészek szinte emberfeletti túlterhelését is, akik — Május 2-e és 5-e között lesz a színházi találkozó Kaposváron. Az esemény a négy bemutatón kívül a gondolatok cseréjét is ígéri. Talán nem túlzás így mondani: a mai színház, a mai vidéki színház gondjairól. Körzeti küldetésről, egyenletesen jó színvonalról, közönségteremtésről. Lapunk — már előre — hozzá akar járulni a tanácskozás sikeréhez. Ezért indítunk vitát színházi gondjainkról országos és helyi szakemberek, kritikusok az értő és segíteni kész közönség bevonásával. Hozzászólásaiknak kész ség gél. helyet ad a Somogyi Néplap. (Szerk.) érthető módon — a legtöbb esetben nem művészi feladatnak, hanem tehernek érzik a tájolást. Csakhogy a körzetesítés azt is jelenti, hogy újabb tíz- és tízezrek nem jutnak el színházba. S ez olyan kérdés, amin el kell gondolkozni.« N os, úgy tűnik, hogy a deklaráció (hogy ti. nem szabad csökkennie a nézőszámnak, sőt, növekednie kell) és ez a nemes szándékoktól fűtött aggodalom ellentétben áll egymással. Pedig a megoldás már a koncepció megszövegezésében adva van, s nem keveset tettünk érte már ebben az évadban is, hogy megvalósuljon. Szó van ugyanis az irányelvekben arról, hogy a megyéknek, városoknak a közös felelősség, érdekeltség elvei alapján össze kell fogniuk, s a kisközségek lakóit is be kell szállítaniuk a játszási centrumokba. Való igaz, hogy mindez szépen hangzik elmondva, még szebbnek tűnik leírva, az ilyesfajta beszállításokhoz azonban soksok autóbusz, bekötő út, pénz és nem kevés elszánás kell. De higgyék el mindazok, akik a kisközségek lakóinak kulturális (és ezen belüli színházi) ellátását féltik, hogy ma már szellemi urbanizáció is folyik, s Győr-Sopron, Hajdú-Bihar vagy Szolnok, sőt Szabolcs megye parasztságának elég jelentékeny része szívesen kerekedik fel egy-egy városnézéssel (s még egyéb jó dologgal) összekötött színházba menetelre. S furcsa módon az aggodalmak vagy még inkább a jelenségek visszájára fordulnak, mert kérdhetjük, ugyan mi a hasznosabb, állandóan bezárkózni egy kis településre, ott időnként jól-rosszul megkapni egy nehezen transzponálható színházi előadást (ez volt a hősi időkben), esetleg levetkőzni papucsra-házikabátra, s ugyanabban a kisközségben, kis házamban-váramban megtekinteni akár egy színházi előadást is a televízióban — vagy inkább rászánni magam, hogy elmenjek egy nagyobb kulturális és gazdasági stb. központba, hogy ott ünnepi (megfelelő külső és belső, lelki) körülmények között megtekintsek egy teljes értékű színházi produkciót, amelynek megértését, feldolgozását, mélyebb hatását ügyes népművelők még elő is készítik számomra? Jól tudjuk, és ismételten leszögezzük, • hogy mindennek nem kevés akadálya van. Akadálya van pedig többek között az emberek fejében is, mert így sokkal többet kell szervezni, főleg az elméket pallérozni, az élményt előkészíteni, és a megszerzett impressziókat tartósítani, továbbfejleszteni. De hát éppen ez teszi szebbé, értékesebbé és hatásosabbá, hatékonyabbá ezt az új koncepciót. Nem akar itt senki lemondani nézőrétegekről, csak okosabban akarja tömöríteni és szaporítani őket az organikusabb színházi kultúra megteremtése érdekében. Nem véletlen, hegy a körzetesítés meghirdetése egybeesett egy másik akció deklarálásával, a színházművészet és a közművelődés összekapcsolásával. Nem feladatunk itt most, hogy ezt részletesen kibontsuk, megmagyarázzuk. Pusztán arra utalunk, hogy ebben a vonatkozásban sem csak szép elvek, gondolatok, ajánlások kinyilvánításáról yan szó. Igaz, hogy a színház és a közönség újabb és újabb kapcsolati-találkozási formáit kell kidolgoznunk és főleg megvalósítanunk, mert a színházira járók száma ugyan nem csökken olyan rohamosan, mint a mozik nézőié, sőt még némi emelkedést is tapasztaltunk a közelmúltban egyes színházaknál, vagy akár egyes fázisokban országosan, mégis a nézőszám nagyobb korszakokban összesítve, elemezve inkább stagnálást mutat, s ez sem jó, nem is szólva egyes osztályok (munkás- osztály), rétegek színházba járásának gondjairól, bizonyos ízlésbeli elmaradottságokról. Intenzív és sokoldalú, sok formájú-eszközű színházra nevelés kell, a hagyományos népművelési intézményekkel, fórumokkal, keretekkel összefogva, amihez persze az is tartozik, hogy a színházaknak — Gyurkó László szép gondolatsorát idézve — »a közművelődésben kötelességük lenne részt venniük. Ehhez azonban új formák, új megoldások kellenének — és természetesen olyan emberek, akik valóban szívügyüknek érzik a közművelődést. Csak ötletként mondom: vajon nem tudnának színházaink olyan produkciót létrehozni, melyet kifejezetten és egyesegyedül falura járásra, munkáslakta városok és peremkerületek színházi produkcióval való ellátására terveznek ?« N em tudjuk a körzetesítéssel kapcsolatos nézőszámnövelési feladatainkat végrehajtani, ha sok mással együtt nem valósítjuk meg a már említett intenzív színházra nevelést, ha nem lesznek bőven (megnyugtatásul: máris mindenütt vannak) olyan elhivatott művészek, akik kutatják és meg is teremtik az »új formákat«, s akik haknizás helyett előadóestek, irodalmi estek, újszerű, könnyen »szállítható« produkciók létrehozásán és forgalmazásán törik a fejüket. Nagyobb nyomaték kedvéért: nincs olyan felelős színházi irányító — bármilyen poszton dolgozik is —, aki ne vallaná, hogy szükség van az olyasfajta misszióra, amilyet Gyurkó ötletként felvet, arról nem is beszélve, hogy a legtöbb színháznál évi (évadi) tervükbe építik már az ilyesfajta kötelezettségeket. Az elmondottakból világos, hogy a körzetesítési koncepció és gyakorlat teljességgel közművelődési szemléletű, nézőközéppontú, és semmiféle meghátrálást, kivonulást nem céloz, de egyszerűen nem is visel el. Ennek újabb bizonyítékaként hozzuk fel újból az úgynevezett »udvari színházak« példáját, s ezekkel kapcsolatos állásfoglalásunkat. Ismeretes, hogy akad az országban tíz-tizenöt olyan megyeszékhelyen vagy járási székhelyen levő, nagyszerű fel- szereltségű művelődési otthon, amelyben látszólag virágzó színházi kultúra ,van. Hetente vagy legalábbis havonta nem is egy, hanem több vidéki és több-kevesebb fővárosi színház is megfordul ezekben, s a telt házak egyáltalában nem ritkák. Azért udvari színhá zak az ilyenek, mert — mint a hajdani királyok, hercegek, grófok által fenntartott épületekben, kastélyokban — a »pénzükért azt visznek a művelődési otthonokba, akit és amit akarnak«. Ez így kívülről nem mutat rosszul, csak az a baj, hogy ezeket a sokfelől összeválogatott, meghívott produkciókat mindig ugyanaz a négy-ötszáz ember nézi meg, vagy esetleg a duplája, míg a körzetesítés teljes megvalósítása esetén egy-egy ilyen művelődési otthonnak lenne egy- egy bázisszínháza, amely — kívánság esetén — valamennyi produkcióját bemutatná a szóban forgó helyiségben is, méghozzá két-három, sőt négy előadásban, szükség esetén, és főleg támogatottan még néhány napig ott is tartózkodna a városban társulatával. Ez utóbbinak is sok közművelődési haszna lenne, mert közben lehetne tartani színész— közönség találkozókat, előadói esteket és így tovább. A legnagyobb haszon mégis az lenne, hogy így bizony három- szor-négyszer öt-hatszáz embert kellene beszervezni az előadásokra, s ezzel szélesebb lenne a közönségbázis, organikusabb, több emberre kiterjedő színházi kultúra bontakozna ki minden nagyobb köz pontban, akár van színháza, akár nincs. F urcsa módon éppen mi — azok ti., akik a körzetesítés hívei, s egyúttal a szellemi urbanizáció részvevői is vagyunk — nem kívánjuk, hogy^egy kommersz szemléletű,gyökerű, ál-városi színházkultúra alakuljon ki a szocialista Magyarországon. Nem vállalhatjuk ezt, mert egész színházművészeti (s ezen belül körzetesítési) koncepciónk őszintén közművelődési szemléletű. Együtt gondolkozunk és érzünk, küzdünk mindazokkal, akik a magyar színházművészet közművelődési funkciójáért, szerepéért és megvalósításáért szállnak harcba. Higgyék el, hogy mi is a jobbat akarjuk, hogy a ma gyár- s a világirodalom sok sok remekét — korszerű szénházi interpretálásban — való ban eljuttassuk a legszélesebb nézőközönséghez. Bőgel József Kérni fii csoda Mindig nagyon tiszteltem a vegytant, a matematika mellett a másik csalhatatlan tudományt. Hiszen ez is számokon, képleteken épül jel, törvényei tehát változtatha- tatlanok. Ha a vizet ma két rész hidrogénből és egy rész oxigénből tudom előállítani, ez a szabály holnapra és hol- naputánra is érvényes. A fémek olvadáspontja is ismeretes: ugyanazon elemekből álló fémötvözet mindenkor csak ugyanazon a hőfokon mehet át szilárd halmazállapotából cseppfolyósba. És mégis! Valami történt, valami most elpattant bennem. Tegnap reggel betértem egy presszóba egy duplára. A kávé nem volt rossz, de azért ittam már jobbat is. Nos, délután ugyanabban az esz presszóban, ugyanattól a ká- véfőzönőtől kaptam megint egy duplát. De milyen más volt ez a kávé! Benne volt a trópusok forró napsütése, hangulata, a csodálatosan frissítő koffein minden színe, íze, varázsa ... Egyszóval feketekávé volt a legjavából. Hát hogy lehet az? Talán délután már más minőségű szemeskávét használtak fel? Nem. Abban ae eszpresszóban mindig a reggelihez hasonló ízű kávét szoktam kapni. Valami más történhetett tehát. Csakis a vegytan egyik — eddig csalhatatlannak hitt — törvényének a szeszélye okozhatta a kellemes meglepetést. Mert mimásként lehetett volna, hogy a százfokos gőzben, röpke néhány perc alatt a magas olvadáspontúnak ismert réz—alumínium ötvözet ezúttal kivételesen feloldódott, és a maga sajátos aromáját hozzáadta a kávéhoz? Arról a kétforintosról beszélek, amit a blokk alatt odacsúsztattam a kávéfőzőnő kezébe! Bow Fcdrcao Fellebbezések a vádlott terhére és javára Mikor jogerős az ítélet? | Virágzik az orgona A mai napig akadnak, akik egy-egy bírósági tudósítás után kétségek között teszik le az újságot. Olvasták, hogy az ítélet nem jogerős. Ez valamiféle kibúvót jelent, vagy olyasfélét, hogy a kiszabott szabadságvesztést nem kell leülni? De ne a találgatásoknak adjunk helyet, beszéljünk a jogerősről, illetve ami elválaszthatatlanul összefügg ezzel: a fellebbezésről. A járásbíróság és a megyei bíróság első fokú ítélete ellen a törvény fellebbezéstenged. (Csupán a Legfelsőbb Bíróság első fokú ítélete ellen nem lehet fellebbezni.) A fellebbezés után a járásbíróság ítéletét a megyei bíróság, a megyei bíróság első fokú ítéletét pedig a Legfelsőbb Bíróság bírálja, felül. A fellebbezés az ítélet bármelyik rendelkezése és az ítélet indokolása ellen is irányulhat. Ez utóbbira egy példa: egyáltalán nem mindegy, hogy valakit bűncselekmény hiányában mentenek föl, vagy azért, mert nem tudták bizonyítani, hogy a vádiratban foglalt bűncselekményt elkövette. Most pedig lássuk, kik jogosultak a fellebbezésre. A legtágabb az ügyész fellebbezési óvási joga, mert a vádlott terhére és javára egyaránt fellebbezést jelenthet be. A vádlott javára fellebbezhet maga a terhelt, vagy helyette a házastársa, ha pedig a vádlott nem nagykorú, azaz a bűncselekmény elkövetésekor még nem volt tizennyolc éves, akkor a törvényes képviselője — szülei, gyámja stb. Fellebbezhet a védőügyvéd, még a vádlott kifejezett akarata ellenére is. Fellebbezéssel élhet a vádlott örököse, de csak az ítéletnek a polgári jogi igényre vonatkozó, vagyoni elmarasztalást tartalmazó rendelkezése ellen. A vádlott terhére fellebbezhet — magánvádas ügyekben — a magánvádló, a magánfél, de csak a polgári jogi igényét elbíráló rendelkezés ellen. Fellebbezést nyújthat be az is, akivel szemben az ítélet rendelkezést tartalmaz. A törvény szerint az, akivel az ítéletet kihirdetés útján kéglik; tdkibbeaését nyomban bejelentheti, vagy annak bejelentésére három napi gondolkodási időt tarthat fönn. A kézbesítés útján közölt ítélet ellen a jogosult nyolc nap alatt jelenthet be fellebbezést. A bírósági tanácselnök köteles kioktatni a feleket fellebbezési jogukról, különösen fontos ez, ha a vádlott a védelmét maga látja el. (Nincs védőügyvédje.) A fellebbező addig, amíg a másodfokú bíróság (a megyei bíróság vagy a Legfelsőbb Bíróság) az ítélet meghozatalára még a másodfokú tárgyaláson vissza nem vonul, a fellebbezést visszavonhatja. (Tehát is!) A visszavont fellebbezést akkor sem lehet ismét előterjeszteni, ha nem járt le a fellebbezési határidő. A másodfokú bíróság az első fokon megállapított bűn- cselekményt enyhébben és súlyosabban minősítheti, a büntetést enyhítheti vagy súlyosbíthatja, s a vádlottat föl is mentheti. Ha az első fokú ítélet ellen senki sem jelent be fellebbezést, az ítélet jogerőssé és végrehajthatóvá válik. A másodfokú bíróság ítélete ellen nem lehet fellebbezni. A jogerős ítélet ellen már csak rendkívüli perorvoslat, nevezetesen perújítás és törvényességi óvás nyújtható be. A perújítás feltétele például, ha az alapügyben akár fölmerült, akár föl nem merült tényre vonatkozó olyan új bizonyítékot hoznak föl, amelyik valószínűvé teszi, hogy a terheltet föl kell menteni, vagy csupán enyhébb bűntettben lehet bűnösnek kimondani, illetve a terheltet el kell ítélni, vagy súlyosabb bűntettben kell bűnösnek kimondani. A törvényességi óvásról ez alkalommal csak annyit, hogy a Legfőbb Ügyészség vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke bármely bíróság büntető ügyben hozott jogerős határozata ellen a Legfelsőbb Bíróságnál törvényességi óvást emelhet, ha a határozat törvénysértő vagy megalapozatlan. De ez már egy másik téma. Somogyi Néplapl 5
