Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-19 / 91. szám

Vadász Ferenc: Speciális tagozatok A speciális kollégiumok fel­adata: a párt-, állami, tömeg­szervezeti funkcionáriusok, propagandistáik, gazdasági ve­zetők, különböző szakterülete­ken dolgozó értelmiségiek spe­ciális pedagógiai és marxista— leninista továbbképzése. A kollégium befejezésekor a hallgatók végbizonyítványt kapnak. Általános tudnivalók A jelentkezéshez szükséges kérdőív a járási-városi párt- bizottságokon és az oktatási igazgatóságon szerezhető be. A Tavasai sziluett Felvételi pályázat a Marxizmus-leninizmus Esti Egyetem tagozataira Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága az 1972—1973. tan­évre felvételi pályázatot hir­det a Marxizmus—leninizmus Esti Egyetem alábbi tagozatai­ra: 3 éves általános tagozat; 2 éves szakosító tagozatok; pe­dagógiai, vezetésismereti és kultúrpolitikai speciális tago­zatok. Általános tagozat A tanulmányi idő 3 év. A hallgatók az első tanévben fi­lozófiát, a másodikban politi­kai gazdaságtant, a harmadik­ban magyar és nemzetközi munkásmozgalom történetet tanulnak. Félévkor vizsgáz­nak, az évvégén pedig szigor­latoznak. A tagozat befejezése után végbizonyítványt kap­nak. A jelentkezés feltétele: érett­ségi vagy ennél magasabb is­kolai végzettség, illetve ennek megfelelő általános műveltség, marxizmus—leninizmus esti középiskolai végzettség, illet­ve ennek megfelelő marxista tudás. Az általános tagozatok a já­rási és városi pártbizottságok mellett működnek. 2 érés szakosító tagozatok A tagozatok elméleti tovább­képzést, felsőfokú ismereteket nyújtanak a következő szaba­don választható szakokon: fi­lozófia, politikai gazdaságtan (kapitalizmus—szocializmus), a magyar munkásmozgalom tör­ténete. A jelentkezés föltételei: fő­iskolai, egyetemi vagy mar­xizmus—leninizmus esti egye­temi (általános tagozat) vég­zettség, illetve ennek megfe­lelő felkészültség. A szakosító tagozat hallga­tói eredményes osztályvizsgák Után a marxizmus mindhárom ágából államvizsgát tehetnek és a 17/1963. VII. hó 2. Korm. sz. rendelet értelmében főis­kolai oklevelet nyerhetnek. Szakosító tagozatok indul­nak az oktatási igazgatóságon és Nagyatádon — politikai gazdaságtan szakon. pályázatot az általános tago­zatra és a speciális kollégiu­mokra jelentkezés esetén a munkahely szerint illetékes já­rási és városi pártbizottságra, a szakosító tanfolyamokra va­ló jelentkezés esetén pedig az MSZMP Somogy megyei Bi­zottságának Oktatási Igazgató­ságára (Kaposvár, Beloiannisz u. 18.) kell küldeni május 1-ig. Az általános tagozatokon és a speciális kollégiumokon a felvételi beszélgetésekre, illet­ve a szakosító tanfolyamokon a felvételi vizsgákra május második felében kerül sor. A tanév szeptember 4-től június 30-ig tart. Az általános tagozatokon és a 2 éves szakosító tanfolyamo­kon hetenként egyszer, a spe­ciális kollégiumokon pedig kéthetenként meghatározott napon és időben előadás vagy osztályfoglalkozás van, melyen a megjelenés kötelező. A tandíj egy évre: az álta­lános tagozatokon és a speciá­lis kollégiumokon 170, a 2 éves szakosító tanfolyamon pedig 250 forint. Felvételt nyerhet, aki a fel­vételi beszélgetéseken, illetve vizsgán megfelel, egyidejűleg más egyetemre, tanfolyamra nem jelentkezett, orvosi igazo­lással rendelkezik. Pártonkí- vüliek is kérhetik a felvéte­lüket Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága Ma mások halnak meg A szerző, akit legutóbb iro­dalmi tevékenységéért SZOT- díjjal jutalmaztak, új könyvé­ben a különböző társadalmi rendszerekben élő, becsületes embereket összekötő humaniz­must, az embertelenség elíté­lését állítja a központba. A történet keretéül az szolgál, hogy egy fiatal budapesti új­ságíró a Német Szövetségi Köztársaságba utazik, ahol véletlenül jut tudomására a nyugat-németországi Dort- muindban élő Berta Klein tör­ténete. A magyar származású Berta Bergen-Belsenben barakk­parancsnok volt, s hogy saját életét mentse, kíméletlenül viselkedett társnőivel, ütötte, kínozta őket. Szadizmusa kö­vetkeztében több társának megtört az életereje, ellenál- lóképessége, s így a közülük való barakkparancsnok köz­vetlen okozója lett haláluk­nak. A magyar bíróság ezárt előbb életíogyt;glani börtönre ítélte, majd a Legfelsőbb Bí­róság — a védelem hatásos érvelésére, hogy tulajdonkép­pen Berta Klein is a fasizmus áldozata, akiinek az SS-ek ter­rorja törte meg erkölcsi ere­jét, rombolta le személyiségét — a büntetést kétévi börtönre mérsékelte. A regény megdöbbentő moz­zanatokat közöl a még élő egykori rabnők visszaemléke­zése alapján, a háború ^latt Magyarországon, majd Ausch­witzban és Bergen-Belsenben átélt megpróbáltatásokról. A pergő cselekményű re­gény talán legfrappánsabb je­lenete az, amikor Hannover­ben találkozik Berta Klein és Frau Ungvári, az egykori nép- bírósági tanú, aki az Egyesült Államokból hivatalos ügyben érkezett az NSZK-ba. Berta szeretné volt terhelő tanúját utólag annak belátására bírni, hogy 1948-ban elfogult volt a magyarországi tárgyaláson; ma, mint amerikai asszony, bizonyára másként látja a dolgokat, mint akkor. De az Amerikában élő asszony to­vábbra is azt vallja: az áldo­zatoknak nincs joguk felejteni. Az emberi magatartást nem az határozza meg, hogy a Föld mely táján éltek és élnek, hanem az, hogy miképpen gondolkoznak az emberiség sorskérdéseiről. L VASÁRNAP Nekem elmondta, én elhi­szem neki, hogy félt. Hogy . eszketett. Sokan higanyos .zlkiismeretűnek tartják, ma­garán: széltolónak egy ki­út. De én elhiszem neki, agy félt. Mikor mesélni ezdte, elengedte a söröskrig- ,.t és egy konyakot kért. Szép assan itta meg, hadd lássam, gszűri, kiválasztja, amit .láani akar. De éppen ez i. z! Ebben a kiszámított rnoz- tatban is remegett a keze, , egrebbent a szempillája, és aég egy lélekbúvárságtól . hentes hírlapíró előtt is ki­st szett — belülről rázkódik, eges kiáltásokat fojt magá­ba, nyögéseket, kifakadásokat palástol. Az ember ritkán áált magára. Ha másokkal ran baja, vödörszám önti mérgét. Neki magával volt baja. — Akkor ma elmégy, ugye? — kérdezte reggel ártatlan közönnyel Vera. — Egy hete tudod, hogy el! Mégis megkérdezted csütör­tökön is! Megkérdezted pén­teken és tegnap is! Hogy le­hetsz ilyen ... ilyen ... — ha­rapta a szavakat, fröcskölt a szája. era nem szólt egy szót sem, betette a konyhaajtót. Tudta, ma mindenkire rátá­mad majd. Káromkodik az esőre, ha esik, dühöng a nap­ra, ha erősen süt, a kalauzra a buszon, a járdakőre. Min­denre. Pedig ehhez most már hozzá kell szokni. Ezek a va­sárnapok ott vannak a nap­tárban, szépen egymásután, gyomorremegős ígérettel, fé­lelemmel és integető szeretet­tel. Ezek a vasárnapok az övék lesznek. Ezek a vasárna­pok pótolják a reggeli ébre­déseket, a mindennapos rosz- szaságokat, az étvágyat meg az étvágytalanságot. Ezek a vasárnapok eltörlik Verát is. Ezekbe a vasárnapokba kell összegyűjteni azt, amit a csa­lád mindennap ad: szerető gügyögést meg okos szavakat, játékot meg komoly beszéde­ket. Ezek a vasárnapok nehe­zek lesznek, mint az ólom, és több lesz a terhük, mint egy egész hétnek. Ezeken a vasár­napokon úgy kell szeretni majd, hogy abból hétfö-kedd- szerda-csütörtök-péntek- szombatra is jusson. Óvatosan lopakodó tigrisként kell vi­gyázni minden mozdulatra, minden elejtett szóra. Ezek a vasárnapok lesznek a színes bocsánat és a fekete büntetés vasárnapjai. Az ítélettel nem tudott mit kezdeni. Elkészült rá, mégis váratlanul érte. Ügy látszik, hiába ecsetelte a bíróság előtt, hogy Vera jóságos, meg há­zias, szerető anyja lenne a gyereknek, s nem a mosto­hája. Azok csak a másikat lát­ták Verában, a Másikat, aki miatt felborult egy házasság, aki miatt íveket kellett kitöl­teni, bélyeget ragaszani. Ítél­kezni. Nem tett szemrehá­nyást neki senki. Volt fele­sége sem. Tudta, hogy az ítélet szerint nem nála marad a gyerek. Mégis. Belül reménykedett, hátha ... Mert ö végig tiszta játékot űzött. Az első pilla­nattól kezdve mindenről be­számolt otthon. Egészen attól az estétől, amikor összebarát­kozott Verával. Az ítélettel nem tudott mit kezdeni. Leszállt a buszról. A sar­kot leste — még nem voltak ott. Furcsa, hogy eddig minden olyan logikusnak, kiszámítot- tan pontosnak tetszett. »Ér­telmes emberek vagyunk. In­tézzük el intelligens emberek módján. Minden második va­sárnapon enyém a gyerek.« És most az üres sarok, ahol várnia kellene rá valakinek! A gyerek hiánya egyszeriben súlytalanná tett minden száz­szor elismételt józan érvet. Nem haragudott az asszony­ra, hanem kérések ágaskod­tak benne. Lehet, hogy nem akart jönni a gyerek? Nem akart? Vagy beteg? És felvo­nultak előtte az influenzák, szamárköhögések gyógyszerei, orvosi vizsgálatai, az éjszakai csitítások, virrasztások. Ke­mény ujjak markolták belül­ről és összeszorult torokkal szaladt a sarokig. U tánakiáltottak. — Ne fuss, apa! Itt jövök mögötted, csak meg akarta­lak lepni. Mert anyu elenge­dett egyedül, mert én már nagy fiú vagyok! — Tudod, azt hiszem rá­jöttem, az életben vannak megismételhető és megismé­telhetetlen dolgok. Hisszük, hogy az egyszer volt szép majd visszatér, és szaladunk utána, hogy megszerezzük. Én megszereztem, de ilyen áron. Ilyen vasárnapi áron. — Megszerezted? — Hát persze. Ismered Ve­rát, nem? Meg-sze-rez-tem. Leeresztve a konyakos po­harat, lassan, érthetően tagol­ta a szavakat, látszatra ne­kem, a kétkedőnek. De csak látszatra. Ez az ember önma­gának beszélt, a lázas ideg­zetnek szívós önhipnózisával, hogy elhitesse azt, amit az el­ső vasárnap óta nem hisz többé, grandi Ttbar Ötök kórusa T öbbször előfordult már, hogy közös ügyeinkben vala­miféle játékra hívtam meg önöket. Elmondhatnám, hogy miért, de úgyis tudják. Ha ugyanis azt mon­dom, hogy Gergely Alfonz szívesebben tevékenykedik ön­magáért, s esze ágában sincs kollégáira vagy egy nagyobb közösség érdekeire gondolni akkor, amikor cselekszik, hát egyszeriben bezárul a kör. Csak ő állna az érdeklődés és az ítélet középpontjában. Gergely Alfonz azonban ritkán teste­sít meg egy személyben társadalmi jelenségeket. Csak hor­dozója ő is, mint sokan mások. A többiek viszont közöttünk élnek. Érdekesebb és hatásosabb is, ha ki-ki önmaga fedezi fel őket saját környezetében. E rövid bevezetés után hadd kérdezzem meg: ismerik önök azt a kifejezést, hogy dicsérő brigád? Nem, ne higy- gyék, hogy az ötvenes évek híres — és akkor helyénvaló — csasztuska brigádjaira gondolok. A kifejezésnek a napjaink­ban élő és igen fontos szerepet, betöltő szocialista munkabri­gádokhoz sincs semmi köze. A dicsérő brigád egy kisebb kö­zösségbe tömörült emberek véd- és dacszövetsége, minden­fajta alapszabály vagy szervezeti szabályzat nélkül. Az a célja, hogy tagjai úton-útfélen dicsérjék egymás személyi­ségét, munkálkodását, az ügyért vállalt áldozatát — és ter­mészetesen azt, akit kiszemeltek maguknak, akit — úgy lát­ják — nem árt dicsérni. Eközben — s ez már gyanús — csaknem elfeledkeznek az ügyről, amiért dolgoznak. Volta­képpen tehát önmagukat védik. Mindenfajta »külső-« beha­tás, bírálat és hasznos útmutatás ellen. Ne higgyék, hogy fej bólogató jánosok ők, csak egymással szemben; nem kriti- kátlanok, csak ha »tagjaikról« van szó; nem korruptok, csak ha erősíthetik általa a »szövetséget«. Úgy mondják ezt: rend­szeresen »alájátszanak« egymásnak, hogy biztosítsák a si­kert. De miért kertelek tovább: egy nagyon is idejétmúlt, »el- hájasodott«, kisszerű és átlátszó szemléletről, gyakorlatról van szó, amely egyáltalán nem a közösségi törekvéseinket segíti. De játékot ígértem, maradjunk is annál. Szabályok nin­csenek, de tessék jól figyelni! Rózsaszín más intézménynél dolgozik, mint Kék, de ugyanazon a munkaterületen. Fehér­nek is köze van »felsőbb« szinten a dolgok megítéléséhez, és rendszerint Zölddel konzultál, mielőtt Pirosnak számot kel­lene adnia. Együtt fakad dalra tehát az ötök kórusa. Rózsa­szín azt mondja Kéknek: »Te zseni vagy, apám!-« Kék pil­lanatok alatt elolvad. S bár nem mutatja örömét, elhatároz­za, hogy mihelyt Fehér környezetébe kerül, legalábbis tehet­ségesnek minősíti Rózsaszínt. Zöld kitalál valami földren­gető akciót, amelyért mind a négyen lelkesednek már, de a biztonság kedvéért úgy tálalják Piros elé, mintha tőle szár­mazna az ötlet. Meg is dicsérik mindjárt Piros korszakalkotó elképzelését. Ekkor Kék már tudja magáról, hogy zseni; Zöld, hogy szakmájában a világon ő a legtehetségesebb; Rózsaszín — mint az ötök kórusának karmestere — elégedett önmagá­val; Fehér összeköttetései révén a legjobb organizátor; és Piros ezek után már csak ötletgazdag, minden ügyek leg­jobb tudója lehet. A z ötök kórusa persze úgy alakult, hogy gondosan ügyel­tek rá: mindannyian egy kicsit függjenek egymástól. Legalábbis a további lehetőségeket illetően. Együtt tehát a brigád, megkezdődik a dicséretözön. Miután az in­formációk áramlása széles körű, hangjuk sokfelé eljut. Csak­hamar kiderül — ám néha szemet is szúr —, hogy minden szebb és jobb, mint a valóságban, minden tartalmasabb és igazabb, fennköltebb és hatásosabb az ő munkájukban, mint amit emberfia valaha is kitalálhatott, vagy csinált ezen a föl­dön. Bonyolult kissé, de ilyen egy dicsérő brigád. S jóllehet nincs fegyelmi szabályzata, rögtön kisöprik a soraikból azt, aki véletlenül »hamis« hangot, azaz a valóság hangját üti meg. Tovább nem kenegetheti hájjal társait, lassan megszű­nik az »élettere«. De erre ritkán kerül sor. A szereplés és előrejutás lehetősége, a másodállások és tiszteletdíjak elosz­tása ugyanis az ő kezükben van. Igazán nem okoz gondot, hogy kellőképpen lekötelezzék magukat és egymást az »ügy«, a dicsérő brigád érdekében... Tudom, most azt kérdezik: mire jó ez az »eszmefutta­tás«? Hová akar »szúrni« a toll hegye? S egyáltalán: miért regélek a dicsérő brigádok természetrajzáról, ha egyszer úgy tűnik, hovatovább ez a módszer a »hosszú élet« egyedüli titka? Nos, hát beszélhetnék társadalmi rétegekről, a közélet egyes területeiről, talán még föl is sorolhatnám valamennyit, ahol így vagy úgy zeng, esetleg csak dúdolgat a dicsérő bri­gádok összeszokott kórusa. Ha azt mondanám, hogy a mű­velődési életre gondolok, százak sértődnének meg egyszerre, és kikérnék maguknak a gyanúsítgatást. Nem tartozom egyik brigádba sem. Ha az orvosi kart említeném, vagy mondjuk a mérnököket, hát óvjon a sors, ha egyszer kórházba kerülök, vagy összedől a fejem fölött a ház. Ha az egyes emberek körül kialakult dicsérő brigádok »áldásos« tevékenységéről szólnék, arról, hogy segítség helyett hogyan facsar ki tiszte­letre méltó egyéniségeket a dicsérő brigádok siserehada (kri­tikátlanul istenítve mindent, amit tesz az illető), hát nem tu­dom, találnának-e környezetünkben hasonló példát... De maradjunk annyiban, hogy nem neveket, nem cso­portokat, hanem egy rossz és elítélendő szokást, ahogy né­hányon mondják: társadalmi nyavalyát szeretnék csak fi­gyelmükbe ajánlani. Emlékszem, régen történt — tehát messzire nyúlnak a gyökerek — egy budapesti intézmény vezetője körlevelet kül­dött vállalatainak. Amikor a kaposvári igazgatót később meg­kérdezte, hogy mi a véleménye róla, az így válaszolt: »Ve­zérigazgató elvtárs, nem is hiszi: ez a körlevél volt a leg­szebb húsvéti olvasmányom...-« De nem akarom a humor oldaláról bizonygatni: meny­nyire elítélendő az elvtelen dicsérgetés, a simulékonyság, a tekintély rosszul értelmezett tisztelete, a mézes-mázos köze­ledés, a fejbólogatás. S az öntömjénezés nemkülönben. És mennyire rosszat tesz bárki magának is. az ügynek is azzal, ha nem tehetséges, szókimondó emberekkel, hanem dics­himnuszokat zengő kórusokkal veszi körül magát. (Igaz, az is előfordul, hogy a becsületes és tisztességes segítőtársakat bélyegzik a kevésbé állhatatosak dicsérő brigádnak.) H add mondjak végül példát egy »kórustagról«. Felettese megkérdezte tőle: — Mondja csak, mi a véleménye Szerpertó elvtársról? — A, hát az a csoda maga! Az egy zseni! Egy igazi vezéregyéniség. És milyen emberséges, milyen becsületes!!! — Aztán rövidesen kékült, zöldült, vö­rösödön a szónoklat után, mert fölöttese rámordult- — Ügy látszik, maga még nem tudja, hogy leváltottuk... S Önök most megkérdezhetik: miért a dicsérő brigádok í/‘ ‘-m emelek szót, amikor olyan sok a vádoló, a jogtalanul kritizáló, a rágalmazó és rosszindulatú »brigád«? Azért, mert az elvtelen dicsérgetés sem sokkal veszély­telenebb!.

Next

/
Thumbnails
Contents