Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-10 / 59. szám
Feltaláló a pusztán — A találmányom érdekli? — ez az első szava, miután kezet fogunk. Szeme élénken, szeretettel csillog, nyoma sincs benne annak a gyanakvásnak, mely az erősen nagyothallók tekintetét általában jellemzi. Sőt. Ha előrehajolva, kezét a füle mellé teszi, hogy megértse a kérdést, arcán kis bocsá- natkérő mosoly játszik. Kérdésekre azonban alig van szükség. Krepsz Pali bácsi boldogan mesél és akármiről beszél, az mind érdekes. — Fülemben csengtek a nevek: Atlanti-óceán, Kordille- rák, La Plata. Fölültem egy hajóra és elindultam. Megsárgult térkép virít az előszoba falán, rajta piros vonal köti össze Magyarországot Argentínával, Afrika legdélibb csücskével és Ausztráliával. — Amikor Ausztrália közelébe ért a hajónk, delfineket láttam. Fickándoztak játékosan és magasra spriccelték a tengervizet. A hátukon csillogott a nap. Ezt a látványt nem lehet elfelejteni — meséli Pali bácsi, nyolcvanöt évét meghazudtoló hévvel. Időnként izgatottan megdörzsöli tenyerével a feje búbját, mint egy gyerek, aki türelmetlenül figyeli a pályán, hogy mikor kerül hozzá a labda. Pedig az az érzésem, a »labda« mindig Pali bácsinál volt egész életén keresztül. Ezt a fürge mozgású, eleven eszű kis öregembert legszívesebben például állítanám azok elé, akik életük céltalanságáért az »álmos kisvárost«, az »isten háta mögötti falut« vádolják. A perkátai kocsmáros nyugtalan fia sohasem unatkozott, és nem vádol senkit. Gondozza a szőlőlugast a ház körül, szedi a kukoricát, üres óráiban pedig előadások szövegét körmöli dülöngélő betűkkel. Bokáig érő sárban cuppog a cipője, amíg kiér a kövesútra, és csak ott tud felülni a biciklijére, hogy a boltba vagy a postára karikázzon vele. Gyakori vendég a postán, kiterjedt levelezést folytat. A TIT Somogy megyei Szervezetének például azt írta Kaposvárra : »Van nekem egy találmányom. Neve: a naprendszer, célja: természettudományos oktatás. Mivel eddig nem értem el tulajdonképpeni célomat, azt, hogy az iskolákban bevezessék, így elhatároztam, hogy felajánlom, TIT-előadá- sokon ismertessék vele a Nap körül keringő bolygókat. Tekintettel magas koromra, ne hagyjuk elveszni ezen fontos tanszert, térítés nélkül odaajándékozom önöknek, a természettudományokat kedvelő fiataloknak.« A találmányban egyébként az a találmány, hogy áttekinthetően szemlélteti az egész naprendszert méretarányos kicsinyítésben, és jól látható, hogy a bolygók napközeiben gyorsabban, naptávolban lassabban keringenek. Ennyi az egész. De vajon mi indított arra egy egyszerű bognármestert, hogy ilyesmin törje a fejét? Hogy aprólékos munkával csiszolgassa az alkatrészeket? így vezette le a csillagok rejtélyes világa utáni vágyakozását. Megteremtette magának a naprendszert kicsiben, ami végigvonul egész életén. A fenyők mögé bújó kis ház egyik szobája — műhely. Munkapad az ablak előtt, rajta satu, szerszámok, köztük egy könyv, az űrkutatásokról szóló legújabb kiadás. A padlón forgácsok hevernek szanaszét. Egy percre sem szünetel a munka. — Egy kicsit megrongálva küldték vissza Dunaújvárosból, úgy volt, hogy ott az egyik iskolában lemásolják, csinálnak egy ugyanilyet, és nem boldogultak vele nélkülem. Most miegjavítgatom, mert július elején lesz egy kiállítás Székesfehérváron, oda viszem. Kiállítják. Pali bácsi szeme büszkén és szeretettel simogatja a »naprendszert«. Nem szegte kedvet, hogy a marcali iskola sem becsülte eléggé a szerkezetet. Nem sértődött meg, nem vonult vissza, vonásaiban nem tapadt meg a keserűség. Miért is? Végső soron törődnek vele. Leveleket ír és leveleket kap, embereket keres föl, és emberek jönnek hozzá látogatóba. ö pedig mesél, színesen, lebilincselően: — Ha meghallgattam egy jó Magyar klasszikus drámák hete a Nemzeti Színházban Első ízben rendezi meg március 15-e és április 4-e között a magyar klasszikus drámák ünnepi hetét a Nemzeti Színház. Régi hagyományt felújítva az a törekvésünk, hogy a figyelem középpontjába állítsák a magyar nemzeti dráma legértékesebb darabjait. Az ünnepségsorozaton bemutatják Az ember tragédiáját, a Bánk bánt, a Mózest, a Csák végnapjait, felújítják Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak című drámáját is, amellyel május folyamán Finnországban vendégszerepelnek. prédikációt, úgy éreztem, az az igaz. Ha elolvastam egy tudományos könyvet, például Darwin munkásságáról, úgy éreztem, az az igaz. így járt az életem mérlege. Egyszer aztán bezártam a gazdámat, akinél szolgáltam. Véletlenül zártam rá a raktár ajtaját. Mondtam is neki: azt hittem, nincs itt senki. Erre mérgesen rám nézett, és fölemelte az ujját: »Azt jegyezze meg, hogy hinni annyi, mint nem tudni.« Egész éjjel nem aludtam. Ez a mondat akkora hatással volt rám, hogy eldöntötte az életem irányát. Többé nem mentem templomba, azóta csak a tudománynak élek. Hát így lettem én ateista — fejezi be Pali bácsi az elbeszélést. Aztán poharak kerülnek elő, meg kell kóstolni a borocskát, mely a lugason termett szőlőből készült. Aztán bibliai idézetek és azok cáfolata következik: Kezdetben teremté isten az eget és a földet, pusztán a semmiből. A második napon elválasztá a vizet a földtől, úgy, hogy a föld mindenféle füvet, fát és érett gyümölcsöket termett. Megjegyzem: a füvek, fák, gyümölcsök csak napfényben nőhetnek, ugyanakkor még nincs nap. Azt isten csak a negyedik napon teremtette — nevet Pali bácsi. Büszke rá, hogy rajtakapta a teremtőt a turpisságon, és kortyint egyet a jólesően sa- vanykás borból. Aztán fölpattan, megmutatja egy tengeralattjáró hajó maga készítette modelljét, majd előhozza »irattárát«. Alkonyodik. Az olvasáshoz villanyt kellene gyújtani, de kapcsolót nem látok. — Sokba kerül az áram bevezetése. Nem telik rá — intézi el a dolgot egy legyintéssel, és már hajlik is az irományok fölé: — Itt a szabadalomlevél. Azt meg Kulin György, a csillagász írta. El is mentem hozzá Pestre. Meglátogattam. Egy egész délutánt elbeszélgettünk. Ezen egy csöppet sem csodálkozom. Legszívesebben magam is ott ülnék másnap reggelig. Nem értem. Hol tanulta ez az egyszerű ember a szónoki fogásokat? Komoly mondanivalóját időnként egy- egy kedves kis történettel fűszerezi. Mindig megmondja, milyen forrásból származik az értesülése, hol olvasta, ki írta, de egyénisége a legszárazabb tudományos fejtegetésre is rányomja bélyegét. Igazi felfedező alkat. Lankadatlan érdeklődéssel keres, kutat és ia- lál. És ha villany nincs is, van véleménye az írországi eseményekről, a csillagok pedig sokszoros fénnyel ragyognak Pali bácsi feje fölött Sző- csény-pusztán. Rezes Zsuzsa Bács-Kiskun megye Pesten Petőfi a nagyvilágban Részlet a Várban megrendezett kiállításból. Kevesen szerették annyira az Alföldet, mint Petőfi Sándor. Az Alföld című versének sorait 1844-ben, Pesten vetette papírra a költő. Születésének százötvenedik évfordulóját a jövő esztendőben ünnepeljük. A »Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!« — a hazaszeretetet idézi mai olvasójának is. Bács-Kiskun megye népművészeti kiállítása és azok a rendezvények, amelyek két héten át a fővárosban követik, szintén alkalmasak a hazaszeretet elmélyítésére. Kis ország vagyunk — keserűen hallom azok szájából is, akik még nem jártak a Hortobágyon, Kiskunhalasról, Kalocsáról, Bajáról — az utóbbi helyeket tudatosan Bács-Kiskun megye területéről választottam — csak hallottak, de nem láttak még hímzéssel díszített szőttes kendőt Kalocsáról, hímzett kötényt, baracskai ködmönt, kötényt, hercegszántói sokác szőttest... Bács-Kiskun megye Pesten! A népművészeti kiállítás katalógusában őrzöm a rendezvénysorozatról beszámoló, arra felhívó röplapot. Lefordítva ezt mondja a cím: kultúráink természetes áramlása. Hasonlítsuk csak össze a kiállításon látható egyik régi stílusú hímzéssel készített kötényt a buzsákiakéval! A cigány lakodalmi szerencseken- dőnek hiába is keressük a párját. Bács-Kiskun miegye. Itt született Petőfi. Pesten járva bekopogtattunk a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának hivatalába is, és azt kérdeztük Illés Lászlótól, hogyan készülnek a költő születésnapjának évfordulójára? A főigazgató ezeket mondta: — 1973 januárjában nyitjuk meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban a nagyszabású emlékkiállításunkat. Ugyanakkor már most tárgyalunk a Kulturális Kapcsolatok Intézetével arról, hogy miként tudjuk kielégíteni a nagyvilág Petőfi maga faragta kupája, fokosa, sakktáblája cs sétapálcája. (A Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdona.) rr o c» M indenkit földobott a csíkos vámsorompó. Ez igen! Ez már külföld! Óriássá nőttek a szemek, a fülek. Kitágultak az orrok: idegen ország illata... Jó lenne kiszállni a robogó buszból, és megmártózni ebben az idegenségben, aztán elcsöndesülve, mint egy kifáradt zongorafutam, szép lassan elindulni a széles úton, belebámulni az em- i erek arcába, az útmenti bisztrókban felhajtani egy ; iohár sört. talán szóbaállni valakivel. De az Iroda kérlelhetetlen: a busz halad szigorúan megszabott útvonalán, gy aztán fényképezni kénytelen a tekintet, egy udvart, egy szép Hajú lányt, egy komisz kölyköt, aki fügét mutat a gépkocsivezetőknek. Aztán a mélytorkú völgyeket, aztán a több tonna összehordott krumplicukorra emlékeztető hegyeket. És mindent... mindent. Mindent, egészen addig, amíg nem fárad a szem, nem telnek el az érzékek, nem ringat el a busz. Házak, városok, az egész idegenség összeolvad, kavarog, mintha sötétítő ereszkedne a szembogár elé, vastag kendő takarná a fület. Jön az álom. Aztán a törődött, fáradt ébredés két óra múlva. Hatalmas ködök, akaratos zöl- dű fenyők. Sziklaperemen haladó vasútvonal, huzalokkal, és gyorsan ereszkedő este. Most, most kellene elővenni a jegyzetfüzetet, felírni azt, amit eddig látott. Széles kocsikat a terpeszkedő utasokkal, kis boltokat a hegyi falvakban, kővel küszködő embereket. Akiknek a kővel küszködés a történelmük* Akiknek különös dalait visz- szaverik a hegyek. Akik általában kimaradnak a riport- sorozatokból, mert a suhanó gépkocsik akaratosan lendítik magukat előre az úton, mely a tengerhez vezet. Lehet, hogy megállnának, de köztudott, itt drágább az ital, mert a kocsmáros maga fuvarozza fel a völgyi város italellátójából... És ez a plusz pénz a bizonyság, hogy unokát nevelhet, és énekelhet itt fenn a fenyők között. Meg azért sem állnak a kocsik, mert parkolóhely is alig akad a kis csehók előtt. Egyedül szállt ki a buszból — sikerült rávenni a sofőrt erre a tízpercnyi megállásra, az Iroda programja szerint itt nincs megállás ugyan. Bent borókapálinkát ivott, különös faliórát csodált meg, aztán máris rázta tovább a busz. Este tíz lehetett, amikor egy sötét krumplicukor óriás tetejéről, mint egy színpadon fellebbenő kortina mögül kibontakozott a város. Vizesen csillogott alattuk összevissza neon és villanyfűzér. Mintha agyoncicomázta volna magát fény gyöngyökkel az este. — Látjátok, ott a fényen túl az a nagy sötét... az a tenger. Az a tenger. Az a tenger. Az a tenger, harsogta a motor, verték vissza a parti város utcái. Gyerekkori nagy viharok, kalóztámadások, Némák és Dick Sandok, kikötői kalandok, zülött nők, bunyók, kamaszálmok igézetéből, meg a móló sötétjéből kimagaslott egy hajó. Nagy piszkossárga teste kevélyen simult a rakparthoz. Ami a hajó meg a part között van, a sötét sáv: az a tenger. Ami a hajón túl van: az a tenger. Es a sós illat, amely összecsavarja az ember orrát, és Izgalmasan idegen — harmadik nap egyszerűen: büdös — az a tenger. Csillogott az út, törpe pálmák áztak az esőben, macska bújt el az egyik levél alá. Valaki elment a pénzt elintézni. Valaki arról mesélt, hogy ekkor meg akkor itt járt. Valaki mindent jobban tudott valakinél. Valaki a nőket nézte, de a többség odatódult a kirakatokhoz. Mintha kis számítógépek kapcsolódtak volna be, összeadtok, szoroztak, osztottak, valutát számítottak át, fonalra, kakaóra, csokoládéra, nadrágra. De tárgyilagosan. A mai turista nem dől be. Elindult a part mentén. Ez hát a tenger. A tenger. Másnap reggel mutatta meg igazi arcát. A szálloda terasza alatt nyújtózott el, mint egy szép, lusta nő. Valaki már csapkodta a vizet, valaki csak éppen belelógatta a lábát. Valaki meg nagyképűen hátat fordított neki, csak a trópusi nap a lényeg és a kutyaklassz csokíbarna- ság. Valaki már pornó folyóiratot is vett a sarkon. Valaki elmondta, hogy éppen ezen a napon emelkedik a kenyér meg a hús ára. Pech. Még jó, hogy van valaki, aki egy csomó konzervet is hozott. Lement a partra. Kagylót, kavicsot gyűjtöttek a gyerekek és cápákkal ijesztgették egymást. Egy szőke Fraulein Berlint bömböltette. Az Iroda szerint ennyi éppen elég volt. A program szerint még két város, vendégség. Aztán haza. Valaki azt mondta, hogy nem is baj, mert a gyerek nagyon mamás. Valaki azt mondta, hogy jövőre is eljön. Este elment a mólóhoz. Karácsonyfa forma hajó úszott a kőpadhoz. Mozgó, bár, színes villanykörték. Oldalán képek: nők, csalik a »horgászhajóra-«. Fehér kabátos pincér bólintott felé a korlát mögül, a kis hidat vörös szőnyeg borította. Elsétált előtte. A hajó orra kátrányos volt, egy szakadt szvetteres öreg kenegette a motort és nagyot köpött a vízbe. A tenger egykedvűen tűrte. Ezt is, a hajót is. Az idegen tekintetét is. z Ikarusz felberregő motorral ott állt a kirakatok, a hajók közötti keskeny sávon; az úton, amelyik egészen bizonyos, hogy visszavezet a csíkos sorompóig. Valaki azt mondta, hogy ha megvolt a vám, pörköltet eszünk. Valaki elm-'r dott egy jó viccet. Aztán indultak. igényét is. A következőkben már megállapodtunk: a múzeumunkban most látható Doszto j e vszlvi j-anyagért cserébe Moszkvában Petőfi-kiál- lítást rendezünk. A magyar— szovjet kapcsolatok új színfoltja, hogy első ízben jön létre a múzeumok között csere. Ezután kétévente váltunk anyagot egymással, legköz? - lebb Majakovszkij-kiállítc érkezik hozzánk, mi Józse Attilát mutatjuk be a szovjet fővárosban. Petőfi-kiállítások lesznek Berlinben, Prágában, Varsóban, Zágrábban, Szófiában, Észtországban, az NSZK-ban, Norvégiában, Olaszországban; a világon mindenütt. Itthon, Szalkszentmártonban Petőfi-emlékszobát rendezünk be. Sok iskola fordult már hozzánk azzal, hogy a költőről küldjünk anyagot, ennek a kívánságnak is szeretnénk eleget tenni. A Petőfi Irodalmi Múzeum az évfordulóra egy Petöfi-évkönyvet jelentet meg. a tanulmányok megírása, fölkértük többek között Söt- Istvánt, Kiss Józsefet, Fekete Sándort, Illyés Gyulát. Terveinkben szerepel még az is, hogy országos gyermek- rajzpályázatot hirdetünk Pe- tőfi-versek illusztrálására. — Pontosan mikortól med- iig láthatja majd a közönség a Petőfi T-<~ ' ’•’uzeum több a
