Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-08 / 57. szám

„4 nőket nehezebb megmozgatni“ Takáts Gyula: Édes zengést lobbant Megjött a zöld és vele elillant hó helyett kinyílt a hóvirág feje. Míg nézem, ép fölöttem ezüst pamacsokkal csattog a fűzfa már zölden. Nyílik 'n rügyek torka, s mintha minden barka csattogó madárka volna. Mintha a néma növény nyelvet kapott volna lírádtól, lágy tavaszi fény. Nyelvet, s most dalol neked, legyőzve az örök szabálya ős természetet. Dalol s e bátor óra '~ édes zengést lobbant e völgyi kis bozótra, amelyben én a fényre, mint faun lesek már a líra fény-istenére, ki a némának nyelvet és ajkára — íme — ép zöld sípokat emelget, és zeng a rügyek torka, mintha minden barka éneklő madárka volna. Stotz Mihály grafikája. Őszintén, jó szándékkal a falusi asszonyokért Sápadt, megviselt, melegbar­na szeme alatt karikák sötét­lenek. Beteg. A gerincével van valami baj, és ráadásul jött még egy influenza is. Nemigen tudom, hogyan kell nőnapi in­terjút kicsikarni egy beteg asz- szonyból. ' — A munkájáról szerettem volna... — hebegek zavartan. — Mit mondhatnék? — vá­laszol Jobban Jánosné. — Alig pár hónapja dologzom itt, az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatnál, összetűzésem azért már akadt. Egy fiú haja miatt. __ ??? — Egy üzletvezető kifogá­solta, hogy a tanulójának hosz- szú a haja. Egyébként egészen rendes frizurája volt Miért kopaszítsa le magát az a sze­Ha jól megy, szép munka ez. Sok apró feladatból áll. Ha nincs semmi fennakadás van anyag, mindent folyamatosan biztosítani tudok az asszo­nyoknak — nem nagyon kell a munkát szervezni. De ha nincs anyag, akkor a dolgozók azt hiszik: a csoportvezető az oka, hogy állnak, kevesebb lesz a teljesítmény, s a pénz a hónap végén a borítékban. Nyolc éve vagyok a gyár­ban. Azelőtt Kőkúton lak­tunk, s a tsz-ben dolgoztam. Ahogy a gyerekek nőttek, szakmát tanulni a városba jöttek, eladtuk a házat, és be­költöztünk a Kölcsey utcába. Én a Villamossági Gyárba jöttem dolgozni, az uram a textilművekbe. Akikkel együtt kezdtem, azok közül sokan el­mentek már innen. Én marad­tam. A szereidében dolgozom, a betétszerelés a mi felada­tunk. Többféle művelet van itt, mindet ismerem. Tavaly május óta vagyok csoportve­zető. Kétszer is megbíztak már ezzel, csak harmadszorra vál­laltam. Féltem a funkciótól. Azelőtt csak a magam mun­kájáért voltam felelős. Azt jól elláttam. Az volt az elvem, hogy az üzem gondjait nem viszem haza, amikor kilépek a kapun, s az üzem ajtaja be­csukódik mögöttem. Most né­ha felriadok éjszaka, és arra gondolok, hogy is lesz hol­nap. Amióta csoportvezető va­gyok, hazaviszem a gondjai­mat. A család is észreveszi... Mit szóltak az előlépteté­semhez? A fiaim örültek neki. A fér­jem nem nagyon. Én akkor azt mondtam: ha nem tudom csi­nálni, lemondok; az asztalom­hoz mindig visszaülhetek. Ed­dig még megy. Miért lettem csoportvezető? Hát, bíztak bennem. Azt hi­szem, azért. A munkámat mindig igyekeztem jól elvé­gezni. Kiváló dolgozó lettem. Ez nem volt nehéz. De a má­sok munkájáért érzett felelős­ség — ezt nehéz volt megszok­ni, ettől féltem. Negyvenkét embernek folyamatosan mun­kát biztosítani, és törődni ve­lük. Ahány, annyiféle gond. Néha nehéz megértetni ma­gam. Nemcsak a munkában, a nőbizottságban is, mert annak is tagja vagyok. Tudja, mit nem értek? Hogy miért mennek el annyian. Egy művelet megtanulása fél év. Sokan nem várják meg, hogy beletanuljanak és jól ke­ressenek, inkább elmennek. Vannak akik a gyáron belül vándorolnak. Volt már olyan is, aki a szereidéből ment el, megpróbálkozott itt is, ott is, aztán ugyanide jött vissza. gény gyerek, nem igaz? És miért ne növeszthetne barkót a füle mellé, ha egyszer az a divat? Ha a munkáját egyéb­ként jól végzi... — vállat von. — Különben is, mi neveltük ezeket a sokat szidott fiatalo­kat. Több türelemre és megér­tésre lenne szükség irántuk. Ezt személyes tapasztalatból mondom. Három gyerek mel­lett vagyok gyakorló mama, végigcsináltam velük mindent. Az én fiam is csak addig ra­gaszkodott a hosszú hajhoz, amíg elleneztük. Amikor »le­szálltunk« róla, egyszerre csak megnyiratkozoit. Egyébként végigjártuk az élelmiszer-kis­kereskedelmi vállalat ipari ta­nulóinak osztályfőnöld óráit, s kikérdeztük a gyerekeket. Ügy látom, a boltvezetők nem is­merik eléggé az új szakmun­kástörvényt. Észre sem veszi, hogy ami­ket elmond, az nekem már »anyag«. Gyanútlanul mesél. Csak a fényképezőgép villanó­fénye rebbenti fel. Hát mégis csak? Hamar kérdezek, hogy ne le­gyen ideje ismét bezárkózni. — Munkahelye nem olyan, amire az emberek pályájuk elején készülni szoktak. Ho­gyan lett személyzeti vezető? Megadja magát. — Gyors- és gépíró voltam, eredetileg és a 48-as ifjúsági bizottságnál kaptam munkát egy évig, amíg előkészítettük az 1948-as centenáriumi ün­nepségeket. Akkor, 17 éves Sok az Új ember, sokan váltják egymást. Van olyan hét, hogy majd minden napra jut egy »új«. Első nap csak nézeget, ismerkedik a mun­kával. A második nap aztán megmutatom neki, hogy mit is kell csinálni. Ha visszajön a meóból a darab, megint oda­ülök mellé. Megnézzük, hol rontotta el. Nem kell »őriz­getni« a kezdőt, de rajta tar­tom a szemem. Kár, hogy so­kan elmennek... Mindig is érdekelt a gyár helyzete. Most, hogy csoport- vezető lettem, még joibban. Most már otthon is a gyári gondok jutnak az eszembe. Ha jól megy, szép munka ez... Elmondta: Póré Gyuláné Föl jegyezte: Simon Márta Március nyolcadikén a nyakamba veszem a háztartás minden gondját, hadd pihen­jen az asszony — határoz­tam el az ünnep előtt. A nagy nap reggelén a szo­kásosnál korábban keltem, és óvatosan, hogy a nejemet föl ne ébresszem, kiosontam a konyhába. — Hol is kezdjem? Persze, ilyenkor reggelit szo­kás készíteni — súgta több éves tapasztalatom. Minden gondolatomat arra összponto­sítottam, hogy emlékezetem­be idézzem: mi a feleségem kedvenc étele. Hosszas töp­rengés után a káposztás pa­lacsinta mellett döntöttem. Gyorsan kabátba bújtam, és éppen beledúgtam az uj­jam abba a fehér redikülbe, amelyben a kosztpénzt tart­juk, amikor oldalbordám metsző hangja rezzentett ösz- sze: — Mit kotorászol a tás­kámban? , — Egy kis pénzt szeretnék kivenni, szívem... — Tegnap már kaptál! — koromban nem sokat tudtam a mozgalmi munkáról, a bi­zottság egyik munkatársa azonban politikai nevelésünk érdekében sokat foglalkozott velünk. Aztán a városi párt- bizottsághoz kerültem. Később más munkahelyeimen a titkár­női teendők mellett személy­zeti ügyeket intéztem. — Mióta párttag? — 1948. április 18-a óta — mondja gondolkodás nélkül, mint ahogy más ember a szü­letésének a dátumát. Akkori­ban sokkal’nehezebb körül­mények között dolgoztunk, mint most. Jóformán éjjel­nappal. Sokszor vasárnap is jártuk a falvakat a férjem­mel együtt. — És a három gyerek? — Hát ők szegények szinte azt sem tudták abban az idő­ben, hogy én vagyok az any­juk. Édesanyám nevelte őket, és vezette a háztartást. Szokta is mondogatni, hogy »ez az én pártmunkám«. Elneveti magát. — A pártmunkáról jut eszembe. Egyszer kórházba ke­rültem, és ott tartottuk meg a pártvezetőségi értekezleteket, úgy, hogy a főorvos végül ha­zazavart. Ha már nem vigyá­zok magamra, legalább ne az ő szeme láttára csináljam. Pedig úgy érzem, hogy .. .de ezt most ne írja ... úgy érzem, mindig az gyógyított meg, hogy szükség van rám. — Most milyen munkák várják? — Tagja vagyok az SZMT nőbizottságának, és rám bíz­ták a család- és ifjúságvédelmi bizottság vezetését, de mást nem vállaltam. Előző munka­helyemen tíz évig voltam párt­titkár, az ÉDOSZ megyebizott­ságánál nőfelelős és központi vezetőségi tag. Hiába, ez ma már sok. A személyzeti munka is nagyon sokrétű, mozgalmas, bár éppen ezért szeretem. Közgazdasági technikumot vé­geztem, levelezőn, képesített könyvelő vagyok, de nem tud­nám elképzelni, hogy egész nap csak a számoszlopokkal társalogjak egy íróasztal mel­lett. Itt mindig történik vala­mi. A múltkor például hete­kig tartó küzdelembe került, mire meggyőztem azt a nőt, aki 16 évig dolgozott remekül egyik boltunkban mint vezető­helyettes. Nagyobb üzletbe akartam áthelyezni, azzal a feladattal, hogy segítse helyre­állítani az ott fellazult közös­séget. Szeretnénk szakközépis­kolába küldeni és boltvezető­utánpótlásként tartjuk számon. Miért ne lehetne egyszer nő is vezető egy nagy üzletben? Kézzel-lábbal kapálódzott el­lene, de a végén azért sikerült. Nemrég azt mondta: szégyelli, hogy annyira ellenkezett, most már belátja, hogy igazam volt. Ügy látszik, a nőket ne­hezebb megmozgatni. — Ha már a nőknél tartunk; volt-e olyan nőnap, amire kü­lönösen szívesen emlékszik vissza? — Igen. Két évvel ezelőtt. Akkor kaptam meg nőmozgal­mi és szakszervezeti munkám elismeréseként az Élelmiszer- ipar Kiváló Dolgozója kitünte­tést az ÉDOSZ-elnökségtől. Rezes Zsuzsa D. Bajlijev: méltatlankodott. — Már el­költötted? Nem akartam idő előtt föl­fedni a lapjaimat, így hát ra- vaszkodni kezdtem: — Kimegyek a piacra, ho­zok hagymát és káposztát. — Valahogy olyan furcsa vagy ma — fürkészett bizal­matlanul a feleségem. — Ma a te ünneped van, szívem — vágtam a szavába —, pihenj csak, ma én veze­tem a háztartást! — No, jól van. Menj csak, addig én kitakarítok és meg- fürösztöm a gyereket — mo­solyodon el. — Szó sem lehet róla — szóltam ellentmondást nem tűrő hangon. — ígérd meg nekem, hogy leülsz, és né­zed a televíziót! Miután szavát adta, hogy ZAVARTAN megtörli kezét a kötényében, s felém nyújtja: — Fekete Józsefné vagyok. Kerüljön beljebb! — s a kony­hába invitál. Míg beszélgetünk, közben a tűzhely körül sürög- forog, nehogy odaégjen az ebéd. — Ma nem mentem dolgoz­ni. Be kell utaznom a város­ba, vásárolnom kell a szövet­kezetnek. Ügy vagyok, hogy vagy a tsz-ben sürget a mun­ka vagy a ház körül. Míg édesanyám egészséges volt, addig ellátta a háztartást és a két gyereket is, de most, hogy kórházban van, rám vár min­den. Fekete Józsefné a kaposmé- rői Üj Élet Termelőszövetkezet növénytermesztési brigádjá­ban dolgozik. Két éve, hogy belépett a szövetkezetbe, s közben a termelőszövetkezet nőbizottságának az elnöke lett. Egyhangúlag választotta meg a tsz száztísz leánya és asz- szonya. — Azelőtt Kaposváron dol­goztam — mondja —, de va­lahogy soha nem tudtam ott. megszokni. Az állandó utazá­sok, a két műszak felőrölték az ember idegeit. így aztán otthagytam. Most jöttem rá, hogy milyen okosan cseleked­tem. Itt, a szövetkezetben ma­gasabb a jövedelmem is, mint a városban volt. 1970-ben a havi átlagom 1800 forint volt; a tavalyi, sajnos, gyengébb, mivel eltörtem a lábam, s négy hónapig nem tudtam dol­gozni. De így is tizenegyezer ezen a napon nem gyötri ma­gát a háztartással, megnyu­godva útnak indultam. A piac felé menet találkoztam a szomszédommal, látom ám, a zsebéből nylonháló kandi­kál ki. — Te is?... Fél szóból is megértett: — Tudod, egyszer van nő­nap egy évben, hát úgy dön­töttem, hogy ... — Stimmt! — szakítottam félbe. — Nálam is ugyanaz az ábra ... — Micsoda véletlen! — uj­jongott. — Na gyerünk, ünne­peljük meg egy pofa sörrel! Betértünk a legközelebbi vendéglátóipari üzemegység­be, ahol egy csapat régi cim­borára bukkantunk. Mind­egyikük zsebében nylonháló, forintot kerestem egy év alatt. Valahogy jobb itt dolgozni, főleg az olyan ember számára, aki megszokta a csendet, a magányt S én valahogy így voltam. A falu szűkebb közössége barátokká teszi a falusi em­bert. Ismerik egymás gondjait, s a maguk módján segítenek is. De legtöbb helyen nem is tudják, hogy a helyi nőbizott­ság lényegében az ott élő asz- szonyokért van. — Sajnos, bizalmatlanok az emberek. Ha arra kerül a do­log, hogy a komolyabb prob­lémáikra orvoslást találjanak, akkor egyszerre megváltozik a helyzet, legtöbbször másoknak mondják el a panaszt. — Látja, ez a munkám: a fizikai munka mellett az em­némelyiküknél óriási bevá­sárlószatyor. Letelepedtünk az asztalhoz, és habzó sör mellett elkezd­tük ócsárolni a régi világot, amely a szépnemet évszáza­dokon át sötétségben és jog­talanságban tartotta, aztán pedig fennen magasztaltuk a nemzetközi nőnapot, hogy életünk hű társainak megad­ta a munkához való jogot,.. Igaz, később elszontyolod­tunk egy cseppet, mikor ar­ról esett szó, hogy az asszo­nyok visszaélnek a jogaikkal: abszolút kivették a háztartást a férfiak kezéből. De csakha­mar megvigasztalódtunk: re­mélhetőleg már nincs mesz- sze az az idő, amikor nem­zetközi férfinap is lesz, amely visszaadja a férfiak jogait a háztartás irányításá­berek gondjai is az enyémek. Igaz, két év nem nagy idő, s lehet, hogy később jobban fel­oldódnak, megismerik a bi­zottság munkáját, s utána töb­ben fordulnak majd hozzánk segítségért, tanácsért. A munka mellett sok min­den leköti az idejét. Megkér­deztem tőle, ha valamit kí­vánhatna, hogy gyorsan telje­süljön, mi lenne az. Nevetett, s kimutatott a konyha kis ab­lakán: — Itt a rengeteg tégla. Épít­kezni szeretnénk, mert már igen öreg a házaink. Nem ér­demes rá költeni, s többe ke­rül a lé mint a hús. Nagyon szeretném, ha az idén már ké­szen lenne. Addig is a rokon­ságnál laknánk, s közös erő­vel készítjük el az épületet. SOKSZOR és sok helyen be­szélnek a nők második mű­szakjáról. Ebből a falusi asszo­nyoknak is bőven kijut. Reg­geltől estig a földeken dolgoz­nak, utána vacsorafőzés, majd a gyereket is ellenőrizni kell, megtanulta-e a leckét. S ha van még egy kis szabad idő, és az erőből is futja, akkor ta­lán egy-egy közös rendezvény­re is eljuthatnak. — Talán egy szerencsénk van a városi asszonyokkal szemben: hagy ha Valamelyik nap nem tudunk dolgozni menni, nem olyan nagy baj. Igaz, arra a napra nem ka­punk fizetést, de azt később lehet pótolni. És jut idő a nő­bizottsági munkára, a család­ra is. Gyertyás László ban — legalább is ami a ház­tartási pénz kezelését illeti. Már estébe hajlott a nap, de mi fáradhatatlanul emel­tük tovább az egyik poharat a másik után drága asszony­társaink egészségére, akik ma a mi határozott utasításunk­ra odahaza pihennek és szó­rakoznak. Sötétedéskor bontottunk asztalt. Csak akkor jutott eszembe, hogy tulajdonkép­pen miért is indultam el ha­zulról ... Bűntudatos ábrázsttal lép­tem be az ajtón. Am vára­kozásom ellenére a feleségem ma nem haragudott. — Biztosan már nagyon éhes vagy, szegénykém. Rög­tön hozom a kedvenc étele­det: sütöttem neked az ün­nepre egy kis káposztás pala­csintát — mondta, miközben lesegítette rólam a kabáto­mat ... Fordította: Zahemszky László „Féltem a funkciótól" Nőnap — férfimódra SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1972. március 8. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents