Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-01 / 51. szám
Magyar fiatalok között az NDK-ban Rosszul válogatnak Drezda, Holbeinstrasse 42. 1970-ben átadott nyolcemeletes épület két- és háromszobás lakásokkal, a fürdőszobákban hideg-meleg víz, a konyhákban gáztűzhely,, hűtőszekrény. Egy szobában ketten laknak, a lakás havi bére személyenként harminc márka. Az első emeleten klubszoba, tv-terem. Szombat délutáni nyüzsgés, ajtócsapkodás, »add kölcsön a íehér garbódat«, »van egy eladó jegyem ma estére a Kultúrpalotába«■. Egy tréningruhás fiú a klubszobában az egyik asztalnál a pénzét számolgatja. — Ma itthon maradok, a hónap első felében a tervezettnél egy kicsit többet költöttem. A tv-ben krimi és show-műsor lesz, majd elütöm az időt. — Az előbb magyar lányokkal beszélgettem, ők se mennek sehova ... — Á, nem lehet »egyeztetni« a programunkat, vendégem lesz egy drezdai kislány, három hete ismerkedtünk meg az üzem rendezvényén. — Feljöhet hozzád, a portás nem szól miatta? — Este tíz óráig azt fogadhatunk, akit akarunk. Ez nem munkásszállás, mi lakásokat bériünk. Majdnem minden magyar fiatalember barátságot köt német kislánnyal, ennek nem egyszer szerelem és házasság a vége. A huszonegy éves kapos- fői Tóth István hét közben Drezdától néhány kilométerre egy modern épületben lakik. A víkendet feleségével és kisfiával tölti. — Idekint ismerkedtetek össze? — Nem, még évekkel ezelőtt a Balaton partján. Jól jött, hogy kint dolgozhatom, együtt lehetek a családommal. Egyébként a házasságot itt kötöttük meg. — Mennyit keresel? — Elégedett vagyok, bár nem az eredeti szakmámban dolgozom. Kaposváron hús- és hentesáru-eladó voltam, itt pedig festő- és mázolónak alkalmaznak. Átlagosan hatszáz márka a havi jövedelmem, otthon ezerháromszáz forintot kerestem. — Mi lesz, ha lejár a három év? — Még nem tudom. Hamarosan megszületik a második gyermekünk, oda költözünk, ahol lakásunk lesz. Általános tapasztalat: a fiatalok többnyire motorkerékpárra gyűjtenek, egy-egy magyar lakta épület előtt tucatjával sorakoznak az MZ-k, a Jáwák. Sajnos, sok balesetet okoznak, bár évekkel ezelőtt a jelenleginél is több közúti szerencsétlenség okozói voltak Sokan félrevezették a rendőrséget, jogosítvány helyett KISZ-tagkönyvet és más iratokat mutattak föl. Azóta az NDK hatóságai természetesen már megismerik a magyar jogosítványt, s — nagyon helyesen — megszigorították a gépjárművezetői engedély kiadását. Tavaly némi zavar támadt a kint dolgozó magyar fiatalok berkeiben, ugyanis idehaza bejelentették, hogy mód nyílt a gépkocsivásárlásra is. Aztán kiderült, hogy az autóvásárlás jogi oldala még nem rendezett, mivel a több mint tízezer fiatal nem kiküldetésben, hanem munkavállalás rendszerében dolgozik. Hornyik Lajos, a Drezda— Cottbus megyei KlSZ-bizott- ság titkára, a vásárlásnál sokkal komolyabb témáról nyilatkozik. — Az indulástól kezdve az a gondunk, hogy otthon nem fontolják meg eléggé, kiket küldenek munkára az NDK- ba. A minősíthetetlenül visel- kedőket természetesen haladéktalanul hazaküldjük, ezzel azonban nem megoldott a kérdés. Vigyáznunk kell hazánk hírnevére, az itt dolgozó fiatalok a magyar dolgozókat képviselik. Véleményem szerint a hazai társadalmi szerveknek az eddigieknél megfontoltabban kell válogatniuk a jelentkezők közül, kapjon nagyobb szerepet a KISZ, azaz helyesebben: maradéktalanul töltse be a szerepét. Nemcsak a válogatással, hanem a kapcsolatok ápolásával is baj van. Kevés a vállalat, melyneg vezetői meglátogatják a kikerült dolgozókat. Jót tenne időnként egy-egy érdeklődő levél, biztató szó, hogy odahaza visszavárják a három évre idegenben élő fiatalt, számítanak friss tapasztalataira, javaslataira. Ám ennek kapcsán egy másik gond jelentkezik: hazánkban nem mindig fogadják el az NDK-ban szerzett szakmunkásvizsgát. Bár az is igaz, hógy az NDK-ban általában szűkebb a munkafeladatok oktatásának köre, gyakran célfeladatokra képeznek ki munkásokat. így “em biztos, hogy odahaza is zökkenő nélkül hasznosítani tudnak egy csupán speciális területen otthonos dolgozót. Többek között ezért is üdvözlésre méltó, hogy páran már keresik a lehetőségeket, hogyan vehetnének föl gyümölcsözőbb kapcsolatokat az NDK és Magyarország vállalatai. így azt is tisztázhatnánk, milyen szakterületen jártas dolgozó képzése lenne fontos a hazai munkahelynek. Pintér Dezső (Folytatjuk.) Karmesterek Ez a sző, »karmester«, a köztudatban a muzsikához kötődik. Pedig a karmesteri kézre, akaratra, elgondolásra nemcsak a koncertdobogón van szükség, hanem az élet sok más területén. Máshol is vannak karmesterek, akik a kezükben tartják az irányítást, mint képeink is bizonyítják. A muzsika egyik nagy karmestere: Pablo Casals. Nemzetközi könyvév Amikor Gutenberg János éveken át törte a fejét, s hosz- szú mechanikai kísérletezések, és kínlódások után a XV. század második évtizedében végre föltalálta a könyvnyomtaMEGHITT KÖRNYEZETBEN, a Munkácsy Mihály Gimnázium könyvtárszobájában rendezték meg tegnap a Szép magyar beszéd megyei döntőjét. A szabadon választott és kötelező szöveg felolvasása után a zsűri kiválasztotta azt a hat tanulót, akinek hangszalagra rögzített szép magyar beszédét az országos bizottság elé terjesztik. Tizennyolc középiskolából, szakmunkásképzőből harmincöt tanulót javasoltak a házi versenyek után a megyei döntőbe, közülük tegnap harmincán jelentek meg. Harmadszorra rendezik meg az országos Szép magyar beszéd versenyt, amelynek megyei helyezettjei — az első hat — Győrben találkoznak (április 21—23 között), ahol eldől, kik kapják meg 1972-ben a Kazinczy-emlékérmet s az okleveleket. A Szép magyar beszéd »gyakorlópályáját« tanulmány, esszé felolvasásában jelölték meg országosan, különbséget nem téve gimnáziumi és szakmunkásképzős tanuló között. Az egységes követelmény azt tükrözi, hogy minden iskolát végzett embertől megkövetelhetjük a pontos, szép magyar beszédet. A »gyakorlópályával« egyet is értek, ha a kötelező prózai szöveg mellett — ez esetben Illyés Gyula Puszták népe- részlet vplt -- nemcsak tanul-- mány és esszé szerepel. A mindennapi, élő beszédet erő síthetnénk, ha a másik művet lehetőleg mai próza írótól választhatnák a tanulók. A szép magyar beszédnek az élő beszédben kell megvalósulnia. Jól érezték a tanulók, hogy kit válasszanak. Többen ugyanis Illyés Gyula értekező prózájából olvastak föl egy- egy részletet, felismerve, hogy a nyelvművelésben is példaként áll előttünk a legnagyobb mai magyar költő. Jó érzés volt viszontlátni a harmadik megyei döntőn néhány ismerős arcot, többek között Deutsch Istvánt Kaposvárról, Borsi Zsuzsát Nagyatádról, Dölles Erzsébetet Kaposvárról. Néhány szereplőről följegyeztem: önkényes, fanyalgó, álmos. Ezek a megállapítások a magyar beszédben önkényeskedő, szabályokat figyelmen kívül hagyó tanulókra vonatkoznak, vagy olyanra, aki fanyalogva olvas anyanyelvén, a másik pedig úgy, mintha száz évvel ezelőtt élne. Dr. Király Lajos tudományos kutató szinte élő bemutatót tartott értékelése folyamán a nyelvi hibákról, a helytelen kiejtésről, s mellette bemutatva o jót is. A HAT TANULÓ pedig, akinek beszédét a legmegfelelőbbnek ítélte a zsűri: Mátyus Valéria (Kaposvár, Táncsics Gimnázium), Sebestyén Katalin (Munkácsy Gimnázium), Deutsch István (Táncsics Gimnázium), Kovács Éva (Csurgó), Dölles Erzsébet (Kaposvár, Noszlopy Gáspár Szakközépiskola) és Varga Mária (Noszlopy Gáspár Szakközép- iskola). H. B. Kötetek a békéért Nyelvünk gyakorlópá lyáján A Szép magyar beszéd megyei döntője tást, nem gondolhatott, és nem is gondolt arra, hogy alkotása. műve majd jórészt átalakítja az emberi világot. Pedig találmánya ezt tette, mert az addig kézzel írott könyvek helyett a nyomtatásban kiadott művek terjesztették a tudományt, és a haladó eszméket is az ólombetűk sok milliárdos serege vitte szét a világba. A világot átformáló könyv elsősorban az emberre, az ember belső világára, érzelmi életére hatott, és hat ma is, mert hiszen a könyv egyaránt taníthatja jóra is, rosszra is az egyént. Erkölcsös életre nevelhet, és ingoványba, mocsárba süllyeszthet, sebeket oszthat és simogatóan gyógyíthat, pusztulást eredményezhet és életet fakaszthat, magasztos gondolatokat olthat az emberbe, és bűnök fertője, melegágya is lehet. Kétségtelen: a könyvek jóra; nemesre nevelő hatását akarja az emberiségnek átadni, ajándékozni az UNESCO, mikor az 1972-es évet »könyv év«-nek nyilvánította, es »Könyvet mindenki kezébe1« jelszóval hirdette meg a nemes akció programját Valóban, jó és igaz könyvekre van az emberiségnek szüksége. A romboló, pusztító eszméket tartalmazó könyvekből századunk első évtizedei óta éppen elege volt az emberi nemnek. Csak olyan könyvekre van szükség, amelyeknek olvasása kulturális és emberséges hatássá nemesedik az olvasók százezreinek szívében, elméjében! Csak egy-két, szerzőt állítok szembe példázatul. Az egyik oldalon a nagy humanista író, Thomas Mann áll, aki már jóval a második világháború előtt meglátta, megírta a nagy európai kísérteti árást, és azt, hogy — szavait idézem: »Emberellenes bacilusokat hordoz az emberiség ...« Mellette a nemes emberi szándékok nagy propagálóját, Stefan Zweiget említem, akinek idegeit annyira megviselte a gonosz gyűlölködés, a céltalan rombolás, hogy búcsút mondva az élet minden értékének, önként eltávozott az élők sorából. Velük szembe kell állítani a fasizmus szellemi apját, La- garde-ot és Gobineau-t, akiknek zavaros eszméi nyomán a XX. század első felének vége előtt éveken át vér buggyant a földből, vér csurgott a fáról, omlottak a házak, pusztultak a gyárak, égtek a könyvtárak, lángtenger és vérözön borította a világot, és ártatlanok milliói estek áldozatul. Könyvek — könyvek ellen? Igen! Csak az olyan könyvek értékesek igazán — akár irodalmiak, tudományosak vagy művészettel foglalkoznak, vagy jó szórakoztató célkitűzésűek —, amelyeket az ember ügye érdekében írtak, és mindenki láthatja belőlük, hogy az ő helye is az emberiség jobb sorsán munkálok soraiban van. Mert a jó könyv azt is elősegítheti, hogy a népek közötti politikai feszültségek ne robbanjanak ki véres kataklizmákban, és az ember ne legyen többé az, ami a történelem folyamán a hatalmasok kezében olyan sokszor volt: gyermekjáték gyanánt elpusztítható eszköz. Csak az ilyen művekkel, könyvekkel lesz a könyvév azzá, amivé eredeti célkitűzése, tartalma szerint lennie kell: az emberiség, a béke évévé is. Gyenes Zoltán A közlekedés karmestere. Az üzem karmestere. diiért hagyom ki a ? Ha valaki azt állítaná, hogy babonás vagyok, szembeszáll- nék ezzel a rágalommal. Én és a kispolgári előítélet! Nem, kedves barátaim, effélével réges rég leszámoltam. Azazhogy mégsem egészen. A dohányzást sem hagyjuk abba egyik napról a másikra... A fagylaltot igen. Főleg a hidegebb hónapokban. Az emberiség makacsabbik része babonás. Utazok a döcögő villamoson, mikor • befordul a sarkon egy kéményseprő. A házaspár, ott, velem szemben, mintegy vezényszóra kapkod a gombjaihoz. Szerencsevadászó kereskedők lehetnek, mégpedig maszekok« — állapítom meg villámgyorsan. — »Fantasztikus, hogy milyen emberek vannak!« Egyik barátom vonattal járja az országot, keresztül- kasul. Tizenhármas számozású helyre nem ül egy fél világért, inkább dülöngél Bus- tyaházáig. Ugyanígy válogat a szállodaszobákban is. Váróterembe vonul, elhagyott felvonulási épületbe, magtárak ba. Esetleg összerak két gyeptéglát a vízparton. A hárommal és héttel , osztható számok a kimondott kedvencei. — »Kipróbáltad, hogy a tizenhármas szám szerencsétlen? — tapogatóztam rosszmájúan. — Igen — felelte mély meggyőződéssel. — Tizenhárom órakor léptem le a vonatlépcsőről, és kificamítottam a bokám. Ahelyett, hogy egy percet vártam volna. — Hülye! — gondoltam lesújtóan, de mosolyogva nyújtottam a kezem. — Vigyázz, a tizenhármas buszmegállóban beszélgetünk! Mint akit a vipera csípett, úgy vetette magát két kenguruszökéssel a túloldalra. Most pedig vallók töredelmesen. Nekem is van egy ici-pici babonácskám. Kihagyom a csütörtöki napot. Azaz: nem fogok semmibe csütörtökön ... Nem pattanok biciklire, sem egyéb járműre. A járda legszélére húzódok, az engem kiszemelő cserepek vagy éppen leszakadni készülő erkélyek elől. Messze kikerülöm a hashajtóízű, állott seritalt, a nyálkásabb vagy lila felvágottat. Inkább tök- magot ropogtatok, mert az megbízható. Mire alapítom ezt a konok, de célszerűnek látszó viszolygásom a csütörtöki naptól? Hát, kérem... Csütörtökön születtem, s még ugyanaznap fejtetőre ejtett az egyik próbaidős bába. Bal lábamnál kapott el az utolsó pillanatban. Azóta bicegek ... Zöldcsütörtökön buktattak el az érettségin. Csütörtöki nap lopták el a tárcám a farzsebemből. E napon rúgtak ki mint létszámfelettit. Csütörtökön léptém új állásba, ahol pikkel rám az igazgató, a főmérnök, az osztályvezető, a takarítónő és a biiféslány. Ominózus napomon törtem a zárba a lakáskulcsot. Csütörtökön felejtettem nyitva a gázt. Egy teljes orvosi konzílium ráncigáit visz- sza az életbe. Végül: csütörtökön ismertem meg Cumbit, lófarokkal, de kacagány nélkül. ■ ■ Ám engedjék meg, hogy ne folytassam! Elváltán élek jelenleg — ugyancsak csütörtöki naptól —, mint kopasz denevér, tetőablakos manzárdomban. Tehát mégis csak szerencsés nap a csütörtök. De nem teszem kockára a szerencsémet! \ Hunyadi István SOMOGYI NÉPLAP SMriU, lm uÁreiM L 5
