Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-05 / 55. szám

it E GY HÉT a világpolitikában „Forró határok“ a Közel-Keleten Néhány hetes, viszonylagos csönd után a napokban ismét érezhetően fokozódott a fe­szültség a Közel-Keleten. Az izraeli—libanoni határon öt napon keresztül tartottak az ellenségeskedések, amelyek a lebsúlyosabbnak bizonyultak az 1967-es júniusi háború óta. A helyzetet bonyolítja, hogy Libanon volt Izrael egyetlen olyan szomszédja, amelyik nem vett részt a hatnapos há­borúban; a két ország közötti hadiállapot még az 1948—49-es összecsapásból ered. Ugyanak­kor Dél-Libanon hegyei jelen­tik a legjobb gerillaterepet a sík és sivatagos vidéken. Ma ott vannak a legerősebb Pa­lesztinái támaszpontok, külö­nösen, amióta a jordániai ki­rályi rendszer erőszakkal fel­számolta az ellenállók bázisait. Ezért Izrael állandó nyomást gyakorol Libanonra és szeretné elérni, hogy — »ammani mintára« — a libanoni hadsereg számol­jon le a gerillákkal. Az ürügyet a legutóbbi had­műveletekre egy palesztinai akciósorozat szolgáltatta: iz­raeli katonai és polgári léte­sítményeket támadtak. Ezt az alkalmat ragadta meg Elazar tábornok, vezérkari főnök, akinek személyes irányításával az izraeli csapatok nagy erőkkel — 48 kilométeres mélységig — benyomultak Li­banonba. Elfoglaltak és négy napon át megszállva »tartott- tak öt nagyobb települést, va­lamint a palesztinaiak fő moz­gási körzetét képező »Fatah- területet«, a Hermon hegység, valamint a Litani és a Haz- bani folyók között. A Bizton­sági Tanács határozott köve­telésére a támadók végül is visszavonultak. A harcok köz­ben másutt is felújultak; több légi csatára került sor izraeli és szíriai repülőgépek között. Bizonyos fokig megkönnyí­tette az izraeli tervek végre­I1Z ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: Hétfő: Nixon, befejezte kínai láto­gatását. Az izraeli csapatok vissza­vonultak Libanonból. Kedd: Olaszországban rendkívüli választásokat írtak ki. Géniben megkezdődött a leszerelési bizottság új ülésszaka. Szerda: Rahman *ejk, a Bangla Desh kormányfője Moszk­vába érkezett. Brit—spanyol külügymi­niszteri tárgyalások Gib­raltárról* Csütörtök: Népszavazás Marokkóban. Esküdtválogatás Angela Da­vis perében. Péntek: Sorozatos Izraeli légiprovo­kációk Szíria ellen. Ismét éleződik a válság Cipruson. Szombat: Szárazföldi harcok és sző­nyegbombázások Dél-Viet- namban. Amerikai tervek a párizsi négyes értekezlet szabó tá­lás ára. hajtását, hogy a palesztinai akciók elszigeteltek voltak, az elképzeléseket aligha egyeztet­ték az arab országokkal. Az időzítés sem mondható túlzot­tan szerencsésnek, ugyanis ép­pen Jarring Jeruzsálembe tör­ténő érkezésének előestéjén támadtak a gerillák, s a figye­lem elterelődött az ENSZ- közvetítő útjáról. A Földközi-tenger medencé­jének a héten más viharsarkai is voltak. Olaszországban re­ménytelennek látszott a ke­reszténydemokratáknak az a törekvése, hogy a válságot a jelenlegi keretek között old­ják meg, s májusra rendkívüli választásokat kellett kiírni. Cipruson pedig a reakció s a mögötte meghúzódó athéni körök eddig elsősorban azt akarták elérni, hogy Maka- riosz módosítsa és a jobbol­dali vágányokra vigye politi­káját Ázsiában folyik a nagy ame­rikai magyarázkodás és nyug­tatgatás; Az Egyesült Államokban tovább gyűrűznek az ITT-botrány hullámai. A világ egyik legnagyobb vállalata, 400 ezer dol­lárt fizetett a republikánus pártkasszába cserébe bizonyos »kedvezményekért«. Képünkön: Kleidienet ügyvezető igaz­ságügyminiszter nyilatkozik az ügyről. (Képtávírón érk. — AP—MTI—KS) SZÖVETKEZETÜNK RÖVID KEZDÉSI HATÁRIDŐRE“ VÁLLAL VILLANYSZERELŐ-, VlZVEZETÉKSZERELÖ- SZOBAFESTÖ- ÉS BADOGOSMUNKAKAT. Cím: Vegyesipari Ktsz, Iregszexncse, Tel.: 36. (11786) Tokiótól Tajpejlg Nixon pekingi »bizonyítványát« elemzik a szövetségesek­nek. A meglehetősen kétértelmű közös közleményből azonban túl sokféleképpen lehet olvas­ni. A VDK vezető lapja, a ha­noi Nanh Dhan egybéként bő idézeteket közöl az amerikai elnöknek a kínai fővárosban elmondott beszédeiből, majd ismertéti azoknak a napok­nak indokínai »bombamérle- gét«. Washington mind nyíl­tabban szabotálja a párizsi négyes értekezletet is: a Kle­ber sugárúton csütörtökön még formális ülésre sem kerülhe­tett sor. Ha lehet hinni a je­leknek, az amerikai politika szin­te harsogva hirdeti, hogy a pekingi tárgyalások nyo­mán egy jottányit sem akar változtatni délkelet­ázsiai háborúján. Megszoktuk már, • hogy a szovjet fővárosnak csaknem minden héten van egy — né­ha több — magas rangú ven­dége : államfők, kormányfők, külügyminiszterek. Az e heti vendéglista vezetője, Mudzsi- bur Rahman sejk azonban kü­lön is említést érdemel. A Bangla Desh első emberének az indiai után most ez a má­sodik hivatalos külföldi uta­zása. Az a tény, hogy útja ez­úttal Moszkvába vezetett, kö­szönet a Szovjetunió szilárd elvi politikájáért is, és termé­szetesen meg akarja alapozni az együttműködés további út­ját. India és a Bangla Desh részéről egyébként bírálták a pekingi kommünikének a hin- dosztáni eseményekre vonat­kozó részét: ebben meglehető­sen közel állt egymáshoz az amerikai és a kínai álláspont. Végül egy biztos jel, hogy beléptünk március havába; Genfben megkezdődött a le­szerelési bizottság hagyomá­nyos tavaszi ülésszaka. A hu­szonöt tagú bizottságnak — igaz, voltaképpen huszonné- gyekről kellene szólnunk, mert a francia képviselők távol ma­radnak a tanácskozásoktól — hazánk is tagja. Máris felvetődött a bővítés szükségessége, ám kérdés, hogy a Kínai Népköztársa­ság — úgy is mint az . ENSZ tagja — elfogadja-e majd az esetleges meghí­vást. Amikor nemrég a leszerelési világértekezlet összeüléaíre vonatkozó szovjet javaslatról volt szó, Peking — sajnos — érdektelennek mutatta magát, Washingtonnal egyetemben. Réti Ervin INDOKÍNA Heves tűz fogadta a támadó gépeket Az amerikai vadászbombá­zók ismét támadták a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság területét. A saigoni amerikai parancsnokság közlése szerint a Phantomokat három hul­lámban vetették be. A katonai szóvivő- azzal in­dokolta az idei év immár 74. légitámadását a VDK ellen, hogy »védelmi okokból« ke­rült rá sor. A vietnami légel­hárítás heves tűz alá vette a támadókat, * * * A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszté­riumának szóvivője szombaton nyilatkozatot adott ki, amely­ben határozottan elítéli az amerikai légi haderő újabb be­repüléseit a VDK területe fö­lé. A nyilatkozat rámutat arra, hogy március 1-én és 2-án amerikai repülőgépek bombáz­ták Quang Binh tartomány több települését. A VDK külügyminisztériuma élesen elítélte az amerikai imperialisták újabb bűnös cselekedeteit, és követelte, hogy az amerikai kormány ha­ladéktalanul — egyszer, s min­denkorra — szüntesse be a VDK szuverenitását és bizton­ságát sértő cselekményeit Ez a mozgalom a legfontosabb láncszem tett Nemcsak a San Jose-i úgy Interjú Angela Davisszel Angela Davis, a kommu­nista néger filozófusnő, aki nemrég szabadult ki — óva­dék ellenében — a börtön­ből, a kaliforniai San Jósé­ban interjút adott a TASZSZ hírügynökség különtudósí­tó jának. Angela kijelentette: az a kampány, amely az Egyesült Államokban és számos más or­szágban az úgynevezett »An­gela Davis-ügy« lezárásáért bontakozott ki, igen nagy je­lentőségű, nemcsak a San Jó­séban folyó bírósági eljárás, hanem valamennyi amerikai politikai fogoly pere szem­pontjából. S hangoztatta, hogy éppen ez a tiltakozó kampány volt a legfontosabb tényező ki- szabadulásában. Egyebek között Angéla Da­vis leszögezte: az összes poli­tikai bebörtönzött haladékta­lan kiszabadulásáért vivott harc az Egyesült Államokban nemcsak a népellenes ameri­kai bírósági és börtönrendszer ellen vívott harcot jelenti. Ez a harc egyidejűleg a kapita­lista rendszer és az Egyesült Államok azon vezető körei el­len is folyik, amelyek saját uralmuk fenntartása érdeké­A palesztinaiak helyzetelemzése (Folytatás az 1. oldalról.) Különös figyelmet szentel­tek a palesztinai gerillák és a libanoni hatóságok, főleg a hadsereg közti konfliktusok és összeütközések megakadályo­zásának. Mint Kamal Nasz- szer, a PFSZ szóvivője az ülés után közölte: a végrehajtó bi­zottság teljesen megérti Liba­non »kényes helyzetét«, és azon lesz, hogy meghiúsítsa a palesztinai ellenállás és a li­banoni hatóságok kapcsolatai­nak megrontására irányul.' mesterkedéseket. A paleszti­naiak tovább akarják erősíteni a felek közti bizalmat. A végrehajtó bizottság egyéb intézkedéseit nem hozták nyil­vánosságra. A palesztinai el­lenállás köreiből származó hi­telt érdemlő információk sze­rint azonban a vb elhatároz ta, hogy »új stratégiát« alkal­maz a felszabadító harcban. A megerősített támaszpontok helyett a partizánok rrfbzgé­kony bázisok létrehozását ter­vezik. (MTI) Észak-írország ügyében Faulkner és Lynch szópárbaja Brian Faulkner északír kor­mányfő »felelőtlen híresztelé­seknek« nevezte a londoni saj­tónak azokat az értesüléseit, hogy a brit kormány módosí­tani akarja északír politiká­ját. Faulkner egy — Heath-tól kapott — táviratra hivatko­zott, amelyben a brit minisz­terelnök »üres találgatások­nak« minősíti a brit kormány állítólagos új észak-irországi terveit szellőztető sajtóbeszá­molókat. DUBLIN Az ír köztársaság fővárosá­ban, Dublinban Jack Lynch miniszterelnök élesen bírálta a brit csapátok észak-írorszá­gi tevékenységét, s hisztériával és politikai korruptsággal vá­dolta Faulkner kormányzót. Lynch ezzel válaszolt Faulk­ner korábbi vádjára, misze­rint az ír kormány tudatosan szemet huny a betiltott ír Köztársasági Hadsereg tevé­kenysége fölött, ahelyett, hogy erélyesen leszámolna vele. Lynch kijelentette: az észak­ír miniszterelnök »ilyen hisz­térikus kirohanásokkal, pró­bálja, elterelni a figyelmet re- zseimjének politikai korrupt- ságáról«. — Ami az IRA-t illeti — mondotta Lynch — szerintem is »az állam és intézményei­nek« ellensége, de az IRA fegyvereseinek határ ment; tevékenysége csupán elenyé­sző része azoknak a borzal­maknak, amelyek mindennap történnek Észak-lrországban. A FRANCIA ÉS A BOLÍVIAI ELNÖK LEVÉLVÁLTÁSA Barbie viszont „eltűntu Szombaton Párizsban nyil­vánosságra hozták Pompidou francia elnök és Banzer bolí­viai elnök levélváltását Klaus Altmann-Barbie volt lyoni Ge- stapo-főnök kiadatása ügyé­ben. Pompidou február 11-én kel­tezett levelében ugyan nem szólította fel kifejezetten Bo­líviát a háborús bűnös kiada­tására, de annak a reményé­nek adott kifejezést, hogy a bolíviai igazságszolgáltatás az igazságnak megfelelően dönt majd. Hugo Banzer bolíviai el­nök erre február 24-én úgy vá­laszolt, hogy »alapos tanul­mányozás után« mondják majd ki az utolsó szót. Közben La Pazban kudar­cot vallott a 67 éves francia asszony, Itta Halaun-Brenner szándéka, hogy azonosítsa a magát Altmannak nevező Bar- bie-t, aki 1943-ban elhurcolta férjét és három gyermekét. A bolíviai kormány ugyanis visz- szautasftotta a szembesítés el­rendelését. Altmannt, aki körömszakad­táig tagadja, hogy azonos lenne Barbie-val, La Pazban senki sem látta, amióta három hete kiszabadult a börtönből, ahol állítólagos adócsalásért tartot­ták fogva. ben rendszeresen bírósági )ügyeketf fabrikálnak a más­képp gondolkodók elhallgatta­tására. ■ — Éppen ezért — hangoz­tatta Angela Davis — a poli­tikai megtorlások beszünteté­séért küzdő mozgalom a leg­fontosabb láncszem lett a faj- üldözés és a dolgozók fokozó­dó kizsákmányolása ellen, az Egyesült Államok agressz.' / külpolitikájának felülvizsgá­lásáért, elsősorban a vietnami háború haladéktalan beszün­tetéséért vívott harcban, ab- oan a küzdelemben, hogy a hatalom az országban valóban a népé legyen. •»Ez a szocializmusért vívott harcot jelenti, és én hiszek benne, hogy eljön az az idő, amikor a szocializmus győzni fog az Egyesült Államokban« — mondotta. Angela Davis megállapítot­ta: a jövendő győzelem bizto­sítéka az amerikai munkás- osztály növekvő politikai ön­tudata, a diák- és az egész if­júsági mozgalom aktivizálódá­sa, a négerek, a puertorioó-iak és más nemzeti kisebbségek polgárjogaiért vívott tömeg­harc erősödése. — Azért lettem a kommu­nista párt tagja — folytatta Angela Davis —, mert az egész életemet a népem bol­dogságáért folytatott harcnak akarom szentelni. Végezetül kijelentette a szovjet tudósítónak: szeretné fölkeresni a Szovjetuniót és más szocialista országokat, hogy — mint mondotta — személyesen megismerkedhes­sen a szabad emberek nagy­szerű eredményeivel. RÖVIDEN A nűk helyzetével foglalko­zó ENSZ-bizottság, amely feb­ruár 14~e óta ülésezik Genf­ben, határozatban indítványoz­ta, hogy 1975-öt nyilvánítsák nemzetközileg a nők évének. Leo Wamon, francia állam­titkár, aki hivatalos látogatá­son tartózkodott Ausztriában, szombaton visszautazott Pá­rizsba. Vörös zászlókkal ötszáz tün- ' tető vonult végig pénteken es­te Barcelona utcáin a terror beszüntetését követelve. Elvetélt államcsínykísérlet nyopián Zulfikar Ali Bhutto, pakisztáni köztársasági elnök kiütötte a nyeregből a hadse­reg kilenc magas rangú tiszt­jét, köztük a szárazföldi erők és a légierő főparancsnokát. Két hadihajóból és egy tor­pedórombolóból álló szovjet hajóraj érkezett szombaton Split kikötőjébe, nem hivata­los látogatásra. A Kozmosz—477 jelzésű mesterséges holdat szombaton a Szovjetunióban fold körüli pályára juttatták a korábban bejelentett űrkutatási program szerint. 14,7 százalékkal növekedett a cpileti ipar termelése 1971- ben, az előző évhez képest. Az országban 40 év óta ez a leg­nagyobb évi növekedési arány. Lanusse bejelentése óta Mind a tizenkét miniszter lemondott Lemondott tisztségéről Ale­jandro Lanusse argentínai el­nök kormányának mind a ti­zenkét minisztere. Visszaadták megbízatásukat a tartományok kormányzói is. Lanusse a múlt héten beje­lentette, hogy át akarja alakí­tani kormányát; a lemondások tehát ennek tudhatok be. Az új kabinetnek többek között az lesz a feladata, hogy előkészítse Argentínában a választásokat. .NAGY ÖSSZEGET TAKARÍT MEG, HA A KAPOSVÁRI laki Többek között; TALLIN, hálószoba íll8>- WIRU hálószoba at engedményes bútorvásár alatt lERBMDBilsi Áruházban uAsAroli 12900 Ft helyett 10 320 Ft I ÁMOR szekrénysor (6 db-os) 11 500 Ft helyett 9200 Ft TAPOLCA szekrénysor 14 120 Ft helyett 9884 Ft 10 800 Ft helyett 8640 Ft a SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1972. március 5.

Next

/
Thumbnails
Contents