Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-26 / 73. szám

45 kor Somogyben Kongresszusra készülnek a bélyeggyűjtők »Igazi ülatelistákká csak akkor válhatunk, ha nemcsak a bélyeg értéke, hanem első­sorban az érdekel bennünket, hogy mi van a bélyeg mögött, tározaTí javaslatban is szere­pel, sajnos a legnehezebben megvalósítható feladatok közé tartozik, mert boltjainkban nem kaphatók. Gyakori a hi­XXVLDL évfolyam, 73. szám. Vasárnap. 1972. március 26. Elmélet és mit nyújt a bélyeggyűjtés mindennapi életünkben.« Négy év munkáját értékelték Ka­posváron a Magyar Bélyeg- gyűjtők Országos Szövetsége dél-dunántúli szakbizottságá­nak tagjai. Gyakrabban kell fllateliai kiállításokat, előadá­sokat rendezni. Növelni kell a cserefüzetek és a gyorscse­rék iránti igényt, rendszeressé tenni az ifjúsági körök vetél­kedőit. Mészáros Antal, a dél­dunántúli területi szakbizott­ság titkára ismertette a hatá­rozati javaslatot: Somogybán jelenleg 45 bé­lyeggyűjtő kör működik 3075 taggal. A tagdíjbefizetés alap­vető feladat és kötelesség, er­re külön felhívta a küldöttér­tekezlet figyelmét. Négy év alatt három nagyszabású be­mutatót rendeztek Kaposvá­ron, s eredményesek voltak az évenként megrendezett siófoki bemutatók. A cserefüzetek, gyorscserék gyakorlatibb, rendszeresebb használata a már említett ha­bás bélyeg. Fogazathibás, tört gumizású, rosszul festett, s ez idővel átnyomódik és megfa­kul. A tagok felszólalásaikban el­mondták kifogásaikat, s kér­ték, hogy ezt továbbítsák. Szép eredménnyel zárult az 1971- ben megrendezett ifjúsági be­mutató, melyet az úttörőház­ban tartottak, vetélkedővel egybekötve. S ami szintén em­lítésre méltó, az 503-as MŰM intézet szakköri anyaga, amely Egerben, Gyulán és Pécsen az országos kiállításokon is sze­repelt. A megdrágult bélyeg — mivel mindenképp a szülők zsebéből veszi ki a pénzt — gondot okoz az ifjúsági kö­röknek. Igen eredményes kap­csolatot tartanak fenn a tö­megszervezetek és -mozgal­mak megyei bizottságaival. Az értékelést választással zárták. Három szakbizottsági tagot, Jász Lajost, Gergely Jó­zsefet és Hozer Imrét, vala­mint öt kongresszusi küldöttet választottak. 500 óra parkosításra Szivecském, ez i hús ehetetlen. Olyan kemény, hogy kitörik a fogún és ezenkívül nincs íze. — Ez lehetetlen itt a szakácskönyvben azt ír­ják, hogy ez az éel na­gyon finom... Panasz — Doktor úr, szörnyű gondban vagyok A fiam órákig a homoban ját­szik, várakat éjt és azo­kat ostromolja lomokbá- bukkal — Ez nem bi? Minden gyerek szeret jtszani. — Igen, de . fiam fele­sége azt moncá, hogy ha nem hagyja ?ba, akkor elválik tőle! Női olgok — Tudod, éra, jó fiú a Pista, csimois, csak azt nem szerettn nála, hogy minden tálkára szőrös arccal jelek meg. A bar átnmosolvog: — Ilike próbálj meg egyszer pcosan érkezni a randevú. Ünnepelt a karddi áfész Az elnökségben ott ültek a szlovákiai Alsódobok küldöttei is, a nyitrai járásból érkeztek a karádi termelőszövetkezetbe. Őket is meghívták az áfész ünnepélyes termelési tanácsko­zására. A tanács nagytermé­ben Pavelka Béla, az igazga­tóság elnöke tájékoztatott a múlt évről. A szövetkezet mintegy 1 584 000 forint nye­reséget szerzett. Értékelték a munkaversenyt: a többi között Németh, Józsefné, Törőcsik Gyuláné és Szabó István ka­pott kiváló dolgozó-oklevelet összesen 6000 forint jutalmat osztott ki a szövetkezet elnöke. Ez alkalommal osztották ki a 198 000 forintos nyereségrésze­sedést. Minden dolgozó átla­gosan egyhavi fizetésének megfelelő összeget vett föl. Az áfész-ünnep részvevői megnéz­ték a szövetkezet SZÖVOSZ- nagydíjjal kitüntetett me­nyecskekórusának, a felnőtt és az iskolai táncegyüttes műso­rát. Amire elkészülnek az ÉDOSZ Művelődési Otthon környékének parkosításával a cukor­ipari szakközépiskola és az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet KISZ-esei, csak­nem ötszáz órát dolgoznak társadalmi munkában.' Naponta rendszeresen váltják egy- mást a csoportok. Tudnivalók a feketehimlöről A feketehimlő a XIX. szá­zad vegéig az egész világra ki­terjedő járványos megbetege­dés volt, mely az influenzához hasonlóan cseppfertőzés útján téried. A világon elsők között, 1876-ban a XIV. törvénycikk Magyarországon többek kö­zött a himlő elleni védőoltást is kötelezővé tette. Ezek után hazánkban meg­szűnt a feketehimlő járványos fertőző megbetegedés. A vé­dőoltás hatására a szervezet ellenanyagot termel, és ezáltal védetté válik. (Sajnos, az újabb orvosi kutatások azt bi­zonyítják, hogy nem jön létre egy életre szóló védettség a betegséggel szemben, ezért kell adott esetben újraoltást végezni.) Magyarországon az idegen- forgalom növekedésével elő­fordulhat himlő-megbetege­dés. Sajnos, vannak még a világon államok, ahol a védő­oltást- nem vezették be kötelezően, mert óriási anyagi befektetés szüksé­ges az oltóanyag előállítá­sához, Sok afrikai, kisázsiai és ázsiai országban még nagy halálozással járó népbe­tegségnek számit. A feilett or­szágok. köztük a szocialista or­szágok is, az Egészségügyi Vi­lágszervezeten kersztül ingye­nes oltóanyagot biztosítanak az előbb említett területeken el­helyezkedő országoknak. A sajtó, a rádió és a tv már közölte, hogy Jugoszlávia Ko­sovo tartományában behurco- lás következtében több fekete- himlő-megbetegedés fordult elő. Ennek következtében olyan rendelkezés született, hogy a Jugoszláviába útlevelet kérő magyar állampolgárok csak akkor kapnak kiutazási engedélyt, ha nemzetközi újia- oltási bizonyítvánnyal rendel­keznek, amelv 2 évig'érvényes. Az útlevél kiadásához szüksé­ges újraoltást a megyei Kö- JÁL-ok végzik. Ezzel kapcsolatosan szeret­nénk felhívni olvasóink figyel­mét, hogy csak halasztást nem tűrő, rendkívüli fontos esetben kérjenek útlevelet, mert a vé­dőoltásnak, mint mindenfajta orvosi beavatkozásnak, szö­vődményei lehetnek, különö­sen gyermekeknél és idős egyéneknél. Dr. Csáki László megyei főorvos A ffyitott könyv sorozat Tv jegyzet egyik legizgalmasabb vállalko- zásának Ígérkezett: bepillan­tani Galgóczi Erzsébet írói vi­lágába. Számot tartott az ér­deklődésre ez a műsor, mert az írónő a széles körben olvasott alkotók sorába tartozik. Mégis, összbenyomásunk az a pénteki adásról, mintha »alkonyához« érkezne ez a sorozat a szép kezdet után. Nem hiszem, hogy csak a kifáradt jelzővel le­hetne illetni a mostani folya­matot: sokkal inkább az igény­telen titulust érdemli. A Nyitott könyvnek nem­csak a tévésített novellávál- tozat volt az értékes része, ha­nem szó szerint a kinyitott könyv — beszélgetések izgal­mas elemzések által, melyben Vándorló szemétdomb Nyitott könyv szót kapott a szerző is. Meg izgalmasabb lehetne, ha eset­leg egy szerzőportré bemuta­tásának igényével állítanák össze a műsort. Ehelyett Sza­bó B. Istvántól kaptunk egy tömör, jól eligazító recenziót a könyvről. Ez a műsor azonban ennél sokkal többre ad lehető­séget. Talán, hasonlóan a Tv- galériához, annak is örülnénk, ha alkotó kortárs, pályatárs is szót kapna ilyenkor. Kár len­ne, ha sablonossá szürkülne mindama jó kezdeményezés, melyeknek az első műsoruk adásakor tanúi lehettünk. A Kinek a törvénye? című kötet valóban megérdemelt volna igényesebb tv-feldolgo- zást. Véleményünk szerint a szerkesztő nem szerencsés kéz­zel válogatott az írásokból. Ha csak a címadó írásból adnak Ízelítőt, már akkor is eredetibb képet kapunk Galgócziról, mint az Éjszaka két katoná­val megfilmesítésekor. Ez az adaptáció képtelen volt meg­közelíteni az írás atmoszférá­ját, látszólagos eseménytelen- sége, konfliktusa, majd a tra­gédia igy súlytalanná, hitel nélkülivé vált. Kár, hogy ilyen sablon-kro­nológia alapján állították ösz- sze a műsort, mindenáron há­borús novellával kezdve a be­mutatást. Eredetibb volt a másik adap­táció alaptónusa, balladás fe­szültségű feldolgozása — le­számítva a dramaturgiai hibát. Patkó Irma monológja nagy­szerű élményt adott. Legsike­rültebbnek a riportízeket is jól éreztető Tizenegy több mint három című feldolgozást tart­juk. Itt éreztük a konfliktus erejét hiánytalanul. Varga Ti­bor bányamentőjének tragikus igazságkeresése visszafogott, egyszerű, de nagyon rokon­szenves alakítást hozott. T. T. Fiatal vendéglátó szakmunkások versenye Vándorserleg a győztesnek Hol Itt, hol ott tűnik fel egy halom szemét Kaposváron, az Ezredév utcában. A lakók .joggal panaszkodnak, mivel a szél telehordja szeméttel az egész utcát. Mint elmond­ták, az utcaseprők a környező utcákból összegyűjtött sze­metet az Ezredév utcába hordják, ahonnan egy teherautó néhanapján elszállítja. De egy kupacra valót mindig ott bogy _ a lakók -örömére«. Ideje lenne végre rendet te­remteni ebbe* az utcába* te Az idén ünnepli fennállásá­nak ezredik évfordulóját Szé­kesfehérvár. A Fejér megyei Vendéglátó Vállalat nagysza­bású rendezvénysorozattal te­szi emlékezetessé az évfordu­lót A megnyitó ünnepségre pén­teken délután a székesfehér­vári Pintér Károly Művelődé­si Házban került sor, ahol Molnár Károly belkereskedel­mi miniszterhelyettes mondott beszédet. Közben a Velence Szállóban már nagy izgalmak közepette folyt a fiatal du­nántúli vendéglátó szakmun­kások terítési, tálalási és sza­kácsversenye. A zsűri a csa­patok összteljesítményét érté­kelve az első ízben kiírt ván­dorserleget a Hungar Hotels •sapatának ítélte oda. Részt vet.ek a versenyen a Somogy mefTfll Vendéglátó ng a telefon. A fia- táber, aki a rekamién ol*a az újságot, föleme- üagylót: Halló, édes, örömhírt a>k veled közölni, fmekünk lesz. ire a fiatalember: Micsoda boldogság! ti beszél ott, kérlek? Utcai kaland nekete az egyik külvá- si utcán találkozik Fe- ,rrel. — Hol jársz erre? — ■rdi tőle csodálkozva. — Látod ott azt a csi- VállaLat fiatal szakmunkásai05 s/,0Ke oőt? — mutatja is, és különleges vadászaszta- e^or- Képtelen va­lókat, vadételeiket, a szarvas’■vok lerázni... Már bőrre írt étlapot, meg a fePrí^a me§y előttem. szolgálást is elismerésben rt ------­s zesítette a zsűri. Szép ok'levi^ lekkel tértek haza, no rengeteg tapasztalattal, melf hasznosíthatnak majd anr a* mszmp Somogy megyei A fül asszonyka mondja /ban fekvő fér­jének. — Reben van, Béla, elhívom^ orvost. De azt ígérd m ha megkérdezi, van-e égyad, akkor fe­leld aziogy igen, és jó­ízűen el, mert külön­ben azúrmé a doktor, hogy ír1 tudok főzni önzés — iretném az egész élet® azzal eltölteni, hogyged imádjalak — áracú az ifjú vőlegény a m asszonyának. —e kis önző! Hát én addfnit csinálnék? Örömhír egy VI — Samapuí Néplap érdekében, hogy jövőre a v dorserleg megszerzését tűzi sék ki céljukul. A gazdag rendezvényi zatból kiemelkedik a Ft várról szól az ének című zenei hangverseny, melye fehérvári Velence Szálló raszáról májusban a te! is közvetít. Ehhez hasai kerre számíthat az auguT szeptember hónapban a(" marty Cukrászda kávé jábam a magyar ven/ 1000 évéről rendezendő" Lú te Bizottságának lapja. Főszerkesztő: javorj béla Szerkesztőseg; Kaposvár, Latima Sándor u ü Telefon: 11-510, 11-511. U-51Z Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinca S. u. 2. re a*» ... .j ,u, Felelős kiadó; Doni ja u vándor Beküldött kéziratot uem érzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti; a Magyar Posta, lilő- fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési dij egy hónapra 20 Ft Index: 25 96? Készüli a Somogy megyei iNiyumüa- ’pari VáilaJai kaposvári üzemében Kaposvár Latinca Sándor u. ß. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents