Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-03 / 53. szám
Magyar fiatalok között az NDK-ban A fejlődés alapja a vállalati együttműködés Elektronikus műszerek segítik a szülést A drezdai Messelektronik részlegvezetője, Dieter. Berger, keresztnevén szólítja a műhelyekben dolgozó nyolc magyar fiatalt. 1968 óta huszonhárom honfitársunkat osztották be a részlegébe. — Azonos minőségű és mennyiségű munkát végeznek a német és a magyar dolgozók. Ugyanazok az örömeik és gondjaik is. Amiben különböznek: a Magyarországról érkezett munkások kezdetben temperamentumosabbak a mieinknél, azután ez is megváltozik. Az is lehet, hogy a nagyobb hang idővel a mi fülünknek sem idegen. — Messze földön híres az NDK-beli gyárak dolgozóinak pontossága. Tapasztalta, hogy ez szokatlan a magyaroknak? — Semmi elmarasztalót sem mondhatok. Ha egy magyar nem teljesíti a munkáját, éppen úgy megbüntetjük, mint a mi pontatlan dolgozónkat. Kirívó szabálytalanságra nem emlékszem, bár az már megesett, hogy egy magyar fiatal elaludt a munkapad mellett. — Van kijelölt munkahelyi vezető, aki felel a magyar fiatalok képzéséért? — Minden vezető és minden dolgozó felel az előmenetelükért. Ez fontos gyári érdek is. Günther Fleischer, egy másik részleg vezetője a német és a magyar dolgozók kapcsolatáról beszél. Elmondja, hogy közös kirándulásokon vesznek részt, a nyáron pedig ugyancsak együtt a Balatonra utaznak majd. — A magyar fiatalok minden feladat elvégzését vállalják, és kötelezettségeik túlnyomó többségét becsülettel teljesítik. Elég megtekinteni a brigádversenyek kimutatását, a magyarok mindig részesei a sikernek. A szóbeli elismerésen kívül alkalmanként pénzjutalommal is kifejezzük elégedettségünket. Udvariasak ezek a nyilatkozatok, egyik részlegvezető sem feszegeti a néhány kínos incidenst. Mondataik a többi meglátogatott üzem szemléletét is tükrözik. Lehetőségeikhez mérten igyekeznek jó munkafeltételeket, gyümölcsöző légkört teremteni. Kár azonban megfeledkezni róla, hogy nem rendelkezhet minden üzem elsőrangú adottságokkal, a kevésbé korszerű eberswaldei hajódarugyárban nyilván kevesebbet nyújthatMúzeumok és tömegigény örvendetesen nőtt tavaly a múzeumlátogatók száma a megyében. Legalábbis ezt mutatják a statisztikák. De mit takarnak valójában ezek a számadatok? Az idei múzeumi hónap a múzeumi és műemléki tudományágak eredményeinek népszerűsítése jegyében zajlott le. Ez a — közművelődési szempontból — rendkívül figyelemreméltó sorozat huszonhétezer embert mozgatott meg a megyében, bizonyítva egyben a kiállítások időszerűségét is. Nőtt a rendezvények formáinak száma. Több volt a tárlat- vezetés, mint a hatvanas évek elején három esztendőben együttvéve! Szinte valamennyi iskola meglátogatta a rendezvényeket, kiállításokat. Országosan is ritka, hogy egy termelőszövetkezet kéri a múzeum segítségét, és a helyi KISZ-szervezettel együttműködve kiállítást szervez a községben egy festőművésznek. Napjainkban, amikor a kiscsoportos előadások lesznek általánossá, igen örvendetes a múzeumi előadások átlaglátogatóinak magas száma, esetenként ötven. Az előadások között középkori történeti, népzenei, ősrégészeti történeti, leg- újabbkori munkásmozgalmi, műemléki, általános múzeoló- giai és néprajzi hangzott el. A számok mutatják, hogy megindult valami a somogyi múzeumokban is. Ezt tükrözik a megvalósításra váró tervek. Az időszaki kiállítási termék bővítése, az állandó kiállítási terem rendezése (teljes reformmal), fiatal képzőművészek kiállításának szervezése, a Nemzeti Galéria legféltettebb anyagainak bemutatása, új képtár avatása, európai szintű kiállítások rendezése és még sorolhatnám, mi minden szolgálja majd a múzeum és a lakosság kapcsolatainak szorosabbá tételét. Olyan kiállításokat keli szervezni, amelyek — a technikai segédeszközök felhasználásával — megragadják a látogatókat, maradandó élményt nyújtanak. Fontos a tömegek és a múzeum kapcsolata, viszonya: a múzeum anyagának hely és érdeklődés szerinti központosítása. A társadalom minden rétegét érdekeltté kell tennünk a múzeumok látogatásában. Bele kell »ágyaznunk« a köztudatba, hogy a múzeum tudományos intézmény, de a közönségre, látogatókra szüksége van! A múlt évben azokat a rétegeket próbálták megmozgatni — ezt sajnos nem mutatták ki számadatokkal —, amelyek kiestek a korábbi »vérkeringésből«. A szocialista brigádokat, gyárak, üzemek dolgozóit vitték a múzeumba. Véleményükre, tanácsaikra, elgondolásaikra van szükség. Éppen ezért kell támogatni továbbra is őket, felhívni figyelmüket a rendezvényekre, rendezvényekkel, kiállításokkal fölkelteni érdeklődésüket, rámutatni a tárlatok gazdagságára! R. G. nak, mint a drezdai Messelektronikban. A magyar fiatalok helyzetének állandó javítása örökös napirend. Verő Józseftől, a Lipcse megyei pártmegbízottól megtudjuk, hogy a Lipcsében és a környékén élő magyaroknak 1973-ban hatalmas lakóházat építenek, pedig körülményeik jelenleg sem mostohák. Vámosi József, a magyar követség másodtitkára arról beszélt, milyen továbbtanulási lehetőségei nyílnak egy fiatalnak, aki példamutatóan helytáll: szakelőadásokon, művezetői tanfolyamokon, német nyelvű főiskolán képezheti magát. Példát is hallottunk: három lány most augurztusban szerez szakmunkás-bizonyítványt. További három évre meghosszabbítják a szerződésüket, hogy részt vehessenek a mesterképzőn. — A hazai vállalatok nem használják ki eléggé a kínálkozó lehetőségeket. A BRG példát mutatott, egy Salgótarján mellett 1974-ben felépülő üzeme számára a környékről máris szakképzetlen fiatalokat toborzott, akik idekint elsajátítják jövendőbeli szakmájuk csínját-bínját. A BRG így nem csupán a kiképzés költségeit takarítja meg, hanem már közvetlenül az indulásnál kifogástalanul képzett szakmunkásokat állíthat a gépek mellé. óhatatlanul fölmerül a kérdés, hogy Somoayban nem lehetne-e hasonlóan fülön csípni az alkalmat. Háromnégy évre ebben a kérdésben is előre tervezni, s megkeresni azt az NDK-beli gyárat, mely a legmegfelelőbbnek ígérkezik? Ügy tűnik, hogy az eddiginél nagyobb eredmények csak akkor érhetők el, ha az NDK és hazánk üzemei szorosabbra fűzik kapcsolataikat. Az NDK vállalatai erre szíves örömest vállalkoznak. Nyilvánvaló, hogy kölcsönösen van mód a jelenlegi állapot javítására. Ami ránk tartozik: a jövőben alaposabban még kell vizsgálni, ki kapjon engedélyt kint dolgozni, ki képviselje országunktól távol a magyar munkásokat. A cél nemes; nemcsak a KGST-tagországok munkaerőegyüttműködéséről, szakmunkásképzésről van szó, hanem a két ország népe barátságának további erősítéséről is. Pintér Dezső A budapesti I. sz. női klinika szülészeti osztályán újszerű eljárást vezettek be a magzatokat és a szülő anyákat fenyegető veszélyek elhárítására. Az elektronikus műszert dr. Kiszel János egyetemi tanársegéd és Papp László villamosmérnök szerkesztették, és az eljárást már szabadalmaztatták Is. A műszer lehetővé teszi, hogy a szülés alatt a magzat legfontosabb életfunkcióját figyelemmel kísérjék. A műszerellenőrzéssel könnyen felismerhetők a magzatra nézve veszélyes állapotok, így a szülés levezetését a hagyományosnál biztonságosabbá teszik. A műszer a magzat EKG-ját, percenkénti szívműködését és a méhen belüli nyomást mutatja, ezek változásait pontosan regisztrálja. Új Kritika A régi folyóirat megújította formáját: újság- szerűbb lett, címlapja szembeötlőbb, figyelem felhívó. Egy lap külső változása általában szimbolikus; jelez egy lényegesebb változást; a belsőét, a tartalomét. Az első szám kapcsán természetesen jelzéseket kaphatunk még a majdani útról, hisszük; a bizonyságot az elkövetkező évfolyamok jelentik majd. De álljunk meg a változás, a változtatás tényénél, igényénél. A műkritikánk jelenénél — mely a művelődéspolitika része. A kérdés azonban az: milyen része. Nemrégiben ismertetve Aczél György könyvét, említettük művészetkritikánkról szóló megjegyzéseit. Változást sürgető megállapítások voltak ezek. A valóságos élet, szűkebben közművelődé sünk jelenlegi állapota támasztja alá valamennyit. Miképpen? Elég szemrevételezni a közönség és a műalkotás viszonyát s művészetkritikánk orientáló, értékelő szere pét. Hányszor halljuk ezt a Repülőgépra hlás Hatos Kázmér és Szombat Albin a szelepcsárdai Rozmaring Tsz segédüzemében épp a 234-66/PV mintájú komputert szerelték össze. Hatos Kázmér az ablakon túlra, a zöldségszedő lányokra nézett, és azt mondta fátyolos hangon: — Hé, Szombat! Valami jó heccet csinálhatnánk. — Elszürkülünk, öcskös — és Szombat Albin tubákszip- pantó mozdulatot tett. — Egy jó écát! Csütörtök éjszaka bújtak el a repülőtéren, majd alkalmas pillanatban az egyik gép ponyvája alá kúsztak. Hajnalban a pilóta mit sem sejtve ült a gépébe. Begyújtotta a motort. A Nap aranyló sugarai áttörték már a ku- muluszfelhőket. A HUNGA- ROPAX rovarirtó szert a pilóta épp a kecskésbogyói gazdaság repcctáblája fölött kezdte kiszórni, mikor Hatos Kázmér a trafikban vásárolt játékpisztolyt a hátának szegezte: — Helló, old boy! — Szombat Albin ezt mondta, mert így hallotta az egyik filmben. — Bogota helyett irány: a Déli Sark! A pilóta hátranézett, és a gyomrához kapott: — Ne röhögtessenek, mert eleresztem a botkormányt, és lecsavarodunk a földre. — Pofa be! Hatos Kázmér a levegőbe lőtt. A pisztolyból kékes füst szivárgott elő, s a fülkében nagyon büdös lett. A pilóta kezdte komolyra venni a dolgot. — Meggárgyultak? Ez nem utasszállító, hanem növényvédőgép. A határon túl nem is repülhetek vele. — Kis ország vagyunk, nekünk ez is jó — válaszolta Szombat melankolikus nyugalommal. — Egyébként a fene sem akarja, hogy maga külföldre menjen. Két díszkört, Apukám, a tsz-ünk fölött, aztán landolunk a Ferihegyen. A dobozába pedig dalolja bele, hogy két vakmerő fickó eltérítette a gépét. Mozgás! A repülőtér csarnokában a tv-hiradó, a »Sárga Fény«, a »Sétarepülés«, az »Emberbarát«, a ~Tsz-versenyhíradó« és más lapok riporterei várták a két magyar fiút. — Miért tették? — mindenki ezt tudakolta. A »Sportbarátság« című lap munkatársa stopperórával a kezében lelkesült: — Abszolút magyar rekord! Egy óra 40 perc és 7 másodperces eltérítés. Brávó! De mi adta az ötletet? — A komputereinkre senki sem figyelt, és a lányok is negligáltak bennünket — nyilatkozott Szombat. — Elhatároztuk, hogy ezzel is hozzájárulunk a város és a falu közötti különbségek megszüntetéséhez. Hatos és Szombat tettéről beszámoltak a lapok, az VPI, a Reuter és a Hicsioko hír- ügynökségek. Két slágert írtak hozzájuk; egy hosszabb és egy rövidebb filmet készítettek róluk, az egyiket zenés betétekkel. A komédia nem növényvédő-, hanem igazi repülőgépen játszódik, s nem térítik el, hanem vele mennek a célig, s nem két tsz- ifjú, hanem tíz lány, álruhában, s nem is hazánkban, hanem Alcatras szigetén, viszont Szombat és Hatos játszotta a főszerepet. A tsz-ben abbahagyták a komputergyártást, s az egész tagság elutazott a filmhez statisztálni. A társaságot Párizsból Alcatrasig szállító Concorde-gépet két yulu-yu- lu indián az óceán fölött eltérítette, és tévedésből visz- szavitte a Rozmaring Tsz-be. Azóta nyomuk veszett. Sziits Dénes két szót, és hányszor füstöl- günk olvasás közben, hogy egyik sem követhető nyomon, egyik szándék sem érhető tetten. A szükséglet nagyon egyszerű; orientáljunk, hogy elvezessünk az alkotóhoz s művéhez; értékeljünk, hogy az alkotást elvezessük a befogadó emberhez. Mégis, ennek a sodró folyamatnak — mert ténylegesen embersodró, gondolatsodró folyamat ez — állóvized, nemegyszer ingová- nyai alakulnak ki. Nem arra gondolunk, mintha egyforma, örvénymentes sodrásra számíthatnánk, hiszen az a folyamatnak természete... És itt hadd idézzem az új Kritika beköszöntőjét: »Realizmuson nem stílusirányzatot, nem is korstílust értünk. A marxista esztétika alapvető orientáló kategóriájának tekintjük a realizmust, amely elválaszthatatlanul összefügg az alkotás materialista, történet és dialektikusán felfogott, ismeretelméleti lényegével.« És még egy megjegyzés: »Az értékelés igénye nem elvontan érték. A dekadencia és a cinizmus is értékel... Értékelésen mi marxista értékelést értünk...« Ennyit idézetül, a töbhit elolvashatják az olvasóköszöntőben, hiszen írásunkban korántsem mi akarjuk »beköszöntem« a megújhodó folyóiratot, csupán köszönteni, nagy örömmel és nagy várakozással, hasábjaira irányítva olvasóink figyelmét. Hogy olvasóivá legyenek! A zt már az első szám bizonyítja, hogy nem »rétegfolyóiratot« tartunk kézben. Tudatos, kimunkált szerkesztői koncepció tetszik ki a cikkek mögül. (Ez korántsem jelent uniformi- záltságot a hasábokon.) A cél tiszteletreméltó: minden értelmes, érdeklődő emberhez szólni. A művelődéspolitikai publicisztikákban, közművelődési írásokban, portrékban, kritikákban ez a stiláris (talán több is mint stiláris) tisztaság —, érthetőségigény fogalmazódik. Nem kell megállni a szerzők szakmai felkészültségét bizonyító (sok helyen agyonbizonyító) szakmai zsargonkanyaroknál, a lényeget sokszor megkerülő, elvont esztétizálgatásoknál. Mégis, mikor azt írom: minden réteghez szól, az írások elolvasása után azt is állítom, hogy a »szakmához«, az alkotók és műértők legszűkebb csoportjához is szól. Mert az írások a lényeget érintik, jóllehet némelyik vitára indító gondolatot is tartalmaz. (Ez kimondott célja is a szerkesztőségének) Kádár János írt az új évfolyam első számába egy portrét Veres Péterről, a társról; harcostársról és vitapartnerről. Az emlékezet igaz jelenvalósága vezette alkotó tollát, emberszeretet, alkotótiszteletet az író—politikus arcának felvázolásában, kritikus igénynyel és önkritikus tárgyi la- gossággaL Valahol a portré közben olvassuk, egyszerűen, a legtisztább értékelést: »Veres Péter a mienk volt.« A cikk tanúság, hogy az is maradt. Az utak elváltak? — kérdezi cikkének címében Rózsa Gyula. És válaszol is, értékelve, szemrevételezve képzőművészetünk alapvető vitás kérdéseit, különösképpen a neo- avantgarde csoportok teljesítményeit. Értékítélete úgy vélem bizonyítja korábbi megállapításunkat: nem kerüli meg áthidaló ítéletekkel, a »bizonyos mértékig« és a »jóllehet« pajzsát maga fölé tartva, a nyílt diagnózist. »Vé- gignézve a mai neoavantgar- de csoportok teljesítményén, sem a szuverén művészi alkalmazás, sem a társadalmi elkötelezettség jeleit nem találja a mai értékelő.« Talán persziflázsnak is nevezhető Fejes Endre írása, A szoc. krimi titka. Közéletünk visszásságait nagyon szellemesen, hevült haraggal, anatómiai hitellel tárja fel. A z értékelő-orientáló kritika szép példája Szi- gethy Gábor bírálata Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek című művének előadásáról. Vállalja még az ismeretterjesztés, a tanítás — sajnos sokszor mellőzött — szerepét is. E. Fehér Pál interjút készített Szimonovval, a beszélgetés egyik nagy erénye, hogy világosan, egyértelműen megfogalmazza a szocialista író szerepét a szocialista társadalomban. Filmművészet és művelődéspolitikai irányítás címmel Újhelyi Szilárd meditációt tett közzé a kívánalmakat és a feltételeket rögzítve. Dokumentumokat, lapszemlét, hozzászólásokat a nemzeti és nemzetiségi irodalomhoz, irodalom- és filmkritikát olvashatunk még a folyóiratban. Igen, a régi folyóirat megújította formáját, újságszerűbb lett És közelebb lépett tartalmilag is az olvasóhoz. Tröszt Tibor SOMOGYI NÉPLAP train*. UQ, máreioi 3. 5
