Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-23 / 70. szám

folytatja jól bevált kereskedelmi politikáját Áru, ám — és harmad­szor is áru. A Somogy megyei Ipar­cikk-kiskereskedelmi Vállalat megfelelő készlettel és vá­lasztékkal. szolid árakkal több mint húsz esztendeje jó isme­rőse a vásárlóknak. A válla­lat tavaly elkészítette közép­távú, negyedik ötéves tervét, s a terv végrehajtásaként meghatározta üzletpolitikai célkitűzéseit: minél bővebb választékot, minél kedvezőbb és elfogadhatóbb áron. E célkitűzés az első évben bevall A vállalat gazdasági eredményeit mutató statiszti­kákig. A sokféle igényt kielé­gítő nagy mennyiségű árut — jó kapcsolatai révén — az or­szágban működő nagykeres­kedelmi vállalatoktól és köz­vetlenöl a termelőktől • vásá­rolta a vállalat A gyártó cé­gektől a múlt évben 90 mil­lió forint értékű árut vett, s adott el a vásárlóknak. Mind­ezek érthetővé teszik, hogy egy év alatt a ruházati főáru­csoporthoz tartozó cikkekből 23, a vegyes iparcikkekből pe­dig 41 százalékkal volt na­gyobb a beszerzés. áruválaszték as új kaposvári vasboltban. kai táblázatokból csak néhá­nyat ragadunk ki ennek bi­zonyítására: á bázishoz képest 3,4 százalékkal nőtt a boltok­ban a forgalom, s 1971-ben 812,S millió forint értékű árut adtak el. Ez a hatalmas áru- mennyiség osaik szervezetten működő, jól gazdálkodó vál­lalat révén juthatott ei a fo­gyasztókhoz. összehasonlítá­sul még egy adat: forgalmát, vásárlóközönségét tekintve, a Balaton-parton is működő So­mogy megyei Iparcikk-kiske­reskedelmi Vállalat — a ha­sonló profilú tanácsi kiskeres­kedelmi vállalatok között — országosan a második helyet foglalja eL A fogyasztók mérlege Mit keresett, mit talált az elmúlt évben a vásárló a bol­tokban? A kereskedők így fogalmaz­tak: a forgalom szerkezetében bizonyos arányeltolódást lehe­tett tapasztalni. Ez azt jelen­ti, h°Sy á közületi vásárlók száma és a vásárolt áru mennyisége mérsékeltebbén nőtt. A megyei lakók és a Somogyba látogatók pedig — a tartós fogyasztási cikkeket nem számítva — többet vásá­roltak. M ennek az oka? Minde­nekelőtt az, hogy a boltok polcairól az igényeknek, a fo­gyasztók pénzének megfelelő árut kínált az eladó. Rendkí­vül nagy gondot fordított — s fordít ezután is — a So­mogy megyei Iparcikk-kiske­reskedelmi Vállalat arra, hogy mindig találjon a vevő — pénzének és igényeinek megfelelő — olcsó pikkeket. Megszámlálhatatlanul sok­féle áru fordul meg évente a boltokban divatcikkektől, a r\api cikk'-l-'-'r, keresztül a családi beruházásnak is szá­mító tartós fogyasztási eik­A múlt év eredményei után indokolt a kérdés: mit ígér a vállalat 1972-ben? A rövid mondáit, amely az idei célkitűzéseket is tartal­mazza rendkívül sok utánjá­rást, tárgyalást takar: »Nagy gondot fordítunk a kereslet­hez igazodó árualapok bizto­sítására, beleértve a Balaton déli partján az üdülési idény­ben jelentkező speciális igé­nyeket is.« A nagykereskedelmi válla­latokkal együttműködési meg­állapodásokat kötöttek. E szerződésekben forintban ha­tározták meg, hogy egy-egy időszakban mennyi árut kér és vár a Somogy ’ megyei Iparcikk4riskereskedelmi Vál­lalat, végső soron a vevő. Szerződések biztosítják art is. hogy a termelő vállalatoktól — s közvetlen beszerzés ré­vén — időben érkezzen meg az árucikk. Ezek a cégek el­sősorban olyan cikkeket szál­lítanak, amelyeket nap mint nap ikeres a vevő a boltokban, de a nagykereskedelmi válla­latok vagy éppen a nagy té­telben gyártó ipari üzemek nem hoznak forgalomba A vá­laszték kiegészítését, bővítését is szolgáló, kis tételekben gyártott cikkek alkalmasak arra, hogy különleges igénye­ket is kielégítsenek. A vevők jó. kiszolgálása — a Balaton-parton és másutt is — évről évre nagyobb gond. Minden év újabb hasznosítha- tó tapasztalatokkal szolgál. Ezeket is felhasználva már most készül a nyárra a vál­lalat. Csinosítják az elárusító pavilonokat, előkészítik az árut. A nyáron az állandó Ba- laton-parti boltok mellett 33 idénypavilon is működik majd. Ezek május 1. és jú­nius 1. között fokozatosan — a forgalom növekedésével együtt — állnak munkába. A vállalat központjában art mondják: a korábbi évek ta­pasztalataival ellentétben az idén kedvezőnek ígérkezik az indulás. Nemcsak a vállalat, hanem a nagykereskedelmi vállalatok — a TRIAL, az Öra és Ékszer, az OFOTÉRT, a PIÉR.T, a FÜSZÉRT — is kiemelt feladatnak tekintik e terület jó ellátását Tavaszra készülve Ezekben a napokban a szo­kottnál több a vásárló s boltokban: a vállalatoknál ja­vában tart a nyereségrészese­dés kifizetése. A Somogy me­gyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat számított már erre: szerződéseit úgy kötötte meg, hogy ebben az időben is le­gyen — a nagyobb forgalom ellenére — megfelelő mennyi­ségű és minőségű áru. A he­tek óta tartó élénkülő forgal­mat bírják áruval a boltok. A tavaszi szezoncikkekből egyébként is a korábbinál többet vásároltak.' Évek óta bosszantó hiánycikknek szá­mítottak például a vízvezeték- szereléséhez nélkülözhetetlen kellékek. Az idén a VASÉRT- en és a Szerelvényértékesítő Vállalaton keresztül 3 346 000 forintért vásároltak. Vettek 20 520 méter kérítésfonatot is, és — felkészülve a járműfor­galomra — 998 áutőgumikö- penyt és ugyanennyi tömlői vásároltak. A tavasz a kirán­dulások időszaka, az' utakon egyre több- a kismotor. Annak érdekében, hogy aki ezután akar venni, annak ne kelljen sokait keresgélnie, a boltokba szállítottak már 270 darab 48 köbcentiméteres Verhovina kismotort, s a jól bevált Riga motorkerékpárokból 480-at, kötöttek le szerződéssel A tavasz megérkezése évek óta a hűtőgépek iránti keres­let megélénkülését is jelenti. A boltok 200 darab 98 literes Szaratov hűtőszekrényt vár­nak áprilisban, s a jelenlegi készlet mellett a második ne­gyedévben újabb 1300 hűtő- szekrényt várnak a Somogy— Zala megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalattól. A balatoni idényre való ké­szülődés bizonyítéka többek között, hogy négyezer gumi­matracot tárolnak már a ba- latonszárszói központi raktár­ban, az egyéb kempingcikkek­ből pedig félmillió forint érté­kű áru várja, hogy megindul- jori a forgalom a déli parton. Erre az időre — a szerződé­sek szerint — körülbelül 25 000 pár kínai saru kerül a raktárakba, boltokba. A tavasa felkészülés szerves része a húsvéti ünnepekre az árukészlet biztosítása. Az első negyedévben hétezer pár féri1 félcipőt és nagyon divatos ví- kendcipőt szállít a Somogy megyei Iparcikk-kiskereske­delmi Vállalat boltjaiba a Szabolcs Cipőgyár, A hatszáz pár pömsz cipő — melyet s Fővárosi Mértékutáni Cipőké­szítő Vállalattól vásároltak — a legutóbbi divat szerint ké­szült Szandálokból, leányka félcipőből ugyancsak nagyobb választék van a tavalyinál a boltokban, ötszáz tavaszi di­vatkalap, mintegy 1500 női és bakfis tavaszi kabát szerepel többek között az ajándékozás­ra is alkalmas cikkek listáján Azt is érdemes elmondani, hogy ennek az árunak körül­belül a fele az olcsóbb cikkek között szerepel. A másik, fele pedig divatos' — mostanában rendkívül keresett — sima és bordás nylon velúr. Ezer da­rab sertésvelűrból és juhnap- pából készült kabátot vettek a Somogy megyei Iparcikk­kiskereskedelmi Vállalat áru­beszerzői a húsvéti ünnepekre. A legkisebbekre — a gyere­kekre — is gondoltak, leány­ka- és bakfisruhák különböző anyagokból, valamint trevira At vállalat felkészült a tavaszi idényre: a kismotorok ked­velői megtalálják a pénzüknek és elképzelésüknek megfeleld járművet. és más, szintetikus fonalakból készült kötöttáru bővíti a vá­lasztékot Kedvezmény a vevőknek Mindez csak példaszerű fel­sorolás: a vállalat teljes cikk- listáját nem lehet felsorolni. A néhány figyelmet érdem­lő újdonság — vagy eddig hiánycikknek számító — áru mellett már időben a polcok­ra kérültek a régóta vásárolt, kedvelt cikkek is. Az áruk mellett külön kell szólni az áraikról. A Somogy megyei Iparcikk-kiskereske­delmi Vállalat igyekszik — a különleges igényeket kielégí­tő termékek mellett — az ol­csó árfekvésű, mindenki ál­tal megvásárolható árukból is minél többet forgalomba hoz­ná. A vállalat árpolitikája á vevők érdekeit is szem előtt tartja, olykor a nagykereske­delmi árváltozásokat sem há­rítja át a fogyasztóra. Egy szám a bizonyítéka ennek: a múlt évben nem kevesebb, mint nyolcmillió forintot költött — kockázati alapjának terhére — az árcsökkentésre, az alkalmi kiárusításokra. Ha már az árcsökkentésről, a vásárlóknak nyújtott ked­vezményről beszélünk, érde­mes megemlíteni a kedveltté vált akciót, a sorsolásos ha­risnya- és zoknivásárt. Ha va­laki a Somogyi Néplap mai hírrovatát olvasa, megtalál­ja a Somogy megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalatnál vásárolt zoknik és harisnyák nyertes blokkszámait. Ez az akció még nem fejeződött be a mai nappaL A fogyasztók még bizonyá­ra jól emlékeznek a februári téli vásárra, az engedményes bútorvásárra. a Az emblémáján Sí betűk­kel jelzett Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vál­lalat nemcsak árut hozott a boltjaiba, hanem segít eliga­zodni a sok áru között: ápri­lis 11-én a Csiky Gergely Színházban rendez divatbe­mutatót az OKISZ-laborral és a Dél-dunántúli Textil­nagykereskedelmi Vállalattal Iparcikkekből és ruháaati cikkekből egyre könnyebben válogathat a vásárié. közösen. Azokat' a kollekció- kait, amelyeket akkor a ma- nekeneken lát a közönség, másnaip megveheti a vállalat boltjaiban is. Nem ruhakülön­legességeket, divatdiktátorok fantáziadús elképzeléseit mu­tatják be, hanem modern, jó ízléssel készített napi visele­teket Ha van reklamáció Mindezek után indokolt a kérdés: hogyan tudja a válla­lat ezt a sokrétű, nemegyszer rendkívül nehéz feladatot megoldani? Boltjaiban a pul­tok mögött tapasztalt, régi ke­reskedők dolgoznak, s a be­vásárló ikörutakra is azok mennek, akik leginkább isme­rik a fogyasztók igényeit, a le­hetőségeket. Azonban mégis előfordulhatnak és elő is for­dulnak reklamációk. A válla­latnak az az álláspontja, hogy ezeket minél gyorsabban, a le­hető legkevesebb bosszúságot okozva kell megoldani. Igaz­gatói utasítás kötelezi a bol­tok dolgozóit, hogy a vevők jogos reklamációját minél gyorsabban intézzék el: a vál­lalat minden esetben magára vállalja a vitát a gyártó cé­geikkel. Egy-egy termék vé­letlen hibája nem okozhat gondot a vevőnek. Az ezzel kapcsolatos ügyin­tézést éppen úgy sikerrel vég­zik, mint a kiszolgálással, az árubeszerzéssel kapcsolatos sokrétű munkát. A vállalatnál meghonosodott mumkavenseny- mozgalom eredményei és az űjabib vállalalások látszólag belső ügyet jelentenek. Va­llójában a vevőket is érinti ez, hiszen e mozgalmaik cél­ja a feladatok jobb ellátása, a gyors, udvarias kiszolgálás. Ez éppen úgy érvényes a bolt­vezetőkre, mint az eladókra vagy a kereskedelmi tanulók­ra. A vállalat mindig keresi az üj formáját annak, hogyan tud- na nagyobb választékot, jobb áruellátást biztosítani. E te­vékenység egyik jól bevált módszere az, hogy a nagyke­reskedelmi vállalatokkal kö­zösen üzemeltetnek boltokat. Négy ilyen üzletükben azl is megtalálja a vevő, amit más vállalatok hasonló bolt­jaiban hiába ke reá A nagyke­reskedelmi vállalatok arra tö­rekednek, hogy jó áruellátást biztosítsanak ezekben a bol­tokban. Attól sem zárkóznak el, hogy a választékbővítést is szolgáló beszerzésekben segít­senek. Mindazt, amit a vevő a boltokban talál, a Somogy me­gyei Iparcikk-kiskereskedel­mi Vállalat, a boltok dolgo­zói, és a partner nagykeres­kedelmi vállalatok együttesen biztosítják. Közös munkájuk eredménye a gazdagabb áru- választék, a jobb kiszolgálás és az egyre több elégedett vá­sárló. GQ A Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat •*©»»©¥» ?frt4r CsMErt», wn> waámim

Next

/
Thumbnails
Contents