Somogyi Néplap, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-27 / 49. szám
Eleven népszokások A néphagyományok ápolása Jelentős helyet foglal el Kisbárapáti közművelődésében. Srivesen emlékeznek az öregek, esténként fölelevenítve a múltat. A disznóölésekkor, karácsonykor, szilveszterkor, farsangi ünnepeken újra feltámadnak a népszokások, előkerülnek a »tulipános ládákból« a színes ruhák, fejkötők, a régi használati tárgyak. Múltja értékét éleszti a falu. A fiatalabbak sem zárkóznak el, örömmel hallgatják a nagyapák, nagyanyák 'soha ki nem fogyó meséit, történeteit, dalait. És szerepelnek is. Az egyes ünnepekkel kapcsolatos szokásokat gyűjtötte össze és írta színpadra Tóth Lajos általános iskolai tanár. — A járás nyolc iskolájában ▼agyők szakfelügyelő. Jól ismerem ezeket a falvakat, az embereket, szokásaikat. Amióta tanítok, a népművelés hozzátartozik az oktató munkához — mondja. — Tavaly télen kezdtem el a gyűjtést. A huszonöt oldalas feldolgozás első lapján olvashatjuk: Napjaink hagyomány ápolási törekvése olyan elismerést és tiszteletet vált ki belőlem, hogy hovatovább magam is ama »buzgólkodók« közé tartozom — természetesen csak a falumban —, akik azt vallják, hogy rohamosan fejlődő körülményeink között (a jövő érdekében mentsük a múltunkból, ami menthető ... Vállalkozásom tehét részben lelkesedésből, részben abból a felismerésből fakadt (szülőfalum ismerete), hogy ifjú nemzedékünk közül sokan már hallomásból sem ismerik elődeink szokásait...« S hogy a feldolgozás előadásra is kiváló, bizonyította a tabi művészeti szemlén a kisbárapáti színjátszó csoport A népi rigmusok legjobb ismerője Tobak néni. . — A nagybátyámtól tanultam a versikéket, de most már nem merek mondani maguknak olyat, amilyet szeretnék, mert öreg vagyok, nemsokára meghalok, és félek, hogy... — a mondat halk nevetésbe fullad. De azért mégis elénekel egy dalba foglalt verset. — Először gyermekkoromban léptem színpadra. A piros bugyellárisban szerepeltem. — Most milylen érzés színre lépni I — Különös volt egy kicsit, nem olyan már, mint régen. Izgultam, s a tapsot nem is hallottam a végén. — Melyik Tobak néni legkedvesebb dala? — Mindegyik kedves nekem, fiam, mindegyik... **EÍ kell érnünk, hogy a község társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életének irányításába ötször annyian kapcsolódjanak be, mint jelenleg« — olvashatjuk a tanácson a községfejlesztési tervben. — Volt egy ifjúsági klubunk is, de nem működik. A zenekar tagjai katonáskodnak, a fiatalok nagy része vidéken dolgozik, sportolnak, egy estéjük marad szabadon. Ezért nem tudtak elég aktívan részt venni az ifjúsági klub rendezvényein — mondja a tanácselnök. »A tömegszervezetek bekapcsolása lehet csak alapja és feltétele az intenzívebb közművelődésnek« — olvashatjuk másutt. — Állattenyésztési, állategészségügyi előadásokat tartanak a termelőszövetkezetek vezetői. Modellező szakkört hoztunk létre, tanfolyamokat szerveztünk a művelődési házban. A termelőszövetkezet tízezer forinttal támogatja a művelődési házat. Ha rendezvény van, mindig segítenek: beszállítják az embereket a tagközségekből a kisbárapáti művelődési házba. Segít a bonnyai áfész is. Befejezésül a falusi népszokásokból írt forgatókönyv bevezetőjének utolsó mondatait idézzük. t ». s. kedvesek ezek a szokások, mert legtöbbjük elmúlt életünk meghitt, bensőséges emlékeit, a társas élet mély, emberi kapcsolatát tartalmazzák. Ezeket feleleveníteni (és megörökíteni) nemcsak szórakozásképpen érdemes, de egyik-másik ünnep vagy szokás érzelmi tartalmából a mai — gyakran befelé forduló — ember is tanulhat...« Röhrig Gábor Gimnázium és áfési Hagyomány terem tők FIATALABB középiskoláinkban is észlelhető a hagyományteremtés, utat keresnek, melyet majd az elsősök méltósággal követnek, s melyről a maturálók emlékekkel telve távoznak. A tabi Rudnay Gimnázium ilyen intézmény. A gimnázium a demográfiai adatokat, a jelentkezők számát és a beiskolázási körzetet tekintve életképes, a szakközépiskolával együtt. Ezt támasztja alá látogatásom több tapasztalata is. Nem könnyű az idejárók- nak. A tanulók több mint fele bejáró, és bizony — ahogy az igazgató elmondta — nem egy közülük kora hajnalban kel föl, és már igen sokan hét órakor az iskolában vannak. Meg kell jegyeznünk, hogy a távolságot a Volán vállalat képviselői úgy is igyekeznek »csökkenteni«, hogy 1 - dszere- sen megkeresik az iskolát, s érdeklődnek, elégedettek-e a közlekedéssel. A tabi gimnázium helybeli és bejáró tanulói a nehézségek ellenére is teremtik a jó hagyományokat. . Névadójuk, a környék szülötte — Kudnay Gyula — emlékét kovácsoltvas fal őrzi a bejárattal szemben. Rajta az életrajz, fölötte portré. Egy ünneo.ségre még a festő hozzátartozóit is meghívták; budaoesti művészettörténész — az iskola vendégeként — ismertette alkotóművészetének jellemzőit, pályáját. Mit ad a gimnázium és a szakközépiskola Taty nagvköz- ség közművelődésének, életének? Ismertem a választ, mert láttam a művészeti szemlén a gimnázium és az áfész közös néptánccsoportját. Az iskola egyik magyartanára és a Somogy Táncegyüttes egyik tagja közösen vezetik az együttest. De szép dolog az, hogy patró- nusi szerepre vállalkozott -a helybeli fogyasztási szövetkezet is. Szívesen vállalták, hogy segítsék a tabi gimnázium csoportját. ök biztosítják a zenekart, ők vették meg a táncruhákat, a csizmákat pedig az iskola vásárolta. El kell mondani azt is, hogy a ruhákat maguk a lányok varrták, hiszen a koedukált osztály lánytanulód a varrógépek mellett politechnikáznak. Ebben az összefogásban sok példaszerű és lelkesítő vonás van. A tabi művelődési ház irodalmi színpadának tagjai szintén a gimnazisták közül kerülnek ki. Az iskola KISZ-klubjában különösen szép élmény várt rám. Mai költők verseiből, műveiről írtakból és az alkotók arcképeiből rendeztek kiállítást Hogy miért különös ez? Azért, mert elsősök a rendezők, akik ugyan a rendszeres irodalomtörténetet több száz évvel ezelőttről kezdik, de közben élénken figyelnek a napilapok, folyóiratok költőbemutatására is. Sőt — hozzátartozik az őszinte képhez — a kis kiállítás tanúáága, hogy a napilapok, hetilapok több fiatal alkotót mutatnak be, mint a kulturális folyóiratok. Jó, HOGY LÁNGRA lobbant közöttük az érdeklődés tüze, és szívesen hallanám viszont őket majd negyedikes korukban, amikor arról beszélnek, hogy mi lett a most bemutatott fiatalok sorsa, és mi jellemzi művészetüket. Mert az is a négy év egyik haszna lehet. Szép kezdeményezések — és a jövő bizonyára többet hoz még. T. T. Brahms — farmerben A koncerteken valósulnak meg az álmok“ Találkozás Nyikolaj Szukkal Második kaposvári hangversenye előtt is ugyanolyan lázban van, mint amikor először találkozott a város közönségével. Lendületesen gyakorol a zeneiskoláiban. Kihasználja az utolsó percig is az időt. Fél nyolcra várják a közönséget, azt kérte, hadd játszhasson negyedig. A BT-cigaretták a filterig égnek, maguktól a hamutartóba esnek a csonkok. Anélkül, hogy abbahagyná a játékot, köszön, tudja: zenei élmény nélkül kevesebbet érne a beszélgetés. Nyikolaj Szűk külső látszatát is adja annak, hogy igazi mai fiatal. Farmerben gyakorol, divatos szakáll övezi állát. — Kérem, beszéljen a gyerekkoráról. Mikor ismerkedett meg a zenével? — 1945-ben Kijevben születtem, itt éltem égészen addig, amíg a középiskolába jártam. Szüleim hatéves koromban íAttak be a Liszenko zeneiskolába. Apám karmester, édesanyám énekesnő. — Nem is kérdezem meg, kitől kapott kedvet, nyilván az otthoni környezetnek köszönheti, hogy élesen figyelni kezdte a hangok világát. Milyen hangszeren játszott abban az időben és milyen darabokat? — Zongorán. Alig emlékszem valamire a gyerekkoromból. Persze, hogy én is untam, tehernek éreztem sokszor az óraszámra menő gyakorlást, tanulásit. Csajkovszkij Régi francia dal című darabja mégis megmaradt bennem. Hamiskásan elneveti magát, és várja az újabb kérdést. — A gimnázium elvégzése után hol folytatta tanulmányait? — A moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban Lev Vla- szenko osztályában. Vlaszenko nyerte az 1956. évi nemzetközi Liszt-, Bartók zongoraversenyt Budapesten. — A tanítvány, Nyikolaj Szűk pedig követte tanítójának példáját, és 1971-ben ő lett a nemzetközi zongoraverseny első helyezettje. Milyen élménye fűződik ehhez az eseményhez? A tolmácsnak nem kell fordítani. Szűk hevesen a szívéhez nyúl, mutatja, mennyire dobogott a versenyen. — Szörnyű! — fordítja le egyszavas feleletét a jelenet után a tolmács. — Miket játszik a legszívesebben? — Sokat. Lisztet, Bachot, Schubertét, Bartókot, Brahmst. Létrehozzak a Fiatal Nevelők tanácsé* Évről évre több' ezer fiatal nevelő választja élethivatásának a pedagóguspályát. S az oktató-nevelő munkával szemben támasztott követelmények növekedése a pályakezdőket fokozottan érinti. Mindezeket figyelembe véve — ,s tekintettel a SZQT legutóbbi kongresszusának a rétegpolitika kialakítását szqrgalmazó határozatára — a pedagógusok szakszervezetének elnöksége úgy döntött, hogy tanácsadó testületként létrehozza a fiatal nevelők tanácsát. A mintegy 25—30 tagú tanács a pedagógusok szakszer- yezetéhez tartozik. Korszerű művelődési ház és könyvtár Vértesacsán Fejér megyében kétezer lakosú kisközség Vértesacsa. A falu lakói egész évben megtalálják a szórakozási lehetőségeket a helybeli művelődési házban. A 4500 kötetes könyvtárból ifjúsági, szépirodalmi, tudományos fantasztikus és kalandregényeket kölcsönözhetnek. 14 féle napi- és hetilap közül választhatnak olvasnivalót. Hetenként négy alkalommal a művelődési ház klubhelyisége is rendelkezésükre áU. Bachot nagyon szeretem, de hozzá még nagyon kicsi vagyok. — Merre járt a világban?-r- Csehszlovákiában, Magyarországon. Fél éve koncertezek csupán. — A hangversenyek? — Jól kell játszatni. Zongorista, koncert nélkül nem zongorista. A koncerteken valósulnak meg az álmok, — Tervei? — Ebben az évben már nem lesz. több külföldi szereplésem. Otthon, a televízióban játszom majd. Jövőre Csehszlovákiába, Jugoszláviába utazom, de még nem készült el a teljes programom. — Milyen új művet tanul közben? — Brahmssal és Sohuibert- tel foglalkozom. Schubert a- moll szonátájával készülök az újabb hangversenyekre. H. B. A hegesztő Büszke a szakma nagy eredményeire Régei n a kovácsok addig izzították az összeforrasz- tásra szánt vasak végét, amíg izzó vörösre nem hevültek. Akkor aztán egymásra helyezve kalapálni kezdték a meglágyult vasakat, és azok tartósan egymásba martak. Ezt nevezték és nevezik ma is kovácshegesztésnek. Ez a hegesztés legrégibb, majdnem ősi változata. Szepesi József, a vegyesipari ktsz már nyugdíjas dolgozója, számtalan hegesztőtanfolyam előadója, minden szavából sugárzik az évek során, felhalmozott nagy tudás, az ismeretek lerakódott, egymáshoz kapcsolódó láncolata. Tulajdonképpen zavarban vagyok, amikor meg kellene határozni, mi a mestersége, -r Huszonhárom szakma van a kezemben — mondja, s szemei a szemüvegen át is jól láthatóan diákos izgalommal csillognak az emlékezéstől. — Budapesten, az akkori ipariskolában tulajdonképpen a gépész szakmát sze»eztem meg, de ahhoz, hogy megkapjam az oklevelet, még rengeteg dolgot meg kellett tanulnom. Lakatosmunkát, eszter- gályozást, motorszerelést, s többek között természetesen a hegesztést is. Azóta persze különváltak az egyes szakmák, s aki nem dolgozott, nem élt benne, annak ma már idegen nyelven hangzik mindaz az új, ami közben változott. — Itt van például a hegesztés. Ha megnézi a hidakat, a régi gőzmozdonyokat. még néhány évtizeddel ezelőtt szegecseléssel, csavarozással készültek. Igen keserves munka volt, amíg- két fémlemezt a szegecsekkel egymáshoz erősítettek. De ha az ember he- geszti, az mindjárt más. Nem is tudom megmondani, hány- szorta gyorsabb, s talán megbízhatóbb is. Nincs szüksége például a lyukfúrásra, szegecselőgépre, tömítésre. A jó hegesztő egy óra alatt elvégzi azt, amit egy szegecselő brigád egy nap alatt. Nem véletlenül kerestem meg Szepesi Józsefet. A KI- SZÖV által rendezett tanfolyamokon évről évre tanítja a fiatal hegesztőjelölteket. Fantasztikusan felszökött ugyanis az utóbbi időben az ipari hegesztések iránti igény, éppen azért, mert a fémek összefor- rasztásának ez a legkönnyebb, legbiztonságosabb módja. Az építőipartól a csővezeték-fektetésig és a legkülönfélébb, legapróbb szerelési munkáig nélkülözhetetlen. így aztán rengeteg olyan ember veszi kezébe a készüléket, akinek ugyan van már némi vasipari alapkészsége, de mégsem szak» ember, és nem ismeri a szakma legalapvetőbb, tehát nélkülözhetetlen fogásait. Ezek számára rendez évről évre mór nagyon hosszú idő óta tanfolyamokat a KISZÖV. A tanfolyamokon elsősorban szövetkezeti szakembereket képeznek ki, de más vállalatoknál is rendeznek hasonló tanfolyamokat. — Mire kell a jó hegesztőnek vigyáznia? — Azt sem tudom, hol kezdjem, annyi mindenre. Talán két dolgot említenék. Jó hegesztés, minőségi munka elképzelhetetlen akkor, ha a hegesztés varratai lyukacsosak; a hegesztett darab élettartama nem lesz hosszú. Ezért a jó szakembernek ismernie kell azokat az eljárásokat, melyekkel kicsapatja a salakanyagot, s a hegesztett rész egyenletes és erős, tehát tartós marad. A másik dolog, amire nagyon kell figyelni,, a tűzveszély. A kipattanó szikra már sok bajt, nagy tüzeket okozott, rendszerint a hegesztő gondat'ansága miatt. A szikra megtelepszik egy-egy száraz gerendán, forgácson, fűrészooros pókháón ^s kész a baj. Aranyszabály, hogy ha olyan helyen dolgozik a munkás, ahol számolni kell a tűzveszéllyel, mindig tartózkodjon ott valaki, lehetőleg a gyári tűzoltó, aki figyeli a szikrák útját. Szívesen mesél munkájáról, tanítványairól. Büszke ^ a szakma nagy teljesítményeire, a víz alatti hegesztésre, a lefektetett, nagy átmérőjű csövek -ablakos«, hegesztésére. S még valamire — Akárhovó negyek megve- szerte, szinte nincs is olyan szövetkezet, vállalat, ahol ne dolgozna egy-két hajdani tanítványom. Cs. T. SOMOGYI NÉPLAP VuámaB. 1972. február 27. n
