Somogyi Néplap, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-19 / 42. szám

•• Uvegszövet Tolnáról Hazánkban az 1960-as években kezdték gyártani Budapes­ten az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt alkalmaz­ható üvegszövetet. A gyártást később a Magyar Selyem­ipari Vállalat tolnai fonógyára vette át, és ma már évente kétmillió-nyolcszázezer négyzetméter olyan üvegszövetet készít, amely gázvezetékek, víztornyok és villamosipari ter­mékek szigetelésére, valamint a híradástechnikában alkal­mazható. A tolnai üvcgszövetből évente 200 ezer négyzet- métert exportálnak. 820000 forint értékű társadalmi munka Somogyszobon AZ MSZMP SOMOGY MEOYBI • I Z O TT S A G A M A K LAPJA XXVIII. évfolyam, 42. szám. Szombat, 1972. február 19. Megötszöröződött a horgászok száma a Balatonon Egyelőre nem te'építik be hallal a kaposvári víztárolót Somogyszob lakossága az el­telt négy év folyamán 820 000 forint értékű társadalmi mun­kát végzett, amelynek meg­szervezésében jelentős szere­pet vállalt a község népfront­bizottsága. Ezenkívül igény- felméréseket is végzett, ame­lyeknek eredményeit miniig továbbította az érdekelt ille­tékeseknek. Javaslataival tá­mogatta munkájában a köz­ségi tanácsot, és kivette részét a társadalmi ünnepek szerve­zéséből, lebonyolításából is. Ezekről az eredményekről számolt be a népfronttitkár a gyűlésen megjelentek előtt. Ebben az évben kezdik meg kutatásaikat a Helytörténeti Lexikon munkatársai. A ha­talmas vállalkozás egy része a megye térképeinek lelőhely szerinti feldolgozása. Ebben a munkában segítenek az or­szág múzeumainak és levéltá­rainak is. Elküldik azokat a Az illetékes válaszol a kérés ne;n indokolt A lap január 20-i számában »Utasok kérése: a várócsar­nokban árusítsanak« címmel cikket közöltünk. Az állomá­son levő újságos pavilon ne a peron, hanem a várócsarnok felé árusítson — javasoltuk az utasok nevében. Cikkünk­re a Magyar Államvasutak Pécsi Igazgatósága forgalmi osztályának helyettes vezető­je, dr. Szilágyi Jenő válaszolt: »A kérés nem indokolt. A vásárlóknak a bisztróban új­ságvásárlási lehetőségük van a hírlapárusoknál. Büfé- és édességárut az előcsarnokban két helyen vehetnek az uta­sok. A pavilon előtti sorbaál­lás így elkerülhető. A jegyvál­tás zavartalanságának érdeké­ben nem kis költséggel még két jegypénztárt rendeztünk be az előcsarnokban. Ha meg­engednénk az árusítást a csarnok felé, az utazóközön­ség csak nagy nehézségek árán vehetné igénybe az el­adási helyek mellett a két jegypénztárt. A pavilon előtt megjelenő vásárlók és az ott fogyasztók ugyanis a jegyvál­tók szabad mozgását akadá­lyoznák« majd javasolta, a »Tegyünk többet Somogyszobért!« moz­galom megindítását. Ezután hozzászólások következtek. Többek között a községi ta­nács elnöke ismertette a falu fejlesz rési terveit, és a nép­frontbizottság, valamint a la­kosság segíts igét kérte azok megvalósításához. Felszólalt a gyűlésen a nagyatádi járás népfrontbizotfságának titkára is. Végezetül újjáválasztották a helyi népfrontbizottságot, amelynek elnöke továbbra is Molnár Sándor pedagógus maradt térképeket vázlatokat, ame­lyek a megyéről beszélnek. 1965-ben a Somogy megyei Levéltárban katalógusba vet­ték a megye addigi térképeit. A katalógus a törzsanyagot, az úrbéri és a kataszteri tér­képeket tartalmazza. 200—210 új térképpel az állomány. A térképeket bibliográfiába vétel után mik­rofilmre másolják át. Topográfiai- és régészeti térképek készülnek a mú­zeumban is. Mély és tartós hótakaró alig akadályozta ezen a télen a favágást a somogyi erdőkben. Mint arról Németh Vilmos, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgo­zó Gazdaság igazgatóhelyette­se tájékoztatott, több mint fél­millió köbméter fát vágtak ki tavaly az erdészetek brigád­jai megyénkben, ebből csak­nem 421 300 köbméter ha­szonfát — tüzelésre és ipari célra felhasználható anyagot — nyertek. A gazdaságban a kitermelt fa mennyisége meghaladja az üzemtervben előirányzottat. Az ezzel kapcsolatos munkák­ban 1600—1800 ember vett részt egész éven át, és körül­belül egymillió köbméternyi fát mozgattak meg a döntés­től a közelítésen át a vagon­ba rakásig. A múlt évi kiter­melésből csaknem 400 ezer köbméter vastag fa »jött ki«, amelynek hatvan százaléka ipari-, a kisebb része tűzifa. A kitermelést a gazdaság megfelelően gépesítette, és ezt a munkát erdészetenként az erre a célra alakított brigádok koncentráltan végzik. A fá­val kapcsolatos további ten­nivalóknál egyelőre csak rész­A megyei halászati felügye­lőt, Ghiczi Frigyest kerestük fel, hogy tájékoztassa lapunk olvasóit: valóban olyan nagy pusztítást vitt-e végbe az angolna a Balaton többi hal­fajtájában, mint azt egyes.-k tudni vélik. A megyei halászati felügyelő elöljáróban elmondta, hogy az angolna a harcsához, a süllőhöz és a csukához hason­lóan ikrával és kisebb Halak­kal táplálkozik. Ezt igazolták az esetenként tartott gyomor­vizsgálatok is. A Balatonban egyes táplálékféleségek — például a selymes durbincs (pap tetű) — mennyisége meg­csappant, egyes takarmányha­lak — bizonyos gébfajták — viszont megjelentek a magyar tengerben. Az előbbi takar­mányhal a süllőnek és az an­golnának is kedvenc csemegé­je. A megyei halászati fel­ügyelő szerint a statisztikai adatok, a fogási eredmények nem azt mutatják, hogy az an­golna nagy kárt tett volna a Balaton halállományában. 1960-ban 144 vagon, 1970-ben 146 vagon halat fogtak a Ba­latoni Halgazdaság halászai A horgászok száma a Balato­non tíz év alatt meg'öis örö.ő- dött, s most már évente mint­egy tízezer horgász keresi föl a nagy vizet. 1961-ben 355 má­zsa, 1970-ben 1632 mázsa halat fogtak. Lényegesen változott a fogási arány a ponty javára. 1960-ban a halászok csak 97 mázsa pontyot fogtak, 1970- ben pedig már 514 mázsát tet­tek a kosarakba. 1970-ben a horgászok a fogási naplók ada­tai szerint 762 mázsa pontyot fogtak. 1970-ben már 428 má­zsa angolna is hálóba került, a • Ha tudjuk, hogy az osztrák és az NSZK-beli halkereskedők egy kiló angolnáért 120—140 forintot fizetnek, akkor mind • járt látjuk, hogy ez a könnyen tárolható, s viszonylag köny­meg, ugyanis néhány speciá­lis erdei gép hiányzik még az erdészetekből. A gazdaság idei üzemtervé­ben a múlt évihez hasonló mértékű fakitermelést tűzött nyen visszafogható hal terme­lése gazdaságos, hiszen a Ba­latonban levő többi halat még ezt megközelítő áron sem le­het értékesíteni. A megyei halászati felügyelő szerint nagyobb gondot oko­zott, hogy 1969-ben és 1970- ben az ívási időszak alatt nem volt általános halászati és hor­gászati tilalom a Balatonon, és ekkor a halászok és horgászok által fogott keszegekből szinte folyt az ikra. 1971-ben már áp­rilis 20-tól május 20-ig általá­nos tilalom volt. s így lesz az idén is. Ez nyilván jótékony hatással lesz a kesz°gszanoru- latra. Emellett a Balatoni Hal­gazdaság a süllők tápláléka­A napokban teszik közzé azoknak a pedagógusállások­nak a jegyzékét, melyek a kö­vetkező tanévben várják az óvónőket, tanítókat, tanárokat. Az első összegezések szerint mintegy 3600 helyre várják a jelentkezéseket. Az idei pályázati rendszer újdonsága, hogy egy időben nyújthatják be kérelmüket a már alkalmazott pedagógusok, a most végzett hallgatók, va­lamint a más pályán működő oedagógusok. Az oktatási in­tézményeknél alkalmazott óvónők, tanítók, tanárok,. to­vábbá a pedagógus képesítés­sel más pályán dolgozók egy álláshelyre, a végző haTgatók r>edig kettőre pályázhatnak. A nálvázátl k“r°lmet a közzété- Mtől számított tíz napon be­lül kell benyújtani. Akik ok­vagyis az akupunktúra ősi keleti módszerét sokfelé mű­velik a világban, és nehezen megmagyarázható eredmé­nyei joggal izgatják korunk emberét. Sikeres alkalmazásá­ról és lassan kibontakozó el­méleti kutatásáról bőséges szovjet és nyugati tapasztala­tok alapján részletes cikket közöl a Delta Magazin új szá­ma. Beszámol a lap a bioló­gia forradalmának legújabb szenzációjáról, a vírussal vég­zett gén-műtétről, és napi­rendre tűzi az önszervező au­tomatákat, a számítógép »ön­tudatának« kérdését A »szirénázó aktatáska és társai« címen felsorolt új, Hogy milyen kedves dolgo­kat produkál a diákhumor, erről nem sokat kell monda­ni. Mindenki, aki szívesen me­sél diákéveiről, emlékeinek fölelevenítését elsősorban az ilyen humoros történetekkel kezdi. Nem is szabad ezekről megfeledkezni. Az egyetemet végzettek elsősorban a »vizs­ga-sztorikat« kedvelik. Egy- egy sikerült éle hosszú éveken keresztül szóbeszéd. Egészen sajátos a humora annak a gyűjteménynek, me­lyet a középiskolások dolgoza­taiból gyűjtöttek össze a vi­dámságot kedvelő — és érté­kelő — pedagógusok. ként bizonyos takarmányfial - szervezetet (egy rákfajtát) szerez be külföldről. Végső so­ron levonható az a következte­tés, hogy az eddigi haltelepítés a Balatoni Halgazdaság, vala­mint a horgászok fogási ered­ményeit nem csökkentette. A kaposvári töröcskei víz­tárolóról szólva megemlítette a felügyelő, hogy egyelőre nem kért semmiféle Szervezet vagy egyesület halászati engedélyt erre a vízre. Főleg a fürdő- zők, csónakázók és kirándu­lók miatti korlátozott fogási lehetőségektől tartanak, ezért nem használják horgásztevé­kenységre a vizet tatási intézménynél vannak alkalmazásban, a munkáltató­jukhoz, a végzős jelöltek pe­dig a felsőoktatási intézmény vezetőjéhez adhatják be kérel­müket. A más pályán műkö­dők közvetlenül a pedagógus- állást meghirdető munkáltató­hoz nyújthatják be pályázatu­kat. Az álláshelyekről szóló döntés eredményéről március 31-ig értesítik az érdekelteket. A meghirdetett állások általá­ban augusztus közepén foglal­hatók el. Újdonság az is, hogy nem­csak valamennyi alsó- és kö­zépfokú oktatási intézményben betölthető pedagógus munka­köröket hirdetik meg nyilvá­nos pályázat útján, hanem az igazgatói és igazgatóhelyettesi állásokat is. magyar biztonsági berendezé­sek ismertetése a krimik han­gulatát idézi, a gravitációs hullámok tárgyalása a csilla­gászat körébe vezet, s ottho­nunk szépítésére ad tanácsot a lakásdekorációról szóló cikk. Szerepel a témák között a mű­anyaghulladék megsemmisí­tésének új módszere, a robot- kormányzású hajók elve, a tűzjelző lézersugár és az autó­versenyzés »száguldó laborató­riuma«. Hírek, információk, újdonságok serege szerepel még a lap új számában, me­lyet a szokásos módon száznál több — javarészt színes — látványos fotó egészít ki. Mutatóba néhányat: «■Lórántffy Zsuzsanna bús özvegységében számos fiákkal gyarapította a sárospataki egyetemet.« »Hogy mit érzett János vi­téz a piros gatyában, azt nem lehet leírni.« »A gazda szürke gatyában taposta a szőlőt, hátúi pedig folyt a leve.« »II. Rákóczi Ferencet néme­tek nevelték, német nőt is vett el feleségül, de mindegyik csak félig sikerült.-« »József Attila ezt írta az egyik versében: Nincsen apám, se anyám. A nagynén­je hozta szívességből a világ­WL« aeon Mai történet Fiatal menyecske kor­holja a férjét: — Hányszor mondtam, szivem, hogy ne nyúlj a szakácskönyv emliez! Most is ellapoztad, és így nem tudom, mi is az az étel, amit már félig elkészítet­tem! Iker rablók Az olaszországi Comp egy kis vendéglőjének pincére halálra rémült, amikor egy este hazafelé menet megtámadták. Nem is a támadás rémisztette meg, hiszen egy vas sem volt nála, hanem az, hogy a két támadó szakasztott egyforma volt, s a sze­rencsétlen pincér azt hit­te, annyit ivott, hogy dup­lán lát. A rendőrség azonban hamarosan megoldotta a rejtélyt: letartóztatta az iker rablókat. „Kis" korkülönbség — A világ legboldogabb asszonya vagyok — jelen­tette ki a hetvenhárom éves Doris Lemmon az es­küvő után. — A mai nap életem legboldogabb napja — mondta férje, a huszonhét éves Richardt Borrow- delL A fiatalember albérlő­ként lakott Lemmon asz- szonyságnál, s két év után megkérte a kezét. Inkább megesküdtek A szociológusok világ­szerte arról cikkeznek, hogy a televízió megmér­gezi a háztartási kapcsola­tokat, nyugtalanságot kelt a családban, rombolja a házasságot Egy amerikai aggok házában ennek épp az ellenkezője történt: A 76 éves Virgil Lee Ransey és a 60 éves Eileen De Renia minden este egymás mellett ültek, és nézték a tévéműsort. De akkor közbeléptek az ag­gok háza bogaras hatósá­gai: a házi szabályzat pa­ragrafusai között találtak egyet, mely így hangzik: egy férfi és egy nő, ha nem férj és feleség, nem ülhet egymás mellett! El­távolítással fenyegették őket, ha továbbra is rom­bolják az otthon erköl­csét. Az idős pár erre elha­tározta, hogy inkább meg­esküszik. így továbbra is egymás mellett ülve néz­hetik a televíziót. Somappi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár» Lamica Sándor u. 2. Telefon: 11-51«, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, t.ntinca S u. 2. lelei'. n H-5JG. i flelös kiadó: Doniján Sándor, beküldőit kéziratot nein érzünk meg és uem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő* fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Index: 25 1)67 Készült a Somogy ^ v. oinda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Gyűjtik'a somogyi térképeket Azóta bővült1 Félmillió köbméter fa egy év alatt leges gépesítést valósíthattak célul i F. L. Pályázat pedagógusállásokra Mintegy 3600 katedra várja a tanítókat> tanárokat A gyógyító tűszűrás. „t$akik* a dolgozatokban \

Next

/
Thumbnails
Contents