Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-14 / 11. szám
A Minisztertanács ülése (Folytatás az U oldalról) fára szolgáló helyiségek bérletéről, a karbantartási és felújítási költségek viseléséről, valamint a helyiségek cseréjéről, átruházásáról, illetve felmondásáról. A pénzügyminiszter, valamint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter' közös előterjesztésben javasolta az ár- és belvízügyi károk felméréséről, a kártalanítás és helyreállítás egyes kérdéseiről szóló korábbi kormányhatározat olyan módosítását, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek kárrendezése a jövőben biztosítási szerződés alapján történik. A rendkívüli károk miatt előforduló nagymértékű eredményromlás esetén a jövedelem előző két évi átlagának 80 százalékáig terjedő hitelezést, illetve az állami támogatást továbbra is biztosítják. A kormány az előterjesztést elfogadta. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést terjesztett elő a nők gazdasági és szociális helyzetének megjavítására 1970-ben hozott kormányhatározat végrehajtásáról. A jelentés megállapítja, hogy a tárcák és főhatóságok átfogó tervei alapján a vállalatoknál intézkedések történtek a határozat végrehajtására. Csökkent a nők — különösen a családos anyák — harmadik műszakban történő foglalkoztatása, túlóráztatása, és enyhítettek az indokolatlan béraránytalanságokon is. A nők a korábbinál nagyobb arányban kapcsolódtak a továbbképzésbe; növelték a gyermekintézmények üzemeltetéséhez. fejlesztéséhez nyújtott vállalati támogatások összegét is. A kormány a jelentést tudomásul vette, s felhívta a tárcák, az országos hatáskörű szervek, a tanácsok vezetőit: gondoskodjanak arról, hogy a z USA és Izrael „nyílt és arcátlan kihívása" Szadat beszéde a közel-keleti döntésről » A békés megoldást sem veti el Anvar Szadat egyiptomi el- aök csütörtökön este rádión és televízión közvetített beszédet intézett az ország népéhez. Bejelentette: a közel- keleti válság katonai megoldásának tervét, amelyet 19'71- re ígért, el kellett halasztania. India és Pakisztán. — Egyiptomnak mindkettő barátja — között december elején háború tört ki — mondotta, — s az indiai—pakisztáni háború olyan új helyzetet teremtett, amelyben szükségessé vált az eredeti tervek felülvizsgálása.-- Szadat emlékezetes döntését _9megindokolva kifejtette: azért nyilvánította 1971-et a válság megoldása évének, mert az volt a meggyőződése, hogy ellenkező esetben a megoldás két-háröm vagy akár több Gsomiko—Seydoox találkozó Andre Gromiko szovjet külügyminiszter csütörtökön Moszkvában fogadta Roger Seydoux francia nagykövetet, és baráti beszélgetést folytatott vele a szovjet—francia kapcsolatok kérdéseiről. Tárgyaltak a nemzetközi helyzet Időszerű problémáiról is. (MTI) RÖVIDEN BEFEJEZTE látogatását Ol- saowski lengyel külügyminiszter, aki a szovjet kormány meghívására tett látogatást Moszkvában. JARRING New Yorkban hozzálátott az arab és izraeli diplomatákkal folytatandó megbeszéléseinek előkészítéséhez. CSÜTÖRTÖKÖN is lőtték — izraeli jelentés szerint — a palesztinai gerillák Libanon és Szíria felől az izraeli félkatonai településeket. GEORGE WALLACE, az amerikai Alabama állam hírhedt fajüldöző kormányzója bejelentette: a demokraták színeiben indul az elnökválasztási küzdelemben. NÉGYEZER DIÁK bojkot- álta az előadásokat a madridi -gyetemen. s miközben gyűlésre készülteik, rendőrök támadtak rájuk. TAJVAN külügyminisztere, Csou Su-kai, szerdán Madridban spanyol kollégájával, Losez Bravóval tanácskozott ÚGY DÖNTÖTT az Ír Köztársaság kormánya, hogy elfogadja a KAzfr Piac feMét*évig is elhúzódhat, és az izraeliek, valamint az amerikaiak épp ezt akarják, mert ez alatt a megszállás a status quo jellegét ölti. Szadat megismételte, hogy tavaly februári kezdeményezése olyan terv volt, amely előmozdíthatná a Közel-Keleten a békét. Az Egyesült Államok azonban megpróbált külön megállapodásokra jutni az egyes arab országokkal — elsőként Egyiptommal — hogy így könnyebben boldoguljon velük. Szadat határozottan leszögezte, hogy »Az Egyesült Államok és Izrael nyűt és arcátlan kihívása az arab nemzettel szemben fegyveres harcra kényszerít miniket Harcolni fogunk, de mi választjuk meg a csata időpontját-«. ’ Az elnök ugyanakkor nyomatékosan hozzáfűzte, hogy a politikai megoldás reményét sem vetik el. Egy Ilyen megoldásnak azonban két alapelvet kell szem előtt tartani: nem lehet kiárusítani a Palesztinái nép jogait és a megoldást kizárólag Gunnar Jarring közvetítésével lehet kidolgozni, mivel az arabok nem tárgyalnak Izraellel. Szadat egyértelműen elvetette az amerikai közvetítés lehetőségét, mert az Egyesült Államok a Phantom-szállítá- sok felújításával ezt a szerepét eljátszotta. nők helyzetét javító intézkedések a vállalatok, szövetkezetek, intézmények éves és középtávú terveinek szerves részévé váljanak. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszámolóját a nemzetközi vízügyi egyezmények alapján 1971-ben tett intézkedésekről és a nemzetközi vízügyi együttműködés főbb kérdéseiről. Felhatalmazta az Országos Vízügyi Hivatal elnökét a nemzetközi vízügyi egyezményekkel kapcsolatos további feladatok végrehajtására. A Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztess alapján a kormány felhívta a miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetőinek figyelmét az országgyűlés decemberi ülésszakán elhangzott képviselői észrevételekre és javaslatokra, azzal, hogv vizsgálják meg azok megvalósításának lehetőségeit, s erről tájékoztassák az ország gyűlés elnökét és az indítványozó képviselőket. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Indokína Bombázás és Nixon bejelentése Az amerikai légierő az új évben immár ötödik alkalommal intézett támadást a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe ellen. Csütörtökre virradóan három amerikai vadászbombázó rakétákkal támadta a VDK-nak a fegyvermentes övezettől 65 kilométernyire északnyugatra fekvő Légvédelmi állását. • • * Nixon elnök csütörtökön váratlanul megjelent a Fehér Ház szokásos sajtóértekezletén, és bejelentette, hogy február 1. és május 1. között további 70 000 amerikai katonát vonnak ki Dél-Vietnamból, ily módon 69 000-re csökkentve az ottmaradó amerikai haderő létszámát. Az elnök közölte, hogy május 1. előtt újabb bejelentést is tesz majd a csapatkivonások további üteméről. A Hazafias Népfront Országos fauácsának ülése a Parlamentben (Folytatás az 1. oldalról) legnagyobb politikai-szervezési feladataként az ország- gyűlési képviselői és tanácstagi választásokat említette meg, s nyomatékosan hangsúlyozta az országos elnökség véleményét, hogy ezt a feladatot sikerrel oldották meg. A választás a szocialista demokratizmus fejlesztésének egyik bizonyítéka, gyakorlati megvalósulása volt. A továbbiakban — a Népfront napi tennivalóiról szólva — a tanácsokkal való együttm üködén tapasztalatait elemezte. Aláhúzta, hogy a mozgalom munkájának jelentős része a tanácsokhoz kapcsolódik. A közös tevékenység továbbfejlesztésének nagy eredménye — mondotta —, hogy 1971-ben megkezdődött az írásos együttműködési megállapodások kidolgozása, és ezeknek a megállapodásoknak fontosabb elvei, elemed szerepelnek a tanácsok és szerveik működési szabályzatában. Az együttműködési megállapodások legfőbb témái: közös akciótervek kidolgozása; népfrontvitafórumok szervezése a legfontosabb tanácsi tervek, elgondolások ismertetésére; a tanácstagok munkájának segítése, közreműködés a tanácsi bizottságok munkájában; nép- frontjavaslatok előterjesztése a tanácsülés vagy a vb elé; társadalmi munkák szervezése; a jelölőgyűléseken elhangzott — közérdekű — bejelentések és javaslatok sorsának figyelemmel kísérése. Tartalmi gazdagodás tapasztalható a Népfront lakóterületi nőbizottságainak kibontakozó működésében is. A nőbizottságok megalakítása után — tavaly — a népfrontelnök- ségek és nőbizottságok tapasztalatainak kialakítása volt a feladat. A népfront mint lakó- területi mozgalom nem tud gyors és látványos eredményeket felmutatni a nők problémáinak — elsősorban szolgáltatási, illetve a gyermekintézményekkel kapcsolatos gondok — megoldásában. Egy vonatkozásban azonban határozottan és számszerűen is eredményes volt a múlt esztendő- a nők közéleti szerepének- megítélésében és segítésében. Ezt igazolják a képviselői és tanácsválasztások eredménye: s a tapasztalatok szerint a közéletben részvevő nők arányának növekedésében az elkövetkező időszakbein további javulás várható. Megemlékezett a Béke-vi- lágtanács májusban megrendezett közgyűléséről, amely nagyban hozzájárult a Hazafias Népfront nemzetközi kapcsolatainak erősítéséhez is. Végezetül a Népfront munkájának néhány hagyományos területéről, az ott elért eredményekről szóit. Munkánk eszköze és eéljft » szocialista demokrácia Bencsik István főtitkár beszámolója A beszámoló után Bencsik István főtitkár előterjesztette az országos elnökség javaslatát a Hazafias Népfront V. kongresszusának összehívására. Hangsúlyozta, hogy a Hazafias Népfront mozgalma az elmúlt négy esztendőben a IV. kongresszus állásfoglalásának szellemében végezte munkáját. Tevékenysége az említett időszakban sokat fejlődött, módszerekben gazdagodott, nőtt a közéletre gyakorolt politikai hatása, és mindennapos munkájában mindinkább érvényesült az az elv, hogy a párt szövetségi povéleményének a meghallgatása, sok ember részvétele a munkában: ez az alapvető követelmény, tartós eredményt csak ez hozhat. —- A népfrontmozgalom az eddigiekben is sokoldalú munkát végzett a gazdaságpoliti kai célok ismertetése, valóra váltása érdekében — mondotta a továbbiakban. Tennivaló: a IV. ötéves terv hely1 feladatainak megvalósítása; ennek során támogatni kell a hatékonyabb gazdasági szerkezet kialakítását célzó kormányzati törekvéseket. Fontos feladatnak jelölte litikája a népfrontmozgalom meg a népfront művelődéspo- keretében valósul meg. E sző- litikai tevékenységének kiszé- vetségi politika szellemében lesítését. erősítette a mozgalom a szocialista nemzeti egységet, s annak fő bázisát, a munkás— paraszt szövetséget; törekedett a lakóterületeken a munkásság fokozottabb bevonására, részvételének növelésére a mozgalom munkájában, közreműködött a parasztság élet- körülményeinek javításában, a falu politikai, gazdasági és kulturális fejlesztésében, a termelőszövetkezeti demokrácia szélesítésében. — A hazánk életében bekövetkezett változások, társadalmunk jelentős fejlődése újabb előrelépésre ad lehetőséget a népfrontmozgalomban is — mondotta Bencsik István. — Változatlanul fontos feladatunk, hogy vitafórumainkon, széles körű társadalmi akcióinkban helyet adjunk mindenkinek, aki a köz érdekében tenni akar, aki a nép jövője érdekében gondolkozni, munkálkodni kész. Ezután a munkás—paraszt szövetség jelentőségét hangoztatta. — Az összefogás a lakosság különböző rétegeivel, a nemzet egységének kovácsolása feladataink végzése során bontakozik ki. Munkánknak eszköze és célja is: a szocialista demokrácia. Sok ember A szénbányászok Angliában 9 9 Ötödik napja tart a sztrájk Pompidou—Brandt Négy hét múlva Párizsban Georges Pompidou francia köztársasági elnök és Willy Brandt nyugatnémet kancellár február 10-én és 11-én Párizsban tartja legközelebbi találkozóját — közölték csütörtökön a francia főváros jól értesült nyugatnémet köreiben. A találkozóra az 1963. évi francia—nyugatnémet szerződés értelmében kerül sor, amely a két ország állam-, illetve kormányfője között félévenként rendszeres megbeszéléseket irányoz elő. A főtitkári beszámoló után több felszólalás hangzott el, amelyek a népfrontbizottságok eddig végzett munkájával, a jövő tennivalóival, valamint a kongresszusi előkészületekkel foglalkoztak. Ezekre Bencsik István főtitkár válaszolt, majd az országos tanács a két beszámolót és az azokra adott választ elfogadta. Végezetül a Hazafias Népfront Országos Tanácsa határozatot hozott, hogy — az országos elnökség javaslatának megfelelően — április 26— 27—28-ra összehívja a Hazafias Népfront V. kongresszusát. Elfogadták az ülésen — a Hazafias Népfront Országos Tanácsának állásfoglalásaként — az Európa biztonsága érdekében tartandó brüsszeli tanácskozást támogató nyilatkozatot is. A brüsszeli tanácskozást támogató nyilatkozat »A Hazafias Népfront Or- szgos Tanácsa örömmel üdvözli az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának megalakulását, helyesli eddigi tevékenységét, egyetért céljaival, politikai elképzeléseivel. Megtisztelő kötelességének tartja, hogy részt vegyen a bizottság munkájában. Mozgalmunk mindig megkülönböztetett figyelmet fordított az európai béke és biztonság előmozdítására« — hangsúlyozza a továbbiakban a dokumentum. — »Hosszú évtizedekre visszatekintő tömegmozgalmunk mindig tudta, hol a helye, és hogvan biztosíthatja népünk békés és zavartalan alkotó munkáját. Mozgalmunk támogatja azt a követelést, hogy a kontinens felelős kormányai minél hamarabb készítsék elő és hívják össze az európai biztonsági és békeértekezletet. Mozgalmunk helyesléssel fogadta a brüsszeli kezdeményezést, hogy 1972 június elején hívják össze az európai népek közgyűlését. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa csatlakozik a brüsszeli felhíváshoz, és támogatja az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága felelősség- teljes tevékenységét.« (MTI) Görögország „Fokarataaan^-— de egyelőre még nem A dörög kormány tréarrxűo- saa megteremti a teltételeket a (betiltott) politikai pártok működéséhez, a a demokráciára való vteszatéséshex — est rUarterelnök-heSyettat. Hetze hozzátette azonban, bogy vélemény* sserint »a szükséges feltételek« az idáa még Angliában a szénbányászok már ötödik napja folytatják bérkövetelési sztrájkjukat. Képünkön: A grimethorpe-i bányászok megakadályozzák, hogy a kitermelt «zenet a felhasználók elszállítsák. A sztrájkoló munkások ellen egyébként a rendőrséget is kivezényelték, és az összecsapások aoeaa tt&S» nmty I megsérült. — AF— vftm-sai Chile Továbli tämadjik a volt Mgyiiiiiisitert Az ellenzéki többségű chilei szenátus úgy döntött, hogy ismét napirendre tűd Jósé Tóba volt belügyminiszter ügyét, akii Attend* köztársasági elnök a mtótt héten nevezett ki dali szenátorok azt állítják, hogy Tohára hadügyminiszterként is vonatkozik az az alsóházi határozat, amely felfüggeszti őt tisztségéből. A feásőház a jövő kedden C Safedéafe. ntsoati • U»