Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-12 / 9. szám

WI4 AG PSOMTAS I Ai, EGYESÜLJETEK 1 Ara: 80 fillér ISA LT-tanácskozás Bécsije« Sommi Néplap öíH o gy megyei XXVIII. évfolyam 8. szám. LAPJA 1972. Január 12., szerda Bajkov üzemeket látogatott X K. Bajbakov, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nökhelyettese, az állami terv­bizottság elnöke, aki Párái Imrével, az Országos Tervhi­vatal elnökével folytat tárgya­lásokat, kedden Székesfehér­várra látogatott. Karádí Gyu­lának, az Országos Tervhiva­tal elnöke első helyettesének társaságában felkereste a Vi­deoton gyárat, valamint a Fémmunkás Vállalat Székes- fehérvári Gyárát N. K. Bajbakovot és a tár­saságában levő szovjet szak­embereket kedden este Párdi Imre vacsorán látta vendé­gül. (MTI) KonxuUatív tanáeolstsxéo Brüooateiben A biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítéséről Plenáris ülések és munkacsoportok — Magyar felszólalás az MTI kiküldött tudósítója jelenti Szalay Hanna, Brüsszelből: Robert de Gendtnak, Az Európai Biztonságért Küzdő Belga Nemzeti Bizottság főtitkárának üdvözlő szavaival megnyílt kedden Brüsszelben az európai közélet képviselői­nek konzultatív találkozója, hogy előkészítse a kontinens biztonságával foglalkozó közgyűlést. seiról és döntenek a referá­tumban felvetett javaslatok­ról. A munkacsoportok felada­ta a következőképpen oszlik meg: tFolytatás a 2. oldalon.) Hatékony munka jellemezte a 109. plenáris ölest Hatékony mimika jellemez­te a SALT 109. plenáris ülé­sét, amelyet kedden két és háromnegyed órán át tartot­tak a Szovjetunió bécsi nagy- követségén. A hadászati fegyverrendsze­rék korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldött-, ség munkaülésén mindkét de­legáció nyilatkozatot tett. A sajtóközpontban nem ismer­tették a nyilatkozatok tartal­mát, de a szokások szerint a nyilatkozatok a tanácskozások jelentős eseményeihez tartoz­nak. A SALT-megfigyelők kü­lön figyelemre méltónak tart­ják, hogy a januári ülése­ken már több nyilatkozat hangzott el. Pénteken az amerikai nagy­követségen találkozik — is­mét plenáris ülésen. — a két delegáció. (MTI) Január végén Tokiéba ufiriök Gromikőt A japán kormány szóvivője a keddre virradó éjjel közöl­te, hogy »január 23 körül« Tokióba várják Andrej Gro- miko szovjet külügyminisz­tert. (MTI) Loosz és Kambodzsa Gyorsan romlik a katonai helyzet A vientiane-i katonai kö­rök kedden közölték, hogy a kormánycsapatok 'mind Észak-, mind pedig Bél-Laosz- ban kulcsfontosságú támasz­pontok feladására kényszerül­tek, és az egész ország terü­letén a katonai helyzet gyor­san romlik. A ÜPI hírügynökség jelenti: a Kelet-Kambodzsábaxi levő stratégiai fontosságú Krek-tá- maszpontról, a »kambodzsai katonák ezrei fejvesztetten menekültek át Dél-Vietnam- ba«. Robert de Gemot hangsú­lyozta, hogy a Nyugat-Berlin- ről kötött négyhatalmi megál­lapodások, valamint a len­gyel—nyugatnémet és a szov­jet—nyugatnémet szerződések megkötésével kialakultak ugyan az európai biztonság Maciip és Fami professzorai! Budapesten Budapestre érkezett F. Machlup professzor, a Nem­zetközi I-Cözgazdasági Társaság elnöke és L. Fauvel profes­szor, a társaság főtitkára. A vendégek a következő érvekben elmélyítendő együtt­működésről tárgyalnak dr. Csikós Nagy■■ Bélával, a Ma­gyar Közgazdasági Társaság elnökével és az elnökség tag­jaival. (MTI) alapvető előfeltételei, de a cél — Európa tényleges biztonsá­ga, az itt élő népeknek az egyenjogúságon alapuló együttműködése — még távol­ból sem tekinthető elértnek. Jean Terfve, a Belga Kom­munista Párt alelnöke beszá­molt a 19 ország részvételé­vel megtartott októberi esz­mecsere óta végzett munkáról. A megnyitó ülés részvevői megegyeztek abban, hogy ple­náris üléseken, valamint há­rom munkacsoportban készí­tik elő a közgyűlést. A plená­ris üléseken általános vitát folytatnak az európai bizton­ság és együttműködés kérdé­A kabinet beszámolója az ország helyzetéről Rendkívüli feladatok Rahman elüti Walter Ulbricht és Willi Stoph üzenete az államfőhöz Mudzsibur Rahman sejk kedden először találkozott ka­binetjének tagjaival, és meghallgatta a Bangla Desh általá­nos helyzetéről szóló beszámolót. Ez volt az első alkalom, hogy a sejk részletesen tájékozódhatott az ország viszonyai­ról a tavaly márciusi őrizetbevéteie óta. A kabinetülésről távozóban a Bangla Desh elnöke — a várakozó újságírók kérdéseire válaszolva — közölte, hogy két-három napon belül sajtó- értekezletet fog tartani. Azt is mondta: esetleg egy-két hét múlva Calcuttába is ellátogat. Mudzsibur Rahman el-, sősorban gazdasági téren néz szembe rendkívül nagy feladatokkal: a het­ven milliós ország gazda­ságilag a mélyponton van, A becslések szerint legalább kétmillió tonna vetőmagra és rengeteg építőanyagra volna szükség a lakosság élelmezé­sének biztosítására, a pakisz­táni hadsereg által feldúlt és lerombolt házuk helyreállítá­sára. A problémák ismeretében az indiai kormány úgy határo­zott, hogy százezer tonna nyersolajat szállít a Bangla Deshnek, az ország petroké- miai iparának helyreállítása érdekében. Egyúttal hamaro­san harmincezer torma ás­ványolajterméket is útnak in­dítanak Kelet-Bengáliába. • * » Az Űj-Delhiben tartózkodó Otto Winzer, az NDK külügy­minisztere kedden fogadta H. R. Csaudhurit, a Bangla Deáh indiai missziójának vezetőjét, és átnyújtotta neki Walter XJlbrichtnák, az NDK állam­tanácsa elnökének és Willi Stoph miniszterelnöknek Mud­zsibur Rahman sejkhez, a Bangla Desh Népi Köztársa­ság elnökéhez intézett üzene­tét. Az üzenet hivatalosan tud­tál adja, hogy a Német De­mokratikus Köztársaság nem­zetkört jogilag elismeri a Bangla Desh népi köztársa­ságot. (MTI) Az afro-ázsiai értekezlet felszólalói megállapították; Egyre erősebb az antiimperialista erők frontja Keményen bírálták az Egyesült Államokat — A Bangla Desh küldöttsége felvételét kérte a szervezetbe Az Afro-ázsiai Népek Szolidaritási Szervezete 5. fco.ife- renciája kedden plenáris ülésen folytatta munkáját. Az ülé­sen a felszólaló küldöttségvezetők — még hétfőn — egyönte­tűen megállapították: az antiimperialista erők frontja meg­erősödött. A mongöliai, a gnineai, a ciprusi, az iraki és más nem­zeti szolidaritási bizottságok és szabadságharcához az lm» perializmussal és a gyarmato­sítással szemben. A szónokok ügyek bizottsága napirendre tűzte a Bangla Deshnek azt a kérését, hogy vegyék fel az afro-ázsiai szolidaritási szer­vezet tagjai közé. Az értekezletet pillanatnyi­lag két ország — Pakisztán^ és Líbia — bojkottálja. Ez utób­bi az iszlám-országok iránti Erőfeszítések a nyugati határ biztosítására Bhutto Kabulban tárgyalt Bhutto pakisztáni elnök kedden váratlanul Afganisz­tán fővárosába. Kabulba ér­kezett. Az elnököt a repülő­téren Mohamed Zahir sah. Afganisztán uralkodója, vala­mint a kormány tagjai fogad­ták. A villámlátogatás célját hi­vatalosan nem közölték. A megfigyelők szerint azonban Tiltakozások a VDK területe elleni terrorbombázások miatt Tiltakozó állásfoglalások­ban, röpgyűléseken emelik fel szavukat országszerte a kü­lönböző szervezetek, az üze­mek. s vállalatok dolgozói a Vietnami Demokratikus Köz­társaság területe ellen inté­zett újabb amerikai terror- bombázások miatt. A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség központi bi­zottságának állásfoglalása többek közt hangsúlyozza: A magyar if júság már az el­múlt években is számtalan­szor tanúságát adta annak, hogy magáénak érzi a vietna­mi nép igazságos ügyét. A magyar fiatalok nevében ez­úttal is a leghatározottabban elítéljük a terrorbombázáso­kat. Ismételten követeljük az Egyesült Államok kormányá­tól, hogy szüntesse be agresz- szióját. csapatait haladéktala­nul és feltétel nélkül vonja ki Dél-Vietnamból és az egész indokínai térségből, s kezdjen érdemi tárgyalásokat a probléma végleges rendezé­sére. (MTI) ez is részét képezi azoknak az erőfeszítéseiknek, amelye­ket Pakisztán új elnöke az ország nyugati határainak biz» tosítására kíván tenni. Emlé­keztetünk arra is, hogy a múlt héten az iráni sah tár­gyalt a pakisztáni vezetővel. * • • Asghar Khan nyugalmazott rendőrtábomagy, a pakisztá­ni légierő volt főparancsnoka, kedden felszólította Zulfikar Ali Bhutto köztársasági elnö­köt, hogy »rendezze Pakisztán kapcsolatait a Bangla Desti­sei«. A repülőtábomagy végeze­tül élesen bírálta Bhutto el­nököt. (MTI) Képünkön: Gallal Eldin Ahmed, a Bangla Desh delegáció vezetője (jobboldalt) újság­írókkal beszélget, miközben Krisna Menőn volt indiai hadügyminiszter más küldöttekkel társalog. országuk támogatásáról bizto­sították a vietnami, laoszi és kambodzsai pép igazságos fel­szabadító harcát, valamint az arab népek küzdelmét az izr raeli agressrtó következmé­nyeinek felszámolásáért és a Palesztina! nép jogainak hely­reállításáért. Egyiptom, India és a Jeme­ni AK küldöttségei nagyra ér­tékelték azt a segítséget, ame­lyet a Szovjetunió nyújt az afro-ázsiai népek függetlenségi Bulgária is elismerte a Bangla Desht Kedden Szófiában hivatalo­san bejelentették, hogy a Bol­gár Népköztársaság Államta­nácsa i£gy döntött: független és szuverén államként elis­meri a Bangla Desto Népi ■ kés* diplomáciai kapcsolatot léte­síteni Todor Zsivkov, a bolgár ál­lamtanács elnöke, hétfőn Mudzsibur Rahman sejkhez intézett táviratában, közölte a hivatalos «Sismerést, (MTI) rámutattak: tovább kell erősí­teni az ázsiai és afrikai fel­szabadító mozgalmak és fej­lődő országok, valamint a Szovjetuniónak és a szocialis­ta tábor más államainak együttműködését. Kemény bírálat érte_ a kon­ferencián az Egyesült Államok imperialista köreit, amelyeket felelősség terhel az indokínai bűnös háborúért, az elrabolt arab területeket továbbra is megszállva tartó Izrael, vala­mint az Ázsiában és Afriká­ban működő reakciós és gyar­mati erők támogatásáért. A Bangla Desh Népi Köz­társaság négytagú delegáció­ját megfigyelői minőségben bebocsátották a szolidaritási értekezletre. A nyugati hír- ügynökségek értékelése sze­rint ez jelentős diplomáciai győzelem az új, független ál­lam számára a nemzetközi el­ismertetés terén. Az Afro-ázsiai Népek Szo­lidaritási Szervezetének ötö­dik értekért eitén a saerveaeü (Telefotó: AP—MTI—KS) feltétlen rokonszenve folytán szolidáris Pakisztánnal. A mi II. országos konferenciájának előEcészüieteiről Sztane Dolanc és Vladimir Bakarics, a JKSZ elnöksége végrehajtó irodájának tagjai, kedden Belgrádban sajtóérte­kezlet keretében válaszoltak a Jugoszláviába akkreditált kül­földi újságíróknak a JKSZ kö­zelgő II. országos konferen­ciájával kapcsolatos kérdései­re. Sztane Dolanc elmondotta, hogy a II. országos konferen­ciát azért ítélik nagy jelen­tőségűnek, mert úgy vélik: »igazolni fogja a JKSZ elnök­ségének az elmúlt hónapok­ban folytatott politikai irány­vonalát. amelyet már a köz­társasági és tartományi KSZ-ek jóváhagytak, és ame­lyet helyesel az ország dolgo­zóinak többeége,

Next

/
Thumbnails
Contents