Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-01 / 1. szám
Tovább fejleszteni eredményünket Interjú Szikora Istvánnal, az MTS Somogy megyei Tanácsának elnökével mények helyzete, Hallottunk ! M űvelődés — szórakozás Az év Utolsó munkanapján hivatalában találtuk Szikom Istvánt, az MTS Somogy megyei Tanácsának elnökét. Az óév eredményeiről, az új évben előttünk álló feladatokról kérdeztük a megye sportvezetőjét — Hogy értékeli az 1971-es évet a somogyi sport szempontjából? — Jó bizonyítványt állított ki magáról az elmúlt háromszázhatvanöt napban a Somogy megyei sport Akiket érdekel a mozgalom, azok legszívesebben azokra az eredményekre tekintenek vissza., amelyek inkább megdobogtatták a szurkolótábor szívét A legkiemelkedőbb tényező, hogy három szakosztály lépett élő az NB I-be. A megyeiek közöl egy csapatunk az osztályozókon az NB II-be küzdötte fel magát Voltak ugyan balsikerek is, mert hiszen a minősítő tornákon több sportágban — például kézilabdában, tekében, sakkozásban - nem sikerült az előrelépés, összességében az eredményeket tekintve mégiscsak pozitív volt az év. Jó magam nem régóta vagyok jelenlegi beosztásomban, de azért nem csupán szurkolóként figyeltem korábban • sem a somogyi sportot Örömömre szolgált az, hogy több vonatkozásban is sikerült előbbre lépnünk. Sosem . volt olyan szilárd bázis a nagy somogyi sportegyesületek mögött mint jelenleg. Azelőtt olykor kicsinyes gondjai is akadtak a Rákóczi-, a Vasas-, vagy a Dózsa-vezetóknek. Ma e három nagy egyesületnél is megvan a szilárd alap. Nálunk nincsenek nagy mammutválla- latok. üzemek,- trösztök. Az egyetlen út az előrelépéshez, ha az adott kereteken belül rendezzük a sorokat. 1971-ben ez sok vonatkozásban sikerült, s ez ugyanolyan pozitív vonás, mint az említett három NB I-es csapat eredménye, — A megyei sportkonferencia előtt új helyzet teremtődött a magyar sport- mozgalomban. Mit jelent ez a jelen, a jövő és az irányítás szempontjából? — Azzal kell kezdenem, hogy a sportmozgalomban nemcsak a legfőbb irányító szerv neve változik időnként. Változnak az eredmények, a múlté lesznek a megdönthetetlennek vélt rekordok. Változnak az edzésmódszerek stb. így aztán a magyar sport történetében korábban sem jelentett száznyolcvan fokos fordulatot, amikor az OTSB- ből MTST lett, vagy amidőn megalakult a •jelenlegi forma. A sportvezetés számára a következő idők hoznak ugyan új feladatokat, de a Központi Bizottság határozata olyan irányt mutat, hogy az átállás most is zökkenőmentes lesz. Maga az átszervezés is hösz- szabb távlatokra ' szól. Szó sincs kapkodásról, hisz például majd csak 1973 elején kerülhet sor arra, hogy a sportélet új irányító szerve megkezdje munkáját Ami lényegbeli változás lesz a sportirányítás rendszerében, az a magyar sportmozgalom két igen sarkalatos pontja. Az első az iskolai testnevelés és a diáksport, amelynek eddig bizony nemigen volt gazdája. Most lesz. Az új rend szerint az iskolai főhatóság és a sportkörök munkája a sport területén nem kerül ellentétbe. Nem kétséges, hogy az iskolai testnevelés helyes irányítása alapja lehet a jövő sportmozgalmának. A másik igen fontos terület a tömegsport. Enélkül nincs vagy legföljebb csak ideig- óráig van minőségi sport. Márpedig a minőséget is szeretnénk fejleszteni Megyénkben nem rosszabb e két területen a helyzet, mint általában országszerte, sőt úgy érezzük, hogy ezt a két fontos feladatot mi hamarosan megoldjuk. — Az 1972 az olimpia éve. Jelent-e ez valamit a somogyi sportmozgalom számára? — Tudjuk, hogy a somogyi szurkolók ázt szeretnék, ha a müncheni versenyeken ott lennének a somogyi színek reprezentánsai is. A szó szoros érteimében ez az óhaj nem teljesül Somogyi sportcsapatból a jelöltek között e pillanatban sincs senki. Azonban a Münchenbe induló csapatban is szép számmal lesznek olyanok, akiket a somogyi sport adott a magyar sportmozgalomnak. Ez kétségkívül emlékeztető. És nem is hagyjuk figyelmen kívül. Meg kell találjuk a módot arra, hogy a somogyi tehetségek idehaza kamatoztassák tudásukat. Szülőföldiüknek, megyéjüknek, városuknak szereznék hírt, dicsőséget Ha Münchenben nem is lesznek somogyi sportversenyzőik, Montreálban talán már igen. Igen szép reményekkel kecsegtetnek Hátai ökölvívóink. Aztán négy év alatt az úszósportban vagy az atlétikában is sok minden történhet. Nagvon bízunk abban, hogy ez lesz az utolsó olim- nia, melyen somogyiak nem öltik magukra a címeres mezt — Sokat vitatott téma Somogybán is * sportlétesítolyan hangot is, hogy sokáig fog porosodni az építendő kaposvári sportcsarnok már kész terve. Mi ezzel kapcsolatban az igazság? — Igen, a pályakérdés sjport- mozgalmunk egyik alappillére. Ha tömegsportot vagy minőségi sportot akarunk teremteni — márpedig akarunk —, ez megfelelő pályák nélkül nem megy. Létesítmények dolgában azért nem állunk rosszul. Igen örvendetes az a nagy pályaépítkezési kedv, ami a kis és nagy egyesületekre jellemző. E tekintetben nemcsak Kaposvár murát példát. Számos vidéki sporttelepünk ma már kiállja a legszigorúbb kritikát is. És nagyobbrészt tanácsi segítséggel, a tsz-ek áldozatvállalásával épülnek a falusi stadionok is. Egyik-másikra joggal lehetünk büszkék”. Gondoljunk csak a lengyeltóti vagy a fo- nyó'di sporttelepre. A sportcsarnok kérdése korántsem elvetett ügy. A Kaposvári Városi Tanács negyedik ötéves tervében ott szerepel a sportcsarnok építkezésének beindítása. Jobb helyet keresünk és találunk a csarnoknak, mint amilyen a Jókai liget lett volna. Egyéb vonatkozásban azonban a tervek jók, figyelembe véve anyagi lehetőségeinket. Az 1500 fős sncrrtcsarnok meg fog énülni Kanosváron. Nem fognak a tervek sokáig porosodni. j— Tttd’tifc, sablonos a kérdés: mit vár a megyei TS elnöke az 1972-es esztendőtől. s milyen sürgős tennivalókat lát a somogyi sportban? — Sablon vagy nem, de itt van az új év, és szükségszerű, hogy beszéljünk az új feladatokról, sőt cselekednünk is kell. Nem frázis, ha azt mondom, hogy 1972 nehezebb lesz, mint a most befejeződött év. A sportéletben aranyigazságnak számít az a megállapítás, mely szerint az eredményeket könyebb elérni, mint megtartani. Magyarán: könnyebb volt csapatainknak kiharcolni az NB I-et, mint a magasabb osztályban gyökeret verni. Én bízom abban, hogy ez mindegyik újoncnak sikerülni fog. Persze elengedhetetlen feltétel, hogy legjobb csapataink vezetőit és sportolóit fűtse a kellő optimizmus, és jellemezze az eddiginél is következetesebb munka. Azzal vághatunk neki az új évnek, hogy az erkölcsi alap mellett ma már az anyagi bázis is szilárdabb megyeszerte, mint bármikor a múltban. Ezzel kapcsolatban azonban hangsúlyozni kell: nagy hibát követ el, aki mindent csak pénzzel akar megoldani. Azt tartottuk jónak a most elmúlt évben, hogy mindenütt általában hosszabb távlatokra készítettek terveket Sehol nem hajhásszák a gyors eredményeket Ezen az úton kell járni az új esztendőben is. Amikor az iskolai testnevelés fontosságát megyei sport- konferenciánk külön kihangsúlyozta, akkor megszabta sportegyesüleieink számára a célravezető utat Ennek egyik fontos tényezője, hogy az utánpótlást a következő időkben is elsősorban helyi erőkből kell megoldaná Ez annál inkább könnyebb lesz, mert megteremtettük a feltételeket, hogy a legjobb somogyi sportolóknak ne kelljen a megyéből elvándorolniuk. Mindent egybevetve, derűlátással vághatunk neki az 1972-es olimpiai évnek. Az optimizmus alapja, hogy eddig is jó úton jártunk. Most sor kerülhet arra, hogy a magyar sportmozgalom fájáról egy-két vadhajtást lenyesegessünk. Ennek az egyetemes magyar sport és a somogyi sportmozgalom egyaránt hasznát látja majd. SZOMBAT CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ s » órakor: VIKTÓHXA. Soralaybérlei. VÖRÖS CSILLAG: 3, 3 és 7 órakor: CSAKDASKI- RALYNö. Színes, zenás magyar— NSZK film. (t, S~ig.) SZABAD ifjOSAG: , 4, « ás I órakor: A KARDFOR- ÓATÓNÖ. Színes Japán filmem*. 14 éven felülieknek. CL 8~lg4 LATSNCA FILMSZÍNHÁZ! Da. 3 órakor; FILMKLUB. Fél 4 órakor: A LOVAG VÉGAKARATA. Kalandos, romantikus, színes, szovjet—észt flün. (L 2-ig.) MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, SIÓFOK: S és 1 órakor: A NAGY ZSÁKMÁNY. Színes, szinkronizált francia—olasz . firm vígjáték. Fölemelt heiyárraL TELEVÍZIÓ Budapest: 9.30: Műsorismertetés. 9.S1: Üj esztendő, vígságszerző ___ 9.50— 1 1.16: Kisfiúk. Magyarul beszélő szovjet film. 16.13: Műsorismertetés. 16.15: Jane Eyre. Magyarul beszélő angol rövidjátékfilm-sorozat. 16.40: Közvetítés a Szegedi Nemzeti Színházból. Beethoven: Flde- lio. Opera két felvonásban. 18.45: Reklám-műsor. 18.50: A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén. is.]j: »Cserkoszorú és tintásüveg«. 19.25: Cioavízió. 19.45: Újévi köszöntő. 20.00: Hírek. 20.05: A perceim meg vannak számlálva___ 20.10: A fekete város. Tévéfilmsorozat. ,21.10: Újévi koncert Becsből. 32.20: Hírek, Jugoszláv tvs 10.90: Üdvözletek. 10.1«: Rajzfilmek. 10.11: Kis-sláger. 10.35: Rajzfilmek. 10.45: Lad, a kutya. Amerikai gyermekűim. 12.15: Újévi népzenei hangverseny. 16.30: Filmműsor. 17.20: Maximéter. 18.15: Játékfilm. 20,35: Arsen Dedic show-ja. 21.35: Hogyan szerette egymást a két balga? Humoros adás 22.05: Miodarga Petrovickalja show-ja. Osztrák tvs 12.19: A Bécsi Filharmonikusok éjévi koncertje. 13.30: Közvetítés Garmisch Partenkirchenből: Sí sáncugrás 16.15: Kicsinyek műsora. 17.20: Walt Disney mesevilága. 18.05: Randevú Las Vegasban. 18.30: Jó éjszakát, gyerekek! 18.35: Mary Ross show-műsora. 19.20: Újévi beszélgetés a köztársasági elnökkel. 19.30: Tv-híradö. 19.45: Sporthírek. 20.15: A Csárdáskirálynő. Film. 21.55: Tv-híradó. 22.10: Éjszakai film: A vadállatnak meg kell halnia. KOSSUTH RADIO 4.00: Hírek. 6.10—7.58: Boldog újéve*! ?.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.10: Színes népi muzsika. 9.60: A Magyar Rádió és Televízió ' gyermekkórusa énekel. 9.09: Repülj, min* a sas! 10.00: Szimfonikus zene. 12.00: Hírek. 12.10: Újévi köszöntő. 12.20: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Óévtől újévig. 13.20: Művészlemezek, 14.05: 12 mozgalmas hónap. 14.25: UJ zenei újság. 15.00: Hírek. 15.08: Csak fiataloknak! 15.53: Reklám. 16.00: Kis magyar néprajz. 16.05: Bordalok operettekből. 16.20: Szomszéd- járás. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Költők al- óuma. 17.20: Dietrich Fischer- Dieskau és Marian Anderson értekei. 17.46: Az elmúlt hónap slágerei. 18.21: Anyám könnyű álmot ígér. 19.00: Hírek. 19.10: Randevú. 20.10: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyáró Vállalat új Beethoven- íemezét. 21.09: Háztűznéző. 21.35: Zental Anna és Radnai György nótákat énekel. 22.00: Hírek. 22JO: Ritmus és melódia. 34.00: Hírek. OJO—HAS: Melódia koktél. PETŐFI RÁDIÓ KSSs Hallgatóink figyelmébe! 7-09: Magyar muzsika. 8.00: Barokk zene, 8.44: Mascagni: Parasztbe- esüle*. 16.00: Elhangzott műsorainkból. 10.53: Kedvelt régi melódiák. 11.45: A Szegedi Nemzeti Színházban. 12.00: Csajkovszkij: s- mcél trió. 13.4®: Miniboca. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Európai slágerazemle. 15-00: Disznótorban. 1SJ0: Két szimfónia. <«.00: Hírek. 16.09: Mikszáth Kálmán művel 17.«: Az Állami Népi Együttes műsorából. M.60: Hírefc. 10.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 19.19: A csodálatos Grimm-testvérek. 19.34: Reneszánsz kórusmuzsika, 19.50: Jó estét, gyerekek! SO.OO: Hírek. 20.10: A varázshegedű. S0.3S: Emberek * pusztában. M.0S: Vígoperákból. 22.00: SafcsSonikus seas. iAsó—«J9: Hírek. mm 10.06: Hírek. 16.05: Magyar zeneszerzők. !?.«: ötórai tea. 19.60: HínsSs. SSASt Hshsa® közvetítjük ___ 13.25: Oj operalemezeinkb öl. 19.15: Zongoraművek. 20.10: Dzsessz Helsinkiből, ai.06: Bemutatjuk új Supraphon-lemezünket. 21.54: őskor és ókor mai módra. 23.00—23.15: Hírek. VASÁRNAP CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 15 órakor: VIKTÓRIA. Vörős- marty-bérlet. 19 órakor: VIKTÓRIA. Katona-bérlet. VÖRÖS CSILLAG s Matiné de. tél H órakor: ÖTEN AZ ÉGBŐL. 3, 5 és 7 órakor: CSÁRDÁSKIRÁLYNö. Színes, zenés magyar—NSZK film. SZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és S órakor: A KABDFOH- GATÓNÖ. Színes japán filmdráma. 14 éven felülieknek. LATINCA filmszínház:: Fél 6 órakor: A LOVAG VÉGAKARATA. Kalandos, romantikus, szovjet—észt film. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: MAGASISKOLA. Színes magyar film. 14 éven felülieknek. MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, ‘SIÓFOK: Matiné de. 10 órakor: MICIMACKÓ ÉS TÁRSAL 50%-os helyárral. 5 és 7 órakor: A NAGY ZSÁKMÁNY. Színes, szinkronizált francia-olasz íilmvigjáték Fölemelt helyárra]. TELEVÍZIÓ Budapest 9.58: Műsorismertetés. 10.00— 11.45: Csak gyerekeknek! 15.18: Műsorismertetés. 15.20: Baráti fuvar. Bohózat. 16.00: Kalendárium. 16.20: Reklámműsor. 16.30: Ady Endre. 17.30: Műsorainkat ajánljuk. 17.55: Reklámműsor. 18.05: A Flintstone család. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat 18.30: Sporthírek. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek.. 20.05: Én és a 40 éves férfiak. Magyarul beszélő francia film. 21.45: Társbérlőnk, az ecetfa. Riportfilm. 22.00: Interfórum *71. 22.20: Hírek — sporthírek. Jugoszláv tv 8.48: Magyar nyelvű újévi műsor. 9.50: Hangverseny zenekarra és szólistákra, 10.00: Földművelőknek. 10.55: Az évszázad fogadása. 11.30: Hosszú harisnya Pipi. Filmsorozat. 12.00: A 30 betű művelete. 12.25: Oberdorf: Síugrás. 15.30: Népi muzsika. 16.20: Rajzfilmek. 16.30: Slmeron. Amerikai western film. 18.00: Reped a mellény. Sanzonok. 18.20: Show-műsor. 19.05: A világ 1971- ben. 30.35: Gálaelőadás. 21.45: Újévi Időgép. 22.03: Hétszeres jókívánság. Válogatás az újévi programból. Osztrák tv 12.25: Közvetítés Oberstdorfból: Síugró verseny. 16.00: Lőlek és Bólék. 16.45: Daktari. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 19.00: Tv-hiradó. 19.30: Sporthírek. 20.15: Sztárok a cirkuszban. 22.15: Tv-híradó — esti kiadás. 22.25: Sporthírek. KOSSUTH RÁDIÓ 6.06: Hírek. 6.05—7.25: Kellemes vasárnapot! 7.25: Múzeumi híradó. 7.28: Nagy családok. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.05: Édes anyanyelvűnk. 8.10: Az utolsó padban. 9.04: Szivárvány. 10.27: Reklám. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek.. 12,05: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Tisztelet az e’übérnék. 13.10: Renata Tebaldi opera- felvételeiből. 13.36: Hírek, a mérlegen. 14.10: Lemezmúzeum. 15.00: Hírek. 16 06: Ahány ház, annyi szokás... 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.09: Hírei. 17.05: Faluról falunak — muzsikával. 17.45: Égy év egy órában. 18.45: Fischer Annie Mendelssohn-félvételeiből. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. 19.10: Sporthírek. 19.15: André Heller énekel. 19.23: Közvetítés a győri Kisfaludy Szín-, házból. Az alvó herceg. 22.00: Hírek. 22.10: _ Sporthírek. 22.15: Ze- nekrifikusok hanglemezekről. 22.45: Femando Prevltali Rossini- nyitányokat vezényel. 23.10—0.25: Könnyűzene éjfél előtt — éjfél utáa_ PETŐFI RADIO 6.M: Hallgatóink figyelmébe! 7.60: A reformáus egyház félórája. 7.30: Lionel Rogg Bach- művefca* orgonái. 8.00: Mit hallunk? 8.30: Kerekes Tóth Erzsébet ás Madaras Gábor népdalokat énekel. 9.00: A »Nyltnikék« postája- 9.30: Operettdalok. 9.54: A hét műsorából. 11.02: Százados szenzációk. 11.32: Arturo Toscanini lemezeiből. 12.57: Nemtudom- ka csodálatos kalandjai. 13.45: Időjárás ás vízállásjelentés 14.06: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a R& dió? 15.35: Kamarazene. 16.00: Hírek. 16.05: A vasárnap sportja 16.35: Indulók. 16.46: Naptárt cserélek... 17.18: Gershwin: Porgy és Bess. 19.51: Jó estét, gyerekek'- £0.00: Hírek. 20.10: Sporthírek 20.1^: A1 Magyár Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 20.50; Az I. Musici di Roma kamara- zenekar felvételeiből. 21.45: H<S járt, mit csinált? 22.00: Sláger volt — hallgassuk meg {íjra! 23.00: Hírek. 23.10; Kamarazene 24.00—0.10: Hírek. URH ■ 16.80: Hírek. 16.05: Üí Semezefsfc. bőL 17.14: A gazdasági növekedés anatómiája. 17.25: A kórusirodalom mesterei. • 18.00: Hírek 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 19.30: A dzsessz kedvelőinek 19.55; Beve-Jv Sills énekel. 20.19: Csak fiataloknak. 21.49: Muszurgszkij: Gyermekszoba. 22.05: Julius Baker felvételeiből. 23.00— 23.10: Hírek. , HÉTFŐ VÖRÖS CSILLAG: 5 órakor: KISZ-bérletes előadás. 7 órakor: EGYMILLIÓ LAURÁÉRT. Színes, zenés lengyel film- vígjáték. (L 5-ig.) SZABAD IFJÚSÁG; 4, 6 és 8 órakor; A PKÉKL Cooper regénye nyomán készült színes, szinkronizált román—francia film. CL 5-ig.) május l filmszínház, SIÓFOK; 7 órakor: CSARDASKTRALYNG. Színes, zenés magyar—NSZK film. TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv: 10.10: Népi muzsika. 10.40: Újévi gyermekműsor. 11.00: Európa öröme. Gyermekhangverseny Franciaországból. 11.37: Sárga tengeralattjáró. Szórakoztató zenei adás. 16.45: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.40: Biljana. Bábjáték gyermekeknek. 18.00: Tv-óvoda. 18.00: Szervusztok, fiatalok. 19.30: Olivers Kataninai show. 20.35: Vígjáték. Válogatás az újévi műsorból. 21.15: Az "One* i oni- együttes show-műsora. 21.35: Mija AJek- sic műsora. Osztrák tv: 12.53: Síverseny közvetítésé Obertsaufenből. 18.00: Tudományos aktualitások. 18.25: jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Osztrák képek 18.59: stan és Pan. 19.20: Az ORF ma este. 19.30: Tv-hiradó. 20J5:' Department S. Filmsorozat, 21.10: Postafiök 7000. 21.25: Olimpia a vulkánon. 22.30; Tv-híradó. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Mii üzen a Rádió? 8.50: Mezők, falvak éneke. 9.06: Mikszáth: Különös házasság. 10.00: Hírek 10.05: Barokk muzsika, ia.00: Eseményjáték Kandó Kálmánról. 1L35: Operaíeü- vétel. 12.00: Déli Krónika. 12.20; Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12^3; Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 13-54: Válaszolunk hallgatóinknak 14.09: Édes anyanyelvűnk. 14.14: Cofck kapitány. Ifjúsági hangjáték 15.00: Hírek. 15.10: Vonószenekari muzsika. 15.39: Cs. Ajtma-tov: A katonafiú. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Dalok., 16.13: Lakáspolitika. 16.33: Népdalok 17.00: Hírek. 17.05: »-Hatok« és »Tízek«. 17.20: Áriák. 1-7.40: Filmklub. 17.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.00: Húszas- stúdió. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Sporthírek. 19.30: BUÉK. (A szilveszteri műsor ismétlése.) 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Vivaldi-versenyművek. 22.50: Párizs ünnep után. 23.10; Operettrészletek. 23.45: Kórusmuzsika. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.58: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05; Népek zenéjéből. 8.30: Áriák 9.0* —10.00: Ezeregy délelőtt... 10.00; A zene hullámhosszán. 12.00: Zenekari muzsika. Közben: 12.45: KI a jó diák? 14.00—18.00: Hírek. 18.20: Tudományos mozaik. 18.50— 19.50: Közkívánatra! 20-00: Est! Krónika H. 20.28: Richter zongora» estje. 22.00: Nóták. 23.00: Hírek. 23.15: A hét zeneműve. 2S.46: Könnyűzene, URH 18.00: Hírek. 18.03: Iskolarádió. 18.20: Huszonöt perc beat. 18.45: A KGST-országok gazdaságáról. 18.50: Muszorgszkij: Borisz Godunov. Opera- Közben: 21.46: Láttuk, hallottuk,. , MTOIWN KEDVES ÜSEG KENDEE-ÖJÉKEE eredményekben gazdag, boldog áj esztendőt tárán a GELKA I, 6 SOSOGÍ! ííSPEAP !L &