Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-05 / 3. szám

\ Öreglaki példázat Kell a társ »A község földesura, gr. Jan- kovích Bésán Elemér — aki ugyan nem volt németbarát — megkezdte értékeinek Nyugat­ra mentését. így került nyu­gatra a gazdaság országos hí­rű lipicai lótenyészete. Elhurcolták a csendőrök a faluból a leventéket, és többen közülük sohasem kerültek vissza.« (Részlet a falukróni­kából.) Élő lendület A történelem »tett arról«, hogy az öreglaki nép torkig legyen a háborúskodással. Mikor közeledett az ágyúzaj, a békére áhítozók gyülekez­tek — 1944 telén — a temp­lom előtt a bíróval és a plé­bánossal az élen; várva a fel­szabadítókat. Igaz, egy szét­vert német alakulat érkezett először, s csak később a szov­jetek. Ma is őrzi a község Koval- csikov Valentyin emlékét, akit a frontszakasz mellett, futárszolgálat közben Kapos­vár—Öreglak között egy nét ’ met vadászrepülő megtáma­dott. A fiatal katona egy már- ványko alatt pihen • az öreg­laki földben. Az első békés falugyűlésen mindenkit magával ragadott az újgazdák lelkesedése: ter­ményt ajánlottak fel, az árán építőanyagot vettek, s meg­kezdték közösen Öreglak fel­építését Nem kellett taktika, nem kellett főúri pallérozás, nemes furfang: először a tör­ténelemben önmaguknak épí­tették a falut. Sokan mondják — némi nosztalgiával is gyak­ran —, hogy nagy gondokat miként söpört félre az útból a felszabadulás utáni napok óriási lendülete. Ma már más feltételek között érthető, hogy nem így kap teret és lehető­séget a teremtő lendület. De hozzá tartozik az öreglaki pél­dázat igazságához, hogy ez a faluépítő, faluszepítő lendület, ha módosultán is, ha más rit­musban is — de él. Őái jus§ és közös Vérségi kapcsolatok lazul­tak — s ugyanakkor egy új kapocs kezdett összefogni -. egy újmódi faluközösség. Az 1945-ös választásokon még a kisgazdák vitték el a ba­bért, de a faluban, ahol cse­lédeket, középparasztokat rio­gattak évtizedeken át a Szov- jet-Oroszországról szóló rém­mesékkel, ahol vámpírtörté­neteket bocsátottak szárnyra a kommunistákról, néhány hónap alatt az összes szavaza­tok több mint tíz százalékát szerezte meg az MKP. És az öreglaki kommunistáknak ar­ra is volt erejük, hogy tisz­títsák soraikat. A titkárt, aki érdemtelennek- bizonyult tisz­tére, kizárták, s Tóth Mihály iskolaigazgató lett a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja tit­kára. S miközben a párt növelte sorait, önálló lett közigazga­tásilag is öreglak. Két ter­melőszövetkezet alakult, majd Ifjú Gárda néven egyesültek A tsz megalapozta a máig is virágzó kertgazdálkodást, s törődtek a gazdák képzésével is. Mezőgazdasági szakiskola működött öreglakon. Az ellen- forradalom csonkította ugyan a közös .gazdaságot, de tizen­két család közössége kiállta ezt a próbatételt is. Huszon­három család később csatla­kozott. öreglak gazdagsága ma: az állami gazdaság és a tsz va­gyona. »Tegnap« — amikor az egyéni gazdaságokból kellétt összekovácsolni, várakozás és félelem előzte meg Egy parasztember — így jegyzi a falukrónika — mielőtt aláírt volna, valamennyi csa­ládtagjával megérinttette a ceruzát. S azt mondta a kis- unokájának: »Valamennyien együtt írjuk alá, hogy ne át­kozzad az öregapádat, hogy eladta az ősi jussot...« a gazdaság szobrot állít majd a készülő építmény elé. A község asszonyainak már »gyára« is van, a Május 1. Ruhagyár itteni telepe. Az ál­talános iskola jól alkalmazko­dik a megváltozott körülmé­nyekhez: lányait oda vonja össze a gyakorlati foglalko­zásra. A mezőgazdasági szakmun­kásképző intézet kollégiumá­ban esténként irodalmi szín­padi próbák zajlanak, nép­táncosok gyakorolják a lépé­seket. Apróságok, melyek látszólag függetlenül léteznek egymás mellett. Pedig összetartozó!?. Miként azok a fiatalasszonyok is, akik egykor az itteni ne­velőotthon lakói voltak, de igazi otthonra, »családra lel­tek öreglakon Mintha keve­sebb lenne a másutt o’v ter­mészetesnek látszó előítélet. Tröszt Tibor (Folytatjuk.) Matuzsálemi kort nemigen jegyezhet föl nálunk a krónikás, de alig marad el a szenzáció, érdekesség mögött az a jelenség, amellyel egyre gyakrabban találkozhatni Ka­posváron is. A kétemeletes lakóház kis méretű lakásait többnyire idős házaspárok veszik igény­be. Este kis tehertaxi állt be az udvarra, és az idős, nyugdíjas P. lakásába vitték fel az új bútort. (Tellát valamelyik nap el kellett adnia P.-nek a ré­git.) Később P. egyik szom­szédja mesélte: — Űj asszonyt hozott az öreg. A magas, sovány — látta? — már itt is lakik. A férjemet is áthívták: megün- nepliik az új asszony jöttét. P.-nek a tavasszal ment el a felesége. »CC«-s volt — így szelídíti meg az ember a rák nevét. A haláleset előtt egy­szer engem is megállított P., hogy intézkedjek, mert a fe­leségét kiadták a kórházból, mit csináljon vele otthon. Próbán. •• Néhány nappal a premier előtt... Utolsó próbáihoz érke zctt a Csiky Gergely Színházban a Filumeija házassága. A képen a három főszereplő: ODavszky Éva Jászai-díjas, An- dai Kati és Kun Vilmos. Az egyik beteg, a halálán van, a másik öreg... — gon­doltam. Attól a naptól sokáig még könnyes szemmel járt az ut­cán P. Meg-megállt egy-egy ismerőssel, és máris vette elő a zsebkendőjét. A májusi cseresznye éppen az ablaka alatt áll, virágzott és hamarosan termést- is ho­zott. Ahogy a nap érlelni kezd­te a gyümölcsöt, P. annál mor­cosabb lett. A lakók csak fer­de szemmel néztek rá. Kisujj- nyi szögeket vert a fa vékony kérgébe, hogy a gyerekek ne mászhassanak föl a piros cse­resznyéért. Az ő ablaka alatt ne rendetlenkedjenek! Ezen a tavaszon nem egye­dül ment el a házból P. fele­sége; meghalt az egyik első emeleti lakásból is egy anz- szony. Két vagy három hónap múlva, nem emlékszenek rá pontosan a lakók, D.-hez köl­tözött az utcabeli, nemrégen megözvegyült U.-né. D. a bú­torát eladta, vett egy új tévét, - az asszony áthozta az Ó búto­rát. Tarr Imre, a városi anya­könyvi hivatal vezetője el­mondta nekem, hogy elég gyakran jegyeznek be idős házaspárokat is. A Kaposvá­ron kötött házasságok »szerep­lői« közül a pálmát az a vá­rosban lakó polgár érdemelne ki, gki a századforduló évé­ben, 1900-ban született, és egy 1935-beli hajadont vitt az anyakönyvvezető elé. A házas­sági anyakönyvet átlapozva kikerestük a hatszáznyolcvan- öt bejegyzés közül azoknak a nevét, akik negyvenöt év fö­lött kötöttek házasságot 1971 - ben. összesen harmincnégyet találtunk, a házasságkötések csaknem 5 százalékát. (Záró­jelben megjegyzem, 1971-ben december 26-ig pontosan száz­zal többen kötöttek házassá­got Kaposváron, mint 1970- ben.) Mit mond az ünnepélyes ak­tuson nekik az anyakönyvve­zető? — Egyetlen szóba foglalom most azt, amit az idősebb há­zasulandóknak egy kicsit szí­nesebben fejtek ki: kölcsönös­ség. Kölcsönös, jó megértést, jó erőt és egészséget kívánok nekik. Komikus helyzet nem fordulhat elő a teremben. A személyi adatok felolvasásától adott esetben eltekintek... Mit mondhatnának el a ké­sei házasságról az öregek? Az életet dicsérhetik, hogy ennyi évet kaptak. Megözvegyülve, egyedül mit ér az élet?' Kitartó házasságok ezek a késeiek. Míg az egyik el nem megy -.. A megfigyelt ház P. tegnapi »meglepetése« óta pletykától hangos. Ilyen kérdésekre pró­bálnak megfelelni az emberek: — Honnan hozta? Mikor is­merhette meg? Hogyan talál­tak egymásra? Ugyancsak Tarr Imre véle­ményét kértem ki. — Az isme­rősök ajánlották egymásnak őket. Vajon mindegyik öreg a há­zasság szentesítésére törek­szik-e? — Eiztosan csak úgy össze­álltak — hallani a pletykát Két magyarázatról tudok: ha nem válik be az új asszony, könnyű túladni rajta ebben az esetben. Ez azt hiszem érthető is. Az öregeknek elnézik. A másik álláspont, amiért állí­tólag nem törvényesítik az újonnan létrejött házasságot: elveszti a nyugdíját az egyik. Ez a vélemény a törvény nem ismeréséből faltad, ugyanis egy éve ön jogon nyugdíjat kaphat mindegyik fél,'a házasság nem érvényteleníti a megállapított nyugdíjat. Valójában csak »elve­getálnak« ezek az öregek, amíg el nem mennek? Vagy éppen az élet értelmét erősí­tik a másodszori, öregkori há­zasságok? Azt hiszem, az utób­bi felel meg inkább a való­ságnak. Nem tartom azonos értékűnek a két házasságot, az együtt megélt öregkort és az egyik házastárs halála után létrejött új családi »egyen­súlyt«, de úgy vélem: emberi. Nincs mit titkolni rajta. Az emberi élet meghosszabbo­dását olvashatjuk vissza az öregkori házasságokból. Vala­mint azt, hogy az emberi élet évek nélkül is értelmes. Horányi Barna Anyád mindig féltett Felosztották gr. Jankovich több mint' ezeregyszáz hold szántóját, és csaknem há­romszáz hold rétjét, legelő­jét és szőlőjét is. És mintha a porták láthatatlan kapukat tártak volna ki. Megmarad­va a faluban, de kirajzva a nagycsaládok gyakran torzsal- kodó összezártságából: fiatal párok házhelyeket igényeltek, és utcák nőttek a szántók fölé. — ezt mondta, amikor 1933- ban egy újságíró faggatta ar­ról,, hogy miért mindig más és más képet fest a Balaton­ról. 'Ez volt a hitvallása. Balatonaliga után, amikor Balatonvilágosnál , elkerüljük az úgynevezett Magas-partot, már messziről látszott Wag­ner Géza festőművész szár­nyas griffmadarakkal díszített érdekes villája. (Ezek a griff- madarak tartották a régi Nemzeti Színház szép erké­lyét.) Wagner Gézát (1879. már­cius 19. Gömörnyilas — 1939". június 19. Székesfehérvár) az I. világháború után a Szép- művészeti Múzeum igazgatója »a legbalatonibb festő«, néven emlegette. Budapesten, Mün­chenben és Párizsban tanult. Szép, könnyed akvarelljeivel és rajzaival több hazai és kül­földi díjat nyert. Számos ki­állításon mutatta be alkotá­sait, melyekről az egykorú la­pok lelkesedéssel írtak. Nagy sikerű gyűjteményes kiállítá­sát 1935-ben rendezte meg. Az X. világháború után kedvel­ték, különösen későbbi, im­Apróságok E lap hasábjain sokat lehet olvasni az Öreglaki Állami Gazdaságról. Én »apróságo­kat« jegyeztem föl — a gaz­dálkodás nagy összegeihez ké­pest. Azt, hogy színpad ké­szül az épülő, hatalmas ebéd­lőben, azt, hogy a jól fölsze­relt klubot egy városi is megirigyelhetné. És azt is, hogy a község adta a falu leg­szebb telkét, s »viszonzásul« presszionista hangulatú képeit. Korábbi alkotásai még natu­ralista stílusban készültek. Több képét és rajzát őrzi a Magyar Nemzeti Galéria. »Azérí van olyan kevés igazi festője a Balatonnak, mert hosszan kell mellette él­ni. Sokan készítenek a balato­ni alkony bűvöletében »tájké­pet" a Balatonról. Ezek a fes­tők lejönnek egy-két napra vagy egy-két hétre ide, és az­után megfestik fürdőzőkkel a »balatoni élet"-et, vitorlások­kal a balatoni sportot, de nem tudják festeni magát a Bala­tont. Ahhoz, hogy valaki a Balaton arcát ismerje, éveket kell töltenie a Balaton mel­lett. A Balaton soha nem is­mételi meg önmagát" — írja egyik levelében. A mesternek több mint 2000 festménye, ak- varellje, grafikája készült a Balatonról. Sokat adott el ma­gyaroknak és külföldieknek egyaránt a harmincas évek­ben. »A Balaton csak Somogy- ból és Wagner képeiről szép« — írta 1935-ös kiállításának emlékkönyvébe egyik csodá- lója. D. B. | Csaknem két évtizede már, hogy anyáddal lezajlott az a parázs vita. Néhány évig még emlegettük, az ellenfor­radalom után egy kicsit hosz- szabban beszéltünk róla, de már régóta nem került szóba. Hány éves voltál te akkor? Amolyan karonülő, gőgicsé- lő csecsemő. Anyád a házas­ságba későn érkezettek min­dent pótolni akaró rajongá­sával mutogatott. Dicsérte napról napra gyarapodó szó­kincsedet, tudatosodó mozdu­lataidat, s valóban szép, gön­dör fürtű, szőke hajadat. Er­ről a korról van is egy fény­kép rólad. Nemrég akadt a kezembe. Mikor a másik szobában elcsendesedtél, néhány mon­dat után már hangosan vi­tatkoztunk. Pedig aznap ta­lálkoztunk először. Persze, azért ismertem anyádat. Éva nénéd sokat beszélt róla. Hogy miről vitáztunk? Ne­héz lenne pontosan felidézni. Inkább a hangulatát hordoz­tam magamban. Anyádat alig néhány hó­napja nevezték ki a nagy­község postahivatalának élé­re. Négy polgárit végzett, kis­lány korától a szakmában dolgozott. Virslit ettünk, meg vala­milyen süteményt, s fehér bort ittunk rá. Azt hiszem, nagy any ádéktól valót, amo­lyan nohásat. Igen, most már emlékszem: a parasztság tönkremenése került szóba, meg a szapo­rodó törvénysértések. Hango­sak voltunk, majdnem kia­báltunk. Anyád bírta a leg­jobban szóval. Apád csak fi­gyelt, néha mondott volna valamit, de nem tudott be­ékelődni az egybefolyó szó­áradatba. Anyai nagyszüleidet te is ismerted. Falusi kőműves volt az öreg Sjmó, vagy ti­zenöt hold földdel és fös­vénységéről faluszerte ismert, totyogó feleséggel. No, de ez nem tartozik már szorosan a tárgyhoz, Legföljebbb annyi­ban, hogy lásd: félig a föld­ből éltek. Részesen művel­tették. Nejkünk soha nem volt földünk, csupán egy kis kertnyi. Mégis, én védtem a parasztságot, anyádék meg azt ismételgették szívósan, hogy a vezetés tudja, mit csinál, mi miért történik. Ne­künk hinnünk kell. En akkor még nem vol­tam párttag, anyádék — ha jól emlékszem — negyven­hét óta kommunisták. Apád azokban az években műve­zetőként dolgozott az egyik pesti üzemben, s ügy , rémlik, pártvezetőségi tag is volt. Szóval vitatkoztunk. El­mondták. mennyit költött rám az állam — ami egyéb­ként igaz is volt —, és ezt azzal kell meghálálnom, hogy fenntartás nélkül követem a párt politikáját. Nem kriti­zálom, mert ezzel is gyengí­tem. Éva nénéd — akivel alig néhány hete esküdtünk ösz- sze — csak hallgatott. Ké­sőbb bevallotta, hogy kisebb­ségi érzés szorította a nála tizenkét évvel idősebb nagy­néniével szemben, aki nem­igen tűrt ellentmondást csa­ládi körben. (Ahogy hallot­tam, a hivatalában sem.) Szegény feleségem éjfél felé mégis közbeszólt, igen tapin­tatosan valami más témába kezdett. Mindez most ismét eszem­be jutott. Anyád ugyanis ná­lunk járt a múlt héten. En nem voltam itthon, Éva né­néd beszélte el, mi van ve­led. Hogy otthagytad a főis­kolát. Pontosabban: évfolya­mot kellett volna ismételned a sorozatos bukások miatt. Erre nem voltál hajlandó. Pedig nem volt könnyű be­jutnod, legalább is a bizo­nyítványod nem nagyon se­gített. Inkább a volt helyi tanácselnök ismerősötök, aki időközben — éppen akkorra, mikor neked szükséged volt rá — a minisztériumba ke­rült. De most már ő sem tudott segíteni. Szóval, vége a szép főiskolai éveknek. Pe­dig még a nyáron milyen lel- kendzeve beszéltél róla! Na, nem a tanulásról, hanem az ottani élet könnyebb oldalá­ról. Aminek élvezéséhez ki­tűnő Segédeszköznek bizo­nyult a kocsid. Pardon: a Trabantod. Te mondtad, hogy ez nem kocsi, s a tavasszal ki is cseréled egy Zsigulira. Mivel ritkán találkozunk, és mások is voltak, nem akar­talak kijavítani, hogy kicse­rélik. Tudniillik a szüleid, akik a Trabantot is vették, ök maguk ugyan ritkán ül­tek bele. De hát mindig is azt mondták, hogy érted él­nek. Mindentől óvtak, még a polipodat is azért nem engedték kiskorodban eltá- vo.ítanl, nehogy a műtét fájdalmat okozzon. Szóval mindentől féltettek. El tu­dom képzelni, hogyan fogad­ták karambolozásod hírét. Jó, tudom, csúszós volt az út, éppen esett. Hagyjuk. Ron­tás, hogy néhány ezerből megúsztad, és neked semmi bajod nem lett. Anyád szerencsés termé­szetű. Mindent meg tud ma­gyarázni. önmagának és másnak is. Azt is, hogy te most hazamentéi. Nem so­pánkodik, hogy nem lesz ta­nár a fia. Így legalább jól keres. Mert — mint mondta —J ma a pénz a fontos. A szá­mításodat pedig igazán meg­találod a kerítéskészítő kis­iparosnál, akiknél már a nyá- 1 i szünetben is naponta más­fél százat kerestél. Vasléce­ket fűrészeltetek, amint el- mondtad, meg szegecseltetek, hegesztettetek egymáshoz. Az üzemet gépesítette az öreg, s így nehéz fizikai munka tu­lajdonképpen alig akad. De forint van belőle. És az a lényeg. Gondolom, apád is ezt vallja szegény, azért ment el éjjeliőrnek, havi ötszázért Nem tudom, hogyan bírja, régóta bajlódott a gerincével. Ráadásul a rreni kétórás uta­zás ... Anyád azt mondja, nem panaszkodik. Bírja. Ezeket mondtam volna el, ha véletlenül találkozunk mostanában. Vagy nem szól­tam volna? - Lehet. Nem tu­dom. Talán jobb is, hogy anyái sem talált itthon. Le­het, hogy vele sem szálltam volna vitába most már. Mint ahogy Éva nénéd is csak kér­dezett men semmisége’-ről csevegett. Jól nevelt vendég­látóhoz és fiatalabb rokonhoz illően. í*aá! László „A Balaton soha nem ismételi meg önmagát“ IOHOGT1 NÉPLAP Szerda, M72. Január 5. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents