Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-05 / 3. szám

Arcok a mából Bizalmat a bizalomért A KIS PIROS traktor küsz­ködve kapaszkodott a hantok­ba, vezetője feszült figyelem­mel tartotta > a kormányt, ügyelte a barázdákat. Nehéz ez a munka, különösen ezen a területen, mivel ezt most érte felőször az eke vasa. Szűz te­rület volt ez mindig, csak le­gelőnek használták. Aztán a vezetőség úgy határozott, hogy ebbe a földbe is mag kerül­jön — így felszánfatták. — Csak két holddal végez­tem idáig — mondta a trak­toros, Bodó István. — Egész évben a traktoron dolgozom, ez a piros teljesen új. Nemrég vásárolta a ter­melőszövetkezet, s nekem ad­ták. Tudja, milyen érzés, ami­kor az embernek a régi, rossz, állandóan javítani való trak­tor helyett egy újat adnak? Én tudom, s ez az egyik oka, hogy beléptem az idén a tsz-be. Mert eddig csak alkalmazott voltam, holott itt születtem negyven éve a faluban, s itt dolgozom immár nyolc éve a szövetkezetben. Amikor meg­jöttek a gépek, akkor' azt mondta az elnök, hogy csak tsz-tag ülhet rájuk, de velem kivételt tett, ide adta a »pi­rosat«. Ügy éreztem, a tsz ve­zetősége megbízik bennem, s ezt a bizalmat nekem is vi­szonoznom kell Így lettem aztán tagja a tsz-nek, s az az igazság, hogy még jobban is jártam. Fiatalember még, igaz, már negyvenéves. Ö is — mint a többiek — korábban másutt keresett munkát, megélhetést. 1957-ben és 58-ban Pécsen az állami építőipari vállalatnál dolgozott, aztán otthagyta, és az iharosberényi termelőszö­vetkezetnél helyezkedett el mint traktoros. — Az a fő, hogy a falum­ban vagyak. Családot ala­pítottam, két gyereket kell fölnevelnem. Most már kü­lönben sincs kedvem másutt dolgozni — miattuk. Tu­lajdonképpen jól keresek, meg is vagyok elégedve meg nem is. Amikor megkezdődött az aratás, egyedül ültem a kombájn nyergébe, mi­vel a másik gép rossz — azzal csak si­lózni lehet már —, aztán haj­nali öttől este nyolcig dolgoz­tam. Meg is lett az eredmé­nye, mert abban a hónapban — sajnos csak egy ilyen hó­nap van — tízezer-háromszáz forintot kerestem. Sokan irigykedtek a faluban emiatt, de ha nagyon akarják, akkor jövőre ők csinálhatják — nem sajnálom én tőlük. Az egy hónap alatt körülbelül ötven­négy vagonnal kombájnoltam le, ami bizony szép summa volt. Míg beszélgetünk, kezével egy-két helyen megtöri! a gé­pet, féltve, mintha a legna­gyobb kincs lenne. Látszott rajta, hogy szereti a gépeket, s gondozza is őket. — Rá vagyok utalva a gép­re, hisz vele keresem meg a kenyerem. így aztán nem mindegy, hogy napközben fél­be kell-e hagynom a munkát, s be kell-e hozni javításra vagy sem. Amikor kombájnol­tam, akkor naponta legalább két órát a gép karbantartásá­val foglalatoskodtam. Nem is volt vele semmi hiba. Csak az bánt, hogy a fiatalok nem na­gyon törődnek a traktorral. Azt hiszik elég, ha beülnek a, nyeregbe, s tudnák kapcsolni. Tönkre is ment néhány gép a kezük alatt. Aztán a szántást hogyan végzik, arról jobb nem beszélni. Ha tőlem függ­ne, egyszer be is vezetném a dolgot, hogy aki ahal szán­tott, ott kombájnoljon is. Majd akkor megtudnák, mit jelent hepehupás területen aratni a gabonát. AMIKOR a termelőszövet­kezet elnökével beszéltem ró­la és a munkájáról, a legjobb traktorosként említette. Olyan ember — mondta az elnök —, akire a vezetőség mindig szá­míthat Univerzális a maga területén, mert amikor vége az ősznek, a gépek bekerülnek a műhelybe, fogja a motorfű­részt, s megy az erdőre fát vágni. Mindenhez ért, ami a gépekkel van kapcsolatban. Neki a gép jelenti a munkát, az örömet — »mert ilyen em­ber is van«. Gyertyás László A párttagsági könyv „olvasottságáért" Még nincs egy hónapja, hogy megyeszékhelyünk egyik üzemi pártalapszervezetének taggyűlésén hátborzongató mondatolt ütötték meg a füle-i met. A vezetőségi beszámolót követő vitában ugyanis töb­ben elmondták: mélységesen 1 elítélik azt vagy azokat a párt­tagokat, akik párttagságukra hivatkozva jobb munkahelyet, több bért követelnek ma­guknak. Nyilvánvaló, hogy ha nincsenek ilyen ténybeli ta­pasztalatok, a felszólalók sem foglalkoztak volna ezzel a té­mával. Éppen ezért a borzon­gást nem az elmondott — meglehetősen felháborodott — felszólalások, hanem az ezeket kiváltó okok idézték elő. Vi­szont az idegen mégis csak ezekből a mondatokból döb­bent rá a valós helyzetre. Ugyanakkor azt is látnia-hal- lania kellett, hogy három új párttagnak, három fiatalnak — közülük egy lánynak — ép­pen ezen a taggyűlésen adták át ünnepélyesen a párttagsági könyvet. Ezek a fiatalok ta­lán — vagy biztosan? — nem is gondolták, hogy 1971 végén még ilyen problémák kerül­nek terítékre munkahelyük pártalapszervezetének tag­gyűlésén... Gondolkodtam rajta, megír­jam-e ezt az esetet, mert bi­zonyosan nem mondható álta­lánosnak — és ez az egyetlen jó benne —, tehát most a toll­hegy nem a típushibák ellen irányul. De az egyedi, a rit­kaságszámba menő is lehet nagyon-nagyon súlyos, és ilyen, azt hiszem, az iménti példa is. Nem volna szabad egyáltalán előfordulnia ilyes­minek, de ha mégis megtör­tént, sürgősen lokalizálni kell, hogy ne terjedhessen tovább. Ügy vélem, a taggyűlésen ezt a kommunisták legtöbbje meg­tette. Idézhetnék jó néhány, a nem létező jogokat elítélő vé­leményt az elhangzottak kö­zül, meg olyat is, amelyik a párttagok kötelességeire és igazi jogaira irányította a fi­gyelmet. Felháborodtak ezek az emberek — alapos okuk volt rá —, és a taggyűlés hangvételéből következtetve egyszer és mindenkorra lezár­ták ezt a témát. A történtek arra figyelmez­tetnek: érdemes, sőt szük­ségszerű a párttagsági könyv, az abban megtalálható új be­tét, a szervezeti szabályzat többszöri lapozgatása; több­ször kell kinyitni ezt a piros könyvecskét, mint csupán ha­vonta egyszer, amikor a bé­lyeget beragasztjuk. Ugyanis ismernie kell valamennyi kommunistának a szervezeti szabályzatban pontosan, félre­érthetetlenül rögzített és ugyanilyen ■ világosan értel­mezhető kötelességeket és jo­gokat, hiszen a kötelességek teljesítése, a jogok betartása csakúgy, mint az egész szer­vezeti szabályzat — a párttag­ra nézve kötelező érvényű. És itt nem található semmi olyan a jogok között, ami csupán a párttagság tényét többletbér- rel honorálná! A párttag kö­telessége, hogy »mutasson példát a munkában, hivatásá­nak teljesítésében«. Ha ennek eleget tesz, nyilvánvalóan a becsületes dolgozók — pártta­gok és pártonkívüliek együtt­véve — anyagi megbecsülése, a munka ilyetén való elisme­rése rá is vonatkozik. De eb­ből senki sem azért részesül kisebb vagy nagyobb arány­ban, hogy van-e vagy nincs párttagsági könyve... Hernesz Ferenc beruházások száma A termelőszövetkezeti beru­házásoknál a múlt évben so­kat javult a helyzet: egy év alatt 50 százalékkal csökkent a befejezetlen beruházások száma az országban. A közös gazdaságok 1971-ben újabb be­ruházásokat nemigen indítot­tak, az anyagi erőket és esz­közöket arra fordították, hogy »tető alá hozzák« azokat a beruházásokat, amelyek még 1970-ben vagy annál is ko­rábban indultak. Az ilyen át­húzódó jellegű beruházások értéke 1971 elején még 9 mil­liárd forintot tett ki, s a múlt évben ezek jó része befejező­dött A termelőszövetkezetek vál­lalati beruházásainak összege tavaly meghaladta a 10 mil­liárd forintot. Ennek az ösz- szegnek legnagyobb részét építőipari munkálatokra for­dították, de az 1970- évinél többet költöttek gépvásárlá­sokra is. Az építőipari kivite­lező munkákra a legtöbb eset­ben a termelőszövetkezetek házi építőbrigádjai vállalkoz­tak. Ezek a szervezetek jó munkát végeztek, elsősorban azért, mert egy év alatt sokat javult a tsz-ek építőipari kö­zös vállalkozásainak műszaki ellátottsága 1971-ben a termelőszövetke­zetekben a számítások szerint mintegy 350 000 sertésférőhely készült el. Ezek 80—90 száza­léka a szakosított telepeken van, tehát ott, ahol a sertés- tartás, hizlalás a legmaga­sabb szakmai-műszaki szín­vonalú. Százezer férőhellyel bővült a termelőszövetkezeti szarvasmarha-istállók befo­gadóképessége a múlt évi be­ruházások nyomán. 1971-ben csaknem száz élelmiszer-fel­dolgozó létesítményt állították munkába a termelőszövetkeze­tek, és egész sor baromfi- és kertészeti telepen kezdték meg a munkát. Bővült a termelő­szövetkezeti hűtő- és gabona­tároló-tér is. Hat nagyobb vizsgálatot tervez az első félévre a me­gyei Népi Ellenőrzési Bizott­ság. A lakosság tejjel és tejtermékekkel való ellátá­sának vizsgálatát azért ha­tározták. el, mert a kíná­lat elmaradt a fogyasz­tók igényétől. A Balaton partján például akadozik az ellátás, a falvakban és a pe­remkerületeken pedig sem a választék, sem a szállítás idő­pontja nem megfelelő. A vizs­gálat arra szeretne választ adni, milyen mértékben bizto­sított a megye területén az ellátás, mi az, ami akadá­lyozza a javulást. Mindez ál­landó beszédtéma az emberek között, s biztos, hogy sokan kísérik figyelemmel a NEB munkáját. Időszerű annak a megvizs­gálása, hogy mennyi az álta­lános iskolai napközi, kollé­giumi, valamint óvodai hely a megyében. A helyi gazdál­kodó szervek mit kívánnak tenni ebben az ötéves tervben, hogy több gyermeket helyez­hessenek el ezekben az intéz­ményekben, a központi forrá­sokon túl ugyanis nemigen Választ keres a megyei NEB Miért akadozik a tejellátás? — Jut-e elegendő pénz óvodára, lakásra? Javul-e az idegenforgalmi szolgáltatás? hoznak áldozatot ezért. Egyes I helyeken kizárólag á központi szervektől várják a dolgozók gyermekeinek elhelyezését, pedig elsősorban az ő mun­kaerőgondjaik megoldásáról van szó. Országos jelentőségű, hogy a NEB elemzi az idegenfor­galom helyzetét, az ellátottság színvonalát, s ennek alapján a fejlesztés feladadatait is meghatározza. A vizsgálat ré­vén szeretnék megállapítani, hogy az idegenforgalmi szer­vezetek milyen színvonalon elégítették ki az igényeket ta­valy, s hogyan készülnék az idei szezonra. Azt is megné­zik a népi ellenőrök, hogy a közép és hosszú távú intéz­kedések lehetővé teszik-e a feladatok megoldását. A ta­pasztalatok szerint az idegen- forgalmi szervezetek szolgál­tatása nem mindig és nem megfelelően elégítik kz asz egy­re növekvő igényeket. A fej­lesztések a szükségesnél las­sabban valósulnak meg, s a szervező munka sem elég ha­tékony, hol kihasználatlanok a lehetőségek, máskor nagy a zsúfoltság. A munkatervben szerepel a lakásépítés helyzete is. A né­pi ellenőrök arra kíváncsiak, hogy az ötéves tervben elő­irányzott lakásépítés műsza­ki, pénzügyi, területi előké­szítés szempontjából össze­hangolt-e a települések részle­tes és általános terveivel, a rendelkezésre álló pénzeszkö­zökkel. Sok szó esik mostanában a községi tanácsok önálló gaz­dálkodásáról. A választópol­gárok nagy figyelemmel kísé­rik» hogyan használják fel a tanácsok a fejlesztésre fordít­ható összegeket. Néhol a gya­korlatlanság miatt nehézségek is előfordulnak a készlet- és állóeszköz-gazdálkodásban, a pénzt nem minden esetben használják fel célszerűen, ezért indokolt a községi taJ nácsok gazdálkodásának vizs­gálata. Megvizsgálja a NEB a ter­melőszövetkezetek mellék­üzemági tevékenységét. Az utóvizsgálat azért szükséges, mert a bizottsághoz érkezett bejelentések szerint még min­dig sok a szabálytalanság, törvénytelenség. A népi ellen­őrök szeretnének tiszta képet kapni arról, hogy a korábbi vizsgálat óta mennyit szilár­dult a törvényesség a mellék­üzemági tevékenységben. Egészen biztos, hogy e közhasznú témák alapos elem­zéséhez mindenhol m~ga^ják a NEB munkatársainak a leg­messzebbmenő segítséget, hi­szen mindenkinek érdeke a vizsgálatok eredményessége. I» G. Szívesség K annibálok vagyunk. Önök is, én is, és miután vala­mennyien »piacról- élünk«, nem kétséges, hogy az ország valamennyi lakója az. v A történet, melyet szerény bizonyításként elmondok, rövid, humoros és kifejező. Egy áruházba kivételesen be­engedtek még nyitás előtt. A kereskedő panaszkodott: — Nézzen csak ki a kirakaton. Ezek kannibálok mind. Még ki se nyitottunk, de már itt tülekednek az üzlet előtt. Sorbaállnak. Még öt perc, aztán megkezdődik a falatozás. Kinyitok, s ez a rengeteg nép beözönlik az ajtón. Megesz­nek. Beszélnem kell. Beszélnem reggeltől estig egyhuzam­ban. Állandóart csak kérnek, kíváncsiskodnak, kérdeznek. Bele kell őrülni. Bezzeg azt tudják maguktól is, hogy az egyedüli cikk a nylonharisnya, aminek tavaly lefelé ment az ára. De hogy miért nincs manapság mogyoró és Melódia szeletben ugyanazért az árért... Ezt tőlem kérdezik, mint­ha ón tudnám. Szóval kétségbeejtő, higgye el. Estére kelve szinte eszemet vesztve, hullafáradtan megyek haza, csak arra van erőm, hogy végigvessem magam a díványon. És akkor jön az én drága kis feleségem. Odabújik hozzám, s azt mondja: »Látom, fáradt vagy. De legalább beszélgess velem ...« Hát beszélgessem vele az a... Alighogy befejezte, jött a kannibálok hada... Mert annak néznek bennünket, szegény, szerencsétlen halandókat. Nemcsak az űrietekben, az áruházakban, ha­nem a vendéglátóiparban, a hivatalokban és intézmények­ben is sok helyütt. Mintha nyűg lennénk, rosszindulatú pat­tanás a nekünk teremtett intézmények nyakán. Nézzenek csak körül kérem: hányszor érzik nap mint nap a saját bőrükön, hogy szívességet tesznek Önöknek — saját pén­zükért? , Az iroda egyik zugában névnapot ünnepeltek a »dol­gozók«. Valaki beszólt: — Frekventált kartárs! Gyere a te­lefonhoz, keres egy ürge. Mert a panaszos náluk csak ürge. És az a flaszter köp tató is, aki talpalni viszi a cipőjét — Ta­bán két hónap múlva tessék jönni... De miért nem vesz inkább újat... Aztán a pincér: — Rizzsel vagy burgonyá­val parancsolja a gombás szűzérméket? — Ha lehetne, burgonyával... S amikor fizetek, bocsánatkérően jegyzem meg: — Szűzérme volt — rizzsel. Mert ürge vagyok, aki örüljön, hogy egyáltalán kiszolgálták. Illetékes szerv felszólít, hogy haladéktalanul fizessem be 300 forint adóhátralékomat. Udvariasan válaszolok, mel­lékelem az egy évvel korábbi csekket, amelyen rég befi­zettem már az adót. Válaszra sem méltatnak. Nem vagyok nyugodt. Lehet, hogy jövőre 500 lesz a »hátralékom«? Akármerre megyek, akármit kérek vagy intézek, szí­vességet tesznek nekem. Csodálatosan jószívű nép a miénk. Adakozó. És rákényszerit, hogy hálás legyek. A múltkor a Déli pályaudvaron szorongtam egy ideig a sorban. Aztán odamentem a felvilágosítóhoz: — Egyetlen információt szeretnék kérni — mondtam udvariasan. — Tessék mondani, miért van az, hogy délben, amikor tízesé­vel indulnak a vonatok és ezrével az emberek, cSák egyet­len pénztár van nyitva a csarnokban? — Csak látták vol­na azt a fölháborodást. Ha nem lett volna ablak közöttünk, hát nem tudom, viszontláttam volna-e a családomat, ösz- szehúztam magam, s mert ürgelyuk nem volt a közelben, hát behúzódtam a sor végére. A zt hiszik, hogy egyéni panasznapot tartok? Ugyan, ki ne érezné önmagán azt a hallatlan szívességára­datot, amelyért hálásnak kell lennie. De nem pa­naszkodhatunk, mert ez a »társadalmi nyavalya« voltakép­pen megszépíti életünket Arra késztet, hogy ne szomor- kodjunk, hanem mosoly üljön a szájunk szögletében. Mert lássák be: örülnünk kell manapság, ha kiszolgálnak az üz­letben, örülnünk, ha csere helyett megragasztják a levált talpú vadonatúj cipőt. Ujjongunk, ha egyes hivatalokban egyáltalán szóba állnak velünk, s ha más intézményekben a munkafegyelem túlburjánzásának jeleként egyetlen taps­ütésre elfogyaszthatjuk tízórainkat. Repesünk a gyönyörű ségtől, ha a pincér visszaad a százasunkból, lelkesedünk, ha valaki köszön, amikor belépünk a boltba, tapsolunk, ha vasárnap is kinyit egy üzlet, dicshimnuszt zengünk, ha vé­letlenül határidőre elkészül egy épület, s felkiáltunk az örömtől: ah, már megint nem rúgták el a bokánkat. Hát kérem, ha eddig nem tudták volna, ez az ország a szíves­ségek országa. Hallottam a múltkor, hogy egy nyugdíjas bácsika szí­vességet tett a szakszervezetnek, mert elment arra a va­csorára, amelyiken őt ünnepelték. De dicséretére legyen mondva: felháborodott, mert csak rántott máj volt, pedig disznótoróst ígértek. Viszont szívességet tett egy illetékes, aki az öreg felháborodása ellenére pohárköszöntőt mondott. (Igaz, hogy ő szerette a rántott májat.) De nálunk szíves­séget tesz a kispolgár a színháznak, ha megnézi az elő­adást, s a tervező, ha hathónapos késéssel elkészül a terv. Leereszkedik a postás azzal, ha kikézbesíti helyenként az újságot (a pénzről nem is beszélve), szívességet tesz a ház­mester, ha hetenkint egyszer lesöpri a járdát, s a közjónak adakozik a benzinkutas, ha nem folyatja mellé az üzem­anyagot. Arról már nem is beszélek, hogy hálás köszönet­tel tartozunk a pénztárosnak, amikor kiadja havi fizetésűn­ket. De nem folytatom tovább. Azt hiszem, így is nyilván való, hogy a kötelességet egyre több helyen minősítik szí­vességnek. Pedig ha a pincér rizst ad burgonya helyett, ha a boltos »elfelejt« udvarias lenni, ha csak egy pénztár van nyitva csúcsforgalomban stb., akkor nem kötelességteljesí­tésről, hanem annak ellenkezőjéről van szó. De azt javaslom, azért ne essünk túlságosan kétségbe. Végtére is bumerángként működik ez a társadalmi »jó­szokás«. Feltételezem ugyanis, hogy a pincér is eljut ven­dégként az étterembe, a kereskedő is vásárol néha szap­pant, a hivatalnoknak is lehet panaszügye, s elképzelhető­nek tartom, hogy még a postás kézbesítő is olvasna néha újságot, ha valaki ki vinné neki. A szívességet — mint olyat — azért nem irtanám ki szóhasználatunkból és társadalmi gyakorlatunkból. Csak visszaállítanám eredeti jelentését, s nem ne­vezném szívességnek azt, ami alapvető kötelességünk. Végezetül kérem, hogy akik a felsorolt szakmák között szerepeltek, s magukra nézve sértőnek találták szerény megjegyzéseimet, azok vegyék úgy, hogy őket már az »ür­gék« táborába soroltam, akik vesznek, esznek, isznak és ol­vasnak, tehát mentesek a szívesség társadalmi nyavalyájá­tól. Jávor! Béla «OSOGf!IfPtiP SMV&h **ffisár S. 3

Next

/
Thumbnails
Contents