Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-29 / 24. szám

fflAG PROIFTARJAI, EGYESÜLJETEK! Amt m fillér AZ MSZMP SO OGY MEGYEI B I Z O T T S A G A N A K LAPJA XXVIII. évfolyam 24. szám. Megkezdte «inkáját a Biztonsági Tanács ülésszaka 1972. január 29., szombat Ülést tartott az Elnöki Tanács Tízemeletes toronyház épül Siófokon/ A negyvenegy lakásos épület június végére készül el. Még két tízemeletes épület alapozása készült el a városban. Gromiko visszaérkezett Maszkváka ADDISZ ABEBA Mailé Szelasszié etióp csá­szár megnyitó szavaival meg­kezdte munkáját a Biztonsági Tanács addisz abebai ülés­szaka. Az építőanyag-ipar lassú fejlődése miatt évek óta nö­velni kellett, az építőanyagok, importját. A külföldi termé­kek jelentős részének ára azonban lényegesen magasabb a hazaiakénál, s egyes, főleg a dollárért vásárolt cikkeké többszörösen meghaladja. A különbözet kiegyenlítésével járó többletköltségek évente növekvő terhet róttak az álla­mi költségvetésre. Ezért nagy jelentőségű, hogy az idén si­ker koronázza az építésügyi és városfejlesztési minisztérium több éves erőfeszítését, amelv elsősorban a dollárért vásá­rolt építőanyagok behozatalá­nak csökkentését célozta. A minisztérium a hazai nagy építőanyag-inari üzemek ter­melésének bővítését, új gyár- egvségek létesítését szorgal­mazta. és lilább lehetőségeket a k—svP-rvsTz gok kö­ZÖ'f'H Vi agí+ác-óf g fi, ~ éc, irvtvi<->7*t cilc’Acj'-yfV'R.n l'C&fc'Vt - dalú. miuicz+Aríumok közötti együttműködési szerződéseket lította a világ országait, hogy a kolonializmus és a faji po­litika puszta elítélésén és el­utasításán túlmenően fogana­tosítsanak -konkrét intézkedé­seket e politika képviselői el­len. ellenes békeharc kérdéseit; elemzik a nemzetközi helyzet alakulását a BVT tavalyi bu­dapesti ülése óta eltelt idő­szakban; megvizsgálják a Bé- ke-világtanács és az ENSZ, va­lamint az UNESCO és más ENSZ-szervek közötti együtt­működés kérdéseit is. Hason­lóképpen foglalkoznak a BVT és az Afrikai Egységszervezet, lenné a tömegek szervezett békemozgalmát. Sőt: éppen ez a helyzet teremt újabb kedve­ző lehetőségeket, s ezzel együtt ró újabb nagy feladatokat minden egyes oszág békemoz­galmára, a nemzetközi béke­mozgalomra, s magára a Béke­világtanácsra is. Itt Helsinkiben — mondotta a továbbiakban Kállai Gyula — gondolataink mindekelőtt tágabb hazánk, Európa kérdé­seire összpontosulnak. Buda­pest és Helsinki, a két főváros neve ma már elválaszthatat­lan az európai biztonság és együttműködés új rendszeré­nek létrehozásáért folytatott kontinentális méretű küzde­lemtől. Tiszteletünket és őszin­te elismerésünket fejezzük ki finn barátainknak, akik fárad­ságot nem ismerve munkál­kodnak a torlaszok eltávolítá­sán, a népek reményeinek va­kötöttek. Különösen nagy se­gítséget nyújt a hazai építő­anyag-ellátáshoz a Szovjet­unió. Románia és Lengyelország a hazai cementtermelés nyers- gipszkő-szükségletét fedezi. Az NDK komplett könnyű- szerkezetes ABC-áruházat, óvodát, iskolát, orvosi rende­lőt szállít, amelyet egyébként dollárért kellett volna megvá­sárolni. Korábban dollárért hozták be az üvegipar fontos alapanyagát, a szódát is, de nemrégen — hosszú lejáratú megállapodás alapján — csak­nem a teljes szükséglet fede­zését Bulgária vállalta. Az építőanyag-ellátás egyen­súlya érdekében a szocialista államok segítségével, végered­ményben az idén 3,3 százalék­kal emelkedik az építőanyag- imoort. de ezen belül — hosz- szú idő után ebben az évben “Tőször — mérséklődik a tőkés behozatal, mé^nedig iel-ntős arányban, az előzetes számítá­sok szerint 15 százalékkal. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Az Elnöki Tanács módosí­totta a honvédelmi hozzájá-. rulásról szóló 1959. évi 26. számú törvényerejű rendele­tet. Megtárgyalta és tudomásul vette a belügyminiszter jelen­továbbá más nemzeti béketa­nácsok közötti együttműködés­sel. Az ülés napirendjén szere­pel az európai biztonsággal, az indokínai népek imperia­listaellenes harcával, a közel- keleti helyzettel kapcsolatos problémák megvitatása. Az ülésen Romes Csandra, a Béke-világtanács főtitkára tart beszámolót. lóraváltásán, s egész politiká­jukkal mutatnak példát a bé­kés egymás mellett élés, a kü­lönböző rendszerű államok al­kotó együttműködésének gya­korlati megvalósításában. A Béke-világtanács elnöksé­ge olyan időszakban tartja ülését, amikor a nagyvilágban reményt és bizalmat, aggodal­mat és felháborodást keltő eseményeknek vagyunk tanúi. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy Európában az ese­mények fő vonala a reményt és bizalmat erősíti mindenki­ben, akiknek drága kontinen­sünk békéje, biztonsága, jövő­je — még akkor is, ha nem lebecsülendő erők nehezítik ezt a sokat ígérő fejlődést. A jelenlegi világhelyzetben, ép­pen Európában érlelődtek meg leginkább a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésén alapuló politika érvényesítésének fel­tételei, de szükségessége is. mivel itt húzódnak a két szem­benálló világrendszer fő erő­vonalai. A Szovjetunió, a szocialista országok az európai kontinens világpolitikai jelentőségét fel­ismerve törekedtek a biztonság (Folytatás a 2. oldalon.) Nixon február 16-án indul Pekingbe A UPI jelenti Washington­ból: Nixon elnök a tervek sze­rint február 16-án indul Pe­kingié, ahová február 21-én érkezik. Útja során két napot tölt a Havaii-szigeteken és egy napot Guam szigetén. Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára elmondta: a fő­ként távközlési szakértőkből álló elöreküldött csoportok kö­zül az első — 65 taggal — szombaton indul Washington­ból és február 1-én érkezik Pekingbe. A 20 tagú második csoport — a Reuter hírügy­nökség közlése szerint — feb­ruár 14-én érkezik a kínai fő városba, a Nixon-látogatás »végső előkészítése« céljáboL tését az 1971. évi honosítási, visszahonosítási, és a magyar állampolgársági kötelékből való elbocsátási ügyek dön­tésre való előkészítéséről. To­vábbá megtárgyalta és elfo­gadta az igazságügy-miniszter jelentését a kegyelmi ügyek intézésének múlt évi tapaszta­latairól. Végül az Elnöki Tanács egyéb folyamatban lévő ügye­ket tárgyalt. « * • A honvédelmi hozzájárulás­ról szóló jogszabály mentesí­tette a honvédelmi hozzájáru­lás alól a munkaviszonyon kí­vül végzett tevékenységből származó és nyugdíjhozzájá­rulással adóztatott mellékjö­vedelmeket. Az ilyen forrásból származó jövedelmek egyes esetekben meghaladják a munkabért és egyéb nyugdíjjárulék alá eső jövedelmeket A kiemelkedő jövedelmek szabályozásával összhangban szükségessé vált a honvédelmi hozzájárulásról szóló törvényerejű rendelet módosítása. Az Elnöki Tanács által el­fogadott * módosítás előírja, hogy a jövőben az ilyen jöve­delmek csak akkor mentesül­nek a honvédelmi hozzájáru­lás alól, ha azok nem halad­ják meg a nyugdíjjárulék alá eső évi keresetet. (MTI) :6 az — Mikor lesz a kongresszus sikeres? — tette fel a kér­dést Bencsik István, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának főtitkára tegnap dél­előtt a Parlamentben megtar­tott sajtótájékoztatóján. — Válasza: — A kongresszus csak akkor lehet sikeres, ha felkelti a közérdeklődést, és utána még több részvevőre számíthat a népfrontmozga­lom. Hogyan kaphat a népfront­munka jelentőségének meg­felelő népszerűséget? Elsősor­ban azzal, hogy a népfrontbi- zottságok a lakosságot érintő és érdeklő témákat vesznek fel terveikbe, és a gyűléseken el­hangzó kérdéseket, javaslato­kat számon tartják, ha lehet­séges, elintézik, ha nem, akkor azt is megmondják a felszó­lalónak. Érezzék az emberek, hogy a Hazafias Népfront 1 nemcsak választási alakulat. Ha csupán' az is lenne, — bár nem az —, akkor is előbbre lépett egyik legfontosabb munkaterületén, a szocialista demokrácia fejlődésében. Igaz, a módosított választási tör­vény érvényesítése csak most bontakozik. Ugyanez a hely­zet a tanácsokkal való kap­csolat kiépítésével is. Az iga- ' zi együttműködés majd a kongresszus utáni időszakban valósulhat meg, és bővülhet a tanácstörvény által meghatá­rozott módon. Változtatni kéül a munkás— paraszt találkozók szervezésé­nek módszerén is. Teremtsen a népfront olyan lehetőséget, hogy két réteg tagjai kendő­zés nélkül, őszintén beszélje­nek magukról és egymásról, tárgyalják meg bátran például az olyan témákat, mint a jö­vedelemkülönbség. Bencsik István beszélt a Hazafias Népfront kebelében működő Bt ke-barátság mozgalom eredményeiről, a hazafias ne­velésről, majd a kongresszusig hátralévő időszak feladatait ismertette. Andre j Gromiko szovjet külügyminiszter ötnapos ja- páni látogatásának befejezté­vel pénteken visszaérkezett Moszkvába. A látogatásról Moszkvában megállapítják, hogy Gromiko tokiói megbeszélésének 'ered­ményei felülmúlják az előze­tes várakozásokat. Gromiko olyan konkrét megállapodással tért vissza, amely szerint már ebben az évben hivatalos megbeszélések A tartalmi előkészületek in­dítását a Hazafias Népfront Országos Tanácsának kong­resszusi levele jelenti. Ezen­kívül öt munkabizottság ala­kult, amely országos hírű szakemberek vezetésével fel­mérést végez a nápfron tanún - ka minden területién. Külön bizottság foglalkozik a Haza­fias Népfront munkamódsze­reinek, munkastílusának felül­vizsgálásával és felíri ssítésé- vel_ Több megyében is foly­tatnak majd vitákat ezek a bizottságok. A kongresszus idején pedig szekciókban dol­goznak majd. Nem kevésbé fontos az előkészületek szer­vezeti oldala. Nagyon lénye­ges, hogy a megválasztandó bizottságok tükrei legyenek a szocialista nemzeti egységnek. Újságírók kérdéseire vála­szolva Bencsik István a moz­galom gondjairól is beszélt, Elmondotta, hogy a falvakban nem okoz gondot a népfront­bizottságok és a lakosság kö­zötti kapcsolat. Városokban azonban nehezebb közel ke­rülni az emberekhez. Aztán olyan népfsrontbizottságck is működnek, amelyek nem kap­csolódnak tanácsokhoz, mint például társközségek vagy a járási bizottságok esetében. Bár a népfront tevékenysége nem szorítkozik kizárólag a tanácsokkal való együttműkö­désre, de fontosnak tartja. Ez a kapcsolat azonban egyelőre főként személyes jellegű. Ki kell terjeszteni a testületek munkájára. Legjobb módja ennek a vb-népfrontelnökség, vagy tanács—népfront együt­tes ülések szervezése. • Ezek azonban még nem általáno­sak. Arra a kérdésre, hogyan képzeli a népfront a fiatalok bevonását, Bencsik István azt válaszolta, különösen a kato­naságtól kikerült, leszerelő fiatalokra számítanak, őket kell bekapcsolni a közéletbe Hiszen katonaéve k alatt ne­velődtek, és «nre építeni lőhet. tárgyává teszik a Japánnal megkötendő békeszerződést. A két ország kapcsolatainak sta­bilitása és az ázsiai bizton­ság szempontjából ennek a szerződésnek a létrejötte csaknem ugyanazt jelentené, mint a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződések jelentettek Euró­pában: a második világháború politikai hagyatékának felszá­molását. Hazafias Népfront munkáját emberközelbe kell hozni a kongresszusi felkészülés révén, A választások jó alkalmat je­lentenek arra, hogy a közélet megpezsdüljön. A lakosság kapjon kedvet a gazdasági, politikai és társadalmi problé­mák1 megvitatásához, meg­oldásához. A népfront tevé­kenysége .minél szélesebb kör­ben mozgassa meg az embere-, két — hangsúlyozta. Befejezésül Bencsik István azt mondta: — A múlt a jövőt is jelenti. A folyamatban levő tevékeny­ségeket csak erősíteni és to­vábbfejleszteni keli. Ehhez az erősítéshez ad majd útmuta tást az V. kongresszus. R. Zs. VASÁRNAPI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL REZES ZSUZSA: ICongresszus «lőtt w népfront (3. oldal) KERCZA IMRE: Egy korsó világos (4. oldal) HORANYI BARNA: Emlékek és képek között (5. oldal) ÍBRANYJ TÓTH BÉLA: HA HULL A HÓ... (7. oldal) SZAKONYI KAROLY: Tudatom, jól vagyok (8. oldal) k Szelasszié beszédében feiszó­Helsinkiben megkezdődött a BVT elnökségének ülése A finn fővárosban tegnap megkezdődött a Béke-világta­nács elnökségének ez évi ren­des ülése. Az ülésen több mint ötven ország neves tudósai, írói, közéleti személyiségei vesznek részt. , A BVT elnökségének ez évi ülésén többek között megvi­tatják a béke és biztonság, a függetlenség, az imperialista­f Kállai Gyula felszólalása A magyar békemozgalom ne­vében 'felszólalt a BVT ülésén Kállai Gyula is. Beszédének be­vezető részében a BVT törté­nelmi feladatának teljesítésé­ről beszélt, majd a legutóbbi budapesti közgyűlésre utalva hangsúlyozta. Űj szakasz kezdődött a Bé­ke-világtanács munkájában: tömegbázisa, kapcsolatai to­vább szélesedtek, amit többek között jelez az is, hogy az ENSZ hivatalosan elismerte. Majd így folytatta: Az impe­rializmus reakciós politikája ellen ma már minden nemzet­közi politikai, diplomáciai és gazdasági fórumon folyik a küzdelem. E fórumokon nagy erők lépnek fel a békéért — a szocialista országok, a gyar­mati rabságból felszabadult fiatal államok, sőt egyre több kapitalista állam is. Mindez azonban nem teszi szükségte­Hazai fejlesztés, együttműködés a szocialista országokkal 15 százalékos dollár megtakarítás az építőanyag-importban A múlt egyben a jövőt is jelenti V. népfrontkongresszus előkészületeiről A főtitkár kifejtette, hogy a Sajtóié

Next

/
Thumbnails
Contents