Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-04 / 2. szám

** Oreglaki példázat Midizni — a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint — any- aylt tesz, mint »példaképpen megmutatni v. bemutatni valamit«. A példa pedig — ugyanazon szótár szerint — »olyan cselekvés, magatartás, amely utánzásra, követésre késztet..A pontos de­finíciók után úgy vélem, érdemes kereken kimondani: öreglak nagyközséggel ismerkedve olyan eredményekkel találkoztam, me­lyek láttán nem érdemtelen használni a magyar nyelv említett szép szavait jellemzésül. Az öreglaki jelen eleven példázat, gyö- kérzete azonban évszázadnyi mélyben ered, s olyan múltat mu­tat, amely ígéri a lombos Jövőt. »A falu a marcali dombhát lankái, változatos táján terül el. A domború területeket er­dők, a homorúakat vagy ép­pen sík területeket mezők bo­rítják. Az allódiumon rétek, legelők vannak. A lejtőkön, a napsütötte déli oldalon gyü­mölcsösök és szőlők díszle­nek.-" (Részlet a falukróniká­ból.) Thuz, Corvin és névtelenek... Bronzkori edények, kiskor­sók, csészék tanúsítják, hogy a szép táj, a termékeny termé­szet Ide vonzotta az embert A kedvező földrajzi körülmé­nyek, talajviszonyok szinte előlegezik a gazdagságot, s ha képzeletünkben évezredeket haladunk visszafelé, szinte érezni, hogyan csalogatta a termelés örömeit éppen megíz­lelt embert a környék. A történelem híradásai azonban hézagosak. A bronz­kori leleteket Arpád-korl jegyzék váltja, mely azt tanú­sítja, hogy település már öreglak a honfoglalás után; szerepel a neve a pápai tized- jegyzékben. A föld népének tehát — miután termékeny talajra lelt — adót kell izzad­nia, és aki napestig a földdel küzd, jobbágysorban él. így aztán az öregláki história év­századokon keresztül büszke famíliákat választott főszerep­lőül, a pómép csak akkor ke­rül létének bizonyságaképpen a pergamenre, ha halálos be­tegség pusztít közte, háború tizedeli, vagy az elkeseredés rebelliót fakaszt az egyforma igásmindennapok nyomor- izzásában. Urai először papok voltak, olyan szereplők, akik mint hús-vér emberek alig írták nevüket a történelem lapjaira, inkább egy hatalmas emberek- feletti' szervezetként, egyházi hatalom néven vetettek adót, jegyeztek és lajstromoztak, templomot avattak, és büntet­tek is példásan. A középkor­ban a somogyi főesperesség birtoka a környék, ember és igásállat, erdő meg aprójószág egyaránt. Mikor előbukkan a helység­név a XV. században: Öreglak — Lak formájában —, már birtokperek középpontjában áll és azután is. Nem Irigyel­jük a történészeket, akiknek az a tisztük, hogy birtokhábor­gások, birtokperek, jussiratok elejtett megjegyzései alapján próbálják a környék igazi életét rekonstruálni. Minden­esetre következtessünk mi is arra, ami a legkézenfekvőbb; a gyakori jussharcok azt bi­zonyítják, hogy gazdag birtok a község, amelyért érdemes volt évszázados paragrafuscsa­tába kezdeni, oklevelekkel és okiratokkal támadni, jogsza­bályokkal és csürés-csavarás- sal védekezni. Álljon itt még a krónikából annyi, hogy a középkor derekán a Thuz nemzetség sarjai várat is épí­tettek itt, okulva a korábbi tatár, és tartva a fenyegető török dúlásoktól. Tegyük még mindehhez hozzá azt is, hogy Mátyás király várrontó statú­tuma (ezzel akarta megtörni néhány ádáz nemes ellenállá­sát) nem'vonatkozott a laki fészekre, sőt a király azt fiá­nak, Corvin Jánosnak adomá­nyozta. így lett aztán öreglak centrum, folyó partján, utak kereszteződésénél emelkedő vára több mint húsz közeleb­bi-távolabbi uradalom köz­pontja. Törökdúlástól a pestisig Ulászló igyekezett mindvé­gig szavát tartva Corvin Já­nost birtokán meghagyni, de- hát az elemi erővel újuló feu­dális anarchia kivetette a her­ceget és utódját a laki birtok­ból, ha nem is szó szerint, de zálogok, jussolások, pereske­dések által. A főnemesek házasodnak, nevek és családok bukkannak fel az iratokban és tűnnek el. A történelmi regényekben oly legendássá növesztett vi­téz, a pogánypáholó Török Bá­lint markáns történelmi arc­képére Lakvár históriája raj­zol néhány előnytelen ráncot is. A tizenhatodik századi főúr buzgón taktikázott a hatalma­sok között, és nemegyszer vá­dolhatták volna hűtlenséggel (kezdetben vádolták is),. ha nem lett volna szüksége rá Ferdlnándnak és Szapolyainak is. Vitézi volta mellett ember­telen kegyetlenséggel nyúzta jobbágyait, növelte gyakorta tisztességtelenül is vagyonát. A lakvári birtokperben fejé­hez vágták írásban, hogy »áruló, zsivány esküszegő ... Midőn csatára kellett menni betegnek tetted magad ...« Volt Török Bálintban annyi cinizmus, hogy mosolyogva fo­gadja a szidalmakat és — mi­vel mindez nem volt ritka a korban — somolyogva erősí­tette tovább Lakvárat, azaz öreglakot. Mint köztudomású, őt élnyelte a Héttorony, job­bágyait az öreglaki föld. és a környéken berendezkedett a tőrök. Míg az oszmán birodalom javában llódított, félholdja ár­nyékában megint kiújultak a birtokperek. Felötlik a histó­riában Tahi Ferenc neve, aki a Zrínyi családba nősült, és amazok oldalán harcolt vité­zül a pogány ellen Lakvár uraként. De hiába a vitézség, az ingyenmunkára, a túlontúl sok robotra fogott nép mene - kiült, s a hadak nyomán rabolt és fosztogatott, miközben őt is rabolták és fosztogatták. Török uralom, törökűzés, hadjárás nyomén 1715-ben öreglakon mindössze 16 ház­tartást írtak össze. A régi ma­gyar nevek mellett ^ plébániai anyakönyv' szerint gyakori volt a szerb. A tizenkilencedik század, a csodák, az eszmék százada pusztulással, pestissel köszön­tött a Vidékre. A községben naponta 3—5 halottat temet­tek; a kolera áldozatait. Az­tán a nyavalyatörés, aztán a kanyaró, majd a vörös követ­kezett. Mindegyik derekasan szedte áldozatát, de mégis . születtek gyermekek, akiknek oskolájuk is lett, ta­nítójuk is. (Igaz, olyan szegény volt, hogy a harangozás — mint mellékfoglalkozás fejében megrázhatta az út­menti szilvafákat.) A névtelen szereplők, a föld nyomorultjai kezdetleges, kétkezi iparral, tinó vontatta ekével szántott földön azért megmentették önmaguknak a szűkebb hazát, a sokszor bizonytalan, de még­is kenyeret adó földet, öreg­lak környékét. A nemesi sar- jak elhagyták... A vitézi tettek, a nemesi portrék mellett ez a szünte­len, szívós akarat, ez a ter­mesztő és oskolaemelő szán­dék: öreglak históriája. Nem hirdetik emlékkövek, de hir­deti a mai öreglak, amely szervesen összeforrott múlt­jával, ahogy Berzsenyi mond­ja: »mezei szorgalommal«, a történelemnek ezzel az örökr mozgójával, amely mutatja, hogy a törökdúlás hervadásá- ban is ott évelt a ma termé­sének csírája. Tröszt Tibor (Folytatjuk.) Vesztesek és győztesek? Többször eszembe jutot­tak szavaid, meg a lemondó legyintésed: »Vannak, akik győzelemre születtek, mások örökös része a vereség.« Ak­kor, abban a szituációban olyan »jól ült« ez a mondásod, hogy akár sarkigazságnak is elfogadtuk volna. Vagy csak fáradtak voltunk, s tartottunk a terebélyesedő vitától? Le­het, hogy így volt De az is le­het, hogy akkor nem is gon­doltuk végig állításod jelen­tését. Magadról mondtad, magadra legyintettéi. Ügy gondoltad: te vagy az örökös vesztes. És komolyan gondoltad, ezt most »Három nagy művészünk halt meg 1971-ben.« (Rész­let Együd Árpád leveléből.) A somogyi, művészetet sze­rető ember háláját akarom ki­fejezni Gecsei Lidi néni, Bog­nár Károly, Haklík Sándor bá­csi iránt. Nemcsak Balaton- sndréd, Zamárdi és Ádándlett szegényebb egy-egy művészet­ben gazdag élettel, hanem egész Somogy is. Az év végi számbavételnek szomorú sta­tisztikája ez a kép, s a siófo­ki járásnak különösen az, hi­szen mindhárman itt alkottak járásunkban. Munkásságuk méltatására kevés most a szó, csak arra elégséges, hogy a fájdalom ér­zését halványan tükrözze mindnyájunkban, akik nem­csak szerettük művészetüket, de nagyszerű emberi tulajdon­ságaikat sokra tartottuk; és meg kell mondani, sokat is tanultunk tőlük. Rájuk is ér­vényes az, amit a nagy mű­vészekre szokás mondani: az igazi művész emberségben is példamutató. Lidi néni már .a századelőn, gyerekkorában megtanulta a nem somogyi eredetű csipke­verést, és később ő tette iga­zán magunkévá ezt a bonyo­lult technikával készült, cso­dálatos motívumvilágpt. Akad­nak ugyan követői a felnőttek körében Endréden, sőt unoká­ja is folytatja a nagymama művészi mesterségét, de Lidi nénit nem lehet pótolni: az ő fantáziadús alkotó képessége és gazdag formalátása pótol­fogadta terveidet. Egy másik ügyben levélben kaptál nega­tív választ. Aztán újra pró­bálkoztál mással, s az sem si­került. így jutottál el a felis­merésig: »vereségre ítéltettél«. Ez a magatartásod ingerel, bo­csáss meg. Ki ítélt vereségre? Először is ezt kellene tisztáznod. Nincsenek emberfeletti erők, a fátumban sem hiszel, úgy tu­dom. Tetszetős »filozófia« a tiéd. Minden kudarcra ma­gyarázatot adó. Legalábbis te úgy érzed. _ »Ígértek nekem, azt sem tartották be« — mondtad. És csakugyan így van, elismerem. Ígértek ne­ked, s az ígéretből semmi sem hatatlan vesztesége a jónevű éndrédi csipkének, s egész me­gyénk művészetének. A Bognár testvérek legér­dekesebb egyénisége tette le örökre a »bizsókot« és a »cirklit«... A bognárszakmá­ban is kiváló mester tehetsége a faragás művészetében bon­takozott ki, és érdemelte ki a »Népművészet mestere« ki­tüntetést. Különösen omamen- seket formáló kezének egy­aránt engedelmeskedett a fa, a csont, a szaru, de leginkább a fát kedvelte. Károly bácsi finom érzékkel tudta össze­egyeztetni a modernet a ha­gyományossal. Számtalan do­boz, kulacs és egyéb használa­ti eszköz őrzi keze munkájá­nak művészi produkcióit. Járásunk harmadik tehetsé­gének, Bakiik Sanyi bácsinak képességei a Szatmár megyei pásztorévek után valójában nálunk bontakoztak ki. Talán ezek a körülmények magya­rázzák sajátosan egyéni tech­nikájának és formavilágának kialakulását. Sokáig pásztor- kodott még nálunk is, míg vé­gül a juhászkampót fölcserél­te a faragószerszámokkal, amelyek most végleg kihulltak kezéből. Mindhármuk hangját és alkotásait őrzi a magnó- és filmszalagok, melyeket meg­hagyunk az utódok számára, hogy okulhassunk művésze­tükből. E. A. az árnyékot, s megmagyaráz­nád : ki milyen hátsó gondo­lattal tett neked jót Foglalkoztatsz — ezt már az eddigiekből is láthatod. Pontosabban: nem is te, ha­nem a hozzád hasonló keve­sek szemlélete inkább. Talán éppen a vigasztalást várjátok, a cáfolatot, amikor leszögezi­tek: »örökös részetek a ve­reség«. Mi pedig nem mindig figyelünk oda, pedig talán egy jókor elejtett mondat helyre­állíthatná lelki egyensúlyoto­kat. Hiszen olyan törékeny az ember! Törékeny, ha a természet egészét veszem. De Santiago is győzött az elemeken, a nagy halon, s főként: saját magán. Nem legyőzetésre, nem áldo­zatnak születtünk. Te sem. S vitáinkban sem egymás fölött kell diadalmaskodnunk, nem személyeken kell győznünk. Szó sincs erről. Hamis nézete­ken, elavult, megcsontosodott ■elképzeléseken. Időnként ve­reségek is érhetnek bennün­ket. Sőt — bebizonyosodhat, hogy nem nekünk van iga­zunk. De ez még nem ok az elkeseredésre. S, ha sorozat­ban érnek a kudarcok ben­nünket? Talpra kell állni új­ra meg újra. »Hurrá-optimiz- mtis« ez? Nem hinném. Az ember eredendő sajátossága, hogy újra meg újra megpró­bálja. Ez emelte ki az állatvi­lágból tán. Belső kényszer emel fel újra és újra, hidd el — téged is. Nem kell hozzá »Kelj fel, és jár j !«-utasítás. »Keljfeljancsi babák va­gyunk?« Szinte hallom két­kedő kérdésedet. Ha ilyen lemeztelenítő modorban fo­galmazol, akkor ezt kell válaszolnom: »Igen. Ilyen keljfeljancsi babák vagyunk.« S, ha ezen gondolkodsz, már­is tettél egy mozdulatot a fel­álláshoz. Hiszen a megrogy- gyant ökölvívó is igyekszik minél hamarabb talpra állni. Hivatkozhatnám példákra, te is Ismered ezeket Az »egy igaz ember« emberfeletti erő­feszítéseire, számos feltaláló találmánya erényeinek elis­meréséért való megalázkodá­sára, hivatalokat koptatására, írók íróvá válásának stációi­ra. De minek ez? Mindennapi emberek példái ezeknél is meggyőzőbbek. A nyilvános­ság kizárása nélkül megvívott önemésztő harcok, melyek igenis győzelemmel végződ­nek: önmaguk megvalósításá­val. Csak ki kell nyitnod a szemed. Jó tágra, hogy a rész­leteket is megfigyelhesd. Bízom benne, hogy leg­közelebbi találkozásunkkor már elillan belőled a ború, s átveszi helyét a derű. Nin­csenek csak győzelemre vagy csak vereségre született em­berek ... Leskó László már érzem. Feladtai valamit, egykori önmagadat talán. Kétszer-háromszor . sikerte­lenség kísérte próbálkozásai­dat különféle területeken. Közvetlen fölöttesed gúnyos fintorral — te legalábbis így érezted: »gúnyos fintorral« — lett, fütyültek a mondásra, miszerint: »Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.« S gondolom! újabb és újabb érveket tudnál felsorakoztatni igazad bizonyítására. Talán még a jóban is megkeresnéd Nekrológ helyett Meggyógyulnak a régi könyvek Az Országos Széchenyi Könyvtár restaurálóműhelyében •évente 100—120 régi könyvet, kéziratot, zenei kéziratokat és térképet újítanak fel, mentenek meg a pusztulástól. Az elmúlt években 32 könyvtárban általános felmérést végeztek és megállapították, hogy csaknem 100 ezer könyv, kézirat vár restaurálásra. E munka nagy részét a Szécheny Könyvtár laboratóriuma végzi. Jelenleg a debreceni Refor­mátus Nagykönyvtár tulajdonit képező középkori pergamen kódexeken dolgoznak. A „csodafuga” Boldog családi ünnep volt, amikor a centrifugát haza­vittem. — Próbáljuk ki! — köve­telték a meglepettek. A pre­mier ragyogóan sikerült, csak úgy duzzadt a mellem a nagy elismeréstől. Ettől kezdve megváltozott a státusom is a családban: a tekintélyem megnövekedett, s a szom­szédasszony is velem példá­lózott a férje előtt. Persze, az ünnep sem tart örökké. Lassan megszokottá vált az ajándék gép, és hit­vesem egyre többször zsör­tölődött. No, nem a mosás miatt, azt a gépek könnyedén elvégezték, de mindig akadt valami. Hol ez bosszantotta, hol az ... Egyszer azért duz­zogott, mert elfelejtettem begyújtani a fürdőszobába, máskor a rádió idegesítette. És ha néha később értem ha­za a megbeszéltnél hetekig vigasztalan volt. De hol nem fordul elő egy kis perlekedés? Az igazi veszekedés csak akkor kezdődött, amikor az áldásos masina felmondta a szolgálatot. A nagymosás kel­lős közepén tartottunk, a fürdőkád tele mosott ruhá­val, és a »perpetuum mobile« egyszer csak megállt. Hiába csavargattam a kapcsolót elöre-hátra, jobbra-balra, nem indult. A feleségem egy darabig türelmesen szemlél­te munkámat, majd megál­lapította, hogy semmi érzé­kem a műszaki dolgok iránt. — Más férfi már rég meg­javította volna' — mondta fitymálóan —, de te... te semmihez sem értesz. — Majd a Gelka — pró­báltam vigasztalni, de ő csak tovább szapult a tehetetlen­ségemért. A robbanásig feszült lég­körben nem tehettem mást, azonnal beszállítottam a gé­pet a szervizbe. Ott szabá­lyosan kitöltötték az átvételi elismervényt, és megnyug­tattak, hogy pár nap múlva mehetek érte. Este magamra vállaltam a ruhafacsarást, és kerültem minden olyan alkalmat, ami nejem rossz kedvét tovább fokozhatná. Aztán naponta benéztem a Gelkához, és csa­ládi okokból kértem a javí­tás gyors elvégzését... A néhány napból hetek lettek, a hetekből hónapok. Otthon hiába hivatkoztam az alkatrészhiányra, kedvesem nem ismeri az effajta aka­dályokat. Már attól tartot­tam, hogy újra kiúhilnck a bajok, amikor értesítést kap­tam, hogy háztartási gépe­met üzemképes állapotban átvehetem a telephelyen. ürömmel tértem haza a megjavított centrifugával, de a feleségem közömbösen fo­gadott. — Kíváncsi vagyok, med­dig bírja — jegyezte meg egykedvűen, és tette tovább a dolgát. Mennyire más volt ez a fogadtatás, mint azon az emlékezetes karácsonyon! A meózásra egy hét múl­va került sor, amikor az ágy­nemű mosásához fogtunk. A víztől terhes párnahuzatokkal nehezen indult a szegény jó­szág. Zúgott, rázkódott, zö- työgött, majd hirtelen — a vízzel együtt — furcsa ru­hadarabot lövellt ki magá­ból: egy kombinét. Egy is­meretlen kombínét. Döbbent csend. Némán me­redtünk egymásra. Először arra gondoltam, hogy a cent­rifugával van baj, de szere­tett nőmet csak a titokzatos fehérnemű érdekelte. — Fantasztikus. — Egyre csak ezt ismételgette. — Valóban, ez egy csoda­fuga — örvendeztem. De 5 nem nevetett, szigorú tekin­tetei ford.ult felém: — Miféle kombiné ez? Biz­tos valami özvegyaszony hagyta itt. Kővé meredtem. Gépünk renaeuenes viselkedését nem tualam mivel magyarázni, hiszen sejtelmem sem volt az intim ruiMdarao ereaelerúl. — Bizonyara a ■ Geika a ludas a aologban, talán köl­csön adták valakinek — ma­gyaráztam. Mondanom sem kell, hogy feleségem nem elégedett meg a magyarázattal, konkrét bi- zonyítéKot követelt. A szer­viz dolgozói kinevettek: Hogy képzeli? Ez nem kölcsönző! — Persze, persze — mo­tyogtam magamban zavar­tan. De azóta is egyfolytában töprengek, vajon kié lehet a kombiné, hogyan került a mi centrifugánkba. Töprengéseimnek már-már veszélyes fordulatai vannak. Néha társaságban a legko­molyabb helyzetekben öntu­datlanul felkiáltok: Centri­fugai Kombiné! Sokan nem is sejtik, hogy milyen összefüggés van a két tárgy között. Szeretnék végre megszabadulni gyötrő gond­jaimtól, de mit tehetek? Talán egy újsághirdetés fényt deríthetne a rejtélyre. »Jelentkezzék az az özvegy- asszony, aki elhagyta kom- binéját.'« Nagyszerű, így jó is lesz. Csak azt tudnám, hogy miért éppen özvegyasszonyra gon­dolt a feleségem. Szollva János »©SfiOGYS NÉPLAP KaM, ME, jtoafe «. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents