Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-21 / 17. szám

LENIN MELLETT DOLGOZTAM! Elmondta: T. Tyihomirova A Dráva sikere a pártísfcolá* Délszláv barátokkal... 1918-baű a moszKvai te­rületen, Kiin városában dol­goztam, titkárnő voltám, majd a bűnügyi nyomozó bizottság­hoz kerültem. Sokszor kértem idősebb munkatársaimat, küldjenek Moszkvába, nagyon szerettem volna látni Lenint. 1920-ban beteljesült a vá­gyam. Lelkiismeretes munká­mért Moszkvába helyeztek, a Népbiztosok Tanácsának ügy­intéző csoportjához. Határta­lan örömmel fogadtam, ami­kor közölték, hogy a telefon- központban kapok munkát. Amikor először mentem be áj munkahelyemre, nagyon izgultam. A szobába bejött Vlagyimir Iljics. Rám nézett és valami melegség sugárzott szeméből. Hozzám lépett, és mosolyogva kérdezte: — Oj ember itt? Hol dol­gozott eddig? Elmondtam — Nos, akkor együtt dol­gozunk. A telefonközpont közvetle­nül Lenin dolgozószobája mellett állt Nem voltunk so­kan és 24 óráztunk. Ehhez a központhoz tartoztak a politi­kai bizottság, a kormány tag­jainak irodái és lakása, a népbiztosok, a Vörös Hadse­reg vezérkara, közvetlen vo­nalunk volt Pétervárral és Harkowal. A telefon kezelése mellett Lenin különféle meg­bízásait is teljesítettük, hogy valamelyest könnyítsünk a tit­kárság munkáján. Szobánk­ban Ms táblán vezettük Le­nin megbízatásait. Nem egy­szer ő maga írta fel oda a teendőket: kiket kell késede­lem nélkül bekapcsolni hoz­zá, kit hívjunk fel azok kö­zül, akik találkozni Mvántak Leninnel. Vlagyimir Iljics csodálatosan be tudta osztani az idejét. Mhasznált minden percet. Gyakran jöttek hozzá parasztok, munkások az or­szág különböző vidékeiről Lenin szeretett beszélgetni velük, ö maga is gyakran ki­járt az üzemekbe. Mi további­tattuk Lenin leveleit a köz­ponti bizottság és a kormány tagjaihoz. Megkövetelte, hogv mindenki személyesen írja alá a borítékot, hogv hánv óra hány perckor kapta m°g a küldeményt. Ha levelet hoztunk, Lenin azonnal fel­bontatta, és a borítékot be­A Munkácsy Mihály Gimná­zium és Egészségügyi Szakkö­zépiskola igazgtaójával, Lóczy Istvánnal beszélgettünk a szakközépiskola helyzetéről, a képzésben betöltött szerepéről. ■— Összesen huszonnégy osztályunk van, ebből tizenhét a gimnáziumi, s hét a szak­középiskolai — mondja Lóczi István. — Hét év óta működik nálunk sikeresen ez a néhány osztály, amelyet a csecsemő­ás kisgyermek gondozói szakon indítottunk. Akkoriban még ez volt az első ilyen típusú is­kola, így nemcsak a megyéből és a Dunántúlról voltak je­lentkezőink, hanem még az Alföldről is. Ma már a megyé­ben Siófokon, a környező me­gyékben Dombóváron, Kom­lón, Nagykanizsán is létesítet­tek hasonló típusú intézmé­nyeket. Az osztályok helytál­lását bizonyítják az érettségik is, ahol a szakmai, elméleti és gyakorlati tárgyak eredménye magasan fölé emelkedik a többi érettségi átlagnak. Eleinte nagy gondot okozott a gyakorlati termek létreho­zása, felszerelése, a speciális igényeknek megfelelően. Az elméletnek és a gyakorlatnak szerves összhangban kell len­nie egymással, mert igazi eredmény csak így érhető el. A csecsemő- és kisgyermek- gondozó osztályok tanulói a idegzett mozdulattal a fény felé tartotta, nem maradt-e benne valami. Vlagyimir Il­jics rendszerető ember volt, és tőlünk is ezt követelte. Dolgozószobájában, íróaszta­lán mindig rend volt. Ha bármit kért, soha nem mulasztotta el hozzátenni: »Legyen szíves, intézze el!« S ha valamit elintéztünk, amit ránk bízott, mindig megkö­szönte. Mi továbbítottuk Le­ninnek a szikratávírón érke­zett üzeneteket a ■ polgárhábo­rúban aratott győzelmekről, a nagy városok ellátásáról, a vasút munkájáról, a tűzifa- kitermelésről, szállításról. Le­nin rendkívül nagy figyelem­mel olvasta ezeket a távira­tokat, különösen a frontról érkezett jelentéseket. Vlagyi­mir Iljics sok időt szentelt a katonai kérdéseknek. Soron kívül fogadta a frontokról ér­kezett parancsnokokat. Velünk, munkatársaival idősebb barátként viselkedett. Mindig segítőkész volt, ha bármelyikügk nem értett va­lamit. Vlagyimir Iljics sokszor fél éjszakákat bent dolgozott iro­dájában. Elmenetele előtt mindig beköszönt hozzánk: ♦Pihenni mentem, jó éjsza­kát.« Ilyenkor elcsendesedett a munka, és egyikünk lepi­hent a Lenin szobáiéban levő díványon. Előfordult, hogy Lenin visszajött, elnézést kért a zavarásért, magához vette a szükséges iratokat és — pihenjen csak — szavakkal visszament lakásába. Lenin ’utasítására aztán egy pihenő­szobát is berendeztek nekünk. Lenin a folyosó végén lakott Előfordult, hogy valamit ott­hon felejtett, olyankor oda­adta a kulcsot és kérte, hogy hozzuk el a megfelelő köny­vet, iratot. Ha Nagyezsda Konsztantyinovna beteg volt vagy pihent, mindig felhívta erre a figyelmet és kérte, csendben menjünk be, ne za­varjuk őt. Egyszer, amikor éjszakai ügyeletes voltam, az egész épületben fölberregtek a csen­gők, a Kreml udvaráról pe­dig, ahol a központi végre- ható bizottság iskolája volt. zaj, rohanó léptek zaja hal­latszott. Ijedten kiszaladtam a folyosóra, hogy megtudjam. múlt évben sikeresen érettsé­giztek. Az idén négyévi mun­kájukról tesznek tanúbizony­ságot az egészségügyi szakkö­zépiskola végzős diákjai. — Van-e elég jelentkező az iskolába, s az innen kikerültek milyen képesítést kapnak, hol helyezkedhetnek el, milyen felsőfokú intézményekben ta­nulhatnak tovább? — Ötszörös, hatszoros volt a túljelentkezés, amikor a gim­názium e tagozata beindult. Az innen kikerültek csecsemő­éi kisgyermek gondozói képe­sítést kaptak. Később csökkent a jelentkezések száma, mivel más városok gimnáziumaiban is megkezdődött az oktatás. Fő célunk a munkára nevelés, hogy képesítésük szerint tud­janak helyt állni a gyakorlat­ban. A legkülönfélébb egész­ségügyi munkahelyeken dol­gozhatnak. A dolgozni akarók és a to­vábbtanulni kívánók száma más, mint a gimnáziumokban. Körülbelül húsz-harminc szá­zalékuk jelentkezett tovább­tanulásra, a többség dolgozik majd. Kevés azoknak a száma, akik óvónőképzőbe jelentkez­nek. Lehetnek: gyógyszeré­szek, orvosok, pedagógusok, jogászok, közgazdászok és még számtalan foglalkozást választhatnak. Továbbtanul­hatnak minden főiskolán, mi történt. Az ár azt mondta, riadó van, senki sem járhat a Kremlben. Visszamentem a szobámba, és riadtan néztem ki az ablakon. Hirtelen érez­tem, hogy valaki a vállamra tette a kezét. Lenin volt. — Megijedt? — kérdezte, majd elmondta, hogy próba­riadót rendeltek el, így ellen­őrzik a Kreml őrségének ké­szenlétét. Vlagyimir Iljics az ablakból elégedetten figyelte, hogy minden rendben zajlott le. Vlagyimir Iljics nagyon fi­gyelmes volt munkatársaihoz. Amikor például megtudta, hogy az egyik telefonkezelőnk a kimerültségtől megbetege­dett. személyesen intézkedett, hogy szanatóriumba utalják. Máskor arra volt gondja, hogy egyik kolléganőnk gyermekét elhelyezzék óvodában. A kronstadti lázadás nap­jaiban Lenin egyik éjszaka nagyon későn tért pihenni. Alighogy elment dolgozószo­bájából, jelentkezett a Forra­dalmi Katonatanács ügyelete­se és közölte: rövid idő múl­va sürgős táviratot küldenek. Én voltam az ügyeletes, és — mint máskor is tettük, ami­kor nem akartuk Lenint za­varni — felhívtam a bátyját. Dmitrij Iljicset (ő akkor ná­luk lakott), és elmondtam a Leninnek szóló üzenetet. Két perc sem telt el, amikor Vla­gyimir Iljics felhívott és ide­gesen kérdezte, miért nem vi­szem a táviratot. Szerencsére az hamar megérkezett és már szaladtam is vele hozzá. Más­nap reggel első dolga volt, hogy elnézést kérjen esti tü­relmetlenségéért. Leóin többször betegeske­dett 1922-ben: jelentkezett az 1918-as merénylet hatása. Mind gyakrabban utazott ki Gorkijba, és mind hosszabb időt töltött ott. Gorkijba to­vábbítottunk minden levelet, táviratot, újságot. Az orvosok tilalma ellenére Vlagyimir Il­jics időnként bejött a Kreml­be. UMjára 1922. december 12-én ^~t az irodájában. 1923. október 18-án kérte, hogy gépkocsin hozzák ba Gorkijból, és váratlanul meg­jelent a Kremlben. Akkor lát­tam utol'ára életben. 1921. január 22-én vettünk végső búcsút tőle. egyetemen, de a nem »szak­májukba« vágó területeken nem versenyképesek. — Milyen változások ta-i pasztalhatók a tantervben? — Több lett a kémia- és fi­zikaórák száma. Magasabbak a követelmények a nem szak­mai jellegű tárgyakból. Az egészségügyi szakmai előkép­zés szélesedett* Az első-máso­dik osztályoknak hetenként harmincöt-harminchat órá­juk van, a harmadik-negyedi­keseknek már harmincnyolc. Ez a gyakorlati órák számát is tartalmazza. A túlterhelt­ség még a gimnáziumokénál is nagyobb. — További terveik? — Nyolc osztálynak kell majd »kifutnia«. A gimná­ziumi osztályok száma eggyel kevesebb lesz. Nagy gondot okoz, hogy kicsi az iskola. »Ki­nőtte magát.« Kicsik a ter­mek, nincs elég szemléltetés­re alkalmas termünk. Előbb- utóbb elkerülhetetlen lesz az intézmény bővítése. Budapestről érkeztek érett­ségiztető orvosok, s elégedet­ten nyilatkoztak itteni tapasz­talataikról. A különböző egész­ségügyi versenyeken rendsze­resen részt vesznek. Tavaly az egyik harmadik osztály tízfős csapata az országos döntőben harmadik helyezést ért el. «, G. S&ERDÄN kora délután érkeztek a »drávai háromszög­ből« — Lakócsa, Potony, Szent- borbás, Tótújfalu fiataljai — a Dráva együttes tagjai. Ven­dégségbe jöttek az MSZMP So­mogy megyei Oktatási Bizott­sága pártiskolájának meghívá­sára. A vendéglátók egy része — az öthónapos és az egyéves tanfolyam részvevői — elkísér­te őket gyárlátogatásra is. A legfiatalabb kaposvári üzemet, azi elektroncsőgyárat tekintet­ték meg. Este a pártiskola nagytermé­ben mutatta be kétórás műso­rát a délszláv Dráva együttes. Szabó György, a pártiskola tanára köszöntötte a műkedve­lő művészeti együttest és az est vendégét, Ognyenovics Milánt, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkárát. A főtitkár ismertette a párt és a kormány nemzetiségi po­litikájának szép eredményeit, szólt a magyarországi délszlá­vok — szerbek, horvátok, szlo­vének — kulturális életéről, s elismerően nyilatkozott a so­mogyi Dráva együttesről. Geosits István, a Dráva ve­zetője mutatta be az együttest, rövid ismertetőt adva a tar­talmas repertoárról, a próbák­ról, a négy községből kapott segítségről: a délszláv nemze­tiségű helységek eredményes közös közművelődéséről. Most volt alkalmunk először látni a megyeszékhelyen a Dráva teljes műsorát. Egyben tanúi lehettünk a teljes műsor hasonlóan teljes sikerének fis. Érett a nemzetiségi népi együttes, tagjai képesek felra- gyogtatni népművészetük — zenéjük, dalaik, táncaik — legszebb gyöngyszemeit. A kó­lót zenekari számok, énekszá­mok, majd ismét tánc követ­ték. Melankolikus, szomorkás, dalok, játékos és tüzes ritmusú táncok váltakoztak. A Bácskai lakodalmas látványossága, szép koreográfiája még így — színpad nélkül is kitűnően ér­vényesült. A Náse kóló és a temperamentumos Lánytánc mellett nagyon tetszett a Késes férfitánc, melyben az együttes egyik vezetője: Popovics Emil táncol a legfiatalabbal, Jäger Lászlóval együtt. A vendéglátók számára »kü­lön« ajándék volt a Kalocsai páros és több magyar népdal. A fiú kedves esetlenséggel meghajolt a lány előtt, s öt szál tűzpiros rózsát nyújtott át. A lány tengerzöld szemé­ben hálás mosoly fénylett, amikor átvette az illatos vi­rágot. Gyengéden beleborzolt a fiú hajába, és kellemes alt hangján megkérdezte: — Szeretsz még? — Imádlak — felelte a fiú mély meggyőződéssel, és lop­va megsimogatta a lány ke­zét. — Hogy is kezdődött? Em­lékszel? — kérdezte ábrán­dosán a szőke teremtés. — Persze, hogy emlékszem! Lehet azt elfelejteni? Én megálltam a présgép mellett, mert leejtetted a franciakul­csot. Felvettem... — Akkor én megköszön­tem, és azt mondtam, hogy nagyon udvarias vagy. — Aztán az első komolyabb beszélgetésünk! Mind a ket­tőnknek ordítania kellett, hogy túlharsogjuk a gépte­rem zaját... A műsor szünetében beszél­gettünk Ognyenovics Milánnal. — Nagyon örülök a kezde­ményezésnek, hiszen az ilyen baráti összejövetel közelebb hozza egymáshoz az embereket, és szép bizonyítéka a szocia­lista nemzeti egységnek is. Ta­pasztalataink szerint Somogy­bán meggyőző eredményeket hozott a jó nemzetiségi politi­ka, s ennek egyik bizonyítéka a Dráva együttes léte is. Én ugyanúgy örülök a tanuló kommunisták érdeklődésének, mint amilyen örömmel szere­pelnek itt a Dráva tagjai... Láthatta az arcukon ... — Mi a véleménye az együttesről? — A körülbelül negyven ha­zai délszláv együttesünk között az élvonalba tartozik. Nincs külön »falusi« kategória, de ha lenne: övék a pálma... Zene­karuk és énekesük különösen Mváló. Szép eredményt értek — Miről is ordítottunk az elején? — lehelte kedvesen a lány. — Zenéről, irodalomról, kosárlabdáról... — Aztán az első sétánk a központi raktárban. Amíg arra vártunk, hogy Zortvai szaktárs kiadja a gömbvasat. — Emlékszel, amikor elő­ször szorítottam meg a kezed az üzemi bizottság előtti fo­lyosón? — Lehet azt elfelejteni? — sóhajtott boldog emlékezéssel a lány. Majd így folytatta: — És mikor mondtad először azt, hogy szeretsz? — Akkor volt, hogy a hen­gerelt acélt készítettük kül­földi szállításra, és a főmér­nök egy pillanatra félrené­zett. — Azt hiszem, tévedsz. Ak­kor mondtad először, hogy szeretsz, amikor Dombai mu­rizott, hogy mi vagyunk a hi­básak, amiért a szalag meo- áJU a gépműhelyben. el a közelmúltban. Persze van még tennivaló ... — Közművelődési téren? — Elsősorban ott Tovább kell fejleszteni a nyelvi kultú­rát. Színjátszó csoportok, Iro­dalmi színpadok által... És ez» már az óvodákban kellene el­kezdeni. Ilyen kérdésekről tár­gyalok egyébként csütörtökön a megyei vezetőkkel. A MŰSOR UTÁN baráti be­szélgetés kezdődött az iskola hallgatói és az együttes tagjai között. Suri Károly igazgatóhelyet­tes: — Ügy véljük, jó kezdet volt a mai, s remélhetőleg követés­re talál. Jó lenne, ha más so­mogyi együtteseket is vendé­gül láthatnánk itt, hiszen nem­csak szórakozás mindez a párt- iskolásoknak, hanem egyben tapasztalatszerzés is. — Lehet, hogy igazad van — nézett mv.ga elé a fiú el­gondolkodva. — És az első csókunk — mondta egy kissé elpirulva a lány. — Tavaly novemberben csókoltalak meg először, ami­kor hóvégi hajráztunk a svéd­országi szállítások miatt. Nagyot szippantott a ró­zsák illatából és folytatta: — Lehet, hogy tévedek, de úgy érzem, engem még soha senki nem szeretett úgy a Timsó és Robbanómotorgyár- ban, mint te. — Imádlak, és mindennap imádni foglak a műszak vé­géig — suttogta gyengéden a fiú. — Tényleg! Találkozhat­nánk egyszer munka után, gyáron kívül is? — kérdezte reménykedően a lány. A fiú egy kissé idegesen felelte: — Egyelőre nem szeretném túlságosan lekötni magam. Na, szervusz! Reggel hétkor várlak a blokkolóóránál. És könnyed búcsúcsókot váltottak. Lejárt a munkaidő, Galambos SzOvcmt«» Az egészségügyi szakközépiskolában A többség dolgozni akar T. T. £#!/ modern pár SOMOGYIMSPLAP «Mntafc, im január SL 5

Next

/
Thumbnails
Contents