Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-15 / 12. szám

Favágók aas erdőben fl tűzesetek „tetőzése“ 1971-ta Újjáválasztják az önkéntes tűzoltótestületek vezetőségeit A Duna vagy a Tisza árhul­lámának tetőzéséről gyakran hallhatunk.. De ki hallott már »tűzesetek tetőzéséről«? Pedig most ez történt. A Somogy megyei Tűzrendészeti Pa­rancsnokság kimutatásai sze­rint az utolsó tíz évben 1971 »rekord* évnek számít. Talán elég, ha három számot hasonlítunk össze: 1969-ben 157, 1970-ben 218, 1971-ben pedig 307 alkalommal riasz­tották a somogyi tűzoltókat. Bár a 307-ből 46 kár nélküli volt, a maradék 261 tűz csak­nem ötmillió forint értékű kárt okozott a megyében. Igaz, a biztosítással rendelkezőknek 1700 000 forintot megtérített az Állami Biztosító, de a kár így is tetemes, és zöme — 4 235 000 Wrint — a mezőgaz­daságot sújtotta. Éppen ezért érthető, hogy megnőtt a községi önkéntes tűzoltótestületek munkájának a jelentősége. Különösen a megelőzésben, a tűzvédelem­ben tehetnék sokat, bár a me­gyei tanács az utóbbi években súlyos összegeket költött az önkéntes testületek tűzoltó- felszereléseinek modernizálá­sára la. A technikai felkészültség te­hát nagyjából megfelel a kö­vetelményeknek. De nem hi- ányoznak-e a személyi feltéte­lek? 1972-ben, a négy év lejártá­val, újjáválasztják a vezetősé­geket. Megyei, járási és köz­ségi bizottságok készítik elő a vezetőségválasztó közgyűlése­ket, ahol a testületek eddig végzett munkáját is értékelik Ez alkalmait nyújt kitünteté­sek, jutalmak átadására, elő­léptetésekre. Ugyanakkor ter­mészetesen felülvizsgálják a nem megfelelően működő tes­tületek munkáját is. AZ MSZMP SOMOGY MISTII BIZO XXVIII. évfolyam, 11. szám. Szombat, 1972. január 15. Befagyott a Balaton Leálltak a hajók Ilyen sima a jég régen nem volt A Balatont 3—4 centiméter vastag, tükörsimára fagyott jég borítja. Ezért a MAHART Siófoki Üzemigazgatósága tag­nap este leállította Siófok és Balatonfüred között a hajó­járatot, Szántódrév és Tihany- rév között pedig a kompjára­tot. Minden hajó bevonult a siófoki téli kikötőbe. (A ko­rábbi évekkel elten tétben az idén nem hagyták kint a ti­hanyi öbölben a kompot.) Mint Pinczehelyi Károly, a MAHART Siófoki Üzemigaz­gatóságának forgalmi szak­osztályvezetője elmondta, leg­utóbb tíz évvel ezelőtt, 1961- ben közlekedtek ilyen hosszú ideig a két part között a ha­jók. Az idén egyébként szélmen­tes időben fagyott be a Bala­ton, s ha legalább két-három napig még a mostanihoz ha­sonló, szélcsendes hideg idő lesz, fakutyázásra, korcsolyá­zásra kiválóan alkalmas jég­gel lepi meg téli kedvelőit a tó. Az üzemigazgatóságon elké szült a hosszú hatézósi idő­szak első gyorsmérlege is. Eszerint a múlt év márciusa óta a személyhajók 1 millió 966 ezer, a kompok pedig 1 millió 202 ezer utast szállí­tottak. Nagy volt a kompo­kon a gépjárműforgalom is: Szántódrév és Tihanyrév kö­zött 304 ezer gépkocsi — eb­ből 242 ezer személyautó — kelt át a kompok segítségével. S még egy érdekes adat: a Balatonon nem kevesebb, mint 293 440 kilométert fu­tottak március óta a hajók. A siófoki téli ídkötőbem most van a munka neheze, ja­vában folyik már a hajók fel­újítása, javítása. Ezen a télen új motort kap s felújítják a Balod anniszt, kicserélik a két legöregebb balatoni hajó — a Csongor és a Tünde — motor­ját, s megfelelő konzerválás utáín mindkettőt a közlekedési múzeumba viszik. Ezek a mo­torok ugyanis még az úgy­nevezett null-szériában ké­szültek a Láng Gépgyárban. Küldöttértekezlet az ÉDOSZ Művelődési Házban A korszerű művelődéspolitika szolgálatában Körülbelül kilencvenen gyűltek össze csütörtökön dél­után az ÉDOSZ Művelődési Házban a környező intézmé­nyek, vállalatok képviselői, hogy tájékoztatót kapjanak a művelődési ház elmúlt évi munkájáról, s új társadalmi vezetőséget válasszanak a to­Somogyi filmklubok Két filmklub működik Ka­posváron, A La tinea Sándor Művelődési Házban van az egyik legéletképesebb. Tizen­két előadásból álló sorozatát februárban fejezi be, utána a nagy érdeklődésre való tekin­tettel még egy tizenkét elő­adásból álló sorozatot indíta­nak. A másik a Rákóczi mozi klubja. Ez nemcsak a felnőtt mozilátogató közönségre, ha­nem a még felnövőben levő, értő fiatalokra is számít. A siófoki filmklubot azért is érdemes talán elsőként em­Filmjegyzet Szelíd motorosok líteni a vidékiek közül, mert a Kőolajipari Vállalat KISZ- szervezetének védnöksége alatt áll. Minden vidéki film­klubnak van egy Védnöke, támogatója, szervezője, mert segítség nélkül elképzelhetet­len lenne az összehangolt munka — mondta Torma Károly, a megyei moziüzemá vállalat propagandaosztályá­nak vezetője. A lengyeltóti filmklubnak számottevő közönsége van. A nagyatádi filmklub a fegyve­res erők támogatásával ala­kult Átlagban háromszáz körül van a klubok látogatóinak száma. vábbi eredményes munka irá­nyítására. Az ünnepélyes megnyitó után Tóth Zoltán, az ÉDOSZ megyei bizottsága titkárának beszámolója következett. Gáts Tibor, az ÉDOSZ Mű­velődési Ház igazgatója többek között a kővetkezőkről tájé­koztatta a küldötteket. — Fő célkitűzésiünk, hogy segítséget nyújtsunk a kör­nyék munkáscsaládjainak a gyermekek iskolán kívüli ne­velésében, rendszeres kulturá­lis ismereteket és társas mű­velődési, szórakozási lehető­ségeket nyújtsunk a számuk­ra — mondta. Hujber Ferenc, a számvizs­gáló bizottság elnöke beszá­molót tartott az ÉDOSZ Mű­velődési Ház 1971. I. félévi gazdálkodásáról. A beszámolót felszólalások követték. A küldöttek elmond­ták észrevételeiket, tapaszta­lataikat, tanácsot adtak, s to­vábbi segítségükről biztosí­tották a művelődési ház veze­tőségét. A közgyűlés egyhangú hatá­rozatta] elfogadta a tisztségre javasoltakat, s a vezetőség ál- elnökéül Hujber Ferencet vá­lasztották. (I. Q. Két csillogó acélparipa su­han a sztrádán. A szolid mo­torosok, mint annyian az új­kori Amerika történetében, útra kelnek, vándorolnak. Az első telepes trapperektől az aranyláz hevítette kalandoro­kon át, Jack London örökí­tette hobókon és Steinbeck rajzolta teherautón élő csalá­don át a mai motoros nem­zedékig tart a folyamat A kis­ember »biztos« Amerikájában mindig létezik egy időjárás­nak meg törvényszigomak balesetnek és merev szokás­jognak kitett réteg, amely úgy­mond »félreérti« a szabadsá­got. Dennis Hopper filmje pa­rabola monstre eszközökkel, megrendítő hűséggel rögzített mozgásfény képsora, szinte sokkhatást idéző montázsa, kábulata az állapotrajzban és tisztasága a kritikában — me­sél és vádol. Nagy közönségsikert hoznak ezek a produkciók. (A Zabriskie Point az Eper és vér közvetlen sorába — tá­volabbról pedig az angol Dü­höngő ifjúsággal és Tony Richardsennel beköszöntött »új nemzedék«-től ívelő vo­nalba tartozik.) A íársadalomkritikát hor­dozó cselekmény kettős célú. Egyrészt megvilágítja az al­kotók filozófiáját. »Elszúrtuk valahol« — mondja Peter Fon­da a film-ben. Igen, mert az út végül is nem a célba, hanem egyik államból e egyik városból a másikba ve­zet. Megállnak a földműves ranchjánál és megállnak a vá­rosi élettől csömört kapott kommunánál is. A megállás nem marasztalás. Az út, a cél vonz... Utána már úgy állít­ják meg őket. Bírsággal, meg­jegyzésekkel, puskalövéssel. A cél pedig feloldódik a kavargó narkotikumban, kokainban és neurotikus szeretkezésben. A filozófia tehát: láttatott kimondott nihilizmus* Űtta- lanság. A cselekmény másik célja a politikai vádirat Riporthűségű jeHemrajz egy társadalomról, szabadságszó­lamról, lázadásról, hatalomról és hatalmasokról. Kíméletlen őszinteségű a hippi-kommuna tagjaival szemben is, miköz­ben éles beat-songok csábíta­nak az utazásra, és mesélnek apró történeteket többek kö­zött egy nagy országról és a kibékíthetetlenségről. Csak két puskalövés drasztikus refrénje töri össze a muzsikát az élet­ről, illusztrációjaképpen az os­toba halálnak az »oko6« társa­dalomban. Elutasították a fellebbezést Éjszaka kereste, másnap már nem kellett Borsos István nem kedveli a hatóságokat. Öt évvel ez- eLőtt — huszonkét éves korá­ban — már kezet emelt egy rendőrre, amiért megkapta méltó büntetését: a Pesti Köz­ponti Kerületi Bíróság hivata­los személy elleni erőszak, hi­vatalos személy megsértése és lopás miatt egyévi és nyolc hónapi szabadságvesztésre ítélte. (Ez idő tájt a Siófoki járásbíróság hivatalos személy megsértése miatt háromhavi szabadságvesztésre ítélte, és elrendelte egy korábban fel­függesztett hathavi szabadság vesztésének végrehajtását is.) Borsos tavaly szeptember 24-én este motorkerékpárra ült, de csak a siófoki Balaton presszóig jutott. Órák; múlva erősen ittasan keveredett ki a presszóból és keresni kezd­te a motorját. A kapitányság előtt szolgálatot teljesítő rend őr elé állított, és tőle kérte számon: hova lett a járműve. A rendőr látta, hogy Borsos felöntött a garatra, ezért azt válaszolta, nem tudja, hol le­het a motor, majd jöjjön érte vissza reggel. Borsos nem nyugodott bele a válaszba és megrágta a rendőrt. Másnap már nem volt szüksége a motorra, mivel le­tartóztatták. Borsos István siófoki gé­pészt a Siófoki Járásbíróság egyévi szabadságvesztésre ítél­te, és két évre eltiltotta a közügyektől. Az ítéletet meg­fellebbezték, de a Megyei Bí­I róság helybenhagyta a járás- btafeág ít&eáéL 7A£kA SÓZOK Hirdetés A franciaországi Beaute champban egy napközi ka­pujában az alábbi olvas­ható: »Asszonyok, akik szeretnének gyermeket, forduljanak e napközi igazgatójához, s 6 a lehe­tő leggyorsabban teljesíti kívánságotokat« Teljesült a vágya Wally Nuttal ötvenéves londoni lakos mindig ar­ról ábrándozott, hogy tűz­oltó lesz, de ezt a vágyát — először a szülők, ké­sőbb pedig felesége heves ellenzése miatt — soha­sem valósíthatta meg. Most azonban rámosoiy- gott a szerencse: egy ár­verésen 100 fontért vásá­rolt egy használt tűzoltó­kocsit s nem kis büszke­séggel hajtja London ut­cáin. „Ittas1“ maeskák Az Egyesült Államokban Union City közelében ki­siklott egy tehervomat amely nagy mennyiségű whiskyt szállított. Amikor a mentőosztagok a hely­színre érkeztek, különös látványban volt részük: tíz részeg macska ugrán­dozott a síneken. A macs­kákat a whisky illata von­zotta oda, s a roncsok puszta megközelítésétől megrészegedtek. Tiltakozás Annaiiese Koch tizenhat éves hamburgi diáklány rettenetesen dühbe gu­rult, amikor szülei meg til­tották neki, hogy esti nyolc óránál tovább kánt maradjon a városban. Hogy bosszút álljon raj­tuk, kibérelt egy hang­szóróval ellátott reklám- autót, és a város utcáin nyilvánosan tiltakozott szülei »tirannizmusa« el­len. Örökös szökésben Philip Davidson tizenöt éves wallesi fiúnak való­ban elege lehet az iskolá­ból vagy a szüleiből. Tíz nappal ezelőtt potyautas­ként becsempészte magát Londonban egy repülő­gépbe, s egyenesen Flori­dába szállt. De nem volt szerencséje: rendőri kísé­rettel javítóintézetbe vit­ték. A szülők kétségbe van­nak esve: fiúknak ez már negyvenedik szökése. Egy hónappal ezelőtt ugyan­csak potyautasként Bern­be utazott repülőgépen. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megye? Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár,, Latinca bnuuox u. 2. Telefons 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár? Latinca S. u. 2. Telefon: ll-51b*. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft» Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinca Sándor u. G. Felelős vezető: Xisőeák József mb. igazgató \

Next

/
Thumbnails
Contents