Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-03 / 285. szám
Kaposvári sikerek a íeke összevont tízekversenvén Befejezték a tekézők. A bajnoki küzdelmeik zárása után az összevont megyei bajnokság rendezője, a Baranya megyei Teke Szövetség Pécsen az Építők korszerű tekecsarnokában megrendezte idényzáró versenyét, az összevont tízek- bajnokságot. Ezen a versenyen azok vehettek részt, akik a bajnokság folyamán a CSB- versenyeken idegen pályákon összesítésben az első tíz hely«! végeztéin Ezen a ranglistán igen előkelő helyet foglaltak el a kaposváriak. öt somogyi versenyző szerzett jogot az indulásra, és hengereltek a kaposváriak. A tízekverseny első öt helyét szerezték meg! Baranyából 4, Tolnából egy versenyző léphetett pályára. A találkozón minden versenyző 120 vegyesgurítást végzett. Az összevont tízekverseny végeredménye: 1. Dr. Németh (K. Volán) 556 fa Hász Mihály (K. Spartacus) 531 fa 3. Peltzer (K. Volán) 526 fa 4. Bocskor (K. Volán) 524 fa 5. Kiss L. ÍK. Spartacus) 510 fa 6. Árvái (D. Szövetkezet) 509 fa 7. Körmöczi (P. Bőrgyár) 506 fa 8. Takács (Komló) 501 fa 9. Görbe (P. Bőrgyár) 498 fa 10. Labdavszki (P. Bőrgyár) 489 fa Bajnok lesz a Táncsics kosárhhdacsapata így nyíltabb a bajnokság Méltán viselte a kettős rangadó jelzőt a hétközi csonka labdarúgó-forduló. A sors szeszélye folytán a bajnokság első és második, illetve harmadik és negyedik helyezettje találkozott egymással, s így érkeztünk el az idényzáró fordulóhoz. A rangadón kétségtelenül az Újpesti Dózsa volt az esélyes. A lila-fehér csapat ma az ország legjobb együttesének számít, tizenhárom fordulón át megőrizte veretlenségét a Nemzeti Bajnokság küzdelem- sorozatában. Tizennegyedszer azonban — ha narancshéjon is — elcsúszott. A bajnokságban. gyengén rajtoló Honvéd teljesen megérdemelten győzte le az Újpestet, amely mintha most mór fáradt lenne. Hiányzott a tűz a lila-fehérek játékából. No, meg a támadósorban Benéék egyáltalán nem igazolták, hogy csaknem kétszer annyi gólt rúgtak az eddigiek során, mint a Honvéd csatárai. Elszenvedte tehát első vereségét az Újpesti Dózsa, de mint minden rosszban, ebben is volt valami jó. Ha netán az Újpest nyer, akkor öt pont előnnyel fordul, s egy kicsit leíutott lett volna a bajnokság. Így viszont nyíltabb. S még így is három, illetve négy pont a mögötte levő csapatok háaánya. Persze kérdés, hogy mi lesz a helyzet vasárnap, amikor befejeződik ma;d az őszi forduló. A másik rangadó azt igazolta, hogy a Salgótarján csapata ma már felnőtt a vezető együttesekhez. És jól van ez így a labdarúgás szempontjából : a magyar futball láthatja annak hasznát, ha megszűnik a budapesti csapatok kizárólagos uralma. Ebben a pillanatban ugyan még az élen van a »nagy hármas«, de akadnak most már vidéki »trónkövetelők« is. A Salgótarján, a Komló, a Tatabánya egyre rangosabb helyet vív ki magának, a mindinkább nyílt NB I labdarúgó-bajnokságban. A labdarugó NB I állása 1. Ü. Dózsa 14 9 4. 1 39:13 22 2. Honvéd 14 7 5 2 21 :ll 19 3. FTC 14 7 4 3 32:16 18 4. Salgótarján 14 6 6 2 23:14 18 5. Komló 14 5 7 2 17:20 17 6. Vasas 14 6 4 4 23:14 36 7. Tatabánya 14 6 4 4 24:20 16 8. Csepel 14 5 5 4 14:16 15 9. Rába ETO 14 3 7 4 13:22 13 10. Pécs 14 3 6 5 7:10 12 11. Egyetértés 14 2 7 5 14:18 11 12. Videoton 14 4 3 7 14:22 11 13. Szombathely 14 3 4 7 16:20 10 14. Eger 14 3 4 7 18:30 10 15. Diósgyőr 14 3 3 8 18:28 9 16. MTK 14 1 3 10 9:28 5 Magyarország vagy Franciaország lesz a nyolcadik? Tegnap a Népsport: közzétette a kosárlabda NB II. bajnokság táblázatát. E szerint egy fordulóval a befejezés előtt a Táncsics SE vasárnap súlyos vereséget szenvedett Székesfehérváron (a Táncsics 64:40-re kapott ki a Székes- fehérvári Építőktől, még akkor is, ha a kosárlabda-szakosztály házatáján igyekeztek agyonhallgatni a Fehérváron történteket.). A vereséget követően új helyzet állt elő a bajnoki táblázaton. 1. K. Táncsics 25 21 4 1982:1555 46 2. Bakony Vegyész 25 20 5 2085:1806 45 3. Baja 25 19 6 1570:1437 44 Hátravan még egy forduló. Az utolsó héten érdekesen alakulhatna a bajnokság, ha netán a Táncsics SE nem nyeri meg évzáró hazai mérkőzését, a Bakony Vegyész pedig idegen pályán is győzni tudna. Mi a helyzet ez esetben? — tettük fel a kérdést Péter Györgynek, a Somogy megyei Kosárlabda Szakszövetség elnökének. — A Táncsics SE már bajnak. A kiírás ugyanis azt tartalmazza, hogy azonos pontszám esetén a bajnoki cím sorsát az dönti el, milyen eredményt értek el egymás ellen a csapatok. A Táncsics és a veszprémi együttes között ez is holtversenyt jelent. Kaposváron ugyanolyan pontkülönbséggel nyert a Táncsics, ,mint ahogyan kikapott Veszprémben. Ilyen esetben a további holtversenyt a pontkülönbség dönti el, azaz: a kosárarány. E vonatkozásban a bajnoki táblázat a kosárlabdasport ismerőinek nagyon sokat mond. A Táncsics tiszta pontjainak száma 427, a Bakony Vegyészé 279. Ez annyit jelent, hogy a veszprémi csapatnak legalább 150 pontkülönbséggel kellene nyernie az utolsó mérkőzését áhhoz, hogy bajnak legyen. Persze, azt is el tudjuk képzelni, hogy mindenféle számítgatást fölöslegessé tesz a Táncsics SE csapata, amely hazai környezetben képes arra is, hogy ne egy, hanem két ( pontot szerezzen a befejező mérkőzésen — mondta Péter György. A magyar labdarugó-válogatott idei utolsó — egyben első világbajnoki selejtező — mérkőzésén Bene Ferenc 53. alkalommal szerepelt országok közötti találkozón. A jelenlegi válogatott keretből Bene a rekorder, de magyar csúcsot aliglia tud majd javítani. Bozsik József száz válogatottsága ugyanis — a jelek szerint — hosz- szú életű hazai rekordnak látszik. Egyelőre a láthatáron sincs, aki veszélyeztetni tudná. A százszoros válogatottság különben is a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Néhány futballcsil- lag jutott csak el ilyen dicsőséghez. Például: az angol Billy Wrgilit és Bobby Charlton, a brazil Dos Santos ős a norvég Torje- son. Bozsik neve mellett ott szerepel a büszke százas szám, de még sohasem bontották fel, hogy is jött össze a száz válogatott mérkőzés. E héten Athéniben Anglia labdarúgó-válogatottja 2:0 arányban legyőzte Görögország együttesét, s ezzel megvan a gazdája a hetedik továbbjutó helynek is az EB- selejtezők során. A negyeddöntőben eddig — Anglia mellett — a következő csapatok vehetnek még részt: Románia, Szovjetunió, Belgium, Olaszország, Jugoszlávia és a Német Szövetségi Köztársaság. Most már csak egyetlen kérdés nyitott Az, hogy MagyarAz alábbiakban a 100 Bozsik mérkőzés felbontásával külön Is érzékeltetni próbáljuk, milyen nagy bravúr belépni a százasok klubjába. Bozsik József 1947. augusztus 17- én Budapesten játszotta első válogatott mérkőzését, és 1962. április 18- án (ugyancsak Budapesten) búcsúzott a századikkal. Négy hónap híján másfél évtizeden át érdemes volt a megtisztelő válogatottságra. Bozsik első és utolsó válogatottsága között a magyar csapat 129 országok közötti mérkőzést vívott, Bozsik 15 év alatt így csak 29 találkozóról hiányzott. A minden idők legjobbjai közé sorolt magyar fedezet 2S ország ellen játszotta a 100 mérkőzést. Bozsik ideje alatt a 100 játékból 67 alkalommal győzött a magyar válogatott, ti esetben döntetlent ért e! és 16-szór szenvedett vereséget, 360 golt lőtt és 135-öt kapott. Bozsik — többek között — Anglia, Brazília, Franciaország, Jugoszlávia, az NDK, Olaszország, Románia, Skócia, Svájc és Uruguay ellen nem játszott vesztes mérkőzésen. A százból legtöbbször Ausztria ellen lépett fel (tizenháromszor), utána Svédország (9), Csehszlovákia (8), a Szovjetunió (7) és Bulgária (6) következik. Mindösz- sze Chile, Portugália és Wales ellen nem sikerült győztes csapatban játszania. ország vagy Franciaország lesz-e a negyeddöntő nyolcadik részvevője? Ez sem várat sokáig a feleletre. Szombaton Szófiában befejeződnek a II. csopo.'t küzdelmei, s eldől, hogy a franciák erejéből futja-e egészen rendkívüli bravúrra. (Franciaországnak 4 gólkülönbséggel kellene nyerni, hogy továbbjusson.) Ha nem, akkor Magyarország válogatottja kapcsolódik be nyolcadikként a negyeddöntő küzdelmeibe. A száz mérkőzés 27 európai, 2 dél-amerikai és 1 afrikai városban zajlott le. Budapesten 38 válogatott mérkőzést játszott, s ott volt az egyetlen vidéki nemzetek közötti találkozón Debrecenben is. Bécsben 8, Stockholmban 6, Helsinkiben 6 alkalommal szerepelt. Basel, Belgrád, Bukarest, Debrecen, Helsinki, Kairó, Koppenhága, Kotka, Lausanne, London, Párizs, Róma, Varsó, Vitkovice és Zürich csak győztes magyar válogatottban látta. Kiváló képességeit bizonyítja, hogy fedezet létére 11 gólt szerzett 11 ország ellen. Gólt lőtt a lengyel, a finn, a török, az angol, a svájci, a skót, a jugoszláv, a csehszlovák, a bolgár, a walesi és az uruguayi válogatottnak. A századik mérkőzésen — Uruguay ellen — parádés góllal búcsúzott. Amíg Bozsik a 100 válogatott mérkőzést lejátszotta, 102 játékos szerepelt mellette a címeres mezben. Legtöbbször =«= 73 alkalommal —■ Puskássá! játszott együtt. Kocsis 65, Hidegkúti 62 és Grosits 60 mérkőzésen volt társa a magyar válogatottban. Együtt játszott — többek között — Albertiéi, Bőr- zseivel, Deákkal, Egresivel, Gő- röccsel, Hennivel, Hlovszkyval, Kispéterrel, Kubalával, Lakattal, Machossaí, Marikkal, Nagymarosival, Pósával, Rudassal, Szuszával, Szűcs Sándorral, Tóth HL Mátyással is. A KAPOSVÁRI CUKOR GVAR azonnali felvételre keres (nem nyugdíjas) portási* valamint ájieli ős nappali őrt Jelentkezés a gyár rendészetén. (11440) Hogy jött össze Bozsik száz válogatott mérkőzése? SOMOGYI NÉPLAP Péntek* 197L december A DECEMBER 3 PÉNTEK Ferenc Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás idő, több felé esővel, havas esővel, havazással. Mérsékelt, időnként élénk északi, északkeleti szél. Éjszaka és reggel több felé köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma plusz 1, plusz 6 fok között lesz. — Nyugdíjas találkozót rendeztek tegnap délelőtt a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában. Róna Imre igazgató tájékoztatta az összegyűlt 147 nyugdíjast a megkezdett rekonstrukcióról, a gyár ötéves tervéről. Minden idős dolgozó télapócsomagot kapott, a könyvtár legszorgalmasabb látogatói könyveket, azok pedig, akik húsz évvel ezelőtt kezdték a munkát, pénzjutalmat. — Kilencven KISZ-tag tett ünnepélyes fogadalmat tegnap az 503-as számú Szakmunkás- képző Intézetben azon az ünnepélyen, amelyen Kaposvár felszabadulásának 27. évfordulóját ünnepelték. Az MHSZ vezetősége rövidhullámú adó-vevővel ajándékozta meg az iskolát. — 1 400 000 forintért vásárolt az idén gépeket a nagyatádi Búzakalász Termelőszövetkezet. Traktorokat, terményszárítót, műtrágyaszórót, kukoricabetaíkarítót vettek. — Alakulóülést tartott az igali vízműtársulat. Az alapító 504 tag az egységnyi hozzájárulást 4200 forintra állapította meg. A községi tanács 4,9 millió forintot ad a jövő év decemberéig elkészülő vízmű kivitelezéséhez. — Százezer forintos beruházással alakította át 1500 férőhelyes baromfiólját itatásos borjúnevelővé a kötéséi Jóreménység Termelőszövetkezet. — A gabona feldolgozó ipar egyik centrumát alakítja ki a Fejér megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Székesfehérváron. Már terme) a napi húsz vagon kapacitású új takarmánykeverékgyár, s üzembe helyezték a 2000 vagon befogadóképességű búzasilót. Az utolsó simításokat végzik az új malom építői és szerelői is. Itt a narancs Megérkezett az első narancsszállítmány a gyékényest határállomásra. Egyiptomból 17 vagon déligyümölcs futott be és a szükséges növényegészségügyi vizsgálat után elindították az első szállítmányt a nagykereskedelmi vállalatokhoz. Somogybán a jövő hét elején kerül a boltokba a narancs. — Korszerű élelmiszer- és háztartási boltot adtak át rendeltetésének Somogyjádon. Az. ÁFÉSZ által épített üzlet 350 00 forintba került, ehhez harmincöt százalékos állami támogatást kaptak. — Sikeres veseátültetést hajtottak végre a texasi orvosi egyetem sebészei. Az eset érdekessége, hogy számítógép- rendszer segítségével kutatták fel az átültetéshez alkalmas vesét. — Vágohelyiséget épített saját erőből mintegy 160 ezer forintért az endrédi Zöld Mező Termelőszövetkezet. — Ittasan rátámadt egy járókelőre, majd egy rendőrre, később egy orvosi rendelőben folytatta a randalírozást Balogh József 18 éves kaposvári segédmunkás. A büntetett előéletű fiatalembert a Kaposvári Járásbíróság 1 évi és nyolchónapá szabadságvesztesre ítélte, és három évre eltiltotta a közugyektöL 75 évvel ezelőtt, 1896. december 3-án született Nyikolaj Szemjonovics Tyiho- nov szovjet-orosz költő és prózaíró. Iparos fiaként kereskedelmi főiskolát végzett. Részt vett a polgárháborúban; első irodalmi műve 1918-ban jelent meg. A publicisztikus költészet képviselőjeként jelentkezett. A polgárháborús témákról később a szocialista, építés témakörére tért át. 1927-ben jelent meg Hőst keresek című verseskötete. Közép-Ázsiában és a Kaukázusban tett utazásai tovább bővítették témakörét. Két ismert elbeszélő költeménye: a Száma (1920) és a Kirov velünk van (1941) a gyarmatosítás ellen emel szót, illetve a meggyilkolt, a nép körében rendkívül nénszerű szovjet pártvezetőnek állít emléket. A Nagy Honvédő Háborúban minden sorával a küzdelemre, az antifasiszta harcra lelkesített. Tevékeny közéleti személyiség; 1949-től volt a Szovjet Béketanács elnöke, a Béke-világtanáes tagja. Tyihonov költészetének jellemző vonása a hősi pátosz, a romantikus lendület, az aforizmaszerű megfogalmazás. Mint műfordító is kiváló. Szín estv-képernyögyártó gépsor — szovjet megrendelésre Mintegy 300 mérnök, technikus és szakmunkás egyévi munkájával elkészült az Egyesült Izzó Vákuumtechnikai Gépgyárában az első szí- nestv-képemyőgyártó gépsor. Az Egyesült Izzó eddigi legnagyobb feladatának megoldásában a vállalat másik két gyára — a Gyöngyösi Gépgyár és a Konverta’ — is segített. A szovjet megrendelésre készült 40 millió forint értékű berendezést most próbálják ki az átvevők. Az óriási gépsort, amely Közép-Euró- pában az első színesképcső- gyértó berendezés, a próbák után darabokra szedve vagonokba rakjak — előreláthatólag csaknem 40 vasúti kocsiba — és december közepén útnak indítják a Szovjetunióba. — Nagy tűzhöz hívtak ki tegnap éjjel a kaposvári és a dombóvári tűzoltókat. Ki- gyuladt a göllei Béke Tsz 45x8 méteres sertésfiaztatója (benneégett egy anyakoca és 78 malac). A tüzet olajkály- haxobbanás okozta, a kár 187 000 forint. — Megerőszakolt egy lányt, további kettővel pedig erőszakoskodott Tarlósi Béla 19 éves siófoki segédmunkás. A Siófoki Járásbíróság ötévi szabadságvesztésre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyektől. —- Bányarobbanás következtében Tajvan északi részén 18 bányász vesztette életét, három pedig súlyosan megsebesült. További 17 szemé*"" sorsa ismeretlen. önkéntes ápolónők A Magyar Vöröskereszt Somogy megyei szervezete rendezésében tegnap Kaposváron tartották első összejövetelüket a megye önkéntes ápolónői. Ebből az alkalomból megalakították az önkéntes ápolónők megyei szekcióját. A háromtagú intéző bizottság ösz- szekötő szerepet tölt majd be a megyei egészségügyi és vöröskeresztes szervezetek között