Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-28 / 304. szám
proletárjai, egyesüljetek! Äras 80 fillér í^gyiptom mozgalmas m&pjai Somogyi Néplap H S 2 M P B OGY MEGYEI XXVII. évfolyam 304. szám. LAPJA 9971. december 28., kedd Számvetés Kairóban Ma, kedden, Anvar Szódat államfő elnökletével együttes ülést tart az Arab Szocialista Unió 230 tagú központi bizottsága és a 360 tagú parlament Az ország legmagasabb politikai és törvényhozó testületet a közel-keleti térségben kialakult politikai és katonai helyzet elemzése után meghatáXlSZ-védnőkséggel épöl a bitterfeidi vegyiMinát A magyar ipar történetében először vállaltak védnökséget fiatal magyar szakemberek idegen, ország ipari 'építkezése felett. Az NDK-beli bitterfeidi vegyi kombinát építésén dolgozó magyar KISZ-fiatalok és a német ifjúsági szervezet képviselői írtak alá védnökség! szerződést. Az NDK ipara számára döntő fontosságú objektumban 1975-ben kezdik meg a termelést, s a magyar szakemberek több éven keresztül segédkeznek az építésben. Befejeződte! a szovjet — kubai tárgyalások A moszkvai Kremlben hétfőn befejeződtek a tárgyalások Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottsága tagja, a minisztertanács elnöke, Konsz- tantyin Katusén, az SZKP KB titkára és Osvaldo Dorticos Torrado kubai elnök, a Kubai KP PB tagja és a kb titkársági tagja között. A korábbi és a hétfői megbeszéléseken a felék a kétoldalú együttműködés további fejlesztésének számos kérdését egyeztették. Érintettek néhány nemzetközi problémát és leszögezték, hogy a megvitatott kérdésekben azonos nézőpontot foglalnak eL (MTI) Hazánkba érkezett Werner Lamberz A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn baráti látogatásra hazánkba érkezett Werner Lamberz, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára. A vendéget Ácséi György, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Katona István, a KB osztály- vezetője és dr. Perjést László, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. rozzák azokat a lépéseket ét intézkedéseket, amelyeket a megnyílt az Arab Ligához következő időszakra való felkészülés tesz szükségessé. Hétfőn délelőtt Kairóban megnyílt az Arab’ Ligához tartozó országok külügyminisztereinek rendkívüli értekezlete. A tanácskozásra 13 arab ország a külügyminiszterét küld- •te el, öt ország különmegbí- zottal vagy nagykövettel képviselteti magát. A nyugati hírügynökségek úgy értesültek, hogy a külügyminiszterek egyebekben megvitatják az arab országok és az NSZK diplomáciai kapcsolatainak esetleges helyreállítását, az Arab-öbölben levő három kis szieet iráni bekebelezésével előállt helyzetet, és az arab államfők esetleges csúcsértekezletének összehívását. Aönnt nipar. nehézipar Gyorsmérleg a terv első évéről Több növényvédő szer lesz jövőre A minisztériumokban már elkészült az első nyersmérleg a vállalatok várható idei eredményeiről. E »gyorsjelentésről« adott tájékoztatást két minisztérium. Három és fél milliárddal több A Könnyűipari Minisztériumhoz tartozó vállalatok előreláthatólag sikeres évet zárnak: az idén 67 milliárd forint értékű textíliát, cipőt, bútort, kötöttárut álútotak elő, három és fél milliárddal — öt százalékkal —- többet, mint a múlt esztendőben. Az iparágak közül a bútoripar viszi ei a pálmát: üzemeikben több mint 10 százalékkal — 500 millió forint értékűvel — több áru készült, mint tavaly. A kötöttárugyárak 7—8 százalékkal készítettek, többet, a cipőipar viszont 2 és fél millió párral, ami 7 százalékos túlteljesítésnek felel meg. A konfekcióiparban 300 millió forint értékben (3 százalékkal) több készruha készült. Tavalyhoz képest nem változott a pamutipar termelési értéke, csupár az arányok: több szövet és kevesebb fonal került ki a gyárakból, örvendetes a műbőr előretörése. * * * Hat százalékkal növekszik 1972-ben a nehézipar termelése, ezen belül legnagyobb mértékben az alumíniumkohászaté és a vegyiparé, —■ így összegezték a jövő évi tervet a Nehézipari Minisztérium miniszteri értekezletén. A rendelkezésre állő energiaforrások Jövőre is biztosítják a népgazdaság energia- igényének kielégítését és lehetővé teszik az energiafelhasználás további korszerűsítését. A szénhidrogének részaránya várhatóan 46—47 százalékra növekszik, a szén részaránya pedig tovább mérséklődik. A kőolajtermelés lépegében az előző év szintjén marad, a villamosenergiatermelés 8 százalékkal nő. Az alumíniumkohászat termelési értéke 18,2 százalékkal emelkedik. A timföldgyártás az új ajkai timföldgyár részleges üzembe helyezésével mintegy százezer tonnával növekszik. A vegyipar termelés 11,9 százalékkal emelkedik. Ez tovább segíti a mezőgazdaság korszerűsítését, A tervek szerint 414 ezer tonna nitrogén- és 197 ezer tonna foszfor-műtrá- gya-batóanyagoí; állítanak elő. Negyven százalékkal emelkedik a novényvédőszer-terme- lés, és ezzel már nagy meny- nyiségű importot takarítanak meg. , A nehézipar üzemeiben 1972-ben 21 milliárd forint értékű beruházásra kerül sor. Legtöbbet fordítanak a vegy- ipa fejlesztésére. Nagyságrendben ezt követik a bányászati és villamosenergia-ipari, valamint az alumíniumkohászati beruházások. Megkezdik a Nyírád—Deáki-puszta területén talált bauxit feltárását, illetve a bányanyitást. A Tiszai Vegyi Kombinátnál 1972-ben fognak hozzá á IV. ötéves terv egyik legnagyobb beruházásának, az olefin-program megvalósításának munkálataihoz. Műszaki színvonal, iparfejlesztés A minisztérium továbbra is a már megkezdett beruházások befejezésére koncentrálja erőit. A termelés növekedésével párhuzamosan emelkedik a nehézipar üzemeinek műszaki színvonala is. A vegyipar fejleszrtésében legfontosabb feladatnak ítélték ©gy új kísérleti növény- védőszer-üzem létesítését, valamint a korszerű folyékony mosószergyártás technológiájának és a kombinált műtrágyáknak a kidolgozását. (MTI) Amerikai repülSgépkotelékek a VDK légiterében Terrortámadások - tel Illámban Nixon személyesen jóváhagyta - A VDK külügyminisztériumának nyilatkozata Az amerikai légierő vasárnap tömeges méretű légitámadásokat indított a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe ellen. Az amerikai haditengerészet és légierő repülőgépei hétfőn — az esti órákban is — tovább folytatták Észak-Vietnam különböző területeinek bombázását. A bombázásokat Nixon amerikai elnök kifejezett parancsára rendelték eL Az Egyesült Államok légi- leütéseiből. A bombázások téereje 350 repülőgép bevonásával vasárnap — Nixon elnök személyes engedélyével — nagyarányú légitámadást indított a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. A bombázások hétfőn is folytatódtak — ez tűnik ki a nyugati hí- ügynökségék egybehangzó jenyét beismerte a saigoni amerikai hadvezetőség is. Az amerikai források elismerik, hogy az Egyesült Államok légiereje »Észak-Vietnam fölött veszteségeket szenvedett«. A saigoni parancsnokság egyébként csak gyér informáiilaiilalaiiS sziaiesfi nes az amerikai légitámadásokat! A Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének állásfoglalása újabb borába támad á sokért, ártatlan vietnami életek kioltásáért azoknak kell viselniük a felelősséget, akikben ' ismét felülkerekedett *a pusztítás szelleme. Tetteiket számon- tartja a világközvélemény. Fölmentést semmilyen körmönfont magyarázkodás sem adhat. A Vietnami Demokratikus Köztársaság békés településeinek ■ brutális bombázása lerántja a leplet az Egyesült Államok uralkodó köreinek igazi arculatáról. A magyar társadalom nevében erélyesen tiltakozunk a bombázások felújítása ellen és követeljük, hogy az Egyesült Államok azonnal szüntesse be a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni barbár támadásokat! (MTI) ciókat közölt a vasárnap indít- tott tömegméretű bombázásokról. Egyelőre az sem világos, hogy a tömeges bombázások időtartama milyen hosszú lesz, de egyes amerikai források úgy tudják, a tömeges méretű légitámadások kedden is folytatódnak. Saigonban úgy tudják, hogy a hétfőn esti terrorakcióban kétszáz vadászbombázó vett részt. Az AP szerint ez a támadás feltehetőleg a VDív ellen irányuló legnagyobb tömeges bombatáxnadás azóta, hogy Johnson volt elnök 1968. november 1-én hivatalosan leállította a VDK bombázását. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszté- (Folytatás a 2. oldalon) Brandt Nixonnál Két napig tanácskoznak Key Biscaynebcn Willy Brandt nyugatnémet kancellár hétfőn — Walter Scheel külügyminiszter kíséretében — az Egyesült Államokba utazott, hogy megbeszéléseket tartson Nixon amerikai elnökkel. • A két napra tervezett csúcstalálkozót a floridai Key Biscayneben, Nixon elnök üdülőjében tartják. A megbeszéléseken —■ Nixon közelgő pekingi és moszkvai utazásának fényében — az általános nemzetközi helyzet a kelet- nyugati viszony, az amerikai —nyugatnémet kapcsolatok, valamint — feltehetően — az európai biztonsági értekezlet kérdése és az NSZK keleti politikája szerepeL Az olasz elnökválasztás ~ balról és jobbról Békés falvak és városok lakóit ismét veszély fenyegeti: a Vietnami Demokratikus Köztársaság légterében újra feltűntek az amrikai légierő-* dök és a Phantomok. Három évvel azután, hogy Johnson akkori elnök hivatalosan beszüntette a bombázásokat, Nixon engedélyt adott a tömeges légitámadások felújítására. A világ békeszerető közvéleménye — így a magySr társadalom is — felháborodással és megütközéssel fogadta az újabb barbár bombázások hírét — hangoztatja többek közt a közlemény. Bizonyos, hogy az újabb megpróbál tatás sem töri meg a vietnami nép harci erejét, a betolakodók elleni izzó gyűlöletét. Ellenkezőleg: szeretteik elvesztése, falvaik és.városaik feldúlása megacélozza erejűtek s egyben milliókat és milliókat szólít velük közös harcba. Egy táborba tömöríti világszerte azokat a józan gondolkodású milliókat, akik eddig is fölemelték tiltakozó’ szavukat korunk legvéresebb, légembertelenebb háborúja ellen, s most készek arra, hogy még messzehangzóbban tiltakozzanak az alapvető emberi jogok durva eltiprása ellen. A történelem ítélőszéke előtt az Lesznek még következményei Almirante diadalittas hangon nyilatkozott Az Olasz Kommunista Párt vezetősége Leone köztársasági elnökké választása után határozatban foglalt állást a szavazás tanulságairól. »A parlamentben megvolt annak a lehetősége, hogy a köztársasági elnököt az alkotmányhoz hű, demokratikus erők legszélesebb tömörülése válassza meg — hangsúlyozza a határozat. — Pártunk és a baloldal közös frontja kezdettől fogva erre törekedett. A határozat felhívással zárul: a baloldal egységének megerősítésére, egy széles, a katolikus népi tömegeket is magába foglaló demokratikus és antifasiszta front létrehozására szólít fel. Az Olasz Szocialista Párt vezetősége Manzini főtitkár elnökletével szintén ülést tartott az elnökválasztás befejezését követően. Az ülés eredményeként közleményt adtak ki, amely a köztársasági elnökválasztás nyormán kialakult új helyzettel foglalkozik. A szocialisták rámutatnak a kereszténydemokrata párt íe(Folytatás a 2. oldalon) Az ipari szövetkezetek afapszaäräly-nioiositasaröl A módosítások végrehajtása igen fontos aktus a szövetkezetek életében; biztosítékot jelen a demokratikus szövetkezeti élet kibontakozásához. Az OKISZ felhívta a szövetkezetek vezetőinek figyelmét, hogy a korrekció előkészítésébe az alapszabály módosítására vonatkozó tervezet széles körű ismertetésével vonják be a tagságot is. (MTI) Az ipari szövetkezeteknek az új esztendő első felében kell megoldaniuk az alapszabálymódosítás felelősségteljes feladatát. A kormányrendelet ugyanis előírja, hogy az 1972. január elsején működő szövetkezetek 1972. május 31-ig kötelesek alapszabályukat felülvizsgálni, majd jóváhagyásra harminc napon belül az állami törvényességi felügyeletet gyakorló szervnek bemutatni. A bolgár lioisztereiook befejezte hanoi iálogaiását iiiiiiiiP! - m m ^ it v ..........a ; 1 Mk s Ä mm wmím k A Sztanko Todorov (a kép balszélén) Duannál, a Vietnami Dolgozók Pártja vezette bolgár párt- és kormányküldöttség első titkáránál Hanoiban. .(Kép távírón érkezett - CA.F—MTI—KS»