Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-22 / 300. szám

KARÁCSONYI KONCERT N nagyszerű zenei ese­mény és egyben a so­mogyi zenekultúra ma­gas színvonalú megnyilvánulá­sa volt a Munkácsy Mihály Gimnázium zsúfolásig megtelt aulájában a Karácsonyi ének címmel megrendezett hang­verseny. Kitűnő öltet volt a béke és szeretet, a humánum és élet­öröm ünnepe előtt a nagysze­rű akusztikájú teremben — mintegy három évszázad örök­életű gyöngyszemeiből Ízlés­sel válogatott zenei füzérben — megszólaltatni a karácsony hangulatát. Közel 400 Somogy megyei —■ főleg kaposvári — énekes és zenész (zenei életünk legjobb­jai!) úgyszólván kivétel nélkül magas rendű művészettel fe­jezték ki korunk emberének legőszintébb vágyát: a békét és harmóniát, az örökbecsű dallamok segítségével. A műsor »-nagy pillanatai­val-« elsősorban a megyénket Immár nemzetközi színvonalon is képviselni képes Somogy megyei Pedagógus Férfikar é3 a Vikár Béla Kórus ajándé­kozott meg bennünket. Pedagógusaink emberhang- orgonája a preklasszikusok (Lotti, Clemens, Martini) mű­veinek stílusos megszólaltatá­sa mellett a legnagyobb él­ményt az idei kőröshegyi kon-» certjükön bemutatott francia- olasz Cherubini D-moll re- quiemje Sanctusának és Agnus Dei tételének most már telje­sen kiforrott, remek tolmácso­lásával nyújtotta. A néhány éve — meglehe­tősen nehéz körülmé­nyek között — működő férfikar érettségét igazolta arányos szólamaival (végre egy énekkar, ahol fényes te­nort is lehet hallani!), finom indításaival, nagyszerű foko­zásaival és a tehetséges, gaz­dag fantáziájú fiatal karmes­terhez, Helsz Károlyhoz való kifogástalan alkalmazkodással. A Vikár Béla Kórus Erkel-, Mozart- és főleg a nem köny- nyen előadható Kodály-mü- vekkel szerepelt (kiemelném a Szép könyörgés őszinte lírá­ját s £ Tóth Bajos Általános Iskola kamarakórusával kö­zösen előadott és éppen a rendkívüli nehézségek miatt oly ritkán hallható Angyalok és pásztorok remekbe formált tolmácsolását) Zákányt Zsolt­nak a művek érzelem- és gon­dolatvilágát is tisztán értelme­ző irányításéval. A Latinca Sándor Megyei Művelődési Központ kamara­kórusa — főleg a női szóla­mokban bizonyított kulturált, szép hangzásával — kellemes meglepetés volt. Klausz Ró­bert elsősorban Stravinszley Pater noster című művének kitűnő tempókkal, finom vo­nalvezetéssel, gazdag dinami­kai áramlásaival ismét meg­győzött figyelemre méltó kar­vezetői egyéniségéről. Iskolai kórusainkat — Sas­vári Attila vezetésével — a Tanítóképző Intézet már meg­jelenésében, fegyelmezettsé­gével is imponáló együttese képviselte még. A Jól sikerült Liszt-tolmácsolás után elő­adott Kodály Karácsonyi pász­tortánca (a rendkívül igényes fuvolaszólamot Csupot László a tőle megszokott fölényes technikával szólaltatta meg) a hangverseny egyik legjobb produkciója volt. Örömmel hallottuk a kon­certen a Kaposvári Szimfónl- kus Zenekart is, amely a lét­számának és adottságainak leginkább megfelelő kamara- zenekari jelleggel vállalt részt a sikerből. A zenekar Merényi György vezényletével Bach D-dúr szvitjének (különösen az Air-tétel valóban ária Jel­legű éneklését emelnénk ki) kitűnő előadásával örvendez­tetett meg. A vonások szép, telt hangzása miatt szívesen feledjük a néhány nem túl jelentős fúvóshíbát. May Győ­ző — S. Perjés Margit helyett beugorva — is kulturált, kor­rekt előadásban szólaltatta trfeg az egyik legjobb mann- heimi mester, Stamitz ritkán hallható klarinétversenyének lassú tételét. Hangos vendégművészt kö­szönthettünk Gergely Ferenc Liszt-díjas személyében. Nem a kiváló orgonistán, hanem — sejtéseinket igazolva — a Händel közismert és nagy érdeklődéssel várt F-dúr or­gonaversenye koncertáló szó­lamának megszólaltatásához nem alkalmas villanyorgonán múlott, hogy a művész az est egyik legjobban várt produk­ciójában nem igazolhatta iga­zi kvalitásait. Talán csak a dinamikailag visszafogott má­sodik tételben tudtak — szó­lista és zenekar egyaránt — szép és megnyugtató momen­tumokat felvillantani a mú igazi szépségeiből. Ugyanez vonatkozik a finoman illesz­kedő orgonakíséretre (Cheru­bini: Requiem, Erkel: Buzgó kebellel, Mozart: Ave, verum), ahol a hangszer adottságai ezt többé-kevésbé megengedték. A Jól szerkesztett — bár ta­lán túlzottan is sokat marko­ló — hangverseny Őszinte, nagy közönségsikert aratott. A műsort stílusosan egészítet­te ki Tolnai Mária (angol népköltészetből vett Karácso­nyi köszöntő), Mucsi Sándor (Ady: Nagyra nőtt Krisztu­sok), Szabados Péter (József Attila: Betlehemi királyok) jó ízléssel válogatott versmon­dása. Talán csak annyi meg­jegyzést: jobban örültünk vol­na, ha a tehetséges első két versmondó — az est művészi rangjához illően — könyv nél­kül mondta volna el a verse­ket. Az első Karácsonyi ének cí­mű műsor (amelyet — remél­jük — hasonló, újabb koncer­tek követnek fnajd), nagyon komoly, értékes és megnyug­tató távlatokat is felvillantó keresztmetszetét adta me­gyénk — főleg megyeszékhe­lyünknél, Kaposvárnál sok jóval nagyobb város által is megirigyelhető — zenekultú­rájának. A műsorösszeállításnál, amelynek központi gondolata az optimizmust, a békét és sze- retetet tükrözte, kizárólag a stílusegység miatt szívesebben vettük volna a karácsonyi han­gulatot semmiképpen sem su­gárzó Cherubini-gyászzene he­lyett pl Corelli Karácsonyi concertóját, Bach vagy Schütz Karácsonyi oratóriumaiból vett részleteket. De mégín- kább Indokoltnak éreztük vol­na Farkas Ferenc somogyi ka­rácsonyi népdalokon alapuló — kőröshegyi koncertjeinken már többször is bemutatott — Somogyi betlehemes kantátá­jának kaposvári megszólalta­tását, amely — reméljük — nem várat sokáig magéra. S zeretnénk hinni, hogy az első Karácsonyi ének hangversenyt továb­biak folytatják, s ezek a kon­certek kitűnő fórumai lehet­nek előadóművészeinknek, és alkalom közönségünknek a zeneirodalom ritkán vagy alig hallgatható remekeinek meg­ismeréséhez. Dr. Hook János Egy pályázat űrügyén Idős emberek hosszú percei Egy perc hatvan másod­perc. Ahogy rohanunk a munka­helyre, előfordul, hogy egy perc egyetlen másodpercnek tűnik. Akinek idegrendszere, szer­vezete hozzászokott ahhoz, hogy pontban hatkor ébred­jen, és siessen a munkahelyé­re, de már fölösleges korán ébrednie, nincs hova sietnie, tehet, hogy annaik egyetlen ■perc nem hatvan, hanem száz másodpercnek tűnik. S nem kell különösebb bölcsesség ahhoz, hogy kimondjuk: az időnek megfelelő tartalmat a cselekvés, a feladat ad. Ezért látunk segítőkész, beleszólni vágyó nyugdíjasokat, ezért sajnáljuk a még tenni vágyó, kérges öreg kezeket. Persze, a sajnálat nagyon kevés, és nem együttérzésre, hanem cselek­vésre van szükség ez ügyben is. Nemrégiben idős paraszt­ember kopogott a szerkesztő­ségi ajtón, verseket hozott. És nem is rosszakat. Ma is szíve­sen emlékezem vissza a nyug­díjas Orbán László örömére, aki egész életében arra vá­gyott, hogy napestig a palet­tával a kézben festőállvány- nál üljön. Nem tudom, mi volt az eredeti' foglalkozása annak az idős férfinak — a képernyőn mutatták be a többi nyugdíjasnak —, aki nyugdíjba vonulása után já­tékokat kezdett gyártani .. . Az alkotásvágy ezekben a hosszúnak> tűnő percekben szinte hatványozottan jelent­kezik, s a ketyegő órával együtt erősödik. Lehet, hogy vannak, akik bosszúsan intenek: ugyan, ezek naív dolgok, nincs mö­göttük megfelelő iskolázott­ság, egyáltalán hobby s nem művészet mindez. Ügy vélem, ezek a dolgok egyáltalán töb­bet érdemelnek egy bosszús legyintésnél, nyilvánvalóan többet érnek a gyufacímke- gyűjté3énél is, és ha lényegi­leg naiv alkotások, . mégis akad közöttük műalkotás. S ne legyen bár a legtisztább elit művészet, mégsem értel­metlen dolog, már csak azért sem, mert éppen ezek adnak érteimet a meghosszabbodott perceknek. Láttam egy szobrot. Alföldi parasztember faragta, a cí­me: Gyász. Első alkotása Egy tehenet faragott ki bics­kájával, lábainál fekszik a döglött kisborjú. Ha első is, ha naív is, ha hobby is — műalkotás. Kife­jező ereje, rusztikus egyszerű­sége, szinte a népballadák fájdalmát Idéző sugárzása nagyon mélyről felszakadt ér­zésekről, az élet ' Izgalomteli, érzékeny szemléletéről árul­kodik. El kell mondanom azt is, miként került elém a szo­bor. A Népművelési Intézet hirdetett pályázatot idős em­berek számára. Érkeztek is szép számmal — ha nem is mindig a «-népművészet« jel­zővel fémjelzett — alkotások, s a budapesti intézmény egyik szobájában mutatta a pályá­zatot kiíró osztályvezető. Azt hiszem, fölösleges lenne meg­kérdezni, jó volt-e a tavaly szeptemberben meghirdetett pályázat. Inkább azt kellene kutatni — nemcsak országo­san —, hanem megyei szin­ten is —, hogy lehetséges-e szűkebb határainkon belül is keretet, lehetőséget adni ilyen bemutatkozásoknak. Tömér­dek intézmény, szerv sorolha­tó fel, akik próbálkozhatnának vele. S hogy mit hoz a felszínre, álljon majd bizonyságul a Magyar Nemzeti Galéria jövő tavaszi tárlata, ahol állványra kerül a huszadik századi naív képzőművészeti kiállítás anyagában az idős emberek nem egy alkotása is. T. T. Klubélet, gondokkal Szabályos alakzatokban az asztalok és a székek, a sa­rokban egy zenegép, mellette az újségtartóban különféle folyóiratok. Csöndes, békés minden, csak az egyik sarok­ban beszélget egy kis társa­ság. Diskurálgatnak. A helyi­ség az öreglaki Állami Gaz­daság klubja, amely fiatalok­nak, időseknek egyaránt ott­hont ad, s azok is ide látogat­hatnak, és eltölthetnek né­hány nyugodt órát, akik nem a gazdaságnál dolgoznak. Hisz a klub mindenkié. A klubtitkár Alacsony, törékeny kis em­ber. A gazdaságnál pénzügyi előadó. O foglalkozik a klub és a fiatalok ügyeivel; szer­vez, rendez, próbálja össze­fogni a kis társaságot. — Most már lehet beszélni a klub múltjáról, mivel 1967- ben készült el. A gazdaság vezetősége három szobát adott, hogy legyen hely a programok lebonyolítására — kezdte a beszélgetést az egyik teremben a zenegép mellett. Jó ez a gép, csak nem az igazi. A fiatalok azt szeretik, amikor a zenekar játszik, olyankor jobb a hangulat, s valóban szórakoznak. EgervBIgyl László. — Eleinte Igen nagy vonz­erő volt a klub. Kénytelenek is voltunk klubtagsági Iga­zolványt kiadni, s így sike­rült megszűrni a társaságot. Mert megtörtént az is, hogy amikor a faluban a kocsma bezárt, akkor idejöttek inni. S mi ezt nem akartuk. Nem irigység volt ez, hanem a többi fiatal és idős ember nyugalmát akartuk megkí­mélni és a szórakozásukat biztosítani. Üvegfallal elválasztott he­lyiség, ahol az Italt mérik. A gazdaság tartja fenn ezt is, és csak a klubnapokon üzemel. A másik teremben a fő helyen egy televíziókészü­lék vonja magára a figyel­met. Ez a tv-nézők reziden­ciája, míg egy harmadik he­lyiségben táncolnak, Ott van a zenekar néhány hangszere is. A falakon emléklapok, a vitrinekben serlegek, vázák. A helyi futballcsapat dicső­ségét bizonyítja valamennyi. A klubhelyiségek. —' Nem azért mondom, hogy panaszkodjam, mivel ed­dig is minden a legnagyobb rendben ment, de volt idő, hogy egyszerűen megszűnt a klub. A társaság szétszóró­dott. Sokan itthagyták a gaz­daságot, másutt kerestek munkát. így néhány szakkör és tánccsoport teljesen fel­bomlott, — Pedig nagyon érdekli Itt minden az embereket — mondja azután. — Egy-egy előadáson néha annyian van­nak, hogy be sem fémek a terembe. Főleg a tudományos ismeretterjesztő előadások ér­deklik a klubtagokat. Aztán Szülők iskolája címmel pe­dagógiai előadássorozatot is szerveztünk. Jól sikerült. — Működött egy irodalmi klub is, de aztán megszűnt. Ez az átka annak, hogy ha a vezetőt elviszik katonának vagy más beosztásba kerül a városban. Pedig eredménye­sen dolgoztak, olyan sok fia­talt foglalkoztatott, akik va­lóban szíwel-lélekkel kivet­ték részüket a munkából. Most próbálkozunk a nép­tánccal, és egy clterazenekar- ral. Népdalénekeseink szépen szerepelnek. A múlt héten a rádióban is hallgattuk őket, s büszkék voltunk, hogy a fa- lunkbeliek énekelnek. így lett ismert a hatvannégy éves Árok László bácsi és Pisák János, valamint a szakmun­kásképző Intézetben, tanuló Lukics Rózsa neve. A szakmunkásképző intézet fiataljai is eljártak a gazda­ság klubjába, részt vettek a néptáncban és az irodalmi színpad munkájában. De ami­kor eljött a szeptember, a gazdaság fiataljai hiába Vár­táit vissza a lányokat a kis közösségbe. Nem jöttek, s ta­náraik is mereven elzárkóz­tak mindentől. Ez a gazdaság dolgozóinak rosszul esett, s emiatt egy-két közösség fel ts bomlott. A KISZ-titkár Nemrég érkezett a gazda­sághoz, s most mint főmérnök dolgozik itt Tóth Lajos. A fia­G. Sahnovics: Őszinte beszélgetés — Beszéljünk őszinténl — ajánlotta az igazgató. — Rajtul — egyeztem be­le. —* ön korábban mérnök­ként dolgozott? — Igen. — Meg tudott birkózni a feladatával? — Nem tudtam megbir­kózni a feladatommal. — Mi elnézőek voltunk, és részlegvezetővé neveztük ki. hogy bizonyítson. De ismét adós maradt. Ismét nem tud­ta kellően ellátni a feladatát. — Ismét így volt. — Mi újból a hóna alá nyúltunk. Főmérnökké lép­tettük elő. Ezt a feladatát sem volt képes ellátni. — Ezt sem — mondtam. — Ideje, hogy megváljunk egymástól. Azt ajánlom: írásban önként mondjon fel a cégnek. — Beszéljünk őszintén! — ajánlottam most már én. — Beszéljünk! — felelte az igazgató.-— Mérnökként nem végez­tem el a feladatomat, igaz? — igaz. — Elnézőek voltak, és ki­neveztek részlegvezetőnek, igaz? — Tökéletesen igaz — hagyta jóvá az igazgató. — Ismét képtelennek bi­zonyultam a munkám elltá­tására, de önök előléptettek főmérnökké. Vagy nem így van? De így, ez az igazság. — Ha ez így van, akkor ajánlom: beszéljünk még őszintébben! — mondtam er­re én. — Ha eddig jó vol­tam, akkor miért kellene el­mennem éppen most? Van lehetőség még tovább emel­kedni a ranglétrán. Halálos csend következett. Én az igazgatót néztem, ő pedig engem. — Igen, igaza van — mondta elgondolkozva az igazgató. — Legyünk követ- kezetesekl Az következik, hony klneveztessem a saját helyettesemmé, műszaki igazgatónak. De figyelmezte­tem, honii ez az utolsó állo­más ettől feljebb már nem juthat! Fordította: Sigér Imre talok összefogáséból, a Wut» munkájában vállalt szerepülő­ről bizony nem a legjobbat mondta Faludi Miklóssal együtt, aki a faluban műkö­dő mintegy négy KlSZ-alap- szervezet csúcstitkára. — Itt, öreglakon van egy központi, egy kerületi alap­szervezet, valamint a ruha­üzemnek, a leányotthonnak és a szakiskolának is van egy-egy aiapszervezete — mondta Tóth Lajos. — Ezek összefogása nehéz, s ahány alapszervezet, annyi gond, probléma, meg nem értés. Amikor rendezvényeket lar­Faludi Miklós. tunk, ezeknek az alnpszerve­zetaknek a fiataljai elkülö­nülnek, s képteleaiek vagyunk ezt a merevséget megtörni. Tulajdonképpen maguk a fia-. talok sem igen akarják. — A másik, komolyabb probléma —1 mondta Faiudi Miklós —, hogy azok a fia­talok, akik valóban jó, lelki- ismeretes munkát végeztek, mind a KISZ-ben, mind a klubon belül, egyszerűen itt­hagyják a közösséget amikor férjhez mennek vagy megnő­sülnek. Aztán kezdhetünk mindent elölről. Sok fiatalnak azonban nagy segítséget ad a klub. Német Ottó például, aki szeptember­ben került a gazdaságba, és szívesen jár ide. — Mezőgazdasági techniku­mot végeztem, s ide kerül­tem — mondja. — A munka után jó egy kicsit baráti tár­saságban lenni, s arról beszél­getni, ami az embernek ked­ves, s amit szeret, mint az én esetemben a futball. Itt az öreglaki MEDOSZ-sport- körben Játszom. A klub eddig betöltötte hi­vatását, kisebb-nagyobb ki­hagyásokkal, és megoldotta öreglak, e kétezer lélekszámú község kulturális gondjait, se­gített összefogni az időseket és a fiatalokat egyaránt. So­kuk számára még most is az egyetlen szórakozási lehető­ség, ahol egyben fejleszthetik szakmai és politikai művelt­ségüket is. Gyertyás László SOMOGYI NÉPLAP IVft, december 22.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents