Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-19 / 298. szám
pstoft Megújult lelkesedéssel a régi tervekért Kévé« sportág küzd az utóbbi időben olyan sok gonddal, mint éppen a tekézés. Kezdetben az idősebb sportemberek gyülekeztek a különböző tekeszakosztályokban, később az öregek mellett a fiatalok is mind nagyobb számban kapcsolódtak be. Pár év óta — úgy érezzük *—, hogy a tekézők megyei szakszövetségében helyes Vágányon fut Somogy- | rendeződtek a sorok, de még ban is a tekesport; még $k- mindig kérdéses, hogy a K. kor is, ha esztendők óta „te- Volán szereplése biztosítva Változás várható az asztalitenisz-bajnokság rendjében Varnak olyan sportágak, amelyek jellegüknél fogva nem csapatjátékok. Viszont óhatatlan, hogy ezekben is megrendezzék a csapatbajnoki küzdelmeket. Az ökölvívás ilyen jellegű problémái már régóta foglalkoztatják a szakvezetőket s a szurkolókat, s most az asztaliteniszben is időszerűvé vált a bajnoki rend átalakítása, Mi — éppen a nemrégiben lezárult bajnokságokkal kapcsolatban is — többször leszögeztük: nem jó dolog az, hogy például az asztalitenisz NB I- bes bizonyos mérkőzések eredményét előre ki lehet számítani szinte matematikai pontossággal. (Tévedés csaknem kizárva!) Az sem vet jó fényt a sportág csapatbajnokságára, hogy az éllovas együtteseik az alsóbb régiókba tanyázó, de valójában ugyanabban az osztályban szereplő csapatok ellen 24:1-re, 23:2-re, vagy hasonló arányban nyernek. Olyan eset, mint például a labdarúgásban, hogy a sereghajtó pontot vesz el az elsőtől vagy 1« is győzi azt, a pingpong-csapatbajnokság- -Otoan ölképzelhetetlérk ' " Ezek az bkok késztetik' a sportág vezetőit arra, hogy olyan megoldást találjanak, amely a fejlődést szolgálja. Maga a csapatbajnokság szükséges, & nélkül aligha nőtt volna fel az ..élvonalba több tucat kitűnő fiatal játékos. Olyanok, mint például az a Gergely, aki éppen nemrégiben agy nemzetközi versenyen a világbajnok BengsstorU is legyőzte. Be nem kell olyan messze menni példáért. Itt van a mi Péter Aladárunk esete, aki az NB I. csatáiban jött fel. Csapatbajnokság nélkül nagy kérdés, hogy — főleg a vidéki versenyzők — elérheiák-e azt a színvonalat, amelyhez pedig az adottságok biztosítva vannak. Aztán időponti kérdéseket is fölvet az asztalitenisz-CSB. A tizennégyes létszámú bajnokság huszonhat hétvégét köt le, a csapatbajnokság részére. S így jóformán alig jut 'idő a nagyobb szabású egyéni versenyekre, az egyéni bajnokságokra. Legjobbjaink nemzetközi kötelezettségei szintén megkívánnak néhány szabad szombat—vasárnapot. Mindezek figyelembe vételével az illetékesek előtt fekszik több javaslat: hogyan reformálja meg a MOATSZ a csapatbajnoki rendet. Igen életrevalónak látszik az az elképzelés, hogy a tizenkettes mezőnyű NB L (esetleg NB II.) bajnokságban a tavaszi idényben mindenki mindenkivel mérkőzzék Az első forduló után kialakult sorrend, aztán őszre kettévágnák a bajnoki táblázatot, és tizenkettes létszám esetén az első hat csapat — magával vive az első fordulóbeli eredményeket — egymás között dönti el a bajnoki cím sorsát. A 7—12. helyezettek viszont a kiesés kérdését tisztáznák. A javaslatok már a módszertani bizottság előtt fekszenek, s várható, hogy hamarosan megjelenik az 1972. évi bajnoki kiírás is e legutóbbi tervezet szellemében. herként nehezedik a szövetségi vezetők vállára, hogy nincs NB Il-es csapata a megyének. S nemcsak ez jelent gondot a sportág szakvezetőinek, egy kicsit ugyanis megcsappant az érdeklődés is e sportág iránt. Egyes vélemények szerint azért, mert a felkészülés különösen sok terhet ró a versenyzőkre. A fiatalabb generáció néhány tagja ezt nem szívesen vállalja. Aztán ott van az örök gond, a korszerű tekecsamok hiáya. A szövetség vezetői — Somlyai László elnökkel az élen — ki tudja hányadszor rugaszkodtak már neki, hogy legyen végre négyes tekepálya Kaposváron is. Az építendő sportcsarnok téglajegyeit legnagyobb számban a tekézők vásárolták meg, sőt az ide érkező tekecsapatok vezetőinek és tagjainak is árusították, mondván: ezzel is elősegítik, hogy megvalósuljon a korszerű pálya építése a megyeszékhelyen. Bizony, nem nagy öröm a sportág kedvelői számára, hogy a sportcsarnok- építkezés az ismert nehézségek folytán késik. Pedig abban van minden reményük, mert a meglévő pályák nem korszerűsíthetők, sőt a legtöbbet a különböző városrendezési és üzemi tervek még létében is veszélyeztetik. A páiyagond tehát változatlan. Az egyesületek nagy része is csak amolyan szükséges rossznak tartja a tekeszakosztályt. Jellemző az NB Xl-t is megjárt Kaposvári Volán esete: sportkörükben komolyan felvetődött az egyesület minőségi szakosztályának megszüntetése. Valamelyest ugyan lesz-e az NB III-nak megfelelő megyei összevont bajnokságban. A kiragadott néhány példa is mutatja, hogy milyen gondok tornyosulnak Somogybán a tekesport körül. Ezek a jelen problémái, s aztán csatlakoznak ehhez az újak, amelyek között a tervekben az is szerepel: meg kell teremteni a feltételeket Somogybán, új városaiban, — Siófokon meg Nagyatádon, de esetleg másutt is —, hogy a kugli tekévé változzék. Igen örvendetes e tekintetben a Balatonfenyvesi MEDOSZ sportkör egész megyét érintő kezdeményezése. A kis balatonfenyvesi sport- egyesület vezetői igen komoly tervet készítettek, hogy Fenyvesen korszerű tekepálya létesüljön. Olyan, amelyen lehetőség nyílna például a Balaton Kupa versenyek lebonyolítására is. (Ezeket eddig pályahiány miatt ’f Kaposváron rendezték.) Most, amikor megyénkben valamennyi szakszövetségnél megerősítették vagy átszervezték a vezetőséget, a tekézők- nél nem került sor nagy változásokra. Bizalmat a régi vezetők kaptak, akik töretlen lelkesedéssel kívánnak dolgozni az újért, a régi tervek megvalósításáért. A teke szakszövetség elnöke, Somlyai László, helyettese Prokli György, titkára Kardos Ferenc. Az elnökségben Horváth Jánosné, Horváth Miklós, Illyés András és Somlyóé Jenő foglal helyet K. S. Labdarúgó megyei II. osztály Kutas és Balatonlelle az őszi első A nagy érdeklődésre való tekintettel kedvezményes olajégő- vásárunkat december 31-ig meghosszabbítjuk A korszerű, kényelmes, tiszta fűtést ön is megteremheti otthonában, ha kazánjára PGIN—IG típusú olajégőt szereltet EZT MOST 700 FORINTTAL OLCSÓBBAN MEGVÁSÁROLHATJA A VASÉRT-NÁL Viszonteladók is olcsóbban megrendelhetik a VASÉRT tüzeléstechnikai főosztályán (Budapest, Szent István tér IS.) A magánvásárlók a VASÉRT alábbi boltjaiban szerezhetik be: Budapest, VL, Pesti Barnabás a. d Budapest VIII., Mária u. 38. Budapest XIII., Váci út 185yb Tata, II., Somogyi Béla u. 19—SL, Balassagyarmat" Rákóczi fejedelem o. 28. \z áfész—VASÉRT közös vasboltjábea Nagykőrösön, Az áfész—VASÉRT közös vasboltjábaa Rakamazon, valamint bárhol az országban m olajégőket árusító szakboltokban (14692) A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség illetékes szakbizottságéi igyekeztek pontot tenni a megyei- labdarúgó-bajnokság H. osztályában a vitás kérdések végére, ax Északi csoportban két csapat, e Somogyvár és a Eala- tocszemes még adó* az egymás eüeni mérkőzéssel es SLSZ azonban úgy döntött. hogy eez a - eccast mér csak s tavasszal keE lejátszani tisztázódó'« a Táncsics SE E. kéé elmaradt mérkőzésének sorsa i*. E mécsesekért a Táncsics nem kap pontot. s amikor neki kellett vtítnm utaznia, és nem ment el az együttes. akkor a tavassá fordulóban ismét uéazrd kényszerül A Déli csoport bajnoki táb!»sasa némileg szintén módosult. Sebizonyosodott. hogy az agyik jelentés tévesen futott tea a szak- szövetségbe. g a kadfflrkúttsk Savára, írtak olyan mérkőzést, amelyen a kadarkút! gbssímk vereséget szenvedett, Egyébként az Északi csoportban BalatanáeUe 1 pont előnnyel. • Déliben Kutas í porétól szeresse meg az ősz! ek;őségét. Északon * balaZomíenyvesíek szoríthatják meg elsősorban tavasszal a listavezetőt- Délen sokkal nyíltabb a bajnokság, hint ax 5- bdyen állé Csokonyavieont* Ss csak három ponttal vast lasSiteadve ax állováé Kutastól. A megyei labdar-ísó-bajncasáU IL osztályának üató ttigeaídmó- nye: Északi «söpört MAI 1. BalatbnleUia 18.9 8 1 34:15 21 2. B.-fenyves IS s 2 3 27CIO 20 3. SC Gazdám ti) 13 8 i 4 S2:!6 16 4. Tab ' at 13 7 S 3 30:17 16 5. Somogyvár G) 12 6 4 2 14:18 15 IS. S. 13 5 5 S 27:22 15 7. Tapsor-y a) IS 6 S 4 31:17 14 *. B.-keresstór 13 6 — 7 25:23 12 ». Táska IS i 2 7 16-Jsö 10 2!Ö. (SÄ .12 5 1 7 19:23 6 1L B.-szmses 12> S 4 8 17:23 8 12. Buasák K, SS 4 1 3 Ü2:3S 5 U. Sz.-2ya.-0S: a ' A 13 S «*•»SS SSáff 2 lé Sstístócrmaarntó <3 13 1 8 9 -l«d<s 2 Táncsics IL lő 11 1 3 62:11 23 Siófok TL 15 Ifi 3 2 58 ^3 23 DéSi i. ssitas SS 9 i 3 58:20 19 2. i^kóescü iá 6 5 2 30:16 17 Z. Gyékényéé ffi> SS s S S 2930 17 fi. Somofs-sairá 13 31 1 4 31 ^4 17 E. OtcákathyssdBOnta IS V 8 4 26^21 16 A Vese 1» 6 s 5 24.23 14 7. Nagybajeec 12 4 4 5 20:23 12 *. Msszieseuyfi S3) 4 8 i3 M:2Ö 11 ». Forrsg iS S 2 5 33:25 10 1«. Böhccay« «fj 15 4 3 6 23:22 10 U. Saulok u fi 2 7 20:31 Ifi IX Kaóm-áSa: ep 13 fi 3 * ZU IS. SéSspbaSSíi: «ti iá 8 3 7 3Cd8 S ifi. 'Aasrjrbi/feijny O) 13 1 1 IS lí:44 2 jg- m&ce&é. n is w s s et-jm n 3L K^tsSfS Ä. dfr 2J5 S S S #7*3>f lő műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 15 órakor: VIKTORIA. Gárdonyi-bérlet. 19 órakor: VIKTORIA ETVRT- VBKM. VÖRÖS CSILLAG: De fél 11 órakor: FEL A FEJJEL. 3. 5 és 1 órakor: ... ES HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG. Színes, angol bűnügyi film. 16 éven felülieknek. (XtL 19-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4, i és I órakor: EGY KÍNAI VISZONTAGSÁGAI KÍNÁBAN. Verne Gyula regénye alapján készült színes, olasz—francia film. (xn. 19-ig.) LA TIN C A FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: HOMOLKÁEK AZ UBORKAFAN. Szinkronizált csehszlovák filmvígjáték. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: A KÖVETEK NEM GYILKOLNAK. Szinkronizált, bűnügyi NDK film. MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, SIOFOK: De 10 órakor: A Pál UTCAI FIÜIC 7 órakor: FOGD A PÉNZT ÉS FUSS. Színes, amerikai filmvig- játék. TELEVÍZIÓ Budapest 9.30: Műsorismertetés. 9.25: Flipper. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. 9.55: Csak gyerekeknek! 11.00: MagyarországAusztria tollaslabda-mérkőzés közvetítése. 15.18: Műsorismertetés. 15.20: Pedagógusok fóruma. 15.50: Hétmérföldes kamera. 16.05: Reklámműsor. 16.15: Ifjúsági park — télén ... 16.35: Műsorainkat ajánljuk! 17.00: Delta. 17.30: Sanzonról sanzonra. 1J.50: A -természet sémái, 18.00: Reklámműsor. 18.10: A Flintstone család. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 18.35: Sporthírek. 18.45: Esti- mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Kettős szerepben. Magyarul beszélő francia film. 21.30: Inter- fórum TL 21.55: Hírek — Sporthírek.' Jugoszláv tv 8.35: Barázda. 9.30: Népi muzsika. 10.00: Hosszú harisnya. Pipi. Filmsorozat. 12.00: Alfabeüzálási akció-. 13.00: Falu — parasztok nélkül. 13.30: KéVem, uram. 14.20: Jugoszláv röplabda-bajnokság. MJadov—Crvena Zvezda. 15.00: Ké- züabda: nők. 16.25: Balkáni kosárlabda-bajnokság. 18.05: Miért szerettük őket? 18.20: Viharos magaslatok. Angol játékfilm.' 20.35: Bolto viszontagságai. Humoros ■adás. 31.-35: Videofon. -2L50: Sportszereié. 32.45;, Kézilabda:, .nők. Osztrák tv 15.45: Daktsri. 16.35: Kontakt. 17.05: Szájkosár nélkül. 18.00: Jó éjszakát, gyerekek! 18.05: Johnny Slate a cijkuszdirektor. 19.00: Tv- híradó. 19.30: Sporthrek. 21.16: Közvettés & bácsi Mass-e-PáLast- bóL 22.00: Tv-bíradó., KOSSUTH RÁDIÓ 6.80: Hlrak. «.10—7.25 Keüémes vasárnapot! 7.25: Múzeumi híradó. 7.28: Nagy családok. 758: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.10: Édes anyanyelvűnk. 8.15: Művésziem ezek. 9.0S; Mesélő Magyarország. 9.50: Szerkesztői üzenetek. 10.00: Hírek. 10.0,3: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 10.15: Szép magyar vers. 10.25: Reklám, 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Nem azért mondom ... 13.10: Aranyhangok, 15.00: Hírek. 15.08: Két hét Afrikában. 15.28: Strauss: Májusi bor. Nyitány, 15.38: Vándordiák a paradicsomban. 15.54: Oj felvételeinkből. 16.18: Az év legjobb tánczenei felvételei. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Sporthírek- 17.10: Kedves lemezeim- 18.10: Faluról falunak — muzsikával. 1S.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. 19.15: A Budapest Filharmóniai Társaság zenekaránok hangversenye. 21.05: Salambo. Z2JP: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.15: Made in Hungary. 23.00: Századunk zenéjéből. 21.00: Hírek. 0.10—3.25: Biiiüs dalai. 6.58: Hallgatóink iigyehsaSss* 7.00: Az unitárius egyház íétórája- 7.30: Albert Schweitzer orgonái 8.00: Miska bácsi lemezesládája 8.30: Mit hallunk? 9.10: Mozart, operáiból. 9.50: Színes népi muzsika. 10.31: Menekülés. 11.23: A Cseh Filharmonikusok zenekarának hangversenye. 13.10: Barankin, aki elfáradt embernek lenni. Rádiójáték. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a Rádió? 15.35: Régi magyar dalok és táncók. 16.00: Hírek. 10.05: A vasárnap sportja. 16.35.-'Kodály- Galántai táncok. 10.32: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 17.02, Dusolina Giannini és Jan Kíepura énekel. 17.30: Slágerstaféta. 18.00: Hírek. 18.05: Sporthírek. 18.10: Ez is, az is... 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: Sporthírek. 20.15: A Rádió dalszínháza. Veronai haragosok. 21.29: Kígyó- mérgek kutatója. 21.44: Gencsy Sári és Domahidy László nótákat, énekel. 22.20: Zeneszerzők — leveleikben. 23.00: Hírek. 23.10: Tánczene éjfélig. 24.00—0.10: Hírek. HOLNAPI műsor i VÖRÖS CSILLAG: ! Du. 5 érakor: KISZ-bérletes előadás. ! 7 órakor: SZINDBÁD. Krúdy I Gyula novelláiból készült színes magyar űlm. 18 éven felülieknek. (XU. 22-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4. 6 és 8 órakor: A FÉLSZE- MŰ SERIFF. Magyarul beszélő, színes. amerikai westernfilm. (XIL 22-ig.) MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, SIÖFOK: 7 órakor: .... ÉS HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG. Színes, angol bűnügyi film. 16 éven felülieknek TELEVÍZIÓ ' Budapest 17.30: Műsorismertetés.'17.05: Hírek. 17.10: Ifjúsági TelemagaziiL 17.55: Szovjetunió—Svédország jégkorongmérkőzés az Izvesztyija-ku- páért. 20.20: A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front megalakulásának évfordulóján. 20.40: Az Országházba jelentjük... 21.25: Hírek. Jugoszláv tv 16.45: Magyar nyelvű tv-fcrónSa és sporthírek. 17.00: Tv-tanácsadó szülőknek. 17.40: Tv-óvoda. 15.30 Korszerű tudomány. 18.05: Fiatalok — fiataloknak. 20.30: Mirjana Bul- jan: Zenei automata. Tv-dráma. 21.35: Peyton kisváros. Osztrák tv 18.00: Tudományos aktualitások. 18.20: Jó éjszakot, gyerekek! 18.25: Osztrák képek.- 18.60: -Visszapillan- ;tás:régi- filmekre-: • Rudolf Forster. 19.16: . Az QRF. ma este. ISJS0: Tv- híradó. 20.08:' Sporthírek. 20:15: A3 Mur.dy-sorozat: Mr. Ryders Narbe 21.05: Postafiók 7000. 21.20: Az ökölvívás történetéből. 22.20: Iskolalé- ; togatás — iskolareform. 22.56: Tv- 1 híradó. KOSSUTH RÁDIÖ Szerezzen itt ■« ii ■■ örömöt! Vásároljon ajáriébt karácsonyra a marcali áífe ajándólMjáU! Nagy választékban kaphatók hazai és import népművészeti cikkek 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek 8.05: Műsorismerteéts.' 8.1S: Budapest és a vydék- kulturális programjából. 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Mezők, falvak éneke. 9.06- Szegények halála. 9.25: Rádióbörze 9.30: A hét'zeneműve. 10.00 : Hírek 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Is kolarádió. 11.35: Csehszlovák mű vészek operafelvételeiből. 12.00 Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.S5: Tánczene'koktél. 13.20: Az OTP Bartók Bé 1a Kamarakórusa népdalokat éne kel. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.03: Édes anyanyelvűnk 14.10: Balettzene operákból. 14.31 Darvas Ferenc: Kontúrok. 14.39 Facipőcske. 15.00: Hírek, 15.10 Harsan. a kürtszó ! 15.45: Maros Ru doll: Ecseri lakodalmas. '15.55 Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei- 16.05: Nemzet- közi éneklő hét Veszprémben. 16.45 Külföldi tudósoké a szó. 17.00: Hí rek. 17.05: Külpolitikai figyelő 17.20: Az év legjobb tánczenei felvételei. ií.00: Húszas stúdió. 18.5S Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.51: A Rádió dalszínháza új felvételének bemutatója. Planquette: A corrierville-í harangok. 22.00: Hírek. Xb. 22.15: Sporthírek. 22.20: A-z Osztrák Rádió szimfonikus zenekarának Ravél- hangversenye. 23.36—0.25: Verbunkosok, nóták. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rfádíó reggeüí zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Zenekari muzsika. 9.00: Ezeregy délelőtt ... 10.00: A zene hullámhosz- szán. 12.00: Horváth István cigánydalokat énekel. 12.15: Zinka Mila- nov és Carlo Bergozi operaáriákat énekéi. 12.45: Szellemi beruházás. j 13.00: Hírek. 13.03: Kamarazene, : 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés, í 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: líl- rek. 18.10: Mesterséges holdak a I vádlottak padján. 18.35: Közkívánatra! 19.29: Reklám. 19.34: A Biblia világa. 19.54: Jó estét, gyere- 1 kék! 20.00: Esti krónika n. 20.25: 1 Űj könyvek. 20.28: Bemutatjuk új felvételeinket. 21.29: Repülő móku- . sok az Osztramosz-hegyen. 2Ü.49: j hiét zeneműve. 22.19: Járóka Sán- ! dór népi zenekara játszik. 23.00: 5 Hírek. 23.15: Zsoldos Imre trombi- ; tál, Körmendi Vilmos zongorázik S 28.36: Gounod: Faust, 24.00—ü.lö- 8 Hírek. ü SOMOST! NSPLAP Ve&mtSc S©23_ ássaea&ss Ä