Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-19 / 298. szám

) Csaták a frontokon — szópárbaj az ENSZ-ben Egy igazi és egy képletesen emlegetett háború vonta ma­gára a héten a világ figyelmét. India és Pakisztán háborújá­ban tűzszünet állt be az indiai javaslat nyomán. A »gazda­gok háborújában«: a vezető tőkés hatalmak valutáinak versengésében még csak most kezdődött döntő ütközet. A hét közepén Kelet-Pakisz- tán fővárosában, Daccában a pakisztáni hadsereg feltétel nélkül letette a fegyvert az előnyomuló indiai csapatok előtt Indira Gandhi asszony, In­dia miniszterelnöke az új­delhi parlamentben kijelentet­te, hogy Dacca már szabad or­szág — a Bangla Desh, az ön­álló bengáli állam — szabad fővárosa. Gandhi asszony megígérte, hogy az indiai had­sereg csak addig marad* Bangla »Desh földjén, amíg az szükséges. A nyugat-európai — és ál­talában nyugati r— dühödt sajtóvisszhang azt Is elárulta, hogy hiba csúszott az amerikai számításokba. Űj-Delhiben nem riadtak vissza a Pakisz­tán melletti kínai és amerikai kiállás láttán, sem attól, hogy támogatást adjanak a bengáli népnek a pakisztáni terroris­tákkal szemben. Az indiai döntés után kialakult új hely­zetben az Indiai—szovjet vi­szony kiállta a próbát, a Szov­jetunió diplomáciai téren, az ENSZ Biztonsági Tanácsában és közgyűlésében felvette a harcot India oldalán a kínai— RÖVIDEN KADAR JANOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt köz­ponti Bizottságának első tit­kára üdvözlő táviratban fe­jezte ki jókívánságait L. I. Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának születése 65. év­fordulója alkuimából. A Szovjetunióban december 17-én Föld. körüli pályára bo­csátották a Kozmosz—468 mesterséges holdat A szput- nyik fedélzetén elhelyezett tu­dományos berendezés segítsé­gével folytatják a világűr ku­tatását a korábban meghirde­tett programnak megfelelően. A három nyugati nagyhata­lom — az Egyesült Államok, Nagy-Brltannia és Franciaor­szág — hivatalosan jóváhagyta a Bahr és Kohl államtitkárok között létrejött tranzitmegál­lapodást. Hanoiban sikeresen befe­jezte munkáját a Vietnami Demokratikus Köztársaság Hazafias Frontjának III. kongresszusa. Megtorlásul amiatt, hogy Irán Nagy-Britannia hallgató­lagos jóváhagyásával szánhat­ta meg a Perzsa-öböl három kis arab szigetét, Líbia kivon­ta betétjeit a brit bankokból. A betétek összege 2 milliárd *00 millió dollár Abdel Rahman El-Irlanl, a lemen! Arab Köztársaság köztársasági tanácsának elnö­ke és kíséretének tagjai teg­nap elutaztak a Szovjetunió­ból. amerikai manőverek ellenéi ben. Ez a diplomáciai küzde­lem egyébként tovább folyik s alighanem még hosszú ideig eltart... Közben alig figyelt a világ a vietnami háborúra és a kö­zel-keleti válságra, pedig mind a két problémakörben voltak új fejlemények. Az in­dokínai félszigeten a hazafias erők fokozódó támadásai épp­úgy figyelmet érdemelnek, mint az a tény, hogy az ameri­kai küldöttség két hétig nem kíván Párizsban résztvennt a Vietnam-konferencia ülésein. A közel-keleti diplomáciai küzdelem új fordulata az ENSZ-közgyűlés új határoza­ta, amely kimondotta, hogy következetesen szorgalmazni kell a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatát, amely — mint emlékszünk rá — Izraelt az elfoglalt arab te­rületek kiürítésére kötele-te. A mostani határozat egyben az ENSZ által közvetítő feladat­tal megbízott svéd diploma­tának, Gunnar Jarr ingnak a küldetését is megújította. S végül szóljunk a h^t iga­zi szenzációjáról: a dollár kö­zelgő devalválásának bejelen­téséről. Már a helyszín is kü­lönös volt: az Azori-szigetek, félúton Washington és Párizs között, ahol az amerikai elnök Pompidou francia köztársasá­gi elnökkel találkozott és al­kudozott Pompidou részben az egész nyugat-európai gaz­dasági közösség, a Közös Piac országai nevében beszélt. Van-e élet a Marson? Mint a Pravda tegnapi száma közli, a Mars mester­séges holdjaival szilárd kap­csolatot tartanak fenn. A Mars—2 és a Mars—3 orbi- tális űrállomások kutatási eredményeit a szovjet tu­domány és technika külön­böző ágainak számos szak­embere kíséri figyelemmel. A szovjet űrkutatásnak az utóbbi években elért ki­emelkedő sikerei Henón biológus véleménye szerint lehetővé teszik annak a kér­désnek a felvetését, hogy van-e élet más égitesteken. Minden újabb űrsiker ugyanis közelebb hozza azt a napot, amikor a szomszéd bolygókon való élet kérdése nem feltételezés, hanem a gyakorlati kutatás tárgya lesz. A szovjet tudományos akadémia sejtkutatási inté­zetében létrehoztak egy »Fotosztat« nevű berende­zést, amelyben mestersége­sen létre lehet hozni a Mars bolygón fennálló fizikai vi­szonyokat. A berendezéssel végzett, kísérletek azt mutatják, hogy egyes mikroorganiz­musok képesek életben mai- radni a Marshoz hasonló körülmények között is, sőt több mikroorganizmus még szaporodásra is képes. Mm«* ms mwisagiMiii igent mondott i ez azt jelen­ti, hogy 1934 óta először az amerikai dollár értéke csök­ken. A 10 százalékos import­adó eltörl'ését csak a többiek új engedményei árán hajlandó elrendelni. Washingtonban a hét végén ült össze az úgynevezett »Ti­zek klubja«, a tíz legnagyobb és leggazdagabb tőkésország pénzügyminisztereinek ezt a tanácskozását már hetekkel ezelőtt döntő jelenfőségűnek jelezték. Nyilvánvalóan még az év vége előtt le akarják -ár- ni a »valuta- és kereskedelmi háború« első szakaszát, amely után még jöhetnek a többiek is... ,S végül meg kell emlékezni arról a nagyjelentőségű euró­pai eseményről, hogy a bonni kancellári hivatalban aláírták a két német állam között meg­kötött tranzitszerződést, amely a személy- és áruforgalmat szabályozza az NDK és Nyu- gat-Berlin között. Pálffy József JortfánH Kenyértörés? Jordánia a jelek szerint ke­nyértörésre viszi a dolgot a Palesztina! gerillamozgalom­mal. Pénteken egy amman: kormányszóvivő a legnagyobb gerlllaszervezetet az El Fa- tahot vádolta meg a külföldön működő - jordániai kormány- tisztviselők és intézmények el­len elkövetett támadások ter­vezésével és kivitelezésével. A szóvivő szerint az El Fatah hat hónappal ezelőtt »terroris­ta tervet dolgozott ki, s szá­molnia kell azzal, hogy cse­lekményei nem maradnak büntetetlenül«. A jordániai rendszer mind­eddig tartózkodott attól, hogy az El Fatah felelősségét fir­tassa. Most azonban kijelen­tették: »az úgynevezett „Feke­te szeptember” csopórt álarca mögött az El Fatah követte el ezeket a bűnöket«. (MTI) Hontekert Ma más az NDX pozíciója A Neues Deutschland szom­bati száma részleteket közöl Erich Honeckernek, a NSZEP első titkárának, a párt köz­ponti bizottsága IV. plénu­mán tartott zárszavából. »A népgazdaság tervszerű, arányos fejlődéséhez való szi­gorú ragaszkodás biztosítja, hogy fejlődésünk tartós lesz« — hangsúlyozta a párt első titkára, gazdaságpolitikai kér­désekről szólva. Nemzetközi kérdésekre rá­térve Erich Honecker rámu- tartott: »a Német Demokrati­kus Köztársaság nemzetközi pozíciója ma más, mint öt évvel ezelőtt volt. Ez világo­san megmutatkozik a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban bekövetkezett változásban is. Itt erősödtek azok a mo­mentumok, amelyek arra val­lanak, hogy számot vetnek a reális helyzettel.« »Kormányunk jelenleg 30 állammal tart fenn teljes jogú diplomáciai kapcsolatot. Nyilvánvaló, hogy az NSZK és a NATO bizonyos körei még mindig makacs ellenál­lást tanúsítanak azzal szem­ben, hogy kiépítsük kapcso­latainkat más államokkal. De meg merjük kockáztatni azt a jóslatot: ez nem fog nekik menni«. A baktérium- és Tégyifegyverek betiltásáról Az ENSZ-foBzgyülés 24. ülés­szaka 110 szavazattal és 1 tar­tózkodással jóváhagyta a bak­térium-fegyverek, valamint a mérgező vegyi anyagok kidol­gozásának, gyártásának és fel­halmozásának betiltásáról és e fegyverek megsemmisítésé­ről szóló egyezményt. A köz­gyűlés egyidejűleg határozatot hozott, amelyben minden ál­lamot felszólít, hogy 'tartóz­kodjék a katonai célokat szol­gáló mérgező vegyi anyagok további kidolgozásától, gyár­tásától és felhalmozásától. Az egyezmény azonnali ha­tállyal életbe lép, aláírásra nyitva áll valamennyi állam számára és ratifikálhatja min­den ország, amelynek kormá­nya az aláírók között szerepel. A ratifikációs okmányokat a Szovjetunió, az Egyesült Ál­lamok és Nagy-Bfitanriía kor­mányainál kell letétbe he­lyezni. A közgyűlés felszólítja a vi­lág valamennyi államát: kö­telezze magát, hogy tartózko­dik a halált okozó vegyianya­gok gyártásától és felhalmozá­sától, s azokat még békés cé­lokra sem használja fel. A szocialista országok kez­deményezésére a közgyűlés határozatot fogadott el, amely felhívja a genfi leszerelési bi­zottságot: folytassa tárgyalá­sait a vegyi fegyverek alkal­mazásának és gyártásának teljes betiltására vonatkozó megállapodás mielőbbi meg­kötéséről. , Nyitás jobbra ? Pakisztán elvesztette a háborút a csatatereken. Cső­döt mondtak az izraeli re­ceptre kidolgozott »Blitz- krieg«-tervek. — Izrael ugyanis 1967-ben a váratlan légitámadással tette használ­hatatlanná az arab országok légierejének 80 százalékát. — Kelet-Pakisztán egész terüle­tét elfoglalták az indiai csa­patok és Kamir térségében sem sikerült érdemleges sike­reket elérniük. A vereség az- z£Ü vált teljessé, hogy — a je­lenlegi állapotok szerint — odaveszett a keleti ország­rész, Pakisztán állana lakos­ságának jóval több, mint fe­le, s egyetlen valamirevaló exportterméket, a jutát ter­melő területe. A nyugati burzsoázia hatalmas piacot veszített el; a fejlődőben lévő ipar cikkel külföldön nem versenyképesek. Milyen következményekkel járhat a pakisztáni vereség és a hindusztáni status quo felborulása? Az első jelek cseppet sem megnyugtatók. Ahogy az már ilyenkor len­ni szokott, a pakisztáni tábor­noki kar, s több jelentős po­litikai személyiség Jakja Khan fejét követeli. A szál­longó hírek szerint az elnök lemondása a közeljövő­ben várható. Ugyanakkor, hazarendelte külföldről Zulji- kar Ali Bhuttot, — aki a né­hány hete megalakult kor­mán^ külügyminiszteri szé­két mondhatta magáénak. Érdemes emlékeztetni arra, hogy pártja Nyug«t-Paklsz- tán legnagyobb politikai ere­je! Bhuttora tehát fokozott szerep vár. Ezek az események az első pillanatban szórványos­nak tűnnek. Háborút veszített országban szükségszerűen egy sor személycserére kerül sor, mert a vereség lélektanából, természetrajzából többnyire az következik, hogy ritkán mérik fel józanul az okokat, s az egyszerűbb, kényelme­sebb utat járják — bűnbakot keresnek. S most Pakisztán­ban éppen azért válik . a helyzet veszélyessé, mert a tulajdonképpeni »bűnbak«, aki makacsságával, demagógiájá­val, elvakult fanatizmusával nem kis mértékben járult hozzá a véres esemény­sorozat kirobbantásához, most mint az ország »tiszta, be nem mocskolt politikusa« áll a közvélemény elé, s az »én előre megmondtam« pózából lát a kormányzáshoz. S ez az ember Bhutto. (Bhutto igen gazdag nyugat­pakisztáni család sarja Negy­venhárom éves. Jogi diplo­mája van: Oxfordon és Kali­forniában, a Berkeley egye­temen tanult. 1958-tól « kap­csolódik be a politikai éieíba, kereskedelmi, tájékoztatási, majd energia és nyersanyag­ipari, később a kasmiri ügyekkel megbízott miniszter. Végül Ajub Khan kormányá­ban külügyminiszter lesz.) Ali Bhutto és Ajub Khan, útjai akkor válnak el, amikor 1937-ben megalakítja az el­lenzéki Néppártot. Mi volt a szakítás oka? Külügyminiaztersége idején roöoant ki a második pakisztáni—indiai háború, Kasmír miatt. Ezt a háborút, a Szovjetunió eredményes közvetítő kísérlete és az en­nek Következtében aláírt tas- kenti megállapodás zárta le. Szovjet Üzbegisztán fővárosá­ban egymással szemben ült a pakisztáni kormányfő Ajub Khan és India miniszterelnö­ké Sasztri. Már ezt a tényt'is nagyon sokan nehezményez­ték a fanatikus, szánt hábo­rúért lihegő pakisztáni kö­rökben, de dühüket még in­kább fellobbantotta az aláírt ■ megállapodás, melyben a fe­lek kötelezték magukat, hogy a vitás problémákat politikai tárgyalások útján fogják megoldani. S ezek közé tar­tozott Bhutto is. Ekkor sza­kított Ajub Khan rendszeré­vel, ekkor indult országjáró körútra, s tartott mindenütt heves, elvakultsággal teli szó­noklatokat. Bhuttonak igen nagy szerepe volt az 1969-es hatalmas méretű tömegmoz­galmak kiprovokálásában, s noha a pakisztániak cso­portjai más és más céllal követélték Ajub Khan távo- , zását, érett a gyümölcs Ali Bhutto számára. Általában egyféleképpen ítélik meg szerepét a véres bengáli eseményekben is. A kü­lönböző kommentátorok tud­ni vélik, hogy a daccai tár­gyalásokon Jahja Khan haj­lott a bengáliak autonómiára törekvő igényeinek kielégíté­sére. Ennek a március elején Daccába érkező Bhutto és & jobboldali tábornoki kar áll­ta útját. A bengáli tragédiá­ért, s így közvetve a hábo­rús vereségért . tehát nagy mértékben felelős a volt kül­ügyminiszter. Most közel került a mi­niszterelnöki székhez. Orszá­ga ' hatalmi, ■ stratégiai és presztizshelyzete gyökeresen megváltozott, nyílván az új körülményeket kell mérlegel- nie, s ezek alapján alakíthat­ja ki a megváltozott helyzet­hez alkalmazkodó — vagy szembeszálló? — politikáját S Bhutto személyiségének, , nézeteinek és tetteinek is­meretében félő, hogy kineve­zése nem jelent-e további nyitást jobbra? Csupor Tibor Ápolt arc! J Gyors! j Jó megjelenés! mindez yillanyborotváyal J elérhet© BHEMOSHER (NDK) PHILIPS REMINGTON 9©0-Fe 990 Ft 1050 Ft Karácsonyra ünnepi ajándékot kaposvári, barcsi, nagyatádi és Balaton-parti műszaki- villamossági szaküzleteinkből vásároljon Gépkocsi-tulajcSonosok. figyelem Most érkezett Trabant, Skoda MB 100-as, továbbá régi típusú nag/kerekű Wartburg, Moszkvics, Skoda Octavia és Warszawa autóköpeny, valamint futózott Volga-köpeny. Kapható a kaposvári Ady Endre utcai és a balatonboglári jirmOszakOzletben E iV lOMOQTI

Next

/
Thumbnails
Contents