Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-02 / 284. szám

Evadzárás előtt a kosárlabda KB III Úszóverseny olimpiai számokban Huszonkilenc első helyből huszonöt a kaposvári gyermekószóké Tassán befejeződik a baj­nokság a kosárlabda NB Ill- ban is. A teremmel nem ren­delkező csapatok már el is búcsúztak. A K_ Gazdász utol­só előtti bajnoki mérkőzését játszotta. Nagyon ment a fő­iskolásoknak. Száznál több BP, HONVED—Ü. DÓZSA 1:0 (0:0) Kispest, 4000 néző. V.: Zsolt. GóUövő: Kocsis. SBTC—FTC 1:1 (1:0) Salgótarján, 12 000 néző. V.: Petri Góllövők: Szalai, illetve Szőke (11-esből). Már nincs veretlen, az NB I-ben. Az őszi bajnok Újpesti Dózsa Kispesten elszenvedte idei első vereségét. A Honvéd a nem remélt két ponttal a második helyre jött fel. pontot értek el pécsi testvér­csapatukkal szemben. K. Gazdász—Pécsi Műszaki Főiskola 103:62. Ilyen arányban is megérde­melten nyert a kaposvári együttes. A Gazdász pontjai közül Pakoth László egyedül 42-t szerzett. Hirül adtuk, hogy a legutób­bi Kaposvár—Pécs úszóviadal után a területi gyermekúszó­bajnokság mezőnye népesítet­te be a kaposvári fedett uszo­dát. A Magyar Üszószövetség ezt a versenyt új formában írta ki, az olimpiai számok szerepeltek a kötelező műsor­ban. A legifjabb nemzedéket tehát már most kezdik szok­tatni a jövő igazi versenyszá­maihoz. A kaposvári úszópalánták ez alkalommal is kitettek ma­gukért, pedig voltak olyan versenyzők (közöttük Tóth Andrea), akik a második na­pon már nem tudtak vízbe szállni (az influenza miatt). Mindezek ellenére elsöprő győzelmet arattak a kaposvári fiatalok. A huszonkilenc baj­noki versenyszámból huszon­ötben hazai versenyző állha­tott a dobogó legmagasabb fo­kára. Néhány kiváló egyéni telje­sítmény külön felhívja magá­ra a figyelmet. A fiúknál Var­ga 10, Nagy Péter és Eri 8—8, 2. Nagy 2:41.2. 100 m pillangó: 1. Éri 1:23.7, 2. Varga 1:25, 3. Farkas 1:26.1. 200 m mell: 1. Nagy 3:08.5. 100 m hát: X. Varga 1:20.8, 2. Farkas 1:24.7. 4x100 m gyorsváltó: 1. Ka­posvár C. 5:32.5. 200 m pillangó: L Varga 3:06.4, 2. Éri 3:21. 200 m hát: L Varga 2:54.3, 2. Éri 3:11.2. 400 m vegyes: 1. Varga 6:07.4. (Gyermekcsúcs.) 4x200 m gyorsváltó: 1, Ka­posvár C. 12:28.2. hányok: 100 m gyors: 1. Szarka 1:15 (gyermekcsúcs), ... 3. Leitner 1:16.9. 100 m mell: 2. Adler 1:33.8. 200 m vegyes: 1. Szarka 3:06.1 (gyermekcsúcs), 3. Leit­ner 3:13.8. 800 m gyors: 1. Szarka 12:17.6 (gyermekcsúcs), 2. Le­itner 12:28. 4x100 m vegyes: 1. Kapos­vár 5:44.9. Kétévi munka gyümölcse érett meg a L Vasas női asztalitenisz-csapatnál Valamikor természetesnek látszott, hogy Kaposvár férfi- és női asztaliteniszezői évről évre a legjobb magyar csapa­tok között küzdjenek a bajno­ki pontokért, s aztán megtört a sorozat... A talpraállás elő­ször a női gárdának sikerült, ök verekedték vissza magu­kat az NB I-be. A női csapat sikere biztatta aztán a férfi­együttest is... Két évvel ezelőtt ismét az NB I-ben szerepelt a Vasas mindkét asztalitenisz-szak­osztálya. Igaz, tavaly ilyenkor már előrevetette árnyékát, hogy a női csapat búcsúzni kényszerül. A kiesésnek több oka volt. A kulcsembernek számító Gundiné nem állha­tott végig a csapat rendelke­zésére; Bartusné abbahagyta, s Vinczéné is búcsút mondott a kaucsuklabdának. A fiatalok nem képviseltek NB I-es szín­vonalat. A kiesést követően nem le­hetett tudni, hogy mennyi időre szól a búcsú az élvonal­tól. Időközben ugyanis nem­csak a játékosok cserélődtek, hanem az edző is. Végh Já­nos, az ismert kaposvári gsz- taliteniszező, egyéniségéhez híven szerényen, de hangya­szorgalommal dolgozott '-Munkamódszerét-« rákény- szerítette az újjászerviezett csapat tagjaira is. És az ered­mény nem maradt et Tavaly ott állt az NB 1. kapujában a K. Vasas női gár­dája, az ütőképesebb Szom­bathely azonban megelőzte. Végh edző akkor azt mond­ta: »Jobb is. Még nem érett meg a gárda arra, hogy á leg­jobbak közé sorolják őket.-« Valóban, nagyon megfiata­lodott a K. Vasas csapata. Szerencsésen. Az ifjabb nem­zedékhez - tartozó Boldizsár Gabi, meg Váradi Gyöngyi most már egyenrangú ver­senyzőtársa a csapat gerincét adó Horvathnénak és Szerecz- nének. Ez a négy játékos kép­viseli ma is a legeredménye­sebben a Vasas színeit. Mel­lettük ugyan olykor-olykor szóhoz jutott még egy-két fia­tal, de a váz az említett né­gyes volt. Elsősorban az ő érdemük, hogy két héttel a befejezés előtt a K. Vasas már női -bajnok az NB II. osztály­ban. Ezt a tényt örömmel fo­gadták az asztalitenisz sport hívei Kaposváron, és a Vasas sportkör házatáján, a VBKM- nél is. Megérett a kétévi munka gyümölcse. A Vasas női csa­pata bebizonyította, hogy to­ronymagasan kiemelkedik a második vonalbeliek közül. Jó helyre került a bajnokság, amely azonban új problémá­kat vet fel a K. Vasas eseté­ben is. Mint mondtuk: négy biztos embere van a Vasasnak. Igenám, de az NB I-ben ötös csapatok játszanak. A maga­sabb osztályban a jelenlegi együttes tagjai mellett még legalább olyan ütőképes ötö­dik játékos kell, mint amilyen a másik négy. Ez is csak a középszerű csapatok sorába osztályozhatná majd a Vasast. Nem kétséges, hogy erősíteni kell. Az sem, hogy tartalékjá- tókosra is szükség lesz, mert a jelenlegi tartalékok az NB I-ben nem játszhatnának ko­moly szerepet Gondot jelentenek ezek a kérdések, de úgy véljük kel­lemes gondokat. A K. Vasas­nál a sportkör vezetői szere­tik annyira ezt a két szakosz­tályt, hogy bizonyos nehézsé­geket is leküzdjenek az NB I érdekében. És nemcsak szere­tik a pingpongot, hanem értik is. Ennek az eredménye a Va­sas női asztaliteniszezőinek szép sikere. a lányoknál Szarka 9 (minden számban csúcseredményt ért el), Leitner 6, Adler 5 bajnok­ságot nyert Eredmények: Fiúk: 100 m gyors: 1. Varga 1:11.6, 2. Nagy P. 1:14.2, 3. Farkas 1:14,8. 100 m mell: 1. Nagy P. 1:29, 2. Szabó I. 1:32.1. 200 m vegyes: 1. Farkas 2:56.7, 2. Varga 2:56.9, 3. Éri 3:08.4. 400 m gyors: 1. Varga 5:38.8, 2. Nagy 5:43.6. 4x100 m vegyesváltó: L Kaposvár 5:36.4. 1500 m gyors: 1. Varga 22:37, 2. Nagy 23:05.8. 200 m gyors: 1. Varga 2:38.5, Egy évvel ezelőtt egy fiatal testnevelőtanár, Haász László vette át a Lábodi MEDOSZ NB III-as labdarúgócsapatánál az edzői tisztet. Nem volt könnyű dolga az új trénernek Lábodon. Valahogy tornyo­sultak a problémák ennél a kis NB ni-as csapatnál, s "be­tegségek, sérülések mellett egyéb gondok is adódtak. A fiatal szakvezető azonban leküzdötte a nehézségeket. Ebben a bajnokságban már egészen folyamatos volt a L. MEDOSZ játéka; amellett, hogy hat győzelmet aratott, még öt döntetlent is elért az őszi idényben. A szép sorozat­ban többek között ott van a bajnokesélyesek elleni siker. Pécsen a P. Helyiipar, Kapos­váron a K. Rákóczi ellen dön­tetlent ért el a Lábod; az ugyancsak bajnokesélyesnek számító Pécsi BTC ellen pe­dig két pontot szerzett, Kiskereskedelmi munká­ban és adminisztráció­ban jártas, papírhoz, írószerhez értő eladót • jó jövedelmi feltételekkel - felveszünk. A jelentkezéseket — az eddigi gyakorlat feltün­tetésével — »Papír, író­szer« jeligére a kaposvá­ri Magyar Hirdetőbe, Kossuth L. u. 15. számú kirendeltségére, a 359704. számra kérjük. (359704) 200 m gyors: 1. Szarka 2:45.3 (gyermekcsúcs), 2. Leit­ner 2:51.8. 100 m pillangó: 1. Pataki 1:32.4, 2. Adler 1:33. 200 m mell: ... 2. Adler 3:21'.l (gyermekcsúcs). 100 m hát: 1. Szarka 1:24 (gyermekcsúcs), 3. Horváth 1:36.6. 4x100 m gyorsváltó: 2. Kaposvár B. 5:36. 200 m pillangó: ... 2. Ádler 3:25.5. 3. Pataki 3:25.6. 200 m hát: 1. Szarka 2:58 (gyermekcsúcs). 400 m vegyes: 1. Szarka 6:39.5, 2. Leitner 6:47.8, 3. Ádler 6:54. 400 m gyors: 1. Leitner 5:57.6 (gyermekcsúcs). Az utolsó bajnoki forduló­ban, amikor győztesként vo­nult le a pályáról a Lábodi MEDOSZ, már biztos volt. hogy az övé lesz félidőben, a 6. hely. Ez nagyobb figyelmet érdemlő teljesítmény egy olyan kis egyesület számára, mint amilyen a lábodi. Az idényzáró mérkőzést kö­vetően mégsem volt rózsás a hangulat a hazaiak öltözőjé­ben. Haász László edző ugyan­is búcsúzott a játékosoktól, s a csapatvezetőktől. — Ez év szeptemberében Kaposvárra helyeztek. A me­gyeszékhelyen tanítok. Innen jártam ki mostanáig motorke­rékpárral az edzésekre és a mérkőzésekre. Ilyen körülmé­nyek között folyamatos, jó munkát végezni nem lehet, ezért határoztam úgy. hogy leköszönök edzői tisztemről — magyarázta távozását. Az érvek nyomósak. Ennek ellenére most gondban van­nak a lábodi sportvezetők, mert a fiúk nagyon szerették a távozó trénert. Az egyesü­let vezetői úgyszintén elége­dettek voltak munkájával, mert hiszen a kulcsjátékosok sora hiányzott az őszi hajrá­ban is, és ennek ellenére csaknem zökkenőmentes volt az együttes játéka. Jórészt azért, mert Haász Lászlónak sikerült egységes, jó csapatot kovácsolni a lábodi 11-ből. Az L. MEDOSZ szakvezetői most keresik a távozó edző utódját K. S. A SIÓFOKI ÁFÉSZ versenytárgyalást hirdet a Siófokon, Sagváron, Adandón és Balaionszabadiban lévé jégvermeknek jéggel való megtöltésére Az érdekeltek árajánlatukat írásban a Siófoki ÁFÉSZ központi irodájába (Siófok, Kálmán Imre sétány 4. szám alatt) nyújthatják be a közszállítás szabályai szerint ÁFÉSZ, Siófok Értesítjük kedves vevőinket, hogy le­rakatunk konfekcioosztálye folyó év december 27-tól 1972. január 7-ig leltározás miatt zárva tart Testű Nagykereskedelmi Vállalat Kaposvár, Juta! út Réti László Elbúcsúzott a lábodi edző DECEMBER 2 ISUTÖKTÖK Auréllá Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Erősen felhős, pá­rás, többfelé ködös idő, ködszitálással, esővel. Éj­szaka gyenge, napközben megélénkülő keleti, dél­keleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 3—8 fok között lesz. I magyar kultúra hete Szófiában A Szófiai Magyar Kulturá­lis Intézet és a Bolgár Kultúr- munkások Szófiai Klubjának rendezésében a bolgár fővá­rosban megnyílt a magyar kultúra hete. Az ünnepélyes megnyitón bemutatták Makk Károly Szerelem című film­jét, amelyet a közönség nagy elismeréssel fogadott — Tizenegy kislakást épí­tett az idén Nagyatádon, Csurgón, Segesden és So- mogyszobon a nagyatádi TÖVÁL. A munkák értéke mintegy kétmillió forint — Véget ért a nyíltvízi ku­tatóprogram a Balatonon, a további vizsgálatok tavaszig már a laboratóriumokban folytatódnak. Feldolgozzák a műszerek adatait, megerősítik a korábbi esztendők méré­seit, tisztázzák az ismétlődő folyamatokat s azok össze­függéseit és hatását — Évente 4—5 millió fo­rintot fordít gépvásárlásra, gépi beruházásra a Lábodi Állami Gazdaság. Eddig a gabona és a kukorica teljes gépesítését végezték él; jövő­re ugyanezt a burgonyánál is megoldják. — Bekötőutat ad át a na­pokban Nagyatádon a So­mogy megyei Közúti Építő Vállalat. A hétszáz méternyi út a Búzakalász Termelőszö­vetkezet egyik majorját köti össze a várossal. — ötven állattal növelte tehénállományát a csökölyi VII. Pártkongresszus Terme­lőszövetkezet. Jövőre kétszáz­ra fejlesztik a szakosított, gü- mőkórmentes állományt. —■ Feiűjitja a IV. ötéves terv végéig a Zselicség terü­letén levő közcélú vízfolyá­sokat a Kaposvölgyi Vízgaz­dálkodási és Talajvédelmi Társulat. A tájegységben több mint 187 kilométernyi ilyen vízfolyás tartozik a társulat kezelésébe, s ebből eddig csaknem 115 kilométernyit már felújítottak. — Két órán át dühöngött a tűz az ismert brownboveri gyár egyik részlegében. A tű­zet nagy erőfeszítések árán sikerült eloltani, de a károk nagysága többmillió svájci frank. 175 évvel ezelőtt, 1791». december 2-án született Nagyváradon Ősi földbirtokos családból Beöthy Ödön, a ma­ga korában híres ellenzéki li­berális reformpolitikus, az 1848 —49-es magyar forradalom és szabadságharc kormánybiztosa. A napóleoni háborúk idején a császári hadseregben magas rangú tisz volt, 1826-tól Bihar megye táblabírája, s a bihari reformellenzék megteremtője. Különösen az 1832—36-i ország- gyűlésen tűnt fel, mint a libe­rális reformmozgalom egyik vezető alakja. Később évekig Bihar vármegye alispánja, il­letve főispánja, majd az úgy­nevezett Részek (Partium) ki­rályi biztosa. A szabadságharc kezdetétől mindvégig annak híve volt. 1849 őszén, a szabad­ságharc bukása után emigrált, az emigrációban Londonban és Jersey szigetén élt, hosszabb ideig Victor Hugo társaságá­ban. Végül Hamburgban te­lepedett le, ott is halt meg 1854 decemberében. Tizenhármán nyerlek gépkocsit A gépkocsinyeremény-toetét- könywel rendelkező somo­gyiak számára a mostani hú­zás volt a legeredményesebb: 13 gépkocsi jutott a megyé­nek, s ezzel az eddig nyert gépkocsik száma 209-re emel­kedett Kaposvárra, illetve a kaposvári járásban 5-öt, a siófoki járásban 4-et, a bar­csi járásban 2-öt, a fonyódi járásban 1-et nyertek, s 1 gépkocsi került Tabra is. — Egy asszony meghalt, 25 pedig megsebesült, amikor a spanyolországi Talavera de la Reinaban leszakadt egy gyászolókkal zsúfolt lakás padlózata. A szobában 40 gyászoló siratott egy elhunyt rokont — A Szovjetunió irodalmá­nak magyarországi népsze­rűsítéséről volt szó tegnap az Írószövetségben tanácskozó magyar—szovjet műfordítói konferencián. Pap Zsuzsa és Elbert János tartott előadást a versek, illetőleg a prózai művek magyar nyelvre átül­tetéséről, a műfordítók felelős­ségéről, műhelygondjairóL — A Magyar Írók Szövet­ségének vendégeként hazánk­ban tartózkodó A. Arbuzov, szovjet drámaíró, szerdán ba­ráti beszélgetésen találkozott a budapesti filmklubban a magyar színházi élet vezető s 7.em él v i aé eei véL — Álarcos és fegyveres banditák hattagú csoportja támadta meg és rabolta ki Harlem egyik bankját. A gengszterek 16 ezer dolláros zsákmánnyal távoztak. Me­nekülés közben tűzharcba ke­veredtek a rendőrökkel, s eközben nyolc járókelő és egy rendőrőrmester megsebesült. Új közfalelent Újfajta könnyűszerkezeti közfalelemet kísérletezett ki a Vas megyei Beruházási Vál­lalat három fiatal szakembere Anyaga Hungarocell, amelyet különféle üvegszál erősségű anyaggal vontak be. A fran­cia alagútzsalus építési tech­nológiával készülő és a ház­gyári házakhoz egyaránt rendkívül jól használható, könnyű, olcsó, jól festhető és tapétázható, hang- és hőszi­getelése elsőrendű. — Az A—2-es virus által okozott influenzajárvány, amely eddig Kelet-Szlovákiá- ra korlátozódott, fokozatosan terjed más szlovákiai megyék­ben is. A múlt hét vége óta gyarapodott a nátha-lázas megbetegedések száma Cseh­országban is. — A szovjet háborús vete­ránok bizottságának küldött­sége tegnap utazott el. A Magyar Partizán Szövetség meghívására a hős városok hete alkalmából látogatott hazánkba. — Carte Maximum és képes le­velezőlap gyűjtők figyelmébe! Képeslap újdonság a 8 levelező­lapból álló Képes Krónika soro­zat, amely a december 6-ár. megjelenő, azonos tárgyú bélye­gekhez is kapcsolódik. A képes levelezőlapok sorozatonként 16 Ft-os áron mér kaphatók, vidék­re is megrendelhetők a Képes­lap Szakboltból. Budapest, VI., Népköztársaság útja 42, (5951 — Értesítjük a lakosságot, hogy deceml>er 5-én K-nosváron országos állat- és lclrot-odó-, va­lamint autó-motorvásár lesz. RUMI SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 197L december *

Next

/
Thumbnails
Contents