Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-02 / 284. szám
Négy év távlatából EGYRE TÖBB SZŐ esik napjainkban a termelőszövetkezetekben folyó szocialista brigádmozgalomról, annak fejlődéséről, jelentőségéről. Vajon minden úgy megy-e, mint azt a vezetők, a versenymozgalom irányítói kezdetben eltervezték? Vajon elérte-e célját a mozgalom? Föl tehetnénk e kérdést bárkinek, a válaszok minden valószínűség szerint sokfélék lennének. Talán azért, mert még új — szinte kezdeti stádiumban van — az egész mozgalom. A közép-somogyi termelő- szövetkezetek szövetségének területén tulajdonképpen négy év óta, a szövetség megalakulása óta terjed dinamikusan ez a szocialista versenymozgalom. Akkoriban még a kanosvári és a volt tabi járásban mindössze öt termelőszövetkezetben működött csak egy-egv szocialista brigád. Az eltelt négy év bővelkedett eseményekben. eredményekben, de hibákban is. Jelenleg a hatvankét közép-somogyi tsz-ből huszonnégyben van szocialista brigádmozgalom, mintegy 1437 dolgozóval. Ha az arányokat tekintjük: 34 férfi és 20 női brigád már elérte a megtisztelő szocialista címet, 33 férfi és 8 női brigád pedig most küzd annak elnyeréséért. Az 1427 dolgozóból — sajnos — mindössze 479 a nő, ugyanakkor köztudott, hogy milyen nagy a tsz-ekben a nők létszáma. Itt vár tehát a nagy feladat a nőbizottságokra, hogy minél több falusi asz- szonnyal megismertessék a mozgalom jelentőségét Az elmúlt négy év nem a legnagyobb egyetértésben telt el. Míg egyrészt megszaporodott a szocialista vagy a szocialista címért küzdő brigádok száma, ugyanakkor ez a számbeli növekedés nem áll arányban a munkavégzéssel. Nézzük kissé részletesebben az elmúlt évek tapasztalatait. 1968-ban amikor gyakorlatilag megkezdődött a szocialista brigád- mozgalom szervezése, tizeneev tsz-ben, mintegy 23 brigád Válasz cikkünkre A SOMBER véleménye Gáz, gáz, gáz című cikkünkre válaszolva a következő levelet kaptuk: »A Marx Károly közben két állami lakóház, a Pázmány Péter tömbben két el nem készült lakóház, a Léva tömbben két el nem készült lakóház gázcsatlakozása valóban késik. Minden szempontból sajnálatos lemaradás ez, és ezzel a beruházási vállalat is egyetért. Csak a szembenálló érdekeltségek csoportosításával nem ért egyet. Ebben a vitában a SOMBER, a lakosság, a város, a Somogyi Néplap a közvélemény álláspontjáról sürgeti a megvalósulást. A tervezőket, kivitelezőket azonban semmi eszközzel nem kényszerítheti arra, hogy az érvényes beruházási jogszabályok alapján ne a saját gazdaságos működésüknek megfelelő határidőket vállalják. S az egyes munkahelyekre akkor és annyi kapacitást biztosítsanak, amennyit a saját, belső felmérésük alapján helyesnek találnak, Ha ebből a szempontból nézzük, hogy mit tett a SOMBER a három vitatott beruházásnál, akkor röviden ennyit: a Marx Károly közben hat ház közül négynek a csatlakozását biztosította, a Pázmány Péter tömbben öt közül háromét, a Léva közben hét közül ötét. Hogy miért csak ennyit? 1. Mert a Mélyépterv csak július 27-i határidőre vállalta a Marx Károly köz gázcsatlakozási tervének a szállítását, de mivel a Marx Károly utca alacsony és közép nyomású hálózatának a KÖGÁZ által rendelt terveivel elkésett, a csatlakozás tervét is egy hónappal később szállította. Közben a KÖGÁZ Kaposváron egy másik utcai gázvezeték építésébe kezdett, és a kieső kapacitását itt hasznosította. Persze, vezeték nélkül a csatlakozás sem működhet. 2. Mert a Pázmány Péter tömb visszalevő lakóházainak befejezéséhez a kivitelező csak november 12-én szabadította fel az énítési területet, s így a KÖGÁZ nem kapott ott időben munkaterületet. A kivitelező az OTP-vel kötött szerződés alapján dolgozik azokon a házakon, így a SOM- BER-nek nincs is befolyása a kivitelező munka végzésére, nem irányíthatja más beruházó szerződött vállalkozóját. 3. Mert a Léva utca 6. és 7. jelű épület kivitelezése nem fejeződött még be, s az építők ugyanúgy elfoglalva tartják a gázvezeték nyomvonalát, mint a Pázmány Péter tömbben. Itt ugyan a SOMBER a lakóház építtetője és a gázvezetéké is, de legfeljebb választási lehetősége van, hogy az építkezést leállíttassa, vagy a gázszerelés kezdődjön az építkezés után. Ha már a két kivitelező azonos területen egyszerre nem tud dolgozni. A különböző vállalkozók álláspontjának összehangolására több kísérlet történt a SOM- BER-nél, sokkal magasabb szinten. Egyelőre más eredmény nem született. A Somogyi Néplap helytelenül tájékoztatta a közvéleményt, amikor a Marx Károly közi lakók elkeseredett, indulatoktól fűtött hangulatát a gázcsatlakozás hiánvával indokolta. Tavaly télen sem volt ott aáz, mécds iól megvoltak a fűtött szobáiukban. Idén tavasszal azonban meggondolatlanul lebontották kálvháikat. még mielőtt a gázvezeték tervei elkészültek volna. Ez az okozati összefüggés, és ebbe1” nincs mulasztás a SOMBER- néL Levelek, tegvrőkönyvek tő worfq igazolta, ho^v a SOMBER m«gf“lelően intézkedett de eevelőre ennek nem vop foganatia. Ez azonban semmi- kénnen sem jelenti azt, hngv a vállalat nem felel meg hivatásának. Győrfl F"*re igazgató • * • A Somogy mp"v«l Bernhez**» VARalat Igazgatójának leveléhez téhánv reflexió. A késésekért nemcsak a SOM- BKg-t hibáztattuk, hanem a szerelésben és vezetéképítésben érdekelt valamennyi vállalatot. Eddie: azonban egyedül a SOMBER válaszolt. A Marx Károly köz lakóinak elkeseredése Indokolt! Fűtőberendezéseiket ugyanis azért bontatták le, mert Ígéretet kaptak, hogy a fűtési idényre megérkezik a lakásokba a gáz. Az állami lakások bérlőitől pedig az Ingatlankezelő Vállalat vitette el a eserépkilyhá- kat, fürdőhengereket. S Jó lenne, ha az építésben érdekelt vállalatok ezt Is figyelembe vennék. Tudomásunk szerint a beruházási és az építőipari vállalat szoria- lista szerződést is kötöttek, hogy segítik egymás munkáját, többek között területátadással. A levélből viszont az derül ki, hogy mindenki vár a másikra, s álláspontjuk jogilag megalapozott. De jogszabály biztosította keretek között az eddiginél rugalmasabban is lehet dolgozni, ha ilyen jelentős munkákról van szó. Ezt természetesen egyedül a SOMBER nem képes elérni, partnereinek Jó szándékára is szükség van. Véleményünk szerint az okozati összefüggéshez s a tények csoportosításához ez is hozzátartozik. S még egy: amikor a gázszerelés körüli huzavonát Írásunkban szóvá tettük, a munka meggyorsí tását sürgettük. Mert tél van, hl deg, és jó néhány lakásban most sem ég a gáz. küzdött a szocialista címért; 1969-ben már 17 tsz-ben 47 szocialista brigád dolgozott, mintegy 679 dolgozóval, 1970- ben pedig harmincnégy tsz- ben 38 szocialista brigád; 75 brigád meg a cím elnyerését tűzte ki célul. S amikor értékelésre került a sor, akkor bizonyosodott be: sok helyen csak névleg működtek szocialista brigádok. Az induló 113 szocialista brigád helyett valójában mindössze 74 brigád dolgozott. A miértet kutatva voltakép pen két fő okot lehet találni Az egyik az a rosszul értelmezett statisztikai szemlélet. ami emitt-amott újra és újra felüti a fejét, számokat pro dukál, de a számok mögöi' valóiában keveset találni. A másik: különböző objektív és szubjektív okok miatt nem foglalkoztak — nem tudta' foglalkozni — kellően a gaz dasági és pártvezetők a moz galom terjesztésével, népsze riísítéséveL Csak néhány példa. A toponár—zimányi egyesült tsz tíz szocialista címért küzdő brigádot jelentett. Hetes ötöt, Kisgyalán kettőt, So- mogysárd pedig eg vet, s ezek közül egyik sem dolgozott. A negatív példa mellett természetesen voltak olyan tsz-ek is, ahol igen szép eredményt értek el, mint például Nagybajom, Gölle, Kaposnula. Hajmás és Attala termelőszövetkezeteiben. S hogy gazdaságilag milyen nagy jelentősége van a mozgalomnak, azt mi sem bizonvitja jobban mint a naevbaiomi LQmn ikT esete, ahol tavaly egymillió forintos többletmunkát v5»“-’ fek a szocilais+a brigádok Ezek a termel Sevgirej-lrezetf szocialista brigádok szinte a bázisát kénezik a k^r-in-so- mogvi tsz-s^övetség brigád - mozgalmának. A PÉLDA tehát adott, s az élet bizonyítja, hogy ezekre a közösségekre bármikor számíthat a tsz vezetősége. Akár a legnehezebb időszakokat tekintjük, akár azt, hogy a brigádok a vállalásaikban az első helyet a munkahelyükön levő feladatok mielőbbi elvégzésére, a terv túlteljesítése és a közös vagyon védelme foglalja el. A szövetkezeti vezetőknek érdekük tehát, hogy minden eszközzel segítsék, támogassák a mozgalom terjedé sét. Gyertyás László Lebontásra ítélt, értéktelen dohánypajta volt. Átalakítással 220—240 hízó marha elhelyezésére vált alkalmassá. Országosan is példát mutattak Gondolatok a somogyi állami gazdaságok markahizlaló társulásáról »Az üzemek és vállalatok nagyobb gondot lordítsanak az egymással és a kívülállókkal való kooperációra, társulások létrehozására, a műszaki bázis fejlesztésére« — mondja ki a megyei pártbizottság 1971. január 22-i határozata, önmagáért beszél, ha a határozat felidézése után leírjuk a tényt: Somogy valamennyi szarvasmarha-tenyésztő állami gazdasága egyszerű marhahizlalási társulást alakított. Ez a kezdeményezés az országban az első. Az előzmények A gondolat nem máról holnapra érlelődött tetté. — A kezdet tulajdonképpen 1969-re nyúlik vissza — mondta Puskás Imre, a Bárdibükki állami Gazdaság főállatenyész- tője, a társulás intéző bizottságának elnöke. — A mi gazdaságunk előtt is, más nagyüzemek előtt is szükségszerűen ott állt a követelmény: korszerűsíteni, fejleszteni kell az egész szarvasmarha-hizlalást. A lehetőségek számbavétele, számítások, kalkuláció... S a mai társulás “-ősét-“, az indulás alapját a bárdibükki és a kaposvári gazdaság teremtette meg úgy, hogy 1970-ben már közösen hizlaltak a kaposvári gazdaságban, hol megefelö épületek álltak rendelkezésükre. A kaposvári gazdaság korábban minden évben más üzemektől vásárolt fel alapanyagot. Miért kell behozni »idegen-« állományt, miért ne a testvérgazdaságot segítsük? — a kezdeményezésnél lényeges szempont volt ez is. A két gazdaság ilyen kapcsolatára természetesen felfigyeltek a többiek is. A beszélgetéseket, a tanácskozásokat ma már visszapergetni szinte lehetetlen. Egy bizonyos: a 70-es év volt az, mikor megérlelődött az elhatározás. — Csatlakozott hozzánk az öreglaki, a lábodi, a balaton- nagybereki és a kutasi gazdaság — összegezi a kikristályosodott döntést Puskás Imre—. és 1971 januárjában elindultunk. A hat gazdaság hízóalapanyagát két gazdaságba szállítottuk: a kaposváriak gázlói és -Kerepesi üzemegységébe, valamint a kutasi gazdaság emlékmajori telepére. Először csak elvekben állapodtunk meg, és abban, hogy mielőbb kezdjük el a közös hizlalást. Aztán később elkészült az alapító okirat, és ment minden a maga útján. A módszer A társulásban részvevő gazdaságoknak fejlesztési alapot bevinni nem kellett, az épületek megvoltak, viszont egy részük átalakításra szorult. Nemcsak maga a kezdeményezés országos példa, hanem az is, hogy ezzel a módszerrel ismét értékessé, hasznosíthatóvá tettek például Emlékmajorban négy olyan épületet, amely üresen állt, s értéke nulla volt. Átalakítással viszont az istállók és az ott levő dohánypajta ismét értékes, »termelő egységgé« változott. (Lám, milliós telepek nélkül is lehet korszerűt, hasznosat teremteni!) A társulásban kötetlen, ab- rakos hizlalási módszerrel nevelik az állományt, egy dolgozó így 200—240 hizó marha gondozását tudja ellátni. A kaposvári gazdaságnál levő állománynál a Kaposvári Mező- gazdasági Főiskola által kikísérletezett Urebetines hizlalási módszert alkalmazzák, Em- ' ékmajorban az állattenyésztési felügyelőség által javasolt cukros, karbamidos granulált tápot etetik. Hogy osztoznak a gondokban, hogy részesülnek a javakból a társult gazdaságok? — A kérdés jogos, akaratlanul is ide kívánkozik. — A társulásba behozott állatokat kilónként harmincforintos áron azonnal kifizetjük a gazdaságoknak —‘ részletezi az intéző bizottság elnöke — Év végén pedig a fennmaradó összeget, a nyereséget a szállított állatok arányában szétosztjuk. Mivel abrakos hizlalás folyik, és eléggé abrakszegény esztendő a mostani, ugyancsak az állatok arányában segítenek abrakkal is az üzemek. Tizenegy hónap telt el a kezdet óta, és figyelembe véve az indítással, az első évvel járó érthető nehézségeket, máris elismerésre méltó eredményeket produkált a társulás. Az idén 1200 hízó marhát értékesítenek (a távlati terv 1800—2000 darab.) Eddig 827 állatot szállítottak el, és valamennyi exportra ment; sőt, az átadott állatok 63 százaléka »A« minősítést kapott. Ezzel a kiváló eredménnyel igen nagy esélyesei lettek a Terimpex és a Húsipari Tröszt által hirdetett országos szarvasmarha-hizla- lá&i versenynek. — Igen nagy előnye ennek a társulásnak — mondta Puskás Imre —, hogy nagy mennyiségben — 200—300 darabos tételekben — egyöntetű, jó minőségű hízóállományt tudunk ajánlani a külföldi vevőknek. Fi így fontos partnerekké válhatunk. Az országban ilyen jellegű társulás nincs. A somogyi gazdaságok példát mutattak. Gyümölcsöző, hasznos, követésre méltó, szép példát. Vörös Márta Út a mélypontról Az első eredmények Az emberek fogalmaztak így: út a mélypontról. Akkor hangzott el ez a megállapítás, amikor a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat gazdasági megerősödését szolgáló, a negyedik ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítását segítő intézkedési tervet tárgyalEgy fél év telt el azóta. Akkor így fogalmaztak: most lehet vitatkozni, de ha elfogadjuk, csak a végrehajtás módján vitatkozhatunk. Embersics Sándor igazgató most tömören fogalmaz: jól állunk. Somogy Először nyereség A megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat novemberben teljesítette éves termelési tervét. Az év elején 170 millióra számítottak, s az év végéig várhatóan 185 millió forint lesz. (összehasonlításként: a múlt évben 154 millió forint volt a termelésük.) A számoknál azonban érdekesebb egy tény. — A többlettermelést, akár a múlt évihez, akár az idei tervhez viszonyítom, termelékenységnövekedéssel értünk el — mondták. A vállalat létszáma nem nőtt. A korábbi évek gazdái kodási gyakorlatának ismeretében ez nem is furcsa. Sokáig jöttek és mentek itt az emberek. Az idei év harmadik negyedében csökkent már a kilépők száma, s nőtt a munkára jelentkezőké. — Én jó rajtnak tartom ezt — mondja az igazgató. — A múlt évben egy munkásra 170 000 forint értékű építésiszerelési munka jutott, az idén 192 963 forintot terveztünk, de várhatóan meglesz a 213 000 forint. Amikor a megyei tanács a vállalat munkájáról, megerősítéséről és lehetőségeiről folytatott vizsgálat után meghatározta a feladatokat, akkor így fogalmaztak: ebben az évben ne legyen veszteség. Most — az eddigi eredmények ismeretében — 1,5—2 millió forint nyereséggel számolnak. Hogyan lehetett ezt elérni? Csökkent a befejezetlen állomány, s ennek is része van abban, hogy egész évben nem volt a vállalatnak különösebb pénzügyi problémája. Tartották a határidőket is. A számok ebben a fejlődésben sokat mondanak: a múlt évben határidő előtt három létesítményt adtaik át. Határidőre egyet, határidő után viszont harminckettőt. Az idén határidő előtt öt létesítményük készült el, határidőre tizennégy, s csupán négy befejezésével késtek. A számokból azt is ki lehet olvasni, hogy csökkent a munkák — munkahelyek — száma, s ez maga után vonta a meglevő kapacitás koncentrálását, hatékonyabb fel- használását. Mindezek biztató jelek. Amikor a megyei tanács végrehajtó bizottsága a vállalat átszervezéséről döntött, kifejezésre juttatta azt a kívánságát is, hogy az útépítési profill átvétele után ne csökkenjen a kapacitás nagyságrendje. Az idén 65—70 millió forint értékű munkát végeztek, annyit, amennyit a múlt év októberében megszűnt Útépítő Vállalat legmagasabb termelése volt. Nemcsak a Pénz a gépekre határidők okoztak a korábbi években gondot ennél a vállalatnál, hanem a minőség is. A hiánypótlással, a garanciális javítással még mindig vannak gondok. De az idén átadott munkákon két ezrelék körül mozgott a minőségi hiba. Hogyan lehetett ezt elérni? — Szervezéssel és emberekkel. A mi munkásaink 90—95 százaléka tud és akar is dolgozni — mondja az igazgató. — Ismerik a negyedik ötéves tervet, tudják, mi vár rájuk a megvalósítását szolgáld intézkedési tervből, s akarják is, hogy megvalósuljon. Az ezerkétszáz fizikai dolgozó többsége nálunk akar maradni. Ennek ellenére vannak munkásgondjaink: kevés a segédmunkás. Ezen a gépesítés segít majd, ha megvalósul a tervezett 73 millió forintos beruházás. Az idén egyébként 15 millió forintot költöttünk építőipari gépek és szállító járművek beszerzésére. Gépkezelői tanfolyamra küldtük az embereinket, s megszerveztük a középvezetők továbbképzését is. Ezek az eredmények. Mögöttük rengeteg vita, számi tgatás van. Az anyagellátás itt is nehéz volt. A beruházások megszigorítása után néhány előkészített munkát lemondtak a megrendelők. Az emberek azonban mindig tudták, hogyan áll a vállalat, s mire képes. Jól bevált gyakorlat, hogy negyedévenként írásban tájékoztatják a munkásokat. hogyan gazdálkodtak, milyen eredményeket értek el addig. Sokan hitetlenkedtek eleinte. A gazdasági bajokból nem láttak kiutat S a megyei te nács anyagi segítsége nélkii nehéz is lett volna megtalálni azt. De a munkásoknak is bi zalmat adott ez a segítség. »Ha a megye támogat valamit, akkor nem hagyja, hogy tönkremenjen« — vélekedtek. Az elmúlt két évben összesen — csak fejlesztésre — 16 millió forintot adott a tanács. A negyedik ötéves terv időszakában pedig harmincmillióval támogatja a vállalatot. Ez a segítség látszik meg az eredményekben, s ez adott alapot, hogy megváltozzon a vélemény a vállalatról. Ez, s a jól szervezett munka. K. L SOMOGYI NÉPLAP «röiöriÄ. SÄ7L december 2. 3