Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-27 / 280. szám

. \ tVÖ' íV­■«Ato­mi AG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK Áras 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI IIZOTTSAcANÁK LAPJA Gabonatároló — távvezérléssel XXVII. évfolyam 280. szám. 1971. november 27., szombat Számvetés előtt Az évnek még nincs vége. A vállalatok többségénél azonban már számolnak: ho­gyan gazdálkodtak, milyen eredményeket értek eL S ez nem baj; a vezetőket és a beosztottakat egyaránt érdek­li: miként sikerült ez az év, hogyan indulhatnak a követ­kezővel. Ezek az eredmények több szempontból is fontosak: a negyedik ötéves terv »alapo­zó« időszaka volt a mostani Egy jó start előnyt jelenthet a középtávú terv egész idő­szaka alatt: megvetheti a stabil gazdálkodás alapjait, de jő arra is, hogy megmu­tassa, hol kell még javítani A mostani tervidőszakra való felkészüléssel kapcsolat­ban sokszor elhangzott egy szó: hatékonyság. Az idei év eredményei már módot nyúj­tanak arra is, hogy ki-ki számba vegye, hogyan sike­rült' előrelépni. A vállalatok többsége az idén kiegyensú- lyozottabban gazdálkodott, s a korábbi években oly sok gondot okozó anyagellátás is az idén már egyenletesebb volt. Emiatt jobban ki tud­ták használni a munkaerőt. S ennek egy másik előnye is volt: csökkent a fluktuáció. A Kaposvári Villamossági Gyárban — ahol néhány éve tömeges méreteket öltött a vándorlás — például stabili­zálódott a létszám. A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat felelőssé­get is vállaló munkásokkal dolgozott ebben az évben. Pe­dig volt időszak, amikor né- hányán azt is kétségbe von­ták, hogy valaha talpra tud állni. A megyei tanács anya­gi segítségével a munkások­kal együtt gondolkodó — ter­vező vezetők most már nye­reséget is számolnak. Az eddig elért eredmények már hű képet adnak az évi munkáról. A hátralevő egy hónap azonban még gondo­kat is hoz. Azt szoktuk mon­dani: most jön a hajrá. Ahol jól szervezték meg év közben a munkát, nincs szükség rá. Másutt viszont — ha nehe­zebb körülmények között is •— még sokat lehet pótolni a lemaradásból. Az építőipar­ról szoktuk mondani, ha le­esett az első hő, befejezték az évet. Az Idén másként áll ez is: korán megjött a hó, de a legfontosabb építkezése­ket időben téliesítettek, s a kokszkályhák melegénél to­vább folyik a munka. Hajrával másutt is lehet találkozni: az irodákban to­vább ég a villany, lassan ké­szül már a számvetés is a gazdasági évről. A műhelyek­ben az utolsó — idei — szer­ződések teljesítéséért még túlórát is elrendelnek. A bu­dapesti Finommechanikai Vál­lalat kaposvári gyárának mű­szerészei pedig még a köz­pontnak is besegítenék, hogy időben elkészüljenek a mik­rohullámú berendezések. Az első hó nemcsak a téli gondokat hozta meg, hanem figyelmeztet is: közeleg az év vége. Ez tartja tovább az embereket a munkahelyen. Ez a hajrá azonban mégis más, mint amilyet a korábbi években megszoktunk: nem olyan erős, és nem függnek annyira tőle az eredmények seisn. Kádár János fogadta Sztanko Todorovot Balkáni országok európai biztonság Sajtóértekezletet tartott a bolgár miniszterelnök Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára teg­nap a Központi Bizottság székházában fogadta Sztanko Todorovot, a Bolgár Népköz- társaság Minisztertanácsának elnökét. A szívélyes, baráti eszme­cserén jelen volt Fock Jenő, a forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke is. Sztanko Todorov tegnap a Külügyminisztérium Dísz téri vendégházában találkozott a magyar és a külföldi sajtó képviselőivel. Dr, Várkonyi Péter állam­titkár, a kormány Tájékozta­tási Hivatalának elnöke nyi­totta meg a sajtókonferenciát, majd a bolgár kormányfő szá­molt be látogatásának eddigi tapasztalatairól. Hangsúlyozta: — Találkozásainkat a ma­gyar vezetőkkel, és a velük folytatott tárgyalásokat baráti, testvéri légkör jellemzi, át­hatja a kölcsönös megértés, a nézetek egysége, és az a tö­rekvés, hogy fejlesszük és el­mélyítsük sokoldalú és egyre gyümölcsözőbb együttműködé­sünket. A Bolgár Népköztár­saság nagyra értékeli ezt az egységet, mert ez az erő for­rása és a szocialista építés si­kereinek alapja a világbéke megőrzéséért vívott harcban. Hosszú lejáratú kereskedel mi egyezményünk a két or­szág árucsere-forgalmának 65 százalékos emelését irányozza elő. A gépkivitel és behozata' csaknem 80 százaléka a sok­oldalú és kétoldalú szakosítás eredményeként előállított ter­mék. A KGST XXIV. ülésszakán hozott történelmi határozatok, az ott elfogadott komplex program új, még nagyobb táv­latokat nyit a szocialista or­szágok közötti gazdasági in­tegráció kiszélesítésére és el­mélyítésére. Nemzetközi kérdésekről szól­va kiemelte az SZKP XXIV. kongresszusának jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy a földré­szünkön. amelynek története bővelkedik véres, pusztító há­borúkban, most létrejönnek a biztonság, a béke megszilár­dításának, az európai népek közötti együttműködés fejlesz­tésének lehetőségei. A Bolgár Népköztársaság, mint balkáni ország, természe­tesen különös figyelemmel ‘ordul a balkáni problémák felé, és fáradhatatlanul dolgo­zik az égvüttmüködés megszi­lárdításáért és feilesztéséért a szomszédos országokkal. E terület békéje & bizton­sága természetesen elválaszt­hatatlanul kapcsolódik Európa békéjéhez és biztonságához, s ezért a balkáni országok és népek nem lehetnek közömbö­sek az összeurópai problémák iránt. Az összeurópai bizton­sági és együttműködési kon­ferencia összehívása megfelel minden európai nép érdekei­nek — mondotta Todorov és hozzátette: elérkezett az ideje, hogy áttérhessenek a konfe­rencia előkészítésének aktí­vabb fázisára. (MTI) Üj gabonatárolót helyeztek üzembe a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat porrogszen tkirályi telepén. Egy-egy siló­ba 60 vagon gabona fér. Az új tároló teljesen automati­zált, távvezérléssel működik. Törvényerejű rendelet az ipari szövetkezetekről Az Elnöki Tanács ülése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletet alkotott az ipari szövetkezetekről. A tör­vényerejű rendelet az ország-' gyűlés legutóbbi ülésén tör­vényerőre emelt szövetkezeti törvény keretei között az ipari szövetkezetek szervezetére, működésére és gazdálkodásá­T51 a határban A november végi tél sok termelőszövetkezetet éri vá­ratlanul; nem mindenütt tud­ták betakarítani a kukoricát s befejezni az őszi mélyszán­tást. Hatszáz hold őszi mélyszán­tás van vissza a kilencszázból a berzencei Jobb Élet Tsz- ben. A munka elvégzésére bi­zony most várni kell. Még sze­rencse, hogy a havazás előtt be tudták takarítani a kukori­catermést. Idézem Varga Já­nos tsz-elnök szavait: a 877 hold kukorica már a szárító­ban van, s folyamatosan a raktárakba kerül. — S ahogy tervezték: májusi morzsoltban holdanként 14,5 mázsát taka­rítottak be. Hó alatt nyugsrífe az elve­tett gabona mintegy 1550 hol­don. A munkák zöme már in­kább az istállókban folyik, ahol a tsz szarvasmarháit és hízó sertéseit gondozzák. A számok önmagukért beszél­nek: hízómarhából 320 helyett 361-eí adtak él a húskombi­nátnak, így a tervezett 3 329 000 forint helyett 4 629 000 forintot kaptak. Ugyanilyen szép eredmény­nyel biztat a hízósertés érté­kesítése is. — Tulajdonképpen minden úgy sikerült az idén, ahogy terveztük •*— mondta az elnök. Nehézségek, apróbb hosszúságok persze máidig akadnak, de ez velejárója a munkának. A legfontosabb az, hogy amit egész évre tervez­nek, azt maradéktalanul meg is valósítsák. A szomszédos község S©~ mogyudvarhely, ahol a ter­melőszövetkezet irodájában Simon Lászlóné főkönyvelő adott felvilágosítást a terme­lőszövetkezet munkájáról: az eredményekről és a gondok* róL Elmondta: őket is várat­lanul érte a tél, As asm assy­nyira, hogy nagyobb kiesése­ket okozott volna. Itt is az őrrí mélyszántás egy része maradt el a hó miatt. Nem nagy, mindössze 4500 holdon gazdálkodik a tsz. 2300 hold a szántó, 500 hold volt a ku­korica. Az utóbbi termése már a havazás megkezdése előtt egy héttel fedél alá ke­rült. A, kalászosokat is elve­tették, körülbelül ezer hol­don került földbe a mag. Igen gyenge talajon gaz­dálkodik ez a termelőszövet­kezet, homokos az' egész te­rület. Így fő terménvük a bur­gonya. Holdanként nyolcvan mázsás átlagterméssel fizetett. — Sajnos, nagy részét nem vetőburgomyaként vették át — mondta a főkönyvelő —, a Za­la megyei MÉK vásárolta meg értékesítésre. Közepes nagyságú iermelő- MöveifczsÉ, amely az okos gazdálkodás következtében mindeddig meg tudott állni a saját lábán. Szorgalmas, dol­gos emberek az itteniek. Mindezt munkájuk s az egy napra jutó munkabér is iga­zolja: tavaly 77 forintot fizet­tek a tagoknak, az idén — elő­reláthatólag — .megkapják a 80 forintot A term előszövetkezet mel­léküzemági tevékenységként kavicskitermeléssel foglalko­zik. Évente körülbelül 40 000 köbmétert szállítanak el a vállalatoknak, s ez mintegy 3 500 000 forintnyi bevételt je­lent. A haszon ebből másfél­millió. A termelőszövetkezet a tag­ság egy részét így a téli idő­szakban is tudja foglalkoztat­ni. Sajnos, a növénytermesz­tők esetében ezt még mindig nem tudták megoldani Gy. L. A berzejsee! majorba« a hő alatt a gépeket megvédi a korró­sSégáöó ra, tagjainak jogaira és köte­lességeire, valamint érdek- képviseleti szerveikre vonat­kozó sajátos jogszabályokat határozza meg. A törvényere­jű rendelet kiemeli, hogy ezek a szövetkezetek az ipari, az építőipari, a háziipari és a népi-iparművészeti termelés mellett jelentős javító és szol­gáltató tevékenységet is foly­tatnak. Az ilyen szövetkeze- . tek alakulására és induló va­gyonára vonatkozó rendelke­zések biztosítják, ho'rv a ben is gazdaságilag életképes, társadalmi s gazdasági célja­inkat szolgáló ipari szövetke­zetek alakuljanak. Az ipari szövetekzetek gazdálkodásá­nak vállalati jellegét szolgál­ják a tervkészítésre és a mun­kaszervezetre vonatkozó elő­írások. A törvényerejű rende­letben helyet kapnak a szövet­kezeti tagok jogaira, kötelessé­geire, különösképpen a mun­kavégzésre és a fegyelmi, anyagi felelősségre vonatkozó rendelkezések, továbbá a szö­vetkezeti önkormányzat szer­vezetére és működésére vonat, kozó szabályok. A törvényere­jű rendelet 1972. január 1-én, az egységes szövetkezeti tör­vénnyel egy időben lép ha­tályba. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendelettel módosította a polgári törvénykönyv egyes rendelkezései' Az Elnöki Tanács dr. Má- téffy Józsefet nyugállományba vonulása miatt, érdemeinek elismerése mellett, legfelsőbb bírósági bírój tisztéből decem­ber 31-i hatállyal felmentette. Ezzel egyidejűleg dr. Tomszer Ferencet és dr. Vörös Ferencet legfelsőbb bírósági bíróvá megválasztotta. Az Elnöki Tanács végül egyéb, folyamatban levő ügye­ket tárgyalt. (MTI) Legfelsőbb Tanács Koszigin vitazárója Tegnap délután a moszkvai Kreauoen befejeződött a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak háromnapos ülésszaka, amelyen a szovjet parlament végleges formában jóváhagyta a népgazdaság 1971—1915-ös fejlesztési tervét, az 1972. évi gazdasági tervet, valamint az 1972. évi költségvetést. A szövetségi tanács és a nemzetiségi tanács együttes ülésén Alekszej Koszigin szov­jet miniszterelnök mondott vi­tazáró beszédet. Az ötéves terv sikeres végrehajtását befolyá­soló tényezők között első he­lyen és megkülönböztetett hangsúllyal szólt a beruházási tervek szigorú betartásának jelentőségéről. Koszigin zárszava után a legfelsőbb tanács szövetségi, illetve nemzetiségi tanácsa külön-külön szavazáson egy­öntetűen jóváhagyta a kilence­dik ötéves tervet, majd az 1972-re szóló gazdasági tervei is. (MTI) Sebed Leningrádban Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodik, tegnap Moszkvá­ból Leningrádba érkezett A leningrádi központi pá­lyaudvaron a bonni külügymi­nisztert Anna Bojkova, a vá­risi tanács elnökhelyettese és más hivatalos személyiségek fogadta^ (MTI) VASÁRNAPI SZÁMUNK IARÍALMABOL DR NAGY LAJOS: J* wexetfik tflgcséi&foleépzéséfSÜ (3. oldal.) LESKÖ LÁSZLÓ: Albérlet keresőben (4. oldal.) SÜMEGI GYÖRGY: Nemes Marcell hagyatéka (5. oldaL) DR. DRAVECZKY BALÁZS: A kaposvári képtáralapító (7. oldaL) KIS DÉNES: Belső csillagok (8. oldal.) PINTÉR DEZSŐ: Bírósági jegyzetlapok (10. oldal.)

Next

/
Thumbnails
Contents