Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-19 / 273. szám
Ami elmaradt Egy jóleső kézszorítás...! Könyvkiállítás és vásár A politikai könyvhőnap alkalmából a nagyatádi Intézmények, üzemek könyvismertető előadásokat, kiállításokat rendeztek. A szakmunkásképző intézetben a Kossuth Könyvkiadó a legújabb könyveit mutatta be. A kiállítás látogatói egy hét alatt 13 000 forint értékű könyvet vásároltak. Séta Nagyatád utcáin I smerősöm — húsz esztendeje dolgozik egyazon vállalatnál — 1000 forintról szóló pénzesutalványt mutat, hátlapján a feladó xna- gánközeleményével, A szöveg tömör: •Húszévi munkája elismeréséül, a Vállalat Vezetősége.« S aztán ismerősöm, amikor látta eléggé elképedt arcomat, hozzáfűzte saját véleményét la: — Tudja, ha a pályát kezdő fiatalember lennék, bizonyára örülnék ennek a pénznek. Így viszont ellenkezőleg: rosszul esett, hogy csak eny- nyire becsülik munkámat Ne értsen félre. Nem az összeget tartam kicsinek, hanem a bánásmódot kicsinyesnek! Ha ezt a pénzt egy baráti kéz- szoritás kíséretében adják át nekem, és a többieknek — mert vagyunk néhányan —, egy szót sem szólok. Sőt ha a pénz elmarad, s csak néhány közvetlen szóval emlékeznek meg a vállalat érdekében végzett munkánkról, annak is jobban tudtam volna örülni, mint a posta által kézbesített ezer forintnak. Ilyen kevés lenne az ideje egy vállalat vezetőjének, vezetőinek, hogy nem tudnak időt szakítani az alapító tagok, a vállalathoz ragaszkodók munkájának megbecsülésére? Nem erről van szó. Inkább egy sajnálatos szemléletről, As első magyar veszprémi •televíziós vásár« után egyre több megrendelés érkezik a Magyar Televízió számára. Legnagyobb az érdeklődés Bartók Béla A fából faragott királyfi című balettjének színes tv-változata iránt Legutóbb a svédek, az osztrákok, a franciák és a nyugatnémetek vásárolták meg, A •népszerűségi lista« éllovasai közé tartozik a Hatholdas rózsákért című tv-játék is, amelyet a finn, az NSZK, a svéd és a flamand belga televízió tűz műsorára. A BBC a Beat-mise című Jólesik sétálni s heti robot után ezen a novemberi vasárnapon. A száraz és meleg őszben a nap még ilyenkor is szeptemberiesen süt, az ég kéklik a felhők között, mint a katángkóró virága, s a levegőben néhány kései rovar szállong, mintha nem akarná elhinni, hogy vége van a nyárnak. Az ember ballag a vállára hulló langyos fényben, leveszi a kalapját, és engedi, hogy a gondjai elszámyalja- nak a messzeségbe, mint a falusi búcsúkban a gyermekek neongázzal töltött luftballonjai. Azoknak utánapi- tyeredik a kisebb gyermek, azt hiszi, hogy valami nagy értéket vitt el a szél a kezéből, Mi, felnőttek pedig balgán hisszük, hogy a séta közben elszálló gondok nem térnek többé vissza. Na, de legalább egy óráig ne törődjünk a gondokkal! Az élet szép, a réten kései kis virágok emelik lllattalan fejüket a meleget ontó nap felé, és a bajok is elülnek valahogy. Megyek a városi termálfürdő felé, és az élet minden kis rezdülését figyelem. Egy citromsárga lepke rémült ci- kázással vág át a réten. Ki tudja, miért repül mindig úgy, mint valami idegsokkos? De utolérni alig lehet. A közeli bokorban a verébcsapat is irigykedve és reménytelenül csiripel utána. Nekem e citromsárga pillangóról a gimnazista fiam bogárgyűjteménye jut eszembe. Mennyi rovar hiányzik még? Mert azt igazán csak a Ugstréberebb szülő állíthatja, hogy egy ilyen bogáramely néhány vállalatunknál kezd uralkodóvá válni. Azt hiszik, mindent eintézhetnek pénzzel, néhány száz vagy ezer forinttal. Azt gondolják, hogy legtöbb embernek csak az anyagi elismerés számít, s ha azt megkapja, az erkölcsi elismerésre már nem is tart igényt S ok sző esik napjainkban erről, A X. pártkongresszus is • úgy foglalt állást, hogy pártszervezeteink, kommunistáink, a szocializmus ügyéért önzetlenül fáradozó emberek segítsenek a szocialista közgondolkodás, közszellem kialakításában. »Teljesebbé kell tenni a szocialista erkölcs érvényesítését, és arra kell törekedni, hogy az önzetlenséget és az áldozatkészséget a társadalom mindjobban megbecsülje. Tovább kell gazdagítani az egyén kapcsolatát a közösséggel, és fejleszteni társadalmi felelősségérzetét, a szocialista haza iránti elkötelezettségét. Az önfeláldozóén dolgozó, felelősséget és áldozatot vállaló állampolgárok az élet minden területén élvezzenek nagyobb megbecsülést, mint azok, akik húzódoznak a fokozottabb kötelezettségvállalástól, vagy csupán haszonélvezői a szocialista társadalomnak.« Ezt mondja a X. pártkongresszus határozata erről a kérdésről, s ezzel mindenki egyetdokumentumfllmünket, a dánok a Halálnak halála című drámát rendelték meg, a svédek pedig az Igézőt, valamint a Kétszer egy nem mindig kettőt Az NSZK-beli tv-nézők elé kerül Móricz Zsigmond Pillangó című regényének televízió* adaptációja, továbbá a Halálnak halála és a Mazsola sorozat néhány újabb színes epizódja. Ugyancsak egy nyugtnémet cég rendelte meg a Súlyfürdőt agy másik pedig A koppányi aga testamentumát vette meg, s audiovizuális kazetták útján hozza majd forgalomba. gyűjtemény egyedül a gyermek műve. A gyűjtés közös gond: részt vesz benne a család minden mozgatható tagja; még a fiú is, ha ráér a sok tanulástól. A nagymamának viszonylag kevés szerep jut; ő csak a lakásban vadászik, s igy legfeljebb pókokat és legyeket szállíthat a megrendelő számára. Hát ott, azon a sétán ilyen gondolatok közt ért engem a ritka vadászszerencse: egy ájtatos manó vonszolta át vastag potrahát orrom előtt a járdán. Abban a pillanatban lenyúltam, és az aranyásók örömével ragadtam meg halványzöld fátyolszárnyát. Rögtön rá is kapaszkodott félelmetesen izmos ■ ellső lábaival a kezemre, és apró tüskéit a bőrömbe mélyesz- tette. Kellemetlenül csiklandó és bizsergetó érzés volt. De mi ez ahhoz képest, hogy a bogárgyűjtemény legszebb tagja zsákmányul esett! Nem tudom, ismerik-e az ájtatos manót? Ezt a kis Brehm szerint a fogólábúak alrendjébe tartozik, mintegy 1 centiméter hosszú, szürkés- barna vagy fűzőid rovar. Aj- latos manónak azért nevezik, mert úgy tartja a icarjait. mintha imádkozna. Hát most már hiába imádkozol Megvagy, és belekerülsz a bogárgyűjtemény nagy fekete koporsójába! Közben azt te elképzeltem, hogy a fiam mennyire őrül ért, aki ennék szellemében dolgozott, dolgozik, s elkötelezettséget érez a szocialista haza Iránt De honnan tudja egy ember, hogy fölöttesei mennyire becsülik munkáját; mit tett jól, vagy rosszul, ha csupán egy postai csekk alapján értesül arról, hogy •felfigyeltek« két évtizedes munkájára? S nemcsak azért helytelen ez a módszer, mert sérti az emberek többségének önérzetét, hanem mert így teljesen az anyagi megbecsülés kerül előtérbe, az erkölcsi viszont elmarad. Pedig a kettő csak együtt érheti el igazán célját. Álcádnak vezetők, akik a rohanó életre, a sokasodó feladatokra hivatkozva magyarázzák eljárásukat. Magyarázni ugyan lehet, de a példák sokaságával nyomban meg is lehet ezt cáfolni. Most nem is arról vitatkoznék, hogy sok-e avagy kevés az ezer forint a két évtizedes munkáért, a vállalathoz való ragaszkodásért. Talán inkább azoknak a vállalatoknak a példáját említeném, melyek a törzsgárda- tagoknak húsz, huszonöt év után olyan maradandó tárgyat adnak, amelyik mindenkor emlékeztet az ott töltött évtizedekre. K ülönösen a nagyobb gyáraknál alakult ki az a szép szokás, hogy a törzsgárdatagoknak arany pecsétgyűrűt ajándékoznak emlékül. De láttam már jóval kisebb fogyasztási szövetkezetnél is, hogy a húsz, huszonöt éve dolgozók szövetkezeti emblémával díszített pecsétgyűrűt viselnek, melyet munkájuk, ragaszkodásuk elismeréséül kaptak. Egy másik vállalat pedig értékes karórát ad ajándékba régi dolgozóinak. Ami a lényeges: mindenütt találnak módot. Időt arra, hogy az ajándékot ünnepélyes külsőségek között adják át. Csak így lehet a munkahelyükhöz ragaszkodó, a társadalomért önzetlenül tenni, áldozni tudó emberek példájával másokat is nevelni. majd neki. Biztos, hogy a nyakamba ugrik, és megcsókol, ami nála ritka eset, mert a csóktól úgy irtózik az ilyen kamasz, mintha az valami bűnös és haszontalan dolog lenne. Lehet, hogy igaza is van. Rögtön hazafelé indultam. A zöldfrakkos rovart tenyerem barlangjába rejtettem a járókelők elől, mert olyanféle érzésem volt, hogy ha meglátják, megbámulják, és ellopják tőlem. Arról pedig szó sem lehet! Az apai szeretetnek micsoda ritka példája ez a mai, hogy minden kaparás és harapás ellenére rendületlenül viszem haza ezt a gonosz, zöld fenevadat, amely a közlések szerint olyan mohó, hogy a nálánál kisebb hímet is felfalja nász után. Kellemetlen, aljas bestia/ Bogárgyűjtóbe vele! Amikor már a Kossuth Lajos utcában jártam, hirtelen mégis kétségeim támadtak. Biztos az, hogy én most jót teszek? Ha ez a ritka, zöldfrakkos rovar a bogárgyűjteménybe kerül, valószínűleg ötöst kap a fiam a bogaraira. Az pedig jelentős dolog az év végi biológiajegy szempontjából A év végi biológiajegy pedig jelentős dolog az egyetemi felvételi vizsga szempontjából Az egyetemi felvétel pedig jelentős dolog a gyermek karrierje szempontjából A karrier pedig je. A téma ez esetiben papírhulladék formájában az utcán hevert: a szülőotthonnal szemközti sarkon, a kenyérbolt körül. Egy-két esztendővel ezelőtt mi, vásárlók azért folytattunk harcot, hogy az eladó csomagolja be a kenyeret. Ne papírszeletet rakjon rá •illusztrációként«, hanem csomagolja be illendően. A sok panasz nyomán az illetékesek intézkedtek, s ma már nagyobb darab papirt adnak a mindennapi kenyérhez. Erről nap nap után megbizonyosodhatunk a nagyatádi kenyérbolt környékén. Vásárlás után — gyakran megfigyeltem — a kenyér a táskába kerül, a papírt pedig szélnek eresztik. Alkalmanként a tsz-szövetség épületéig fehérük a füves tér. Néha a Dózsa György utca sarkáig kergeti a szél az új- ságlapnyi csomagolópapírokat. Hát ez az! Itt van ez a gondolatsor, amelyet én bölcs atyai gondoskodásnak nevezek. Mások — a kevésbé szerencsések — pedig esetleg az önző családi érdekek kíméletlen hajszolásának. De nézzük meg a dolgot a természet rendje szempontjából! Hát a természetnek igazán mindegy, hogy mi lesz a fiamból: biológus-e vagy szerszámkészítő. A természetben az ember is csak egy fajtája a nagy állatvilágnak: ott a fogólábú vagy az ember egyértékű. Feltéve persze, ha nem súlyra mérik a teremtményeket, mint a hentesboltban, hanem darabszámra. Ez a szerencsétlen ájtatos manó is alighanem olyan, mint az ember. Megvannak a maga gondjai és vágyai. Most is bizonyára örömmel sietett a családjához, még akkor is, ha néha-néha haragjában a nálánál kisebb családapát felfalja mérgében Ballagtam az utcán, és egyre nehezebb szívvel vittem áldozatomat. Hát nem vagyunk mi, mindnyájan, ájta- tas manók? Sürgünk-forgunk a világban, beszélünk, vitatkozunk az igazság bajnokaiként. Ha marad időnk néha még dolgozunk is. És minderre azt mondjuk, hogy előrelátó gondoskodás. Ki tudja, nekünk van-e jussunk igazán előrehaladni, vagy az a jobb, aki lemarad a versenyben, mert nem tud úgy Nemrég csomagolópapírért áhítoztunk, most viszont a papírhulladék ellen kell szót emelnünk. A fehérlő füves tér nem emeli a városképet. Jó lenne, ha az illetékesek gondoskodnának elég szemétgyűjtőről. A csatornaépítés a városiasodás szükségszerű velejárója. Minden városlakó, aki az Április 4. utcán jár, tudja, hogy a jobb kommunális ellátás érdekében metszik az árkot, a a pátrialemezek közölt vízlevezető vasbeton készül. De a városukat szerető atádiaknak nem mindegy, milyen ütemben készül a csatornahálózat. Reggel nyolc órakor indultam a városközpontba. A csatornaépítő munkások akkor öt-hat fős csoportokban sürögni-forogni ügyeskedni, mint mi, Ájtatos manók vagyunk mindnyájan mi, emberek! Tartjuk a kezünket, mintha imádkoznánk, s közben mindig azt tesszük, ami érdekeinknek a legjobban megfelel. S lehet, hogy amikor én ezt a szelíd köntösben élő kegyetlen rovart cipelem, nem teszek mást, mint erőszakot alkalmazok a gyöngébbel szemben. Jó, jó, de most már haza kell vinnem, mert a fiam ötöse ugyebár... Amikor megérkeztem a lakásba, a fiam éppen tanult. Mutatom neki a zöldfrakkos vitézt, s figyelem a szemét, hogy fölrágyog-e. De nem ragyog föl. Azt kérdezi közönyösen: — Mi ez? — Ájtatos manó J Erre elővesz egy nagy fehér papírt, és végigfut a szeme az arra kiírt bogarak listáján, — Na, nem örülsz? Ritka példány! — De nekem nem kell. Nines rajta a listán. — Na és? Akkor nem jó? — Nem. Csak az kell, amit kiirtunk magunknak! Egy világ omlott össze bennem. Kinyitottam az ablakot, és mélységes szomorúsággal, de titokban valami belső kielégüléssel szárnyára eresztettem a zöldfrakkos kannibált. Hátha a gyereknek van igaza? Nem kell mindent összeharácsolnunk a családi szeretet nevében. Csak annyi kell az életből, amennyit okosan kiírtunk magunknak a listára Tori Jinea reggeliztek. Kilenc óra után jöttem visszafelé. A munkások ugyanolyan kis csoportban ültek egy kupac gerendán, beszélgettek. ötven méterre néhányan már a lapát nyelét fogták; arra támaszkodva figyelték a forgalmat. Megkérdeztem, ha ennyire ráérnek; vajon ez nem látszik-e meg majd a borítékon? A válasz egyértelmű: nem. Kossuth utcai lakásépítkezés. Már sejtet valamint a jövendő városközpontból, a négy-ötszintes házak sorából. A kora délelőtti verőfényes novemberi napon kőművesbf!- gád sütkérezik. Sötéten ásító ajtónyitásokból figyelik társukat, aki egy lánnyal beszélget az építkezés kerítése mellett A csoportkép hosszai ideig — háromnegyed óráig — nem változott; egy kőműves beszélgetett, a többi nézte. Gondolom, amikor a lakó a vakolatáé a csempehullás, a hullámzó parkett miatt tesz majd panaszt, akkor mutatkozik meg Igazán a beszélgetéssel töltött háromnegyed órák hiánya. Reggel fél nyolc. A diákok most indulnak iskolába. Ahhoz, hogy a gimnáziumba jussanak, át kell vágniuk a forgalmas úttesten. A balesetveszély csökkentésére a kollégium nevelői bevezették az •önkéntes rendőr« szolgálatot Két középiskolás fiú mindig kiáll a vonuló sortól jobbra-— balra tíz méterre, és feltartott karral figyelmezteti a gépjárműveket. Akad, akinek nem használ a figyelmeztetés, aki semmibe veszi a KRESZ szabályait, és behajt a sorba. Ezt tette a költségvetési üzem szemétszállító autója is. Amikor az ügyeletes nevelőtanár figyelmeztette a sofőrt a közlekedési szabályokra, durva választ kapott Köszönet helyett ,,. Eél tizenegykor ért a szemétszállító autó a Rókus utcába. Hetven év körüli néni igyekezett az Út szélére állítani tárolóedényét. De elfogyott az ereje, s letette az edényt három méterre az Út szélétől. Az odaérő autó egyik segédmunkása durván rászólt: •Miért nem az út szélére teszi a szemetet? Mi csak onnan vagyunk kötelesek elvinni!« Nem tudom, a munkások szerződésében hol húzták meg a határvonalat, amelyen túl megszűnik kötelezettségük, de úgy gondolom, hogy az emberség, a segíteni akarás áthághat néhány méteres akadályt Uoské András SOMOGYI résiek, mi „Televíziós vásár“ Szalal László I
