Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-18 / 272. szám

A KNEB megvizsgálta.. Sok fiatal bontja fel szerződését Térplasztika H a egy-két, egyetemet, főiskolát végzett fiatal szakember felibontja ta­nulmányai idején kötött szer­ződését és más munkahelyet választ, az még csupán a szak­ember és a vállalat ügye, s a családi bkoktól a személyes nézeteltérésekig sokféle oka lehet. De ha már tucatjával vagy talán százával fordulnak elő ilyen esetek — az feltét­lenül közügy. S mivel az utóbbi években megszaporod­tak a jelenlegi és volt társa­dalmi ösztöndíjas egyetemi-fő­iskolai hallgatók szerződésbon­tásai, a Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság vizsgálatot indított annak földerítésére, hogy mi ennek az oka és ho­gyan lehetne az egészségtelen helyzeten változtatni, A társadalmi ösztöndíjak adományozásának és a végzett hallgatók foglalkoztatásának körülményeit igen mélyreha­tóan, hat megye 101 gazdálko­dó szervezeténél vizsgálták meg, ebből vontak le általános tanulságokat és készítettek ja­vaslatokat. Kiindulópont az az 1959-es kormányhatározat volt, amely létrehozta a társadalmi ösztöndíjakat. Akkor az volt a cél, hogy minél több fizikai dolgozó gyermeke kapjon fel­sőfokú tanulmányai idejé­re társadalmi ösztöndíjat, s a vidéki üzemek, vállalatok, ter­melőszövetkezetek, állami gaz­daságok, tanácsok megfelelően képzett, fiatal, új munkaerő­ket kapjanak. El is érte célját a határozat — legalábbis az első években. Akkoriban a társadalmi ösz­töndíjasok — ha egyébként megfeleltek a követelmények­nek — előnyben részesültek az egyetemi felvételnél, s az az összeg, melyet a vállalatok, szövetkezeteit, tanácsok ha­vonta rendszeresen utaltak ki nekik, jelentősen felülmúlta a többi hallgatónak juttatott ál­lami ösztöndíjakat. Időközben azonban az egyetemek által fi­zetett, a hallgatók tanulmányi eredménye és szociális hely­zete szerint változó ösztöndíj havi 200—800 forint közti ösz- szegre emelkedett (800 forintot az a jeles rendű hallgató kap­hat, akinek családjában az egy' főre jutó kereset nem éri el a havi 800 forintot), és ez nagyjában azonos a társadal­mi ösztöndíjak összegével. Mégis van egy alapvető kü­lönbség: az állami ösztöndíj­hoz — az említett tanulmányi eredményen és a szociális helyzeten kívül — semmilyen feltétel nem fűződik. A tár­sadalmi ösztöndíj viszont kö­telezi az egyetemi, főiskolai hallgatót, hogy ha megszerzi diplomáját, annyi hónapig dolgozzék az ösztöndíjat adó vállalatnál, ameddig támoga­tásban részesült. Lényegében tehát a társadalmi ösztöndí- jasbk hátrányba kerültek az állami egyetemi ösztöndíjas hallgatókkal szemben. Külö­nösen azért, mert a társadalmi ösztöndíjas — ha mégsem a támogatást nyújtó vállalatnál helyezkedik el — a taníttatá­sára fordított összeget teljes egészében köteles visszafizetni a vállalatnak. Eredeti céljától azzal is el­távolodott a társadalmi ösz­töndíjrendszer, hogy már nem a vállalatnál dolgozók vagy a tanácsi területen dolgozók fiait-lányait küldték többség­ben ösztöndíjasként az egye­temre, hanem — igen sok esetben — azt, aki éppen je­lentkezett, s vállalta a szigo­rú feltételeket. AZ AMERIKAI tanárnőről — fiúsra nyírt szőke haja, élénken érdelclődő szeme és eleven mozdulatai után ítélve — nehéz elhinni, hogy nagy­mama korú. Harminchét éves volt, amikor — három gyere­ke felnevelése után — beirat­kozott az egyetemre. Most franciát tanít a Kaliforniai Berkeley-ben, abban a nyelv­iskolában, amely Martin Lut­her King nevét viseli, és két éve tagja az Unesco-nak. Az Unesco, mint az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális szervezete 1945­ben alakult. Legfőbb célja, hogy az emberek gondolatvi­lágát a türelem, az együttmű­ködés, az emberi jogok tiszte­lete és a béke irányába terel­je. Az Unesco alkotmányának bevezetőjében ezt olvashatjuk: »■Mivel a háborúk az emberi lelkekben keletkeznek, az em­beri lelkekben kell a békének védelmet emelni.« Vagyis kizárni a gyűlölkö­dést. És hol kell leginkább felébreszteni a nemzetközi megértés szellemét, mint ép­pen az iskolákban, ahol a jö­vő nemzedéke nevelkedik? A nevelésügyben mutatkozó hátrányos megkülönbözteté­sek ellen az Unesco nemzetkö­zi egyezményben foglalt ál­lást. Elítél mindenféle — faj­ra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai felfogásra, vagy nemzeti, társadalmi ere­detre, gazdasági vagy születé­si körülményekre alapitott — megkülönböztetést. — Hogyan lehet ezt megva­lósítani egy olyan soknemzeti­ségű helyen, mint Kalifornia? — Éppen azért, mert nége­rek és Puerto Rico-iak, japá­nok és kínaiak, spanyolok, franciák, ... szóval mindenfé­le nemzetiségűek gyűjtője, Kaliforniában van szükség leginkább az Unesoo-célok megvalósítására. Szerveztem egy olyan évfolyamot, amely kizárja, hogy Berkeley 11—12 éves gyerekül a bőrük színe vagy nemzetiségük szerint el­különüljenek egymástól. AZ APRÓ TERMETŰ asz- szony szinte kivirul a barát­ságos légkörben: — Ez az életelemem. Van szebb dolog a világon, mint az, hogy ismeretlen, vadidegen emberek az első találkozáskor barátként üdvözlik egymást? Mindent érdemes elkövetni azért, hogy a gyanakvás, az ellenségeskedés megszűnjön. Mrs. Hackbarth a Táncsics Gimnázium francia szakos tanárnőjével, az oktatással kapcsolatos eszmecserén kívül abban állapodott meg, hogy levelezést szerveznek a Tán­csics Gimnázium és a Kaü- íomiai Martin Luther King iskola tanulói között. Ezzel egyrészt a francia nyelvet gyakorolják, másrészt szemé­lyesebb közelségbe kerülhet­nek a világ két felén élő gye­rekek. Rezes Zsuzsa Unesco-össtöndíjjal a világ körül — A szülők nem kifogásol­ják ezt? Mrs. Hackbarth mindig mo­solygó arca elfelhősödik, szo­morúan, gondterhelten néz: — Előfordul, hogy módo­sabb szülők inkább más vá­rosba viszik a gyerekeiket, hogy ne vegyüljenek. Meg azt is be kell vallanom, a 11—12 éves kor már késő, addigra megfertőzi a gyerekeket a faji előítélet. Előbb kell kezdeni, már az óvodában. Az amerikai tanárnő az Unesco-tól kapott ösztöndíjjal járja a világot. Háromhónapos tanulmányútja során került Kaposvárra. Únesco-iskolá- kat látogat. Módszereket fi­gyel, tapasztalatokat gyűjt, személyes kapcsolatokat köt. A Táncsics Gimnázium nyelvi laboratóriumában rendezett kis összejövetelen nemzetközi hangzavar uralkodik. Három nyelven beszélgetnek: fran­ciául, angolul és magyarul. Mrs. Hackbarth időnként keverj az angolt a franciával, és olyan mozdulatokkal, kísé­ri a szavakat, hogy az is meg­érti, aki csak magyarul tud. A KNEB vizsgálatához 720 egyetemi hallgató és 437 tár­sadalmi ösztöndíjjal végzett fiatal szakember adott vála­szokat a feltett kérdésekre, így derült ki — többek között —, hogy a társadalmi ösztön­díjasok között nem egészen 40 százalékot képviseltek azok, akik korábban az ösztöndíjat adó vállalatnál dolgoztak vagy valamelyik családtagjuk munkahelye küldte őket egye­temre. Ezzel szemben 30,7 szá zalék csupán barátaitól, isme r ősei tői «-kapta a tippet«, 17 és fél százalék a középiskolá­ban vagy a felsőoktatási in­tézményben értesült az ösztön, díj lehetőségéről, további 11.2 százalék pedig — közelebbről meg nem határozott — egyéb módon. A KNEB vizsgálata feltárta és kimondta: a társadalmi ösz­töndíj adományozása jelenlegi rendszere elavult, újra, kor­szerűre kell fölcserélni. A ta­pasztalatok alapján az illeté­kesek javasolták: a jövőben minden egyetemi, főiskolai hallgató egyformán kapjon juttatásokat tanulmányi ered­ménye és szociális helyzete alapján, visszafizetési kötele­zettség nélkül. M égsem kerülnek hátrá­nyos helyzetbe a vidé­ki vállalatok, intézmé­nyek, amelyek valóban szív­ügyüknek tekintik, hogy a hiányzó mérnöki, közgazdászt orvosi, állatorvosi, pedagógusi sfcb. állásokra saját dolgozóik gyermekeit vagy más fiatal, most tanuló fiúkat-lányokat nyerjenek meg. Azok a fiata­lok, akik vállalják a kétoldalú szerződésben rögzített feltéte­leket, továbbra is köthetnek társadalmi ösztöndíjra szerző­dést Az összeg a vállalat, in­tézmény és a hallgató szabad megállapodásától függ, azzal a megkötéssel, hogy az egyetem, főiskola által fizetett ösztön­díj és a társadalmi ösztöndíj együttes összege nem halad­hatja meg az illető szakmá­ban szokásos — vagy a kol­lektív szerződésben megszabott — kezdő fizetés minimumát. Mindez ma még csak ja­vaslat, amellyel a Művelődés- ügyi Minisztérium is egyetért. Remélhető, hogy határozattá emelkedik, mire megkezdőd­nek a felvételek a következő, 1972—73. oktatási évre. Visszás helyzet szűnik meg így és re­mélhető, hogy igazságosabb alapon, egyenes úton jutnak majd a szakemberhiánnyal küzdő vidéki vállalatok fiatal diplomásokhoz, a végző egye­temi hallgatók pedig számuk­ra megfelelő álláshoz — egy közérdekű népi ellenőrzési vizsgálat nyomán. V. E. Nemrégiben helyezték el a Barcsi Nagyközségi Tanács folyosólyán Pázmándy Antal Tér­plasztika című alkotását. Ifjáságank — jövőnk Mindig ifjúságpárti voltam. Sodra nem azonosítottam egé­szüket azokkal a csoportjaik­kal, melyeknek megnyilatko­zásait velem együtt általában a legtöbb ember nem tartja kívánatosnak, illendőnek. De talán társadalmunk is hibás ezekben a dolgokban. Nem lehet tagadni, bizo­nyos tekintetben átejtettük őket a ló másik oldalára, és jórészt figyelmen kívül hagy­tuk, amit a nagy nevelő es társadalombölcselő Rousseau mondott: »Adjunk meg a gyermeknek, az ifjúságnak mindent — akár a legnagyobb tiszteletet is, de föltétlenül lépjünk fel velük szemben kö­vetelésekkel is.« Nem volt a leghelyesebb az sem, és semmi esetre se len­ne továbbra helyes, ha ismé­telten arról beszélnénk — ami a sajtóban nemegyszer látott napvilágot —, hogy az ifjúság számára még mindig kevés a hétköznapi, délutáni táncos szórakozóhely. Nem hiszem, hogy erősítet­te volna a jóízlést, amikor például egy újonnan megnyíló szórakozóhely az újságokban azzal invitálta a fiatalokat, hogy helyiségeiben »hosszú hajjal és farmempdrágban is meg lehet jelenni«. Száz szónak is egy a vége' Az új ifjúsági törvénynek és a velük kapcsolatos intézkedé­seknek meg kell találniuk a módját, hogy fiataljaink jól érezzék magukat, hogy ne idegenedjenek el, hogy hazá­juknak érezzék hazájukat, hogy zavartalanul, gondok nélkül tanulhassanak, felké­szülhessenek pályájukra, a rájuk váró feladatokra; hogy hasznos tagjai legyenek a tár­sadalomnak. Az ifjúság mindig fontos tényezője volt a koreszmék végrehajtásának, a haladás gondolatai megvalósításának. Ma is sokat vár tőlük a vi­lág. Valóban nincs értelme a fel­nőttek részéről a nemzedéki ellentétek kiélezésének. A régi világot ők nem ismerték, és a kor új áramlatait, megnyilat­kozásait nem szabad ellensé­ges érzülettel fogadniuk az idősebb korosztályúaknak. Megértés, türelem kell hoz­zájuk, és jóakaratú irányítás. Ha mindezeket látni és érez­ni fogják, ők maguk is foko­zott mértékben igyekezni fog­nak mindazok kiteljesítésére, valóra váltására, amit tőlük várnak. Kell is, hogy ezen igyekez­zenek. Ha — remélhetően csak átmenetileg — nem al­kalmazhatjuk is most egészük­re a költő jelzőit, melyek sze­rint: »nemzetünk dísze, virá­gai«; hisszük és reméljük, hogy erre fognak törekedni, ezen fognak munkálkodni, so­raikban jobb belátásra bírják az egészük jó hírnevének ártó elemeket Csak így biztosíthatják ma­guk és egész népünk számára — amiért százezrek, milliók ■harcolnak — a jobb és szebb jövőt. Gy. Z. /lakodalmas ke A trottyosok rázendítették kora délután, hogy »lakoda­lom van a miuccánkban«. Csillogtak a rézhangszerek, és az emberek szíve a közvetítő- kocsiban is ütemre vert, s ügy érezték, hogy ütemek lüktetnek lábaikban a trom­bitamuzsika ritmusára, mint a lagzis lónak. A násznagy — egész nap a fogát fájlalta — odaállt pre­mier plánban a pitvar végé­be, és onnan ordította a mik­rofon felé, minden fájdalmát virtusra váltva: — U jjujujjujuuuú! A pikulás rá is förmedt egy kissé: — Nem kend a főszereplő, mit óbégat annyit! Megkezdődött a lányos ház­nál a kikérés. A kamera fe­lülről közelített rá — a gó­lyafészek mellé erősítették a kémény tövébe —, s az első vőfély köszörülte a torkát: — »Kedves vendégeink, egy kis csendet kérek, Egypár szót indítok, míg végére érek. Tesz ma fogadalmat meny­asszony és párja, Ki az indulást már alig várja...« Eddig jutott az első vőfély, mikoris elsápadt, és dadogni kezdett. Akkor jutott eszébe, hogy bizony a menyasszonyos háznál vannak, ő pedig a vő­legénybúcsúztatóba kezdett. — Dejazisten — mormogott a kettes kameránál Ábrahám, a szakállas operatőr, és ellen­állhatatlan vágyat érzett, hogy stílszerűen farba rúgja az első vőfélyt. »Mutasd a népet... mutasd a népet...« — hallotta a fülhallgatóban, mire ösztönszerűen ráfordult a bámészkodó közönség kö­rében fölfedezett feszes mi­niszoknyára. »Jó... jó ...« — duruzsol­ta a hang, de erőteljes kezek ragadták meg Ábrahám boly­hos ausztrál pulóverét. — Ne stírölje azzal a ka­merával a menyasszonyom alsó felit, mert kupán hají­tom! — feddte meg a hely­beli tsz takarmányosa. Ábrahám kiköpte a csikket, s égnek fordította tekintetét. »Egy originál totálképet a faluról. Eszterággal, kocsiút- tal mélázókkal. Tele totál... Tele totál...« Suhant ■fel a háztetőre az utasítás. Csak­hogy a hármas kamera éppen káromkodott és zsebkendőjé­vel törölgette a lencsét. Ugyanis megérkezett a gólya­pár ő pedig alulról akart fel­vételt készíteni róluk (jő az ilyen népies adásban)... De hát a gólyapár nem méltá­nyolta az igyekezetei; Sőt! Így aztán törölgette a len­csét, és káromkodott. »Tele totál... tele totál!« — ma- kacskodott tovább a mikro­fon. — Totál tele — szólt vissza egyszerűen. A gólyafi pedig kaján tévé­kritikus módján vigyorgott a fészekben. »Egyes kamera! Egyes ka­mera! Adás!« Az egyes kamerát a tiszta­szobában helyezték el, neki hátulról kellett fotóznia az if­jú párt, az örömszülőket és a többit. Csakhogy a beadott képen semmi más nem lát­szott, mint egy asztallap, és a lecsüngő abrosz négy sarka, alulról. Az örömapa és a násznagy ugyanis két kétlite­res üveggel megdolgozta — szigorú tanácsi utasításra — Tompái Zuárdot, az operatő­rök gyöngyét, hogy a lakodal­mas adás mellett fusiban ké­szítsen egy kisfilmet is az új borjúnevelőről. Tompái Zu- árd az operatőrök gyöngye tehát alulról fényképezte az asztalt, miközben akáclombos kis falujába szólítgatta a köz­vetítőkocsiban ülőket, ugyan­is a budai Libarotty kisven­déglőben érezte magát. így aztán Ábrahám dolgo­zott, s hol a zenekart, hol a zavarával küszködő első vő­félyt kapta kameravégre. Vé­gül is felhangzottak a megta­lált igék: Násznagy uraim kérek en- gedelmet, Az ittlévőktől pedig csen­dességet, Amíg vőlegényünk teszi bú­csúzását, Kedves szüleitől mostan el­válását. Szakmai körökben nagy tetszést aratott a film. Az egyik neves kutató summáz­ta: — Horizontálisan és verti­kálisan is jól mutat be egy nem pusztuló, ma is virágzó, vérbő, életteli, mozgalmas fa­lusi zsánert. Vertikálisan azért, mert láthatjuk a régi népszokások magvait, hori­zontálisan azért, mert a film minden kockájában ott lük­tet a ma. A filmet javasolták feszti­válra is. Tompái Zuárd pedig — különlegesen eredeti szög­ből készített felvételeiért — nívódíjat kapott. Csak a gólyák kelepeitek idegesen, akiket a helybeli tanács antitelekommunikációs magatartásuk miatt letiltott a kéményről. Tröszt Tibor i SOMOGYI NÉPLAP Cril törtök. 1971. november 18. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents