Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-16 / 270. szám

A pálya kezdetén Nagy, világos terem mun­kaasztalokkal. Mellettük fia­tal nők. Lányok, asszonyok. Varrnak. Kesztyűket, sötétbar­na és fekete bőrökből, a Bar­csi Dráva Szövetkezet kész tyűsműhelyében. — Hány pár készül napon­ta? — szólítom meg a fehér köpenyes fiatalembert, aki el­lenőrzi a munkát. — ötven. Néha több is — mondja Antreli Antal, a kesz­tyűrészleg Vezetője. Dr. Papp Ferenc elnök szavai jutnak eszembe, »örülök, hogy rábíz­tam az üzemet Nem csalód­tam benne. Megállja a he­lyét! Pedig nagyon fiatal. Mindössze 21 éves.« — Kérem, beszéljen a mun­kájáról. — Reggel négykor kelek. Két órát utazom naponta. Pécsről járok ide. Hétre ér­kezem. A szabászattal kezdem. Kiírom az elosztást, megálla­pítom a méretezést. Anyag­norma szerint dolgozunk, de fi­gyelembe kell venni a bőr minőségét is. Fő, hogy igaz­ságos legyen az ember, hogy mindenkinek egyformán jus­son a jó és gyengébb minő­ségűből. Százhúszan keresik meg itt a kenyerüket. Száz nő és húsz férfi. Felelős va­gyok értük. Én készítem elő a munkát, válogatom a bőröket. Hogy mennyit? Hatezer négy­zetméternyit naponta. Persze nemcsak varrni, hanem fé­nyezni, vasalni is kell a kesz­tyűket. Aztán préseljük, öt- ven-hatvan párt egyszerre. Végül a csomagolás, százötve­net naponta. Kedden és pénteken jönnek a bedolgozók. Hozzák a kesz­tyűt, viszik az anyagot. Ki­lencven bedolgozónk van. Nagyrészt családanyák. Átla­gosan három pár kesztyűt varrnak naponta, mellette el­látják a házi munkát is. 45— 50 forintot kereshetnek. Selejt alig volt. Mindössze húsz pár kesztyűt, adtam visz- sza négy hónap alatt, — Hány pár kesztyűt készí­tettek ebben az évben? — 42 900-at. Még négyezret csinálunk decemberben. — És a jövő? — Jövőre 70 ezer pár kesz­tyűt akarok »termeltetni«. Igaz, még rám hárul az anyag- beszerzés is. De biztosan több időm jut majd mindenre, ha nem leszek vonathoz kötve. Vettem ugyanis egy kocsit, s ez megkönnyíti majd az uta­zást. Antreli Antal a pálya kez­detén van még. Az első lé­péseket sikerrel tette meg. Egyszerűen, hétköznapian. Ahogy sók más hozzá hasonló fiatal szakmunkás. Vagy talán egy kicsit sikeresebben? Sz. E. Előzetes számvetés A termelőszövetkezet irodai­ban ilyenkor már terveznek a vezetők, számba veszik mind­azt, ami egész éven át végig­Átkelt a Tiszán a Barátság II. olajvezeték Tiszapalkonya térségében az építők atvonUillak a Tiszán a 340 méter hosszú és 150 tonna súlyú szigeteit ikervezetéket. A nagy pontosságot és szaktudást igénylő munkánál különle­ges csigasorral cs 250 lóerős szovjet traktorral vontatták víz alatt a csővezetéket. kísérte munkájukat. Mérlege­lik, mit tettek helyesen, mit helytelenül. A taranyi Május 1. Terme­lőszövetkezet szegényes, rossz talajadottságok között termel. A tsz egész területe 3762 hold, ebből 2348 hold a szántó, a többi rét, legelő. 1100 holdon végezték el az őszi vetést — tájékoztatott a szövetkezet őszi munkáiról Varga Béla főagronómus. Földbe került a búza, árpa és a rozs. A hétszáz hold őszi mélyszántásból mindössze há­romszáz hold van vissza. Ha az időjárás nem szól közbe, akkor egy hét múlva végeznek az utolsó holdakkal is. Az. ősz egyik nagy erőpró­bája a kukorica betakarítása. Az ötszáz hold termésének 80 százaléka már biztonságban van s nemsokára végeznek a többivel is. A termés sajnos igen gyenge, holdanként tíz- tizenkét mázsa májusi mor­zsolt kukorica termett. A ku­korica vetésétől a betakarí­tásig szinte alig kapott esőt — mondja az agronómus, de a gyenge talajadottságok is köz­rejátszanak.-A 117 hold burgo­nya átlagtermése’ holdanként hatvan mázsa. 1 A válogatással már végez­tek, s a termes nagy részét a bohónyei MÉK-telepre szállí­tották. Hlzómarhából a Kaposvári Húskombinátnak eddig ötven­öt darab állatot szállítottak le, s még tizenhat vár szállításra Sertésből eddig hatszázötven darabot adtak át, s még két­száz van vissza. A múlt évben negyvenkét forintos munkaegységet fizet­tek a tagoknak, erre az évre is ezt tervezték. S hogy ezt tud­ják-e az idén fizetni, az az év utolsó heteiben, az állatok leszállítása után dől majd el. Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás idő. Napközben megélénkülő északnyugati szé!. Hajnalban és reggel többféle köd, egy-két he­lyen köszitálás. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 7—12 fok között lesz. Bernáth Búréi köszöntése Bernáth Aurél Kossuth-dí- jas festőművészt 76. születés­napja alkalmából lakásán köszöntötte Németh Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, Bíró Gyula, a me­gyei pártbizottság titkára, Böhm József, a megyei ta­nács elnöke és dr. Várkonyi Imre, a megyei tanács elnök- helyettese. A mesternek át­adták ez alkalomból Rumi Attila nagyatádi szobrászmű­vész Kalevala című fafara­gását. — Időszerű külpolitikai kérdésekről tartott előadást dr. Perjési László, az MSZMP KB külügyi osztályának he­lyettes vezetője Nagyatádon. A külpolitikai tájékoztatón a város és a járás párt-, álla­mi, gazdasági és tömegszer­vezeti vezetői, valamint a pártbizottság aktivistái vet­tek részt. — Író—olvasó találkozó ke­retében találkozott Berkesi András tegnap délután az Egyesült Izzó Kaposvári Elektroncsőgyáránalv dolgo­zóival. — tJj háztáji kisgépet, vil­lamos motorral üzemeltethető kukoricamorzsolót szerkesz­tett a Székesfehérvári Finom- mechanikai Vállalat műszaki kollektívája. Az első száz da­rabos sorozat elkészül*, s a napokban kerül a kereskede­lembe. Az új háztáji kisgép normal nedvességű, illetve sZárazságú csöves kukoricá­ból óránként 250 mázsát mor­zsol. fl Merkur sorszámai Trabant Limousine 36 090 Trabant Combi 4310 Wartburg Limousine 16 554 Wartburg de Luxe 12 562 Wartburg Tourist 1722 Skoda 100-as 24 006 Moszkvics 27 987 Polski Fiat 1300-as 7236 Polski Fiat 1500-as 2383 Z as tava 750-es 2106 Zaporozscc 3555 Zsiguli Budapest 5947 Zsiguli Debrecen 3370 GALGÓCZI ERZSÉBET L P O K H m 1.0 13. Zsuppán belső zsebéből elő­húz egy újságot és szó nélkül nyújtja Gézának. Géza elol­vassa a címet: Hanyagságok a mezőfenéki tsz-ben. Elkomorodik. Leül a fűbe, s elolvassa a cikket. Aztán rosszkedvűen mered maga elé. Zsuppán dühöng: — Kivel beszélt ez a tinta­kukac? Veled nem beszélt. Velem sem. Hogy lehet úgy írni egy tsz-ről, hogy megke­rülik a vezetőséget? — Mit szólsz hozzá? — kér­dezi Géza csüggedten. — Demagógia! — ordítja Zsuppán. — A legócskább de­magógia! — Dühösen olvassa. — Aszongya: kollektív vezetés, személyes, felelősség: ez a kö­vetelmény. Ebben a tsz-ben. senki nem vállalja a szemé­lyes felelősséget, a felelősség megoszlik, és így szétfoszlik a semmibe. A barom! Van ennek fogalma arról, mi a ter­melőszövetkezet? A termelő- szövetkezet a parasztok ön­kéntes társulása. Kikkel kelle­ne megosztani a felelősséget, ha nem a tulaj dánosokkal V — Majd ha nem kollektiven vezetnék, azt írná, hogy ba- sáskodom — jegyzi meg Géza. — Be kell perelni ezt a csi­bészt! — Minek aigpján?, — kér­dezi Géza. — Nincs benne egyetlen konkrétum sem. Még ahol a Selyem Zsiga ügyre céloz, keresd csak meg! — »Ha egy tsz-ben hol ez tűnik el, hol az, milyen lehet ott az ellenőrzés?« Mit kép­zel ez? A tsz szentek gyüle­kezete? Sehol másutt nem lopnak, csak nálunk? — Nem ez a lényeg, Zsup­pán — mondja Géza. — Az a lényeg, hogy belém akarnak kötni. Zsuppán meghökken. — Miért akarnának beléd kötni^ • Gézát elönti az indulat: — Még ha minden szava igaz lenne, akkor is alatto­mos. rosszhiszemű beállítás! Hogy a semmiből csináltam ezt a szövetkezetét, arról egy szava sincs! Géza feláll a fűről, s- nyug­talanul maszkái a kukorica- tábla szélén. A távolban dol­gozik a kombájn., — Elkezdtük úgy, hogy volt ötezer hold földünk, száz tü- döbajos telienünk meg ötven pár lovunk. Pénzünk egy fillér se! Az plső hónapokban azt a pénzt, ami kocsi kenőcsre kel­lett, a vezetőség hitelezte a sajat zsebéből. Ki merte volna gondolni, hogy tíz év múlva itt tartunk V ötszáz szarvas­marhánk van, kétezer disz­nónk, harminc traktorunk. A tsz-nek ötvenmillió forint a vagyona. Ez magától keletke­zett? Ebben nincsen benne az én munkám? Vagy éppen ez az ok? — tűnődik Géza. — A mór megtette kötelességét, a mód mehet? — Szét kellene verni a po­fáját! — és a vérmes Zsup­pán, akinek olyan nyaka van, mint egy bikának, ökölbe szo­rítja hatalmas mancsait. Géza belerúg a földön he­verő újságba. — Mit fognak szólni hozzá az emberek? Zsuppán megrántja a vállát. — Köpnek rá! — Az embereket könnyű megkeverni — gondolkodik Géza. — Ha csak suttogni kezdenek, hogy mi baj lehet az elnökünkkel, már az is káros. — Géza! össze kell hívni egy gyűlést! Kirendelni rá ezt a stricit, s ott szemtől szem­be megcáfolni. Nos? — S hogy Géza nem felel, Zsuppán foly­tatja: — Valami fejest is ki kell rá hívni. Hívjuk ki Cse- gei elvtársat! Jő? — Most nem — mondja Gé­za. — Erre most nincs idő Majd szüret után. Niklai Géza befordul egy nagyméretű, de eléggé elha­nyagolt parasztház udvarára A tornác üres. Géza kopog a bejárati ajtón. A kopogásra túlságosan gyorsan rés nyílik az ajtón, s Regina néni — öt- venen félüli, kövér, életerős ravaszkás arcú parasztasszony — fordul ki rajta, és gyorsan behajtja maga után, ugyanis bent a házból egy férfiakból álló társaság iszik, köztük Se­lyem Zsiga is. — Jó napot, Regina néni! — köszön Géza. Az asszony egy csöppet za­vartan és fürgén ott a torná­con széket készít Gézának, s maga is leül egy hatalmas ko­sár mellé, amelyből szilvát magoz egy ugyancsak hatal­mas fazékba, mintha csak az imént, egy pillanatra hagyta volna félbe a munkát. — Hangversenyt ad Peré­nyi Eszter és Perényi Miklós pénteken a kaposvári zene­iskolában Szűcs Lóránt zon­goraművész közreműködésé­vel. — Teherautót vásárolt a taranyi tanács. A jármüvei az építőbrigád anyagszállítá­sán kívül a lakosságnak is végeznek fuvarozást. — Középiskolai igazgatói értekezletet tartanak ma Ka­posváron, az MHSZ-székház- ban. Az értekezleten a hon­védelmi nevelés időszerű kér­déseiről lesz szó, s foglalkoz­nak a részvevők a honvédel­mi főiskolákra való beiskolá­zással is. — Tömegszerenesétlenség- gel végződött a Montevideo közelében vasárnap helikop­terrel tartott életmentési gya­korlat. A levegőben két heli­kopter összeütközött, és a tengerparton összesereglett nézők közé zuhant Eddigi je­lentések szerint hatan ször­nyethaltak, a sebesültek szá­ma legalább harminc. — Ifjúsági fúvószenekar alakult Nagyatádon. A fiata­lok számára a hangszereket a Fegyveres Erők Klubja vá­sárolja. — Emlékplaket TIT-tagok- nak. Bensőséges ünnepsége­ken harminc nagyatádi já­rásbeli TIT-tagnak adtak át emlékplakettet azoknak, akik mai' több mint egy, évtizede tevékenykednek a szervezet­ben. I rendőrség felhívása Pásztor Bertalan 38 éves kaposvári segédmunkás rend­szeresen lopott — kiváltképp a cseri városrészből — szára­dó ruhákat, férfi és női fe­hérneműket. A rendőrség kéri mindazokat, akik ily módon kárt szenvedtek, je­lentkezzenek a kaposvári vá­rosi—járási kapitányságon. Tehenészt keres fölvételre az Iregszemcsei Kísérleti Gazdaság Fizetés kollektív szerint. Lakást biztosítunk, (11337) 85 évvel ezelőtt. 1886. november 16-án született a Fejér megyei Seregélyesen Münnich Ferenc, a magyar és a nemzetközi munkásmozga­lom kiemelkedő harcosa. Ér­telmiségi családból származott. A munkácsi gimnáziumban érettségizett, jogi tanumányait Eperjesen végezte, a doktorá­tust Kolozsváron szerezte meg. Az első világháborúban mint hadnagj' az orosz fronton 1915 novemberében fogságba esett; a tomszki hadifogolytáborba került, ott ismerkedett meg a kommunista eszmékkel, ame­lyeknek azután egész életét szentelte. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzel­me után az uráli fronton egy internacionalista osztag élén harcolt az ellenforradalmi csa­patok ellen, majd 1918 novem­berében hazatért. A Vörös Hadsereg egyik szervezőjeként 1919 tavaszán részt vett Salgó­tarján védelmében, s egy ideig ő volt a főparancsnokságon a hadsereg politikai megbízottja. A Tanácsköztársaság leverése után Ausztriában, Csehszlová­kiában, majd a Szovjetunió­ban tevékenykedett. A spanyol polgárháború kitörésekor ön­kéntesként Spanyolországba sietett; először Zalka Máténak, a 12. nemzetközi brigád pa­rancsnokának egyik helyettese, később a 15. spanyol hadosz­tály vezérkari főnöke, végül a 11. nemzetközi brigád parancs­noka volt. A spanyol szabad­ságharc bukása után a fran ciaországi internálótáborból szabadította ki a Szovjetunió. A Nagy Honvédő Háború évei­ben a Magyarországra sugár­zott rádióadások irányításában és szerkesztésében tevékenyke­dett. A felszabadulás után Bu­dapest rendőrfőkapitányának nevezték ki; később diplomá­ciai szolgálatba lépett. Az 1956. évi ellenforradalom napjaiban, s az azt követő időszakban égjük kiemelkedő vezetője volt a néphatalom megvédéséért, az ellenforradalmi lázadás le­veréséért. a párt és a munkás­paraszt állam újjászervezéséért vívott küzdelemnek. 1958-töl 1961-ig a Minisztertanács elnö­ke volt, s evekig az MSZMP Központi Bizottságának, illet­ve Politikai Bizottságának tag­jaként tevékenykedett. Sok magyar kitüntetése mellett két alkalommal kapta meg (1965- ben és 1967-ben) a legmagasabb szovjet kitüntetést, a Lenin - rendet. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy 1971. november 18-án de. 7-től du. 15 óráig az Egyenesi úton végig, a Gárdonyi G. utcában, valamint a közbeeső utcákban és a Madár utca folytatásában, az Erdősor utcától, áramszünet lesz. (113G3) — Felhívás! a Kereskedelmi és V endéglátoipa ri Főiskola (Bp., V., Alkotmány u. 9/1J.) az 1972;73-as tanév felvételi vizsgájá­ra ti hónapos előkészítő tanfolya­mot indít Pécsett (Rét u. to a Keresk. és Vendeglatóipari Főis­kola konzultációs központjában) Az előkészítő tanfolyamot mate­matikából és kémiából tartjuk, A tanfolyam önköltséges. Jelent­kezési lapok, beszerezhetők a fen­ti címen. Jelentkezési határidő 1971. december 1. (11340) 6 napra vállalunk! Patyolat Vállalat Személy- és tehergépkocsik ülésének lakatos», kárpitosmunkáit* felújításait azonnal vállaljuk, ugyanúgy Warszawa, NYSA, IFA W 50, ROBUR fődarabcseréket is Raktárról Csepel 450 új fülkék, (Folytatjuk) valamint javítható fődarabok, alkatrészek eladók. (359451) AFIT XTV. sz. Autójavító Vállalat, Kaposvár, Ady Endre u. 28. SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1A7L awambse 16. I

Next

/
Thumbnails
Contents