Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1971-10-10 / 238. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EG YESU L J ETEK I Ára: I forint AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI B I Z O T T S A G Á N A K LAPJA XXVII. évfolyam 238. szám. 1971. október 10., vasárnap Holnap kezdődik Szadat moszkvai látogatása A közel-keleti válság rend­kívül kritikus időszakára esik Szadat egyiptomi elnök holnap kezdődő moszkvai látogatása. Kairói megfigyelők nagy je­lentőséget tulajdonítanak an­nak, hogy pénteken Moszkvá­ba érkezett Szadek egyiptomi hadügyminiszter, s nyomban megkezdte tárgyalásait Grecs­Kisziiii a Harciéi királyiéi II. Hasszán marokkói király (jobbról) rabati palotájában fo­gadja Alekszej Koszigint, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökét A Lunohod—1 befejezte programját Október 4-én befejeződött a Lunohod—1 holdjáróval vég­zett tudományos és műszaki kutatási program. Az automa­tikus önjáró tudományos la­boratórium múlt év november 17-től tíz és fél hónapon át működött a Holdon, az Esők Tengerének térségében. Koz­mikus vákuumban, nehéz vi­szonyok közepette — sugárzá­soknak, jelentős hőmérsékleti ingadozásoknak és súlyos út­viszonyoknak kitéve végezte munkáját. Az önjáró berendezés 10 540 méteres utat tett meg, amely lehetővé tette 80 ezer négyzet­méternyi területen a holdfel­szín részletes megvizsgálását.' A berendezés televíziós rend­szerei több mint 200 panorá­ma felvételt és több mint 20 ezer egyéb felvételt sugároz­tak a Földre. Útvonalának több mint 500 pontján tanul­mányozták a holdtalaj felszí­nének fizikai, mechanikai sa­játosságait és 25 ponton ele­mezték kémiai összetételét A Lunohod—1 aktív tevé­kenységének idején végzett tudományos és műszaki kísér­leteik igazoltak az önjáró be­rendezés kidolgozásánál alkal­mazott mérnöki elgondolások helyességét. A kutatómunka lehetővé tette az első ízben alkalmazott távirányítású rendszer és tájolási módszerek elveinek ellenőrzését. A Lu­nohod—1 aktív működése azért szypt meg, mert kime­rültek az izotóppal működő hőforrás készletei. Ennek kö­vetkeztében a 11. holdéjjel idején lecsökkent a hőmérsék­let a berendezés belsejében. A legutóbbi holdnappal vé­gén a Lunohodot vízszintes területre állították, olyan helyzetbe, amely lehetővé te­szi, hogy a rajta elhelyezett és a Föld felé irányított fran­cia lézertükör még hosszú éveken át működjön. (MTI) II francia kommunisták és szocialisták nyilatkozata a szabadságjogok védelméről A Podgornij vezette szőriét küldöttség hazaérkezett a A Francia Kommunista Párt és a Francia Szocialista Párt közös nyilatkozatot adott ki a szabadságjogok védelméről, s felszólították a többi demok­ratikus szervezetet is, hogy kö­zös kampányt indítsanak a. demokratikus szabadságjogok védelmére és azok kiterjesz­tésére. A nyilatkozat hangsúlyozza: meg kell védeni Franciaország demokratikus hagyományait. 1958 óta ugyanis számos olyan törvény lépett életbe, étmelyek lassan, de mélyrehatóan át­alakítják a francia joggyakor­latot és aláaknázzák a demok­ratikus szabadságjogokat. Széles körű mozgalmat kell indítani az ilyen törvények hatályon kívül helyezésére és olyan új törvények meghoza­tala érdekében, amelyek sza­vatolják az állampolgárok sza­badságjogait, ugyanakkor az üzemekben is biztosítják a gazdasági demokráciát és ki­terjesztik a szakszervezeti sza­badságjogokat. Hazaérkezett Moszkvába a szovjet párt- és kormánykül­döttség, amely Nyikolaj Pod­gornij nak, az SZKP Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjet­unió Legfelső Tanacsa elnök­sége elnökének vezetésével ok­tóber 3-tól 8-ig hivatalos láto­gatáson volt a Vietnami De­mokratikus Köztársaságban. Útban Hanoi felé, a szovjet küldöttség látogatást tett Del­hiben és Rangoonban. A küldöttséget L. J. Brezs- nyev, V. V. Grisin, M. A. Szuszlov, valamint a párt és az állam más vezetői fogadták a vnukovói repülőtéren. ko marsallal, a Szovjetunió honvédelmi miniszterével. Sza­dek moszkvai tárgyalásait a Szadat-látogatás előkészítése­ként értékelik Kairóban. Ugyancsak a látogatás rend­kívüli fontosságát hangsúlyoz­za, hogy vasárnap este New Yorki programját megszakítva, Moszkvába repül Riad kül­ügyminiszter, hogy bekapcso­lódjék a szovjet—egyiptc/iú tárgyalásokba. Szadat elnökké választása óta másodszor, az Arab Ál­lamszövetség elnökeként pedig először utazik a Szovjetunióba, első látogatására márciusban került sor. Moszkvába menet Szadat vasárnap és hétfőn rövid lá­togatást tesz Kuwaitban és Teheránban. Amerika tovább folytatja agresszióját Phoumi Vongvichit, a Laoszi Hazafias Front Pártja Közpon­ti Bizottságának főtitkára üze­netet intézett a laoszi kérdés rendezésével foglalkozó genfi konferencia társelnökeihez, és ebben felhívja a figyelmet az amerikai B 52-es repülőgépek Laosz elleni egyre erősödő tá­madásaira. Mint az üzenet hangsúlyozza, számos tény ta­núskodik arról, hogy az ame­rikai katonai vezetés tovább folytatja agresszióját a laoszi nép ellen. Követeli, hogy az Egyesült Államok haladékta­lanul hagyjon föl agressziós akcióival, és teljesítse a laoszi tárgyú 1962-es genfi megálla­podást. A B—52-es bombázók tovább folytatják a kambodzsai határ- területek bombázását is. A tá­madások zöme pénteken Tay Ninh tartományra irányult. Görög, tajvani és brit felszólalások az ENSZ közgyűlésén Az ENSZ-közgyűlés politikai vitájában pénteken a többi között felszólalt Khrisztosz London szeretné mepüsíiani az A »Vissza a hidegháborúhoz-« jelszó, amelyet a legutóbbi szovjetellenes provokációval Anglia zászlajára tűzött, moszk­vai értékelések szerint nem­csak a konzervatívok önzését és ádáz, vak antikommuniz- musát bizonyítja, hanem egy­ben azt is, hogy politikai szá­mítási hibát követtek el. Eu­rópa többi részének reagálásá­ból ugyanis kitűnik, hogy ilyen jelszavakkal ma nem lehet híveket toborozni, nem lehet politikai tőkét kovácsol­ni. Ugyanakkor Moszkvában rámutatnak, hogy miközben a súlyos bel- és külpolitikai problémákkal küszködő brit kormány mit sem nyert az egész ügyön, a Szovjetunió pedig szubjektíve mit sem ve­szített rajta, a provokációnak mégis van súlyosan érintett áldozata — Európa. A Negyel- ja, az Izvesztyija vasárnapi melléklete egyebek között így ír erről: »A tory vezérek lát­ják, hogy az európai államok, köztük a Közös Piac tagorszá­gok politikája ma egészen más irányba fejlődik, mint sze­retnék — az enyülés, a köze­ledés, a kelet-európai álla­mokkal való együttműködés irányába. London szeretné megmásítani a fejlődésnek ezt az irányát, s ennek érdeké­ben mindent kész feláldozni, még saját népének érdekeit is. Elkeseredett erőlködése azon­európai államok többségének irányvonalával. Ilyen körül­mények között ez a szovjet­ellenes provokáció nem más, mint Európa elleni diverzió, amely végső fokon kudarcra van kárhoztatva.« A szovjet fővárosban egyéb­ként a legteljesebb megértés és elégedettség fogadta a kül­ügyminisztérium pénteki nyi­latkozatát, s az abban fog­lalt diplomáciai válaszintéz­kedéseket. amelyeket itt egy igazának és erejének tudatá­ban cselekvő ország természe­tes és méltó reagálásának te­kintenek. A moszkvai lapok azonban továbbra sem kom­mentálják a mondvacsinált londoni »kémügyet«. A szovjet közvélemény és a sajtó egyaránt azon a véle­ményen van, hogy az európai fejlődés iránya szempontjából továbbra is döntő jelentőségű a Szovjetunió és a szocialista országok eddig is sok ered­ménnyel járó erőfeszítéseinek folytatása az Európa-közi, valamint a kelet—nyugati kapcsolatok és az együttműkö­dés fejlesztése érdekében. Ez az oka annak, hogy a szov­jet lapokban az angol—szov­jet konfrontáció boncolása he­lyett a legfontosabb »európai cérna« változatlanul a szovjet —nyugatnémet és a szovjet- francia közeledés, különös te­kintettel heonyid Brezsnyev közelgő franciaországi látoga­ban lényegében ellentétes az tasára. Xantopulosz-Pdlamasz, görög külügyi államtitkár, ügyve­zető külügyminiszter. A cip­rusi helyzetről szólva kije­lentette, kormánya reméli, hogy a tárgyalások még nem jutottak zsákutcába. Mint mondotta, Görögország szíve­sen venné, ha az ENSZ égisze alatt lehetne folytatni a ta­nácskozásokat. Csent Su-kai, Tajvan kül­ügyminisztere, »világuralmi törekvésekkel« vádolta a Ki nai Népköztársaságot és Pe king ENSZ-jogainak helyreál­lításával szemben foglalt ál­lást. A Fülöp-szigeti külügymi­niszter, Carlos Romulo, az iparilag fejlett országok fi­gyelmét hívta fel arra a ka­tasztrófára, amely a nemzet­közi pénzügyi és kereskedelmi válság következtében a gazda­ságilag elmaradott országokat fenyegeti. Sir Colin Crowe, Nagy-Bri- tannia képviselője felszólalá­sában az ír Köztársaság kül­ügyminisztere, Patrick Hillery korábbi nyilatkozatára vála­szolt kijelentve, az angol kor­mánynak is az a véleménye, hogy az erőszak nem megol­dás, az észak-írországi válsá­got csak az érintett felek »párbeszéde útján« lehet meg­oldani. A Biztonsági Tanács péntek esti ülésén Burundi, Sierra Leone és Szíria képviselője határozati javaslatot terjesz­tett elő, amely elítéli a Dél­afrikai Köztársaságot, mert az megsértette Zambia szuvereni­tását, légterét és területi in­tegritását. A határozati javas­lat felszólítja Dél-Afrikát, tartózkodjék a hasonló ak­cióktól. A vitában 11 állam képvi­selője szólalt fel, majd az ülést hétfőn délutánra napol­ták, amikoris szavaznak majd az előterjesztett határozati ja­vaslatról, (MTI) Szovjet békemozgalmi küldöttség hazánkban Az Országos Béketanács elnöksége fogadta údatnjan Kamo Babievícs, az örmény Szoci­alista Köztársaság Kulturális ügyeinek minisztere vezette szovjet békemozgalmi küldöttsé­get. A fogadáson jelen volt Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács titkára, Darvasi István, az Országos Béketanács alelnöke és Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizott­ság elnöke. A francia külügyminiszter pskingi meghívást fogadott el Mértéktartó francia források szerint Maurice Schumann francia külügyminiszter elfo­gadta a meghívást, hogy te­gyen látogatást Pekingben. A meghívást Paj Hsziang- kuo kínai külkereskedelmi mi­niszter adta át, aki a Kínai Népköztársaság kormánykül­döttségének élén tartózkodik Párizsban. A kínai külkeres­kedelmi miniszter korábban már meghívta Jacques Cha- ban-Delmas francia miniszter- elnököt és Valery Giscard D’Estaing gazdasági- és pénz­ügyminisztert is a Kínai Nép­köztársaságba, a két politikus azonban még nem nyilatko­zott, hogy elfogadja-e a meg- j niszter látogatásának időpont- hívást Schumann külügymi- | ját egyelőre nem rögzítették. Szombathelyen megnyílt hazánk ötödik tanárképző főiskolája Új intézménnyel bővült a hazai általános iskolai tanár­képzés. Szombaton ünnepélye­sen megnyitották Szombat­hely első főiskoláját, a Pécsi Tanárképző Főiskola kihelye­zett tagozatát. Az ünnepségen megjelent dr. Gosztonyi János művelődésügyi miniszter-he- helyettes, továbbá Győr-Sop- ron, Vas, Veszprém és Zala megye, Szombathely, Kőszeg és más nyugat-, valamint kö­zépdunántúli városok több ve- zetője Miklósvári Sándor, a Műve­lődésügyi Minisztérium peda­gógusképző osztályának veze­tője megnyitójában közölte: az eddigi négy tanárképző in­tézmény közül három a Ti­szántúlom és egy a Dunántú­lon működik. Ez a körülmény és a szaktanárhiány tette szük­ségessé újabb dunántúli álta­lános iskolai tanárképző bázis létrehozását.

Next

/
Thumbnails
Contents