Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1971-10-08 / 236. szám
A JUGOSZLÁVIÁI magyar irodalmi életben új erjedés bontakozott ki az utóbbi években. A Szabadkán élő magyar írók irodalmi fóruma, az Eletjel rendszeresen felolvasó- és előadóesteket szervez, jugoszláviai és magyarországi írókat szólaltat meg. Szemtanúi vagyunk annak, hogy egy jelentős lélekszámú magyar kisebbségnek, a vajdasági magyarságnak az irodalmi alkotói műhelye formálódik, alakul így, szinte napról napra erőteljesebben a nagy bácskai metropolisban. Ennek a folyamatnak újabb szakaszát jelzi az, hogy ez év szeptember elején mintegy 30 esztendős hallgatás után hagyta el a sajtót a hajdani Vajdasági Írás utódja, a Szabadkán megjelenő Üzenet, az új magyar irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat első száma. A szabadkai alkotóműhely a vajdasági magyar könyvkiadás ügyét is kezdeményező módon az érdeklődés előterébe állította az Életjel miniatűrök sorozat könyveinek immár folyamatos megjelentetésével. Ezek a kis könyvek a téért, a határig való eljutásért. Az újvidéki, pécsi, belgrádi és ismét újvidéki harcos évek érlelik íróvá a jugoszláviai munkásmozgalomba bekapcsolódó, a mozgalom hevében művelődő, fiatal Somogyi Pált. »Soha nem tanultam dramaturgiát — írja visszaemlékezéseiben —, a színpadi technikával sem voltam tisztában. írtam, rendeztem, ahogy eszem, szívem diktálta, a.hogy példát adott rá az élet. Drámáimat szívesen játszották és hallgatták a munkások.« A Máglya egy-két fejezete egyesek számára talán már ismert előző publikációkból. Mégis, így egybefűzve izgalmas, érdeklődésre számot tartó olvasmány. A dokumentum erejével és igazával mondja el a társadalmi haladásért, a szocialista forradalomért küzdő fiatal munkásember kitartó, szívós mozgalmi tevékenységét, és azt is, hogy a mozgalom hogyan neveli, műveli a szervezett, kétkezi munkából élő tagjait, és köztük a fiatal Somogyi Pál hogyan jut el az önművelésnek arra a fokára, hogy az írott szó hatalmával, írói tevékenységgel folytassa a harcot. De nemcsak egyszerű dokumentum vagy riport ez a könyv, hanem színes, olvasmányos önvallomás is a megtett útról, az elért eredményekről, a vajdasági magyar irodalmi életben vállalt, betöltött és elismert szerepről. Az önéletrajz helyenként epikai jellegű és sodrású is. Ilyen például a címadó Máglya fejezet szimbolizáló, meghökkentő realizmusa. A LÍRAI HANGVÉTEL egyébként is szinte elkerülhetetlen az ilyen írásokban. »A szegények, mint forró lehű szél, suttogva szeretettel beszéltek róla — írja az egyik munkásvezetőről —, ő mosolygott, ó, hogy az milyen mosoly volt! A szíve vérzett attól, amit látott: az egyszerű ember, aki nemrég a háborúban vakon, bután a vérét ontotta, most lerongyolódva kenyér után lohol, küzd a nagy kényszerű dolngtalanságban«. (Máglya. Egy önéletrajz vajdasági fejezete. Életjel, Szabadka, 1971.) Hellyel László vajdasági vonatkozású és egyetemes magyar irodalmi múlt és jelen alkotásainak adnak megjelenési lehetőséget. Másrészt a múlt tanulságai, értékei és indítékai alapján keresik a vajdasági magyar irodalom kibontakozásának az útját. Ezt a vonalat követi a sorozat 14. kötete is, amely publikálja a Kaposváron élő Somogyi Pál Máglya című könyvét, a vajdasági magyar irodalmi múlt számbavételének egyik fejezetét. Somogyi Pál ugyanis a húszas évek elejétől kezdve mintegy tíz esztendőt töltött emigrációban a jugoszláviai Újvidéken, és ebben az időben az ottani irodalmi élet egyik ismert úttörője volt. Írói munkásságának jelentőségéről szakavatott értékelést olvashatunk Bori Imrének, a jónevű irodalomtörténésznek A jugoszláviai magyar irodalom története (Újvidék, 1968.) című tanulmány- kötetében, ahol külön fejezet szól Somogyi Pálról. Bori Imre így summázza róla véleményét: . érétkes hagyománya a vajdasági magyar szociális irodalomnak ... A Máglya című könyv a szerző készülő önéletrajzi regényének »Vajdasági évek« Befejezték az ország legnagyobb tv-tornyának építését Pécsett Jelenleg a belső szerelési munkákat végzik. A legkorszerűbb technológiával épült 200 méter magas toronyban, mint ismeretes, 80 méter magasan kilátót és presszót rendeztek be. A Mecsek legszebb pontján, a Misinatetön épült tornyot 1972 második negyedévében adják át. című részlete, amelyben meHetivásár Tabon Homokszentgyorgyi várakozás A közösség hibája ? Ideálisabb művelődési há-1 zat, mint a homokszentgyör-! gyi, elképzelni éppen lehet, de alig találni hasonlót a megyében. Nagyterem a színpadra irányuló reflektorokkal, klubterem, könyvtár... Mindez szép, mi több, példaszerű. Csakhogy éppen a példát nehéz fölfedezni, mert mint megtudtam, Homokszenlgyörgy község lakói — főleg fiataljai — nemigen járnak a művelődési házba, még kevésbé a könyvtárba ... Szeptember eleje óta új igazgatója van a létesítménynek, lelkes helybeli népművelő. A gyerekklub már megindult azóta, de bizony a nagyobb »gyerekeket« nehéz mozgósítani. Kerestem a passzivitás okait. Beszélgettem a tanácselnökkel is, aki elmondta, hogy bizony elég sokan váltogatták egymást a művelődési ház élén, s a sokszor változó gazda is riasztotta talán kissé az embereket. Különös, hiszen Homokszentgyörgy sajátjából is építette a művelődési házat, s a helybeli pedagógusok nem hagyták magára a népművelőt, s most még kevésbé. A művelődési ház jelenlegi igazgatójával elégedettek a község vezetői is. Sőt még arra is ígérkezik példa (mert ez csak ígéret még), hogy a község fiatal agrárszakemberei és a helybeli orvos is munkájának, érdeklődésének megfelelően részt vállal a köz- művelődésben. A jelen képe tehát biztató, csak a múltbeli helyzet eredménye, a helybeliek passzivitása megdöbbentő kissé. Érdemes az okokat alaposabban szemügyre venni. Miért nem járnak a könyvtárba? A könyvtáros elmondta, ez nem jelenti azt, hogy nem olvasnak a homokszentgyör- gyiek. Mert igenis vásárolnak könyvet, de úgymond »minek akkor kölcsönözni«? Ezt a szemléletet felszámolni nagyon szép népművelői feladat, igaz, nehéz munkát igényel, de megéri. És a másik tünet. Ha a fiataloknak fölemlítik, hogy néptánccsoportot kellene létrehozni a régi példájára, megvonják a vállukat... Ebben a helyzetben a népművelő, ha egyedül van, édeskevés reménnyel indul »harcba«. De ki állhat még mellette? Ez találós kérdés, hiszen fiatalokról van szó; természetes, hogy a helyi KISZ- szervezet. Nos, nem szívesen általánosítom^a képet, de bizony gyakori, hogy éppen a KISZ-szervezet gyengesége, a vezetőségváltozások és vezetőségválságok okozzák a legnagyobb űrt a vidéki fiatalok közművelődésében, egyáltalán, egy község ifjúságának eszmei, politikai formálásában. Sajnos a homokszent- györgyi precedensért, a hosszú idő óta tartó válságért, azért, hogy a fiatalok már egy vezetőségválasztó gyűlésre sem jönnek össze, joggal tehetjük felelőssé a KISZ illetékes vezetőit. Nem idézem vissza a népművelő szavait, aki elmondta, hogyan fogadta az éppen lemondófélben levő helybeli KISZ-titkár. Tudom, ilyenkor lehet magyarázatot találni és gyártani, az illetékes járási és megyei KISZ-ve- zetők részéről is, csakhogy most sürgős változásra, változtatásra és nem magyarázkodásra van szükség! A homok - szentgyörgyi közösség, mint ifjúsági közösség sem formál- hatatlan, különösen akkor, na a tárgyi feltételek ilyen nagymértékben jók, mint itt. De mehetünk tovább. Az ÁFÉSZ helybeli vezetői sem fordítanak elég gondot a község közművelődésére, vagy ebben az ügyben még nem keresték elégszer őket? A termelőszövetkezet is részt vett az építésben, tehát pénzt adott a közművelődéshez. Jó lenne, ha a tsz pártszervezete is alaposabban foglalkozna, főleg a KISZ- szervezettel, hogy ne maradjon parlagon a szép homok- szentgyörgyi művelődési ház. Tröszt Tibor moár jelleggel számol be a jugoszláviai tíz esztendőről. Izgalmas eredménnyel indul a köhyv: a fiatal forradalmár a ceglédi állomáson másodmagával megszökik a politikai elítélteket szállító rabvonatról. Aztán nagy hajsza kezdődik a menekülők puszta éleIsméí megrendezi a televízió a Ki miben tudós? vetélkedőt A televízió és a Kommunista Ifjúsági Szövetség az 1971—72-es tanévben ismét megrendezi történelemből és fizikából a »Ki miben tudós?« televíziós vetélkedőt. A versenyen, minden olyan fiatal részt vehet, aki Valamilyen középfokú oktatási intézményben, gimnáziumban, szakközépiskolában, valamint a szakmunkásképző intézetek a/ b/. és c/ tagozatán folytatják tanulmányaikat és az év végéig nem tölti be a 20. életévét. Jelentkezni 1971. november 1-ig lehet az iskolai KISZ- szervezetekben. zeptember elsején különös napra ébredtem. A délelőtt szomorú volt, mert iskolába kellett menni, de délután nagy volt az örömöm, mert a nyolcadik születésnapomat ünnepeltük. A születésnapi ünnepségre meghívtam Macát, aki a legjobb barátnőm a suliban. A szomszédból átjött Pintér Pityu meg a húga, Pannika is, akivel mindennap együtt megyünk iskolába. Anyuka szépen megtérítette az asztalt. Nagy csokoládétortát készített, és annyi málnát ittunk, hogy a végén kotyogott a hasunkban. Apuka egy szép színes ceruzás dobozt hozott ajándékba. Később befutott Lili néni is, aki az edénygyárban titkárnő. * Lili néni sokszor van nálunk. Gyakran akkor is eljön, amikor anyu nincs it- hon, csak apuka. Ilyenkor mindig bevonulnák az ebédlőbe. Én nagyon szeretem Lil^ nénit, mert szép- is meg jó is. Gyönyörű szőke haja van, s mindig hoz nekem valamit. De apuka is szereti, hogy olyan jó hozzám. Egyszer láttam, amikor benyitottam az ebédlőbe, hogy apu Lili néni haját simogatja. Akkor apuka rámförmedt: — Nem tudsz kopogni? Másnap meg is kérdeztem a tanító nénit, hogy otthon is kell-e kopogni, de ő azt mondta, hogy ezen még gondolkodik. Szegény anyuka bizony állandóan beteges és rosszkedvű. Tavasszal bent is volt a kórházban két hétig, mert epével operálták. Akkor Lili néni mindennap eljött hozzánk és mindig hozott nekem valamit. Sajnos, anyu nem is gyógyult meg teljesen, mert a bőre sárga és mindig rosszkedvű. Esténként, amikor már elalszom, gyakran ébredek arra, hogy a konyhában kiabál apuval. Anyuka legtöbbször Lili nénit szidja. Egyszer például azt mondta apunak: — Mit akarsz azzal a ko- kottál? Apu erre azt felelte: Azt akarod, hogy elköltözzem a házból? Ettől úgy megijedtem, hogy reggelig dobogott a szívem. Csak tudnám, mi az a kokott? A Pintér Putyi bátyja egyszer azt mondta, hogy rossz nő, de ez nem lehet igaz, mert Lili néni nagyon is jó asszony. Illetve még lány. Csak anyuka nem szereti, pedig azelőtt a legjobb barátnők voltak. Egy héttel ezelőtt éjfél tájban szörnyű csörömpölésre ébredtem. A konyhából hallatszott a nagy zaj. Anyuka kiabált apuval. Később aztán elcsöndesedtek, csak anyuka sírása hallatszott. Majd megszakadt a szívem értei Egy fél óra múlva hallottam, hogy valaki végigmegy a kerten és bezárja kívülről a kaput. A lépései olyanok voltak, mint apué. De hát késő éjjel hova mehet apuka? Pedig mégis ő volt, mert nemsokára anyuka bejött a szobába, és ráborult az ágyra. Együtt sírtam vele hajnalig. Kérdeztem tőle, hogy ki volt az, aki elment? Csak nem apuka? — De igen — mondta szomorúan, — Most egy-két hétig valószínűleg nem is jön haza. Egy szobát vett ki a Hársfa utcában, és ott fog lakni egy darabig. — — Sok a dolga talán? — Igen. — És itthon nem tud dolgozni? — Most olyan munkája van, hogy egyedül kell végeznie — mondta anyuka, és lassan vetkőzni kezdett. Már virradt, amikor elaludtunk. Sanjos, apuka azóta se tért haza. Tegnap este anyuka nagyon izgatottan érkezett meg a városból. Már sötét volt, égtek a lámpák mindenfelé. Csöndes eső esett, az aszfalt is síkos lett tőle. Anyuka gyorsan magára kapta az esőkabátját, és azt mondta: — En most elmegyek a mozihoz, és megnézem, ott van-e apuka az előadáson? Könyörögtem neki, hogy én is elmehessek vele. Eleinte hallani sem akart róla, később mégis beleegyezett. Útközben elmagyarázta, hogy a házastársak között előfordulnak ilyen elhidegülések, mint most apuka és ő közötte. De ez nem tart sokáig. Egyszer majd minden rendbe jön.- - —-----------— K int vártunk a sötétben, míg vége lesz az előadásnak, és kijönnek a moziból az emberek. Egyszer csak özön- leni kezdtek kifelé. Gyorsan bebújtunk a fa alá, és onnan leskelődtünk, hogy kik jönnek ki a bejáraton. Az utolsók közt végre fölismertük apukát és Lili nénit. Karonfova indultak arrafelé, amerre Lili néni lakott. Óvatosan követtük őket. Bementek Lili néni házázba. Láttuk, amikor kivilágosodtak belül az ablakok. Ott vártunk talán egy órát is. Fázni kezdtem. Nem akartam anyukát sürgetni, ö tudja, mire vár itt kint a sötétben, a hideg esőben. De egy újabb fél óra múlva megszólaltam: — Nem megyünk még haza, anyuka? — Várj még egy kicsit, szívem. Meg akarom nézni, hogy apuka mikor távozik. Beszélni is akarok vele. Vártunk. Már minden elcsendesedett az utcán. Aztán egyszer csak elsötétült Lili néni ablaka. És a kapun nem jött ki senki. Anyuka akkor a szájára nyomta a zsebkendőjét, és el- csukló hangon azt mondta: — Mehetünk! Táti János gOHOOTI NÉPLAP Pántok. UR. nkttbar l