Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1971-10-01 / 230. szám
0 szén jelene és jövője A türelem — trófeát terem Több nyugati országban az utóbbi tíz év során a szénbányászat mély válságba került; manapság az ott felhasznált energiahordozóknak túlnyomó többsége olaj és földgáz, de viharos tempóban terjed a nukleáris energia alkalmazása is. A szén jelentőségének csökkenését jól példázza a Ruhr- vidék esete, ahol az 50-es évek végén még 140 bánya működött (330 ezer foglalkoztatottal), ma viszont mindösz- sze 56 termel ki szenet (munkásaik száma alig haladja meg a százezret). Az összképet — a szén szempontjából — valamelyest kedvezőbbé teszi az a tény, hogy míg 1957-ben 1.6 tonna volt egy bányász nyolcórás műszak alatti termelése, ma már több mint 3.7 tonna. Helyünk a világban Mi a helyzet hazánkban? Kétségtelen, hogy a szén nálunk is elvesztette évszázados hegemóniáját, és sok területen átadja helyét az olajnak és a földgáznak. Bizonyos, hogy mint már jó ideje, a következő években is folyamatosan csökkenni fog a szénfelhasználás részaránya az energia- hordozók sorában. A termelendő . szén mennyisége azonban még igen sokáig azonos szinten marad, figyelembe véve az energiaigény fokozott növekedését. A távolabbi jövő valószínűleg némi csökkenést hoz a mélyművelésű széntermelésben, amit a külfejtésű bányászat ellensúlyoz majd. Népgazdaságunkban a kitermelendő szén mennyiségének az eddigi szinten való tartását sokféle szempont indokolja. Lehet ugyan, hogy a koksz — mint fűtőanyag — iránti igény csökkenni fog, de a vaskohászathoz szükséges koksznak továbbra is rendelkezésre kell állnia, méghozzá növekvő mennyiségben. Az sem kétséges, hogy a már meglévő brikettgyáraink szénigényét is még sokáig ki kell elégítenünk. Ugyanakkor gondoskodni kell a más fűtőanyagokkal nem helyettesíthető egyedi és központi fűtések szénszükségletének fedezéséről is. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a meglévő szénerőműveinket leszereljük vagy átalakítsuk. pillanatnyilag (és még valószínű jó ideig) sokkal gazdaságosabb, ha továbbra is szénnel látjuk el őket. Ezenkívül a szénre épült és ma még megfelelő állapotban lévő ipari kazánok is tekintélyes mennyiségű szenet igényelnek. égés közben összesülhet. s az összetapadt szénrészek a levegő átáramlását akadályozzák. Igen jól tárolható nagy és kis mennyiségben egyaránt. A tatai, dorogi, oroszlányi bányákból a legjobb minőségű, kis nedvesség- és hamutartalmú hazai barnaszén kerül ki. Könnyen gyullad, hosz- szú lánggal ég, de sajnos nagy kormozóképességű, és porlódásra is hajlamos (fűtőértéke 4400—5500 kalória). A várpalotai nemesített lignit kiváló égési tulajdonságú, kis víztartalmú és hamujú, könnyen gyulladó szén, viszonylag nagy — 4100—4500 kalória — fűtőértékkel, öngyulladásra hajlamos, így nagyobb mennyiségben való tárolása kockázatos. A 3100—3800 kalóriás borsodi, ózdi szenek fás szerkezetűek, nagy nedvességtartalommal és kevés hamuval. Szabad levegőn felülete hamar kiszárad, emiatt könnyen porlódik. Minden háztartási tüzelőberendezésben jó hatásfokkal eltüzelhető. A nagy nedvességtartalmú ajkai szén a legrégibb keletkezésű hazai barnaszén. A nehezen gyulladó szénfélékhez • tartozik, de begyújtás után egyenletesen ég (fűtőértéke 13200—4100 kalória). A balinkai és dudari bányák szene könnyén gyullad és hosszú lánggal ég (3600— 4200 kalória), öngyulladási és porlódási hajlama miatt rosz- szul bírja a tárolást. A nógrádi szeneknek (2900— 4300 kalória) háztartási tüzelőberendezésekben való fel- használása — nagy hamujuk miatt — nem gazdaságos. A hazai brikettek bitumen kötőanyaggal készülnek, ezért levegőfelesleggel kell elégetni őket, elkerülendő a túlzott koromképződés. Legjobban cserépkályhában és egyaknás vaskályhában felülről lefelé égethetők el. Kevesen tudják, hogy fűtőértékük kb. 15 százalékkal nagyobb, mint az NDK-briketté! Ez utóbbi mellett viszont az szól, hogy magas nyomással, kötőanyag nélküli préseléssel készül, így viszonylag alig kormoz. Ezekből a szenekből a fel- szabadulás óta 1970 végéig 562 millió tonnát termelt ki a magyar bányászat. Az importált szeneket kokszolásra, mozdonyok fűtésére, vegyipari ’élokra stb. használják fel. Valamikor grófi család vadaskertje volt ez a dimbes- dombos terület. Főleg tölgy, bükk és cser uralja az erdőt, amelyben hajdan dámvadak találtak otthont. Egy erdőjáró embernek — erdésznek, vadásznak — igazi paradicsom ez, hisz mindazt megtalálja itt, ami egy jó vadászathoz szükséges. Ezerholdas kis »-birodalmában-« él, dolgozik Páti Ferenc, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság marcali erdészetének erdésze. Ruházata már messziről elárulja hivatását. Alacsony, törékeny ember. A természet szeretete hozta erre a pályára. Ahogy ő fogalmazta: az erdőben született, az erdő az otthona... Nagykanizsán kezdte. Szülei kivették az iskolából, s dolgozni adták, hogy a keresetével valamit enyhítsen a család gondján. Irtásföldekre járt, a makkolókhoz. Pár év múlva elkerült Esztergomba, hogy kitanulja az erdészet minden csínját-bínját. Oda már magával vitte az elmúlt évek tapasztalatát és az erdő szerete- tét. Most a marcali erdészet kéthelyi kerületében tölti napjait. A gyerekek miatt költöztek be a vadászházból a faluba. — Volt olyan tél is — mondja —, amikor még a lánctalpas sem tudott megbirkózni a nagy hóval. Így aztán az erdei lakást felváltotta a falusi. Ö azonban nap mint nap kijár az erdészházhoz. Ott van az irodája, onnan indul ellenőrizni az erdőművelést, a vadállományt. A vadászat a szenvedélye, egyben hozzátartozik a hivatásához is. Ha külföldi vadászok jönnek, ő a kísérőjük. — A múltkor is volt itt egy német vadász. Több napig ke- resztül-kasul kísértem az erdőn. Egyszer szól ez egyik erdész, hogy látott egy csodálatosan szép bikát. Aranyérmes agancsra van kilátás, melynek a súlya, megítélése szerint, több mint tíz kiló. No, ezt az állatot akarta a német becserkészni és puskavégre kapni. — De hiába kerestük mindennap reggeltől estig, csak nem találtuk. Már az utolsó napokat töltötte itt a vadász, amikor híre jött, hogy látták a szép állatot a közeli erdőrészen. Persze, lett nagy rohanás. Rövid hajsza után aztán megtaláltuk. Benn állt egy bozótosban. Nem kellett negyedóra, s lassan megindult kifelé. Szép, nagy bika volt. Egyszer aztán váratlanul elkezdte a két hátsó lábával vadul rugdalni az Hidraulikus tárnokkal biztosított bánya. Nem lett olcsóbb... Sokan azt hiszik, hogy a szén iránti kereslet csökkenésével azt olcsóbban tudjuk beszerezni a világpiacon, így gazdaságosabb lenne, ha hazai kitermelés helyett inkább importból fedeznénk szükségleteinket. Az igazság az, hogy •a tőkés országokból származó szén semmivel sem lett olcsóbb, tekintettel arra, hogy inkább leállítják a bányák művelését, mintsem »áron alul« adj'ák el a szenet. Nem kétséges tehát, hogy szénbányáink ésszerű keretek közötti fenntartása a cél, természetesen törekedve arra- hogy fokozott gépesítéssel, a korszerű fejtési módok bevezetésével minél kedvezőbb legyen az egy főre eső szénkihozatal, a szén önköltsége. Szénről — szénre Ha nem vagyunk is »szén- bányászati nagyhatalom«, szeneink. miatt azért nem kell szégyenkeznünk. Csak az a baj, hogy a felhasználók kevésbé vannak tisztában a hazai szénfajták tulajdonságaival. Egyetlen kőszenünk, a mecseki feketeszén 5200—6000 kalória fűtőértékű. Jellemző tulajdonsága, hogy a tűztérben dolog úgy kezdődött, hogy bementem az áruházba. A cipőosztályon megkérdeztem: — Kaphatnék-e egy pár papucsot? Az eladónő rám mosolygott és így szólt: — Először is: üdvözlöm önt nálunk. Ólja vagyok. És ön? Egy kissé megdöbbenten bemutatkoztam, s az eladónő természetes nyájassággal folytatta: — Nyikolaj Jemeljano- vics? örülök, hogy megismerkedtünk. Mit parancsol? — Tudja, üdülni megyek. Elkelne egy új papucs. Ólja meglobogtatta lenszőke haját, és még kedvesebben mosolygott. — Egy pillanat! Negyvenes a lába, ugye? Nem tévedek? ó, negyvenegyes! Elnézést! Őszintén szólva a. választék nem nagy. De hát nézze csak, Nyikoláj Jemel- janovics! A pulton megjelent egy zöld papucs, fehér varrással, rikító sárga talppal. Mint egy béka. Rögtön brekegni kezd. Hátratántorodtam a pulttól. Ólja bűvös mozdulattal elhúzta kezét a papucs fölött, s ettől az ijesztő béka egyszeriben elegáns, zöld csónakká változott. — A lábbeli színe igen praktikus. Különösen, ha a tréningruhája kék vagy V. Jevtusenko: Pap zöld. És nézze csak, micsoda harmónia van a fehér varrás és a sárga talp között! Az orránál egy kicsit kiszélesedik, ami széles lá- búaknak nagyon előnyös. Eszembe jutott, hogy a pizsamám zöld, s a lábfejem is elég széles. — Biztosíthatom. hogy elégedett lesz a vétellel — mondta Olenyka. — A papucs megfiatalítja önt, habár így is olyan, mint egy élsportoló. — Ugyan, Ólja! Idestova hatvanéves leszek — morogtam meghatottan. — De abban igaza van, hogy számomra ez a legjobb papucs. Számlázza, kérem! — örülnék, ha máskor is hozzánk jönne, Nyikoláj Je- meljanovics — mondja Ol- jenyka szívből. — Köszönöm! ön olyan figyelmes, Ólja. Rögtön látszik, hogy tapasztalt eladó. A fiatal lány szemöldöke csodálkozóan felcsúszott a homlokába, és egy kissé szégyenkezve mondta: — Ugyan, Nyikoláj Je- meljanovics! Újonc vagyok, most végeztem a kereskedelmi technikumot. Eltelt két év. Ismét szükségem lett volna egy pár u cs papucsra. Eszembe jutott a szőke Oljenyka, hát elmentem az áruházba. Már messziről megláttam a változatlanul sudár, lenhajú lányt. Karját a mellén összefonva állt, s a kirakaton át méltóságteljesen szemlélte a zajos utcát. — Jó napot, Oljenyka! Látja, újból eljöttem ... A kislány meg sem fordult. — Papucsot szeretnék venni! — mondtam hangosabban. — Van? A bal keze gépiesen fel- emelkedett az egyik polcig, matatott rajta egy kicsit, majd az orrom alá dugott valami disznóorrú filcma- muszt. Épp hogy nem röfögött. Hátratántorodtam a pulttól. — Drága Ólja. nekem egy rendes papucs kéne! — Ne bizalmaskodjon, polgártárs! Én magának nem vagyok drága! Kitépte a kezemből a papucsot, és mérgesen a polcra hajította. ' Ekkor jöttem rá, hogy Ólja már nem újonc a kereskedelemben. Fordította Szeredás András avart, úgy, hogy alig láttuk. Mégis akadt egy pillanat, hogy a vadász tüzelni tudott Először azt hittük, hogy a lövés nem volt halálos, de néhány lépés befelé a vérnyomokon, és megtaláltuk a szarvast ... Szép, szimmetrikus, tizennégyes agancsa volt Akkor csalódtunk csak, amikor lemértük: mindössze nyolc kilót nyomott... Beszélgetés közben sima szőrű vizsla dörgölődzik az erdészhez. — Magyar vizsla, Daninak hívják. Saját nevelésem — mondja büszkén a gazdi. Egy vadász el sem képzelhető jó kutya nélkül. Amikor azt a nagy vadkant kilőtte, akkor is vele volt... — Ez már régebben történt. Mindennapi utam során egyszer egy hatalmas vadkannal találtam szembe magam. Nagy, kifejlett agyarai voltak. Nem volt nálam fegyver, így csak megfigyeltem, hogy merre megy. Az ilyen öreg állattal sokszor megjárja az ember. Ezek nem járnak a csordával, hanem elhagyatott, bozótos helyeket keresnek, ott elfekszenek. Ezért is volt nehéz megtalálni vagy két hónapon keresztül. Az egyik alkalommal megbeszéltem vadásztársaimmal, hogy közös éjszakai vadászatot rendezünk. Én valahogy előbb érkeztem a kijelölt helyre, a társaim még nem voltak ott Körbesétáltam a bozótos terepet. Eközben hallottam meg a kan szuszogását. Ez volt az, az én kiszemelt öreg állatom! Hiába vártam, csak nem akart előjönni a sűrűből. Ha én mozdulok, örökre elvesztettem volna a vadat. Disznóvadászaton engedélyezik az erős fényű lámpát, melyet éjjel a fegyverre szerelnek. A vadkan lassan megindult, hirtelen a szeme közé világítottam. Az állat egy pillanatra megtorpant, akkor tüzeltem. Kétszázhúsz kilót nyomott. Agyarai kis falapon ott díszelegnek a többi trófea mellett, az erdészházban. Gyertyás László KőzmüveUdési jegyzetek A NAGY ÉN Szeretem hallgatni az idős népművelők visszaemlékezéseit. Még a fiatalok is elismerik, hogy igenis van hőskora. történelme, szép korszaka szocialista közművelődésünknek. Igaz, hogy akkoriban teherautón kuporogva mentek az együttesek, biciklivel karikáztak szervezni az arra vállalkozó, többnyire fiatal pedagógusok. Jó, jó. elismerem, a jelen feltételei között a? ilyesmi bántó anakronizmus lenne, és lényegében külsőség. E külsőségekkel együtt szeretem hallgatni ezeket az idős népművelőket. Mert van egy belső lényeg, ami számomra megkapó és lelkesítő is: az ügyért, a népművelődésért, még egyszerűbben egy jól sikerült hétköznapi estéért vállalt alázat. Az, hogy szerényen ott áll a dolgok, a kulisszák mögött, vagy a súgólyukban vagy az énekkarban. De mégis motorjaként az egésznek, a fogaskerekek egyikeként. Nemegyszer találkozom mai fiatal népművelővel, aki az irodájában színházi direktor módjára fogad. Nemrégiben olvastam: a ma kispolgára (s általában a kispolgár) imádja a látszatot. Mert ma nem a foglalkozás teszi elsősorban a kispolgárt. »Olyat csinálok, amire majd odafigyelnek...« Hogy kik? Hát természetesen felülről. Bizonyára lesz váll- veregetés a megyétől, ott lesznek az újságtól is, »s akkor Én előadom, előadatom, mert ez a Magamé-«. Az más persze» hogy a falusi közönség egy számára érthetetlen, s talán értelmetlen este után csalódottan megy haza. Nem. A népművelő, a mű- véiődésiház-igazgató nem színházigazgató, illetve csak egy kicsit az. De nemcsak irányító, hanem szolga is. És ha nincs benne alázat az érdeklődés és a cél kettős feladatával szemben, akkor egoista kísérletezéssé válhat tevékenysége. Iróasztal-közpon túvá. Holott ma még a köz- művelődés érdekében »körlevelezés« helyett személyes”: illik kopogtatni, kilincselni Nemrégiben fiatal népmű velők között ültem. Egy i J sebb figyelmeztette a pály.i kezdőket. Nem azzal kell kopogtatni az ajtón, itt vagyok Én s ezt akarom, hanem felmérni, meghallgatni, mit akarnak hallani mások, mire kíváncsiak, hol tartanak, mit érdemes adni. S nem úgy, hogy adjuk a mindenről jól értesült kozmopolitát, hivatkozva bennfentes kapcsolatokra. A fokozatosságot kell betartani, parancsolva az önérdeknek. Mert bizony, ahol nem olvastak még Jókait, s Móriczot sem ismerik, hiába érez elég rendezői tehetséget magában egy irodalmiszín - pad-vezető Beckett előadásához, akkor sem azzal kell kezdenie. De addig eljuttatni csoportot, közönséget — nemes feladat. Érdemes a régiekre figyelni néha. S alávetni magunkat a fokozatosság törvényeinek, nemes alázattal. T. T. SOMOGYI NBPfiAF
