Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1971-10-31 / 256. szám
Hétvégi telkek téli előkészítése Lomhhullás utáni kerti teendők Asztali lámpa, lámpaernyő—házilag A TELEKKÖNYVI BEJEGYZÉSEK tanúsága szerint abbén az évben is sok hétvégi telket vettek birtokuba az új tulajdonosak. Azoknak a családoknak a száma sem kevés azonban, akik hét végi kikapcsolódásként, vagy egyszerűen a szabad levegő, a természet utáni vágyakozásból, bérlőként vállalkoztak kertek, gyümölcsösök gondozására, rend- behozatalára. Az új telektulajdonosok többsége nem járatos a kertészkedésben, még kevésbé a kertrendezésben. Nekik kívánunk tanácsot adni: hogyan kezdjenek hozzá. A telket ajánlatos mielőbb bekeríteni, s jó, ha ezt a szomszédokkal részletesen megbeszéljük. Ha lehetséges, ők is legyenek jelen a telekhatár kijelölésénél, Sietve a munka megkezdésénél így kell a jószomszédság kialakításához, az esetleges későbbi viták elkerüléséhez az első lépéseket megtenni A kerítés lehet egyszerű drótsövény, drótfonadékkal erősített élősövény, vagy tiszta élősövény is. Ez utóbbi nemcsak a célnak megfelelő, hanem szép is. Élősövénynek legalkalmasabbak a nyírható Ligustrum-, Spieaa-félék, vagy egyéb cserjék, például a nem oltott orgona, vagy a szárazságtűrő Tamahs változatai. Sövényt azonban a telekhatárra csak a szomszéd beleegyezésével szabad telepíteni, A telken jelöljük ki az épületek helyét Döntsük el, hova, milyen fákat, bokrokat ültetünk. A kerti út, a szalonnasütőhely, a gyermekek részére szánt ham okozó—pancsoló, a kerti vízcsap, a fedett szemétgödör etb. helyét rajzoljuk be a telekhasznosítási tervrajzba. A telek nagyságához viszonyítva biztosíthatunk helyet konyhakertnek. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy még l'OO—150 négyszögöles kis parcellákon is lehet e célra néhány négyzetméternyi területeit kijelölni. A faültetés vagy szőlőtelepítés alapos körültekintést, tervszerűséget követel A nagy lombot nevelő fákat — ' dió, cseresznye, sárgabarack stb. — ne telepítsük közel egymáshoz Hétvégi telekre egy-egy fa — hogy folyamatosan-adjon gyümölcsöt a családnak — elég a gyümölcsfélékből, inkább hagyjunk helyei díszfák, cserjék részére. A lugasnak szánt szőlőtőkéket egymástól 120 cm és legalább másfél méter sortávolságra ültessük. A csemegefajtákból a legkorábban érő Csabagyöngyével kezdve úgy válogathatjuk össze a lugast is, hogy folyamatosan érő szőlőnk legyen. SZŐLŐTELEPÍTÉSHEZ 70— 80, a gyümölcsfák ültetéséhez az ültetőgödröket 60—70 centi mélyre és ugyanilyen átmérőjűre ősszel ássuk ki, még akkor is, ha a telepítést tavasz- szal végezzük. Ültetés előtt a gödör aljára ágyazzunk, keverjünk el a földbe egy villányi érett istállótrágyát. Ha ezzel nem rendelkezünk, műtrágyával segítsük a csemeték kezdeti fejlődését A gyümölcsfák törzsét kerítés nélküli telken feltétlenül — de egyébként is ajánlatos — sűrű drótfonadékból készült hálóval védjük nyúlrágás ellen. Rongy- és papírtekercselés nem nyújt teljes védelmet, és ráadásul azzal a veszéllyel is jár, hogy a rovarkártevők odahúzódva áttelelnek. A gyep tavaszi vetéséhez, de a kerti virágok ültetéséhez és a konyhakerti kultúrák megalapozásához is fontos követelmény az őszi mélyszántás, illetve az ásás. A trágyát is így juttatjuk a talajba. A tervszerűtlen® telepített és az elhanyagolt kiskert kevés hasznot és még kevesebb örömet ad gazdájának. A telken meglévő fák, bokrok teljes kiirtása viszont csak ott indokolt, ahol ezt az építkezés vagy egyéb fontos szemA múzeumi hónap rendezvényei 1 2 3 » * ü s 6 7 » 9 10 nun 11 12 ÜSS 13 lé !iü 15 aaaa aaaa aaaa sasa Iá OH. ÜS* 17 tornám a««» SIS 18 m 19 fül 20 ••■a BSEU assn Ü*BD 21 aaaa aaaa :::: 22 ü 23 MH» aaaai aaaa EHfcB 24 25 !!S BÉÜ asse 25 27 í IfSBS a tins aaaa eaar-i 28 29 30 31 ss:: "Sas 32 33 ____ Ü SS 34 ÖBBB aaaa aaaa BBSS vízszintes: l. Október 3-árs Kippl-Kónaí- kiállítás nyílt a kaposvári múzeum anyagából Nagy. kanizsán. Aa egyik kiállított kép. 5. Nem ezek. 9. némájuk. 11. Daru széled. D 12. Mutatja az időt 13. Gabonát kaszál. 1 14. Indulatszó, visszafelé. 15. Nicsak. 16. Okozója. 17. Gyermekköszöniés. 18. Igavonó állat. 19. Varsa páros betűi 20. s. u. * 21. Folyadék. 22. H. P. 23. Anyósa. 24. Eke betűi keverve. 27. Ez oroszul. 28. Hírrel szolgál (két szó>. 30. A kaposvári Bernátfc AOirél- kiállltás egyik képe. 32. Lusta. 33. Személyét. 34. Okos. FÜGGŐLEGES: 1. Régi űrmérték egysége 2. Bírósági ügye. 3. Értéke. 4. Eme! közepe. 6. Október 10. In Kaposváron ilyen RUllftás nyűt Rákap közepe. Hirtelen odanyáL Szekszárdim a Somogyi hímzés kiállításon az egyik viselet innen való. Tál betűi keverve. Énekló hang. Nagyon megrak. A lakatos egyik szerszámát. Múzeumi előadás volt Sü, Nem ezt az embert. Ebbe az Irányba, Juttatta. Testrész. Azonos a vízszintes lt-mt Tagadószó. ÜL X post megkövetés. Az árnyat adó, de elhanyagolt fákat lomhhullás után szabadítsuk meg a fölösleges vagy elszáradt ágaktól. A törzset tisztogassuk meg a hámló kéregrészektől, és ezt követően fagymentes, szélcsendes napon végezzük el a téli, kora tavaszi permetezést is. A bozóttá nőtt málna-, egres- vagy ribizli- bokrokat se hagyjuk meg. Inkább telepítsünk új ültetvényt a telek erre a célra legalkalmasabb részén. o OTTHON CSALAD A LEHULLOTT LOMBOT ne hagyjuk meg a téli viharok játékszeréül. Égessük el vagy ássuk a talajba, de még jobb megoldás, ha komposzt- trágyát készítünk belőle. Minden szerves anyag, kerti hulladék vegyes műtrágyával kiegészítve és a talajba forgatva növeli a talaj tápanyag- készletét És ha mindezeken túl a szigorú fagyra érzékeny, már meglévő növényeinket, rózsáinkat is betakarjuk, beföldeljük, nyugodtan nézhetünk a tél elébe. I Beküldendő & vi.zr.7Ar.teg L, Só. 1 és a függőleges S„ 6, 32. számú sorolt megfejtése. Beküldési határidő 1STL november 6-án, pénteken déiig. A szükséges soroltat levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: “Gyermekkeresztrejtvény-«. Múlt hefi rejtvényünk helyes megfejtése: Zúg már aa ősz, gyűlik és kavarog. Kertész Erzsébet Az első Gertrudis című könyvét nyerték a következő pajtások: Pataky Mónika, Kocza Imre, Kaposvár: Erisztba- um Mária, Homokszentgyörgy; Luez Elek, Feisömoesolád. ( A könyvekéi postán küldjük <&. Az Iskolatelevízió műsora november 2-től 7-ig Kedd: 3.05: Számtan—mértan. (Alt. isk. 5. oszt-> 8.0": Környezetismeret. (Alt. isk. A oszt.) 3JJ5S: Számtan—mértan. (Alt. isk. 7. oszt.) iá.lé: Számtan—mértan. (Alt. isk. 5. oszt.) (Ism.) 1A0Ó: Környezetismeret. (Ism.) 14.55: számtan—mértan. (Ism.) Szerda: 3.05: Történetes. (Alt. isk. 8. oszt.) lXiO: Történelem, (tan.,) Csütörtök: tá#: Földrajz. (Alt. isk. S. oszt) 8.»: Környezetismeret, (Alt. isk. 3. oszt) 1U8: Filmesztétika. (Középisk. IV. eszi) IS.IS: Földrajz. (Ism.) 14.00: Környezetismeret dán.) péntek: A2S: AngoS nyelv. (Középisk. I—H. oszt) XUB: Német nyelv. (Középisk. H—HL oszt) 1S.M: Filmesztétika. (Középisk. HL «ezt) Szombat: SAS: Filmesztétika. (Középisk. IV. oszt) Lakásunkban gátadig akad egy jó váza, vagy különleges formájú üveg, amelyet rendeltetésszerűen már nem használunk. Mielőtt kiselejteznénk, gondoljuk meg, alkalmas-e arra, hogy asztali lámpát készítsünk belőle Ha igen, akkor lássunk munkához. Első teendő a váza oldalának kifúrása. Ez kerámia vagy más cserépedénynél — egy kézi fúrószerszám segítségével — viszonylag könnyen megy. A kívánt helyen egy szög vagy a fúró hegyével megsértjük a zománcot, és kb. 5—10 mm átmérőjű kör alakban lepattantjuk. A zománc alatti rétegben már könnyebben halad a fúró, de nagyon óvatosan szabad csak mozgatni, mert ha megreped az anyag, eldobhatjuk az egér szét. Üveg vagy finom porcelán kilyukasztásánál házilag ne kísérletezzünk, megéri, ha ezzel a munkával üveges szakemberhez fordulunk. Ha a vázán sikerült lyukai fúrni, befűzzük a villanyzsinórt, s a váza belsejében felhúzzuk egészen a nyílásig. Rászereljük a foglalatot, lent pedig — a legmegfelelőbb helyen — felerősítjük a kapcsolót Ezek után a foglalatot rögzítjük 'a. vázához. Hogy mivel? Ez az adottságoktól és a leleményes barkácsolótól függ. Ha ugyanis a váza, vagy üveg szájába éppen befér a foglalat parafadugóbál vágott darabkákkal ékeljük be Ha a váza szája túl nagy vagy túl kicsi, akkor fa, drót, műanyag flakon vagy egyéb anyag fel- használásával ügyeskedünk. A lámpatesthez illő ernyőt vásárolhatunk, vagy saját terveink alapján magunk- is készíthetünk. Az ernyő váza S milliméteres horganyzott vasvagy rézdrót, ezt az Összeillesztéseknél lehetőleg forrasz- szuk. Legegyszerűbb megoldás a papír, pergamen, műanyag, vagy textil, amivel a vázat rimán (vagy ráncoltan) bevonjuk. Ennek felvarrása ferdevagy keresztöltésekkel történjen. Az ernyőhöz a szabásmintát előbb újságpapírból ké szítsuk el. Számcsere Az ábrában álló «záscokat rendezzétek áj úgy, hogy & négyzet soraiban vízszintesen, függőlegesen és átlósan álló 4—4 számot összeadva az eredmény mindig 30 legyen. A feladat megoldásához csak nyolc számot heti a jelenlegi helyéről elmozdítani. A megfejtést a 10. oldalon találjátok. © © © © © © © © © © © Értesítjük kedves megrendelőinket^ hogy a essrépkályha- megrendelések felvételénél személyi változás történt Korábbi megbfzottaink, Vörös Ferenc és Vörös Ferenená vállaltunk megbízottéiként asm intézkedhetnek, a továbbiakban & nékik leadott megrendelések vállalatunkat sem kötelezik. A eserépkáíyha-aaegreadeléseket ideiglenes Jelleggel az alább! címre szíveskedjenek föladni s KAPOSVÁR, ADY E. U. X SZÁM, RÁDIÖSEÉSZLECL A KERÁMIA- ÉS CSERÉPKÁLYHAGYÁR KAPOSVÁRI KIRENDELTSÉGE KAPOSVÁR (11276) . A rajzunkon látható ernyőn a rojtos hatást úgy érhetjük el, ha -a fényt áteresztő ernyőpalást szélére egymás mellé sötét, színes csíkokat ragasztunk. (Ilyen wrikokkaj éltüntethető pL a csúnyára, sikerült őeszeragasztás is!) Másik változatunk a vesszővázas, rafiával vagy műrafiával befooott lámpaernyő. Ugyanez a változat elkészíthető színes kartoncsífcpkből is, szalagokkal befonva. Ez esetben azonban feltétlen® szükségünk van egy szilárd formára — pL egy felfordított vödörre —, amelyen dolgozunk. Ha a berendezés régi é* megszokott, egy-egy új asztali vagy hangulatlámpa beállítása frissítő változatosságot hoz a lakásba. Szabad időnkben pedig hasznos,- szórakoztató elfoglaltság. GYERMEKEKNEK Hogyan ijedi meg a tigris a nyáltól Vietnami mese Találkozott egyszer s hőzi- nyúl az elefánttal és így szólt hozzá: , — Mi 8M veled, bátyuska? Miért van úgy kisírva a szemed? — Ugyan minek Sriünéfk, amikor délben úgyis meg fogok halni — felelte az elefánt — Vajon miért halnál meg?! Hiszen olyan egészséges vagy, mint a makk! — Az igaz — magyarázta az elefánt, —^ de mindennek a tigris az okál — s olyat sóhajtott, hogy potyogni kezdtek. a fáról a levelek. — Mondom, mindennek a tigris az oka. Megparancsolta nekem, hogy legyek délben a folyó partján az itatómái, ahol majd engem fel fog falni — Ne félj semmit — bátorította a nyuszi az elefántot —, megijesztjük a tigrist! Ültess engem a fejedre és megmenekülsz! S amikor már ott csücsült a nyuszi az elefánt fejtetején, így folytatta: — Most pedig ballagj oda a folyóhoz, és jegyezd meg jól a következőt: ha majd a lábammal a fejedre koppin- tok, ess A, t tegyél úgy, mintha meghaltál volna. Alig ért a folyóparthoz az elefánt, azonnal ott termett a tigris is, s amikor megpillantotta őt a nyulacska, beleharapott az elefánt fáiéba és így kiáltott fel: — Jaj, de rossz ízű húsa van! Lehetetlen megenni! Legjobb lesz, ha megnyúzom, és takarót készítek a bőréből a nyúlketree tetejére! Alig hogy ezt kimondta, más is kupán csapta lábacskájával az elefántot. Az elefánt erre elvágódott, s úgy tett, mintha meghalt volna. Megijedt erre e tigris. Ez sítón a vadállat! — gondolta. Egyetlen ütéssel létesítette az elefántot! A nyuszi pedig egy ugrással a földön termeti, közelebb ment s tigrishez és így szőtt: — De jó, hogy végre már kedvem szerint megebédelhetek! Sohasem ettem életemben finomabbat, mint a tigrispecsenye! — S hátsó) lábára állva félelmetesen közeledett a dzsungel királya felé. A tigris azonban nem várta be a nyalat, hanem ijedtében a sűrűbe vetette magát és eltűnt. — Ne szaladj! — kiáltotta utána a nyuszi. — Még ma felkutatom az egész erdőt, megtalállak és megeszlek! Rohanva érkezett haza a barlangja elé a tigris. Egy kicsit kifújta magát, majd ezt mondta: — TIyen szörnyeteggel jobb nem találkozni! Nyomban átköltözöm egy másik erdőbe Ss úgy is tett, ahogyan mondta. Az elefánt pedig a dzsungel minden állatának elmondta bátor és eszes kis megmentő- jének történetét, Krecsmáry László fordítása A FAMUTFONÖ-IPARI VÁLLALAT fölvesz 16—43 éves korú nőket átképzés tanulónak ( Szállást korszerű női munkásszáílásonkon. valamint étkezési térítés ellenében biztosítunk. Ugyancsak elhelyezkedési lehetőség van férfi segédmunkások részére Is. (11241) somogyi néplap I* Vaeáras®, istl *któfee? Si.