Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1971-10-03 / 232. szám

„Orrának nyerge se maradjon* 'A KISZ javaslata MIT JELENT ÖNNEK KARRIER? »Mivel megtagadják tőlem rokonszenvüket, akik kívül rekedtek a hatalmon, hát én megszerzem magamnak azo­kat, akik a. csúcson állanak.« Egyértelmű a szándék, nem lehetnek kétségeink a mon­dat szülőatyjának törekvései­ről. Nyilvánvaló a következő lépés: rafinált módon, hátat fordítani az előnytelen kap­csolatoknak, és alázattal ke­resni a csúcs birtokosainak kegyét. Ám csalódik, aki azt hiszi, hogy az idézet egy kis­stílű, de nagy dicsőségre só- várgó közhivatalnoktól szár­mazik. A mondatot Cicero fo­galmazta meg, miután rájött, hogy jóval előnyösebb a ba­rátság Julius Caesar, Crassus és Pompeius triumvirátusával, mint a kétes jövőt ígérő el­lenzékieskedés. Az inkább ékesszólásáról, mint egyenes jelleméről nevezetes bölcs mestere volt a karrierterem­tésnek. Catilina jelentéktelen összeesküvését oly hatásva­dász módon hozta nyilvános­ságra, hogy gazdáitól megkap­ta a haza atyja címet. Nem forgatjuk hiába a tör­ténelemkönyvet, ha bizonyí­tani akarjuk: a karrierista nem korunk szülötte. Talley­rand a francia köztársaság alatt püspök, majd a direktó­rium és Napóleon külügymi­nisztere, aztán a Bourbon- restauráció avatott kezű ha­talmassága. Nem kétséges, »•bölcsességét« busásan kama­toztatta: »A beszéd arra szol­gál, hogy segítségével eltitkol­juk a gondolatainkat.« Ne időzzünk tovább a tör­ténelem nagy ügyeskedőinél. Vegyük kölcsön Száméi Lajos professzor hétköznapibb em­berekre vonatkozó szavait: ha a karrierista egy közösségben eléri céljait, feszültséget te remt, bomlasztja a szervezet rendjét. Érvényesülése elkese­ríti, s nemegyszer a szervezet elhagyására kényszeríti a szo­lidan dolgozót. Akadnák, akik átveszik a karrierista módsze­reit, a jövő emberét látják benne és csoportosulnak köré­je. Tehát a sűrűjébe jutottunk. Karrier, karrierista — a két szó jelentése különbözik egy­mástól. Értelmező szótárunk szerint a karrier az életpá­lyán való gyors érvényesülés. A karrierista maga alá gyűri mások jogos érdekeit, csak sa­ját előmenetelével törődik, s a mielőbbi sikerhez tisztesség­telen eszközöket is felhasznál. Világos mihd két meghatá­rozás. De mi a helyzet, ha magunkról van szó? — Nekem a jó közérzet je­lenti a karriert. Ha olyan lég­körben dolgozhatom, amikor nem kell tartanom attól, hogy önkényesen beavatkoznak a munkámba. Gyerekekkel fog­lalkozom, nekik szentelem minden időmet. Nem is helyes a szó, hogy szentelem. Nem áldozatról van szó, a velük töltött idő nekem is ajándék. Még messze tartok terveim valóra váltásától, napról nap­ra értetlenségbe botlom, és magammal elégedetlen va­gyok. Az én karrieremet nem lehet elválasztani a környeze­tem fejlődésétől. Hiába lenne az előléptetés, egyedül semmi­re sem képes az ember. — Egyelőre letettem arról, hogy bíró legyek, a karri­eremnek tehát befellegzett. Két tizenhét hónapos lányom van az apósom szolgálati la­kásában. egy négyszemégyes szobában élek a családommal. Mint bírósági fogalmazónak, ezernyolcszáz forint a fizeté­sem. Abban a szatyorban a gyerekeim kétnapi élelme: gyümölcs, sajt, hús, kevés édesség, százhuszonnégy fo­rintot fizettem a boltban. Bár a feleségem is dolgozik, nem tudunk megélni a keresetünk­ből. Ha az apósomat nyugdí­jazzák, nem marad fedél a fe­jünk fölött. Hol találok albér­letet, ahol befogadnak a két lányommal, a feleségemmel, s ahol még tanulni, olvasni is tudok? S ha ráakadok egy al­bérletre, ki tudom-e fizetni? Ami szép a jogban, azt csak itt, a bíróságon találhatom meg. Erre készültem évek óta. Nem tudom megvárni, míg szakvizsgázom, nekem tehát nem érik be a gyümölcs. A feleségem is jogász, bíró lesz. Választani kellett, valakinek keresni kell. Egy termelőszö­vetkezet jogügyi előadója le­szek négyezer forintos fizetés­ért. Fél ötkor kelek, naponta oda-vissza százhúsz kilométert utazom, s olyan munkát vég­zek majd, amilyet sohasem kívántam magamnak. Mit mondjak hát a karrierről? Ha valamelyest rendbe jöttünk anyagilag, s ha a sors megju­talmazna a lehetőséggel, gon­dolkodás nélkül visszajönnék a bíróságra. Ez most elérhe­tetlenül messze van. (A fogalmazó hivatali fő­nöke: — Döbbenten értesültem a fogalmazó döntéséről, a leg­jobbak között tartom számon. A családi, anyagi körülménye­it ismerem, s nem mondhatok mást, mint hogy megértem az állásváltoztatásának indokait. De mondom, sajnálom hogy elmegy. Talpraesett, értelmes jogász. Nagy jövő várt volna rá a bíróságon.) A Virág utcai tanácstag — Én még csak vitatkozom a karrierről, egy év múlva végzek az egyetemen, mérnök leszek. Szétnézek az évfolya­munkon, s körülbelül érzem, kinek van jövője. A szomszéd hálóban lakik egy fiú, éppen hogy átcsúszkál a vizsgákon. Az apja valami fejes, gyakran bejár a kollégiumba. Biztatja a gyereket, az a lényeg, hogy a kezedben legyen a diploma, a többi az én dol­gom. Ha a karrierről esik szó, először mindig ez jut az eszembe. Meg a protekció, amivel állítólag már csak el­vétve találkozunk. Nem vitás, a fiú két év alatt megkapja mindazt, amiért nekem eset­leg egy évtizedig kell gürcöl­nöm: jó állást, pénzt, egyebe­ket. Hogy mégsem irigylem? Tudom, hogy semmit sem tud kezdeni magával sem, a pén­zével sem. Nem tudom, mi vár rám, egyelőre álmodozóim. Jó kollégákról, rendes főnö­kökről. Én is szeretnék szép beosztást, lakást, kocsit. Talán az az igazi karrier, ha mind­ezt úgy ki tudom várni, hogy addig sem kínoz az elégedet­lenség. — Mondjam azt, hogy ne­kem sikerült? Semmit sem kap­tam ingyen, húztam, mint egy igásló, s ha kellett, vertem az asztalt. Gondoltam, az ember­nek eredményes munka áll a háta mögött, többet megen­gedhet magának. Hát én ki­lincseltem eleget. Nem állí­tom, hogy mindig sportsze­rű voltam. A munkahelyemen láttam, nálam csekélyebb ké­pességűek vezető állásban pa­rancsolgatnak. Nem a fizetésü­ket és az úgynevezett tekinté­lyüket irigyeltem. Dühös vol­tam, mert mindennek úgy kel­lett történnie, ahogy ők akar­ták, ha ostobaságot kértek, a beosztottak azt is teljesítették. Közgazdász vagyok, nálunk pénzre megy a játék, a válla­lat pénzére. Veszélytelenebb összefont karral sopánkodni: ejnye, ejnye, ezt nem így kel­lett volna. Én többet akartam: beleszólni. Ezt csak beosztás­ból lehet, így hát törtem ma­gam az előléptetésért. A kar­rierista ugródeszkának tartja a környezetét, nincs tekintet­tel a közösség érdekeire. Két-, ségtelen, kiemelkedtem a munkatársaim közül, akik jól­lehet, szintén tudták, hogy igen sok a hiba a vezetésben. Az örökös asztalveréssel ma­gasabb beosztást szereztem magamnak, igaz. De hát ez lenne a lényeg? Hogy mi a következő lépés? Olyan mun­kát végezni, amilyenért be­osztott koromban szájaltam. Ha képes leszek rá, megcsi­náltam a karrieremet. — Hadd kérdezzem meg: végül is mennyit ér az ember, aki fogaskerék a nagy szer­kezetben? Olyan apró, alkat­rész, hogy észre sem veszik, ha nem működik. Nélküle is megy a verkli. Amíg tanul­tam, több mint százezret köl­tött rám az állam. Akárkinek nem adnak diplomát, tehát elégedettek voltak velem. Le­hettek is, én sem az egyete­men, sem az intézetben nem adtam munkát a fegyelmi bi­zottságnak. Bármelyik főnö­köm megmondhatja, a felada­taimmal időre megvagyok, nem múlik el ünnep, hogy ne kapnék jutalmat. Elárulha­tom a titkát; csak olyan ter­vekhez fogok, amelyek veszély­telenségéről megbizonyosod­tam, kifogástalanul el tudom készíteni azokat. Megbízható munkaerőnek tartanak, velem nincs rizikó. Az intézetnek szüksége van a biztos embe­rekre, tehát rám is. A csende­sekről könnyen megfeledkez­nek, hát segítek magamon egy kicsit Mégpedig stílusosan: csendesen. Akkor, amikor a legnagyobb körülöttem a zűr­zavar. Kizárt, hogy ne vegye­nek észre. Aztán kiderül, ho­gyan tovább. A nagyobb vi­zeken szabadabb a mozgás; az igazi előrehaladást a csendes jófiú szerepénél erőteljesebb módszerek biztosítják. De a mérsékletességhez ész kell, s aki nem szenved belőle hiányt, megérdemli a sikert. Shakespeare tragédiájában az athéni Timon így szórja át­kait: »Orrának nyerge se ma­radjon annak, aki csak a ma­gáét szimatolja a közjóból/« Manapság, ha hasonló téma bukkan elő, inkább a fáradt nyelvet emlegetik, melynek nélkülözhetetlen szerepe van a talpnyalásban. De végső so­ron mégiscsak a gerinc elég­telenségéről van szó. Pintér Dezső A szülei féltették — nagy felelősség ez — mondták, a szomszédok örültek, mert kis­gyerek kora óta ismerték, bíz­tak benne, Marika meglepő­dött, amikor tanácstagnak je­lölték. Idén szavazott először, és már rá is szavaztak. Azok közé a fiatalok közé tartozik, akik részt vesznek a város gondjainak, ügyeinek intézé­sében. Kapussy Mária a városi ta­nács és vb tagja. Körzete a Virág utca, a Május 1. utca, a Malom utca egy része. — Azt hiszem, még nem nagyon ismernek a választók — mondja. — Ketten kerestek föl eddig. Először egy idős há­zaspár ellen panaszkodtak a ház lakói. Az öregek ugyanis galambokat tartanak, amiatt gyakran piszkos az udvar — mondták. — Elmentem hozzá­juk, megnéztem, hogy mi van, aztán kiderült, hogy az idős emberek nagyon szépen rend­ben tartják az udvart, nem tartanak több galambot, mint amennyi megengedett — va­lószínű, hogy a panasznak valami más oka lehetett. A másik a Virág utcaiak ügye volt. Lebontásra váró házban laknak. Ogy volt, hogy ősszel költöznek. Aztán hal­lották, mégsem készültek el a lakások — így nem tudták, itt maradnak-e télre, vagy sem, vegyenek-e tüzelőt, vagy már nem lesz rá szükség? Utána­néztem, sajnos azt kellett mondanom, vegyék csak meg a tüzelőt, csúszik az építkezés. Ezt a telet még a régi laká­sokban kell eltölteniük. Való­színű, hogy több panasz is van — most készülök elmenni a körzet más lakóihoz, hogy megtudjam, miben segíthetek. Marikát a KISZ ajánlotta tanácstagnak. Munkahelyén, a Kaposvári Villamossági Gyár Il-es telepén KISZ-titkár, is­meri a fiatalok gondjait. — Mi az, amin változtatna, ha most lehetősége lenne rá? — Több ifjúsági szórakozó­helyet nyitnék a városban. A nyári ifjúsági park jó kezde­ményezés. Több száz fiatal ke­reste föl a hétfői rendezvé­nyeket. Ez azonban kevés. nem is felel meg mindenki­nek. Az ifjúsági presszó sem elegendő, arról nem is beszél­ve, hogy nem mindig talál kulturált szórakozási lehetősé­get az, aki odamegy. Ha meg­építik az új ifjúsági házat, az enyhít majd a gondokon. De addig is kellene valami. Olyan klubokra lenne szükség, ahol életkor szerint is ki-ki megta­lálná a neki megfelelő formát Szerintem kellene egy szesz­mentes klub a teenagereknek, és egy másfajta a huszonéve­seknek. — Ez persze nemcsak ötlet hanem pénzkérdés is. — Természetesen. Most hogy a tanács és a vb tagja lettem, részt veszek a költség- vetési tárgyalásokon, látom, hogy mennyi mindenre kell a pénz. Nagyon meg kell gon­dolni, hogy hova mit, meny­nyiért építenek. — A tanácsülésen hozzá­szólt-e már a vitához? — Igen, bár a hozzászólá­som inkább kérdés volt. Az idősebb tanácstagok sokat se­gítenek nekünk, fiataloknak, hogy kérdezzünk, ha nem ér­tünk valamit, s megmondják, hogy mit hogyan és hol kell elintézni — szóval elindítják az embert — Nem fél attól, hogy mi­vel fiatal, a választók kevés­bé bíznak magában? — Eddig ezt még nem ta­pasztaltam. Remélem, ezután sem lesz ilyen. Simon Márta Intermezzo Mendegél szépen a két jó­állású szürke, végig az aká­cokkal szegélyezett, hosszú főutcán. Pazar sárga brics- kát húznak maguk után. A bricskán nem ül senkii Ök hagyták el a kocsist, vagy az őket? Tény, hogy előlről-hátulról különböző jármüvek búgnak, berregnek, pöfögnek, köztük a jól bereggelizett szürkék alig férnek a bőrükbe. To- porzékolnak, meg-megugra- nak, nagyokat rúgnak jobb- ra-balra. A gyalogosforgalom meg­áll. A gépjárművek is össze­torlódnak. Egyes luxuskocsik vezetői társadalmi helyzetük­höz és méltóságukhoz egyál­talán nem illő kifejezésekkel illetik az ismeretlen helyen tartózkodó kocsist és család­ját. A földbegyökerezett já­rókelők viszont egyre inkább élvezik a helyzetet. Most mi lesz? A sűrűsödő statisztéria izgatottan variál­ja a lehetőségeket. Szétrúg- ják-e azt a piros Skodát, vagy a vajszínű Opel szimpatiku- sabb lesz nekik? Ha minden jól megy, belerohanhatnak a száz méternyire mit sem sej- tően zsibongó piacba, össze­törhetik a szép, sárga brics- kát, felborogathatják a tojá­sos kosarakat, köcsög tejfölö­ket. Egyesek megindulnak, hogy jó helyet biztosítsanak maguknak a várható cirkusz­hoz. A fene egye meg! Játék­rontó akadt! Vézna, pápaszemes fickó az illető, aktatáskát szorongat a hóna alatt. Láthatóan fél a jó karban levő, prüszkölő rugdalózó dögöktől, de hősie­sen megmarkolja az ostor­tartóhoz erősített gyeplőt. Ar­ra nem vállalkozik, hogy fel­üljön a bakra; a szép sárga bricska ugyanis együtt járja a táncot a szürkékkel. Táncol hát ő is a kocsi mellett, húzza félkézzel a gyeplőt, és igyekszik a szürkék lelkére beszélni, hogy: — Hőőő! Éles fütty hasít végig a né­ma főutcán. A nézősereg rosszalja, hogy a cingár el­rontja a mulatságukat. De talán mégsem! A cingár a kocsi mellett áll, apró léptekkel táncol, és úgy húzza a gyeplőt. így az­tán az egyik szürkének fele annyi gyeplő jut, mint a pár­jának. Fordul tehát párjával és a szép sárga bricskával. Szabályos kört írnak le az úttest közepén. Ezt a műve­letet a közönség zajos tetszés- nyilvánítása közepette — több ízben megismétlik. A cingár görcsösen markolja a gyeplőt, és tehetetlenül ke­ring a szürkékkel. A hűvös őszi reggel ellenére homlo­káról pereg az izzadság, s nézősereg szemeiből pedig a jóízű röhögés könnye. Ki tudja meddig tartana a fogat és kéretlen fékezőjének körtánca, ha nagy lihegve elő nem kerülne a két szürke ez ideig ismeretlen helyen tar­tózkodó kocsisa. A fickó szemvillanásnyi idő alatt fölméri a helyzetet, Rendőr nincs, kár nem esett — hála ennek a cingár ür­gének! A közhangulat nem ellenséges, isőt! A kisfröcs- csöt megúszta! Így kell ezt, kisapám! — felkiáltással a helyzet ma­gaslatára emelkedik, kiragad­ja a gyeplőt a cingár kezé­ből, megállítja, majd egye­nesbe kormányozza a szür­kéket. — Gyű! — kurjantja, és pillantokon belül már ki is kerül a bámészkodók soka­ságából. A cingár esetlenül, a for­gástól kótyagosan áll a hasát fogó nézősereg előtt. Kineve­tik. Rosszallóan hahotáznak. Végül mégiscsak ő rontott el egy sokat ígérő mulatságot. A Skoda vagy az Opel már ré­gen horpadásoktól tarkállna, a piac tere is színesebb len­ne a feldöntött asztalok soka­ságától. Bakonyi Lóránt „Mesés városka” — hétvégi pihenésre Moszkvában ■- \ | ’ll M <•:; ' •§ . • «•! ; m, ■; ■*&■■■ '■ ■ í ■: ímm- ■ .. ■ -íS* (MTI Külföldi Képszolgálat) Requiem az étkezőkocsiért Hát vége. Nincs többé. Pe­dig milyen jó volt! Milyen kellemes! Az ember csak föl­idézte az étkezőkocsi barátsá­gos hangulatát, a tojásrántot- tát meg a forró feketekávét, és máris elviselhetőbbnek lát­szott a világ a hidegrázós hajnalokon. Sokakat a habzó sör csábí­tott oda. Ismertem valakit, aki az étkezőkocsi fehér asztala mellett az elfogyasztott sörrel mérte meg a megtett kilomé­tereket. Ennek most már befelleg­zett. — Lehet, hogy csak egysze­ri, rossz tréfáról van szó? — reménykedtem. De nem. Az étkezőkocsira úgy látszik, ki­mondták a halálos ítéletet, mert azóta is hiába keresem 3 Somogy Expresszen. Persze annak, aki imádja a csikkekkel teleszórt padlót, a kilöttyintett bor savanyú sza­gát, a »-lebujhangulatot«, an­nak ezután se lesz problémá­ja, mert a kulturált fehér asz­talok helyett ott az állóbüfé. Vagyis inkább -dülöngélő büfé«. Van, aki a vonat sebes­sége miatt dülöngél, van, aki a -reggelitől«. Egy harcias mama ragasz­kodott hozzá, hogy az ötéves kisfia kakaót vagy teát regge­lizzen. A büfés azonban mély­ségesen helytelenítette ezt a rossz szokást, mivel csak ver­muttal, borral vagy feketeká­véval tudott szolgálni. Üdítő ital? Még mit nem?! ö tegnap este indult Pestről, azóta nem vételezett árut Hogy képzeljük, hogy abból mára is jusson!? Szégyelltem a naivitásomat, sürgősen elkotródtam a pult mellől, a lökdösődő könyökök dzsungeléból. És kint a peronon, ahol senki sem látta, elsirattam a drága, szép étkezőkocsit, amelyről eddig azt hittem, ter­mészetes velejárója egy olyan »rangos« vonatnak, mint a Somogy Expressz. R. Zk SOMOGYI NSPLAP Vasárnap, 1971. október 3. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents