Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1971-10-23 / 249. szám
Egy és más a bizalomról Nem idegen a fülünknek, inkább a sokat használt szavaink közül való a »bizalom-«. Színművek, filmek címeiben is sokszor előfordul. (Fő a bizalom, A bizalom ára stb.) Használjuk ' elkeseredésünkben — »Meglopta a bizalmamat!-« —, elítélően — »Vissza* élt a nők bizalmával!« —, vagy éppen a barátság jellemzésére, mely természetesen a »kölcsönös bizalom« jegyében született. A »bizalom« szó bennem csaknem azonos értékű a »hit« szóvaL Hiszen akiben bízom, annak hiszek is. Kérdések »bizalom-ügyben«. »Sztorik«, melyeik válaszolnak rájuk. Gimnazista. Előbb »mustrára vesz«, fontolgatja: viccelek-e? Aztán mégis méltónak talál a bizalmára. (íme egy újabb változat a »bizalom« sző gyakori használatának bizonyítására!) — Arról mesélek, hogy kiben, vagy inkább: kikben bíztam elsőként. Elég csapnivaló körülmények között nevelkedtem. Ezen nem lehet segíteni még ma sem. Családi viharok, és a többi. A tanítóim, a tanáraim voltak azok, akikben hinni kezdtem. Valahogy olyanok voltak ők nekem, mintha nem is emberek, de félistenek lettek volna. Ha mondtak valamit, azt ész nélkül teljesítettem. Nem voltam stréber, inkább valami szülőpótlót találtam bennük. Vagy csak kerestem? A ' társaim sokat »húztak« engem, hogy »biztosan tőled tudják meg, ki hányszor cigarettázik«, meg effélék. De nem törődtem velük. Tanultam. És felnéztem a tanáraimra. A legnagyobb titkaimat is rájuk mertem bízni. Pedig más előtt szégyelltem volna a családi szennyest kiteregetni. Aztán egy szép napon nagyot csalódtam. Egyhetes kiránduláson voltunk. Gyöngyösön szálltunk meg. Este már hortyogott az egész társaság. Én meg — Isten tudja miért? — nem tudtam elaludni. Éjfél felé jöttek meg kísérő tanáraink. Még kora este elmentek, magunkra hagytak bennünket. Ittak valahol. De nem is ezen akadtam én fenn. A hangoskodásukon sem. A terem végében készültek lefeküdni. Matracokra, mint mi. A tornatanárom vicceket mesélt. Egyértelmű, malac vicceket. A többiek meg röhögtek. Ugyanúgy, ahogy mi, nyolcadikosok szoktunk. Hát ennyi. Akkor tudtam meg, hogy ők is csak emberek. Rossz érzés volt. Persze ma csak legyintek, hogy milyen mafla voltam! Akkor viszont megszöktem éjnek idején ... Negyvenes, vidéki férfi. Olyan, akit a »minden hájjal megkent«-tel szoktak jellemezni. — Bizalom? Az ott kezdődik, hogy most magával beszélgetek. Vállalom a kockázatot. Hogy nem ír le olyat, amit nem mondtam. Nem kell ehhez bizalom? De még mennyire, hogy kell! Na, de hagyjuk ezt, legyünk barátok! Nézze, nagyon fontos dolog ez a »bizalom«-istória. A csehek régen rájöttek erre. Hallott már a »bizalom vonaláról«? Ez nem más, mint egy telefonszám, amit éjjel-nappal felhívhatsz, ha valami bánatod, megbeszélnivalód, vagy egyebed van. Jó dolog ez, nem? Az ember nem látja a másik arcát, csak a hangját ■hallja. Ha — teszem ezt — nem is ért egyet veled az illető, neked akkor is hasznod van a beszélgetésből. Kontrollnak jó. Hogyan fogadják majd az Idegenek, amit tervezel — ezt jól le lehet mérni. A hang egyébként sok mindent elárul. Higgye el, fele ennyi szélhámos sem lenne, ha egy-egy pillanatra becsuknánk a szemünket, amint éppen lépre csalnak bennünket. Nem dőlnénk be a mézes-má- zos képüknek. Az a sok szegény nő, akiknek ezek házasságot ígértek! Dunát lehetne velük rekeszteni! Nekem egyébként az az elvem: mlriTíz éve folyik oktatás a nagyatádi kisegítő iskolában A kisegítő osztályokat azzal a céllal hozták létre, hogy az enyhén sérült, értelmi fogyatékos gyermekekkel speciális oktató-nevelő munkával foglalkozzanak. Nagyatádon is ezek szellemében szervezték meg az általános iskolák mellett működő első kisegítő — gyógyítva nevelő — osztályt, tizenkét tanulóval. Az első évek után az áttelepítő bizottság elé egyre több értelmi fogyatékos gyermek került elbírálásra, és 1969-ben már 46 tanulójuk volt a kisegítő évfolyamoknak. A megnövekedett létszám, a speciális feladatok Indokolttá tették, hogy az általános Iskola kebelében működő kisegítő osztályokat önálló iskolává fejlesszék. Erre a múlt évben került sor, s most már a nagyatádi kisegítő iskolához tartozik a csurgói és a ber- zencei osztályok felügyelete is. Zala Józseffel, az önállóvá vált iskola igazgatójával beszélgetünk eredményeikről, gondjaikról. — Az idei tanévben a három településen nyolc tanuló- csoportban oktatjuk a 136 gyermeket kilenc nevelővel. Mivel a járás más iskoláiból is irányítanak hozzánk tanulókat, számuk állandóan növekszik. A további bővítést azonban nem teszik lehetővé a tárgyi feltételek. Nagyatádon, az általános iskolában kaptunk helyet. Ez nem tekinthető véglegesnek. Feltétlenül szükség van egy önálló kisegítő iskola építésére. Nemcsak a város, hanem a járás gondja is, hiszen az intézményben nagykorpád}, taranyi, háromfai, segesdi tanulók is vannak. Nagyon fontos a szakképesített nevelői állás biztosítása. A jelenleg oktatók közül csupán kettőnek van gyógypedagógiai szakképesítése, három nevelő- pedig levelező úton végzi tanulmányait. Kívánatos, hogy valamennyi, gyógypedagó- giailag szakképzetlen nevelő önképzés és megyei továbbképzés formájában sajátítsa el a legszükségesebb gyógypedagógiai ismereteket. A múlt tanévben bevezetett tanterv a korábbinál nagyobb jelentőséget tulajdonít a gyakorlati oktatásnak, amelynek eredményei máris számottevőek. A hallgatók által készített munkadarabok minősége azt bizonyítja, hogy rendkívül sokat fejlődött a gyerekek manuális készsége. Az iskola nevelői nagy gondot fordítanak a felső tagozatosok pálya- választásának előkészítésére is. Ezt szolgálják az üzemlátogatások, a gyakorlati foglalkozások, beszélgetések a szülőkkel. Az új tanügyi dokumentum hosszú időre megszabja az értelmi fogyatékosok kisegítő iskolatípusának oktatónevelő munkáját. Célja az, hogy az oktatást korszerűbbé, életszerűbbé, a nevelést pedig hatékonyabbá tegyék. Ennek megvalósításán fáradoznak — az immár tízéves múltra visz- szatektntő — nagyatádi kisegítő iskola nevelői is. D. 8. denkiben megbízni, de pénzt, életet senkire rábízni! Becsületet sem. Bármi más értéket sem ... Mondja: nem volna kölcsön egy tízese elsejéig? Művezető. Közel a nyugdíjhoz. — Bizalom nélkül nem megy. Semmi se megy. Bejön a műhelybe az a tanulógyerek. Vannak olyan szakik, akik még a lélegzetvételét is ellenőriznék. Hát akkor hogyne remegne annak a gyereknek a keze, ha a munkadarab legigényesebb részén dolgozik. i’Jern kell más, csak egy gúnyos vállvonás. Máris vége a kialakulófélben lévő eredményes munkakapcsolatnak. A bizalom nei^i olyan nagy dolog. Miért ne bíznánk meg a legvékonyabb, legügyetlenebbnek látszó gyerekben Is? Nem tett semmi olyat, ami okot adott volna a bizalmatlanságra! Időt kell adni mindenkinek, hogy bizonyíthasson. Bizalmi időt. Mostanában mintha túlon-túl türelmetlenek lennénk. Boltban, közlekedésben, munkahelyen. Gya-* nakszunk az elárusítóra, a kalauzra, hogy az időnket akarja rabolni. Egyáltalán: ha bízunk is valakiben, ezt mintha titkolnánk.., Véletlenül kihallgatott egyoldalú »párbeszéd« a vonaton. Rezignált íérfihang. — Az ember folyton csalódik. Én nem csodálom, hogy olyan sok a magába zárkózott, magánakvaló ember mostanában. Ott tartok én is, hogy senkinek egy jó szót sem. Minek? Hogy a legközelebbi alkalommal »hátba döfjön« avval, amit bizalmasan elmondtam neki? Erre aztán igazán nincs szükségem. Megértem már néhány évtizedet, benőtt a fejem lágya. Volt már olyan esetem is, hogy a céljaimról beszéltem annak az embernek, akit a barátomnak tartottam. Tudod mi történt? Mintha megvilágosítottam volna valami felől, úgy viselkedett. S első dolga volt, hogy szaladjon a főnökhöz, kijárja azokat, amiket én elmondtam. Persze, saját magának... Nagymama forma néni bevásárlókosárral. — Furcsákat kérdez, kedveském. Hát lehet bizalom nélkül élni? Leskó László Emlékezés a hősi napokra.. Levette Bíró kezét a melléiről és elment. A többiek későn jöttek meg, Bíró akkor már feküdt. Csendben levetkőztek, lekapcsolták a villanyt. A levegő megtelt az alvók szuszogásá- val. ' Bíró forgolódott, vad tekintettel nézett Csapó üres ágya felé. Üvölteni szeretett volna. * * * A tornácos iskolához tarto- Jzó keskeny kis szobában — J itt lakott Krisztina — kelle- |mesen telt az idő. Csapó éretett a nők nyelvén, azt meg [kell hagyni. Volt a modorúiban valami elbájoló, egyszerre gyerekes meg férfias, amit [imádtak a nők. t Csapó boldog volt, hogy a [lánnyal beszélgethet. : Este tízig ott ült velük az Mintha tegnap történt volna... Százak és százak álltak a kaposvári utcákon, s a megyeháza l felé haladó ■ menetet figyelték. Szürke egyenruha, vörös csillagos, fekete sapka, a kezekben dobtáras géppisztoly. Az élen haladók kezében vörös lobogó. Egy idős asszony az élen haladókhoz lépett, s a kezében levő néhány szál vörös szegfűt némán nyújtotta át a zászló mellett lépkedő fiatal fiúnak .... Vörös csillag, vörös lobogó ... Bátran hirdették, hogy a menetben haladók a proletárhatalom hívei. Kaposvár utcáin első alkalommal vonultak fel a munkásőrök, azok az egyszerű emberek, akik népük, családjuk jelenének, jövőjének érdekében, pártunk hívó szavára önként ragadtak fegyvert, hogy a belső és külső ellenség ellen megvédjék épülő szocialista hazánk addigi vívmányait, s biztosítsák a zavartalan előrehaladást. 1957 márciusát írtuk . , Sárguló újságot lapozgatunk: a »Somogyország« 1957. április 17-i számát. Fegyverrel védjük népünk hatalmát címmel egész oldalas összeállítás mutatja be, hogy kik azok, ak'k a párt hívó szavára fegyvert fogtak. Ott látható többek között az akkor legfiatalabb munkásőr is, aki a zászlóvivő mellett haladt, s az idős asszonytól a szegfűt kapta... »Húszéves, vidám, mosolygós arcú fiatalember Kiss József, a Kaposvári Nagymalom dolgozója. Kommunista, munkahelyén egyik szervezője a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek, s az elsők között jelentkezett, amikor meghallotta a munkásőrség felállítását. — Szüleim a múltban cselédek voltak, rengeteget dolgoztak, nélkülöztek. Tőlük tanultam az egyszerű emberek iránti szeretetet, s az urak Iránti gyűlöletet Az ellenforradalmáról: azt a rendszert akarák visszaállítani, amelyben a munkásoknak csak nyoöreg parasztasszony is, ő takarította az iskolát. Tíz perc alatt a tűzbe ment volna Csapóért. A lány tartózkodóbb volt, s látszott rajta, hogy örül Csapó látogatásának, de azért volt benne valami megközelíthetetlen. —• Van magában valami kemény vonás — mondta Csapó. — Olyasmi, mintha valamit rejtegetne. Valami rosszat. Krisztina tiszta szívből nevetett. — Lehet, hogy néha nehézkes vagyok. De az nem rossz. Csapó hozott egy üveg konyakot is. Krisztina alig ivott belőle, ő sem sokat, de azért már kicsit meglátszott rajta. Persze, az is lehet, hogy csak a lánytól támadt jó kedve. Csodálta Krisztinát, mint valami különös ritkaságot. Üj világot ismert meg benne. Hiszen ez a lány annyira különbözött Csapó eddigi társaságától! Még a reflexei is mások voltak. Vidám, csapongó beszélgetés folyt köztük. Ismerkedés. Két ember között mindig ez tűnik a legizgalmasabbnak. — Szeret repülni? — kérdezte a lány. — Persze. — Miért mondta ezt ilyen szomorúan? — Szomorúan mondtam? — Igen. mór jutott... Azért fogtam fegyvert, hogy ez többet ne fordulhasson elő .,.« így vallott csaknem tizenöt évvel ezelőtt felelősségteljes elhatározásáról Kiss József, akivel most a sárguló újságlapokat, a halványodó fényképeket nézegetjük. Fiatal házas volt akkor, ma két gyermek apja. Emlékeket idéz. Egy éjszakai riadóét, amikor bújkáló ellenforradalmárokat üldöztek, s napokig nem hunyhatták !e szemüket. Gyakorlatok, lövészetek, továbbképző tanfolyamok elevenednek fel szavai nyomán. Munkásőrökről, elvtársairól szól végtelen szeretettel, akikkel a közös ügyért vállalt fegyveres szolgálat elválaszthatatlanul összeforrasztotta. Molnár Pista bácsiról, az egykori cselédemberről, aki 1919-ben vöröskatonaként szolgált, s hatvankét esztendő* korában fogott ismét fegyvert a nép ha talom védelmében, Merkei Lajos, Sándor, János, tír. Fonni János, Horváth István, Orbán István, Jankovics Ferenc és a többiek, akikkel 1957 nehéz napjaiban őrizte a város vízmüvét, majd később azon fáradoztak, hogy minő jobban ellássák a munkásőri feladatokat. Fiatalon, tizenhat esztendős korában lett kommunista, s húszévesen fogott fegyvert, a párt hívó szavára. Soha nem számolta, hány ünnep- és vasárnap ment el gyakorlattal, szolgálatadással, vagy más feladat elvégzésével. — Névadónk példája kötelez — a kaposvári Latinca- században híradószolgálatvezető —, hogy önként vállalt feladatunkat legjobb tudásunk szerint, önzetlenül hajtsuk végre — mondja. Kiváló munkásőr, kitüntették a Közbiztonsági Éremmel, a Haza Szolgálatáért Érdeméremmel, megkapta a tíz év után járó Szolgálati Érdemérmet, s hamarosan több társával együtt átveszd majd a tizenöt év után járó érdemérmet is. Pártmegbízatása mellett munkája Is felelősségteljes: személyzeti vezető a háromszáznál több dolgozót foglalkoztató Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál. Búcsúzóul ezt kérdezem Kiss Józseftől: — Meddig kíván még a munkásőrségben szolgálni? Ugyanolyan határozottan válaszol, mint amikor tizenöt évvel ezelőtt azt kérdeztem tőle, hogy miért lett munkásőr: — Amíg erőm, egészségem engedi, s amíg pártunk erre a fegyveres szolgálatra igényt tart! Szalai László November 1—1-t között: A szovjet kultúra hete a rádióban Változatos műsorral ünnepli a magyar rádió a szovjet kultúra hetét. November elsejét a szovjet rádió napjának nyilvánították, és ezen a napon — mintegy az ünnepségek nyitányaként — sok riport, beszámoló, zenés összeállítás kalauzolja a hallgatókat a baráti országba. Már a hajnali órákban a Falurádió adása kínál ízelítőt a szovjet parasztok hétköznapjairól, a délelőtt során pedig mai költők versei hangzanak el. A délutáni órákban sugározzák Vitalij Aljonyin Nevetni emberi dolog című vidám hangvételű műsorát, s ugyanekkor hangzik el a Gyermekrádió és a Pionyerszkaja Zorka közös adása. Máder László összeállításában világhírű szovjet népi együttesek is szerepelnek a mikrofon előtt. Este Szvatoszlav Richter zongoraestjét közvetítik Moszkvából hangfelvételről, 22 óra után pedig a művelődési rovat tárja az érdeklődők elé a szovjet kulturális élet legfrissebb érdekességeit. — Néha nagyon nem találom a helyem. Minden hiábavalónak látszik. — Ezt nem értem. — Most -én sem — nevetett Csapó —, de előfordul, hogy a legszívesebben lehánynám az egész világot. Még talán a repülés az, ami tartja bennem olyankor a lelket. Persze, ezt úgysem tudnám megmagyarázni. Csak az érti, aki maga is repülő. — Na látja, akkor szerencséje van, hiszen mindennap repülhet. — Igen — bólintott Csapó lemondóan —, mindennap. Van olyan, hogy már az ötödik felszállás után pokolba kívánom az egészet. Ma láthatta. milyen süket munka ez. — Semmi örömet sem talál benne? . — Örömöt? Ha nagyon gazdag volnék, vennék egy repülőgépet, és nagyokat repülnék. Arra, merre a szemem lát, és úgy, ahogy akarok. — A lányra sandított. — Magát szívesen elvinném. A lány nevetett, mintha valami nagy gyerekséget hallott volna. — Mit nevet? Azt, hogy elvinném? — Dehogy — mondta Krisztina, és engesztelőén megsimo- gatta Csapó karját. — Képzelje, ha én a gyerekeimet csak akkor tanítanám, amikor \kedvem kerekedne rá, és fity- tyet hányva a tantervnek, éppen arról beszélnék, ami eszembe jut. — Ez más! Az iskola nélkül talán nem tudna élni? — Azt hiszem, nem nagyon. — Mese! Ha hirtelen kiderülne, hogy egy milliomos lánya, azonnal itthagyná ezt a kócerájt, és ki sem szállna őszig a luxusjachtjából. — A milliomoslányoknak is megvan 1 a maguk iskolája meg a műtrágyaszóró repülőgépe. Csapó elgondolkodott. — Az lehet. Hosszú ideig nem szólt. A lány kutatva nézte. — Mi az, elszomorítottam? Csapó szomorúan mosolygott: — Magában van erő — mondta —, bizonyos mértekig olyan, mint Bíró. Az a medveszerű, emlékszik rá? — Igen. És nagyon jólesett, hogy ezt mondta, hogy hasonlítok rá. Éc őbenne is van valami rejtegetett, valami rossz? — Nem, nincsen — mondta Csapó. — És lehet, hogy magában sincs. Most már nem is érzem úgy. (Folytatjuk.) SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 197L október 23.