Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1971-09-14 / 215. szám
VHÄG PROLETÁRJAI» EGYESÜLJETEK! * ***»'*&«: 80 fillér II mezőgazdasági bizottság elfogadta a törvényjavaslatot „fl szövetei! mozgalom számára irányadó tesz' AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVII. évfolyam 215. szám. 1971. szeptember 14.» kedd Műszaki hetek Az ember minden új dolog hallatán örül és szorong egyszerre. Az öröm szinte kötelezően megjár mai korunkban, amelynek életeleme, fejlődésének, mindennapjainak részese az új. De — korábbi példák ismeretében — egy kicsit szurkolunk is azért, hogy a »frissen bemutatkozódnak sikere legyen, s az új (amely egyben kísérlet is, s mint ilyen, benne van a kockázat veszélye) valóban betöltse megújító, jobbá formáló szerepét. Ugyanígy vagyunk a megyénkben első ízben megrendezett műszaki hetekkel is. Gazdag program: kiállítások, ankétok, szakmai viták, előadások szolgálják két és fél héten keresztül a megyénkben élő értelmiség szervezeti életének fejlődését, szakmai tudásának gyarapodását. Nagyon sok függ attól, hogy mennyire sikerülnek majd ezek az előadások, milyen lesz a hőfoka a szakmai vitáknak, s hogy mennyit tudnak majd mindebből profitálni. Magyarán: a rendező egyesületek — szám szerint tizenhármán — össze tudták-e állítani a programot úgy, hogy az valóban korunk, megyénk s az illető tudományágak, illetve műszaki problémák legszélesebb és legfontosabb körét öleljék fel. S meg tudja-e ragadni mindez Somogy megye sajátos körülményei között dolgozó, műszaki és természettudományos képzettséggel rendelkező értelmiségét. A világ országaiban — s így hazánkban is — az egyik legértékesebb tőkének, a »szellemi tőkét« tartják, A műszaki fejlődés mai színvonalán szerepük egyszerűen nélkülözhetetlen, tudásukra, munkájukra alapoz a legegyszerűbb iparfejlesztés is. Hogyne lenne hát Somogy megyében is — ebben az országos viszonylatban csak közepesen fejlett megyében — nagy szerepe a jó mérnöknek, technikusnak és az alaposan felkészült közgazdásznak? Sőt. az ipartelepítés, iparteremtés lázában szerepük, jelentőségük meghatványozódik! Fórumot, szervezetet, továbbképzési lehetőséget teremteni számukra — ez a műszaki hetek egyik fontos feladata. A nagy gonddal összeválogatott program szerint mintegy negyven rendezvény várja a megye iparának irányítóit, szervezőit, tervezőit és munkásait. Maga a szám nem nagy, ha csak önmagában vizsgáljuk, de ha figyelembe vesszük a programokat szervező egyesületek összetételét, akkor világos, hogy Somogy megye hagyományos gazdasági ágai, ágazatai (élelmiszeripar, faipar, mezőgazdaság) között ott vannak az utóbbi években megyénkbe települt új, korszerű iparágak (gépipar, elektrotechnika) tudományos egyesületei is. Sőt, a modern vezetés elveit, gazdaságpolitikai, köz- gazdasági, pszichológiai és más szempontok szerint ismertető és összefoglaló Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság is közöttük található. A műszaki hetek tehát azt is demonstrálja, hogy milyen pillanatnyilag Somogy megye iparának szerkezete és színvonala. S az sem kétséges, hogy a műszaki hetek végén az is bizonyossá válik, hogy milyen lesz. Egyhetes baráti látogatásra Losonczi Pál tegnap elutazott a Koreai NDK-ba Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke — a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Gyűlése elnökségének meghívására — hétfőn egyhetes hivatalos baráti látogatásra a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba utazott. Az Elnöki Tanács elnökét a látogatásra elkísérte dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter, Marjai József külügyminiszterhelyettes, Oláh István vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, Lakatos Ernő, a kormány Tájékoztatási Hivatalának általános elnökhelyettese, Kádas István, a külügyminisztérium főosztályvezetője, Szunyogh Károly, az Elnöki Tanács osztályvezetője, Csaba Ferenc, a külügyminisztérium protokollosztá- lyának helyettes vezetője. Az Elnöki Tanács elnöke kíséretének tagja Sebestyén Jenő, hazánk phenjani nagykövete. Losonczi Pált és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Bon- dor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Keserű Já- ruisné könnyűipari miniszter, dr. Korom Mihály igazságügy- miniszter, Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a csúztatták. Jelen volt az elutazásnál Li Dong Szón, a KNDK és V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. (MTI) Az országgyűlés mezőgazda- sági bizottsága hétfőn a Parlamentben — dr. Bélák Sándor elnöklésével — ülést tartott. Napirenden szerepelt a szövetkezetekről szóló törvény- javaslat, amelynek megtárgyalásán Varga Gábomé, az országgyűlés alelnöke, dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és helyettese és Buda Gábor, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese is részt vett. A törvényjavaslatról dr. Szilbereky Jenő igazságügy-miniszterhelyettes tájékoztatta a képviselőket. Hangoztatta: A tervezett új törvény az egész szövetkezeti mozgalom számára irányadó elveket állapít meg, továbbá olyan alapvető közös szabályokat, amelyek minden szövetkezetre egyaránt vonatkoznak. A felszólalók — akik egytok véleményét is tolmácsolták — a törvényjavaslat megállapításaival összhangban aláhúzták: a szövetkezeteknek a jövőben ís jelentős szerepük lesz a szocializmus építésében. Egyöntetű volt a vélemény abban is, hogy a szövetkezeti mozgalmat eddiginél hatékonyabb jogi szabályozással kell összekapcsolni a szocialista államérdekkel, s megszüntetni a jogi szabályozás eddigi egyenetlenségét. A vitában felszólalt Bojtor Miklós, Gajdos János, dr. Guba Sándor, Kelemen Sándor, Kovács István. Lakatos András, Amateovics József, dr. Molnár Béla, dr. Molnár Frigyes, dr. Pál István, Selyem Zsigmond, Szabó István, Sze- merits Ferencné, Tűz Ferenc és dr. Zsidai László képviselő. Dr. Szilbereky Jenő és dr. Soós Gábor válasza után a bizottság a szövetkezetekről szóben a megyei képviselőcsopor- ló törvényjavaslatot elfogadta. Budapestre érkezett a nepáli király Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására vasárnap este hazánkba érkezett Mahendra Bir Bikram Sah Déva, Nepál királya és felesége. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és felesége, Úszta Gyula altábornagy, az Elnöki Tanács tagja, Pesti Endre vezérőrnagy, a budapesti helyőrség parancsnoka, valamint a külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa. SZEPTEMBER VEGÉN Indira Gandhi Moszkvába látogat Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy Indira Gandhi, az Indiai Köztársaság miniszterelnöke a szovjet kormány vendégeként szeptember végén hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazik. Az összes indiai központi lap első oldalon foglalkozik Indira Gandhi indiai miniszterelnök-asszony küszöbönálló Szovjetuniőbelí hivatalos látogatásával. kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke. dr. Ortutay Gyula, Úszta Gyula és Vass Istvánná, az Elnöki Tanács tagjai búArab külügyminiszterek tanácskozása Elsősorban az európai biztonsági konferenciáról volt szó A MAGYAR ÉS AZ OSZTRÁK KÜLÜGYMINISZTER TALÜLKOZÚJA Péter János külügyminiszter vasárnap Sopronban, majd Sankt Margaretheben és Drassburgban megbeszéléseket folytatott dr. Rudolf Kirchschiägerrel, az Osztrák Köztársaság külügyminiszterével. Az osztrák külügyminisztert és kíséretét a soproni közúti határátkelőhelyen Péter János külügyminiszter, Nagy János külügyminiszter-helyettes, Katán Sándor, a Magyar Nép- köztársaság bécsi nagykövete, a külügyminisztérium több vezető munkatársa, valamint Győr-Sopron és Vas megye képviseletében a megyei tanácselnökök és a Soproni városi Tanács elnöke fogadta. A megérkezés után a vendégek Sopron nevezetességeivel ismerkedtek, majd a Fenyves-szállóban megkezdődtek a nem hivatalos magyar—osztrák külügyminiszteri tárgyalások, amelyek délután az ausztriai Saukt Mar- garethenben folytatódtak. A magyar—osztrák külügyminiszteri találkozó befejezése után Péter János az MTI tudósítójának adott rövid nyilatkozatában elmondotta, hogy mindvégig szívélyes, baráti légkörű volt az eszmecsere. — Mostani megbeszéléseink felölelték az országaink közötti kapcsolatok továbbfejlesztéséneik kérdését, de tárgyaltunk az időszerű nemzetközi kérdésekről is — mondotta a külügyminiszter. — Elsősorban az európai biztonsági konferencia kérdésével foglalkoztunk, figyelembe véve azt a helyzetet, amelyet a nyugat- berlini négyhatalmi megállapodás segített kialakítani. Péter János és kísérete az esti órákban Drassburgból visszatért Budapestre. (MTI) Mahmud Favzi új kormányt alakit Douglas-Home megbeszélései Mahmud Riaddol Mahmud Favzi egyiptomi miniszterelnök vasárnap este benyújtotta kormánya lemondását Szadat köztársasági elnöknek. A kormány lemondására a hagyományoknak megfelelően azt kővetően került sor, hogy Szalem belügyminiszter vasárnap közzétette a szombati népszavazás eredményét. Kirchschläger (balról) és Péter Margarethenben. János külügyminiszter Sf. Az összesített adatok szerint a szavazók 99,982 százaléka — azaz 7 862 617 választópolgár — mondott igent az Egyiptomi Arab Köztársaság állandó alkotmányára. (Mindössze 1363 választópolgár szavazott nemmel.) Anvar Szadat ismét Mahmud Favzit bízta meg kormányalakítással, s egyben fölkérte a jelenlegi adminisztrációt: maradjon hivatalában s lássa el teendőit, míg utódja örökükbe lép. (Mahmud Favzi most harmadszor alakít kormányt először 1970. októ-, bér 21-én, másodszor 1970. november 18-án kapott kormányalakítási megbízást) A kairói megfigyelők csak kisebb változásokat várnak az új kormány összetételében. Nagyobb meglepetés nem lesz — mondják: bizonyos, hogy a kulcsfontosságú tárcák (elsősorban a külügy és a hadügy) eddigi birtokosaiknál maradnak. Szadat elnök a hét folyamán ismerteti átfogó programját, amely felölei az államapparátus, a közigazgatás és a gazdasági élet átszervezését. Az új (kabinet várhatóan kedden vagy szerdán teszi le az alkotmányos esküt. Szinte azzal egyidejűleg, hogy a második Favzi-kor- mány lemondott, Kairóba érkezett Douglas-Home brit külügyminiszter. A látogatást megelőzően felröppentett hírek szerint a brit diplomácia vezetője nem hozott magával sem »önálló brit elképzeléseket«-fti. a válság megoldására), sem átfogó béketervet. A Home-Iátogatás jelentőségét mégis fokozza az a tény, hogy álig két héttel az ENSZ-ülés- szak megnyitása előtt került rá sor. A brit külügyminiszter hétfőn megkezdte tárgyalásait Mahmud Rióddal és Shafei alelnökkel. Az Arab Liga tanácsának hétfői — négy órán át tartó — ül"sén a tizenhat tagország képviselői megállapodásra jutottak az arab—izraeli konfliktus jelenlegi szakaszának egységes megítélését illetően — jelentette be az ülést követően Szőjed Nofal, a Liga főtitkár-helyettese. Ugyancsak a hétfői ülésén kérték fel Hasszuna főtitkárt arra, hogy tíz arab ország képviseletében vegye fel az érintkezést a bonni diplomácia vezetőivel, és vizsgálja meg az NSZK és az arab országok között 1965-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatok helyreállításának lehetőségeit. A Liga tanácsa megállapodásra jutott az egyes tagállamok között feszültté vált viszony megjavítását célzó intézkedések kérdésében is. (Folytatás a 2. oldalon.) Küszöbön a szüret A pincegazdaságok felkészültek Több mint 2,6 millió hektoliter tárolótér és 2,2 millió mázsa feldolgozókapacitás várja az állami pincegazdaságokban az új termést — tájékoztatták az MTI munkatársát a Borgazdasági Vállalatok Trösztjénél. — A pince- gazdaságok minden előkészületet megtették a szürettel kapcsolatos feladatok végrehajtására. Kijavították, felújították a préseket, a gépeket; készen állnak a hordók s a hatalmas tartályok. Az állami pincegazdaságok a szezonban mintegy 700 000 termelővél állnak kapcsolatban, ezért a nagy termelőkkel, a termelőszövetkezetekkel pontos, napra szóló átvételi menetrendet dolgoztak ki. Az üzemek szükség esetén hordóval és szállítóeszközökkel is segítik mezőgazdasági partnereiket, és bérért a szőlő feldolgozását, a must es a bor bértárolását is vállalják. A termés közepesnek (a tavalyinál valamivel jobbnak) ígérkezik, a szőlő minősége viszont jobb. A pezsgőalapanyagot termesztő etyeki gazdaságban például már most szedtek 16 cukorfokos szőlőt (tavaly 13 fokos volt a legjobb). Az időjárás kedvezett a cukrosodáshoz, az érés is előbbre van két—három héttel. Szórványosan már szedik a szőlőt is. A jelzések szerint szeptember 15—20. között az egri, a gyöngyösi és a badacsonyi borvidéken teljes erővel megkezdődik a szüret. A tröszt üzemei a IV. negyedévben a tavalyinál mintegy 50 000 hektoliterrel több, — összesen 1,3 millió hektoliter — must és bor zavartalan átvételére készültek feL (MTI)