Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1971-09-07 / 209. szám

A VIL kongresszusra készülve Színesek, gazdagok az ÁFÉSZ-ek akcióprogramjai Megyénk’ fogyasztási szö­vetkezetei az elmúlt hónapok során rendkívüli küldött- gyűléseket hívtak össze. A tagság itt vitatta meg és hagyta jóvá a szövetkezet IV. ötéves tervét, valamint a szö­vetkezetek VII. kongresszusát előkészítő akcióprogramjukat. A tulajdonosok érdekében Az akcióprogramok mind­egyike fontos feladatként ha­tározza meg a szövetkezeti mozgalom szélesítését, a tag­ság szamáiiak növelését. Szük­séges teendő ez azért is, mert az elmúlt években. a tagren­dezések során a fogyasztási > szövetkezeti tagok száma — főként a nőké — jelentősen csökkent. Általában, de kü­lönösen falvakban az asszo­nyok vállán nyugszik a ház­tartás ellátása, s ezt szeretnék olcsón, jól, gazdaságosan, a mai kor követelményeinek megfelelően végezni. Többsé­gük a háztáji munkán túl a tsz-ben, az iparban, az intéz­ményekben dolgozik. Ez a kö­rülmény . új követelményeket támaszt a szövetkezeti bolthá­lózatokkal, az áruellátással szemben. Sppen ezért fontos, hogy a férfiak mellett legye­nek ott az asszonyok is szö­vetkezetük tagságában, veze­tésében, ők képviseljék saját érdekeiket. A fiatalok részvételét ha- \ sonló okok indokolják. Igaz, hogy szövetkezeteink vállalat- szerű gazdálkodást folytatnak, azonban ennek összhangban kell lennie a tagoknak — mint tulaj donosoknak — érdekei­vel. Helyesen ismerték föl ezt a szövetkezeti vezető testüle­tek, és ezért határozták meg legfontosabb feladatnak a mozgalom továbbterjesztését, szélesítését. Közös összefogással » Az akcióprogramok nemes, szép jellmezője az a sok tár­sadalmi munka, melyet a tag­ság az üzletek, fhbtok környe­zetének rendbetételére, parko­sítására ajánlott fel. Mezőcso- konyán például az új egység építésének segítésére 110 mun­kanapot, Somogysámsonban 500 000, Csurgón 25Q 000 forint értékű társadalmi munkát vál­laltak a szövetkezeti tagok. Több akcióprogramban cél­részjegyekkel és tagsági köl­csönökkel kívánják növelni a helyi erőforrásokat. Tíz szö­vetkezetnél csaknem 10 millió forinttal növelik ezúton sa­ját fejlesztési alapjukat. Meg kell itt jegyezni, hogy ez a példamutató kezdeményezés még nem általános, a szövet­kezetek egy részénél bátorta­lanul nyúlnak ehhez a mód­szerhez, Pedig a tagság bí­zik szövetkezetében — nem egy példa mutatja ezt —, kész anyagi támogatásra és tudja, hogy a kölcsönadott pénzét a törvényes kamattal együtt visszakapja. A kölcsönös bi­zalom erősödése szövetkezeti mozgalmunk jelentős eredmé­nye. A szolgáltatás továbbfejlesztése A szocialista nagyüzemi me­zőgazdaság megváltoztatott körülményeket teremtett fal- vainkban is. Üott a fizetésből és bérből élők száma, követ­kezésképpen a vásárlóerő is. Az életkörülmények javulásá­val változott a fogyasztói igény. Mindez új feladatokat állított a fogyasztási szövet­kezetek elé. Az iparcikkek forgalmának növekedése mellett jelentősen nőtt az élelmiszer, konzervek, tejféleségek, felvágottak for­galmazása. Az áruválaszték bővítése megkövetelte a hűtő- kapacitás fejlesztését. Az ak­cióprogramok további lépé­seket határoznak meg e té­ren. Több szövetkezet rendez kész- és félkész ételekből áru­bemutatót. Néhány helyen a gáz- és fűtőolaj-ellátás javí­tását tűzték ki célul, árusí­tó- és cseretelepeket létesíte­nek. Mindezek a falusi embe­rek, a dolgozó nők életkörül­ményeinek javítását szolgál­ják. De ide lehet sorolni az akcióprogramoknak azokat a tételeit is, .melyek a munka- feltételek javítását, a szociális ellátottság továbbfejlesztését határozzák meg. Mindezek a korszerűbb boltok — eladó­terek, raktárak — kialakítá­sában, a fűtés és a világítás korszerűsítésében jutnak kife­jezésre. Kevés utalás van viszont a bolti és vendéglátó-hálózatban a dolgozók kulturáltabb ke­reskedői készségének növelé­sére, udvariasabb magatartá­sára, az* áruféleségek rendsze­res ajánlására. Említést érdemel, hogy szé­les teret kapott a kulturális, sport- és ismeretterjesztő munka, ezek színvonalának .-emelése. Példaként említjük' a háztáji termelés fejlesztését segítő ismeretterjesztő előadá­sok, könyvankétok, író—olva­só találkozók rendezését, a fiatalok ízléses öltözködését segítő divatbemutatókat. összességében elmondható, hogy az akcióprogramok vég­rehajtásával a szövetkezeti egységek környezete rendezet­tebb lesz, bővülnek a szolgál­tatások, továbbá erősödik a tagság és a vezető testületek kapcsolata, a tagság részvéte­le a szövetkezet fejlesztésé­ben. Márton János — Üj vasúti menetrend lé­pett életbe szeptember 5-én a MÁV vonalain. A téli me­netrend bevezetése Somogy megyében . a Kaposvár—Fo­nyód és a Balaton melletti vonalon jelent lényeges vál­tozást. A téli menetrendet tartalmazó összeállításunkat szerdán megjelenő lapunk­ban közöljük. — Megkezdődtek a vezető­ségválasztó taggyűlések a nagyatádi KlSZ-szerveze- tekben. Elsőnek a cérnagyár III-as alapszervezetében .ke­rült sor az újjáválasztó tag­gyűlésre. s ’ — Angela Davis beszél címmel nagy érdeklődésre számot tartó könyv jelent meg a Kossuth Könyvkiadó­nál. A könyvből egy bátor, kommunista harcos nézeteit, törekvéseit, egész személyi­ségét ismerhetjük meg. — Háromszázötvenezer fo­rintot költöttek eddig az ydén gépekre a somi Béke Őre Tsz-ben. — Hagyományos bélyeg­aukcióját vasárnap rendezte a BÁV, amelynek forgalma ezúttal elmaradt ,a várako­zástól. A benevezett 63 tétel­ből a tulajdonosok az árve­rés előtt- ötöt visszavontak, s a megmaradt 58-ból is csak 38-nak volt vevője. A 38 té­tel összesen 88 000 forintért kelt el. — Szüreti felvonulást ren­dezett a Balatonboglári Álla­mi Gazdaság KlSZ-szerveze- te. A felvonulást szüreti bál követte, melvet a Hullám­étteremben és kerthelyiség­ben tartottak. — Munkaértekezletet szer­vezett a fogyasztási szövet­kezetek jogászainak, keres­kedelmi és ellenőrzési szak­embereinek részére a MÉ­SZÖV Kaposváron. Üzérke­dés, árdrágítás és a vásárlók megkárosítása címmel dr. Lukács Tibor városi és járási vezető ügyész-helyettes tar­tott előadást. ^Somoqyarcsot a foabócse' orvosi, börzeihez csatolják A március 6-i számunkban Két levél címmel megjelent cikkre válaszolt Böhm Jó­zsef, a megyei tanács elnöke. A cikkben kifogásoltakat a tanács illetékes egészségügyi szakigazgatási szerve meg­vizsgálta. Az illetékes járási vezetőkkel egyetértésben So- mogyaracs községet körzeti orvosi ellátás szempontjából 1971. október 1-től a babó- csai 2. számú orvosi körzet­hez csatolják. TERMELŐSZÖVETKE­ZETÜNK • felajánl eladásra megegyezéses áron milliós tételben is kitűnő minőségű, egyéves magágyi erdei fenyőcsemetét Űj Élet Tsz, Istvándi, Somogy megye. Ügyintéző: Bax-abits Telefont 6. (11064) Az első magyar népkepvi- [seleti nemzetgyűlés a fentebb [idézett törvénycikk alapján •1848 nyarán Pesten ült össze. •A régi Vigadó épületében [gyűltek egybe a képviselők, [majd néhány ülésüknek az [egyetemi templom adott ott­hont. Amikor a császári sere- [gek szqrongatására a képvise­lőknek menekülniük kellett, •Debrecenben tartották meg : 1849-ben azt a híres nemzet­igyűlést. amelyen kimondták a [Habsburg-ház detronizálását, •trónfosztását. A Bach-korszak • esztendeiben Ferenc József [nem hívta össze a nemzetgyű- jlést, vagyis fel sem vetődhe­tett a színhely kérdése. 1860 [októberében azonban a nem­zetközi helyzet változása mi- jatt arra kényszerült, hogy kö­• zeledést keressen a magyar •uralkodó osztályokhoz, s egyéb unlézkedések mellett összehív­ta az országgyűlést. Az »ok­tóberi diploma« úgy intézke­dett, hogy a képviselők 1861. április 2-án Budán gyűljenek össze. 1861. január 26-án Pest sz. kir. város közgyűlésén Rotten- biller Lipót főpolgármester in­dítványában felhívja a köz­gyűlés figyelmét a közelgő országgyűlésre, és egyúttal bi­zottság kinevezését javasolja, amelynek feladata lenne or­szággyűlési termeknek alkal­mas helyiségeket megtekinte­ni, a szükséges építkezési vagy átalakítási költségekkel kap­csolatos terveket elkészíttetni. Ezen a közgyűlésen felter­jesztéssel fordulnak a Hely­tartótanácshoz, hogy. az 1848. IV. te. alapján, az országgyű­léseket ne Budán, hanem Pes­ten 'tarsák meg, ahogy azt a törvény kötelezően előírja. Pest város közgyűlése hatal­mas energiával lát hozzá, hogy rendkívül rövid idő alatt SZEPTEMBER 7 KEDD Regina Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma efctig: Felhőátvonulások, szórványosan előforduló futó esőkkel. Több órás napsütés. Élénk, többfelé erős északnyugati, északi szél. Hűvös idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 18—23 fok között lesz. Jugoszláv vendégek Nagyatádon Az 1ZVOR jugoszláv ke­reskedelmi vállalattal már három év óta gyümölcsöző kapcsolata van a nagyatádi ÁFÉSZ-nek. A közelmúltban az atádiak látogattak el Kaproncára, szombaton pe­dig onnan érkezett egy szak­emberekből, kereskedőkből álló 25 tagú csoport Atádra. A vendégek megtekintették az ÁFÉSZ kereskedelmi és vendéglátó üzleteit, majd ba­rátságos labdarúgó-mérkő­zésre kérült sor, melyet a jugoszláv vendégek nyertek meg. — Sziklazátonynak ütkö­zött vasárnap hajnalban egy pakisztáni hajó a Perzsa­öbölben. Száz utasa vízbe fulladt. — A Szajnába akarta dob­ni újszülött gyermekét a franciaországi Rouenban egy házaspár. Viselkedésükre egy rendőr figyelt fel, és a há­zaspár kocsijában megtalálta a mindössze 45 perccel ko­rábban született és zsákba varrt csecsemőt. A férfit és a nőt őrizetbe vették. — Tűzijátékhoz szánt ra­kéták robbantak vasárnap a portugáliai • Sabugal templo­mában. Heten meghaltak, mintegy húsz személy meg­sebesült. A helyi lakosság katolikus népünnepélyre ké­szült, és ennek fontos tarto­zéka lett volna a tűzijáték. Keresik Mirandát Semmi hír annak a bátor lengyel tengerésznek a sor­sáról, aki július 17-én indult el Írországból, hogy Miranda nevű hajóján magányosan vágjon neki az Atlanti­óceánnak. Útját legföljebb hathetesre tervezte, azon­ban 50 nap elmúltával sem érkezett meg Rhode Islandra, á kiszemelt amerikai kikötő­be. A kutatásba a lengyel kereskedelmi és halászhajó­kon kívül bekapcsolódtak az Egyesült Államok és Kanada parti rádióállomásai. • — Sziámi ikreknek adott életet vasárnap az olaszor­szági Mesagnében egy 27 éves asszony. A két kislány a mellénél és a hasi részen nőtt össze. 30 évvel ezelőtt, 1941. szeptember 7-én halt meg — 33 éves korában — Vajda Lajos festőművész, a magyar ■ szürrealizmus egyik legnagyobb »lakja. Zalaegerszegen született 1908 augusztusában. A Képző- művészeti Főiskolán évekig Csók István növendéke volt. A Nemzeti Szalon 1928-as kiállítá­sán bemutatott Csendélettel je­lentkezett először. Csatlakozott a Kassák Lajos szerkesztette Munka című lap fiatal konst­ruktív művészeihez; 1930 és 1934 között Párizsban Légeméi tanult. Itt megismerkedett a kubizmussal, a szürrealizmus­sal. Hazatérése után művészeti stílusában a népi motívumok absztrakt és szürrealista je­gyekkel, szimbólumokkal is ötvöződtek. A fasizmvts kivál­totta szorongásos életérzését apokaliptikus szörnyeket idéző • rajzaiban vetítette ki. A sokat nélkülöző, rendkívüli tehetsé­gű festőt 1941-ben tüdőbaj ra­gadta el. Repíilőgépszárnyon a Niagara fölött A kanadai nemzetközi légikiáüíiás egyik bravúros bemuta­tója: John Kazlán egy, a Niagara felett elrepülő gép sz nyán áll. (Telefotó: AP—MTI—KS) — Tízen vesztették éle­tüket egy lövöldözés során az ausztráliai Adelaide köze­lében fekvő farmon, egyelőre még tisztázatlan körülmé­nyek között. A rendőrség ki­hallgatja azt a férfit, akinek feleségét, hét gyermekét, só­gornőjét és annak gyerme­két érte halálos lövés. — Verekedés Kaposváron. Vasárnap éjszaka az Omnia bár előtt Tóki József 28 éves kaposvári zenész leütötte a 24 éves kaposvári Glávics Jenőt. Glávicsot -súlyos sérü­lésekkel szállították kórházba a mentők. Az ügyben folyik a nyomozás. otthont adjon az országgyű­lésnek, s 1861. február 1-én a felsőház üléseinek színhelyéül a Nemzeti Múzeum nagyter­mét, míg a képviselőház szá­mára a Nemzeti Lovarda át­alakított épületét javasolja. A császár azonban ragaszkodott ahhoz, hogy az országgyűlés Budán üljön össze. Országos felháborodás támadt, s a til­takozások alapján végül is Ferenc József kompromisszu­mos megoldást fogadott el: az országgyűlést a budai királyi palotában nyitották meg 1861.. április 6-án, de még aznap délután a képviselők testüle­té a Nemzeti Múzeum nagy­termében tartotta első ülését. A második ülésen már egy ideiglenes képviselőház építé­séről tárgyaltak. A, tárgyalá­sok még nem vezettek ered­ményre, amikor a király — válaszul arra a feliratra, ' amelyben az országgyűlés kér­te az ‘ uralkodót az 1848-as törvények visszaállítására — 1861 augusztusában feloszlat­ta az összesen öt hónapig mű­ködő országgyűlést. Legköze­lebb — amikor ismét. bajba került Ausztria — Ferenc Jó­zsef 1865-ben kényszerült a magyaa arszággyűlés összehí­vására Máris megkezdődtek az ideiglenes képviselőház felépí­tésének előkészületei. Ybl Miklós 21 nap alatt elkészí­tette a terveket, hozzáláttak a .................................... ♦ t F őherceg Sándor utcában; (ma: Bródy Sándor utca) álló; szekerész pótlaktanya lebon-1 tásához, s aztán száz nap alatt felépítették az 50 ezer lég- köbméteres épületet. Itt ta­nácskozott aztán a képviselő­ház, s itt fogadta el az 1880. évi XVIIL tc-t, amely ki­mondja, hogy »az országgyű­lés mindkét házát befogadó állandó országházának a fő­város ötödik kerületében lévő Tömő téren építése elrendel­tetik« és az 1884. évi XIX.* tc-t az »Állandó Országház építési tervének jóváhagyásá­ról és az építés végrehajtásá­ról«. Vad viták dúltak mind­két törvényjaváslat körül, mint ahogy az elkészült Par­lament sem tetszett minden­kinek. Főként az ellenzék igyekezett hibákat találni. A legtalálóbban mégis egy kese­rű iróniájú kormánypárti kép­viselő, Barcsay Domokos jel­lemezte a helyzetet, aki az új épületről így foglalta össze a véleményét: — Van ebben nagyterem, kisterem, ülésterem, kupolate­rem... Van tornác, terasz, to­rony... Van keskeny grádics, széles grádics, szűk folyosó, tág folyosó... Van ablak, aj­tó annyi, mint, ementáli sajt­ban a lyuk... Van itt min­den a világon, ami a parla­mentben kell. De hol a par­lament?! Pintér István (Folytatjuk.) „Nagy Kocogás“ A taskenti Tasmamat Ru- zibajev 47 éves újságíró né­hány évvel ezelőtt elhatároz- ta, hogy gyalogszerrel bejár­ja a Szovjetunió valamennyi köztársaságát. Háromévi elő­készület után 1969. novem­ber 7-én kelt útra. A »nagy kocogás« első két esztendejé­ben öt szovjet szövetséges köztársaságot járt be, s nyolcezer kilométeres ut után az elmúlt héten érke­zett meg Moszkvába. Napi átlagban 20—30 kilométert tett meg harminckilós háti­zsákkal a vállán. A rövid moszkvai pihenő után Ruzi- bajev folytatja útját, me­lyet összesen 17 ezer kilomé- • térré tervez. • R Merkur kocsikiutalások sorszámai Trabant Limousine 36 0»8 Trabant Combi Wartburg Limousine “ Wartburg de Luxe 12 391 Wartburg Tourist t59i Skoda 100-as Moszkvics -6 818 Polski Fiat 1300-as Polski Fiat 1500-as * 2350 Zastava 750—M 2106 Zaporozsec 2672 Volga Zsiguli budapesti körzet 3274 Zsiguli debreceni körzet 1816 — Felhívás. A Kaposvári Mun­káskórus jó hangú férfiak és nők részére felvételt hirdet. Meg­hallgatás kedden és pénteken 18—20 óráig, a Latinca Művelő­dési Központ 102-es termében. (329119) — Nyugdíjasok, figyelem! A Csiky Gergely Színház az 1971— , 72-es évadban is ad ki kedvez- ’ ményes bérletet nyugíjasok ré­szé^ Érdeklődni lehet IX. 15-ig a színház jegyirodájában és a 11-103-as telefonszámon. (11083) 100—400 literes, használt boroshordókai árusít ki a KAPOSVÁRI ÁFÉSZ Zalka Máté u. 14. szám alatti raktárhelyiségében. (11094) I SOMOGYI W£í»I>A Kedd, 1971. szeptember 7.

Next

/
Thumbnails
Contents