Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1971-09-29 / 228. szám

„őrizzétek becsülettel a csapatzászlót!” Ünnepi díszbe öltözött a laktanya. Gősi Ferenc ezredes magasabb egységének katonái három eseményről emlékeztek meg: a fegyveres erők napjá­ról, egységük megalakulásának huszadik évfordulójáról, s ar­ról, hogy éppen húsz évvel ez­előtt vették át csapatzászlóju­kat a MÁV Északi Járműja­vító Üzem dolgozóinak képvi­selőitől. Feszes vigyázzban állt min­denki, amikor behozták a csa­patzászlót. Felhangzott a Him­nusz, s megkezdődött az ün­nepi csapatgyűlés. Laposa Lajos alezredes ol­vasta fel a honvédelmi mi­niszter, a belügyminiszter és a munkásőrség országos pa­rancsnokának együttes paran­csát, majd a KISZ kb levelét a fegyveres erők napja alkal­mából. Utána Pataki Mihály alezredes köszöntötte az ün­nepi csapatgyűlés vendégeit, köztük Mohácsi Barna képvi­selőt, a marcali járás párt­ós társadalmi vezetőit, vala­mint a fegyveres erők képvi­selőit, az egység Itatonáit. — Tettekkel idézzük hősi múltunk emlékét — mondotta ünnepi beszédében Gősi Fe­renc ezredes, amikor fölidézte szeptember 29-e jelentőségét, Eredményekben es ta­nulságokban is gazdag kap­csolat alakult ki a Somogy megyei Tanács és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, va­lamint a KISZ Somogy megyei és egyetemi bizottsága között. A kezdet 1970 júliusára datá­lódik. Akkor kötötték meg a kölcsönös szocialista együtt­működési szerződést. E szerződés értelmében ke­rült sor 1971 július 18-a és augusztus 1-e között arra az egyetemi előkészítő tanfolyam­ra, melyen hatvanegy Somogy megyei harmadéves középisko­lai tanuló vett részt. A tanfo­lyam szervezésében és lebo­nyolításában nagy munkát vállalt az egyetemi KISZ- alapszervezet keretein belül tevékenykedő somogyi diák- klub. Megyénk középiskoláinak igazgatói a napokban kapták kézhez a kéthetes előkészítő tanfolyam tapasztalatairól ké­szült jelentést. Izgalmas, ta­nulságos tanulmány ez,' nem­csak tanárok, diákok számá­ra, hanem mindazoknak, akik szívükön viselik a megye me­zőgazdaságának sorsát. Érdemes lenne a két hét gazdag programjával is meg­ismerkednünk, de efsősorban a következtetések levonása a feladatunk. *A tanfolyam ideje alatt a somogyi diákok két csoportban látogatták a fog­lalkozásokat. Hatórás oktatá­son vettek részt á gépészmér­nöki és a mezőgazdaságtudo­mányi karra jelentkezni kívá­nók egyaránt. A tanfolyam- tárgyankénti tematikáját az érintett tanszékek előre elké­szítették. A tananyag a közép­iskola három éve alatt tanult anyagra épült, az egyetemi követelmények szerinti rend­szerezésben A tanfolyam végén dol­gozatírásra került sor, s az erről készített tanári vélemé­nyezéseket a jelentéshez csa­tolták. Ezekből idézünk. Dr. Sinko- vits Miklósáé tudományos munkatárs arra hívja fel a figyelmet, hogy »miután nem­csak gimnazisták, hanem többségükben szakközépisko­lások és technikumi hallgatók vettek részt a tanfolyamon, bi­zonyos anyagrészek teljes is­meretlensége miatt nem telje­sen ismétlés jellegű órákat is kellett tartani.-« így aztán nem csoda, ha két év anyagának kissé részletesebb megbeszé­lésére már nem volt elegendő a biztosított tíz óra. Feljegy­zése a felkészülés hiányossá­gaira figyelmeztet. Nagyon figyelemreméltó dr. Jeanplong József növénytani és növényélettani tanszéki ad­junktus észrevétele, mely sze­rint: »Szakmai olvasottságuk csak két-három tanuló eseté­ben haladta meg az átlagot,« Nem elég tehát csak a tan­anyagra támaszkodniuk azok­nak a fiataloknak, akik erre a pályára szeretaénék lépni. Az. ismeretanyag bővítését szak­mai irodalom olvasásával, ta­nulmányozásával kell elérniük. Az önképzés tehát már a fel­vételi előtt nagy fontosságú. A tanfolyam fő célja ter­mészetesen az volt, hogy az ott elsajátított ismeretek alap­ján készüljenek majd a felvé­telire. A kémiánál is így volt ez. Heltai György tanársegéd szerint a tantárgy iránti kü­lönleges érdeklődés egy tanu­lónál sem volt az átlagosnál nagyobb. A felmérő dolgozat tanúsága szerint a megbeszél­tek ötven százalékát jegyezték meg a harmadikos somogyi középiskolások. tanulságai Tíz nap alatt hetven mate­matikai feladatot oldottak meg. Csikós Miklós tanársegéd megjegyzését idézem: »Azon egyenesen . felháborodtam, hogy sajnos olyan tanulót is egyetemi előkészítőre küldtek, aki a harmadik év végén ma­tematikából megbukott.« Fi­gyelmeztető ez nemcsak az iskolák számára, de a fiatalok is okulhatnak belőle. Csak az válassza ezt a semmiképpen sem könnyű pályát, aki elég tudást, elég elhivatottságot érez magában! Figyelemre méltónak tartom a somogyi diákklub titkárá­nak, Gyenesey Istvánnak a megjegyzését is: »Az előkészí­tő tanfolyamon részt nettek­nek a felvételit közvetlenül megelőző időszákban egy újabb három-négy napos — főleg pszichológiai hatású — előkészítő biztosítását látjuk szükségesnek.á Aki ismeri megyénk me­zőgazdasági szakember-ellá­tottságának helyzetét, az tud­ja, milyen nagy fontosságú ez az egyetem által készített je­lentés. Somogy megye terme­lőszövetkezeteinek, állami gaz­daságainak majdani szakem­beredről van szó. A tanulmány hasznos tanácsokat ad a fel­készüléshez és a felkészítés­hez. Utat mutat a hasonló tanfolyamok megszervezésé­hez, rendezéséhez is. Szándé­kosan csak a tanulságul szol­gáló megjegyzéseket idéztem. Olyan primer kezdeményezés­ről van szó, mely a megye mezőgazdasági tevékenységé­ben számottevő lehet. S ahogy az egyetem tanulmány-igényű jelentésében minden közremű­ködő leszögezi: az előkészítő tanfolyam hasznos volt, az idei tapasztalatok figyelembe­vételével folytatásra ösztönöz. L. L. az egység tör­ténetét, a zász­lóadományozás ünnepélyes pil­lanatát, az el­telt húsz esz- . tendő esemé­nyeit. Szavai­ból kitűnt, hogy becsület­tel, tisztesség­gel szolgálták, őrizték a zász­lót, a kiváló élen járó kato­nák, rajok és szakaszok, va­lamint a ki­tüntetett kato­nák száma több százat is kitett. — Tudjuk,* hogy eskünk és a csapat- zászló kötelez bennünket, ígérjük, hogy a mindent megteszünk dolgozó népünk, szocializmust építő hazánk békéjének védelmére — mondta befejezésül. Gábor Józsefné zászlóanya szalagot köt a zászlóra. jövőben is OKISZ-kongresszus októberiéi Befejeződtek az országban az ipari szövetkezetek VI. kongresszusát előkészítő ér­tekezletek, szeptember vé­géig 565 kongresszusi küldött, 116 megválasztott országos ta­nácstag kézhez kapja a meg­hívót, az OKISZ választmá­nyának és ellenőrző bizottsá­gának beszámolóját az 1966 óta végzett munkáról. Öt esz­tendővel előbb még öt szö­vetkezet delegált egy küldöt­tet, most minden megválasz­tott delegátus két szövetkeze­tét képvisel. Teljesebbé vált tehát a szövetkezeti demokra­tizmus: az öt évi előtti 290 küldöttel szemben most csak­nem kétszer annyian viszik magukkal a 300 ezernél több ipari szövetkezeti tag javas­latait és vállalásait. Az öt esztendő előtti 16 mil­liárd forintos termelési, érték­ről máig csaknem 30 milliárd forintra nőtt az ipari szövet­kezetek gazdasági teljesítmé­nye. Munkájukat kedvezően befolyásolta a gazdaságirányí­tás megváltozott rendje, a kis- és középüzemek valóban rugalmasan alkalmazkodtak a piac igényeihez, az egy foglal­koztatottra jutó kereset — évente 4,5 százalékos emelke­déssel — mintegy 25 százalék­kal nőtt. A kormány gazdaságpoliti­kai és szociálpolitikai célkitű­zéseinek megfelelően a fővá­rosi szövetkezetek az elmúlt években 60 új vidéki telep­helyet létesítettek, 17 ezer dolgozónak tudtak ezáltal munkát és rendszeres kereseti lehetőséget biztosítani. A vi­déki szövetkezetek szerte az országban 900 új üzemben, műhelyben 12 ezer újonnan munkába lépőnek nyújtottak megélhetést. Az árutermelés — a piaci igények hatására — az elmúlt öt évben is dinamikusan nőtt. A nagyipar termelését kiegé­szítve, a szövetkezetek sok­fajta árucikkel jelentek meg: 1966 óta 17 ezer különféle új terméket adtak a bel- és kül­kereskedelemnek. Jelenlegi árutermelő tevékenységük ér­téke meghaladja az évi 21—22 milliárd forintot. Az utóbbi időben fokozódik a társadalbm érdeklődése az ipari szövetkezetek tevékeny­sége iránt. A fejlődést szolgá­ló viták és eszmeceerék kö­zéppontjában többnyire az a kérdés áll: árut termeljenek-e az ipari szövetkezetek, vagy szolgáltatást végezzenek? Az egyértelmű válasz szerint el­képzelhetetlen, hogy a lakos­ság áruellátásából akár csak 10—20 milliárd forint értékű áru is kimaradjon. A X. párt- kongresszus határozata is hangsúlyozza, hogy fokozni kell a szövetkezetek részvéte­lét a választék szélesítésében, a hiánycikkek számának csök­kentésében. Ugyanakkor ki­mondja e határozat: «-Munká­juk középpontjába a szolgál­tató ipari tevékenységet kell vek állítani«. Ezért zöld utat kap­nak a fejlesztési tervek, hi­szen jelenleg a szövetkezeti szolgáltatások értéke csupán 2 milliárd forint, tehát az ed­diginél sokkal nagyobb mér­tékű szolgáltatásra vállalkoz­hatnak a kisipari szövetkeze­tek. A marcali Ladi János Gim­názium növendékei köszön­tötték az egység katonáit, s szalagot kötöttek a csapatzász­lóra. Részt vettek az ünnepi csa­patgyűlésen a zászlót adomá­nyozó MÁV Északi Járműja­vító Üzem képviselői is. Gör­bitz Sándor igazgató meleg szavakkal tolmácsolta az üzem dolgozóinak üdvözletét. ősz hajú asszony, Gábor Józsefné lépett a csapatzászló­hoz és szalagot kötött rá. Az idős asszony — húsz évvel ezelőtt ő volt a járműjavító üzem képviseletében a zászló­anya, ma nyugdíjas — meg- hatottan kérte: — őrizzétek csapatzászlóto­kat ezután, is becsülettel! Mellette ott állt Molnár Két hét Gödöllőn Az előkészítő tanfolyam Miklós és Surmann Imre, aki húsz évvel ezelőtt párttitkár­ként, illetve szb-titkárként voltak jelen a zászlóátadáson. Kitüntetéseket osztott ki a parancsnok. A Szolgálati Érdemérmet vették át többen, s igen nagy volt a zászlót adományozó üzem képviselőinek öröme, hogy a kitüntetették között szerepelt Gombai Kálmán szá­zados is, aki egykor náluk dolgozott mozdonyszerelőként. S éppen úgy örültek az ün­nepség befejezése után is, amikor kezet szoríthattak Ká­sa Lászlóval, aki a zászlóát­adáskor tényleges katonaként vett részt az eseményen, s ma a jubileumi ünnepségen már nóhadseregünk őrnagyaként volt jelen. Sz. L A »szónoki« kérdést én tettem föl saját magamnak, jóllehet azonkívül, hogy gyorsan és feltartóztatha­tatlanul öregszem, az égvilágon semmi panaszom nincs. Mégis foglalkoztat ez a dolog, mert sok ember gondja sűrűsödik íróasztalomban és tapasztalataim gyűjteményének egyéb helyein. Panaszkodó nemzet vagyunk, ezt régóta tudom. De rém­lik: aligha lennénk azok, ha nem volna olyan gyakran okunk rá. Uk nélkül tehát ritkán futkozunk bajaink orvoslásáért, bár előfordul az is, hogy hiányos információ vagy félreértés miatt vélt sebekre keressük a gyógyírt. Mindezeket onnét tu­dom, hogy meghallgatok panaszosokat, olvasom »segélykéré­süket«, beszélek panasznaposokkal, akik fogadják őket (és ön­hibájukon kívül gyakran tehetetlenek); olvasok válaszlevele­ket, amelyekkel útbaigazítanak engem és a panaszost: volta­képpen hova kellett volna fordulni orvoslásért. Tudjuk-e, hogy kihez forduljunk? Az a gyanúm, hogy sokan nem tudjuk.. 1 Van egy rossz szokásom, az ugyanis, hogy (néha a kilá­tások csekély reménye nélkül is) szeretek a dolgok mögé néz­ni, s következtetni a jelenségekből. Most is megpróbáltam. A jfenti témával kapcsolatban meggyőződtem a következőről: A legnagyobb baj abból származik, hogy bizalmatlanok va­gyunk egymáshoz. Ezt sehogy se tudom megérteni. Miért va­gyunk bizalmatlanok, ha egyszer egy olyan országban élünk, ahol lehet panaszkodni, és ahol állami rendeletekből fakadóan is el kell intézni a panaszt (és nem a panaszost, mint másutt szokás). Bizalmatlanok vagyunk. Ugye, nehezen hisznek nekem. Hát nézzük csak. Teszem azt sérelem ér bennünket a községi tanács részéről. Mondjuk jogtalanul több adót vetettek ki a házunkra. Nézzünk önma­gunkba. Ilyenkor eleve rosszindulatot feltételezünk. De eszünkbe se jut, hogy ott is emberek dolgoznak, tehát téved­hetnek. Rossz napjuk lehetett, elnéztek valamit. Figyelmet­lenek voltak, vagy túlságosan bíztak emlékezetükben, és nem vették elő azt a papírt, amiből... Ez nem jut eszünkbe.' Pa- / nászunk természetesen jogos. De nem fordulunk a községi tanácshoz, hanem legjobb esetben a megyéhez, vagy az is­tenhez magához, akit napjainkban televíziónak szokás nevez­ni. Ha a tanácshoz fordulunk? Egy-két nap alatt kijavítják a hibát, jobbik esetben még elnézést is kérnek. De így hetekig várakozunk türelmetlenül. Miért? , M ert a televíziónak egyrészt nincs apparátusa, hogy vizsgálódjon az ügyben (nem is érné meg neki!). így hát levelet írt ahhoz a tanácshoz, ahová mi is ír­hattunk volna. Onnét egy hónapon belül választ vár és — jobb híján — természetesen el is fogadja. Ezután válaszol nekünk és megnyugtat, hogy a tanács majd kijavítja a hibát. És eközben“ mi háborgunk. Tulajdonképpen igazunk is van. Mit érünk mi a televízió közreműködésével, ha egyszer úgyis a tanácstól kapunk választ — csak éppen kerülő úton. De mit tehetne a televízió? Súlyával próbál közbelépni ott, ahol nincsenek súlycsoportok. Tehát egy teljesen fölösleges akcióba lép be, de ezt mi várjuk tőle havi ötven forintunkért cserébe. Vegyünk közelebbi példát. Tabon rossz a vízellátás az egyik utcában. A lakó a világért sem a tanácshoz megy (ahol egyébként tudnak a dologról, sőt intézkednek is, de hát pénz kell a megoldáshoz, abból pedig sosincs elég), hanem a me­gyei pártbizottsághoz. A panasznapos igazán jó szándékú, segítőkész ember. De képtelen vizet fakasztani Tabon. Ha eleget akar tenni feladatá­nak? Tárcsázza a tabi tanácsot. De miért idegesítse őket, hisz nem felejtettek el semmit, mulasztásról szó'sem lehet. Egy­szerűen ki kell várni, amíg lesz víz abban az utcában is. Ne­héz? Valóban az. De a megyei pártbizottság ebben nem tud segíteni. Akkor meg miért fordulunk ilyen ügyben hozzá? Nem javították meg a tévémet — írja a háromszázhet­venkilencedik olvasó nekünk, s panaszkodik a GELKÁ-ra. S miután egyre több a tv, egyre többen panaszkodnak a GELKA’-ra (ahelyett, hogy a gyárra panaszkodnának). Mi sem tehetünk mást, levelet írunk a GELKÁ-nak. Mire ő vá­laszol, s mife a panaszos tőlünk is megnyugtató választ kap, addigra rég befejeződik a Rózsa Sándor-sorozat, s kiderül, hogy a panaszos már az utolsó tíz folytatást is végigunta. S közben — fölöslegesen — tíz és száz embernek adtunk értelmetlen munkát, pocsékoltuk az időt, az energiát. Kihez- forduljak? A bizalmatlanságnak természetesen megvan az ellentét­párja is, az indokolatlan bizalom. Miért lysszük, hogy a lap­nál, a televíziónál, a rádiónál és általában »fönt« vannak csak becsületes, intézkedni és segíteni kész emberek? Miért számítunk mindig az ő vélt vagy valóságos súlyukra, és bo­nyolult ügyintézésükre? Nem vesszük észre, hogy ettől a nagy-nagy bizalomtól képtelenek sokszor ellátni saját mun­kájukat? B bajokat — azt hiszem — ott kell orvosolni, ahol ke­letkeztek. Az orvos is hiába írna föl lábkenőcsöt érelmeszesedés ellen. De valószínűleg hiába fordul­nánk hozzá altkor is, ha egészségtelen munkahelyi légkör borzolná idegrendszerünket, Egyszóval okosabb, értelmesebb és célravezetőbb dolog ott panaszkodni, ahol elkövették a hibát, ahol segíteni tudnak, és hivatottak segíteni gondjain­kon. S ha ezután úgy látjuk, hogy semmire se megyünk, még mindig van alkalmunk a felügyeleti szervhez, felsőbb fórum­hoz fordulni. De ezzel már a panaszügyek és a panaszügyek intézőinek a száma 70-80 százalékkal csökkenne. Kihez forduljak? — tettem föl a »szónoki kérdést«. Ahhoz, aki hibát követett el, ahhoz aki közvetlenül — és nem kerülő úton — segíteni tud ... Jávori Béla Négyszáz űj töltőállomást épít az ÁFOR a negyedik ötéves tervben Négyszáz új töltőállomást építenek a negyedik ötéves tervben — jelentette be teg­nap Jekkel Károly, az Ásvány­olaj forgalmi Vállalat műszaki igazgatóhelyettese azon a saj­tótájékoztatón, melyen a ne­gyedik ötéves tervüket ismer­tették. Az új létesítmények mellett tovább bővítik jelenle­gi szolgáltatásaikat is. 180 töl­tőállomásnál megkezdik az autóápolási és felszerelési cik­kek árusítását, 1975 végéig pe­dig a tervek szerint 60 töltő- állomáshoz építenek kocsimo­sókat, szervizeket. A negyedik ötéves terv végére a jelenlegi 17 nappal szemben már 45 na­pi szükséglethez elegendő ben­zint, gázolajat és tüzelőolajat tudnak tartalékolni. SOMOGYI NÉPLAP Sserda, 197L szeptember 29.

Next

/
Thumbnails
Contents