Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1971-09-23 / 223. szám
A közös erőfeszítés hozhat sikert ISMERETTERJESZTÉS FALUN A tévés Simonéit T ermelőszövetkezeti irodákban, parasztemberekkel beszélgetve fehérholló-ritkaságú, hogy a művelődésre vagy ennek igényére forduljon a szó. Nem csodálkozom ezen, ismerem a munkájuk sokrétűségét, elfoglaltságukat. Mégsem közömbös téma ez számukra, s főként nem az a népművelők számára. A mezőgazdaságban a munka ipari jellegűvé kezd válni, egyre keresettebb falun is a szakképzett, vagy az ismeretek befogadására hajlandó ember. Az egész mezőgazdaság, a falu általános fellendítésének szakaszát éljük. Hogy a fiatalok egy része megtalálja helyét a mezőgazdasági munkákban, ehhez a népművelésnek is hozzá kell járulnia falvainkban. Biztosítani kell a kellő művelődési, illetve kulturált szórakozási lehetőséget a falun maradó ifjúság számára. Hozzá kell járulnia lehetőségteremtő erejével ismereteik fejlesztéséhez is. Az ember könnyen felejt. A már megszerzett ismereteket is meg kell újítani időnként. Ez utóbbi két feladat ■végrehajtását segítik az ismeretterjesztő előadások, illetve előadássorozatok. Az előadásoknak bele kell épülniük a művelődési otthonok, népművelési ügyvezetők terveibe. Elkerülhetetlen tehát az előre tervezés. Mennyire igazodnak a falusi életmódhoz, a falusi emberhez ezek az előadások? Milyen a szervezés? Sok függ ettől. A siker is. A népművelőre váró feladat tehát óriási. S ezek a feladatok követelményeket is támasztanak. A jó népművelőnek nemcsak »fáklyának« kell lennie a faluban, de jó szervezőnek, tág látókörű embernek is. Járva a megyét, az ismeret- terjesztő előadások, sorozatok szervezésének több példájával, variánsával találkoztunk. Nemesdéden például a gyümölcstermesztő szakcsoport vezetői voltak azok, akik a tanulási igény pislákoló tüzét lángokká hevítették, s ha nemcsak a szakmai előadásoknak lesz sikerük a faluban, hanem más természettudományos vagy kulturális témájú ismeretterjesztésnek is, akkor ez nagymértékben ezeknek a szakelőadásoknak is köszönhető lesz. M ás szerv, a szakmaközi bizottság vette a kezébe ezen a téren az irányítást Somogyjádon. Fölmérést végeztek arra vonatkozóan, mely témák iránt mutatkozik legnagyobb érdeklődés, és ennek megfelelően kértek előadót. A kisállattenyésztéssel, állattartással, háztájival foglalkozó ankétokon negyven-hatvan ember jelent meg. A művelődési ház vezetője szerint lehetne még nagyobb eredményt is elérni, ha a termelőszövetkezet vezetői is tartanának előadásokat, s a szervezés munkájából is részt vállalnának. Somogyváron a népművelési ügyvezetővel beszélgettem. Tíz-tizenkét mezőgazdasági ismeretterjesztő előadás szerepelt munkatervében. Kapcsolata a termelőszövetkezet vezetőivel e téren kifogástalan. A másik két üzemegységet alkotó Famuk és Somogy- vámos is hasznát látja ennek. Gyakoriak, s általában sok érdeklődőt vonzók ezek az előadások. A szövetkezet önállóan is szervez egy-egy anké- tot. Ilyenkor az agronómusok vállalkoznak ismeretterjesztésre. Gyakorlati haszna is van ennek: sertés- és baromfinevelési akció indult. A háztáji szőlőskertek szakszerűbb kezelése is ezeknek az előadásoknak köszönhető. Példáinkból következtetések is adódnak. Az első két esetben a szervező feladatot inkább a szakcsoport, illetve a szakmaközi bizottság látja el. A harmadik faluban a népművelési ügyvezető. Melyik út a helyes? Nem kétséges. Tegyük azonban hozzá: a népművelő egyedül nem elégséges erre a munkára. Ha munkáját közönnyel szemlélik, s nem az aktív részvevő segítő- készségével, akkor hamar csökkenhet a cselekedni vágyása. A kooperáció ezen a téren is szükséges, s hosszabb távon bőven kamatozhat is. össze kell tehát fogniuk a falvakban működő társadalmi, gazdasági szerveknek. Csak a közös munka hozhat jelentős eredményt. A termelőszövetkezeti agronómusok legyenek népművelők is! Sok feladat nyomja a vállukat — ez tagadhatatlan. »De menynyivel több, mint a pedagógusoknak, akiktől a falu közvéleménye, vezetősége elvárja, hogy eleget tegyen népművelői kötelességeinek is ?« — kérdezte a somogyjádi művelődési ház vezetője. Tegyük hozzá: joggal. Még eléggé általános az, hogy a faluban a népművelő alatt csak a pedagógusokat értik. A somogyvári példa azonban bizonyít. Az ottani agronómusok már találnak időt arra, hogy a szövetkezet üzemegységeiben előadásokat tartsanak. Közösségi érdek ez is, ugyanakkor egyénekre vonatkoztatva is az. A z ismeretek egyéni tárháza személyenként változó. Egy azonban bizonyos. Új ismeretek szerzési forrásául nem elegendő a rádió, a televízió és az újság Szükség van az egy-egy témával bővebben foglalkozó előadásokra, sorozatokra is. Csak a közös erőfeszítés hozhat sikert L. L. Joy Adamson Magyarországon Az OROSZLÁNHŰSÉG (angol címe Bom free — Szabadnak született) negyedik kiadásának »fülén« a következő mondat olvasható: — Mi magyarázza, hogy könyv hét hónap alatt nyolc kiadást élt meg (s azóta valószínűleg még többet is) a közmondásosan nem könnyen lelkesedő, »hidegvérű« angol nagyközönség körében? Joy Adamson könyve maga ad választ a kérdésekre. A kenyai kerületi vadászfelügyelő felesége nem azzal a szándékkal vetette papírra, Elza, a nőstényoroszlán történetét, hogy az irodalmi állattörténetek sorában örökérvényűt alkosson. Ebben a műfajban olyan alkotások szerepelnek, mint Jack London könyvei, Felix Salten Bambija — hogy csak a valóban leghíresebbeket említsük —, s irodalmi mércével mérve az Oroszlánhűség vagy az Elza és kölykei valóban nem érik utói az előbb említetteket. A könyv ennek ellenére bestseller lett Magyarországon is. Nekem a negyedik kiadás (35 000 példány) égjük kötete jutott. Tudomásom szerint férjének, Georg Adamsonnak Életem című munkája szintén nagy sikert aratott hazánkban. A 61 éves írónő a vadászati világkiállításra érkezett Buda- pestre, s tíz napot tölt hazánkban. Az első napokat természetesen a kiállítás területén töltötte, de kedden országjárásra indult. Megtekinti a Velencei-tó és a Kis-Balaton védett területeit, ismerkedik a madárrezervátumok valóban ritka lakóival. Az írónő állandóan utazik. Amerikából Európába, az öreg kontinensről az új világba, mert ma is rendszeresen ír, s a kiadókkal személyesen tárgyal. Nálunk a korábban már említett, Elzáról szóló két könyve alapján ismerjük, ng és természetesen a filmvászonról, mert az amerikai Columbia Pictures megfilmesítette a csodálatos állattörténetet. Érdeklődtem afrika életéről, arról a kimeríthetetlen tématárról, melyet az afrikai állatvilág nyújt az írónő számára. Már a könyveiből és más »afrikanderek« írásaiból is kiderül, hogy nem veszélytelen foglalkozás ez, s néha nem is a vadállatok miatt Két évvel ezelőtt súlyos autó szerencsétlenség érte, jobb keze megsérült. KÖNYVEIBEN is említi, s személyesen is meggyőződhettem kiváló rajzkészségéről. Elzáról készített rajza végtelenül kedves figyelmesség, apró vadászkönyvtáram egyik ékessége. A rajz ismerős volt, s ha az olvasó felüti az Oroszlánhűség 126. oldalát, fényképen látja meg a tábori ágyon heverű nőstényoroszlánt a következő képaláírással: »Elza sohasem feküdt a földre, ha ágy is akadt a közelben.«. Joy Adamson első ízben jár hazánkban. Budapesttől el volt ragadtatva, s biztos vagyok benne, hogy vidéki útja után maradandó élményekkel gazdagodva tér vissza Kenyába. B. G. Igv különbözteti meg őket Teri néni, a Kálmán-emlékház gondnoka, a zeneiskola hivatal- segéde, a »minden titkot tudó« kedves asszony a más Simonoktól. Honnan ragadt rájuk a jelző? Az »És most mit tud?« tv-soro- zat szerkesztői ezt a kérdést föltették az 1963-as Ki mit tud? győztesnek is: Simon Mihálynak. A házaspárral otthonukban, a zeneiskolában beszélgettünk. Nehéz kérdezni, annyi a látnivaló, és Simonékból nem is kell a szót kihúzni — rengeteg élményük van. Magam is csak válogattam közülük. — Mi vonzotta önöket Siófokra? — Siófokból az új zeneiskola érdekelt csak, ahol elképzeléseinkből sok mindent megvalósíthatunk. Szerdahelyi Katalin veszi át a szót: A szó szoros értelmében mi is rendeztük be a zeneiskolát úgy, mintha sajátunk lenne. Minden szeghez fűződik valami emlékünk. — Terveik közül melyiket tartják a legfontosabbnak és leghamarabb megvalósíthatónak? — Megismertetném a gyerekeket a népi hangszerekkel. Egy-két idős ember játszik, már csak ilyen hangszereken. Meg kéne menteni e drága kincsünket. Hogy ezek nemcsak szavak, annak bizonyítására elég, ha szétnézünk egy kicsit. A falakon régi népi hangszergyűjtemény. Köztük távoli népé is. A szép fegyver-, hangszergyűjtemény arról is árulkodik, hogy Simon Mihály valamikor régész szeretett volna lenni. — Hetenként egyszer Lac- házáról pesti zeneiskolába vitt az édesanyám. Érdekelt a régészet, rengeteget olvastam. Apám orvos, a példaképem ma is ő. Meddig tarthatott a gyerekkorom? Hamarabb ért véget, gondolom, mint a társaimé. Korán albérletbe költöztem, elszakadva a családtól; tanultam. — Ügy tudom, vasesztergályos-tanuló volt 1963-ban, Jurij Jacsejkin: Az életmentő selejt Világos, holdas éjszaka volt. Lassan, bandukolva mentem hazafelé. Hirtelen egy sarok mögül elém ugrott egy bandita. Szeméből tajtékzó düh őrülete sugárzott. Félem- ber-félállat benyomását keltette. Az ilyen fajtáknak elküldeni valakit a másvilágra — játszi élvezet. Fel is dobta egyből a hagyományos szöveget: — Pénzt vagy életet! ( összerezzentem. A kezeim mintha a zsebembe szorultak volna. — Természetesen pénzt — vágtam rá pillanatnyi habozás nélkül. — A baj csak az, hogy alig van nálam pár fillér ... A rabló, úgy látszik, nem volt hozzászokva a várakozáshoz, mert rám ordított: — Pofa be! Viccelj a néni- kéddel! — hörögte a fülembe. és orrom előtt hadonászni kezdett egy nagy késsel. Ebben a pillanatban tértem magamhoz ijedtségemből. — Menj az anyád keserűibe, míg szét nem verem a pofádat! — ajánlottam meleg baráti hangon a huligánnak. — Tudod te egyáltalán, hogy milyen kést fogsz a kezedben? Ezeket a késeket a mi üzemünk gyártja. Még a kenyeret sem fogja, nemhogy az embert! ■ Ezzel félrelöktem a banditát az utamból, és elindultam haza. Az igazmondást illetően valóban nem volt semmi okom a nyugtalanságra ugyanis hónapról hónapra százszázalékos selejttel dolgozunk. — Ezt be fogom írni a panaszkönyvbe! — ordította utánam póruljárt támadóm. — írjad, csak írjad! Láttunk mi már karón varjút! Fordította: Sigér Imre amikor a Ki mit tud?-ver- senyben szép eredményt ért el. Mit adott ez a siker? — Az az emlékezetes szereplés és az ott elért siker nagyon sok önbizalmat adott ahhoz, hogy hegedű maradhatott a kezemben. A következő lépés tehát megadatott: zenetanár lettem. Ismét a zeneiskola kerül szóba. Tavaly hetvenötén iratkoztak be, ezzel szemben az idén százharmincán. Szívesen maradnak Siófokon, van mihez kötődniük. — Az intézmények, vállalatok közös ügye a várossal ez a zeneiskola. A Kőolajvezeték Vállalat egy fúvószenekart szeretne összehozni, van pénzük hangszerekre. A vállalat hangszereit mi is használhatjuk majd. A MAHART-tól kaptunk egy magnót, a Halászati Vállalattól úgyszintén; ebben az évben mintegy nyolcvanezer forint értékű segítséget kapunk. A napokban jelentették be, 1972-ben ismét lesz Ki mit tud? — Ha most is mikrofon elé léphetne Simon Mihály, mivel szerepelne? — Nem is tudom — mondja először. Azután rá vágja: — Dudával. Horányi Barna indulnak „világot Hajdan csak akkor válhatott valaki mesterré, ha inasévei után nyakába vette a világot, és idegen országokban tökéletesítette szakmai tudását. Közben nyelveket tanult, szélesedett a látóköre. Mintha ez a hasznos szokás újulna meg négy év óta. Igaz, már nem gyalog vándorolnak a fiatalok, hanem gyorsvonattal utaznak az NDK városaiba, ahol munkahely és szállás várja őket. Vajon milyen jó tanácsokkal indíthatták útnak tanulóikat a hajdani mesterek? Talán azt kötötték a lelkűkre, hogy udvariasak legyenek és nyissák ki a szemüket, ha valami érdekeset látnak? Nem tudom. A megyei tanács munkaügyi osztálya mindenesetre fölkészítette azt a hetvenhat fiút és lányt, aki szeptember 30-án és október I4-én indul Németországba. Bartos József és Dobor Miklós most Elsterbergbe készül. Ök a legnyugodtabbak. »Veteránok.« Egyszer már ledolgoztak három évet az NDK-ban, majd itthon töltöttek négy évet. Most ismét jelentkeztek. Dobor Miklós ujján karikagyűrű csillog. A gyűrű párja egy német kislány ujját díszíti. Kérdezzem-e Dobor Miklóst, miért akar ismét Németországba menni? Azt hiszem, egészen fölösleges. Az ok nyilvánvaló! — Tavasszal' összeházasodunk, aztán, ha a szerződésem lejár, hazajövünk. Brigitta magyarul tanul. Lehet, hogy Bartos József is egy német kislány miatt? — Nem, nekem nincs menyasszonyom. Nem is udvariok ott senkinek. A német tudásomat szeretném tökéletesíteni, aztán majd nyelwizsgázom itthon. Ez az egyik. A másik pedig, hogy lakatos vagyok. Ott, az NDK-ban magasabb színvonalú a technika, több a lehetőség a szakmai tudásom fejlesztésére. Horváth Erika kikerekedett szemmel figyeli a két fiút. Csodálja és irigyli magabiztos nyugalmukat, ö bizony csupa szorongás. — Mennyi idő alatt tanultatok meg annyira németül, hogy tudtatok vásárolni egy boltban? És tényleg olyan furcsán főznek? És... — ömle- nek a kérdések. Mert hiába volt nagyon alapos a tájékoztató, mégiscsak más, ha valaki személyes tapasztalat alapján mesél! Erika a kaposvári közgazda- sági technikumban érettségizett. Statisztikus szeretne lenni. Mivel a statisztikusok hamarosan komputerekkel dolgoznak mindenütt, hát elektroműszerésznek jelentkezett Érdekli a kibernetika. Hatvanhárom fiú és tizenhárom lány. Azt mutatná ez az arány, hogy a lányok gyávábbak? Nem mernek olyan bátran nekivágni az ismeretlennek, mint a fiúk? Elképzelhető. Ámbár a fiúknak sem sikerül mindig kitartani: — 1967-ben, amikor először mentem az NDK-ba, sok srác rögtön az első héten hazajött. Nem bírták a kosztot, kevesellték a fizetést, visszavágyódtak a mama szoknyája mellé — meséli Bartos József. — Nekem is voltak ilyen problémáim. Csak hát tudtam, idő kell hozzá, amíg az ember belerázódik, mire megtanul németül, és a munkában is megállja a helyét. Természetes, hogy az első hónapban kevesebb a kereset. A másodikban azonban már lehet teljesíteni a normát. A KISZ, a szakszervezet meg a munkaügyi osztály képviselői a gyakorlati tudnivalók részletes ismertetése mellett figyelmeztették a most induló fiatalokat: külföldön hazánkat is képviselik. Magatartásuk a magyarok jó hírnevét öregbíti vagy rontja. Bízunk benne, nem fognak megfeledkezni erről az »útra- valőról«. Rezes Zsuzsa SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1971. szeptember 23. 5
