Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1971-09-19 / 220. szám
Ha tehetem Szalonnasütés vagy happening — ez itt a kérdés. Többek közt, persze. Egy elmúlt korszak happe- ningje a szalonnasütés volt. A mai kor szalonnasütése a happening. Ügy érzem, az élet minduntalan felteszi nekünk a kérdést: melyiket választod. Tételeim furcsák, sértöek. Sértik a konzervatívokat, akik szalonnát sütnek alkotmány ünnepén, és sértik a modemeket, akik a happe- ningek hatósági engedélyei után futkosnak a hivatalos órák idején. Mégsem bizonyítom őket, mert minek. Majd az élet. A judiciumomat azonban bizonyítanom kell. Tehát azért merem ilyen határozottan állítani a fenti paradoxonokat, mert évek óta nem vettem részt sem szalonnasütésben, sem happeningen. Sőt, ha jól meggondolom, happeningen még egyáltalán soha . nem voltam. Viszont a szalonnasütésről gyönyörű csöpögő emlékeim vannak. Egy nagy darab sercegő, csörgő (mikor a szalonna elkezd hirtelen ereszteni a nyárson) nosztalgia dobog a szívem helyén, ha rágondolok, a happening- ről pedig csodás képzeteim vannak: egy unott, lusta, vastag szájú, szőke leányt látok, fején egy görögdiny- nye héjával, ajkai közt Tra- buco szivarral (s ezenközben gépzene hallatszik). Mindent tudok — mind a szalonnasütésről, mind a happeningről. Testvérek ők, egyazon anya szülöttei, s ez az anya: a Béke. Ki süt szalonnát háborús időben? Senki. No, persze nem úgy ebédre gyorsan, a szurokolvasztó parazsából kirántva egy lapátnyit, hogy valami változatosság is legyen a mindennapi, egyhangú kenyér—szalonna—hagyma étrendben, hanem amúgy igazán, este, erdei tisztáson, társaságban, borral, piknikalapon, happeningszerűen. Nem, háborús időben ez nem dívik. Részint azért, mert nincs szalonna, részint pedig azért, mert nem is szabad este szabad téren tüzet rakni (elsötétítés van), aztán pedig azért sem, mert senkinek sincs kedve hozzá. S ez a legfontosabb. A szalonnasütés tudniillik esemény egy család, egy szőkébb vagy bővebb társaság, közösség életében. Azt meg kell szervezni, arra össze kell jönni, s azon jól be lehet rúgni, megminden. Szóval még egyszer: esemény. Az emberek a szalonnasütés megrendezésével az elemi eseményszükségletüket elégítik ki, akkor, amikor kevés az esemény az életükben. Békében. Ugyanígy áll a dolog a happeninggel is. Az embernek van egy elemi undorszükséglete, egy elemi megbotránkozás-, vagy megbot- ránkoztatás-, vagy unatkozás-, vagy köpésszükséglete. Az embernek néha kell egy kis lehetetlen, értelmetlen, abszurd, egy kis hülyeség, összefoglalva: egy kis esemény. No, de háborúban? A lövészárokban ? (I stenem, lesznek még lövészárkok!?) Ott minden perc happening. A bombarobbanás éppen úgy, mint a csajka hideg feketekávé és a tetű. No mármost, ha mindez tartósan hiányzik egy társadalom, egy generáció életéből, akkor ebben a generációban végül is felébred a vágy a tetvek iránt. Az életben van bizonyos eleve elrendeltség: az emberiség egy bizonyos részének időnként muszáj a tetvekkel szimbiózisban élnie. Ez is egy esemény tudniillik, és eseményre az emberiségnek éppen olyan nagy szüksége van, mint a kenyérre. Az ilyen tételekben való gondolkozással persze nem sokra megy az ember. Például még mindig nem mondtam ki a döntő szót: szalonnasütés vagy happening. Mert hiába, hogy testvérek, állítólag választanom kell köztük. Modern vagyok vagy konzervatív? Mi vagyok? Nem, kérem, tisztelettel, nem választok! Ha hívnak, megyek szalonnát sütni (ösz- szefutott a nyál a számban) s ha hívnak elmegyek bármilyen happeningre is, ha kell, anyagi áldozatok árán is. Nem teszek különbséget, nem mondok ítéletet Szeretem azokat a serény önfeláldozókat, akik megszervezik a szalonnasütéseket a kertek alján, akik meghegyezik a nyársakat, és öszegyűjtik a rőzsét, szeretem a hagymavágókat és a borisszákat, akik semmire sem alkalmasak és csak útban vannak mindig, de szeretem a happeningezők ön- feláldozását, kitartását és önmutogatását is. Valakinek lelkesednie kell a szalonna- sütésért is, hogy legyen, meg a happeningért is, hogy legyen. És éppen így valakinek — valakiknek — meg kell mosolyognia, le kell néznie a szalonnasütést mint olyat mint egy konzervatív, avult jelenséget, s valakinek — valakiknek — meg kell ütköznie a happeningek bi- zarrságán, abszurd bűzein, mert ellenszenvek nélkül nem esemény az esemény. Nem választok. Illetve; most még nem. Majd ha ott leszek végre egy jó szalonnasütésen, ott a hunyorgó parázs mellett kezemben a nyárssal, hátam mögött kor- nyikáló alakokkal, az általános sercegésben, az érzéki örömökben való tobzódás közepette, ott majd a happe- ninget fogom választani, szellemi izgalmat remélve tőle. S ha eljutok egyszer egy happeningre, ott majd az üres csodák, pop-artok, klaf- fogások, szagok dáridóján, ott majd a szalonnasütést fogom választani. Az ízeket, a realizmust. Ha tehetem. Csnrka István Könyvszemle Tüzecske Egyszerű élet? Nagyszerű élet? Mindkettő. A földhöz lapuló, putriszerű házacskában négy fiú mellett egy lány is van. Miből sejthetné, hogy ő, aki semmiben nem különbözik a bolgár falvak többi tíz és százezer hozzá hasonló szegénygyerekétől, egyszer majd fegyvert fogva harcol, parancsokat oszt és hajt végre, pisztolyával állítja meg a menekülni akaró tábornokot? Nem sejtheti, s éppen ez adja a mű sajátos varázsát. Az a közvetlen, vallomásszerű hang, ahogyan elmeséli életét, azokat az eseményeket, amelyek fokról fokra a jobb életért küzdő kommunisták, majd a partizánok közé vitték. Akár kalandregény is lehetne Mitka Grabcseva könyve, mert olyan események sorozatán ment át hőse, mint a kalandregényeké. Mégsem a kalandra kerül a hangsúly, hanem az emberre, aki az egyik meg a másik oldalon áll, d miközben küzd vélt vagy valódi igazáért, maga is formálódik, mássá lesz. A fordulatos cselekményű, minden sorában hiteles légkörű művet Bödey József fordította, s a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg. <»> B izakodása! Indultam el munkahelyem felé, a pusztai tanyai iskolába. Tudtam, hogy a megszokott kényelemről le kell mondanom... Talán nem -is fejeztem ki magam pontosan, hiszen a villany, a vízvezeték, a mozi, a könyvesbolt ma már a mindennap) élet szerves tartozéka. Azzal a tudattal vállaltam el a tanítást, hogy a felsoroltakon kívül is sok dolgot nélkülöznöm kell majd. De bíztam: hasznos munkát végezhetek, és megnyugtatott a több mint húsz fős tantestület; tehát nem leszek magamra hagyatSzép, napsugara« Smá délután volt. Figyeltem a vidéket. Szépnek találtam. Miután az útbaigazítás szerint letértem a kövesútról, különösen megnyugtatóan éreztem a szokatlan, tökéletes csendet és a mezők ha- sonlí thatatlan illatát. Hol nedves, tapadós fényes fekete földön jártam, hol bokáig süllyedt lábam a puha homokba, majd pedig olyan kemény és sima volt az út, mintha aszfaltot öntöttek De a kemény fekhelyen rosszul telt az éjszaka. Azt álmodtam, hogy fürdés közben csalánbokrok közé kerültem, és hiába kapdostam utánuk, a hosszú csalánszárak mégis hozzám értek, és végigszurkálták egész testemet. Reggel fáradtan, megviselten ébredtem fel. A kút- nál, mosdás közben vettem észre, hogy egész mellem és karom tele van hintve bolhacsípésekkel. Megértettem Grandpierre Lajos: Az igazgató örömmel és kedvesen fogadott. Mivel déltájban érkeztem meg, nyomban meghívott ebédre, mondván: máshol úgysem jutok ennivalóhoz. Már ötven éves elmúlt Elmondotta, hogy mindig tanyai iskolákban tanított, és megszokta az ottani életet. Kétszobás lakásának berendezése azt bizonyította, hogy különösebb gondok nélkül él. A terjedelmes könyvespolc zsúfolt volt s találtam néhányat rajta a legújabban megjelent könyvek közül is. Ebédutáni borozgatás közben igazgatóm történeteket mesélt a tanyai tanítókról. Mindegyikből az derült ki, hogy életük változatos, a munkájuk hasznos, szép, a legtöbben hivatásuk igazi hősei. Tudtomra adta, hogy engem egy távoli — tíz kilométerre eső — tanterembe osztott be, amelyhez a nyilvántartás szerint huszonnyolc gyermek tartozott, első osztályosoktól nyolcadikosokig. A központi iskolában az igazgatóval együtt nyolcán látták el a munkát, a többi pedagógus pedig — ugyanúgy, mint majd én — régi épületekből átalakított, egymástól és a kövesúttól távoleső iskolában tanított. — Egyelőre nincs más megoldás, ott kell tanítanunk, ahol lehet — mondotta. E s részletesen elmagyarázta, miként foglalkoztathatom a legjobban a gyermekeket. Azt javasolta, hogy az alsósokat délelőtt, a felsősöket délután tanítsam. Figyelmeztetett: két napra való élelmet vigyek magammal, mert legalább ennyi időt vesz igénybe, míg lakást és kosztadót találok. — Addig hol alhatom? — Az iskolában. Mire mindezt megbeszéltük és mire a földművesszövetkezeti boltban bevásároltam, már elmúlt öt óra. Igazgatóm elmagyarázta az utat, és még utánam is kiáltott: — Lépj ki, mert rádsötétedik! Eltévedhetsz! Messze van a kövesúttól! Jó kedvvel indultam el. volna rá. A figyelmeztetés ellenére is kényelmesen gyalogoltam és csak akkor döbbentem rá, hogy esteledik, amikor egy akácerdőbe fordult az út. Mire kiértem belőle, besötétedett. Jó ideig haladtam a növekvő sötétségben, mikor végre balról, bizonytalan távolságból fény villant a szemembe. Azonnal arrafelé fordultam a sze- kérútról. M agányos tanyához, értem. Amikor megtudták, hogy én vagyok az új tanító, nagy örömmel fogadtak. Megvacsoráz- tattak. Fel sem tettem a kérdést, hogy éjjelre befogadnak-e, mert magam is láttam, hogy a két helyiségben éppen elegen vannak. Ezért örültem a gazda ajánlkozásának, hogy elkísér az iskolához. Meggyújtott egy viharlámpát, a vállára vetett egy szürke pokrócot, így indultunk el a sötétségben. Odaérve, kísérőm kivette rejtekhelyéről a kulcsot, kinyitotta az ajtót, majd meggyújtotta a falon függő lámpát Segített fekhelyemet az összetolt padokon elkészíteni, ideadta a pokrócot takarózni, aztán jó éjszakát kívánva eltávozott. Egyszerre megéreztem: annyira egyedül maradtam, mint még soha, hiszen a legközelebbi tanya is legalább ötszáz méternyire volt tőlem. De bizakodtam, hogy már a legközelebbi estét emberek között, barátságosabb környezetben töltöm. Megvacsoráztam. A maradék élelmemet az asztalra helyeztem. Aktatáskámat a törülközőmbe burkoltam, hogy legyen mire helyezni a fejemet. Ráfordítottam a kulcsot az ajtóra, elfújtam a lámpát, aztán valahogy elhelyezkedtem a padokon. Hamar elaludtam. az álmomat. Amikor azonban beléptem a tanterembe, újabb meglepetés ért: eltűnt az asztalról az élelmem. Teljesen bizonyos voltam abban, hogy kintlétem alatt senki meg nem közelítette az épületet. Csakis éjjel vihette el valaki az ennivalómat. Az ajtót azonban reggel zárva találtam, és egy perc alatt meggyőződtem arról, hogy az ablakok is csukva vannak. Mégis nyomtalanul eltűnt az élelem ... Miközben éhesen a gyermekekkel foglalkoztam, egyre jobban bosszantott, hogy a talányt nem tudom megfejteni. Délben hazabocsátottam a gyerekeket, és elgyalogoltam a pusztára bevásárolni. Vettem élelmet, egy zseblámpát, s egy csomag rovarirtót. Mindenképpen sötétedés előtt akartam hazaérni, ezért fel sem kerestem az igazgatómat Bevásárlás után azonnal visszaindultam. Törődött, fáradt és éhes voltam, talán ezért gyalogoltam egyre ko- morabban. Ügy éreztem, minden lépésemmel távolodom a civilizált élettől. Előbb a villanyvezeték maradt el mögöttem, aztán a kövesút, majd a dűlőn is mind ritkábban mutatkoztak keréknyomok ... Az iskolám közelében már csupán egy keskeny ösvény vezetett... A tanyák elég messze vannak egymástól, ezért a szálláskeresést másnapra halasztottam. Egyébként is megkértem a tanítványaimat, hogy érdeklődjenek szüleiknél, nem adhatnának-e nekem szállást. Reménykedtem, hogy kosztot is kapok. Lefekvés előtt gondosan bezártam az ajtót, kipróbáltam az ablakok zárjait is, aztán megnyugodva burkolóztam a pokrócba, amelyet Keménycserepek Telkibányáról A miskolci Hermann Ottó Műzenm tulajdoniba új keményeierép-Ieletek kérditek. A XIX. század váci ó» XX. század eleji keménycserép -kerámiák a telkibányai és bélapátfalvai keménycserép-gyárakból kerültek U. A legértékesebb as Is, »BlbUa-kulac»». visszatértemkor alaposa* Va- hintettem rovarirtóval. Éjjel hirtelen felriadtam. Ügy éreztem, mintha valaki járt volna a teremben. Halkan és óvatosan, hogy semmi zajt ne okozzak, a zseblámpámért nyúltam, aztán felvillantottam a fényt. Éppen az asztalra. Az élelmem körül patkányok hemzsegtek, ■ most megriadva ugráltak le Hangos puffanással csapódtak a padlóra ... Körbej ártat- tam a lámpa fényét, s mindenfelé patkányokat pillantottam mev. Feltápászkodtam, és az asztalhoz siettem. A kiló szalonnából alig maradt valami. A kenyérben hatalmas lyukak tátongtak. A sajtból már csupán morzsákat találtam. így tűnt el hát az előző éjszakai élelmem is ... Meggyújtottam a petróleumlámpát. Visszahevered- tem a padokra. Sokáig gondolkoztam, mit csináljak, Közben elnyomott az álom. Aznap több mint húsz kilométert gyalogoltam... Reggelre a patkányok még a papírt is megették, vagy eltűntették az asztalról... A terjengő erős patkánybűztől felfordult a gyomrom. Itt élni és tanítani?! Megrémített a jövő. Az igazgató és a tanyaiak örömmel, megbecsüléssel fogadtak. De a patkányok! A magány... összeroppantam. Hősök, igen, hősök a taknyai tanítók... És én... A gyermekeket már tizenegy órakor hazaküldtem. Megszöktem... A tanító hallgatott egy darabig. Aztán halkan folytatta: — Hát... Útközben gondolkoztam... A gyermekek... Az egyik olyan szomorúan nézett rám, amikor hazaküldtem őket, mintha sejtette volna, hogy nem térek vissza. Hirtelen előrehajolt. — Mondja meg nekem, honnan lehet patkánymérget szerezni. — Felemelte a hangját — Mondja meg, ha kell, saját pénzemen is veszek, de kiirtom, kiirtom a nyomorultakat! — kiáltotta bőszen. Demény Ottó: MESE Mert kenyerét jó szívvel odaadta, Arglrus végül célhoz ért. Hasznos barát — manó, boszorka. Ez nem példabeszéd. Táltosló parazsat eszik, az óriás követ. Akin a jóság vértje fénylett, — mindenki segített. Atröptetett a hegyeken. A föld mélyébe szállt. Szétszórt tagjai egybeforrtak, legyőzte a halált. övé lett Tündér Ilona; szép mint a Hold s a Nap. Uralkodnak, míg a világ nem lehet boldogabb. Mezei András: IDILLSIRATÓ Végtelenül szűk, cellasivár minden mindenségtagadás, hol a tág ölelésen túl nincs epedés már, nincs álmodozás. Gyönyörűség a folyóvíz meg a szél, mikor éneket úszt&t« A lombos öröklét kisdedeit ringatják, vélük alusznak. A gondolatok ma a törvényt tágítják mind szabadabban: ami a Létben a Több, mégis az emberrel több az anyagban. Szállhat a gép, lezuhanna, ha elhallgatna az ének: a világűrcsengés... Valahol mintha juhokat terelnének. 8 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1911. szeptember 19.
