Somogyi Néplap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1971-08-27 / 200. szám
Épül a Barátság TI. kőolajvezeték fogadóállomása »tv** A Barátság n. kőolajvezeték magyarországi szakaszának első létesítménye a fényeslitkei fogadóállomás, amelyet az Országos Kőolajvezeték Vállalat épít. Itt fogadják a vezetéken érkező olajat, és Innen továbbítják a finomítókhoz. Az olaj tárolására négy, egyenként 20 ezer köbméteres tartályt építenek, melyekből egy már elkészült. A mintegy 200 millió forintos beruházást 1972 végére fejezik be. (Képünkön: Az épülő tartálypark.) Brigád mozgalom Kapospuián örvendetes jelenség, hogy megyénkben a falusi emberek körében egyre nagyobb tért hódít a szocialista brigádmozgalom. Megszoktuk, s talán egy kicsit törvényszerűvé is tettük, hogy ha a szocialista brigádmozgalomról beszélünk, mindjárt csak a gyárak, üzemek szervezett dolgozóira gondolunk. A nemes versenymozgalom terjesztéséért azonban igen sokat tett a Közép-somogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége, de szép példát szolgáltat a kapospulai Ezüstkalász Termelőszövetkezet is. A gazdaság 1969-ben a területi termelési versenyben a második, a múlt évben az első helyet szerezte meg. A szép eredményért igen sokat tettek a szocialista brigádok — hangoztatta Illés János, a tsz elnöke. — A versenyszellem, a többre törekvés — mondta — egyidős a szövetkezettel. Már 1960-ban járási, illetve megyei helyezést értek el, 1962-ben pedig a kiváló gazdaság címet szerezték meg. Az ezt követő évek is igen eredményesek voltak, hiszen minden évben a járási és megyei elsők között kaptak helyet. 1970-ben nyolc brigád száz- kilenc taggal, az idén kilenc brigád százhatvanöt taggal versenyez. A vezetőség a szocialista brigádvezetőket is bevonta a gazdaság vezetésébe. Ilyen szellemben, így együttműködve hozhat valóban szép eredményt ez a hasznos mozgalom. A konzervgyár előtörténete Egy ügyes ssihmfő&ő Részletek Matán István visszaemlékezéséből Húsz éves a Családi Lap Ünnepség a magyar Vöröskereszt székházában A Magyar Vöröskereszt havi folyóirata, a Családi Lap, 20. születésnapjáról emlékeztek meg bensőséges ünnepségen a Magyar Vöröskereszt székházában. Magyar János, a lap főszerkesztője elmondotta: az ötvenes évek elején a 15 ezres példányszámban megjelent újság ma már havonta 280 ezer példányban lát napvilágot. Hasábjain éppúgy megtalálhatók a lakosságot érintő fontos egészségügyi kérdések, mint a Magyar Vöröskereszt állandóan bővülő, szerteágazó feladatairól szóló tájékoztatók. Növényvédelmi tájékoztató Felkészülés a magcsávázásra Az amerikai fehér szövőlepke hernyói az egész megyében károsítanak. Rágásuk nyomán a lombozat nagy része elpusztul, a fa legyengül, a téli fagyokat nehezebben bírja. Évről évre visszatérő probléma a házikertek elhanyagoltsága: a bábok nagy része itt telel át, és fertőzi a nagyüzemi gyümölcsösöket és közterületeket is. A kártevővel fertőzött szállítmányokat exportálni tilos! Így a közvetlen károkozáson kívül ez a többletjövedelem is elmarad. A védekezés közérdek és ren- detileg kötelező. A védekezés módjait a július 30-i tájékoztatónkban ismertettük. A gabonafutrinka tavaszi károsítása megyénkben közepes mértékű volt, de egyes helyeken — főleg a kaposvári járás középső részén — erősebben károsítottak. A mostani száraz időjárás a kártevő ŐSZ FERENC 1 Nyomoz nváros 17. A kapitányság előtt posztoló őrszem megpróbálta szétoszlatni a tömeget: — Oszoljunk, jóemberek!... Nincs itt semmi látnivaló ... Ne bomoljanak... De senki sem mozdult. Kerekes Gergely, Zsoldos és Saci előrefurakodtak: — Jelentse az őrnagy elvtársnak, hogy a város küldöttsége kér tőle kihallgatást — mondta Gergely bácsi. Hangja ércesen csengett, hallatára elnémult a tér, és különösen az idősebbek a történelmi idők szelét érezték fújdogálni. Kerekes igazi néptribunnak érezte magát, talán Catónak, aki a Fórum Románumon harsogja fenkölt szavait, a retorika ma is becses gyöngyszemeit. Az őr becsengetett egy rendőrért, hogy továbbítsa ezt a szokatlan és mulatságos kérést. Lillácska — ezúttal őszesfekete hajjal — ott állt a tér szélén, mivel a Levendulában is kimondták a zárórát. Ügy képzelte, hogy nemsokára megjelenik az erkélyen az őrnagy, és felmutatja a szatírt. Biztosan egy kis vézna, beteges se- lejtembar, aki nem kap magának másként nőt. Aztán észrevette, hogy valaki figyeli. A tömegtől egy kissé távolabb, félszegen, és gyámoltalanul ott állt Karcsi. Lillácskát rögtön nem érdekelte az egész ostoba história. Odalépett a fiúhoz: — Rám vár, Karcsika? A fiú nem válaszolt. — Ne legyen már olyan mú- lya! Most sötét van, de látom, hogy maga elpirult. — Ráér, Lillácska? — Magának mindig — felelt a lány és belekarolt. — Eljön velem sétálni?... Mondjuk a kiserdőbe ... — Maga kis buta? Minek néz engem? Egy kis diáklánynak? Semmi szükség az erdőbe menni. Jöjjön, meghívom tojásrakásának nem kedvez, de a meteorológiai előrejelzés szerint várható csapadékos periódusban a jelenlegi állomány is komoly károk elindítója lehet: a veszélyeztetett területeken fel kell készülni az őszi gabona Lindános magcsávázására. A csávázás módja: 2 kg Hungária L—2 porozó egyenletesen összekeverendő 1 q vetőmaggal. Szórványosan, főleg a kaposvári járás nyugati részén elszaporodott és nagy mértékben károsit a mocskospajor. A kifejlett pajorok napok alatt az egész területet letarolhatják. A kártevő ellen nagyüzemben Parathion 20 0,1 (14), Wofatox Sp. 30 0,2 (14), Intration 0,05, (30); házikertben Ditrifon 53 WP 02 (14) százalékos adagja használható. (A zárójelben az élelmezésegészségügyi várakozási idő szerepel.) egy feketére, a lakásomra. Ne féljen, nem olyan kávét kap, mint a Levendulában ... — Én inkább sétálni szeretnék ... — Jöjjön, majd megbeszéljük ... Farkas közben megkezdte a kihallgatást. A minden ízében reszkető nőt lefektették egy szobában, és orvost hívtak. — Neve? — Borzák József — felelt a letartóztatott férfi, akinek adataiból kiderült, hogy negyven éves, nős, két gyermek apja, a gyárban raktárosként dolgozik. — Ismerte a sértettet? — Kit kérem? — kérdezte felettébb ostoba tekintettel. — Hát azt a nőt, akit ma este a kiserdőben megtámadott. — Ismertem, kérem... Már régóta figyeltem ... Én nem is tudom, mi történt velem ... Egy hirtelen ötlet... Nem értem, kérem ... Már csak azt vettem észre, hogy Ica sikoltozik, és vérzik az arca. El akartam hallgattatni... — Hogyan? — Megfenyegettem ... nagyon meg voltam ijedve... — Most először fordult elő magával ilyesmi? — Igen... — Gondolkozzon! — csattant fel Farkas őrnagy hangja. — Esküszöm, kérem __Csak n em tetszik gondolni? — Én nem gondolok semA NAGYATÁDI konzervgyár irattárában őrzött hiányos krónika csak annyit jegyzett fel az előtörténetről, hogy a ma már hét—nyolcezer vagont termelő gyár a Matán István ötvöskónyi gazda által alapított szilvaízt főző manufaktúrából nőtt ki. A története iránt érdeklődő olvasót e néhány szavas utalás nyilvánvalóan nem elégíti ki, s kíváncsi arra, milyen körülmények között terebélyesedett a manufaktúra hatalmas gyárrá. Azt elöljáróban megállapíthatjuk, hogy helyi és országos érdekek szerencsés találkozásának eredményeként jött létre a szilvaízüzem. 1939 nyarán ugyanis az akkori Földművelésügyi Minisztérium — a fokozódó hadi igények kielégítése érdekében — az ország különböző körzeteiben szárítóüzemek felállítását tervezte. Ehhez kapcsolódott Matán István vállalkozása. Visszaemlékezésében így ír erről: »A nyár folyamán (1939 nyaráról van szó), július elején megjelent nálam Halász Ferenc járási gyümölcstermesztési felügyelő négy kataszteri hold gyümölcsösöm (alma) ellenőrzésére. Ez alkalommal elmondta nekem, hogy az F. M. az országban 76 szárítóüzemet kíván létesíteni, s ebből egyet az ő körzetében, Segesden. Hívott is magával Segesdre, nézzem meg a leendő üzem helyét, amelynek akkor már a tervrajzai is elkészültek. Elindultunk. Fele úton azonban azt mondtam neki, hogy forduljunk vissza, és csináljuk a szárítót Ötvöskónyiban, én vállalom a vezetését. Mindjárt be is mentünk Máté József ötvöskónyi bíróhoz, aki a képviselő- testület hozzájárulásával engedélyt adett a szilvaaszaló üzemnek a község területén való felépítésére. Az üzem létesítésének további feltételei voltak: ötezer pengős garancia a bank részéről az épületek állagának fenntartására; a banknak kellett garantálni a behozott áruk árának kifizetését, valamint a munkabéreket. Ennek elintézésére bementem Nagyatádra a Kogler-féle bankba, ahol elutasítottak, azzal, hogy ilyen üzletekkel nem foglalkoznak. Elmentem hát a járási takarékpénztárba Burits Pál igazgatóhoz, aki nem zárkózott el a garancia elől, de költségvetést kért, különös tekintettel az üzlet' hasznosságára. Kimutattam, hogy a folyósítandó kölcsönre az áruk eladása után levont kétszázalékos kezelési költség és bankkamaton felül 14 000 pengő tiszta haszon várható. A jövemit... És most vezessék a fogdába! Borzákot .Sípos tizedes kituszkolta. Egy rendőr jelentette, hogy Kerekes egy küldöttség élén be akar jönni. Farkas a győzelem mámorában még ezt is el tudta viselni. — Engedjék be ... — őrnagy elvtárs! Lent a tér feketéllik az emberektől. Tudni akarják az igazat. Megígértem nekik, hogy tájékoztatjuk őket... — Semmit sem tudunk mondani ... Korai lenne. — De a város népének joga van megtudni az igazságot. Farkas kezdett begurulni: — Drága, Gergely bácsi. Menjen szépen haza ... Kerekes azonban már visszavonhatatlanul belezavarta magát a néptribun pózába. — Addig egy lépést sem, amíg nem adhatok valami tájékoztatást a népnek. Farkas elmosolyodott: — Rendben van. De egy feltétellel. Ha leírja, amit mondok. És úri, illetve elvtársi becsületszavát adja, hogy egy szóval többet nem mond. Kezet rá. Kerekes Gergely enyhén meg is csattogtatta a bokáját: — Becsületszavamra, kérlek! — Akkor írd: delem biztosítására váltót írtam alá.« A szilvaízfőzés tehát a »■klasszikus« tőkésvállalkozás szabályai szerint indult. A termelés megindításához azonban — országos érdekekre való tekintettel — az állam is segítséget nyújtott. Matán István a következőket írja erről: »A termelés megindításához az állam egy darab 150 literes és két darab 350 literes üstöt biztosított. Ehhez vásároltam Nagykanizsán hét darab 450 literes üstöt, s így összesen tíz főzőüst állt rendelkezésre. Az aszaló és lekvárfőző üzemelését 1939 szeptemberében beindítottuk. Az üzemeltetéshez hat munkásra volt szükség, akik tizenkét órás műszakokban váltották egymást — az aszalóban. A lekvárfőzést huszonhat fő végezte, ugyancsak 12 órás éjjel-nappali műszakban. Itt egy-egy műszakban tizenhárom fő dolgozott, akik közül tizen a főzést végezték, hárman pedig a nyers szilvát mosták, illetve a kész árut csomagolták. Az üzemelés negyvenöt napig tartott, amely idő alatt — az első termelési évben — előállítottunk 130 mázsa aszalt szilvát és 350 mázsa szilvalekvárt. A készárut Nagyatádra, a volt Czindery-kas- télyba szállítottuk, ahonnan 1940 őszén értékesítettük. A haszon kb. harmincnyolcezer pengő volt, s ez az összeg képezte alapját a további fejlesztésnek.« AZ 1940-ES ESZTENDŐ kritikus volt a manufaktúra szempontjából. Rossz volt a szilvatermés, s ennek következtében Szabolcsból kellett nyersanyagot hozatni. Sárgarépa és kukorica szárításával is foglalkoztak. A rossz év után 1941 a termelés profiljának bővülését hozta. »A nyár folyamán — Pestre utazva — meghallgattam a vonaton a Weisz Manfréd-féle konzervgyár két felvásárlójának beszélgetését, — írja Matán István — akik szerint a környéken az alma kilója mindössze hat fillér volt. Bázel számolva Pesten elmentem Szabó Bélához, a Kertészeti Főiskola tanárához, aki az országban felállított 76 aszalóüzem irányításának állami megbízottja volt, és tőle kértem tanácsot, hogyan lehet az almából velőt előállítani, mert azzal kívánok foglalkozni. A megfelelő felvilágosítások birtokában mindjárt eladtam egy Mayer nevű kereskedőnek 200 mázsa almavelőt nyolcezer pengőért, amely összegen újabb főzőüstöket vásároltam. Rövidesen elkezdtük a velőfőzést. Három nap alatt készült el az előre lekötött mennyiség, amelyet a kereskedő cég megbízottja rendben találva újabb tízvagonos megrendelést adott.« A haszon és az egyre bővülő kereslet (a mind nagyobb hadiszállítások) a termelés további bővítésére ösztönözték a tulajdonosokat. 1942 januárjában Nagyatádon megalakult a Konzervipari Kft. (korlátolt felelősségű társaság), amely aztán részvénytársaság formájában nagyobb tőkével gépesítette a termelést. Megoldatlan volt még a helykérdés. A Czindery-kas- tély, ahová az üzem beköltözött, hamarosan kicsinynek bizonyult, s onnan nem volt gazdaságos az áru szállítása sem. Ezért vettek a társulás vezetői a vasút mellett területet. Így ír erről Matán István: »Ebben az évben megvásároltunk a vasút mellett húszezer négyszögöl területet a Lel- bach-uradalomtól a megépítendő új konzrevgyár céljaira. Ugyanis a létesítendő iparvágány a szállítási költségek csökkenését jelezte.« ! A VISSZAEMLÉKEZÉS — amelyből csak néhány jellemző részletet ragadtunk ki —, még hosszú oldalakon át folytatódik, de az már a gyár története. A nagyüzem születése tanulságos. Megmutatja egyik útját Nagyatád iparosodási folyamatának. Leskő András Seiélpreparátori! kiálMtásreadező (Folytatjuk) Hogyan lesz valakiből huszonnégy éves korára a vadászati világkiállításon résztvevő Svédország nemzeti pavilonjának rendezője? Többféle válasz lehetséges; többek között az is, hogy egyszerűen kinevezték az illetőt. Persze, az ügy mindjárt bonyolultabb, ha elárulom, hogy Eva Dalberg kisasszony szőke, csinos, karcsú; természetesen ízig-vé- rig svéd, és a kiállításon részt vevő harminc ország rendezője között az egyedüli nő. Ez j részbein emeli a tekintélyét, • de ugyanakkor nehezíti is a • helyzetét, mert a szakmabe- íliek nemcsak a kákán kérésinek csomót, hanem Dalberg | kisasszony munkáján is. • Ahogyan végigkísért a kéjszülő pavilon tablói, diorámái és még felbontatlan ládái között, mutogatva-magyarázva, őszinte tisztelettel adóztam szervezői és rendezői képességeinek. Képzeljék el, hogy a kiállítás anyagát az Állami Természetvédelmi Hivatal, az {Állami Erdészeti Igazgatóság, ♦a svéd természettudományi • múzeum, a Királyi Halászati {Igazgatóság, a svéd termé- {szetvédelmi szövetség és a fsvéd vadászszövetség igényeidnek megfelelően kellett rendszerezni — úgy, hogy 'egyik • intézmény se szoruljon háttérbe a másik miatt. — Szereti a természetet. — Nálunk talán senkit nem találna, aki erre a kérdésre tagadó választ adna. Velünk születik, mint a szőke haj. Még a legkisebb alig totyogó gyereket is a természet megbecsülésére és tiszteletére nevelik. Ebből kívápunk ízelítőt adni a kiálításunkon. — Mi hozta magát erre a pályára? — Eredetileg eszembe sem jutott, hogy vadászattal, halászattal, a természettel összefüggő kiállításokat rendezzek. Segédpreparátorként kezdtem a munkát 17 éves koromban a Svéd Természettudományi Múzeumban. Aztán addig preparáltam, amíg egy kiállítást bíztak rám. Nem nekem kellett volna megrendeznem, de a főnökömtől szabad kezet kaptam, s úgy rendszereztem az anyagot, ahogy nekem tetszett. A végén kiderült, hogy a közönségnek is nagyon tetszett a munkám. Kétszázötven négyzetméternyi területen rengeteg dolog fér el, ezért forgatókönyvet készíttettek, hogy mi hova kerüljön. Ez határozza meg a kiállítás jellegét is ... A leg- hálásabb kiállítási tárgy a fotó. Dalberg kisasszony ezekhez is ért, s nem is keveset. — Két évig tanultam fényképezni; vizsgát is tettem fotózásból. Általánosat, tehát nemcsak a természetfényképezést tanultam meg. Jó, ha az embernek vannak ilyen kiegészítő »segédtudományai«. A pavilonban magyar segédmunkások is dolgoztak, akik azonban többet fixírozták a svéd szépséget, mint a munkájukat. Éván egy parányi fekete short van, egy rózsaszín trikó és az orrán pár szem szeplő. Csupa olyan látványosság, amit nézni kell. Egy darabig értékelte is — hiszen . nő a javából —, de aztán eligazította a fiúkat. — Mit látott Budapestből? — Szégyelem, de bevallom, hogy nem sokat. A pavilon nagy, az anyagunk bőséges, az időnk kevés. Kíváncsi még valamire? — Meddig marad Magyarországon? — Csak szeptember elejéig. Utána Franciaországba utazom, s kéthónapos hajóútra indulok a Földközi-tengerre. A természettudományi múzeumnak gyűjtünk anyagot. (Saly) ü SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 197L augusztus 27. i
