Somogyi Néplap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1971-08-25 / 198. szám
Világhírű képtárak műkincsei Budapesten Augusztus 27-én a vadászati világkiállítás megnyitásával egyidőben képzőművészeti kiállítás nyílik a Műcsarnokban »Ember és a természet« címmel. Ezen a kiállításon 19 ország 102 művészének 242 vadászati témájú műalkotását tekinthetik meg a látogatók. Képünkön: Mai szovjet alkotók állatszobrai. A kalendáriumok, naptárok nyomában »érti, ismeri a csíziót« — járatos a dolgokban, jól kiismerkedik valamiben. Ezt a szólást ma is használjuk a mindennapi életben. S nem' is gondolunk arra, hogy középkori iskolák számára készített verses naptár volt a csízió, és benne a vértanúk, szentek nevét, hogy könnyebben emlékezzenek rájuk, versessé szerkesztették. Helyes és teljes nevén Cisio Ianus volt a pontos neve. Ez tulajdonképpen az újév napjából (Circumcisio Christi=Jézus körülmetélése; és Januárius=Janus hónapja összeolvasztásából) keletkezett közös fogalomból veszi a nevét. Aki értette a csíziót, az ismerte a naptárt. (Általában a naptárban, a kalendáriumban lévő »tudományt«, — melyet a XV. századtól írtak magyar nyelven). ' Az első csíziókat Európa- szerte — és természetesen mi- nálunk is — a misekönyvek és kódexek első vagy utolsó lapjaira írták. (Pl. Peer-kódex, Thuróczy-kódex stb.) Van olyan tudományos elképzelés is, amely azt állítja, hogy a legelső naptár vagy kalendárium Magyarországon Mátyás királyunk udvarában készült,- Johannesi Regiomontanus (Miller János) tollából. (Egyes történeti források szerint ehhez a naptárkészítő munkához az elkészüléskor Mátyástól 8000 aranyat kapott (!), haláláig pedig 200 arany évjáradékot. A KÖZÉPKORBAN igen kedvelték az ún. történeti naptárakat. Ezekben a naptári és b' lás rész után kis összefoglalók jelentek meg, amelyek különösen a készülés körüli idők történetéhez adtak és adnak hasznos adatokat. , Ismertek voltak Magyarországon az ún. krakkói típusú kalendáriumok is. Ezeket azért hívták így, bár a nyomásuk Bécsben történt, mert tudományos jellegűek voltak, s a tudományos részt krakkói egyetemi professzorok állították össze. A krakkói típusú naptárakban megtalálható volt az ún .asztronómiai jellegű rész is — ezekből jósoltak, vezérekre, sorsokra, gyermekekre stb. A magyar naptárak is az európai sémákat követték. Nálunk a XVII. századtól az ún. német (pl. Flőrich-féle), az ún, lőcsei és a nagyszombati jezsuiták irányításával készült úri. nyugat-magyarországi kalendáriumok (nagyszombati, pozsonyi, győri, soproni kiadá- súak) voltak divatban. Mikor Mária Terézia a nagyszombati egyetemet 1777-ben Budára helyezte át, jelentősek léttek a Länderer család nyomdai kiadványai, így az általuk szerkesztett és kiadott »Szibilla jóslatai« című kalendáriumok is. A DEBRECENBEN KIADOTT képes kalendáriumokat már 1592-től ismerték egész Magyarországon. (A Debreceni Képes Kalendárium 1901-től 1948-ig jelent meg. Széles körű ismeretterjesztő szemleként íródott, és többek között olyan neves muzeológusok és írók szerkesztették mint Zoltai Lajos, Ecsedy István és Sőreghy János.) A kalendáriumok reneszánsza és értékbeli csúcsa volt az ugyancsak Debrecenben 1819- ben megindított Debreceni Magyar Kalendárium, mely »-Készült a két magyar haza hasznára. A’ kalendáriumí rendes matériákon kívül, más szükséges és hasznos gyönyörködtető dolgokkal együtt«. Földi János orvos, Szűcs István főiskolai tanár és Fazekas Mihály, a Ludas Matyi szerzője szerkesztették. Ebben a kalendáriumban a címtárakon, vásárokon kívül komolyabb tudományos, történeti és irodalmi cikkeket is találunk. Pl. 1838- ban »A messzelátó cső feltalálásáról« közöl színes írást. Több évfolyamban olvashatunk Debrecennek és környékének török hódoltságkori történetéről. Vannak bennük versek, novellák, és közölték a postautakat, a postaindításokat is. A Debreceni Magyar Kalendáriumról egyik jeles irodalomprofesszorunk mondta, hogy »irodalmunk tisztes, érdemes tagjai tanítani, nevelni akarták a népet, hasznosan szórakoztatni a művelteket, és ezért is megérdemli az utókor becsülését«. A KALENDÁRIUMOK köz- művelődési jelentősége mellett említenünk kell káros hatásait is. Évszázadokon át a babonákat terjesztették. Mert pl. a csillagok állásából következtettek szinte minden tevékenységre: utazásra, fürdőzésre, emberek és állatok gyógyítására, érvágásra, kereskedelmi és személyi vállalkozásokra, sőt még a borotválkozásra is. Végezetül azért mégis azt állapíthatjuk meg, hogy a csíziónak és kalendáriumnak több volt a haszna, mint amennyit ártott a babonák terjesztésével. Hiszen számos jelentős költőnk és írónk műve is először kalendáriumban látott napvilágot, és a művelt emberek által szerkesztett kalendáriumokból a babonás időjóslások már akkor is kimaradtak. Dr. Draveczky Balázs Százéves a Vándorkiállítási Társaság A tizennégyek lázadása — A realista művészet alapjai Emlékezés a világhírű festőkre ■ A Szovjetunióban az idén nagyszabású rendezvényekkel emlékeznek meg a Vándorkiállítási Társaság megalakulásának 100. évfordulójáról. A csoporthoz tartozó művészek — Repin, Szu- rikov, Vasznyecov, Kramsz- koj, Ge, Perov, Vasziljev, Kuidzsi és társaik — annak az orosz demokratikus kultúrának a képviselői, amely forradalmi gondolatokkal és müvekkel járult hozzá az emberiség kulturális kincseihez. Pétervárolt, a Képzőművészeti Akadémia termeiben 1871. november 28-án nyílt meg a Vándorkiállítási Társasághoz tartozó haladó fiatal művészek első tárlata. Hivatalosan ezt a napot tekintik a csoport megalakulási dátumának. Valójában azonban erre az időpontra már összekovácsolódott az azonos nézeteket valló művészek társasága, s a tárlat művekbe öntve képet adott e tehetséges fiatalok világnézetéről. A cári Képzőművészeti Akadémia 1863-ban végzett 14 növendékének »lázadása« a késői klasszicizmus bürokratikus, hivatalos esztétikai kánonja ellen (éppen ez a lázadás indította el a Vándorkiállítási Társaságot) megnyitotta a »partikuláris«, az oroszországi önkényuralom rendőrállamtól független művészeti életet. A csoport létrehozását Iván Kramszkoj, Vaszilij Perov és Grigori) Mjaszodejov kezdeményezte. A Társaság történetének hőskora az 1870—90 közötti két évtized volt, amikor a legnagyobb városokban megjelentek az orosz realista festészetnek ma világszerte ismert művei, amelyek nem az ideális világot, hanem a hatalmas tömegek életét, munkáját, bánatát és örömét, hétköznapjainak prózáját és a történelem tragi-V. Perov: Dosztojevszkij portréja, kus pillanatait elevenítették meg. A XIX. század második felének orosz realitásában fogant képek mindig filozófiai töltésű- ek, bármilyen műfajban — történelmi tabló, portré, életkép, vallásos téma vagy tájkép — jelentkezzenek is. Amikor az ifjú Repin a napsütötte végtelen tájban életre keltette »Hajóvontatók a Volgán« című képét, megrázó erővel fejezte ki a hőseire nehezedő súlyos terhet, a jogtalanságot és a végtelen nehéz munkát. Egyben azt is feltárta, milyeh törhetetlen a nép fizikai és szellemi ereje. A kép eszmei mondanivalója egyben az orosz demokratikus realista festőiskola programja is. Ez az iskola az orosz nép kitartását, állandó ellenállását és harcát hirdette az elnyomással, az igazságtalansággal szemben. Az orosz emV. Szurikov: Morozova bojárasszony című kompozíció. A lacsonyan repülő fecskék hozták közelebb az eget. Meleg szél fújt, mintha parázsról érkezett volna. Az öregember tudta, hogy ha majd a fülledtséget a késő nyári eső váltja fel, az már a deret hozza, az ősz figyelmeztetését, S a hulló levelek mind megannyi felszólító levél. Ez a figyelmeztetés igen szigorú lesz, a nyarat szólítja fel sürgős távozásra. De most valahol még csak születtek az esőt hozó felhők. A levelek is éltek, lombvitorlát alkotva az öreg fák ágain. A füvek nedvességre áhítoztak. Nehezen értek az alkonyok is, az enyhet hozók. Az öregember a fonott székben ült a verandán, fehér kalapban, fehér ingben, szürkés, kopott nadrágban. Lábujjai kikandikáltak szandálja résein. Ült, ölébe ejtett kézzel. Az újság az asztalon, kiolvasottan, lapjai mint a káposzta hervadtabb oldalle- velei. A szemüveg lencséje a napsugarakkal kacérkodott. Az öregember nagy, fehér zsebkendőjével törölgette az arcát, és nyakát. Ráncháló rakódott az arcára az évtizedek alatt, eltéphetetlen, szabadulás reményével nem kecsegtető. Szürkés farkassörte haja megritkult. Napról napra könnyebb lett, mint a zacskónyi liszt, amelyből mérés közben a boltos egy-egy kanállal visszavesz. Az öregNYÁRVÉQ ember délídőben már nehezen lélegzett. Asztmás sípolással kapkodta a levegőt. Szeplőtől bámuló keze ökölbe rándult tehetetlenségében. Hideg tejet ivott, napjában többször is. »A tej élet, erő, egészség« — valamikor így tanította s ő maga is hitt ebben. Az enyhet hozó kortyolások moccanásra bírták alvó gondolatait. Tennie kellene. Tudta ezt. Csak az oldhatja fel a feszültséget. Ernyedt feszültség. Van ilyen, az öregember ezen a nyáron ismerte meg. Ez az állapot csak kínzó kérdéseket ültetett el az öregemberben. Hagyta elhatalmasodni, terebélyes fákká nőni őket. »Érdemes volt-e?« Hiszen mióta letette o krétát, becsukta az utolsó osztálykönyvet, feléje sem néztek. »Jól csinálta-el-» Valahogy reménytelennek érezte a válaszadást. Meg sem próbálkozott vele, félve az eredménytől. A nyugtalanság eluralkodott rajta. Szeretett volna lapozgatni vastag könyvében a régi, kedves tanítványok után. De ez is fárasztó volt. Pedig mérce lehetett volna az is, kiből mi lett. Ült a verandán, és maga elé nézett. Utazni kellett volna, nem csak könyveket gyűjteni. Az ámulás gyanúi- lanságának átengednie magát, sokszor, százszor. Ehelyett tőmondatokat íratott az irkákba és a füzetekbe. Ezen elmosolyodott. Valaha csak irkának hívták, később meg csak füzetnek azokat az ösz- szefűzött papírlapokat, amelyekre a gyerekek girbe-gur- ba írással följegyezték a diktált mondatokat. Sok ilyen fogalomátértékelést megért az öregember. S a diktált mondatok is változtak. Fir- kálgatott az újság szélére. Csupa a betűt. »Apát kezdő, anyát kezdő aranyos a betű« — így szokta tanítani. Reggel óta többször szúrást érzett a szíve körül. »A tél rabolja az öregembert, a nyár nem tolvaj« — erre gondolt. De a szúrások múltával egyre többször gyötörte meg a kérdés is: érdemes volt-e? Tennie kellett. A konyhákért lakóira, a száradni készülő paprikára gondolt. Csikorogva indult lefelé a kútban a vödör rozsdás láncán. Hallotta, hogyan harap a vízbe. A henger nem akarta forgatni a láncot. Az öregember kezében tétovázott a hajtókar. Erőlködve fordított egyet rajta. Víz- cseppek hullottak vissza a nekilendülő vödörből. Két- három kört írt le az öregember karja, s akkor elsötétült a világ. Pihennie kellett. Aztán újra fordított egyet a karon. Lassan, ellenkezve csavarodott a lánc. Félig tette meg útját a vödör, amikor az öregember el- hanyatlott a kút mellett. Gyorsulva kezdett pörögni a hajtókar. Ezt még látta. »Érdemes volt-e7« — futott át rajta újra. Aztán csillag- talan éjszaka sötétje rogyott rá. A temetés utáni estén egy bogárhátú, sárga ablakú házban a faluvégén egy kisgyerek nem akart elaludni. Négyéves lehetett. Az anyja csitítgatta, paskolgatta, hogy álomba ringassa, de a gyerek szeme csíkfürgeséggel siklott ide-oda. Végül felcsillanó szemmel azt mondta: »Anyu! Taníts meg írni !« Az anyja kedvetlenül nézett rá: »Ugyan, miféle ötlet ez késő este?« Aztán mégis ceruzát, papírt vett elő. Betűt formált, és mutatta a fiának: »Látod? Ez az ap-t kezdő, anyát kezdő aranyos a betű,..« Leskő László bér erkölcsi hőstetteinek témája is ez, Iván Kramszkoj kifejezésével élve: »az ember belső harca és győzelme ez az élet igazságtalanságai felett«. A kiváló orosz történelmi festő, Szurikov monumentális vásznain tett bizonyságot arról, hogy vállalta ezeket a gondolatokat. A XIX. század második felének mesterei a realista portréművészetben egyéni ecsetkezeléssel, de egyforma eltökéltséggel tárták fel a nemzeti jellem mélységeit. Perov Dosztojevszkij-arcké- pén megragadja a nézőt a megalkuvás nélküli önelemzés, a gondolkodó elme állandó feszültségének döbbenetesen megkapó ábrázolása. A Vándorkiállítási Társaság tagjai józanul felmérték a tudomány jövendő századának realista festészete elé tornyosuló akadályokat. S az orosz demokrata művészek formakeresésükben, az orosz- országi felszabadító mozgalomban találták meg bázisukat. A népről festettek a népnek. Esztétikai programjukban pedig realizmust, népi és nemzeti vonásokat hirdettek. Munkásságuk jelentősége éppen abban rejlik, hogy tevékenységük része volt annak a nagy történelmi folyamatnak, amelyben megszületett a forradalmi orosz művészet. Tevékenységük jelentőségét emeli, hogy Oroszország akkor sajátos történelmi szerepet töltött be, a világforradalmi folyamat központjává lett. * ■ *■ , V.. ■!‘ A. J« SOMOGY! NÉPLAP Szerda, 1971. augusztus 25.
