Somogyi Néplap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1971-08-20 / 195. szám
Wtfés Gyulát Szekszárd felé Kis vonat megy nagy domboldalon; terhes kicsi nő a vonaton. Jár itt is, ha más nem, a szeme; affajta, ki nem rost sohase. Homloka az ablak üvegén, rázódik a tengely ütemén. Néz ki bólogatva szüntelen, oldalvást a vastag üvegen. Nézi, mit a tágas táj kínál; gyermeke helyett is nézi már. Mosolyog és pillog nagyokat, mint lány, ha szeszt, edest, kortyolgat. Ablakrázta arca szelíden azt bólintja folyvást, hogy igen. ízlik neki, lám csak, a világ; száll szemen át park és pusztaság. Pusztai menyecske, jelzi ezt üveggyöngye, gyöngyön kis kereszt. Kereszt mellett kis kép. az ura; térdén köteg színes brosúra. Szalad át szemen ház és fasor, szökdel ajkán egyre friss mosoly. Mintha nem pillái közt, de szép szája hosszán szállna a vidék. Tábla búza, tabla baltacím hagyja szinte izét ajkain. Keklö szőlők, sárga osztagok becézik az alvó magzatot. Lebeg a lágy élmény közegén, anyjában is egy nép közepén. Most dói el, mive s mint alakul: most érinti tán egy titkos ujj. Ügy becézi, hívja a világ, mint házából rég mi a csigát. Megy szülömegyémben a vonat; bennem is megy jó sor gondolat. Így vitt egy kis no rég engem is; itt alakult az én lelkem is. Néz, néz a kis asszony, gyűjtöget, termi csöndesként a gyermeket. Hova viszi, honnan, nem tudom; fölvidít, hogy véle utazom. Nézem úti tájként a szelíd nőn a tegnap és ma jegyeit. Jár szemem a terhes kicsi non s azt gondolom, itt megy a jövöm. Visz tovább egy népet: eltakart csempészáruként hoz egy magyart. Egy ilyen kis nőben rég Babits épp talán anyámat látta így. Gondolta, hogy abban él, aki őt fogja fejében hordani? Jár szemem a kedves kis anyán s azt gondolom: itt megy a hazám. Viszi — mit sem tudva — szakadék, örvény fölött Árpád örökét. Benne él talán, ki engemet holtomban is meg-meg- emleget! Gondom, hitem, eszmém talaja, öröklétem vagy te, kis anya. Néznem is jó téged, megbocsásd. Kívánok szerencsés 1 utazást! Nemzeti emlékezet Néhány évvel ezelőtt filmsorozatot vetített a Magyar Televízió: az elmúlt 25 év tizenkét legjobbnak ítélt művét. A hatás meglepően nagy volt Százezreknek hozta az újrafelfedezés örömét Igen, most hajtják a hóban a mé^ nest a Simon Menyhért születésénél; most forog a Körhintán a Tör öcsik Mari; csendőrök között, megbilincselve, mégis győztesen most vezetik el Szirtes Adámot a Talpalatnyi földben; most korbácsolják a leányt a Szegénylegényekben Talán nem a legfontosabb jelenetek ezek a felsorolt filmekben, — bár valószínűleg a legjobban megcsináltak —, inkább csak azért szólok róluk, hogy az olvasó is emlékezzék, s magában igazoljon: igen, ezek az én emlékeim is. Némi egyszerűsítéssel azt is állíthatjuk: egy ország új, közös emlékei az elmúlt több mint negyedszázadról. Ilyesfajta emlékeink természetesen nemcsak film- élményeinkből kerülnek ki. A Rozsdatemető Hálbetler Janija, a dunaújvárosi kohászszobor, Illyés- Fáklyalángjá- nak előadása, ugyanúgy bevonult közös nemzeti emlékezetünkbe, mint Juhász Ferenc Santa családja, Déry Felelete, vagy Lengyel József Igézője. Mindez lassan-lassan bevonul közös nemzeti emlékezetünkbe, s talán nem ünneprontás, ha az alkotmányt köszöntő napokban éppen erről a lassúságról esik néhány szó. Mert bármily szokatlanul hangzik, eleg sok köze van mindennek az alkotmányhoz. Próbáljuk megfogalmazni tágabban az alkotmányt: nemzeti létünk, az e haza határai között élő emberek alapviszonyait rögzíti, jogok, kötelességek, munka, pihenés, kulturálódás — sorolhatnánk az ismert címszavakat. Az alkotmány törvény. amely általános jogszabályokba foglalja nemzeti hovatartozásunk keretei között emberi kiteljesedésünk lehetőségeit. De ez így talán kicsit komplikált. Próbáljuk egyszerűsíteni: nemzeti törvényeink alapja egy olyan formula, amely tisztázza, hogy milyen lehetőségek között, milyen jogok biztosítják a Magyarországon élő emberek számára a közös nemzeti munkában való részvételt és a közös nemzeti értékekben való részesülést. Ez után a talán kissé élvónt okoskodás után — az I alkotmány is általános tör- i vény csupán — visszakanyarodhatunk a nemzeti emlékezethez és a kultúrához. Mert a törvény csak jogilag tisztázza az együvé tartozás tényét, felelősségrendszerét, munkamegosztását Keveset ér, ha hiányzik az érzelmi kohézió, az együvé tartozás érzésének erős köteléke, amely a maga nehezebben megfogalmazható s körülírható, gyakran kinyomozhatatlan hálóival biztosítja nemzeti létünket. Felsorolni is sok lenne, miféle tényezők erősíthetik vagy gyengíthetik ezt Egy azonban bizonyos, a nemzeti kultúra közös kincsünk, s amit a cikk elején nemzeti emlékezetnek neveztem, éppen azt kívánta jelezni: mi az, amit immár egy nemzet közös emlékezete, mint összetartó erőt őriz kincsestárában. Sajnos, túl keveset. Vagy még pontosabban: még mindig elég kevesen őriznek elegendőt új kultúránk emlékeiből. S most az újra kell tenni a hangsúlyt Immár a huszadik század harmadik harmadában élünk, annak is a vége felé. Ebben a bizonyos közös nemzeti emlékezetben viszont nagyobbrészt még mindig csak tizenkilencedik századi emlékeket őrzünk. S természetesen egyáltalában nem az a baj, hogy ezeket őrizzük, hanem az, hogy az újból csak keveset Ezért kell türelmetlenkednünk a lassúság miatt. Lehetne ezért kritizálni az iskolát — sokan meg is teszik —, a népművelést, a Televíziót és még sokféle intézményt, pedig valószínűleg a lassúság fő oka szemléletünkben van. S vannak, akik tájékozatlanságukhoz még ideológiát is gyártanak, valahogy így: „Ezek a mai művészek még nem bizonyították be értékálló voltukat nem mérte meg őket az idő. Jobb, ha a fiataldk a klasszikus értékekkel ismerkednek, azokból is van elegendő.” „Ennek a nézetnek — a többi között — az a nagy baja, hogy úgy véli: a művészetben csak a klasszikus értékek valamirevalók, s hogy az élő, a kortárs művészetet szembe lehet szembe szabad állítani a klasszikusokkal. Pedig a szembeállításnak sem művészettörténeti, sem esztétikai alapja, indoka nincs. S hogy visszatérjünk a nemzeti kohézió gondolatához: március 15-én el kell szavalni a Nemzeti dalt, mert ez is kohéziós emlék. Nagyon fontos kohéziós emlékünk. De Váci Mihály verse, a Mindenütt otthon, egy mai fiatal számára adhat olyan kohéziós ösztönzést, mint a Talpra, magyar! S a párhuzamból senki ne akarjon szentségtörő következtetéseket levonni. Nem arra való. Pusztán csak arra jó, hogy érzékeltesse: az élő, a velünk élő, vélünk gondolkodó nemzeti művészet legalább any- nyi összetartó erőt biztosít, mint az értékben esetleg felette álló klasszikusok vitathatatlan hatása. Ezért kell nagyon bosszankodni, amikor holmi — általánosságban soha nem létező — tömegízlés nevében a silányat, a művészileg értéktelent patronálják, amikor felelősségteljes írástudók a gondolkodó és gondolkoztál» művészeteken ironizálnak, s elverik a port valakin, mert esetleg nem érti meg mindenki azonnal; amikor néha szabályos uszítás folyik olyan alkotók ellen, akik pedig a korunk kérdéseire keresik a választ. Ilyenkor ünnep ideién ^ szó esik azokról az eredményekről, amelyeket országunk a termelésben, a gazdasági építésben, a jólét megteremtésében elért. Valóban, sok mindenre büszkék lehetünk. De talán jobban büszkélkedhetnénk azzal, is, amit a magyar művészet — akár csak az utóbbi másfél évtizedben — létrehozott. Mert gazdasági sikerek nélkül, a mindennapok biztonsága, jóléte nélkül nincs igazi kulturálódás. Ez alapigazság. A jólét azonban önmagában nem lehet cél. Nem véletlenül figyel ránk a tőkésvilágnak haladás iránt fogékony része: mennyire tudjuk az anyagi jóléttel együtt az állampolgárok egyéni ki- teljesedését, személyiségének kibontakozását is elősegíteni... Mi mar büszkélkedtünk csikósainkkal és Petőfivel, ételeinkkel, a HortobaggyáL, labdarúgóinkkal __ és időnk ént még gazdasági sikereinkkel is. De azt is meg kellene vizsgálnunk: Mit adunk a teljes emberi élet megteremtéséhez? S ha adunk valamit éhhez az emberi teljességhez, mint ahogyan sok mindent adtunk, tettünk már, erre kellene a legbüszkébbnek lenni. Ha lassabban sikerült közös nemzeti emlékezetünket mai értékekkel gyarapítani, akkor ezért is jogos a türelmetlenség. Még az alkotmány ünnepén is. Bernáth László MŰVEK ÉS EMBEREK! * Gömbös László »Balett« című szobra előtt. (A szegedi nyári tárlatról.) Cstfe István festőművész kla! Irtásáról. (Selmeczi Tóth János felvételen Szirmai Endre: Tartja a kéz = « Ismered mind a völgy szurdokait, tudod-e, mit mond a víz a gyökérnek? a vadak nem mennek mindig a csapáson, a korhadt tüskök éjjel sírva égnek. Megfürdettek a könnyben és a sárban, bizonyosság ereje emelt fel; amit nem győz a szív lobogással, tartja a kéz feszes értelemmeL A MŰVÉSZETPÁRTOLÓ KIRÁLY dombormű a Géza, István és A z új társadalmi rendet ideológiailag megalapozó keresztény val- j lássál együtt István király i meghonosította hazánkban az európai művészetet is. Az új vallás terjesztéséhez kisebb - nagyobb templomépületek sokaságára volt szükség. Külső és belső falaikat faragások és képek díszítették; a papok ugyanis művészi eszközökkel, bibliai témájú ábrázolásokkal magyarázták, az írástudatlan néptömegnek a vallás tanait. A misék, körmenetek, a házasság, keresztelés és temetés szertartásait különleges ruhákban, különleges eszközökkel végezték. István király törvénye szigorúan kötelezett mindenkit a vasárnap megtartására. Elrendelte, hogy »tíz falu közösen építsen templomot« — olvasható az admonti kéziratban. A falusi templomok többsége fából, sót paticsból (vesszőí'onadékkal megerősített sárfalból) készült, fonódott. E technika változataira emlékeztetnek az ilyen helységnevek: Sövényháza, Hímesegyháza, Ágasegyháza. Az első király templomai nem maradtak meg. Néhánynak alaprajza és díszítése ismeretes. Kétségtelenül a legjelentősebb a vezéri törzs központi szálláshelyén, Székesfehérváron, királyi koronázó- és temetkezötemplom- nak épült bazilika volt Onnét származik a koraközépkori európai művészet egyik remeke, az ún, István-kopor- só (jelenleg a kőtárban őrzik). Az egykori építményről Hartwik püspök is szól á Szent István legendában. A székesfehérvárihoz hasonló volt a kalocsai székesegyház is. Az istenházait díszítő kőfaragások közül említést érdemelnek a többi között — a pilisszenfkereszti, a sződi, a bodrogmonostorszegi, a szekszárdi, a pécsi, az ara- csi, a zalavári töredékek. Értékes ritkaságok az Esztergomban, Budán, Székesfehérvárott a kőtárban található oszlop- és pillérfők. Stílusuk elárulja a távolról jött jeles lombardok, a »magistri oom- macini« kezemunkáját. Ezek az építőmesterek egyaránt faragták növényt utánzó díszítményeket, fantasztikus szömyalakokat, közös fejű oroszlánoíkat, mesebeli bazi- lisztiíkus, farkába harapó kígyót és legendás sárkányt. Kevés emberalakos darnbor- művet ismerünk e korból A somogyvari. XL századvégi Imre előtt hódoló magyarságot ábrázolja. A z István-kori építészet jelentős emlékei a bencés monostorok. Pécsváradon (erősen átépítve) megmaradt a kolostor háromhajós temploma. Történelmi bizonyság: István király kapcsolatot tartott a Monte Cassino-i barátokkal. Pannonhalma, például a bencések itáliai anyakolostorával azonos kiváltságokat élvezett. Valószínű, hogy a bencés kolostorok mellett már ebben az időben is voltak remeteségek elsősorban a visegrádi, valamint a tihanyi bazilikáknál. A tihanyi hegy oldalában lévő »barátlakások« e ritka építkezési mód jellemző emlékei. A Nyugatról hozzánk került bencésék az első templomokat építő mesterek szellem: irányítói: a középkori építészetben is a megrendelő ízlése, igénye döntött. A mise- és szerkönyveket — így a Hahóti és a Sze- lepcsényi Kódexet, a Hart- wik-misékönyvet a káptalani, kolostori iskolák másolóműhelyeiben kézzel írták. Az ötvösmüvesseg termékeiről az egyházi alapítólevelek tudósítanak. Ezekben az egyszerű, nyákban viselt ereklyetartó kereszttől az ékesebb oltárkeresztekig, kelyhekig valamennyi adományozható tárgyról megemlékeznék. A garamszentbenedéki kézirat külön kiemeli Neskü ötvöst. A mester Vác körül lakhatott, mert az oklevél később, név nélkül, mint »aurifaber in Waz«-nak vagyis »váci aranyművesnek« titulálta. i Méltán világhírű a királyi kincstár páratlan, miseruhából alakított koronázási palástja. Alighanem a Vesz- prém-völgyj kolostor görög apácái szabták, varrták, hímezték. Amit talán nem mindenki tud: a királyi kincstárban három külföldön készült koronát őrizték. Kettőt a későbbi magyar koronában egyesítettek. Az egyik a mai korona felső része. Kereszt alakban összeállított, sapka- szerűen meghajlított két arany pántját a nyolc apostol rekeszzom ancos képe díszíti. A zománclapok technikája, stílusa, rajza a bizan- ünizáló ötvösség ritka remeke. Vitatott: a lemezek eredetileg is zárt koronának vagy esetleg könyvtáblánák, hordozható oltardísznek készültek-e. Az alsó rész ugyancsak re- keszzoménceál ékesített abroncs, fölötte háromszög alakú, áttetsző zománclapok. Aranya gyengébb, maga a munka is primitívebb az előbbinél. A feltevések szerint Dukósz Mihály bizánci császártól kapott ajándék. A két koronát a XII. század végén, III. Béla parancsára dolgozták eggye. A harmadik korona Nyitraivánkán került elő. Ugyancsak bizánci császári műhelyben készült, s ugyancsok rekesz- zománc-technikava] díszítették. Ez nyitott korona: úgynevezett diadém volt. Tég- lány alakú, felül félkörösen lezárt lemezein rendkívül finom rajzú zománcos figurák: Konstantinos Monomachos és felesége, valamint táncosnők láthatok. A feliratok szerint e koronát 1043 és 1054 között ajándékozhatták a magyarok királyának. L. M. SOMOGYIWBPLAP Péntek, 1KL augusztus 20.
