Somogyi Néplap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1971-08-20 / 195. szám
SÁROSPATAK—SÁTOR AL1AŰIHELY Néprajzi és nyelvjárási gyűjtők találkozója Országos tapasztalatcsere »A régmúltat, a legrégibb hagyományokat kell kutatni és vallatóra fogni, feltárni azok alakulását, fejlődését és mai megjelenését-« — így foglalta össze dr. Ortu- tay Gyula akadémikus, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke megnyitójában a tudományos kutatók és önkéntes gyűjtők feladatát, az önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtők VI. országos találkozójának ünnepélyes megnyitóján, amelyet 1971. augusztus 13-án tartottak meg a sárospataki vár lovagtermében. A találkozóra több mint 300 részvevő érkezett az ország minden részéből. Megyénkből tíz önkéntes gyűjtő, illetve szakember (tudományos kutató) vett részt, köztük dr. Várko- nyi Imre, a Somogy megyei Tanács elnökhelyettese. A megjelenteket Varga Gá- borné, az országgyűlés alelnö- ke, a Borsod-Abaúj -Zemplén megyei Tanács elnökhelyettese köszöntötte. A modern kor és a múltkutatás szép összhangjáról szólt. Dr. Ortutay Gyula elismerően beszélt az önkéntes gyűjtők munkájáról, amelynek a magyar néprajz- és a nyelvtudomány is sokat köszönhet Örömmel számolt be arról, hogy a honismeret barátainak koncentrikus köre fokozatosan növekszik, s a legnagyobb sugarú kör a Hazafias Népfront honismerti mozgalma, amely az elmúlt években tovább növelte hatékonyságát, és eredményesnek ítélte a KISZ néprajzi—honismereti gyűjtőmozgalmát is. (A tanácskozással épp egy- időben rendezték meg az országos ifjúsági honismereti tá- úgy foglamazta meg, hogy: borozást.) Megnyitójának második részében dr. Ortutay Gyula a gyűjtőmunka jelentőségéről és módszereiről szólt. A jelentéktelennek látszó adat, egyszerűnek tűnő egykori használati tárgy is becses érték, ha azt a szellemi és anyagi javak elterjedési körének meghatározásához használják fel, s a gyűjtött anyagot az összefüggések és a történeti folyamat tükrében vizsgálják — mondta. — így lesz a néprajz egyszerre nemzeti és nemzetközi, mert fényt derít azokra a hatásokra,' amelyeket a szomszédos népektől vettünk át, illetve amelyekkel a magyarság gazdagította a körülöttünk élő népek kultúráját. A Művelődésügyi Minisztérium nevében dr. Gasztonyi János miniszterhelyettes köszöntötte a tanácskozás részvevőit, s felhívta az iskolák és ifjúsági szervezetek figyelmét, hogy a honismereti munka nélkülözhetetlen az ifjúság hazafias nevelésénél. Jó • lenne, ha e területen megyénk iskolái a Fonyódon és Marcaliban kialakult és eredményeket hozó gyakorlatról vennének példát. Különösen fontos lenne az általános iskolák honismereti mozgalmát tovább erősíteni, s ez éppen a középiskolákban lehetne alapja az olyan fiatalok nevelésének, akik ezt a munkát akár ifjúsági vezetőként, akár mint leendő pedagógusok folytathatnák tovább. Ebből következik a pedagógus- képző intézetek — például a megyénkben működő felsőfokú tanítóképző intézet — feladata, hogy a jövő pedagógusait felkészítsék. A feladatot Gosz- tonyi János miniszterhelyettes KITÜNTETTÉK a közművelődés munkásait Tizenkilenc éve adományoznak az Alkotmány ünnepén elismerő kitüntetéseket a közművelődés élmunkásainak. Azok az emberek részesülnek ilyenkor megkülönböztetett figyelemben, akik arról gondoskodnak, hogy a szocialista esz- meiségű művek, rendezvények segítségével egész népünk gazdagodjon, formálódjon, művelődjön. Tegnap délelőtt az SZMT- székház klubterme adott helyet az ünneplőknek. Horváth Lajos, a megyei művelődésügyi osztály vezetője köszöntőjében Somogy pártszervezeteinek és tanácsi testületéinek nagyrabecsülését fejezte ki, s gratulált megyénk két kiváló népművelőjének Dr. Várlconyi Imre megyei tanácselnökhelyettes és Dévai Zoltán, a MÉSZÖV kultúrpolitikai főelőadója 18-án Budapesten a Művelődésügyi Minisztériumban vette át a kitüntetést. A tegnapi összejövetel szónoka is dr. Várkonyi Imre volt, ő nyújtotta át a kitüntetéseket. Mint mondotta: az országos szervek is elismeréssel adóznak »az évszázados álmából ébredő« Somogynak. Vidékünk évről évre jobban leküzdi le- maradottságát és szinte naponta röppennek föl a kulturális élet új, friss hírei. A misz- szionárius szerep a népművelőké; munkájuknak nyilvánvalóan nem honoráriuma, hanem rangos díszítője egy-egy kitüntetés. A Szocialista kultúráért jelvényt kapta Bakó Béláné so- mogysámsoni tanár, művelő- désotthon-igazgató, Bruckner László mikei tanító, művelődé- siház-igazgató, Karbuczky Zoltán kaposvári kalkulátor, kórustag, Kovács László, a Hazafias Népfront marcali járási bizottságának titkára, Kozma György berzencei tanár, művelődésiház-igazgató, Szántó József, a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója. Ugyanezt a kitüntetést Szabados János, a Hazafias . Népfront fonyódi járási bizottságának titkára 18-án a HNF országos tanácsában vette át. Heten miniszteri dicséretben részesültek. A kitüntetettek nevében Karbuczky Zoltán mondott köszönetét. legyen a honismereti kutatás az oktató-nevelő munka szerves része! A Magyar Nyelvtudományi Társaság képviseleétben dr. Bárczi Géza akadémikus, a társaság elnöke hangoztatta, hogy szocialista nagyüzemi gazdálkodásunk kialakulása, a művelődési forradalom kibontakozása következtében egyre jobban halványulnak régi népi hagyományaink. Nyelvjárási anyagunk fakul, a földrajzi névanyag fokozatosan pusztul. Ezeknek megőrzésében segíteni pedig csak az önkéntes gyűjtők tudnak, akik már eddig is sok becses anyagot tártak fel. Munkájuk jelentőségét igazolja, hogy nemzeti múltunk egyben nemzeti érték is, és éb- rentartója a nemzeti öntudatnak. Dr. Benkő Lóránd, akadémiai levelező tag, egyetemi tanár, hangsúlyozta, hogy az így összegyűjtött anyag kiapadhatatlan forrás a szaktudósok számára is. Az első nap gazdag programjában több tudományos előadás szerepelt még. Dr. Kálmán Béla, a nyelvtudományok doktora ismertette a Magyar Nyelvjárások Atlaszának munkálatait, vázolta az anyaggyűjtés és szerkesztés módszereit s a nyelvjárási gyűjtés feladatait. Dr. Morvay Péter, a Magyar Néprajzi Társaság önkéntesgyűj- tő-szakosztályának elnöke a három éve Kaposváron meg- tartptt országos találkozó óta lezajlott eseményeket, a honismereti táborozások, a néprajzi és nyelvjárási vetélkedők, pályázatok, a több szaktudomány területeit is átfogó tanfolyamok eredményeit ismertette. Szólt a Somogy megyében folyó munkáról is. Országosan is nagy jelentőségű a somogyi földrajzi nevek gyűjtése, továbbá a megyei könyvtárban kialakított — egyre gazdagabb és értékesebb — helyismereti gyűjtemény. A tudományos tanácskozás másnapján a helyi néprajzi gyűjtés és nyelvjáráskutatás szerepelt. E találkozón ismét bebizonyosodott, hogy a mozgalom képes a kitűzött célok megvalósítására. Győri Attila Kiváló orvos f: A portréirás nehéz feladat Az ember tökéletesen és hitelesen akarja bemutatni ki- választottját. De úgy, hogy egy sors bemutatásával egy egész generációt és hivatást is jellemezzen. A kiválasztás csaknem mindig véletlenszerű, a legfőbb törekvés tehát: még számtálan pályatársnak emléket állítani sorainkkal. A doktornő első szavai megleptek, mert találkoztak elgondolásommal. Azt mondta: »Ha lehetséges, ne legyen szentimentális. Az egyik szaklapban. nemrégen már írtak rólam, s a gyerekek szerint nem nagyon illik rám. Egyszerű, normál élet ■az enyém, mint még sok kollégámé.« Persze, hogy kíváncsivá tett, vajon mi miatt lehetne szentimentális a története? A doktornővel mint betegnek volt J egyszer^ azt, amikor^vámár dolgom. Elevenen emlék-----pl „ L.. szem akkor kialakult megállapításaimra: nem nyájas orvos, nem akarja elhitetni, hogy kutya bajom sincs, da meg sem ijeszt Olyan hangulat lengte körül: a betegség nem jó, veszélyes is lehet, de főleg a pánikkal lehet elrontani. Nem félni kell a betegségektől, hanem vigyázni magunkra, és gyorsan akarni a gyógyulást. Jóval később tudtam meg: a főorvosnő volt, aki vizsgált. Teljesen egyszerű asszony. Edzett, fegyelmezett ember benyomását kelti azonnal, és végtelenül közvetlen. Ahogy elmesélték, a beosztottjaival és orvostársaival is. Kedvesen beszél, mégis nehezen. Magáról és sorsáról szinte elnagyoltan. Egy kislány, aki édesanyjával napról napra él, fáradságosan összerakva a gyerek szebb jövőjé- hez szükséges pénzt. Egy kislány, aki már kilenc éves korában úgy írta kék füzetére a nevét: Dr. Fikár Erzsébet. A «■dokumentum« még ma is megvan. Aztán a nagylány, aki minden apróságnak szívből tud örülni; az orvostanhallgató, aki nem rest számolni útján a mérföldköveket. S aki a diplomaosztáskor még kacagni sem tud halk örömében: nem is lenne belőle rossz jós, csak oda került a két kis betű a neve elé! Végül a doktornő, a főorvos: » Elcsodálkoztam a kiváló-kitüntetésen. Nagyobb emberek szokták kapni általában...« Vajon mikor mit nevezhetünk emberi nagyságnak? laki a sok gürcölést és mun kát az élet velejárójának, leküzdését pedig az élet értelmének tartja. Dr. Fikár Erzsébet 1945-től dolgozik Kaposváron (egyébként is kaposvári). A kórház után 1956-tól a Rendelőintézet röntgenosztályán teljesíti hivatását. Volt időszak, amikor évekig teljesen egyedül, asz- szástencia nélkül látta el a teendőket. Naponta 150—163 embert vizsgált meg. Mindössze két kis teljesítményű géppel. Sugárvédelem nem volt A veszélyben a hivatás- tudat érzése segített; a régi röntgenesek sem hagyták abba, pedig sokan sugárártalorn miatt haltak meg. — Nem vagyok az a típus aki fél a betegségektől. Nem is győznek le egykönnyen. Eddig sosem vettem észre, hogy a röntgenben dolgozom fáradékonyságot okozhatna és rongálja a szemeit is. Persze, ma már védve vagyunk. 1963- ban, majd 1970-ben korszerűsítették az osztályt. Dosiméter- rel vizsgálják a sugárveszélyt, félévenként teljes vérképet készítenek, maguk a gépek sem veszélyesek már. Most nyolc asszisztens van. A be teglétszám nem csökken: kétszáz a napi átlagforgalom' Tavasszal, ősszel a gyomor- fekélyesek jönnek, és elég sok a daganatos «-felfedezésünk« is. Aztán vannak, akik igazán nem is betegek. Egy-egy árleszállításkor például megugrik a forgalom. Az SZTK fizeti az útiköltséget... Huszonöt év egy helyen Mint a talajrétegek, úgy rakódnak egymásra a tapasztalatok, az emlékek. — Hiba állandóan akad, bírálni, szóvá tenni való is. De az elvem mindig az volt: sose panaszkodni, sose dirigálni, . Van aztán, hogy rám mondják: nem vagyok elég erélyes. Szép szó, csönd, akaraterő, nyugodtság, ezek a legfontosabb szavak a szótáramban. Megkapó hitvallás, amely elkíséri otthonába is. Férje ugyanott, a Rendelőintézetben az orr-, fül-, gégészeten főorvos: dr. Szeberényi György. Három gyermekük közül a legidősebb már végzett vegyész, a középső fiú orvos- tanhallgató, a legkisebb még középiskolás. A megszokott normák szerint furcsa család az övéké: zárkózottak, s a szabad idejüket csak együtt töltik. Valahogy olyan emberek,, akiket a magatartásuk, a segítőkészségük, a kollegalitásuk avat baráttá. S még valami: úgy hívják őket, hogy a kis öregek patrónusai. Nem ritka, hogy ők adnak pénzt egy-egy receptre. A vendégj árás viszont Idegen tőlük. — Talán azért élünk egy kissé visszahúzódva a magánéletünkbe, mert a huszonöté éves házasságunk előző évein« ,- két is busásan kárpótolja. Férjemmel hasonló típusúak vagyunk, s ez az élettársi kapcsolat a legfőbb rúgó és mozgató erő a pályánkon. A gyerekek útjának egyengesse pedig a másik. Hétvégeken, nyáron üdülőházunkban pihenünk, és sokat dolgozunk a kertben. Kapálunk, ásunk. Barnít a nap, fölfrissít a szél. Bán Zsuzsa A bizottsági asztal túlsó oldaláról A felsőfokú intézmények évtizedek óta a felvételi vizsga módszerével próbálják elbírálni: kik a legalkalmasabbak arra, hogy a szűk keretszámok között felvételt nyerjenek. Mint minden szükségmegoldás, természetesen ez a vizsgarendszer sem mentes a hibáktól. Valóban nehéz a felvételizőket egyetlen találkozás alapján teljesen objektiven elbírálni. Tévedés azonban azt hinni, hogy a felvételi vizsgabizottságok tagjai csak a vizsga alapján ismerik a jelöltet. A középiskolai javaslatokat ugyanis a vizsgabizottság elnöke és a kérdező előzőleg áttanulmányozza, így az írásbeli dolgozat, valamint a középiskolai jellemzés alapján a bizottságnak előzetes képe alakul ki a vizsgázóról. Ez nem jelent előítéletet a vizsgázóval szemben, mindössze támpontot a minél objektívebb elbíráláshoz. S itt van az egyik probléma. A középiskolai jellemzések, sajnos, sok esetben semmitmondóak, általános megállapításokat tartalmaznak. Néha — rosszul értelmezett humanizmusból — minden továbbtanulónál csak a pozitív vélemény szerepel, más esetben — ez a ritkább — elsősorban elfogultan megítélt magatartásbeli »kilengések« miatt a jellemzés negatív irányban tér el a valóságos Felvételi vizsgák után helyzetképtől. Ilyenkor nehéz a vizsgabizottság dolga, de a tapasztalat és emberismeret alapján így is megállapítható, ki a gátlásos, ki az, aki tud, de nehezen fejezi ki magát, vagy kisebb a szókincse. A jó fellépés, magabiztosság az élet minden területén követelmény, vagy legalább is jó pontnak számít. Miért lenne kivétel éppen a felvételi vizsga? Vajon a félszeg, bátortalan, »rossz kiállású« jelölt mennyire alkalmas a pedagógusi pályára? Vagy talán az orvosi pálya sem jó fellépésű, a betegekre megnyugtató egyéneket követel? A szerencse jelentőségét sem szabad eltúlozni a felvételi vizsgák értékelésénél: a tapasztalat azt mutatja, hogy az alaposan felkészülő jelöltnek gyakrabban van »szerencséje«, mint másoknak. Ez nem véletlen. © A »kereslet« és a «kínálat« valóban szerepet játszik a felvételi keretszámok megállapításánál. Ismert tény az is, hogy a felvételizők több okból — az adottságoknak és az eltérő környezeti hatásoknak megfelelően — nem egyenlő helyzetből »startolnak« a felvételi vizsgán. Az utóbbi évtizedben csökkent a munkás- és parasztszármazásúak aranya a jelentkezők között, s így a felsőoktatási intézményekben is. Különösen fontos volna, hogy a fizikai dolgozók gyermekei közül többen próbálkozzanak a továbbtanulással. A munkás—paraszt származású fiatalok számarányának csökkenésében jelentős tényező, hogy a nem diplomások bérezése számos esetben — a közelmúltban végrehajtott béremelések ellenére is — ki-' sebb vagy nagyobb mértékben felülmúlja a felsőoktatási intézményekből kikerülő diplomásokét. Sokan anyagilag nem tartják »üzletnek«, hogy 3—6 évig tanuljanak még az érettségi után a mostani kez- dőfizetéSek és bérskála mellett. Fölmerül az a kérdés is, miért van mégis az egyes pályákon többszörös túljelentkezés. A továbbtanulás vágya többnyire egészséges törekvésből táplálkozik, bár nem mentes a diploma fetisizálásá- tól. Igaz, az utóbbi időben mintha erősödne az a felismerés, amely nem tartja elegendőnek a diplomaszerzés erkölcsi örömét, hanem bizonyos mértékben elfordul az eddigi »Ideáktól« és közeledik a gyakorlati élet teremtette praktikus életszemlélethez. A képesítés nélküli pedagógusok működtetése össztársadalmi szempontból nézve átmeneti jellegű szükségmegoldás. Teljesen igaza van Sz. P.- nek a Kevesen kémek bebocsátást című cikk szerzőjének, amikor ellentmondásnak tartja a főiskolán vagy egyetemen elutasított jelölt alkalmazását. Ellentmondásos, ha valaki nem tartozik a »kiválasztottak« közé, viszont az iskolai gyakorlat — ahová fölvett társai csak négy év múlva jutnak el — örömmel fogadja. Jó ez? Az elutasított szempontjából bizonyára jó, mert megvan a lehetősége levelező tagozaton a kívánt szak elvégzésére. A fogadó iskolának — és általában az oktatásügynek — segítséget jelent, mert személyi problémát old meg. A kialakult gyakorlat tendenciajellege — bár ismétlem átmenetiségét — mégis problematikus. A pedagógusi pályától eltekintve egyetlen diplomás pályán nem engedik meg a szakképzettség nélküli gykaorlatí. tevékenységet A felvételi vizsgákra való felkészülés az utóbbi időben több szakon rendszeresíttet előkészítők ellenére is sok kívánnivalót hagy maga után. Messzire vezetne, ha itt a sikertelenség összes okát elemeznénk. Az igazság az, hogy több gátló tényezővel kell szembenéznünk. A sok ok közül csak néhányat említek meg: a tanuló »későn ébred fel«, és még a jelentkezés hónapjában sem tudja, melyik pályára is jelentkezzen, Nem nehéz elképzelni, milyen intenzitással készült 4 év alatt a választott életpályára. Több helyen a középiskola és az egyetem követelményrendszere között tapasztalható meglehet .sen nagy különbség, els "sorban a matematika, a magyar és az orosz nyelv oktatásában. Sok helyen nem kielégítő a középiskolák pályaválasztásra nevelő tevékenysége sem, illetve gyenge a felsőoktatási intézmények információs tevékenysége. Kívánatos volna tehát az egyes fórumok közötti együttműködés erősítése, mert segítené a kereslet—kínálat arányának kialakítását, és csökkentené az elutasítottak, a csalódottak számarányát is. Dr. Vnies Tibor SOMOGYI SÍPIAP Péntek, 19TL Mgnsstos 20.
